Kezdőlap Címkék Civilizáció

Címke: civilizáció

Miért ment Orbán Moszkvába?

0

Mind a washingtoni Fehér Ház mind pedig David Pressman budapesti nagykövet keményen kritizálta  a magyar miniszterelnök moszkvai tárgyalásait, de erre Orbán Viktor előre számíthatott éppúgy mint a brüsszeli bírálatokra. Miért vágott bele mégis röviddel azután, hogy Kijevben járt, és ezzel teljesítette Washington és Brüsszel régi elvárásait?

David Pressman nagykövet haszonszerzésről írt a Facebookon:

”ez nem a “békéről” szólt hanem a haszonról, és ez óriási kárt okoz a magyaroknak és Magyarország szövetségeseihez fűződő kapcsolatainak.”

Milyen haszonról és milyen kárról ír az amerikai nagykövet? A kár minden bizonnyal az, hogy tovább csökken a bizalom Orbán Viktor iránt Washingtonban. Csakhogy Orbánt a pénz érdekli nem pedig a bizalom. Az USA pedig már több mint harminc éve közölte az akkor még liberális és Amerika barát fideszes politikussal, hogy Washingtont nem érdekli Magyarország, számára a térségben csak Lengyelország és Románia a fontos. Kijózanító pofon lehetett ez Orbán Viktor számára, aki elindult az illiberális úton, amely elvezetett a szembenálláshoz is Washingtonnal. Első miniszterelnöksége idején Orbán tüntetően nem amerikai vadászrepülőt vásárolt hanem svédet, a nemzeti együttműködés rendszere pedig kezdettől fogva a keleti nyitásra építette a diplomáciáját pedig a miniszterelnököt figyelmeztették, hogy ne tegye! 2021-ben az USA stratégiai ellenfélnek nyilvánította Oroszországot és Kínát. Putyin 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát. Orbán ennek ellenére – egyedül az Európai Unióban és a NATO-ban a szintén renitens Törökországgal együtt fenntartotta jó kapcsolatát Putyinnal.

“Ami igaz volt Orbán miniszterelnök kínai találkozójára Putyinnal, az igaz a mostani moszkvaira is. Igaz külügyminisztere kilenc oroszországi útjára is amióta Putyin megszállta Ukrajna egy részét”

– írta Pressman nagykövet.

Fico az orbáni úton

Szimbolikus helyen méltatta Szlovákia nemrég meglőtt miniszterelnöke Orbán Viktor kijevi és moszkvai látogatását: a Szent Cirill és Metód apostolok tiszteletére rendezett ünnepségen a dévényi várban ezt mondta Robert Fico:

”ha egészséges lettem volna, akkor csatlakoztam volna hozzá!”

A “baloldali” Robert Fico csodálattal adózott Orbán Viktor diplomáciai teljesítményének mondván:

“Nem lehet elég kezdeményezést tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák az ukrajnai háború elmérgesedését és egy jóval szélesebb katonai konfliktussá terebélyesedését.”

Ez utalás arra, hogy a NATO közvetlenül is szembekerülhet Oroszországgal Ukrajnában.

Mit akar a NATO?

Ezt kellene tisztáznia a hamarosan összeülő közgyűlésnek csakhogy Washingtonban a Fehér Házban senki sem ezzel foglalkozik hanem Biden elnök választási esélyeivel illetve esetleges visszalépésével.

Az Amerikában élő jeles magyar történész, Berend T. Iván amerikai tragédiának minősítette Biden szereplését utalva Theodor Dreiser híres regényének címére, és azt hangsúlyozva, hogy a helyzet méltatlan az Egyesült Államokhoz, amely jelenleg a világ vezető hatalma.

A NATO-ban egyértelműen az USA-é a döntő szó, de jelenleg még Washingtonban sem dönthették el, hogy mit is akarnak Ukrajnában? Jelen pillanatban a hivatalos álláspont az, hogy az USA támogatja Zelenszkij elnököt, és elveti az orosz területért békét ajánlatot. Csakhogy Washingtonban pontosan tudják, hogy a kivérzett Ukrajna képtelen legyőzni Oroszországot,

Putyin pedig nem vonulhat ki anélkül a megszállt területekről, hogy ne tenné ezzel kockára nemcsak hatalmát, de valószínűleg az életét is.

Erre már a nemrég százéves korában elhunyt Henry Kissinger ex külügyminiszter is felhívta a figyelmet. A NATO tehát elhúzhatja, de meg nem nyerheti a háborút. Washington célja eredetileg valószínűleg Putyin megbuktatása volt, ahogy ezt Biden elnök egy gyenge pillanatában ki is mondta. Azután visszakozott, de nem túlságosan őszintén. Időközben kiderült: Putyin súlyos hibát követett el a hadjárat megindításával Ukrajna ellen, de abban nem tévedett, hogy ily módon maga mögé állíthatja Oroszországot. Hiába keresi a CIA lázasan a békepárti puccsistákat Oroszországban, nem talál ilyeneket. Az elvetélt Prigozsin puccs azt bizonyította: Putyint a potenciális puccsisták nem amiatt bírálják, mert megindította a háborút Ukrajna ellen hanem azért, mert nem vet be apai-anyait ebbe a harcba. Patthelyzet van hiszen az USA jelenleg döntésképtelen. Ezt használja ki Orbán Viktor, aki tudja: a politika irtózik az ürességtől.

Orbán a Newsweekben

A magyar kormányfő véleménycikket közölt a Newsweekben arról, hogy

“a NATO célja a béke nem a háború“

Épp ezért problematikus most a helyzet, mert “a szövetségen belül egyre több hang szól amellett, hogy elkerülhetetlen a konfrontálódás más geopolitikai erőközpontokkal márpedig ez önbeteljesítő jóslatként működhet” – írja a magyar miniszterelnök, aki egyértelműen bírálja az USA stratégiáját, amely ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot már 2021-ben. Kissinger is elvetette ezt a hidegháborús stratégiát, és még százéves korában is elutazott Pekingbe, hogy megpróbálja megakadályozni az amerikai-kínai kapcsolatok romlását.

A magyar miniszterelnök idézi Toynbeet, mert a híres történész szerint “a civilizációk halálát általában öngyilkosság okozza.”

Orbán hangsúlyozza, hogy senki sem támadná meg a NATO-t, de

“hogyha a szövetség az együttműködés helyett a konfliktust, a béke helyett a háborút választja, akkor öngyilkosságot követhet el.”

Fura logika ez, de nem furcsább mint az USA hidegháborús logikája, amely szintén nélkülözi a perspektívát.  áll fenn jelenleg, és ebben a nagy ürességben  vitézkedik a magyar törpe, aki igazgatni szeretné a világot azon az alapon, hogy ő sem alkalmatlanabb erre mint a NATO tagállamok többi vezetője.

The show must go on! A shownak folytatódnia kell még ha csak tragikomikus paródia formájában is.

Járvány-kommunikáció – Harci retorika

Kvázi-általános és nagyon elgondolkodtató jelenség, hogy a pandémia okozta rendkívüli állapot (annak különféle válfajai) szinte mindenhol a harci retorika, a háborús diskurzus előtérbe kerülését hozta.

Úgy tűnik a politikum B-változata a dolgok kezelésére a háborús keret- és viszonyok bevezetése, mind elvben, mind a szabályozások és az intézkedések terén. A rendkívüli- vagy szükségállapot kihírdetésétől kezdődően minden kormány és hatalmi-politikai szerveződés, szinte automatikusan, harci retorikára váltott, vezérkarokat hozott létre – bár gyakran civilekből, járványszakértőkből, de ugyanolyan harcias fellépéssel mint katonai megfelelőik – harci jelentéseket/statisztikákat, már-már háborús fenyegetettség esetén életbe léptethető intézkedéseket jelentettek be, cenzúrával, parancsszerű, felkiáltójeles modorban, stb.

A harci retorika, a háborús diskurzus a politika képviselőinek ideológiája, a helyi hagyományok, illetve akár egyes politikai vezérek személyes ízlése szerint sokféle volt.

Viszont mindenik a maga módján háborús hasonlatokkal, a megtámadott vár, sőt veszélybe került civilizáció allegóriájával, mindenféle háborús „győzelmi jelentésekkel” és veszteségekkel operált.

A pandémia alatti politikai diskurzusok és intézkedések szintjén jól kirajzolódott a demokratikus, az illiberális, illetve az autokratikus rendszerek természete, viszont – egy kezdeti mondjuk úgy „kísérleti” szakasztól eltekintve (a „nyájimmunitás” kivárási kísérletével) – mindenik háborús retorikára váltott.

A demokratikus rendszerek több magyarázattal és árnyaltabb kommunikációval, kevesebb harciassággal jellemezhető diskurzussal éltek; az illiberálisak/populisták bombasztikusan, mellveregetően harcias és uyanakkor következetlenül megengedő intézkedésekkel, olykor konteókat hangoztatva, máskor pedig drákói szigort színlelve,

önfényező, haza és nemzetmentő diskurzusokkal (“padlóra visszük/vittük a járványt” – mondta egy ismert populista vezér,

bármit is jelentsen ez) jellemezhetők; az autokráciák esetében viszont az elhallgatás, a szinte totális cenzúra volt a jellemző, eltúlzottan szigorú korlátozó intézkedések mellett.

A harci retorikára és a háborús intézkedésekre és politikai diskurzusokra való, mintegy reflexszerű áttérés fölveti a kérdést, hogy

vajon a MINDENKORI HATALOM SZÁMÁRA nem a HÁBORÚS VISZONYOK A NORMÁLIS ÁLLAPOT és a BÉKE CSAK IDŐSZAKOS és nem fordítva?

Az ugyanis nagyon is valószerűnek tűnik, hogy ez a járvány nem volt az utolsó, emberi civilizációt ért, globális kihívás. Ha nem akarunk folyton „háborúra emlékeztető”, statáriumok alapján, harci diskurzusok közepette élni, akkor

elő kellene állni egy – legalább – C-típusú tervvel is, ami a KÖZBIZALOMra épül és nem a félelemkeltésre, az örökös riogatásra és bűntetéstől való rettegésre.

Törékeny, ha úgy tetszik kozkázati társadalomban élünk, amit ha szükség volt még rá, a világjárvány leleplezett. A legtöbben mégis a „normalitáshoz” való visszatérésben gondolkodnak, ahhoz, ami kétezerhúsz előtt volt, pedig „új normalitásban” kellene gondolkodni, sokféle globális keretben politikai, gazdasági, kulturális, stb., szinten: a VÁLTOZÁS MÁR MEGTÖRTÉNT, AZ EMBERISÉG LEMARADT.

A pandémia harci kommunikációja elévült, képtelen akárcsak megmutatni is a valóságot.

Erre jó példa, hogy mostanra már egyetlen (harci) statisztikában sem bízhatunk meg, már a halál sem biztos, vagy legalábbis olyan keretezésbe helyezték, mely nem eligazít, hanem összezavar.

Meglehet, első körben, többnyire HIBRID – félig meddig békebeli, másrészt harcias – kommunikációs sémák, illetve diskurzusok jönnek, viszont egészen biztos, hogy ÚJ GONDOLKODÁSMÓDra és MENTALITÁSra lesz szükség „a civilizáció” túléléséhez, legyünk rajta!

Hogyan jutottunk el a tahóság uralmáig?

Nem akarom sorolni azokat a születésüknél, neveltetésüknél vagy – ezeknél bonyolultabban – az érdekeiknél fogva bunkó közszereplőket, akik az utóbbi tíz évben rapid módon lepték el az életünket. Annál is kevésbé, mert az egyes bunkók, házastársaik, haverjaik és spanjaik eseti felemelkedése a politikai színpadra nem példa nélküli a történelemben, aminek nyilvánvaló köze van a politikai karrierek Machiavelli óta tudott részleges amoralitásához.

Az egyes emberek bunkóságának hosszú évszázadai alatt azonban alapvetően érintetlenek maradtak azok a mércék, amelyeknek a civilizációnkat köszönhetjük. Ezeket a mércéket filozófusok, teológusok, irodalmárok, nota bene politikusok és államférfiak, általában a szellem és az alkotó gyakorlat emberei fektették le és ügyeltek a folyamatos gondozásukra, átörökítésükre, kultiválásukra. Ezek a mércék tették a Nyugatot naggyá. Ezekre volt – joggal- büszke még akkor is, ha ezek mellett számos bűnt követett el saját kebelén belül vagy egzotikus (exotikos, a.m. külső, nem hozzánk és a normáinkra tartozó, idegen) népekkel szemben.

Az ellenben, amit Magyarországon tapasztalunk és a demokrácia elfajzásának eredménye, ma békeidőben üti fel a fejét olyan magától értetődéssel, mint utoljára a múlt század totális rendszereiben tette.

A szellemellenesség, a hivalkodó erkölcstelenség, a prosztóság és a kegyetlenség eddig is léteztek, de csak totális rendszerekben voltak hivalkodóak, csak ezekben pályáztak normatív erőre. Ma nyilvánvalóan olyan civilizációellenes fordulatot jeleznek a közérzületben, amelynek hatásai beláthatatlanok.

Az egyes bunkóknál tehát sokkal vészterhesebb a bunkóság áradása, helyfoglalása a közélet csúcsain, majd normaként való alászállása a mélyrétegekbe. Eddig a bunkóság bizonytalan volt magában, félt a civilizáció normáitól, ma viszont békeidőben intéz kihívást ellenük. Az egész eredete – amivel persze a tahóság hazai vircsaftjának kritikusai nem akarnak szembenézni – a demokrácia, a plebejus öntudat megerősödése, a normativitásellenes konszenzus (miután az elit nagy része is lenullázta magát), de ami még fontosabb, az elit mércéi – a civilizáció – elleni lázadás.

Pedig ez is olyas jelenség, amit már a „régi görögök” is pontosan ismertek.

A prosztóság kiválasztja a maga képviseletét, amely viszont szenvedést zúdít rá.

A demokrácia (kvázi liberalizmus, civilizáció és hagyományok nélkül) éhezésbe, háborúba és pusztulásba hajtja a prosztóságot – az elit megmaradt kiábrándult részének béna semmittevése és bizonyos fokú kárörvendése mellett, amit aztán válsághimnuszok alkotásával tesz emlékezetessé (elsősorban önmaga számára).

A rogánok, orbánok, habonyok, szanyik, trumpok, salvinik és velük a másod- és harmadvonalaik felemelkedése közös munkánk eredménye, amelyben része van a demokrácia logikájának, a kulturális medián folyamatos süllyedésének, a libertinizmusnak és az erkölcsi relativizmusnak, a vágyközpontú gondolkodásnak, a prosztóságot eddig elterelő konzumerizmus 2008-2009-es megrendülésének és a politikai számításnak.

Ez olyan trend, amellyel szemben már csak a mesterséges (közvetett) intelligenciában lehet bízni, az emberiség maga az általános közvetlenségében már elesett; a gátak áttörtek, már nem lehet visszaépíteni őket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK