Kezdőlap Címkék Civil

Címke: civil

Soros-ügynök-e vagy?

Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelőaláhúzandó!

Részletes, beismerő vallomást teszek.

1848-ban találkoztam először Soros Györggyel. Akkor még nem úgy hívták, és mint utóbb kiderült, nem is ő volt. Utána még többször összefutottunk, először a kiegyezéskor, 1867-ben, majd a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben.

Tessék? Hogy ez nem lehet? Jó, hát akkor mondják meg az urak, hogy mikor és hol találkoztam vele. Nekem mindegy, csak tudjam, hogy mi van. Akkor találkoztam vele, és ott, ahol az uraknak ez megfelel. Profi tanú vagyok, ahogy parancsolni tetszenek.

Azt a viccet ismerik az urak, amelyik úgy kezdődik, hogy két Soros-ügynök utazik a vonaton? Azt mondja a Kohn a Grünnek…

Micsoda? Hogy ne vicceket meséljek? Hanem mindent mondjak el, úgy, ahogyan történt?

Most, hogy említeni méltóztatnak az urak, már kezdek emlékezni. Ürgebőr is volt, csőszkunyhó, jugoszláv békaemberek. Minden, ahogyan az meg van írva. Remélem, nem hagytam ki semmit.

Hogy miről beszélgettünk? Amiről mindig: azt mondta nekem a Soros, hogy ártani akar a magyaroknak. Mondtam neki, hogy én is. Ennek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Nekem először nem tetszett az ötlet, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok.

De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála ugyanis egy nagy halom papírpénz, tudta, hogy annak én nem tudok ellenállni. Ahogyan öreg barátom, Woody Allen, úgy én is elmondhatom magamról: a kedvenc számom a sok.

Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, a Soros azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam. Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.

Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben ártottunk, ezért először döcögősen ment az üzlet, ám idővel egyre jobban belelendültünk. Hamarosan nem csupán Közép-Európa legnagyobb ártói lettünk, de a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ma már, ha valahol ártani kell, szinte mindig minket hívnak. Ami, mondjuk így, nem csoda: álmunkban felébredve is bármikor képesek vagyunk ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. (Legutóbb az íreknek ártottunk, és egy bulgáriai megbízásunk is aláírás előtt áll.) Mi ugyanis nem kedvtelésből ártunk, mint az amatőrök, hanem azért, mert egyedül ehhez értünk.

Nekem tisztelt urak, már az óvodában is az ártás volt a jelem, a Sorosnak meg a háttérhatalom. Mindezt csak azért említem, mert bízom a: bízom az urak nagylelkűségében, és remélem, találnak enyhítő körülményeket a számomra.

Nem szóltál

Nem szóltál, amikor lenyúlták a magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezermilliárdot. Nem a te ügyed volt, nem volt ott pénzed, miért is szóltál volna. Így jártak, gondoltad magadban.

Nem mentél ki az utcára, amikor belerúgtak a tanárokba, átkapcsoltál a másik híradóra, amikor azt mutatták, hogy kicsesznek a diákokkal. Hallgattál, amikor megrövidítették az egyenruhásokat, a civileket.

Nem vagy tanár, diák. Sem rendőr, katona, tűzoltó. Nem vagy civil. Azt hitted, megúszhatod, hogy rád soha nem kerül sor.

Nem szóltál, amikor kisemmizték az ápolókat, az ápoltakat. Időseket, fiatalokat. Páros lábbal beleszálltak a nagymamákba, a kismamákba. Nem vagy ápoló, nem vagy ápolt. Nem vagy még nagymama, nem vagy már kismama.

Sajnáltad őket és remélted, ha csendben maradsz, megúszod valahogy.

Nem szóltál, amikor rossz lett a kéményseprőknek, a pékeknek, a zöldségeseknek. Miért is mondtál volna bármit! Kéményt csak messziről láttál, kenyeret soha nem sütöttél, zöldséget csak vásároltál, el soha nem adtál.

Nem a te ügyed volt ez sem. Sajnáltad azokat, akiknek rossz lett, de hát ilyen az élet, nem lehet mindenkinek mindig jó.

Amikor a devizahiteleseket cserbenhagyták, nem szóltál, mert neked nem volt devizahiteled. Az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ha nincs kölcsön, nincs tartozás, mondtad, és közben sajnáltad azokat, akiknek elvitte a bank a házat a fejük fölül.

Nem szóltál, amikor éhező gyerekekről hallottál. Nem mentél az utcára, nem vonultál, nem tiltakoztál. Sajnáltad szegényeket, miközben magadban örültél, hogy nem vagy gyerek, és nem vagy olyan szegény, mint azok, akiknek még nálad is kevesebbjük van.

Nem szóltál, amikor láttad a hazájukból elűzött menekülteket. Nem vagy menekült, gondoltad magadban, falak vannak körülötted, tető a fejed fölött. Van otthonod, nem kell házat, hazát, szülőföldet és minden ingóságot magad mögött hagyva idegen országok ismeretlen pályaudvarain várakoznod.

Nem szóltál soha, amikor szólhattál volna. Nem tiltakoztál, nem vonultál. Pedig, és ezt ott legbelül te is tudod, belőled is bármikor lehet egyenruhás, vagy civil, ápolt, vagy ápoló. Menekült, pék, zöldséges, nagymama és idős ember, vagy éppen fiatal.

Devizahiteles, kéményseprő.

Bárki lehet bármelyikünkből.

Ez volt ma – 2018. január 2.

0

Új választási mozgalmat alakított Balázs Péter, Szita Károly össztüzet zúdít Soros civiljeire, leggyakrabban az egészséges étkezést fogadjuk meg újlévkor, Orbán csókosai megkérik az árát, még meg sem alakult, máris nehéz helyzetben a leendő német koalíció. Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Újabb választási mozgalom alakult

„Válasszunk! 2018” (V18) néven alakítottak egykori bal- és jobboldali kormánytagok csoportot, Balázs Péter vezetésével. Azt szeretnék, hogy nyilvános vitákkal közelítsék egymáshoz a demokratikus ellenzék politikai pártjait. Felhívást is közzétettek, hogy a választásokon minél többen szavazzanak.

Megyei jogú össztűz a civilekre

Szita Károly kaposvári polgármester, aki egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, január végére, vagy február végére hívta össze azt a tanácskozást,  melynek célja, hogy megakadályozza a kormány szerint Soros Györgyhöz köthető, „bevándorlást szervező irodák” terjeszkedését.

Grafikonban a világ – Újévi fogadalmak

Az új év a fogadalmak ideje. Vajon melyek a leggyakoribbak? A YouGov által az amerikaiak körében végzett kutatás szerint a legtöbben egészségesebben kívánnak étkezni, többet mozognának és takarékosabban bánnának a pénzzel.

Elemzés a haveri cégek közbeszerzéseiről

Amikor az Orbán Viktor rokoni-baráti köréhez tartozó cégek nyerték az építőipari pályázatokat, a végső ár lényegében semmit se csökkent az előzetesen becsülthöz képest. Erős versenyben ellenben 21 százalékkal lett alacsonyabb a tényleges ár – derül ki a Korrupciókutató Központ Budapest elemzéséből. Hét év alatt minden tizedik egyedi tendert a haveri cégek vitték el 564 milliárdért, amiből 120 milliárd a túlárazás.

Adóviták kereszttűzében a leendő német koalíció

Csökkentsük a társasági adót! Ezt javasolja a jobboldali CSU néhány nappal azelőtt, hogy újrakezdődnének a kormányalakítási tárgyalások Berlinben. A bajor keresztényszociális unió azzal indokolja meg adócsökkentési javaslatát, hogy Donald Trump ugyanezt tette az Egyesült Államokban.

Meghekkelt szilveszteri „nagyinterjú” Bayer Zsolttal…

– Bayer úr, köszönjük, hogy számos fontos elfoglaltsága, valamint megannyi bokros teendője mellett szakított időt erre a beszélgetésre.

– A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit, és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol, és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol.

– Ön szerint mi kell ahhoz, hogy a cigányság felemelkedhessen? 

– Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.

– Erről beszélt már Farkas Flóriánnal? Aki, sajtóhírek szerint több mint másfél milliárd forintot eltüntetett a cigányság felzárkóztatására indított programból. Egyáltalán: Ön szerint Farkas Flórián megfelelően képviseli a romák érdekeit?

– Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.

– Bayer úr, beszéljünk másról. Pontosabban, másokról. Önt sokan antiszemitának tartják, és ezt a véleményüket az Öntől vett idézetekkel támasztják alá. Önök rendre visszautasítják, a vádat, tagadják, hogy antiszemiták lennének. Tényleg, mit gondol Ön a magyarországi zsidóságról?

– Teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni.

– Ez így meglehetősen félreérthető, és sokakban az a képzet támad, hogy Ön kirekesztő és rasszista.

– Magyarországból bűz árad – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…

– Nyakig beásni az orgoványi erdőben? Nem gondolja Bayer úr, hogy Önök egyfelől félelmetesek, másfelől viszont szánalmasak és ezért az emberek röhögnek Önökön. Mit terveznek, hogyan tudják kezelni ezt a helyzetet?

– A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén…

– Az Ön pártjából sokan és sokszor támadják a civil szervezeteket, akik gyakran olyan feladatokat látnak el – szegények, hajléktalanok, menekültek, segítése – amelyben az államnak is sok feladata lenne. Néhány hónapja a civilek a parlamentben tiltakoztak az őket megbélyegző civil törtvény ellen.

– Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.

– Világos üzenet ez Bayer úr, csak úgy tobzódnak benne a keresztényi értékek. Mit gondol arról, hogy Ferenc pápa egy sor kérdésben másként gondolkodik és nyilatkozik, mint az Ön, magát kereszténynek hirdető pártja?

– A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.

– Ez most vicc, vagy komoly? Mert ahogy a székelyek mondják: viccnek túl durva lenne. De ha már itt tartunk: mit gondol arról, hogy az Ön pártja által képviselt keresztény értékek köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a katolikus egyház első embere, Ferenc pápa gondol a világról?

– Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni.

(Az interjúban olvasható válaszok Bayer Zsolt írásaiból vett szó szerint idézetek.)

Civilek emelik fel a hangukat a civilekért

0

A kaposvári, a miskolci és a pécsi önkormányzat múlt heti civilek ellen indított támadásaira válaszul 118 civil szervezet emelte fel a szavát. Közös állásfoglalásukban leszögezik: az érintett civilek támogatást, semmint támadást érdemelnének.

Az elmúlt napokban a kaposvári, a miskolci és a pécsi önkormányzat csupán azért kezdeményezte a civil szervezetek kitiltását a városából, mert bár azok átlátható módon működtek, de külföldi forrásokat használnak fel a helyi közösségek építésére. A pécsi képviselőtestület odáig ment, hogy egy konkrét szervezet, Az Emberség Erejével Alapítvány kitiltására szólította fel a város polgárait, amit később a közgyűlés határozatban is megerősített – emlékeztet az állásfoglalás. Az azt kezdeményező szervezetek teljességgel elfogadhatatlannak tartják az ilyen támadásokat, amelyek rámutatnak arra, hogy mennyire káros és megbélyegző a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény.

„Ezek az újabb lejáratási kísérletek is azt bizonyítják, hogy a jogszabály célja nem más, mint a civil szervezetek megfélemlítése és munkájuk megnehezítése.”

A kezdeményezők várják a további csatlakozókat, s arra kérnek minden állampolgárt, hogy mutassa ki támogatását a helyi civil szervezetek felé személyesen, a közösségi médiában vagy a civil szív viselésével.

Az emberség erejével – alapítvány egy jobb világért

0

Az emberség erejével Alapítványt 2006-ban indították el lelkes pécsi fiatalok, hogy az emberi jogok és a szolidaritás eszméit népszerűsítsék. A szervezet fő célja a társadalmi befogadás erősítése, az elnyomott, hátrányosan megkülönböztetett csoportok támogatása és többségi társadalom érzékenyítése által.

Az alapítvány 2010-ben kezdett dolgozni, Pécs keleti, szegregálódó városrészében, Gyárvároson. A kezdeti iskolai után szabadidős programokból, előbb a Menedék ifjúsági klub jött létre, majd 2013 tavaszán az Élmény Tár Tanoda. A tanoda profiljában megtalálható

a tanulássegítés, tanulási projektek, rendszeres műhelyek (kézműves-alkotó, média, foci, élménypedagógia, stb.), szabadidős programok és táborok.

A tanoda küldetése, hogy az oda járó, többségében mélyszegénységben élő és/vagy roma gyerekek hozzá jussanak azokhoz az élményekhez, amelyek szerencsésebb sorsú társaik számára mindennaposak, legyen szó, lovaglásról, múzeumlátogatásról, moziról, vagy korcsolyázásról. A programok alapja a tapasztalati, nem-formális tanulás. A gyerekek szülei számára 2015-ben indult közösségfejlesztő folyamat, rendszeres találkozókkal, személyes mentorálással, szabadidős programokkal, helyi érdekérvényesítő kezdeményezésekkel.

A szervezet 2007-ben indította első emberi jogi nevelési programjait, helyi általános- és középiskolákkal együttműködve. 2015 tavaszától 2016 tavaszáig, az alapítvány szakemberei, a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával valósítottak meg 8 hosszú távú emberi jogi nevelési folyamatot, melyek igazodnak a Nemzeti Alaptantervhez és a hatályos kerettantervekhez, így Magyarország egész területén adaptálhatók. A 8 folyamat tematikáját, óravázlatait és tapasztalatait az „egyMÁStan című, ingyenesen letölthető kiadvány foglalja össze.

Az emberség erejével Alapítvány két emberi jogi nevelési online platformot is üzemeltet:

az Emberség SZabad E-gyetem (E.SZ.E.) e-learning kurzusokat kínál, az Emberség Játszótér pedig olyan online játékokat tartalmaz, melyeket oktatási célokra is lehet használni. Az emberi jogi nevelés és a demokratikus állampolgárságra nevelés elterjesztése érdekében, a Pécsi Tudományegyetem több képzésében (szociális munkás, pedagógus) tartanak órákat, vagy teljes szemináriumokat az alapítvány trénerei. A szakemberek számára elérhető képzések közül több is rendelkezik akkreditációval.

Az emberség erejével Alapítvány fontosnak tartja a civil szervezetek együttműködését, ezért kezdeményezte a Pécsi Emberi Jogi Nevelési Munkacsoport létrejöttét, amelynek jelenleg 7 szervezet tagja, akik különböző emberi jogi nevelési programokat üzemeltetnek. Ezen túl, az alapítvány tagja a Magyar Szegénységellenes Hálózatnak és rendszeresen dolgozik nemzetközi együttműködésekben is (Fiatalok Lendületben Program, Erasmus+).

Új helyszínt keres a bulinegyednek az Élhető Erzsébetváros csoport

0

Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, hogy felgyorsulnak az események az erzsébetvárosi bulinegyeddel kapcsolatban. A budapesti Erzsébetvárosnak arról a részéről van szó, ahol egymást érik a szórakozóhelyek és a vendéglátóipari létesítmények.

A hely kedvelt célpontja külföldi turistáknak, évi hatmilliárd forintnál több adóbevételt hoz a költségvetésnek. Az érem másik oldala, hogy az ott lakó emberek egy része nem tud a zajtól pihenni, sokakat zavar a rengeteg szemét, valamint úgy érzik, hogy romlik a közbiztonság.

A szeptemberi demonstrációk után úgy tűnt, hogy lesz előrelépés az ügyben,

az erzsébetvárosi önkormányzat  október elején úgy döntött, hogy helyi népszavazást ír ki az ügyben.

Ennek időpontjáról, valamint a feltett kérdésről azonban nem határoztak, s jelenleg úgy néz ki, hogy az ügy nyugvópontra jutott, anélkül, hogy bármiféle megoldás született volna

Az Élhető Erzsébetváros civil csoport most nyílt levéllel fordult Budapest főpolgármesteréhez, Tarlós Istvánhoz.

A levélben azt kérik, hogy a főpolgármester segítsen a VII. kerületi önkormányzat képviselő testületének megoldani a bulinegyeddel kapcsolatban kialakult, szerintük mára tarthatatlanná vált állapotokat, méghozzá úgy, hogy a város egy erre alkalmasabb pontján jelöli ki az új bulinegyed helyszínét.

Könyv a hatalom nélküliek hatalmáról

Napra pontosan hat évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent egy érdekes és fontos könyv. A Civil bátorság a hatalom nélküliek hatalmáról, azaz rólunk, hétköznapi emberekről szól.

Akkor, 2011. októberében már írtam a könyvről, ám most, újraolvasva az akkori szöveget, rájöttem, hogy mindez ma legalább annyira aktuális, mint akkor volt.

Azért fontos, mert a mindennapokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk, „kisemberekkel”, mindent meg lehet tenni. És ezért, mert ezt hisszük, tényleg meg is tesznek velünk mindent.

Steve Crawshaw és John Jackson írták a könyvet, Václav Havel jegyzi az Előszót. Az egykori cseh ellenzéki vezető, későbbi köztársasági elnök ezt írja a könyv előszavában:

„Ma a világban több millióan élnek abban a hiedelemben, hogy körülöttük soha semmi nem fog megváltozni.”

„Ez a könyv azoknak adózik tisztelettel, akik tesznek azért, hogy igazságban éljenek, és tudják, ennek van hatása. Nem csak a jelenről és a múltról szól. Meggyőződésem, hogy a jövőről is.”

A civil bátorság – mostanság megint van alkalmunk megtapasztalni – gyakran minden másnál fontosabb. „Békeidőkben” ezt szerencsére nem tudjuk, és jó is, hogy olyankor nem kell tudnunk. De vannak helyzetek, amikor az ember kockáztatni kényszerül. Az ember ugyanis, kockáztató állat, bizonyos egyedei – nevezzük őket hétköznapi hősöknek – akkor is megtesznek bizonyos dolgokat, amikor tudják, hogy abból bajuk lehet. Életüket, egészségüket, szabadságukat kockáztatják, vagy „csak” az állásukat, előmenetelüket, hivatali megítélésüket.

80 történetet gyűjtöttek egybe szerzők a világ minden tájáról.

Vannak köztük már-már mulatságos, a humor fegyverével harcoló esetek. Például, amikor a lengyelek Jaruzelski diktatúrája idején a közszolgálati híradó műsora alatt kitették a tévéiket az ablakaikba. Később a készülékeket babakocsiban sétáltatták, így demonstráltak a köztévé hazugságai ellen. Némiképp pikáns, ám hatásos a kenyai és a kolumbiai asszonyok szex-sztrájkja, akik testük megvonásával vették rá a hatalom férfijait, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. És akadnak persze komorabb történetek is.

Minden diktatúra félelmetes és ijesztő. Nem önmagáért az, hanem azért, hogy az egyes ember hajlamos legyen azt gondolni: a diktátorok hatalma időben és térben végtelen. Hogy örökké tart, és soha sem lesz vége – aki ma uralkodik, az lesz a Vezér holnap is.

Épp ez az elnyomók legfőbb eszköze, ez kezükben a csodafegyver: hogy félelmet keltenek, hatalmukat hatalmasnak és megingathatatlannak mutatják. Ha sokáig és hangosan sulykolják a hazugságokat, az egyszerű ember hajlamos azt hinni, hogy talán mégsem neki van igaza. Hogy egyedül van, vagy csak nagyon kevesek állnak mellette.

Pedig, sokan vagyunk, többen, mint gondolnánk.

Sokan vagyunk, akik szeretjük a demokráciát, a szabad választást – legyen szó pártról, párról, felekezetről, iskoláról.

Mindenről, ami szép, és fontos az életben.

A szabadságot szerető, hatalom nélküli hatalmasoknak, azaz nekünk, valódi polgároknak szól a Civil bátorság című könyv. A hat évvel ezelőtt megjelent könyvben szereplő nyolcvan történet ma is azt üzeni, hogy ne féljünk a félelmet keltőktől: csak akkor félelmetesek, ha félünk tőlük.

Tarlós utoljára figyelmezteti Földi Lászlót

0

Abból, hogy Tarlós főpolgármester nem rúgta ki páros lábbal Földi Lászlót, csupán eltiltotta a további fenyegetőzésektől, azt kell gondolnunk, hogy Földi László nagyon fontos és jó minőségű tanácsokat ad Tarlós főpolgármesternek. Ezeket a tanácsokat vélhetően pontosan, a megbeszélt határidőre, és a tőle elvárt minőségben szállítja.

Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy ha Földi László még egyszer a civil szervezetekkel kapcsolatos kijelentéséhez hasonló módon nyilvánul meg, akkor a jövőben nem fogja őt tanácsadóként alkalmazni.

Az adófizető nyilvánosság gyakorlatilag ebből a bejelentésből értesült arról, hogy Tarlós főpolgármester tanácsadóként alkalmazza az egykor titkosszolgaként dolgozó Földi Lászlót. Utóbbi nemrégiben kirohant a civil szervezetek ellen és azt mondta, hogy a politikai likvidálásukat is megengedhetőnek tartja.

Tarlós főpolgármester sem kedveli a civil szervezetek tevékenységét, de a likvidálásukat semmilyen formában nem támogatja. Az ilyen kijelentéseket vállalhatatlannak tartja, ezért szólította fel Földi Lászlót, hogy a jövőben tarzózkodjon az ilyen és ehhez hasonlü kijelentésektől.

Földi László feltehetőleg a jövőben nem fog ilyen vállalhatatlan kijelentéseket tenni, és nem fogja a nyilvánosságot a civil szervezetek likvidálására felszólítani. Hogy Földi Lászlónak mi a magánvéleménye a civil szervezetekről, valamint a likvidálásukról, azt a jövőben tehát nem fogjuk megtudni, mert Földi László nyilván nem szeretné elveszíteni az országos átlagot jelentős mértékben meghaladó, havonta 700 ezer forintot jövedelmező megbízatását.

Abból, hogy Tarlós főpolgármester nem rúgta ki páros lábbal Földi Lászlót, csupán eltiltotta a további fenyegetőzésektől, azt kell gondolnunk, hogy Földi László nagyon fontos és jó minőségű tanácsokat ad Tarlós főpolgármesternek. Ezeket a tanácsokat vélhetően pontosan, a megbeszélt határidőre, és a tőle elvárt minőségben szállítja.

Földi Lászlóval tehát nincs gondja Tarlós főpolgármesternek, mindössze arra kéri, hogy a jövőben tartsa meg magának a vállalhatatlan véleményét.

Bréking nyúz, október 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szélkakas. Tud fogalmazni. Gittegylet. Sírhat. Agresszívek.

A Pesti Srácok Csintalan Sándorról

„Az egységnyi idő alatt elkövetett köpönyegforgatások magyarországi csúcstartója, Csintalan Sándor újabb meglepőt húzott: megpróbál visszakéredzkedni az MSZP-be pártelnöknek(!), és szeretné kivenni a részét egy új ellenzéki kerekasztal gründolásából. Erre már tényleg nincsenek szavak! Itt már csak a klasszikust idézhetjük: Ilyen nincs, és mégis van!”

Az Origo Bajomi-Lázár Péter médiatudósról és Bayer Zsoltról

„Ki is ez a Bajomi-Lázár Péter? Sokat nem lehetett hallani róla, életrajza szerint középiskolai tanár, szorgalmasan írogat a médiáról és rendkívül sokat tanult a Soros-egyetemen (CEU-n). Beleolvasva korábbi „műveibe”, bődületes közhelyeket írt olyan újszerű és soha, senki által nem elemzett, eredeti problémákról, mint Lady Diana halála vagy Zámbó Jimmy temetése, ezen kívül nem kedveli a mostani kormányt.

És nem szereti természetesen Bayer Zsoltot sem. Azt nem tudjuk, hogy inkább politikai okokból várja a halálát, esetleg azért, mert Bayer Zsolt tud fogalmazni és jól ír. Ezt tehát nem tudjuk, bár általában az ilyen, Bajomi-Lázár típusú, tomboló gyűlöletnek nem lehet pusztán a politikai szembenállás a motívációja. Ilyenkor jóval valószínűbb, hogy egyszerűen csak a sikertelenség gyűlöli a sikerességet.”

(a helyesírási hiba is az eredeti szövegből való)

A 888 egy civil szervezetről

„A lap által nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderül, hogy a mainstream média által civil szervezetként feltüntetett, de valójában politikai célokkal működtetett gittegylet mögött olyan baloldali liberális oligarchák, spekulánsok kezében lévő alapítványok állnak, mint a W.K. Kellogg Foundation és a Ford Foundation (nincs köze az autógyártó óriáshoz).

Előbbi 3 millió dollárral (800 millió forinttal), utóbbi 2 millió 350 ezer dollárral (körülbelül 622 millió forinttal) támogatta a CCCActiont.

De ha Donald Trumpról és az amerikai belpolitika meghekkeléséről van szó, nem maradhat le a listáról a magyar származású milliárdos, Soros György sem.

A milliárdos a Nyílt Társadalom Alapítványokon (OSF) keresztül 1 millió 750 ezer dollárral (460 millió forinttal) támogatta a szervezet Trump-ellenes tevékenységét.”

A Lokál Botka visszalépéséről

„A balliberális oldalon egyre nagyobb az összevisszaság. A pártok szerencsétlenkedését csak tetézte, hogy Botka hirtelen hátraarcot csinált. Mások szerint csináltattak vele. Miközben a sajtó a baloldali demokratikus ellenzék kaotikus vitáitól hangos, kevesebb szó esett, esik arról a titkos háttéralkuról, amely Botka távozásával kútba esett.”

A Ripost az embercsempészek autóbalesetéről

„A migránsokkal zsúfolásig teli kisbusz felborult. A vezető mellett ülő férfi a helyszínen meghalt, később a sofőr is elhunyt. A Mercedes Vito utasterében 18, illegálisan Magyarország területén tartózkodó migránst szállítottak. Többségük súlyosan megsérült. Két mentőautó érkezett a helyszínre, és a Ripost információi szerint több környékbeli kórházba szállították a sebesülteket ellátásra.

Nincs náluk semmilyen papír, nem működnek együtt.

A Békés és Csongrád megyei orvosok agresszív jelenetekről, tettlegességről és üvöltözésről számoltak be.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!