Kezdőlap Címkék Bozóki András

Címke: Bozóki András

Bozóki András: Orbánt a hatalom igézete ejtette foglyul

0

A politológus-professzor szerint az elmúlt száz évből hetvenet három meghatározó politikus uralt, a mostani rendszer azonban nem a 20. századi autoriter rendszerek receptjét másolja, hanem az elnyomás szelektív, társadalmi rétegekre szabott, kezdetben puhának tűnő, de egyre szigorodó formáit követi.

Ez a pragmatikus elnyomás azáltal tartható fenn, hogy erőteljes és egyoldalú propagandával társadalmi támogatást tud szerezni az éppen aktuális célcsoportokkal szembeni diszkriminációhoz. Az effajta eljárás első ránézésre esetlegesnek tűnik, de az akció végére mindig világossá válik rendszerszintű mivolta.

Bozóki Andrásnak a Mozgó Világ folyóiratban megjelent tanulmányát a hvg.hu ismertette. A professzor a Száz év talány – Horthy, Kádár, Orbán című írásában egyebek között azt hangsúlyozza, hogy Horthy Miklós a királyt, Kádár János a forradalmat, Orbán Viktor pedig a rendszerváltást árulta el. Orbán fordulatai ismertek, 93-94 táján liberálisból konzervatív lett (ma már a konzervativizmustól is elszakadt, nacionalista, etnicista, populista lett), a második fordulat 2003-ból való, ez szervezeti fordulat, ekkor módosult a Fidesz alapszabálya, Orbán egyeduralkodó lett pártjában. A harmadik fordulat a közelmúltból, 2010-ből való, Orbán elkezdte lebontani a liberális demokráciát.

Hármójuk közül a professzor szerint csak Orbán használta fel hatalmát maga és családja meggazdagodására. Nagy különbség közöttük, hogy Horthy távol tartotta magát a napi politizálástól, Kádár a fontos kérdésekben maga döntött már, de Orbán az, aki folyamatosan a frontvonalban van, minden hatalom nála összpontosul.

Az ellenzéket a rendszer legitimálására használja a kormány…!

 „Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.

 

Ma már a vak is látja, hogy az Orbán rezsim inkább autokrácia, nem pedig demokrácia. Ön pedig azt írja, hogy az ellenzék ezt a helyzetet még nem ismerte fel. Van arról fogalma, hogy miért nem?

Az Orbán-rezsim egy kompetitív autoriter rezsim. Az ilyen rezsimek lényegéhez tartozik, hogy az ellenzék azért nem tud a kormánypárttal szemben hatékonyan fellépni, mert az egyszerre mutat demokratikus és autoriter vonásokat Ez a kettősség alapvetően befolyásolja, illetve meghatározza a pártok mozgásterét. Látszólag ugyan a törvények uralma érvényesül, de közben rendszeresen születnek olyan, a törvényesség határát súroló intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a kormánypártok mellett az ellenzék is eséllyel vegyen részt a politikai versenyben.

Vagyis az ellenzék képtelen eldönteni, hogy az autokrácia ellen harcol, vagy inkább demokrácia szereplőjeként?

Igen, ezt a döntést nehéz is meghozni, de hiányában az ellenzék képtelen helyzetbe kerül. Határozni arról, hogy az érvényben lévő szabályokat kihasználva részese marad a magyar politikai rendszernek, vagy kiszáll a számára nehezülő versenyből és nyíltan a fennálló rendszer ellen fordul. Ez nehéz döntés, ezért is erősek a világban azok a hibridnek nevezett autoriter rezsimek, amelyek ötvözik az autoriter és a demokratikus játékszabályokat. Ha ugyanis az ellenzék kiszáll a parlamentből és a rendszer ellen fordul, akkor elveszítheti a teljes anyagi bázisát. Még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülne. Ha viszont továbbra is szereplői maradnak a politikai versenynek, akkor pedig jó eséllyel csak a rendszert tartják életben, mert nagyon valószínűtlen, hogy a választásokon legyőzzék az uralkodó pártot. Ez az előnye a hatalmon lévők szempontjából az ilyen rezsimeknek: továbbra is fennáll a politikai sokszínűség, tehát a többpártrendszer, a valódi választások látszata, de közben sokkal kevésbé kell félniük a hatalom elvesztésétől, mint egy demokráciában.

Ha olyan fontos eldönteni, hogy az ellenzék a hátrányok ellenére marad a politikai rendszerben, vagy kilép abból és rendszerellenzékivé válik, akkor miért nem születik meg a döntés?

Azért, mert az ellenzék számára mindkettő veszteséggel jár. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen kompetitív autoriter rezsim – amelyben egyszerre érvényesülnek a demokratikus és diktatórikus politika elemei – belülről nehezen buktatható meg. Ugyanis – látjuk – a hatalom úgy alakítja a viszonyokat, hogy az ellenzék ne juthasson pénzhez, nyilvánossághoz, képtelen legyen bármiféle szervezettségre. Ugyanakkor a rezsim működtetői arra is gondosan ügyelnek, hogy az ellenzék el tudja látni az alapvető feladatait. Ez tartja a rendszerben az ellenzéki pártokat, ellehetetlenülésük esetén azonnal rendszerkritikussá válnának. Ezzel a taktikával az ellenzéket a rendszer legitimálására használja fel a kormány. Ez tehát a csapda.

Miközben tehát a demokráciának már csak a díszlete van, mert a kormány már rég lebontotta a jogállam kereteit. Ma a pálya a kormány érdekeinek megfelelően lejt. De ha az ellenzék csak dekoráció, ha nem győzhet, akkor minek marad benn a parlamentben?

Nem teljesen lehetetlen a kormány megbuktatása a választásokon. Ez motiválhatja is az ellenzéket, hisz a rendszer a nyílt és durva választási csalások nélkül szerzett többségi támogatásra épül. Ezért igyekszik a kormány a nagyon erőszakos, elnyomó intézkedéseket kerülni, ellenkező esetben már diktatúra lenne. Kétségtelen azonban, hogy nagyon lejt a pálya. Becslések szerint a kvótanépszavazásra több pénzt költöttek a kormánypártok, mint az egész 2014-es parlamenti választásokra – ami a rendszerváltás utáni legdrágább szavazás volt – tehát a céljai érdekében a fennálló rezsim elképesztő erőforrásokat képes mozgatni. Erre az ellenzéknek semmi esélye nincs.

Ha ez így van, akkor a kormány gyakorlatilag legyőzhetetlen, ön pedig a többi elemzővel együtt legfeljebb óvatoskodik, amikor a kormány bukásának elvi lehetőségről beszél. Viszont ez megtévesztő, nem gondolja?

Ez nem óvatoskodás. A kormány – ha nehezen is – de tényleg megbuktatható. A nemzetközi példák is ezt mutatják. Az Orbán-rezsim ugyanis egyáltalán nem egyedi. Tucatszám léteznek a világban hozzá hasonló kompetitív autoriter rezsimek, amelyekben nyílt és tömeges választási csalások nélküli választásokat rendeznek.

A választási csalás gyanúja azért itthon is felmerült, hisz a szavazatokat összesítő számítógép hosszú időre leállt…

Kétségtelen, sok szabálytalanság volt, de szisztematikus választási csalás nem történt. Ehhez képest Putyin Oroszországában gátlástalanul csalnak; szavazatokat vesznek el az ellenzéktől, s adnak a kormánypártoknak. Ilyen nálunk nem történt. Kétségtelenül létezett egy kormánypárti többség, hiába volt majdnem ugyanekkora tábora az ellenzéknek, de ravaszul kitalált választási rendszerben ennek nem volt jelentősége. A kormány olyan helyzetet teremtett, hogy a politikai palettán lévő pártok az erőiket nem tudták egyesíteni. Ráadásul a Fidesz mögött egy egész országot behálózó politikai gépezet működött, név és cím szerint tudták, hogy hol vannak a szavazóik és elvitték őket a szavazófülkékhez. Ilyen szervezettségre az ellenzék nem volt képes. Részben anyagi erőforrások közötti óriási különbség miatt, ami nevetségessé tette a választásokat.

Akkor végképp nem értem, hogy miért mondja, hogy a kormány legyőzhető, ha nem győzhető le?  

Azért, mert elvileg legyőzhető, csak meg kell találni a módját. Ez más hasonló berendezkedésű országban már be is következett, ezért nem is állítható, hogy lehetetlen lenne.

Dél-Amerikától Ázsiáig nagyon különböző fejlettségű országokat tartanak hibrid rezsimnek, ezekre – Bozóki András szerint – az a jellemző, hogy épp akkora az esély a szükségállapot bevezetésére, mint az önkényuralomra, vagy ellenzéki győzelemre.

Igen, mert a világ meglepő módon sokkal jobban együtt fejlődik, mint ahogy azt egyetlen politikai kultúrába bezárkózva gondolnánk. A hibrid országok nagyon sokszor hasonló kihívásokra reagálva alakulnak ki, megfigyelések szerint a ’80-as években indult el a világban egy hibridizációs folyamat. A világban akkor kezdett csökkenni a véres erőszakon alapuló rendszerek száma, s helyette jöttek létre az álcázott demokráciák, tehát az autoriter rezsimek kialakítottak valamilyen demokratikus homlokzatot. Ez volt az a politikai trend, amely létrehozta ezt az életképesnek számító hibridet.

De ha jól emlékszem, akkor a földön akkor még nem volt menekültválság. Mi kényszerítette erre az útra az államokat?

A kétpólusú világrend meggyengülése, majd összeomlása hozta létre ezt a rezsimtípust. A folyamatot az indította be, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió magához vonzotta a korábbi nyíltan autoriter rendszereket, s ennek révén elkezdődött egy demokratizálódás. A hibridizáció sok autoriter rezsim számára a túlélés esélyét kínálta.

Szóval a világ diktatúrái tartottak a demokrácia felé, nálunk viszont a liberális demokráciából haladunk az önkényuralom felé. Fordított folyamatról van szó?

Igen, mert közben az egypólusú világrend is meggyengült, az Egyesült Államok már nem képes olyan befolyást gyakorolni a világra, mint korábban, az EU bővítési folyamat is lelassult. A világgazdasági válság veszélyes helyzetbe sodort egy csomó országot. Emiatt terjed a populizmus, miközben két nyíltan autoriter rezsim, Kína és Oroszország politikai befolyása jelentősen megnőtt. Emlékszünk, nálunk is megjelent az orosz titkosszolgálat, amelynek erejét mutatja, hogy – a gyanú szerint – egyébként képes volt befolyásolni az amerikai választásokat is.

Közben a liberális világrend meggyengült, az uniós csatlakozásunk után az európai demokráciák minőségi indexei az újonnan csatlakozó országokban elkezdtek hanyatlani. Az uniós csatlakozás utáni normakövetés az országok részéről meggyengült. Ez tágította a gazdasági válságból éppen csak kikecmergő cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar politikusok mozgásterét. Nem azonos mértékben, hiszen például a lengyel bíróságokat úgy tűnik, nem sikerül a politikának ellenállás maga alá gyűrni, ellentétben a védekezésre képtelen magyar bírói szervezettel.

Ez persze csak részben válasz arra, hogy az ellenzék miért képtelen a demokratikus rendszer védelmére. Ennek mi az oka?

Ne felejtse el, hogy 2006 után nálunk teljesen összeomlott a baloldal. Ez nem egy szokásos politikai összeomlás volt, hisz eltűnt a szocialisták komplett politikai infrastruktúrája. Hiába nyerte meg az országgyűlési választásokat az MSZP, az utána következő önkormányzati választáson bekövetkezett súlyos bukással a párt elvesztette teljes politikai hátországát. A helyi szervezetek leépültek, hiszen a szocialisták tömegesen kiestek az önkormányzati képviselőtestületekből, a baloldal politikai befolyása ezt követően drámai mértékben csökkent. Az összeomlást csak fokozta az SZDSZ bukása, ami újabb csapás a hagyományos baloldalra. A régi baloldal szinte teljesen eltűnt, megszűnt a hagyományos bal-jobb egyensúly. Ami nem azt jelenti, hogy az MSZP teljesen megsemmisült, de sok olyan területe akad az országnak, ahol évek óta nincs a pártnak saját jelöltje. Ezt a folyamatot csak kiegészíti, hogy 2006 után új pártok is teret foglaltak, s ezek nem a hagyományos baloldalt erősítik. Az ellenzék szükségszerűen szétaprózódik. Ezért is van nagyon súlyos politikai válságban a baloldal.

Korábban az MSZP-nek is volt kétharmada, tehát egyáltalán nem szükségszerű, hogy a rendszer elmozduljon az önkényuralom felé.

Igen, bár annak idején sokan nyomasztónak érezték a szocialista-liberális túlsúlyt. Viszont velük szemben a Fidesz politikája korábban is konfliktusos volt. Orbán Viktor mindig is arra törekedett, hogy átírja a fennálló politikai viszonyokat. Ezt történt az első kormányzása idején is, amikor „több mint kormányváltást” ígért, csak akkor nem volt hozzá kétharmados többsége a parlamentben. A Fidesz akkor is úgy politizált, hogy igyekezett a lehető legnagyobb hatalmat megragadni, de az akkori ellenzék korlátozni tudta ezeket a törekvéseket. 2010 óta erre nem volt sok lehetőség, bár azért a Fidesz is átélt néhány válságos időszakot. Elég csak a G-napra gondolni, ami után az alapoktól kellett újjáépíteni a gazdasági hátországukat De a baloldal politikai tévedései, hibái, például 2012 és 2014 között a baloldali ellenzéken belüli brutális háború vagy 2015 után a migrációs válságra adott rossz reakció miatt egyszerűen nem maradt elég energiájuk a Fidesz politikai hibáinak kihasználására. Ez egyébként valahol a rezsim logikájából is következik. Annyival erősebb az ellenzéknél az uralkodó párt, hogy az ellenzéki csoportok sokszor inkább egymás rovására próbálják a pozícióikat javítani.

Illetve néha olyan érzése van az embernek, hogy valójában az ellenzéket is a Fidesz vezényli. Ilyen körülmények között van esély hatékony ellenzéki politizálására?

Nyilvánvaló, hogy az ellenzék reakcióiban sok minden keveredett; a politikai alkalmatlanság, a kockázatkerülés, s a rossz alkuk. Azt tudjuk, hogy az LMP alapvetően nem ellenezte a kormányzat menekült-politikáját, még akkor sem, ha nem helyeselték a Fidesz nagyon durva, rasszizmusba hajló retorikáját. De a magyar állam határainak megvédését az LMP politikusai is kiemelt fontosságúnak tartották, akár a Jobbik. Így ők nem tudtak fellépni a kormánnyal szemben. A szocialistákat meg alighanem a félelem akadályozta egy karakteres álláspont kialakításában. Így a kormány valódi ellenzékeként ebben az ügyben a civilek léptek fel a maguk humanitárius álláspontjával.

Igen, mert ezt gondolták, vagy inkább ezt érezték az emberek is, nem?

Ne felejtse el, hogy a menekültválság közben a magyar állam egy időre megbénult. Ez alkalmat adott volna arra, hogy az ellenzék egy nagyon súlyos és valódi politikai problémáról beszéljen – lásd menekültek a Keleti pályaudvaron, vagy gyalog az M1-es autópályán, stb – amit azonban elmulasztott. Miközben nem működött a magyar állam! És a Fidesz ezt is megúszta, s végül úgy jöttek ki a válságból, mintha a kormány rátermett módon kezelte volna a válságot.

Ennél fontosabb, hogy az ellenzék a ma meglévő kétharmadot egy valódi összefogással meg tudta volna akadályozni. Ezt sem tette! Ez alkalmatlanság, kockázatkerülés vagy egyszerűen a Fidesz pénzelte őket?

Igen, mert a kormányzat úgy alakítja a helyzetet, hogy az ellenzéknek saját értékei ellen kellett volna cselekedni, hogy ez bekövetkezzen. Az LMP vezetői szívből gyűlölik az MSZP vagy a DK politikusait. De ennél is fontosabb, hogy az LMP szavazói is elutasítják a két pártot, s inkább nem szavaznak saját jelöltjeikre sem, nehogy ezzel a két baloldali pártot is támogassák. Az LMP csak úgy tudta volna megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha a fővárosban a DK politikusai javára visszalépnek. Ez lehetetlenné tette volna az LMP politikai túlélését. Az ilyen típusú konfliktusok stabilizálják az uralkodó párt helyzetét a rezsimen belül. Gondoljon csak arra, hogy a Jobbikkal szinte senki nem akart együttműködni.

Ezért nem értettem, hogy miért mondta az interjú során többször is, hogy az ellenzék győzhet a választáson, miközben nem!

Úgy kell ezt elképzelni, mint egy nagyon nehezen kirakható, de elvileg igenis kirakható puzzle-t. A kompetitív autoriter rezsim hagyja az uralkodó párt leváltásának elvi lehetőségét, de mindent megtesz, a nyílt csaláson és erőszakon kívül, hogy erre ne kerülhessen sor. Az ellenzéki sikerhez vezető utat természetesen nem ismerjük ma még és nem is egy interjúból fog kiderülni. Nagyon sok munka, hihetetlen szerencse és a rezsim meggyengülése is kell hozzá valószínűleg.

Azért nem csak erről van szó, hisz az időközi polgármester-választás során az ellenzék egységesen és minden kockázat nélkül beállhatott volna az egyetlen ellenzéki jelölt mögé. Felcsúton a Kétfarkú képviselője, Pásztón pedig Dömsödi Gábor mögé. Nem tette, el is bukták a választást.

Teljes a bénultság. Amúgy, ha már szóba került, a kétfarkúak működése is szép példája a kompetitív autoriter rezsim vonzerejének: a Kétfarkú Kutyapárt végső soron bevallottan az anyagiak miatt maradt tavasszal a választási versenyben, s így értékes szavazatokat vett el az ellenzéktől. A kétharmad nekik is köszönhető, miközben a politikusaik és a híveik meg vannak győződve róla, hogy amit tettek, az politikailag teljesen indokolt volt.

Azt írja a cikkében, hogy a Fidesz által működtetett úgynevezett versengő autoriter rezsim viszonylag stabil, életképes. Jobban, mint a liberális demokrácia?

Adott körülmények között életképes ez a rezsim, mert hatékonyan működtet egy stabil politikai gépezetet, s fenntartja a választói többséget. Ebben a pillanatban, tehát, amikor túl vagyunk egy gazdasági válságon, s a baloldal összeomlott, ez egy életképes rezsim. De nem arról van szó, hogy a magyarok nem alkalmasak a liberális demokrácia fenntartására, hiszen ha a Fidesz vezérkara váratlanul külföldre távozna, s a baloldal kicsit összeszedné magát, akkor a mai rendszer összeomlana, mert a centralizáltsága nagyon sérülékennyé teszi. Másfelől viszont a Fidesz hatalmi logikájából az következik, hogy közép-, vagy hosszú távon egy valódi autoriter rezsimet hozzon létre. Nem feltétlenül azért, mert akarják, hanem azért, mert az alkalmazott hatalomgyakorlási technikák – amiben jól érzik magukat – azt követelik, hogy ne konszolidálják a rendszert, hanem újabb és újabb területen alkalmazzák a máshol már „bevált” módszereket.

Akkor az ellenzék hibát követett el, amikor bement a parlamentbe, ehelyett az utcát kellett volna az ellenzéki harc színhelyéül választani?

Nem gondolom. A mai ellenzéktől legfeljebb arra telik, hogy akadályozza a mai rendszer átbillenését nyílt autoriter rezsimbe. S ha megmarad a mai versengő – tehát potenciálisan leváltható – autoriter rezsim, akkor viszont úgyis arra lesz szükség, hogy az emberek többsége le akarja váltani a rezsimet. Az elmúlt évek politikai vitái azért is voltak nagyrészt álcselekvések, mert az összefogás a mostani ellenzéki pártok között többé-kevésbé lehetetlen volt. E helyzet meghaladásához arra lenne szükség, hogy a politikai versengés nyíltan is arról szóljon, amiről a magyar politika valójában már évek óta szól. Arról, hogy a mai rendszer egy karizmatikus vezető körül szerveződő autoriter rezsim, amelynek támogatói egy meglehetősen heterogén összetételű politikai koalíciót alkotnak, s őket Orbánhoz való hűségük köti össze. Így, aki valódi ellenzéki, az az egész Orbán-rezsimnek, s az orbánizmusnak az ellenzéke. Már idén is sok minden ebbe az irányba mutatott, de még mindig nagyon messzinek látszik, hogy eljussunk a mai ellenzéki megosztottságtól odáig, hogy valóban megszülessen egy igazi antiorbánista alternatíva a mai rezsimmel szemben.
De ez részben meg fog történni akkor is, ha elmaradnak az ellenzéki politikai innovációk. Ahogy haladunk előre az időben, elkerülhetetlenül rájövünk, hogy a magyar politika egyetlen fontos kérdése az marad, hogy akarjuk-e Orbán Viktort vagy sem. Akarjuk-e, hogy Orbán és hívei döntsenek a gyerekeink iskolájáról, a magyar sajtóról, a kórházakról, az akadémia költségvetéséről, a bíróságokról vagy sem. Ahogy haladunk előre az időben, egyre világosabb, hogy ez a rendszer miről szól. S ha ellene szavazunk, akkor pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Pontosan az ellenkezőjét annak, ami ma történik az országban.

Orbánnak nem érdeke a nyílt önkény…

Az új országgyűlés megkezdte első vitáját a Stop Soros törvénycsomagról és az ehhez kapcsolódó hetedik Alaptörvény-módosításról. A civil szervezeteket ellehetetleníteni akaró előterjesztés büntetőjogi szankciókkal szeretné megállítani az „illegális migrációt”. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Bozóki András szerint az egész csak verbális petárda, mert senki sem akar illegálisan betelepíteni senkit Magyarországra. A CEU politológus professzora úgy látja, hogy a hatalomnak ma már nincs szüksége arra, hogy az uralkodó elit érdekeinek érvényre juttatása érdekében megverje, vagy bebörtönözze az embereket, elég, ha más módon megfélemlíteni a társadalmat.

 

A közelmúltban az nyilatkozta, hogy Orbán Viktor bármikor elindulhat egy nyíltabban elnyomó rendszer felé. Ez a folyamat elkezdődött már?

Eddig lopakodó lépések történtek a nyíltabban elnyomó rendszer felé. Kezdetben „többségi demokráciáról” volt szó, aztán jött az „illiberális demokrácia” fogalma – aminek szerintem nem sok értelme van – ma viszont már a versengő önkényuralmi rendszerben vagyunk. Mi, politológiával foglalkozók ezt az állapotot a demokrácia és a diktatúra között lévő úgynevezett hibrid rezsimnek hívjuk, ami már rég nem demokrácia, de még nem kifejezetten diktatúra. Elvileg Orbán Viktornak megvan a lehetősége, hogy újabb lépéseket tegyen a nyíltan elnyomó rendszer felé. Ugyanis mindezt megteheti, és nem az ország pillanatnyi érdeke dönti majd el, hogy élni fog-e vele, vagy sem.

A kormány megalakítása során tett a kormányfő újabb lépéseket az említett nyíltabb önkény irányába?

Születtek olyan döntések, amelyek demokráciában nem szokásosak. A honvédelmi miniszter katonatiszt lett, egy tábornok, amivel megszűnt a hadsereg feletti civil kontroll. A titkosszolgálatot pedig közvetlenül a miniszterelnökség alá helyezték, tehát a kormányfő mindenkiről mindent közvetlenül megtudhat. A hálózat felhasználható a saját, vagyis a Fideszhez kötődő emberek megfigyelésére, ellenőrzésére, ezzel megelőzhetőek a belső lázadások. De a hálózat embereivel ellenőrizni tudják a hatalomhoz kötődő kapcsolatrendszereket, s persze kézben tarthatják a gazdasági ügyleteket is. A szolgálat bevethető még az ellenzék meggyengítésére is, ámbár a mai parlamenti ellenzéket figyelve ez a folyamat már szinte be is fejeződött.

Az államvédelem mindezeken kívül bevethető bármilyen váratlan helyzet megoldására. Jelenleg nem tudhatjuk, hogy mennyire nyúltak bele a választásokba. Azt tudjuk, hogy nem volt tiszta, hiszen a Fidesz, mint párt, és mint állam, együttesen legalább ötször annyi pénzből kampányolt, mint az ellenzéki pártok összesen. De arra nincs független forrás, amely egyértelműen mutathatná a választás estéjén történt beavatkozás mértékét. Tudjuk, hogy volt egy háromórás „technikai szünet”, ezalatt az általuk kontrollált rendszerbe bármikor belenyúlhattak. Amikor az eredményeket a bezárt szavazókörzetekből a központokba akarták továbbítani, akkor azt átmenetileg leállították. Csak este tíz óra után gyűjtötték be, s kezdték nyilvánosságra hozni. Mindezt arra hivatkozva tették, hogy némelyik szavazókörzetben még áll a sor, holott részeredményeket ettől még lehetett volna közölni, ahogy ezt húsz éven keresztül megtették. De erről az ellenzék elég keveset beszélt.

Tehát vannak jelek, hogy az ellenzéket fel akarják használni a NER fenntartásához?

Számos ilyen jel van, ezek újra meg újra előkerülnek. Legutóbb Hadházy Ákos nyilatkozta, hogy az LMP-n belül arra kérték, ne hozza nyilvánosságra a hatalom szempontjából érzékenyebb korrupciós ügyeket, inkább csak szőrmentén kifogásoljon. Hasonló figyelmeztetésről négy éve Ron Werber is beszámolt. A kampánytanácsadó akkoriban az MSZP-nek dolgozott és meg akarta támadni Rogán Antal kétes ügyeit, de Molnár Zsolt a szocialista párt politikusa leállította. Botka László is utalt arra, hogy az ellenzéki pártokban lehetnek „téglák”. Nem tudom, hogy mi ebből az igazság, de már az is épp elég, hogy folyamatosan fennáll a gyanú, amely szerint az ellenzéki politikusok egy része anyagi függésben van a Fidesztől.

A kormányalakítás után a parlament azonnal elkezdte a Stop Soros tárgyalását. A civil társadalom megregulázása lehet a nyílt önkény része?

Ne felejtsük el, hogy a civilek megtámadására az Unió, illetve az Európai Néppárt is érzékenyen reagált, s kijelölte a vörös vonalat. Ezért lehetséges, hogy a tervezett törvény verbálisan ugyan erős lesz, de valójában a bíróságok előtt – már ha marad még független törvényszék – nehéz lesz érdemben fellépni a civil szervezetek ellen. Maradnak tehát a kemény szavak az „illegális betelepítés” ellen, holott valójában senki nem akar senkit illegálisan betelepíteni. A kvótarendszer sem illegális, ezen kívül a menekültek befogadását törvény szabályozza. Az „illegális betelepítés” kifejezés nincs kapcsolatban a realitással, elképzelhetőnek tartom tehát, hogy a jogszabály pusztán egy olyan retorikai petárda, amely elsősorban a választási ígéret betartását hivatott demonstrálni.

Az igazságügyi miniszter a választási ígéretek között említette a közigazgatási bíróság létrehozását. A bírói rendszer megtörése közelebb visz az önkényhez?

Kétségtelen, a bíróság valóban a társadalom utolsó védőbástyája maradt ebben a rendszerben. Ma ugyanis még lehet reménykedni, hogy a bírói döntések révén korrigálhatóak a politikai – mondjuk így – tévedések, vagy ferdítések. Például nemrég független bíróság állapította meg, hogy az 1956-os emlékév alkalmából felhasznált legendás plakáton nem a hatalomnak kedves Dózsa László gyerekkori fotója látható. Viszont ha már a politika által kinevezett ítészek miatt itthon képtelenség lesz a hatalom ellenében pert nyerni, akkor már csak a nemzetközi bírósághoz lehet fordulni, ami szinte a végletekig elhúzódhat. A strasbourgi bírósághoz már így is a magyarok nyújtják be a legtöbb keresetet. A tendencia tehát az, hogy az uralkodó politikai elit mindent megtesz hatalmának bebetonozása érdekében. El akarja érni, hogy az országban teljes legyen az apátia, s az emberek azt érezzék, hogy nincs értelme semmiféle ellenállásnak. Ennek példája az Alkotmánybíróság gyáva és cinikus döntése, amellyel „az európai alkotmányos párbeszéd jegyében” felfüggesztette az immár egy éve húzódó eljárását a felsőoktatási törvény és a civil törvény ügyében. Mintha az Európai Bíróság leendő döntésének bármilyen halasztó hatálya lehetne az AB határozatára.

Közben a parlamentben már tárgyalják a sokadik alkotmánymódosítást, ami szintén szűk hatalmi érdeket szolgál. A kormánypropagandának sikerülhet ezt úgy eladni, hogy tulajdonképpen a nép érdekében nem lehet majd tüntetni?

Nehéz lesz, eddig ugyanis a gyülekezéshez nem kellett engedélyt kérni a rendőrségtől, elég volt azt bejelenteni. Talán ezután sem kell, de a rendőrség majd betilthatja a tüntetést, ha az szerinte valakinek a személyes életét zavarja. Ad abszurdum elképzelhető, hogy a parlament közelében lévő Alkotmány út valamelyik lakója – mert utálja a zajt, vagy szereti a kormányt – megakadályozhatja, hogy az országház előtt demonstrálók jelenjenek meg, s alkotmányos joguknak megfelelően hangosan tiltakozzanak a kormány döntései ellen.  Azt mondják, hogy a jogszabályt elsősorban a politikusok háza előtti tüntetések miatt találták ki. A kormány azonban nem úgy járt el, ahogy azt az Alkotmánybíróság javasolta. A testület ugyanis mindössze azt kérte, hogy pontosítsák a tüntetések feltételeit. Ehelyett a magánélethez való jogot beemelték az alaptörvénybe, ami így összeütközésbe kerül a gyülekezési joggal. Az állampolgári jogok már amiatt szűkülnek, hogy a rendőrség ebben a kérdésben egyáltalán mérlegelhet. Azt azért nem hiszem, hogy emiatt nagy tüntetést be lehet majd tiltani. De mondjuk a miniszterelnök – vagy akár bármely vidéki fideszes potentát – háza előtt bizonyosan nem lehet majd demonstrálni.

Az ellenzék aligha készülhet a kormány ellenőrzésére, legfeljebb díszletként ücsörög a parlamentben, miután a pártok látszólag hülyeségből, esetleg némi pénz fejében elspórolták a választási együttműködést. Van más lehetőség?

Az ellenzéknek nincs döntési lehetősége. Módja az ellenőrzésre pedig minimális, mivel Magyarországon nincs demokrácia. Nem szeretnék az ellenzékre nézve általános morális megállapítást tenni: vannak, akik mindent megpróbálnak a kormányzat ellenőrzése érdekében, de vannak, akikről ez nem mondható el. A siker lehetősége minimális, de épp ezért az ellenzéknek össze kell fogni, különben a Fidesz pártonként szétszedni őket. Ezzel együtt be kellett menniük a parlamentbe, hogy kihasználják maradék megszólalási lehetőségeiket.

Ön felvetette, hogy az országházban folyamatosan működhetne az Ellenzéki Kerekasztal, amely összehangolná az ellenzéki álláspontokat. Gondolja, hogy képes erre a belső háborúskodással sújtott ellenzék, benne a széteső Jobbikkal?

Ideális lenne, ha valamennyi ellenzéki párt célnak tekintené az együttműködést, amit napi ügyekben is folytathatnának, továbbá nem egymás besározását, hanem a kormány kritikáját tekintenék feladatuknak. Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy az egyes ellenzéki pártok közötti huzakodásból profitál, téved, ezt megmutatták a választások. Az együttműködés mellett fontos lenne, hogy a parlamenti ellenzék tudatosan hidat építsen a parlamenten kívüli erők felé. Ebből a szempontból a Momentum – amely viszonylag jól szerepelt a választásokon, de nem jutott be a parlamentbe – kulcsszerepet kaphat.  Egyelőre persze forrongás, átalakulás, helykeresés van az ellenzéki oldalon, ez azonban vesztes választások után természetes. Közben azért lehet figyelni, hogy párton belül ki az, aki szivárogtat, ez munka közben nagyon hamar kiderül.

Azt mondta, hogy Orbán Viktor pillanatnyi érdeke fogja eldönteni, hogy kész-e újabb lépéseket tenni a nyílt önkény felé. Az ország nyitott gazdasága viszont függ a nemzetközi helyzettől. A közgazdasági racionalitás sem képes a diktatúra építését lassítani, vagy megállítani?

Csak lassítja a folyamatot. Orbán nem véletlenül találta a ki a „pávatáncot”, a kormányfő ugyanis a világ felé eljátszotta, hogy demokrata, majd itthon folytatta a demokrácia rombolását. Őt azonban már megismerték Európában, és kevesen hiszik el neki, hogy az önkényuralom kiépítése közben a demokrácia fenntartására törekszik. Ezért Orbán célja ma már saját rendszerének exportálása, amint azt Szlovénia, Macedónia vagy Lengyelország esete mutatja. És ebben szövetségesre találhat az új olasz kormányban is. Sőt, a nemzeti össztermék jelentős részét előállító német autógyáraknak semmi baja nincs a hazai politikai rendszerrel, hiszen adókedvezményeket kapnak, és olcsó munkaerőért megkapják, amit akarnak. Tehát miközben a német politikai elit visszafogottan kritizálja a magyar kormány viselkedését, a német gazdasági elitnek nincs problémája vele.

Az uniós milliárdok elvonásának lehet valami hatása, vagy az Orbán Viktort diktátornak nevező, de vele aztán jópofáskodó bizottsági elnök, Juncker szigora csak látszólagos?

Ha a pénzt teljes mértékben megvonnák, akkor annak az egész ország inná meg a levét. Egyelőre azonban ennek a tervnek, a 7. cikkely életbe léptetésének sincs realitása, hiszen azt minden tagállamnak el kéne fogadni. Ha az uniós támogatásokat csökkentenék, akkor elképzelhető, hogy elégedetlen hangok bukkannának fel a Fideszen belül. Ha a kormánypárt tagjai sem jutnának feltétel nélkül a húsosfazék közelébe, akkor talán nem követnék fenntartás nélkül a vezért. Az ellenzéken persze ez sem segít, hisz ott mindenekelőtt olyan hiteles vezetőre lenne szükség, aki képes az ellenzék egységét megteremteni.

A napokban a Kötcsei pikniken a Fideszes nagyurak elképesztő arroganciával hajtották el az ellenzéki sajtót.  Az eseményen már készültek az uniós választásokra, aminek a szabályait nem Orbán emberei írták. Ez hozhat a tavaszi eredményektől lényegesen eltérő eredményt?

El tudom képzelni, hogy a Fidesz EP-képviselőnek száma csökken majd – ha a szavazatszámlálás megbízható kezekben lesz – talán a Jobbik képes lehet a tavaszinál jobb eredményre, ha addig nem verik szét. Nehéz úgy jósolni, hogy nem látjuk világosan, vajon az országgyűlési választások mennyiben tükrözik a valós viszonyokat. És egy év a politikában egyébként is nagyon hosszú idő.

Korábban azt nyilatkozta, hogy még soha nem fordult elő az unió történetében, hogy a demokratikus államok közössége tartósan megtűrjön a tagjai között egy antidemokratikus államot. Európa képes megakadályozni, hogy az Orbán rezsim nyílt autoriter rendszerré változzon?

Hosszabb távon feltétlenül, de úgy vélem, Orbánnak sem érdeke a nyílt diktatúra. Miért akarna elesni ezermilliárdos támogatástól, amit csak az Európai Uniótól kaphat meg? Orbán érdeke tehát, hogy az unión belül maradjon, vállalja, hogy a rendszer bomlasztója, átalakítója legyen, aki a „Nemzetek Európája” koncepcióra felfűzött új Európa-képhez próbál szövetségeseket találni. Ennek érdekében tehát formálisan hajlandó elfogadni bizonyos uniós játékszabályokat.

Ha mégsem, akkor elvileg előfordulhat, hogy a kormány kilép az Európai Unióból?

Miután népszavazás útján léptünk be, a kilépésről is csak népszavazás dönthet. Viszont az Európai Unió támogatottsága ma Magyarországon legalább 60 százalékos, vagyis a Fidesz választási győzelme még nem jelenti, hogy ki kéne lépni az unióból. Ilyen politikai döntésnek tehát nincs népi támogatása, komoly ellenállásra lehetne számítani vele szemben. Ne felejtse el, sok százezer magyar dolgozik külföldön, a hozzátartozók itthonról figyelik boldogulásukat, ők biztosan nem támogatnák az egyoldalú döntést. Tehát csak az eltökélt orbánista kisebbség szavazna a kilépés mellett, hiszen még a sokmilliárdos propagandával futtatott 2016-os „migránsügyben” rendezett népszavazás is érvénytelen lett. Újabb kudarcot aligha kockáztatnának meg, a legtöbb hasonló helyzetben – vasárnapi boltzár, olimpia – visszatáncoltak a népszavazás elől.

Ha ez a hatalom valami csoda folytán megbukna, akkor helyre lehetne állítani a demokratikus berendezkedést, a folyamatok, amelyek a nyílt diktatúra irányába elindultak, megfordíthatóak?

Ma nem az a fő veszély, hogy elmegyünk egy régi típusú diktatúra felé, mint amilyen Észak-Korea, Kuba, vagy Venezuela, de már olyan sem lesz, mint a kádári önkény. Ezek ódivatú diktatúrák. Viszont olyan rendszer még lehet, amiről észre sem vesszük, hogy valójában diktatúra, hiszen a határok nyitottak, lehet utazni, bizonyos körökben még beszélni is, de mégsem élünk szabadon. Heller Ágnes az illiberális rendszert egy írásában posztmodern zsarnokságnak nevezi. Úgy véli – és ebben egyetértek vele –, hogy már nincs szükség a régi módszerekre, egyéb módon is megvalósítható, hogy az uralkodó elit érdekei maradéktalanul érvényre jussanak.  Ehhez már nem kell mindenkit megverni, mert az rosszul mutat a tévében, nem is kell tömegeket bebörtönözni. Elég csak gyűlöletkampányokkal és egzisztenciális fenyegetésekkel befogni az emberek száját, ami miatt már érezhetik magunkat nagyon rosszul.

Ebből lehet még demokrácia, meg lehet tehát fordítani a folyamatot?

Azt gondolom, hogy ez a lefelé menő spirál egy idő után kritikus tömeget fog zavarni. Az elmúlt években bekövetkezett gazdasági növekedés és ennek politikailag gondosan kiporciózott hatása egyaránt a rendszer támogatóivá tette a leggazdagabbakat és a legszegényebbeket. A történelem tanúsága szerint a személyhez kötődő antidemokratikus rendszerek akár sokáig is fennmaradhatnak, de nagyon sérülékenyek. A politikai fordulatot soha nem lehet kizárni, lehet ez lassú erjedés, vagy felgyorsuló tiltakozás. A rendszer intézményei elbizonytalanodhatnak, ha a politikai vezetés egysége megtörik, ha az erőszakszervezetek között rivalizálás indul be, ha a bírák és az értelmiségi szakmák képviselői ellenállnak, ha az állampolgárok hajlandóak áldozatokat is hozni a változásért, miközben nemzetközileg is elszigetelődhet a hatalom. Egyelőre azonban nem ebbe az irányba megyünk, de ha úgy fogjuk fel, hogy most vagyunk a mélyponton, akkor lehetünk akár optimisták is, mert innen már csak felfelé vezethet az út.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK