Kezdőlap Címkék Botox

Címke: botox

120 perc – 2018. január 23. 12:00

0

Hétszázezer dugó Németországban

Hétszázezernél is több alkalommal keletkezett közlekedési dugó a németországi autópályákon 2017-ben. A német  autóklub összesítése alapján a valamennyi dugót együttvéve a torlódások egy csaknem másfél millió kilométer hosszúságú kocsisort alkottak, az autósok összesen 457 ezer órát vesztegeltek a dugókban. (MTI)

Kim Dzsong Un fotóját égették

Bocsánatkérést vár Szöultól Észak-Korea amiatt, hogy hétfőn egy szöuli demonstráción meggyújtották Kim Dzsong Un észak-koreai vezető arcképét és egy észak-koreai zászlót. Phenjan azzal fenyegetőzik, hogy az incidens miatt sportolói esetleg mégsem vesznek részt a februárban Dél-Koreában rendezendő téli olimpián. (Kyodo/AFP)

Botox-botrány a teveszépségversenyen

Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről. A vetélkedőn, ahol a zsűri az ajkak, a pofa, a fej és a térd mérete alapján bírálja el az előttük felvonuló patásokat, egy tucatnyi olyan állatot találtak, amelyeket a gazdáik  botoxinjekcióval akartak még vonzóbbá tenni. (Reuters)

Megújul a Pulmanológiai Intézet

Teljesen megújul a következő években az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (OKTPI) az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében. Orvosi műszerekre és informatikai fejlesztésekre 200 millió forint, az intézet több épületének teljes rekonstrukciójára, infrastrukturális fejlesztésére 1 milliárd 84 millió forint áll rendelkezésre. (MTI)

 

Bréking nyúz, október 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Hülye. Szétröppenő fekália. Botox. Soros-terv. Lenéznek.

Kirohanás az Origón, válaszul egy Indexen megjelent elemzésre

„Azt eddig is tudtuk, hogy az Isten után rögtön a második helyen létező Index – tudományos körökben máig penge vita van arról, hogy tulajdonképpen ki teremtett kit: az Index Istent, vagy éppen fordítva – pont leszarja az olyan ósdi, meg proli hagyományokat, hogy ország, nemzet, netalántán nemzeti érdek (pláne, ha az magyar). Ez azért alakult így, mert az Index okos, sőt a legokosabb. Éppen ezért soha nem félt kimondani, hogy aki magyarkodik, az bizony hülye.

(…)

Bezzeg Berlin, meg London! – tolták a képünkbe, és mi kínunkban a budapesti utcákon rugdostuk a szemetet. Bezzeg a párizsi, meg a New York-i prájd! – és oda se mertünk nézni, hogy ne lássuk a körúti kordonokat.

Szóval tisztában voltunk vele, hogy Magyarország ciki, vagy legalábbis az Index szerint – tehát Isten szerint is az -, és komolyan megszakadtunk érte, hogy mi is tudjunk így érezni, hogy mi is lehessünk haladók, rosszfiúkból jófiúk, hogy nekünk se kelljen bujkálni Lipótvárosban, hogy az előtérből mi is bejussunk végre a buliba, bassza meg! Oszt’ még se ment.

(…)

Az Index emelte a tétet, ha úgy tetszik, rendesen beleszart a ventillátorba, a szétröppenő fekália pedig minket is szíven talált. Nyolc óra tizenhárom perckor ugyanis megjelent egy cikk (elnézést, hogy linkeljük, de ha nem olvassuk, hétszentség, hogy nem hisszük el) az Index címlapján, amely egyszerűen közölte velünk, hogy kurvára nem kéne hazait vásárolni!

Így, ennyike. Péntek 13-ától a „ne vegyél hazait” lett az új „I stand with CEU”. Budán állítólag már árulják a kitűzőket.

(…)

Ha így teszünk, akkor az elemző-tudós-szakértő-szakember úr szerint végre tudunk majd finom és nem finom barack között különbséget tenni, nem fogjuk utálni a globalizációt, sőt kinőjük azt a röhejes, evolúciós torzulásunkat is, hogy szívesebben osztozkodunk olyanokkal, akik olyanok, mint mi. Lefordítom, ha nem volna egyértelmű önöknek, hülyéknek: humanizmus, gyerekek, hát tessék már lebontani az átkozott kerítést, miért kell kekeckedni a migránsokkal, meg dobálózni itt a Soros úr nevével?

Nos, felőlünk aztán az Index nyugodtan zabálja csak a külföldit, a magyart még csak meg se piszkálja. Tömje magát az ingyen KFC-vel, utazgasson Szíriába a menekültekhez, cikkezzen angolul is az élhetetlen Magyarországról, imádja a globalizációt, és fogja mindig mások pártját. Azért jó, ha tudják, hogy abból sportot űzni, hogy a normálisról rendre bebizonyítsák, hogy abnormális, az nem újságírás, hanem szimpla gyökérség.

Különben meg, kurvára nem kéne senkinek Indexet olvasgatni.”

A 888 Lendvai Ildikóról

„Ezen már a botox sem segíthet.”

A Magyar Idők arról, hogy a Helsinki Bizottság bírósághoz fordul a nemzeti konzultáció miatt

„Ám a Helsinki Bizottság a keresetlevelében nem pontosan idézi a konzultáció szövegét, tehát egy olyan mondatba kapaszkodva akarja megakadályozni, hogy a kérdőíveket minden magyar háztartásba eljuttassák, s ezáltal nyolcmillió magyar választópolgár ismerhesse meg a Soros-terv leglényegesebb pontjait, amely egész egyszerűen nem létezik.”

A Pesti Srácok bloggerének ez jutott eszébe az osztrák választásról

„Szervusz, Bécs! Mariahilfer, kacagj! Mulassunk együtt: wiener schnitzelt túl klopfolod, a smarni lassan készül, a sör meg langyos. A Kedves Olvasó talán megbocsátja nekem ezt a bécsi pertut.

Tudják, egyszer Mátyás nevű királyom járt arra, markánsan jelezte is jelenlétét. Onnantól kezdve Bécs, és mi magyarok talán ismerjük egymást.

De ennek ellenére én nem értem Őket!

Kedves emberek persze, érdekesek a maguk sajátos módján. Amikor például lenéznek minket.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK