Kezdőlap Címkék Biztonságpolitika

Címke: biztonságpolitika

“Nyugati fejlődést akarunk kínai pénzen vagy a nyugatitól eltérő modellt kínai támogatással?”

Németh Zsolt vázolta fel a magyar vezetés dilemmáját egy biztonságpolitikai konferencián, ahol Trump tanácsadói is jelen voltak. Trump már megüzente Orbán Viktornak: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány barátkozik Kínával és Oroszországgal, mert ezt a két nagyhatalmat az USA stratégiai ellenfélnek tekinti.

Hogy jellemezte Németh Zsolt, a Parlament külügyi bizottságának elnöke Orbán és a kínaiak viszonyát? A Fidesz leginkább atlantista politikusa elmondta:

”2010 után kínai segítséggel tudtuk leküzdeni a gazdasági válságot.”

Orbán Viktor még a második hatalomátvétel előtt látogatást tett Kínában Matolcsy György oldalán, és Pekingben magas szinten fogadták mint Magyarország leendő vezetőjét. Matolcsy Györgyöt a CIA kínai ügynöknek tekinti.

“A mai körülmények között a magyar gazdaságnak újra szüksége van egy pénzügyi háttérre“ – utalt szemérmesen Németh Zsolt arra, hogy az Európai Unió befagyasztott több milliárd eurót, mert Brüsszel el kívánja kerülni, hogy Orbán rokonai, barátai és üzletfelei lenyúlják az európai pénzeket.

“Nyugati zászló alatt hajózunk keleti szélben“ – indokolta a keleti nyitást 2010-ben Orbán Viktor. Ma azonban már ennél többről van szó – ismerte el Németh Zsolt az Egyensúly Intézet biztonságpolitikai konferenciáján.

“A dilemma a következő: nyugati fejlődést akarunk építeni kínai pénzügyi bázison magyar karakterisztikával vagy ezt a kínai mentőövet arra akarjuk használni, hogy találjunk magunknak egy, a mostani nyugati jellegzetességektől különböző fejlődési modellt?”

A nemzeti együttműködés rendszere nem nyugati modell

Orbán Viktor a politika primátusára épít, amely a lenini modell hibrid változata: mindent a hatalom irányít a gazdaságtól a médiáig és a titkosszolgálatokig. Ebben a rendszerben semmiféle kontroll vagy ellensúly sincsen. Csak az álcázó szöveg nyugati, a hatalom felépítése és működése teljesen keleti. Orbán problémája az, hogy a modell közelebb áll Putyinhoz mint Hszi Csin-pinghez. Míg a kínaiak a világtörténelem legnagyobb gazdasági forradalmát hajtják végre az 1978-as reform óta, és az USA-val együtt akarják kormányozni a világot addig Putyin zsákutcába vezette Oroszországot, amely versenyképtelen a világpiacon, ahol Kína nagyon is sikeres. Magyarországon csakis a külföldi cégek versenyképesek.

Trump tanácsadója figyelmezteti Orbán Viktort

Matthew G. Boyse a washingtoni külügy közép-kelet-európai államtitkárhelyettese volt a Trump kormányzat idején. Ő hivatásos diplomata, nem politikai kinevezett. A biztonságpolitikai konferencián diplomatikusan, de egyértelműen bírálta Orbán Viktor Kína és oroszbarát politikáját:

”Orbán oda ment, ahol senki sem bírálta: Pekingbe és Moszkvába. Talán nem mindenki vette észre, hogy a Trump adminisztráció a kínai kommunista párttal szemben keményebb álláspontot képviselt mint előtte bármelyik más amerikai adminisztráció.”

Trump kereskedelmi háborút hirdetett Kína ellen, ezt a Biden adminisztráció kiterjesztette amikor 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot.

“Miközben Washingtonban előkészületeket tettek a Kínától való válásra – decoupling – addig a magyar kormány megkétszerezte a kapcsolatait Pekinggel. Magyarország stratégiai együttműködési kapcsolatot épített ki Kínával éppúgy mint Belarusz, Oroszország, Venezuela, Etiópia, Pakisztán és Zambia” – mondta a washingtoni külügy egykori államtitkárhelyettese, aki hozzátette:

”nem emlékszem olyan időszakra amikor az amerikai-magyar kapcsolatok olyan rosszak lettek volna mint manapság.”

Mi lesz, ha Kamala Harris nyer novemberben? “Akkor negatív spirál alakulhat ki” – jósolja Trump külügyi tanácsadója. És ha Trump nyer? “A kapcsolatok azonnal drasztikusan javulni fognak, de megmarad a Kínával és Oroszországgal kapcsolatos probléma.”

Az amerikai diplomata rámutatott arra, hogy a magyar diplomácia mást hirdet mint amit a valóságban csinál:

„A magyar kormány azt hangsúlyozza, hogy a Nyugat része, és meg akarja menteni a nyugati civilizációt. Ez nagyszerű, de a magyar kormány néha úgy viselkedik mintha inkább a Nyugat lenne az ellensége mint a Kelet.”

Orbánt átverik Moszkvában és Pekingben: ”Putyin és Hszi Csin-ping néhány külföldi vezetőt az orránál fogva vezet.”

Miért nem hallgatja meg Trump és tanácsadói figyelmeztetését Orbán Viktor? Mert Trumptól csak barátságot remélhet, de pénzt nem. Márpedig a magyar miniszterelnöknek euró milliárdokra van szüksége, hogy ellensúlyozza a brüsszeli pénzek kiesését. Ezért vett már fel egymilliárd eurós hároméves kölcsönt Pekingtől, mert finanszírozni kell a költségvetés hiányát és fel kell tölteni a házipénztárat a 2026-os választásokra.

Ha akkor Orbán megbukna, akkor Trump is levenné a kezét róla, és száműzetésben vagy börtönben tűnődhetne a világ múló dicsőségén…

Elhozhatta volna a békét egy isztambuli megállapodás?

A posztszovjet köztársaságok tapasztalatai a Moszkvával kötött biztonságpolitikai megállapodásokkal kapcsolatban olyanok, hogy a 2022-es orosz-ukrán tárgyalásoknak kevés esélye volt a sikerre.

Az elmúlt hónapokban számos politikai vagy szakértői reflexió jelent meg a 2022 február-áprilisában Fehéroroszországban és Törökországban folytatott orosz-ukrán tárgyalásokról. Bár ezek a hozzászólások új részleteket és érdekes perspektívákat tartalmaznak, a legtöbbjük vagy teljesen figyelmen kívül hagyja, vagy nem szerepel kiemelten Moszkva siralmas teljesítménye a volt szovjet köztársaságokkal kötött politikai és biztonsági megállapodások végrehajtása terén. A békés alternatív történelem esélyeiről szóló közelmúltbeli viták nagy része nem veszi figyelembe a múltbeli tapasztalatokat, és hallgatólagosan feltételezi, hogy a Kreml betartana minden aláírt megállapodást. Ez a feltételezés ellentétes a hasonló helyzetekben megfigyelhető orosz magatartással.
A volt szovjet köztársaságokkal kötött, biztonsággal kapcsolatos megállapodások kulcsfontosságú cikkeinek Moszkva általi teljesítése – nem is beszélve azok szelleméről – katasztrofális. Oroszország maga is gyakran hangosan panaszkodik gyengébb tárgyalópartnerei állítólagos helytelen viselkedése miatt a dokumentum aláírása előtt, alatt és után. A Kreml szóvivői következetesen követelik azoknak a cikkelyeknek a teljes körű végrehajtását, amelyek a leginkább érdeklik őket, valamint Moszkva saját értelmezésének elfogadását. Ugyanakkor a Kreml rugalmas volt a saját anyagi kötelezettségei tekintetében – legyenek azok a Moszkva és más posztszovjet államok közötti többoldalú vagy kétoldalú megállapodásokból eredő kötelezettségek. A Kreml politikai megbízhatatlansága gyakran éppen azokat az orosz kötelezettségeket érintette, amelyek kritikusak voltak ahhoz, hogy a megállapodásoknak értelme legyen.

Oroszország megszegett ígéretei

A Kreml jogi nihilizmusának és az aláírt megállapodások tragikus következményekkel járó orosz be nem tartásának esetei az elmúlt 35 év során számtalan esetben fordultak elő. Számos régebbi, Moszkva és Kijev közötti megállapodást, amelyek a posztszovjet térség nemzetközi kapcsolatainak alapját képezték, megszegtek. A legkövetkezetesebb az 1991 decemberében Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna között megkötött Beloveza-megállapodás volt, amely feloszlatta a Szovjetuniót, és amelyet Putyin 2005-ben „a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezett. Ebben a történelmi jelentőségű és teljes mértékben ratifikált szerződésben a három ország létrehozta a Független Államok Közösségét, és konszenzusos módon rögzítette és megígérte, hogy tiszteletben tartja új államhatárait – beleértve azt is, hogy a Krím, Szevasztopol és Donbász Ukrajnához tartozik. A belovezsi megállapodás 5. cikke kimondja, hogy: „A Magas Szerződő Felek elismerik és tiszteletben tartják egymás területi integritását és a Közösségen belüli meglévő határok sérthetetlenségét”.
Szinte napra pontosan három évvel később egy másik történelmi dokumentum következett, a mára már hírhedt Budapesti Memorandum a biztonsági biztosítékokról. Az 1968-as atomsorompó-szerződés (NPT) e függelékében Moszkva, Washington és London az 1994 decemberében Magyarországon tartott utolsó és végzetes KKBE-csúcstalálkozón Kijevnek – cserébe azért, hogy Ukrajna átadja nukleáris robbanófejeit Oroszországnak – megígérte, hogy tiszteletben tartja Ukrajna államhatárait, területi integritását és politikai szuverenitását. A Szovjetunió felbomlása után rövid ideig Kijev rendelkezett a világ harmadik legnagyobb nukleáris fegyverarzenáljával. 1994-ben nemcsak arra kötelezte el magát, hogy leszereli használhatatlan stratégiai rakétáit, hanem arra is, hogy minden más tömegpusztító fegyvert és az ezek előállítására alkalmas anyagot átad Oroszországnak. Ugyanez vonatkozott Ukrajna különböző örökölt hordozóeszközeire, például bombázókra vagy rakétákra is.
Az atomsorompó-szerződés három letéteményes állama, köztük Oroszország, az 1994-es memorandum első két cikkében leszögezi:
„1. Az Amerikai Egyesült Államok, az Orosz Föderáció, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága megerősítik Ukrajnával szembeni elkötelezettségüket, hogy a BTK záróokmányának elveivel összhangban tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását, valamint meglévő határait. 2. 3. Az Amerikai Egyesült Államok, az Orosz Föderáció, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága újólag megerősítik azon kötelezettségüket, hogy tartózkodnak az Ukrajna területi integritása vagy politikai függetlensége elleni erőszakkal való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától, és hogy egyikük fegyverét sem fogják Ukrajna ellen használni, kivéve önvédelemből vagy más módon, az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban.”.
Ezeket az ígéreteket Moszkva 2014 óta egyre égbekiáltóbb módon szegte meg. Oroszország nemcsak úgynevezett népköztársaságokat hozott létre ukrán földön, hanem 2014 márciusában és 2022 szeptemberében hivatalosan is elcsatolt ukrán területeket, utóbbi esetben olyan területeket, sőt egész városokat is, amelyeket nem ellenőriz.
Az orosz-ukrán háború kapcsán kötött megállapodások többségét Moszkva szintén megszegte. A leghírhedtebbek közülük az úgynevezett minszki megállapodások, amelyeket Kijev fegyverrel fenyegetve írt alá 2014-ben és 2015-ben. A 2014 szeptemberi minszki jegyzőkönyvben („Minszk-I”) Oroszország ukrajnai nagykövete aláírta, hogy „kivonja Ukrajna területéről az illegális fegyveres csoportokat és katonai felszerelést, valamint a harcosokat és zsoldosokat”. A 2015. februári minszki intézkedéscsomagban („Minszk-II”) Moszkva ismét ígéretet tett arra, hogy „az EBESZ felügyelete mellett kivonja Ukrajna területéről az összes külföldi fegyveres erőt, katonai felszerelést, valamint zsoldosokat, [valamint] az összes illegális csoportot”. A Kreml soha nem adta jelét annak, hogy komolyan elkezdte volna teljesíteni ezeket és más ígéreteket, és valószínűleg soha nem is állt szándékában.

A moldovai és a grúz esetek

Az Oroszország által megszegett megállapodások közül azonban azok, amelyek a legfontosabbak lehetnek a 2022-es állítólagos isztambuli megállapodás esélyeinek megítélése szempontjából, azok, amelyek nem Ukrajnát érintik, és amelyeket akkor írtak alá, amikor Putyin még nem volt elnök. Ezek az – első pillantásra egymástól független – érvénytelenítések ugyanis egy szélesebb körű patológiára utalnak Oroszországnak az úgynevezett közeli külföldhöz (azaz a posztszovjet térséghez) való hozzáállásában. Az Ukrajnához nem kapcsolódó szerződésszegések egy szélesebb körű magatartásmintát mutatnak, amely nem csak Ukrajnára vonatkozik, és amelyet nem csak Putyin személyisége alakít.
1994 októberében Moszkva megállapodást írt alá az Orosz Föderáció és a Moldovai Köztársaság között az Orosz Föderációnak a Moldovai Köztársaság területén ideiglenesen állomásozó katonai egységei/alakulatai kivonásának jogi státuszáról, eljárásáról és időtartamáról. A kulcsfontosságú 2. cikkben a Kreml ígéretet tett:
„Az orosz fél a technikai lehetőségekkel és a csapatok új telepítési helyének megszervezéséhez szükséges idővel összhangban a jelen megállapodás hatálybalépésétől számított három éven belül kivonja ezeket a katonai erőket. Az Orosz Föderáció katonai egységeinek a Moldovai Köztársaság területéről történő kivonására vonatkozó gyakorlati lépéseket e határidőn belül a Dnyeszteren túli konfliktus politikai rendezésével és a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli régiója különleges státuszának meghatározásával fogják szinkronizálni.”.
Ugyanebben az évben a Moldovai Köztársaság elfogadta új posztszovjet alkotmányát, amelyben semleges államként határozta meg magát. A még mindig hatályos 1994-es moldovai alkotmány 11. cikke kimondja: „A Moldovai Köztársaság állandó semlegességét hirdeti. […] A Moldovai Köztársaság nem ismeri el külföldi katonai csapatok állomásoztatását a területén”.
Ennek ellenére a 14. orosz hadsereg maradványai, amelyeket ma „Orosz Erők Operatív Csoportjának” neveznek, Chisinau akarata ellenére és az 1994-es orosz-moldovai szerződéssel ellentétben továbbra is a Moldovai Köztársaság területén tartózkodnak. A Dnyeszteren túli területi konfliktus nem oldódott meg a Moszkva és Chisinau 1994-es szerződésében említett hároméves időszakon belül sem. Moldova alkotmányos kizárását a NATO-csatlakozásból és a külföldi csapatoknak a területén való elhelyezéséből – amelyek szintén fontos témák a lehetséges orosz-ukrán kompromisszumról folyó vitában – Moszkva akkor is, mint most, figyelmen kívül hagyta. Az orosz csapatok 30 évvel később is a moldovai területen tartózkodnak, megsértve Moldova alkotmányát, ahogyan az úgynevezett Dnyeszteren túli Moldovai Köztársaság is Oroszország álállamaként és szatellitjeként.
Oroszország Grúziához való hozzáállása és a Moszkva és Tbiliszi közötti 2008. augusztusi tűzszüneti megállapodás némileg hasonló történetet mesél el. A megállapodást a két ország akkori elnöke, Dmitrij Medvegyev és Mihail Szaakasvili írta alá. Az akkori francia elnök, Nicolas Sarkozy után „Sarkozy-tervnek” is nevezték. Franciaország abban az időben az Európai Unió soros elnöke volt, amely közvetített a megállapodás megkötésében. A megállapodás véget vetett a 2008-as ötnapos orosz-grúz háborúnak. Az 5. cikkely előírta, hogy a néhány nappal korábban Abháziába és a Cshinvali régióba bevonult orosz csapatok visszatérnek eredeti oroszországi állásaikba: „Az Orosz Föderáció fegyveres erőit a fegyveres akciók megkezdése előtti vonalra vonják vissza”.
Ennek ellenére Moszkva jelentős számú csapatát grúz területen hagyta, nyilvánvalóan megsértve ezzel az augusztusi megállapodást. Ami még rosszabb, 2008 augusztusának végén független államként ismerte el Abháziát és az úgynevezett Dél-Oszétiát, azaz a csennyeváli régiót. Kiderült, hogy Moszkva kezdeti jóváhagyása és a hamarosan félbehagyott Sarkozy-terv aláírása nemcsak Grúzia megtévesztése volt. Hanem az Európai Unió félrevezetésére is, amellyel Moszkva abban az időszakban jó kapcsolatokat szeretett volna fenntartani.

Következtetések

Talán a legtöbb komoly elemző következtetésével ellentétben volt egy csekély esély arra, hogy Kijev 2022 tavaszán Isztambulban aláírta volna a dokumentumot Moszkvával. Soha nem fogjuk biztosan megtudni. Amit viszont a közelmúlt tapasztalataiból tudunk, az az, hogy a posztszovjet Oroszország hogyan és miért bocsátkozik béketárgyalásokba. A Kreml az ilyen állítólagos alkukat az orosz hegemóniát el nem fogadó posztszovjet államok elleni hibrid hadviselésének egyik eszközének tekinti.
Valószínűleg az isztambuli tárgyalásokon és azt követően is a múltból jól ismert mintát követő orosz magatartást láthattunk volna: miután Moszkva megszállta a posztszovjet államot, fegyverrel fenyegetve keresztülnyom egy ferde megállapodást. Ahogy a két minszki megállapodás is jelzi, egy isztambuli megállapodás már önmagában is a nemzetközi jog átformálását jelentette volna. Második lépésben Moszkva még a kiegyensúlyozatlan dokumentum néhány lényeges pontját sem hajtaná végre. Valamilyen ürüggyel Moszkva de facto visszavonná a megállapodás jóváhagyását, miközben továbbra is ragaszkodna az általa előnyben részesített pontok végrehajtásához.
A 2022-es isztambuli dokumentum Moszkva általi aláírása – ha egyáltalán megengedjük egy ilyen forgatókönyv lehetőségét – a feszültségek átmeneti enyhülését eredményezhette volna. A korábbi orosz magatartásból ítélve azonban a látszólagos alku a minszki megállapodásokhoz hasonlóan a nemzetközi jog újabb felforgatását eredményezte volna. Mindenekelőtt egy feltételezett isztambuli megállapodást Moszkva valószínűleg nem tartott volna be. Nem akadályozta volna meg Oroszország további beavatkozását a volt szovjet köztársaságok belügyeibe, és nem vezetett volna az orosz katonai agresszivitás és területi étvágy csökkenéséhez. Ellenkezőleg, a következő orosz invázió jellemzően rosszabb volt, mint az előző.

Andreas Umland

Macron szuverén Európát akar

A francia atom ütőerőre támaszkodva az Európai Uniónak egységes haderőt kell kifejlesztenie – hangsúlyozta a francia államfő Münchenben a biztonságpolitikai konferencián. Eddig az USA atompajzsa védte Európát, de ezen változtatni kellene. Az Európai Uniónak a saját lábára kellene állnia.

Hasonló nézeteket hangoztatott Münchenben Heiko Maas német külügyminiszter is, de azzal a nem egészen elhanyagolható különbséggel, hogy mindezt úgy képzeli el: a NATO európai szárnyát erősítenék meg. Vagyis maradna az amerikaiak vezető szerepe. Macron szerint viszont az európaiaknak maguknak kell dönteniük a sorsukról.

Stratégiai párbeszéd kell Oroszországgal

A szankciók politikája nem vált be Moszkvával szemben, ezért ezen változtatni kell – mondta a francia elnök Münchenben. Francia megítélés szerint Oroszország nem fenyegeti az Európai Uniót míg az USA vagy Nagy Britannia szerint igen. Az Európai Unió is megosztott ebben a kérdésben, mert például Lengyelország és Románia maximálisan bízik az Egyesült Államokban.

Macron-Orbán paktum?

Védelmi kérdésekben a magyar kormány hajlik arra, hogy az európai álláspontot támogassa az amerikaival szemben. Amikor Pompeo külügyminiszter arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne a Huaweinek adja az ötödik generációs rendszer bevezetését a magyar piacon, akkor azt a választ kapta Budapesten, hogy „számunkra a francia és a német álláspont az irányadó.” Magyarország nem amerikai hanem német fegyvereket vásárol elsősorban.

Orbán Viktor éppúgy nem hisz az orosz fenyegetésben mint Emmanuel Macron. A közös európai hadsereg felállításában a nézeteik közel állnak egymáshoz.

Csakhogy Macron számára ott van a vonakodó német szövetséges, mely legalább olyan fontosnak tartja az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt mint a francia kapcsolatot.

Orbán Viktor számára pedig a lengyel szövetséges okozhat gondot hiszen orosz ellenessége és USA hűsége 110%-os.

Macron elnök nemrég Varsóban járt, hogy rábeszélje a lengyeleket az enyhülésre. Lech Walesa vette is a lapot amikor kijelentette: Moszkva közelebb van Varsóhoz mint Washington. A lengyel kormány egyelőre nem siet, hogy változtasson eddigi politikáján, a feltétlen barátságon az Egyesült Államokkal…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK