Kezdőlap Címkék Berg Dániel

Címke: Berg Dániel

Momentumos alelnököt kapott az ALDE

Berg Dánielt, a Momentum Mozgalom elnökségi tagját választották az ALDE egyik alelnökévé az európai pártcsalád Athénban, október 24-26. között megrendezett kongresszusán.

Berg 67 százalékos megválasztása, valamint az, hogy a kongresszuson a Momentumra többször az egyik legjobb példaként hivatkoztak, mutatja: a Momentumot európai szövetségesei igazi partnernek tekintik, miközben a Fideszt meg sem hívták az Európai Néppárt novemberi kongresszusára.

Berg Dániel a jelöltek közötti vitán elmondta: új pozíciójában az egyik fő feladatának a fiatalok minél aktívabb bevonását tekinti, hiszen az ő politikai aktivitásuk nélkül nem lehet felvenni a versenyt az Európa-szerte megjelenő populista eszmékkel. Fontos, hogy a progresszív, EU-párti gondolatok is szervesen és aktívan megjelenjenek a hétköznapjainkban. Berg éppen ezért külön kiemelte az illiberalizmussal szembeni harcot a régióban, mert a Visegrádi Négyek nem csak Orbán Viktorokból állnak, itt is elindult a változás, megjelent az új politikai generáció. 

A frissen megválasztott alelnök szoros kapcsolatot szeretne építeni a Megújuló Európa (Renew Europe) frakcióval az Európai Parlamentben. Az ALDE pártjai közül a Momentum kifejezetten jó kapcsolatot ápol a francia elnök pártjával, az En Marche-sal, melyet az egész frakció előnyére lehet és kell fordítani a jövőben.

Berg Dániel alelnöki mandátuma két évre szól.

Nyílt levél az új amerikai nagykövethez

0

Nyílt levelet intézett az Egyesült Államok új amerikai nagykövetéhez Berg Dániel, a Momentum tagja. A kettős amerikai-magyar állampolgár Berg ebben  David B. Cornstein segítéségét kéri az amerikai nemzeti ünnepen, a függetlenség napján.

A CEU ellehetetlenítése, a növekvő orosz gazdasági és politikai befolyás Magyarországon, valamint a NATO hatékony fellépésének akadályozása az ukrán konfliktusban – ez az a három momentum, amelyet Berg Dániel hozott fel az új amerikai nagykövethez intézett nyílt levelében arra, hogy mi árthat az amerikai és magyar kapcsolatoknak, s veszélyeztetheti a magyar és amerikai érdekeket.

„Mint magyar és amerikai állampolgár, a mai függetlenségi ünnep alkalmából éltem alkotmányos jogommal, hogy panaszaimmal az amerikai kormányhoz forduljak” – szögezte le. Kérte David B. Cornsteint, hogy a magyar kormánnyal való tárgyalásai során tegye szóvá ezeket az intézkedéseket, amelyek árthatnak az amerikai és magyar kapcsolatoknak, valamint veszélyeztetik a magyar és amerikai érdekeket.

Közzétette: Berg Dániel – 2018. július 4., szerda

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!