Kezdőlap Címkék Avigdor Lieberman

Címke: Avigdor Lieberman

A vészhelyzet miatt elhalasztják Netanjahu korrupciós perét

A jeruzsálemi bíróság közölte, hogy a vészhelyzet vonatkozik az igazságszolgáltatásra is, ezért a miniszterelnök perét májusra halasztják. Benjamin Netanjahu korrupciós ügyeit évek óta vizsgálják, de perre csak most került volna sor a választások után. A kormányfő azzal érvelt, hogy a per kedvezőtlenül befolyásolná választási esélyeit, és ezt az érvelést elfogadták.

Benjamin Netanjahu ugyan megnyerte a választásokat, de kormányt most sem tudott alakítani. Már az előző két választást követően is az volt a gond, hogy a Likud párt nem tudott megfelelő számú képviselőt találni a Knesszetben a kormány támogatásához. Emögött az áll, hogy Avigdor Lieberman, az egykori Szovjetunióból kivándorolt zsidók vezetője összeveszett Benjamin Netanjahuval. Korábban hadügyminisztere volt a Netanjahu kormánynak, és a stratégiailag fenyegetett Izraelben ez nagyon fontos posztnak számít. Avigdor Lieberman megesküdött, hogy megbuktatja Benjamin Netanjahut.

Furcsa pár próbál koalíciót alakítani Jeruzsálemben

Rivlin köztársasági elnök a baloldali Benny Gantzot bízta meg kormányalakítással miután Benjamin Netanjahu kudarcot vallott. Benny Gantz tábornok, aki még nem is oly rég a hadsereg vezérkari főnöke volt, Avigdor Liebermannal együtt próbál meg kormányt összeállítani – írja az ynetnews portál. Avigdor Lieberman sok tekintetben szélsőjobboldali nézeteket vall, de ettől még lehet koalíció, mert Izraelben már háromszor tartottak választásokat és mindig patthelyzet alakult ki. Így továbbra is a 71 éves Benjamin Netanjahu a miniszterelnök, aki már minden rekordot megdöntött, mert oly hosszú ideje tölti be ezt a posztot.

Több ezren gyűltek össze Tel-Avivban, hogy tiltakozzanak a politikai patthelyzet miatt

Tiltakozók ezrei gyűltek össze Tel Aviv központjában csütörtökön, hogy tiltakozzanak a jelenlegi politikai patthelyzet és az izraeli demokrácia eróziójára Benjamin Netanjahu miniszterelnök miatt.

A szervezők szerint a Habima téren a tüntetők betartották az Egészségügyi Minisztérium irányelveit, 2 méter távolságot tartva egymástól;

„NetanJahu veszélyezteti Izrael demokráciáját”

– mondta a Shin Bet volt vezetője a tüntetésen.

„Ezen az órán, ezekben az őrült időkben, a Balfour utcában (a miniszterelnök hivatalos rezidenciája Jeruzsálemben) élő bűnös ember veszélyezteti Izrael demokráciáját” – mondta Yuval Diskin a tiltakozás során aki a  Shin Bet vezetője volt korábban.

„A jobboldal annektálást ígér, a baloldali pedig rendkívüli kormányzást. Ideológia, no az nincs! Csak ” Bibi „számít.”

Diskin felszólította a Benny Gantzt és Gabi Ashkenazit, hogy támogassák a Netanjahu elleni jogalkotást.

„Harcolj úgy, mint az igazi főparancsnokok” – mondta.

„Ha Netanjahu miatt ennyi dolog veszélyezteti a pártot, akkor miért nem keres a Likud egy másik vezetőt, és formál vele formál új kormányt? Sok jó ember a Likud párton belül nem tudja hogyan szabaduljon meg (Netanyahu) szorításából. Ha negyedik választásra kerül, az csak ő hibája. ” – hangzott el a nem mindennapi tüntetésen.

Lemondott Izrael védelmi minisztere

0

Avigdor Lieberman amiatt nyújtotta be a lemondását, mert Benjamin Netanjahu miniszterelnök újabb tűzszünetet kötött a Hamasz-szal. A gázai övezetet irányító palesztin szervezet és az izraeli hadsereg között heves harcok dúltak az elmúlt napokban. Egy izraeli kommandó, mely női ruhába öltözött, megölte a Hamasz egyik katonai vezetőjét. Az akcióban életét veszítette az izraeli alakulat parancsnoka, egy alezredes is. A Hamasz rendszeresen rakétákkal lőtte Izraelt, amely bombázásokat hajtott végre. Nemrég lebombázták például a Hamasz televíziójának székházát. Most sokadik tűzszünet jött létre – Egyiptom közvetítésével.

„Ez rövid távú megállapodás. Közben pedig ömlik a pénz a gázai övezetbe, napról napra erősödik a Hamasz”- indokolta lemondását Avigdor Lieberman. Arra célzott, hogy a múlt héten a gázai övezetben járt Katar küldötte, aki 15 millió dollárt osztott szét a Hamasz vezetői között. Avigdor Lieberman a kormány távozását és új választások kiírását követelte.

Avigdor Liebermannak, az izraeli szélsőjobb vezérének fordulatos pályafutása volt.  Szovjetunióban született. Egészen pontosan Moldovában. A tanulásban nem jeleskedett, de a küzdő sportokban igen. Ezért lett kidobó ember Kisinyovban, Moldova fővárosában. Később Ukrajnába ment, ahol állítólag KGB tanfolyamon vett részt. Ezt követően kivándorolt Izraelbe, ahol a szélsőjobboldalhoz csatlakozott. Izraelben jelenleg csaknem egymillió olyan zsidó él, aki a Szovjetunióból vagy annak valamelyik utódállamából érkezett. Közülük nagyon sokan a szélsőjobboldallal szimpatizálnak. Az ő támogatásukat elnyerve lett Avigdor Lieberman a párt vezére. Most nemcsak ő, hanem pártjának több tagja is távozik a kormányból tiltakozásul a Hamasz-szal kötött tűzszünet miatt. Ideiglenesen Netanjahu miniszterelnök veszi át a védelmi tárca irányítását is – jelentették be Jeruzsálemben azt követően, hogy Avigdor Lieberman lemondott tisztéről.

Irán ismét visszaszólt az USA-nak

Ha Trump felrúgja a nukleáris egyezményt, akkor Irán felgyorsítja az atomprogramját – közölte a CNN hírtelevízióval Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter. Hozzátette: továbbra is békés célú lenne az atomenergia-program Iránban.

Ezt azonban kevesen hiszik el neki: Avigdor Lieberman izraeli hadügyminiszter szerint Irán a létében fenyegeti Izraelt. Véleményét a Khoramsar közép hatótávolságú ballisztikus rakéta kísérletével indokolta.

Az új rakéta hatótávolsága 2000 kilométer vagyis Iránból indítva elérheti Izraelt. Ráadásul a forradalmi gárda légierejének a parancsnoka úgy nyilatkozott Teheránban, hogy hat robbanófejet képes hordozni. Igaz, gyorsan hozzátette, hogy ezek közül egyik sem atombomba, hiszen erről Irán ünnepélyesen lemondott a nagyhatalmakkal kötött nukleáris egyezményben.

Izrael mindig is ellenezte a szerződést, amelyet az USA, Oroszország, Kína, Nagy Britannia, Franciaország és Németország kötött Iránnal. Washingtonban a kongresszus csak azzal a kikötéssel fogadta el az egyezményt, hogy azt amerikai elnök minden 90 napban felülvizsgálja. A következő dátum október 15. Donald Trump úgy nyilatkozott: már döntött, de a nyilvánossággal ezt csak később közli.

Trump legutóbb az ENSZ-ben gengszter államnak nevezte Észak Korea mellett Iránt is. Válaszul Irán elnöke – ugyancsak az ENSZ-ben – visszagengszterezte az Egyesült Államok elnökét.

 

Megszállott rasszistának nevezett a hadügyminiszter egy újságírót

0

A riporter az izraeli hadsereg ágyúvásárlása után érdeklődött.

Egyes vámpírok mint Raviv Drucker még mindig nem tudják elfogadni, hogy a hadügyminisztert Avigdor Liebermannak hívják Izraelben – írta a Facebookon a Szovjetunióban született szélsőjobboldali politikus.

A televíziós újságíró aziránt érdeklődött: vajon azért nem egy német cégtől veszi az új ágyúkat Izrael hadserege, mert az nem teszi lehetővé fürtös gránátok kilövését? A nemzetközi egyezmények tiltják az ilyen fegyverek használatát.

Raviv Drucker egy rasszista megszállott, aki mindenáron le akarja leplezni Izrael kormányát

– közölte a hadügyminiszter a Facebookon, miután megnézte a televíziós műsort, mely részben az új ágyúk vásárlásáról szólt.

אמש, בסיום תוכנית "המקור", נדהמתי פעם נוספת מהאובססיביות של רביב דרוקר, שגילה גם חוסר ידע וגם שטחיות בהתייחסותו לנושא הצ…

Közzétette: ‎Avigdor Liberman – אביגדור ליברמן‎ – 2017. augusztus 9.

A televíziós újságíró vörös posztó az egész Netanjahu kormány szemében, mert ő kutatta ki:

Izrael miniszterelnökének és a Thyssen német cégnek ugyanaz az ügyvédje.

A Thyssen több mint hárommilliárd dollárért ad el tengeralattjárókat és őrnaszádokat Izraelnek. Az ügyben korrupció miatt vizsgálat folyik, melyben érintett lehet maga Netanjahu miniszterelnök is.

Tudja Avigdor Lieberman hadügyminiszter is, hogy manapság a fegyvervásárlás kényes terület, ezért sietett közölni: egyeztetett az izraeli hadsereg legfőbb vezetőivel. Az ő hozzájárulásukkal döntött az új ágyúk megvásárlásáról.

A televíziós újságíró máris válaszolt a dühös hadügyminiszternek. Megkérdezte tőle, hogy nem azért ideges-e, mert legközelebbi munkatársai ellen vizsgálat indult?!

Én csak azon csodálkozom, hogy miért hiányzik a vizsgált személyek közül maga a miniszter?

– élcelődött a televíziós újságíró, aki nem vette a szívére, hogy vámpírnak nevezte őt Izrael hadügyminisztere.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!