Kezdőlap Címkék 888

Címke: 888

Bréking nyúz, március 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Régi időket idéző levélben gratulált Putyinnak Orbán, akiről már-már személyi kultuszhoz illően számol be a kormánymédia alternatív valósága. Van ahol, Gyurcsány-Vona koalíciót is vizionálnak.

Az MTI furcsa hangvétellel számolt be arról, hogy Orbán gratulált Putyin újraválasztásához

„Bízom benne, hogy az Ön újraválasztása garanciát jelent arra, hogy az előttünk álló időszakban is folytatódhat kétoldalú kapcsolataink fejlődése” – áll a levélben, amelyben a kormányfő sok erőt és jó egészséget kívánt Vlagyimir Putyinnak felelősségteljes munkájához.

Az Origo névtelen szerzője továbbra is Vona-Gyurcsány koalíciót vizionál

„Vagyis Szél akarva-akaratlanul elszólta magát és lerántotta a leplet Vona színjátékáról, vagyis, hogy a Jobbik elnöke csak azért nem ment el az újdonsült mentora, Gyurcsány által szervezett találkozójára, mert az a DK székházában került sor. Vagyis Vona bár a felszínen kategorikusan visszautasította a Gyurcsánnyal közös egyeztetést, igazából azon fáradozik, hogy átverje a közvéleményt és elhitesse a megmaradt Jobbik szavazókkal, hogy nem feküdt le a szemkilövető ex-miniszterelnöknek.

De ha „semleges helyszínen” titokban került volna erre a találkozóra sor, akkor jelen lett volna Vona is.

Minden jel arra utal, hogy Vona lefeküdt Gyurcsánynak

Valójában azonban, ahogy arról az Origo is beszámolt már, Gyurcsány átvette az irányítást a Jobbik felett. Erre számos jel utal: nem csak a hódmezővásárhelyi időközi választás, hanem, hogy a Jobbik mostanában a Gyurcsány-kormány szakembereivel szervez közös találkozókat, vagy hogy Vona kísértetiesen hasonlóan relativizálja el a migráció veszélyét, mint újdonsült, szemkilövető mentora.

És ne feledjük el, hogy Vona Gyurcsányhoz hasonlóan elgáncsolt minden, a magyar kormány által tett erőfeszítést a tömeges bevándorlás megakadályozására. Többek közt nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvótát megakadályozó alkotmánymódosítást sem.

Ezzel pedig végképp elárulta a nemzeti oldalt.”

Sajátos beszámoló a Ripostban egy jobbikos fórumról

„Sorra szembesülnek a Jobbik hívek tömeges eltűnésével a párt vezetői, a napokban tartott vidéki fórumokon. Volner arcán is leginkább a kétségbeesés tükröződött, amikor a hét elején Nagykőrösön a színpadról szembesült azzal, hogy jó, ha összesen 40 ember kíváncsi a mondandójára. Mintha végül a közönség soraira dobták volna le azt a bizonyos Simicska- bombát. Nézett szegény Volner nagy szerencsétlenül…”

A 888 szerint Orbán Viktor gyakorlatilag tökéletes, bezzeg a többiek

„Ha egy vezető politikus rendszeresen becsiccsent vagy félredugványozik, arról feltétlenül értesülnie kell azoknak, akik ezeket a költséges szenvedélyeit fizetik.

Mondanám, hogy vessük ki Orbán Viktorra is szigorú követelményrendszerünket, de róla eddig csak olyan mókás magánéleti hazugságokat hallhattunk, hogy időnként bolondokházába fektetik, és hogy otthon veri az asszonyt, ezekről pedig még a terjesztői is tudják, hogy hazugságok, szóval rajta nincs fogás. Vona Gáborról, a Jobbik alfahímjéről már volt szó, reméljük, a vér azóta vízzé vált benne, vagy valami hasonló. Szél Bernadettről sem jut semmi az eszünkbe, bár halkan jegyezzük meg, hogy az állandóan méltatlankodó arckifejezésnek előbb szemránckrém, utóbb idegszanatórium a vége. Karácsony Gergely maga a megtestesült ártatlanság: róla elképzelni sem tudjuk, hogy megivott valaha egy pohár sört, esetleg a neki tetsző MSZP-s hosztesz haját meghúzta hátulról, csak azért, mert az jó.”

A Pesti Srácoknak nyilatkozó blogger szerint sincs Orbánnál jobb vezető

„Az kétségtelen, hogy Orbán Viktor messze a legjobb vezetője az országnak a rendszerváltoztatás óta. De nyugodtan kibővíthetjük az idővonalat 1945-ig. 1990 óta az övé az első olyan, hatalomhoz jutó, aktuálpolitikailag jobboldalinak nevezhető párt volt, amelyik nem kizárólag a baloldal által előre meghatározott, és a saját igényeikre szabott versenypályán indult, hanem rajzolt magának sajátot” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Trombitás Kristóf blogger, a Mandiner munkatársa, az ECHO TV Civil kör című műsorának állandó vendége, akivel még a nagy baloldali hazugságokról, a Jobbikról, Orbán Viktorról és a kormányról is beszélgettünk. Figyelem, csak gondolkodóknak!”

És végül egy nagyon fontos hír az Origóról

Orbán Viktor megváltoztatta a borítóképét a közösségi oldalán

Bréking nyúz, március 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Most épp Hadházy Ákosnak és Juhász Péternek rontott neki az Origo nevét nem vállaló szerzője, a Ripost pedig Gyurcsányékat vádolja azzal, hogy gyerekekkel plakátoltatnak. A kormánymédia alternatív világából nem maradhat ki a „migránsozás” sem, és még egy nagyívű víziót is találtunk hiúzszemekről és Európa pusztulásáról.

Az Origo névtelen szerzője egyszerre támadja Hadházy Ákost és Juhász Pétert

„Az elmúlt hetekben, a kampánytól teljesen függetlenül, két gyalázatos eset derült ki két politikusról. Olyasmi, amiért feltehetően egy nagyvállalat vagy éppen egy kisvállalkozó is azonnal kirúgja a dolgozóját. Bármelyik országban. El tudjuk képzelni, hogy mondjuk egy spanyol mérnöki irodában nem aznap rúgják ki azt a műszaki rajzolót, akiről kiderül (és beismeri), hogy egy órán át verte a feleségét? Vagy akiről kiderül (és beismeri), hogy el akarta venni alávaló trükkökkel nyugdíjas szomszédja lakását? Juhász Péter, az Együtt elnöke és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a társas együttélés, a józan ész, a mindennapi tisztesség határát olyan gátlástalanul lépte át, hogy nyilvánvaló, hogy semmi helyük a politikában. A két párt azonban nem így gondolja. Érdekes, hogy a Soros-támogatta két pártvezető, az LMP-s Szél Bernadett és az Együtt-vezető Szigetvári Viktor kifejezetten támogatja a két amorális embert (egy fél mondat Szigetváriról: tudjuk, természetesen tudjuk, hogy hivatalosan nem ő az elnök, de az alannyal és állítmánnyal is küzdelmet folytató Juhász Péter nyilván vigyázzban áll, amikor Szigetvári dirigál neki). Utolsó kérdésünk: a tagság (tagság? az Együtt az aláírásokat nem tudta összegyűjteni…), tehát a hivatalosan párttagok miért tűrik ezt? Ha már a vezetőket nem zavarja. (…)

Szerencsére ő nem zsákmányolta ki a nyugdíjasokat. Csak egyet. A szomszédját. Ahogy írtuk, elvette a vízét, és bár 17 millió forintot költött hobbijára, a repülésre, elperelt havonta 27 ezer forintot a kisnyugdíjastól. Hogy elvegye a lakását. Amit a facebookon el is ismert.

Na, és Juhász Péter? Ha családról beszélni kell, akkor locsogni, hazudozni ő is tud.”

A Ripost szerint Gyurcsány gyerekekkel plakátoltat

„Több he­lyen is fel­buk­kan­tak a Gyur­csány-párt által fel­bé­relt gye­re­kek, rá­adá­sul is­ko­la­idő­ben… Segíte­nek iga­zo­lást is sze­rezni.

A ripost munkatársai megszólították a gyerekeket, akikről kiderült, hogy van köztük 10 éves(!) is, de a legidősebbek életkora sem haladta meg a  13 évet.”

A Magyar Idők most a turizmust hozza össze a bevándorlással

„A magyar gazdaság kiemelt ágazata a turizmus. Rekordokat dönt az ide látogató vendégek száma. Ezt erősíti majd az új országmárka kialakítása. Az első körben Budapestre fókuszáló kampány májusban kezdődik, és 12 külföldi országot céloz meg. És bizony, ebben hangsúlyt kap, hogy nálunk nemcsak csodálatos látnivalókat találni, hanem itt biztonságban érezheti magát mindenki. Migránsturizmussal viszont nem tudunk szolgálni. Aki arra kíváncsi, keresse fel valamelyik nyugat-európai vagy skandináv országot, de előbb kössön életbiztosítást!”

A Pesti Srácok kétségbeesve próbálja valahogy Soros Györgyöt belekeverni a szlovák kormányválságba

„A történet pikantériája, hogy a felvidéki magyarok számára Fico alapvetően ellenszenves, Vladimír Mečiar volt kormányfővel kapcsolatban pedig a gyűlöletes sokkal pontosabban fejezi ki az érzéseiket – joggal –, mégis mindketten szembekerültek ugyanazzal a Soros Györggyel, akivel most a magyar kormány is. Látható, hogy a lokalista szemléletű, sokszor egymással marakodó nemzeti kormányok harca ez a globalista nyomással szemben, amiben mindennemű múltbeli sérelmeiket félre kell tenniük, mert egymásra vannak utalva egy sokkal komolyabb téttel bíró küzdelemben.”

A 888 szerzőjének nagyívű víziója támadt

„Ha nem volna hiúzszemünk és nem tudnánk értékelni a szabadságot, már régen végünk lenne.

Ha ugyanis mi is valami gyarmatosításban elaggott, nyálcsorgató korba ért, gazdag, de impotens nemzet lennénk, akkor minden másképp alakulna. Ha a jóléttel az alapösztöneink is ellibbentek volna, nem volna kinek írni ezt a cikket. Ha fegyelmezetten felsorakoznánk valami korszellem szülte torz gondolat mögé, például hogy az idegen szép, és aki elveszi a hazámat, annak igaza van, akkor pusztába kiáltott szó lenne minden megszólalás. (…)

Mondjon már valaki egyetlen okot, hogy 2018-ban miféle európaiságot kellene tanulnunk ezektől a végveszélybe jutott hajdani nagy és erős nemzetektől! Hiszen ők feláldozták önmagukat a nemzetköziség oltárán, hajdani birodalmuk romjain beleszédültek a liberalizmusba, zokszó nélkül elfogadták a nyitott társadalmat – most pedig ott tartanak, hogy rendőreik és hatóságaik nap mint nap eltitkolják, hány afrikai és közel-keleti bevándorló akarata megerőszakolni asszonyaikat, meggyilkolni, kirabolni, elzavarni őket a saját hazájukból. (…)

Bánja a kánya, hogy lemaradtunk, fáziskésésben vagyunk. Hogy nem élünk osztrák színvonalon. Hogy még egy kicsit éhesek vagyunk, és a jóllakottság nem altatta el az ösztönvilágunkat. Hogy vannak nálunk módosabb, gazdagabb országok. Nézzünk rájuk: mint a régi rómaiak a bukás előtt három perccel, egy picit még élvezik a rájuk hulló fénysugarakat, aztán jön valamilyen fokhagymaszagú barbár, becsukja a spalettákat, a drága beteg pedig még remegő kézzel arrébb teszi az ágytálat, majd végleg elszenderül.”

Bréking nyúz, március 11. – Tudósítás az alternatív valóságból

0

Bevándorlók ellepték a kormánymédiát, szinte mindenhol róluk lehet olvasni, de azért sikerült összehozni Soros Györgyöt a Jobbikkal és megvédeni Semjén Zsolt helikopteres vadászatát.

A Pesti Srácok bloggerei az állami tévének nyilatkoztak brüsszeli útjukról

„Az M1 Ma este című műsorában elmondták, hogy Brüsszel Molenbeek negyede leginkább egy középkori gettóra hasonlít, ahol idegennek érzi magát az ember. Kulturálisan az egész levált arról, amit “valaha Nyugat-Európának neveztünk”. Igazából ott mindenki idegen (…) muszlim vallású emberek alkotják Molenbeek lakosságának döntő többségét, közel kilencven százalékát. (…)

Nem a rendőrség vagy a hatóság tartja fenn a rendet, hanem az iszlám, a Saría. Megjegyezte, hogy egyszer láttak mindössze rendőri igazoltatást, akkor is egy belga férfit ellenőriztek a rendőrök, aki valahogy betévedt a negyed területére.”

A Ripost szerint nem is 10 ezer, hanem tízszer ennyi bevándorlót akar betelepíteni az ellenzék

„A 10 ezer csak a ki­in­du­ló­pont lenne. Saj­nos ná­lunk az összes el­len­zéki po­li­ti­kai erő vagy mel­lé­be­szél vagy kö­dö­sít ebben a sú­lyos kér­dés­ben. Lé­nye­gé­ben el­búj­nak az egyre fe­nye­ge­tőbb prob­léma elől.”

Az Origónak sikerült összehoznia a Jobbikot Soros Györggyel

„Csúsztatásokkal és hazugságokkal teli videót tett közzé a Soros-pénzekből fenntartott TASZ Facebook-oldala azért, hogy Vona Gábort nevezhesse meg a legalkalmasabb helyi képviselőjelöltként Gyöngyösön. (…) Nagy Gábor aktivista egészen sajátos módszert fejlesztett ki: aki felveszi neki a telefont, az az ideális, aki nem, az a nem ideális jelölt. (…) A Soros-szervezet pancser módon szállt be a Jobbik elnökének gyöngyösi kampányába.”

A 888-nak továbbra sem tetszik a nemek egyenjogúsága és a tolerancia

„Felfalták a világ egyik legismertebb légitársaságát a gendernácik (…)

Az ausztrál Quantas az egyik legismertebb és legnagyobb légitársaság a világon. Most a vállalat több mint harmincezer munkatársának kiadták az ukázt: csakis nemsemleges megszólításokat, frázisokat használhatnak!”

A Magyar Idők publicistája Semjén Zsoltot védi

„Jómagam hatéves korom óta készülök vadászni, elsősorban Kittenberger miatt, meghatározó olvasmányélményem volt ugyanis A Kilimandzsárótól Nagymarosig, no és persze minden Fekete István.

Semjén Zsolt barátom (gimnáziumi padtársam, cimborám, immáron vadásztársam is) sokkal szerencsésebb volt nálam, ő már szinte gyerekkorától vadászik. Szóval velem ellentétben ő már vagy negyven éve vadászik, s bizony, teszi ezt Svédországban is, remélem, egyszer majd lesz alkalmam elmenni vele oda is. S hogy miért éppen Svédországban? Azért, mert Semjén bátyja (aki szintúgy szilágyis volt) elég régen, valamikor a hetvenes évek közepén oda disszidált.

Ott él a nagyobbik Semjén, meg a nagybácsikájuk, meg a család jó nagy része, így aztán Semjén kolléga évente többször is jár arrafelé. És évente egyszer meghívják oda vadászni.”

Bréking nyúz, március 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo durva helyesírási hibát is tartalmazó, szokás szerint szerző nélkül írásban a Vona-Gyurcsány „paktumtól” eljut odáig, hogy ha nem a Fidesz lenne hatalmon, akkor már „Budapesten is gyilkolnának, erőszakolnának a migránsok”. A Jobbikot is érintő ellenzéki együttműködéstől nagyon félhet a kormány, hiszen a Figyelő is ezzel foglalkozik. De persze nem maradhat el a migránsozás máshol sem, és az LMP-t is „megtalálták”. Merüljön el velünk a kormánymédia alternatív valóságába!

Az Origo szerint Gyurcsány és Vona együtt döntené romba az országot

„Miután Vonának a Kárpát-medencében nem sikerült új szimpatizánsokat szereznie – emlékezzünk csak vissza a múlt heti székelyföldi vesszőfutására a Jobbik elnökének– úgy döntött a dörzsölt porszívóügynök, hogy megpróbálkozik a kivándorolt magyarokkal Londonban. Hátha a Szigetországban inkább vevők a gyurcsányosodásra, akarom mondani néppártosodásra. Szóba hozta a migrációs válságot és elmondta, hogy szerinte ez egy politikai tébolyda, ami a migrációval kapcsolatban zajlik. Ez az érvelés ismerős lehet, hiszen Kunhalmi Ágnes és Vona új mentora, Gyurcsány Ferenc is hasonlóan beszélt. Vona a héten másodjára szólja el magát, hogy egy platformra került Gyurcsányékkal a migrációs politika ügyében, hiszen szerdán egy óriási zakót mutatott be, amikor bocsánatot kért Lázár János migrációról szóló bécsi videója miatt. Ebben a levélben Vona Bécset az egyik legélhetőbb városnak nevezte. (…)

Az áruló Vona új „barátokat” is talált magának Simicska és most már Gyurcsány személyében, akikkel összeköti őket a hatalom és pénz iránti csillapíthatatlan vágy. És nem szab nekik gátat sem az ideológiai különbség, sem az, hogy egyébként romba döntenék Magyarországot.

A leggusztustalanabb a történetben nem is az, hogy Vona a migráció ügyében előjött a farbával és újfajta SZDSZ-esként viselkedik, és nem is az, hogy most Londonban relativizálja el a migrációs válságot, ami egész Nyugat-Európát évek óta földrengésszerűen súlytja (a durva helyesírási hiba is az eredeti cikkből származik), hanem az, hogy itthon azt hazudja a jobbikos politikusokkal együtt, hogy megtartanák a kerítést és megvédenék Magyarországot. (…)

Ne legyenek kétségeink, ha nem ez a kormány lenne hatalmon, ma már Budapesten is gyilkolnának, erőszakolnának a migránsok.”

A Figyelő szerint „perverz” a DK és a Jobbik együttműködése

„Egyeztetett a szentesi választókerületben a Jobbik és a DK – értesült a Figyelő. Úgy tudjuk, több választókerületben is folynak még tárgyalások. (…)

Az eset azért is különös, mert bár a Jobbik folyamatosan tagadja, hogy országosan egyeztetéseket folytatna a DK-val, felvételeink azt bizonyítják: helyi szinten elkezdték tető alá hozni Gyurcsány és Vona perverz koalícióját.”

A Ripost bravúrosan köt össze két kampánytémát

„Az a több, mint 10 ezer mig­ráns, akit még a nyá­ron be akar­nak te­le­pí­teni hoz­zánk, 100 mil­li­árd fo­rin­tot vonna el Ma­gyar­or­szág­tól. Ennyi pénz­ből há­rom­szor kap­hatna Er­zsé­bet-utal­ványt min­den nyug­dí­jas!”

Szintén a Ripostban: az 50-es éveket idéző beszámoló Orbán gödöllői kampányútjáról

„Kért egy Nem­zeti Spor­tot a trafi­kos­tól, majd fel­ült Kistar­csán a HÉV-re Orbán Vik­tor. A mi­nisz­ter­el­nök egy gö­döl­lői ren­dez­vényre uta­zott.

„Magának szurkolunk miniszterelnök úr, huszonöt éve magára szavazunk!” – közölte a kormányfővel egy családjával várakozó férfi a kistarcsai HÉV-állomáson. Orbán Viktor kérdésére, hogy nem bánták-e meg, azt válaszolták, hogy nem.

Az utasok szelfiztek a kormányfővel, aki a végállomáson megdicsérte a HÉV vezetőjét: „nagyon jól jött!” – mondta a férfinak.”

Az M1 talált valakit, aki hajlandó azt mondani, hogy a biztonság miatt költözött Svédországból Magyarországra

Az elmúlt néhány napban megint fellángolt a vita, hogy Budapest a biztonságosabb vagy a nyugatabbra lévő európai nagyvárosok, például Bécs. Miközben itthon sokan azt hangoztatják, hogy sokkal jobb a helyzet külföldön, sok magyar család éppen a biztonsági problémák miatt költözik haza. Merthogy ők testközelből látják, hogy milyen az élet a no-go zónák között. (…)

Natalie Contessa úgy fogalmazott, ő nem rasszista, itt arról van szó, hogy „rájuk erőszakoltak” olyan embereket, akik megfélemlítik, fenyegetik őket, és elveszik a munkájukat.”

A 888 azért az LMP-vel is foglalkozik egy kicsit

„A súlyos belső válságokkal küzdő, bevándorláspárti LMP kormányfőjelöltje elismerte, hogy valóban otthagyta a pártot Ron Werber kampányguru. (…)

Csütörtökön újabb csapás rázta meg a bevándorláspárti LMP-t. A magyarországi hazugság- és gyűlöletkampányok meghonosítója, Ron Werber otthagyta a pártot.”

Bréking nyúz, március 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

A szebb napokat látott Origón olyan írás jelent meg, amilyet talán még a Kurucinfo is szégyellne, a Ripost és a Bors pedig nekiesett Hadházy Ákosnak. A kormánymédia alternatív valóságából az is kiderül, hogy nem értik a Facebook működését, és külföldre se nagyon járnak.

Az Origónál egy ismeretlen Facebook-oldal is hivatkozási alap lett

„Az Elég nevű Facebook-oldal által közzétett kép, nyilvánvalóan arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy a Jobbik elnöke elárulta korábbi nemzeti érzelmű szavazóit, és a liberális nemzetrontók felé fordult, amelynek egyik legjellegzetesebb és legundorítóbb pillanata az volt, amikor tavaly novemberben Vona Gábor a Spinoza Házban tartott nyilvános bűnbánatot az összegyűlt liberális elitnek. (…)

Vona Spinoza házban tett látogatása azért is jelentős fordulópont a Jobbik életében, hiszen itt vált az teljesen egyértelművé, hogy a szélkakas pártelnök néhány baloldali szavazatért cserébe elárulta korábbi támogatóit, és ezentúl a liberális belvárosi, ex-SZDSZ-esek kedvére kíván tenni.

Sőt Vona azóta szintet is lépett az árulásban, hiszen a hódmezővásárhelyi időközi választás óta tudjuk, hogy most már Gyurcsány is betette a lábát a Jobbikba, és a pénzért és hatalomért cserébe Vona teljes mértékben befeküdt a böszme ex-miniszterelnöknek. (…)

A fenti kép tehát választás elé állítja a Jobbikos szavazókat, akik vélhetően csak kapkodják a fejüket a Vona hataloméhsége miatti ármánykodásokon, különösen azon, hogy immár lepaktált azzal a Gyurcsány Ferenccel is, aki 2006-ban még a Jobbikosok közé lövetett és próbálta vérbe fojtani az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját.”

(a helyesírási hibák is az eredeti szövegből valók)

Hadházy Ákos a Ripost új célpontja

„A legfrissebb hírek szerint válságos állapotban fekszik a szekszárdi megyei kórházban az a nyugdíjas férfi, akit az LMP-s Hadházy Ákos akar kipiszkálni a saját lakásából. Rafinált eszközökkel megpróbálta például olyan eltartási szerződésbe belekényszeríteni, ami a politikusnak kedvez. Az idős férfi lányai az utolsó pillanatban tudták csak megakadályozni az édesapjukat lehetetlen helyzetbe hozó próbálkozást.”

Hadházyt a Bors is „megtalálta”

„Az ökopárt képviselője már korábban elismerte, hogy van egy méregdrága és környezetszennyező szenvedélye: szeret kisrepülőt vezetni. Most viszont az is kiderült, hogy az elmúlt években több mint húszmillió forintot költött szórakozására. A repülési naplók adatai szerint Hadházy Ákos 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben, erre – az azonosított géptípusok és bérleti díjak alapján – körülbelül 17,5 millió forintot fizetett ki. Ezen kívül több vizsgát is letett, amelyek szintén milliókba kerültek.”

A 888 felháborodott, hogy a Facebook gyűlöletkeltőnek találta és törölte Lázár videóját

„A 888.hu korábban már megtapasztalta Zuckerberg diktatórikus módszereit, így különösen fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk a szólásszabadság mellett. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy kiállunk Lázár János mellett, támogatjuk őt a liberális véleménydiktatúra elleni küzdelemben.

A 888.hu a sajtó- és a véleményszabadság mellett áll, fontosnak tartjuk, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Ezt sajnos pont olyanok akadályozzák, akik magukat liberálisnak mondják.”

A Magyar Idők publicistája nem nagyon járhatott külföldön az elmúlt időszakban

„Svédországban már azok a magyarok is a hazatérésen gondolkodnak, akik 1956-ban mentek ki.

Élhetetlen városnegyedek alakultak ki, akárcsak Németországban, Dániában vagy éppen Angliában. Franciaország után már a németeknél is biztonsági őröket kell felvenni az iskolákba, akkora felfordulást okoznak a migránsok, akiknek szülei nem akarnak beilleszkedni az európai társadalmi rendbe. Róma szintén elesett, Szicíliát kulturálisan már nem lehet Európa részének tekinteni, míg Athén úgy néz ki, mint egy hatalmas nyomornegyed. Európa számos országában mindennapos lett a terrorveszély, miközben a megélhetési költségek az egekben vannak! Menjünk Amerikába?

Hogy attól legyen gyomorgörcsünk, hogy mikor mészárolják le az iskolai lövöldözésekben a gyermekeinket? Az áprilisi választás tétje egyértelmű: Magyarországon is megnyílik a bevándorlók tömegei előtt a kapu vagy zárva marad.”

Bréking nyúz, március 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Morvai Krisztinával reklámozza a békemenetet a Magyar Idők, viccesnek szánt írás az Origón a Czeglédy Csaba melletti tüntetésről, vízió, szintén Czeglédyről, de már a Riposton, Soros György és persze Soros György – mai válogatásunk a kormánymédia alternatív valóságából.

Büszkén hirdeti a Magyar Idők, hogy Morvai Krisztina is elmegy a békemenetre

„Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne – mondta a Magyar Idők megkeresésére a békemenetről Morvai Krisztina, indokolva, miért támogatja újbóli megtartását.

A Jobbik 2014-es európai parlamenti lista­vezetője, független EP-képviselő szerint, akik most hatalomba kerülhetnek az abszurd koordinált vagy csendben egyeztetett jelöltállítás révén, nyolc éven át brutálisan elfojtották a gyülekezési jogot.”

Az Origo névtelen szerzőjének most a Czeglédy Csaba melletti tüntetés nem tetszett

„Csaba Czeglédy Libero! Ezzel az ellentmondást nem tűrő, harcra hívó táblával tüntetett 150 szocialista és dékás. A Libero feltehetően nem a pelenkamárkára vonatkozott, hanem a bűnöző ügyvéd szabadon bocsátásáért tüntettek. Nem értettek egyet azzal, hogy a hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát, Gyurcsány Ferenc ügyvédjét visszavitték a börtönbe. Ahogy vasárnap is kérdeztük: vajon miért áll ki néhány héttel a választás előtt ennyi szocialista és gyurcsányista politikus egy börtönben ülő, zavaros múltú ügyvédért? Vajon mitől félhetnek?

A tüntetésen nagyjából 150-en lehettek. Ez komikusan kevés. Viszont elég sok ellenzéki politikus ott volt. Gyurcsány pártját Varjú László politikus és Vágó István „kvízprofesszor” képviselte, ott volt Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök (ő szükségét érezte, hogy beszéljen is), az egykori SZDSZ-es, később MSZP-s Mécs Imre, aztán Iványi Gábor volt SZDSZ-es lelkész, és így tovább.

A Ripost már a legnagyobb magyar korrupciós botrányt vizionálja

„Félelem és szorongás az ellenzéki oldalon. Nem véletlenül tüntetnek az ismét csak előzetes letartóztatásba került maffiózó-üzletember mellett.

Ha ő vagy valamelyik szintén letartóztatott bűntársa kitálal, a kampány véghajrájában ráomolhat minden a baloldalra. Czeglédy Csaba sötét üzletei, minden idők legnagyobb politikai korrupcióját vetítik előre. Nem véletlenül olyan nagy a lapítás, meg a kétségbeesett szolidaritási tüntetések, minden odaveszhet. A végjáték megkezdődött…”

A 888 egy szélsőjobboldali amerikai lapra hivatkozva szidja Soros Györgyöt

„Soros György azért költ dollármilliókat a nyílt határok és az illegális bevándorlás támogatására, mert az államtól függő, szavazati jogot szerző migránsok logikusan az őket támogató baloldalra fognak szavazni, ezáltal pedig létrejön egy „állandó progresszív többség” a társadalmakban.

A konzervatív amerikai Townhall publicistája, Rebecca Hagelin írásában felidézi az amerikai elnökválasztást övező véleményklímát, melyben Soros György és cimborái a médiában biztosak voltak abban, hogy a demokrata Hillary Clintonból elnök lesz.

De a szabadságszerető amerikaiaknak más elképzelésük volt, és egy bátor, ellentmondást nem tűrő vezetőt választottak, akiben megvan a kurázsi, hogy kiálljon a radikális baloldallal szemben és véget vessen Amerika hanyatlásának” – írja Donald Trumpra utalva az amerikai szerző.”

Ha már Soros: a Pesti Srácok saját bloggerének könyvét reklámozza

„Emberek kihasználása, csalás, lopás, manipulálás: ezek a szavak jellemzik legjobban Soros György módszereit. Az unalomig koptatott nevű tőzsdespekuláns sajnos egyelőre biztosan nem megy ki a “divatból”, legalábbis addig nem, amíg kártékony tevékenységét továbbra is folytatja hazánkban és világszerte. Mátét T. Gyula, a PestiSrácok.hu publicistája új könyvén keresztül most egy eddig nem látott, a poszt-szovjet térségben lezajlott események szemszögéből mutatja meg a migránspárti álcivil szervezetek támogatójának tevékenységét, az életrajzi események mellett valós történetek, konkrét események fókuszán át megvilágítva a “sorosi módszertant”.”

Bréking nyúz, február 28. – Tudósítás a másik valóságból

1

Aggodalom – talán ezzel a szóval lehet a leginkább összefoglalni azt, amit ma találtunk a kormánymédia alternatív valóságában. Boross Péter a Tanácsköztársaság visszatérésétől fél, az Origo a franciaországi menekültektől, Orbán a kárpátaljai magyarokért aggódik, a 888 pedig a Pesti Srácokért.

Boross Péter nemzethalált vizionál a Magyar Hírlapban

„Vannak a magyar történelemnek sorsdöntő időszakai, illetve pillanatai, s a mostani szavazást Bethlen István kormányalakításához hasonlítanám. Akkor a kormányképes jobboldal összefogott, egységes lett, majd talpra állította az országot a szörnyű trianoni trauma után. (…) Ha most nem a jobboldal egységét több évtized alatt megteremtő Fidesz–KDNP nyer, olyan zűrzavarba kerülhet az ország, mint 1919 után közvetlenül. Sőt, kulcskérdésnek tartom a jelentős arányú győzelmet, ugyanis minden más eredménnyel a vesztébe zuhanna az ország. (…)

A baj akkor következik be, ha a félrevezetett, elbutított embertömeg valamelyik szélsőségben, akár a baloldalban, akár a Jobbikban esélyt lát arra, hogy ezek a pártok jobbá tehetik a hétköznapokat. (…)

Régebben egyébként sokat bíráltam a Fideszt, hibásnak tartottam két választás elveszítésében. Mostanra azonban szellemileg és erkölcsileg is teljesen kiérlelődött a pártszövetség. (…)

Mindegy, mekkora és milyen gazdag az ellenfél, a nemzeti érdek annyira erős, hogy akkor is érvényesül, ha bizony kockázata van az ellenállásnak. Ráadásul Nyugat-Európa lassan a halódó civilizációk valamennyi tünetét felmutatja. (…)

Ismét hatalmas beözönlést láthatunk, a nagyvárosokba tömörülő idegenekkel, meg persze a kiépülő tömegszórakoztatást és a magas életszínvonalból adódó hedonizmust. Reméljük, senki nem kíván olyan évszázadokat, amelyek a birodalom hajdani bukása után következtek. Ideje lenne felébredni: a más népek ilyen mértékű bevonzása már mindenképp a pusztulás jele. (…)

A szellemi leépülés jegyében Nyugaton már lezajlott a középiskolai oktatás lezüllése, s ez nálunk is kezdi felütni a fejét. A közéletben mindenképp. Félművelt politikusfigurák, bármiféle teljesítmény nélkül, pusztán a képernyőn érvényesülve mindenféle zagyvaságot hordhatnak össze. (…)

Jelenleg Európában, ahogy utaltam rá, a liberalizmus alig elviselhető ágazata érvényesül, mindenki azt mond és csinál, amit akar, akár a saját nemzetével is szembefordulhat, így van tere ennek a ténykedésnek. Nagyzási hóbort és elmezavar különös keveréke, amit Soros művel.”

Orbán aggódik a Ripost szerint

Sze­mé­lye­sen hívta fel a most éppen zajló kor­mány­ülés előtt Bren­zovics Lász­lót Orbán Vik­tor. A mi­nisz­ter­el­nök ag­go­dal­mát fe­jezte ki a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Kul­tu­á­lis Szö­vet­ség iro­dá­ját ért tá­ma­dás miatt és se­gít­sé­get ígért az Uk­raj­ná­ban élő ma­gya­rok­nak.

„Hello Brenzo” – kezdte Brenzovics Lászlóval folytatott barátságos telefonbeszélgetését a miniszterelnök, majd megkérdezte, mivel segíthet a kialakult helyzeten a magyar kormány. (…)

„Számíthattok ránk, és mondd is meg ottani magyaroknak, hogy a kormányra számíthatnak. Ölellek benneteket! Hajrá magyarok!” – köszönt el Orbán Viktor a kárpátaljai magyar vezetőtől.”

Az Origo már a franciaországi menekültek miatt is fél

„Az egyik legszebb francia település Saint-Macaire. Gironde megyében van, nem messze Bordeaux-tól. A nyugodt középkori faluban kétezren élnek. Néhány hete viszont minden túlzás nélkül felbolydult a falu, mert – ahogy a helyiek fogalmaznak – a kormány engedékenységéből hozzájuk telepítettek 20 kiskorú migránst. (…)

Saint-Macaire-ban összesen háromszáz helyi fiú és lány jár iskolába, azaz, nagyon sok ott a kiskorú. Őket különösen féltik a szülők. Azt szervezik, hogy mindenkit elkísérjen egy felnőtt, ha ki kell menni az utcára. A 20 migráns a helyi rendőrlaktanyában lakik, és a hatóság azt ígéri, hogy nem fognak járkálni a faluban. Persze, ezt nem fogják tudni megakadályozni.”

A 888 a Pesti Srácok miatt aggódik

Aggódunk. Csak reméljük, hogy nem foglalták el a Pesti Srácok szerkesztőségét. Az utóbbi két nap aggodalomra és nyugtalanságra ad okot. Kinyitjuk az oldalt és például azt látjuk, hogy „megtorpant a Fidesz, araszol felfelé az ellenzék”. Srácok, szóljatok, ha kell egy felmentő sereg, megyünk.”

Pedig a Pesti Srácok harcosan védi a kormányt, most épp egy szélsőjobboldali, populista német képviselő segítségével

„Abban már bizton reménykedhetünk, hogy nem vagyunk egyedül a véleményünkkel. A V4-ek képviselői ezúttal is osztották a felvetéseinket, többek közt azt, hogy a probléma gyökerével foglalkozzunk, és a segítséget vigyük oda, ahonnan a milliók útra kelnek. A német parlament egyik AfD-s képviselője, Martin Hebner is kemény szavakat használt, és nem a migráció támogatása, szervezése mellett. A német politikus interjút is adott a PestiSrácok.hu-nak, amelyben azt mondta, a magyar migrációs politika a követendő, a nemzetek képviselőinek hazájuk állampolgárainak érdekeit kell képviselniük, és ami a migráció kérdésében Európában zajlik, az eszeveszett őrültség.”

Bréking nyúz, február 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Orbán-kormány sikerei, francia program a radikalizálódás ellen, „genderőrület” és Hollik-interjú – ma is elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában.

A Magyar Idők harcosan megvédi a kormányt és felsorolja a sikereit

„Az ellenzék mostanság azzal támadja a kormányt a választások előtt, hogy nincs programja. Ez azért furcsa, mert eddig folyamatosan azért kritizálták a kabinetet, hogy rossz a programja és tönkreteszi az országot. Amíg kiizzadják magukból, hogy valóban miért is kössenek bele az Orbán Viktor vezette kormányba, nézzük meg azt a végeláthatatlan listát, hogy mi minden történt hazánkban 2010 óta. Ez segít a szavazóknak, és talán mankót ad az ellenzéknek, hogy eldönthessék, hogy most merre van a hány óra.”

Újabb írás az Origo főszerkesztőjétől a 888-on

„Magyarország most harcol az ellen, hogy bevándorlóország legyen. Franciaország már elvesztette a háborút. Ott már az utóvédharc folyik.

Tudjuk, hogy egyes párizsi elővárosi iskolákban a tanárok már megtanultak védekezni. Abban már jók. Az agresszív tanulóknak nem válaszolnak, így általában megússzák, hogy megverjék őket. Ha kocsival mennek tanítani, tudják, öt buszmegállóval arrébb kell parkolni. Különben egy morcos nebuló felgyújtja az autót. A tanárnőknek eleve eszükbe sem jut szoknyában tanítani járni, hiszen a muszlim diákok vagy lekurvázzák, vagy – még elemibb felháborodásukban – összefogdossák őket. Nem, ezeken már túljutottak a tanárok. Védekezni tudnak. (…)

Az erőskezűnek nehezen hívható francia kormány (élén a megbukott szocialista gazdasági miniszterrel, Macron elnökkel) egy radikalizálódás elleni intézkedéscsomagot vezetett be. Az ötletek egy része evidens, inkább csak az a furcsa, hogy miért vártak eddig. (…)

Vannak aztán tökéletesen üres frázisok is. Értelmetlen, üres locsogások, nagyképű ostobaságok. Mint amikor a kisvállalkozó megbeszéli két munkatársával, hogy másnap hova kell szállítani a kifliket, de azt mondja, hogy a sztártápjában mítinget tart a menedzsereknek. Tehát a franciák egy tudományos tanácsot akarnak alapítani. Na, az mindent meg fog oldani. (…)

A csúcspont a színház.

A nehéz sorsból kikerült migránsok kiemelt állami támogatással színházi előadásokat hoznak létre, és migránsokat terelnek be, hogy nézzék meg az előadásokat, hogy ne váljon belőlük dzsihadista. Ez nem álom, ez már meg is valósult. Az egyik előadás címe elég beszédes, nem nehéz ezek után kitalálni, miről is szólhat: Dzsihád. Az alkotó Ismael Saidi. Egy rövid részlet alapján megállapítható, hogy nem Vidnyánszky Attila több száz statisztát mozgató látványszínházára kell gondolni. Nem. Üres színpad, három szék.”

Az Origo szerint „genderőrület” a nők egyenjogúsága, de aztán a cikkben maguknak is ellentmondanak

„A genderőrület már a Johnnie Walkert is utolérte (…)

A Diageo szeretné az amerikai piacon tovább népszerűsíteni a skót whiskyket, ezen belül is a cég vezető márkáját, a Johnnie Walkert. Ennek utolsó lépéseként piacra dobják a Black Label női verzióját, amin már Jane Walker fog szerepelni. (…)

A vállalat célja, hogy ezzel több női fogyasztót elérjen, és a nemek közötti egyenlőség előtt tisztelegjen. (…)

A lépés tagadhatatlanul ügyes marketinghúzás is, amivel a Johnnie Walker a női fogyasztókat szeretné megszólítani, és megszerettetni velük a skót márkát.”

Valódi nagyágyú adott interjút a Pesti Srácoknak: Hollik István

„A legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük a kultúránkat, ne hagyjuk, hogy az életünket megváltoztassák – mondta a PestiSracok.hu-nak adott interjúban Hollik István, a Fidesz és a KDNP képviselőjelöltje a Budapest V. és I., illetve a VIII. és IX. kerületének magját magába foglaló belvárosi választókörzetben. A kereszténydemokrata politikus szerint a klasszikus, keresztény alapokon nyugvó európai kultúrát védeni ma lázadással ér fel, de ez talán vonzó lehet a legfiatalabb választók számára is. “Nem gondoltam volna, amikor az IKSZ-et létrehoztuk, vagy amikor Gyürk András elkezdte szervezni a Fidelitast, majd később a Tranzit közösséget, hogy ezek a társaságok lesznek végül a jobboldali safe-spacek, ahol még lehet szabadon beszélni és vitatkozni” – tette hozzá. A választókörzetében induló ellenzékiekről szólva megjegyezte, a roncskoalíció győzelme a lehető legrosszabb fejlemény volna a belvárosiak számára. Juhász Péter, az Együtt jelöltje például csak rombolni, zavart kelteni, dulakodni és füttyögni képes, miközben nem számolt el a zűrös előéletével, adótartozásaival és alvilági kapcsolataival. Az is reális veszély, – mutatott rá Hollik István – hogy a kerítésbontó ellenzék győzelme és például Karácsony Gergely javaslata, hogy a több ezer üres belvárosi lakást migránsoknak kellene odaadni, no-go zónává, migránsgettóvá változtatná Budapest egyes részeit. Ahogyan ez Nyugat-Európában számos helyen megtörtént. És az reális veszély, hogy a kétes kapcsolatokkal bíró Juhász és társai győzelme visszacsalogatná a Belváros frekventált részeire a nagy nehezen elűzött maffiát. – Itt az elmúlt nyolc-tizenkét évben olyan közterületfejlesztés ment végbe, amire száz éve nem volt példa Budapesten, ezt az utat kell folytatni, hiszen van még feladat – jelentette ki a képviselőjelölt, megígérve, hogy neki mindig nyitva lesz az ajtaja a helyi polgárok előtt.”

Bréking nyúz, február 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ma azt néztük meg, hogy a kormánymédia alternatív valósága hogyan számol be a hódmezővásárhelyi fideszes vereségről.

Elsőként a Pesti Srácok szólaltatta meg Mráz Ágoston Sámuelt

„Tét nélkül van esélye a proteszt-szavazásnak Magyarországon: másfél évig Márky-Zay Péter béna kacsaként fogja irányítani a 70 százalékos fideszes többségű közgyűlést. A hódmezővásárhelyieknek nem volt fontos a működőképesség sem.

Érdekes, hogy Orbán Viktor kimaradt a helyi kampányból. Így elmondható, hogy helyben nem ellene szavaztak. (…)

Logikusan minden ellenzéki jelöltnek vissza kellene lépnie, s a maradék néhány napban szimpatikus független jelölteket kellene állítani 106 választókerületben.”

Lánczi Tamás kijelölte az irányt az Origón

„A hódmezővásárhelyi időközi választással világos lett, ki a Fidesz politikai ellenfele – mondta Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője az Origónak. Egyértelműen összeállt a Gyurcsány-Vona-választási szövetség – tette hozzá. A politológus kifejtette, eddig nem volt látható a kormánypárt ellenfele, most pedig feljött a pályára ez a bizarr összefogás, amire korábban senki sem gondolt volna. Most megmutatta magát ez a koalíció, és a következő 40 napban mindent el fog követni, hogy megnyerje a választást. (…)

Lánczi kifejtette, a helyi kampánystáb hibái is kellettek az ellenzéki jelölt győzelméhez, de az is fontos szempont, hogy az ellenzék minden erőforrását ide összpontosította. Kiskunhalasra nem koncentráltak ennyire, ezért ott a Fidesz, a korábbi, 2014-es eredményét jelentősen megjavítva tudott diadalmaskodni – tette hozzá. Szólt arról is, hogy mivel Gyurcsány Ferenc a legerősebb szereplő a baloldalon, ezért senkinek se legyen kétsége afelől, hogyha ez a bizarr koalíció nyer, akkor nagyon rövid időn belül a volt miniszterelnök lesz döntési pozícióban.”

G. Fodor Gábor is az Origón osztotta meg a véleményét

„Az ellenzéki sajtó elvégezte azt a feladatot, amit az ellenzéki pártoknak lehetett volna. Országos kampánnyal segítették az összellenzéki jelöltet. Hetekig címlapos sztorikat építettek róla. Megácsolták neki a színpadot. Most pedig igyekeznek az eredményt földrengésszerű változásnak beállítani és elhitetni, hogy van remény.

Még jó, hogy sajtószabadság van, és lehet mást is olvasni, nem kell így bevenni az ellenzéki sajtó meséjét. (…)

Nemhogy 106, de még ennél jóval kevesebb választókerületben sem tud majd országos kampányt folytatni az ellenzéki sajtó. (…)

Nemhogy 106, de még ennél jóval kevesebb választókerületben sem tud majd ideális jelöltet találni az összellenzék. Lesz, ahol MSZP-s szavazónak jobbikosra kellene adni a voksát, lesz, ahol fordítva, ehhez azért kell majd befogott orr és gyomor. És természetesen lesz olyan is, ahol nem egy kihívó lesz, mert túl sok párt érdekeit kellene összeegyeztetni, hogy mindez sikerüljön. De visszaléptetések, koordinált jelöltállítás, egy jelölt, ahol csak lehet, valahogy lesz, és lesz hiszti, sértődés, sárdobálás is. (…)

Sorolhatjuk estéig „nemhogy 106, de még ennél jóval kevesebb…” Máskülönben meg mondhatjuk azt is, ha Hódmezővásárhely lehet példa, akkor lehet példa Kiskunhalas is.

De mindez nem méltó hozzánk.

Nem méltó hozzánk, hogy kalkuláljunk, hogy számolgassunk.

A győzelem az, ami méltó hozzánk.

Jampigallért lehajtani, rakkolni, dolgozni – erre van most szükség.”

A Magyar Időkben a nézőpontos Fodor Csaba is megszólalt

„Ugyan jól mozgósított a Fidesz, hiszen Hegedűs Zoltánra többen szavaztak, mint 2014 őszén Almási Istvánra, de a kiemelt ellenzéki médiafigyelem országos szintre játszotta a voksolást. (…)

Abból tehát, hogy egy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáboron át a szocialistákig támogatott jelölt nyert, nem következik, hogy mindenhol meg lehet verni a Fideszt. (…)

Fontos kiemelni, hogy ezúttal nem a bevándorláshoz hasonló, országos témákról esett szó, hanem helyi ügyekről.”

A 888 szerint most kezdődik a harc

„Újra bebizonyosodott, amit már eddig is sejtettünk, hogy fejlesztésekkel, fejlődéssel nem lehet választást nyerni. (…)

A tegnapi vásárhelyi választás mindenekelőtt a média erejéről szólt. A győztes Márki-Zay Pétert heteken át sikeresen építette az ellenzéki sajtó, elképesztő mennyiségű hír, interjú, tudósítás jelent meg róla. Ezek a sugalmazások áttörték a falat Hódmezővásárhelyen, és új szavazói csoportokat csatornáztak be a folyamatba. Sikerült kialakítani a szegény, üldözött, zsarnokság sújtotta, roppant vallásos, sokgyermekes, tisztes családapa képét, és a jelek szerint a döntésnél ezek rögzültek jobban, nem pedig az, hogy Márki-Zay konkrétan végighazudta a kampányt, ráadásul többször le is bukott. (…)

A lényeg április 8-a, mindenki arra készül. A Fidesz hívei tulajdonképpen hálásak lehetnek az időben érkezett figyelmeztetésért. Már-már elbóbiskolt a polgári oldal, az emberek nem voltak elég élesek, azt hitték, megnyerték a választást. Most azonban felsejlett a Gyurcsány-Vona-Karácsony-Szél-kormány, vagyis a káosz és lejtmenet kormányának rémképe. Az a helyzet, amikor mindent elveszítünk, amiért olyan hosszú időn át küzdöttünk.

Most kezdődik a harc. És kezdődjön is, még egyszer nem engedjük, hogy 2002 legyen.”

A Pesti Srácok bloggere megijedt

„Örömünnepet ül az ellenzék, Hódmezővásárhelyen nyertek. És tényleg. Mi következik ebből? Semmi. Vagy annyi, hogy – gondoljanak bele! – mi lesz, ha április 8-án is ezek győznek. Kell jobb ébresztő?”

Bréking nyúz, február 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Sajátos beszámoló a diáktüntetésről, és felháborodás, mert megismertetik az emberi jogokat a diákokkal, vagy mert egy dokumentumfilm bemutatja a szíriai háború borzalmait. Elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában.

 

Az Origo névtelen szerzőjének nem tetszik, hogy tüntetnek a diákok

„A Soros György-közeli fiókcsapat szóvivője a Kossuth téren arra bíztatott mindenkit, hogy április 8-án menjenek el szavazni, és azt is világossá tette, hogy „bár nem akar senkit győzködni”, ne a Fidesz-KDNP szövetségére voksoljanak.

A politikai belekeverésével egyértelművé vált az, amely már eddig is annak látszott: az FD egy ellenzéki politikai akciót vett a hátára a választási kampány kellős közepén. (…)

Hiába azonban a politikai hátszél, a kritikus tömeg a januári próbálkozása után ezúttal sem jött össze az FD-nek. A demokrácia hiányát előszeretettel emlegető, mégis zavartalanul tiltakozható szónokokat nevetségesen kevesen, néhány százan figyelhették a parlament előtti téren.”

(Megjegyzés: még a többi propagandaoldal is több ezer tüntetőről írt.)

Apokaliptikus látomása támadt a Magyar Idők munkatársának, mert megismertetik a középiskolásokat az emberi jogokkal

„Merthogy azokon az Amnesty-s órákon nem a határainkat megrohamozó hordák elleni védekezés, nem a papi és apáca ruhában nyilvánosan fajtalankodókkal kapcsolatos elemi felháborodás jogossága a téma, hanem az önfeladó tolerancia, a másságnak mindenek fölé helyezése, a janicsárok jogainak, befogadásuk behazudott pozitívumainak propagandája.

Csendben magam elé képzelem Eger várát, ahogy Dobó vezetésével, hatalmas véráldozat árán, sikeresen áll ellent a Magyarországot elözönlő hordának. Belegondolok, mi történt volna azzal az oskolaigazgatóval, azokkal a tanítókkal, akik az ostrom alatt a janicsár életmód elfogadására, a beözönlő hordák vezetőinek jogaira oktatta, érzékenyítette volna a várat védők gyermekeit.

El is hessentem a gondolatot, hisz más időket élünk!

De hogy egy tanár sincs két elit gimnáziumunkban, az Apáczaiban és a Fazekasban, aki azt mondja elég?! És még olyan se, ki azt kiálltja, hallgattassék meg a másik fél is?

Hogy hallgattassék meg a másik fél, hogy ismerjék meg diákjaink – ha másért nem, a fennhangon emlegetett tolerancia jegyében! – a többség véleményét, nem mellékesen az igazságot. Az igazunkat, hazájuk igazát, amit éppen európai szinten kísérelnek meg eltiporni.

Ekkora az elnyomás, ilyen mérvű a félelem az iskolá(k)ban?

Vagy tán mind osztják ezeket a romboló eszméket, mind egyetértenek a várvédők ellen uszítókkal?”

Újabb ellenzéki „együttműködést” talált a Pesti Srácok

„Újabb be nem vallott ellenzéki háttérpaktum látszik kibontakozni Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol eddig mindössze ketten gyűjtötték össze az áprilisi választásokon való induláshoz szükséges mennyiségű ajánlásokat. Egyikük Witzmann Mihály, a Fidesz-KDNP jelenleg hivatalban lévő országgyűlési képviselője, kihívója pedig a kalandos életű “sztárügyvéd” Magyar György, aki az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi. Bár a legtöbb Jobbik-jelölt a héten már leadta a szükséges ötszáz ajánlást, a titkolt MSZP-Jobbik-paktum, azaz a koordinált jelöltállítás újabb bizonyítékaként értelmezhető, hogy a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ezt nem tette meg, kampány gyanánt pedig egyedül járja a választókörzetet, a felkeresett falvakban senkivel sem találkozik.”

A 888-nak nem tetszik, hogy egy film bemutatja a szíriai háború poklát, ezért orosz propagandaoldalra hivatkozva támadja

„A hazánkban is bemutatott Aleppó a végsőkig (Last men in Aleppo) című dokumentumfilm sikertörténete remekül példázza, hogy miként lehet célzatosan torzított tényekkel a világ közvéleményét manipulálni és az emberiség ellenségeit az emberiesség hőseiként ünnepelni.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!