Sokkolta Franciaországot, amikor napokkal ezelőtt merényletet hajtottak végre a nyugat-afrikai Burkina Fasóban lévő francia diplomáciai és kulturális intézmények ellen. Habár az összehangolt támadásnak egyetlen francia állampolgár sem esett áldozatul, az eset rámutatott arra, hogy Párizsnak nemcsak az országhatáron belül kell szembenéznie a szélsőséges iszlamizmus jelentette kihívással.
2000 óta most ötödszörre fordult elő, hogy egy francia nagykövetséget támadás ért az afrikai kontinensen: március 2-án Ouagadougou – Burkina Faso fővárosa – valóságos csatatérré változott. Először egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a helyi katonai főparancsnokság mellett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont az aznapi eligazításról késtek a főtisztek, így is kevés híja volt, hogy a merényletben lefejezzék a helyi fegyveres erőket.
Ezután öt katonai egyenruhába bújtatott és páncéltörő gránátokkal felszerelt merénylő próbált meg betörni a francia nagykövetség épületébe. Mivel ez nem sikerült nekik, így az épület előtt csaptak össze a biztonsági erőkkel, illetve a nem sokkal később megérkező francia különleges erőkkel. Ezzel párhuzamosan támadás érte a kulturális intézményként funkcionáló Francia Intézetet is. Az órákig elhúzódó fegyveres konfliktusban végül 17-en – ebből 9 militáns – meghaltak és 85-en megsebesültek.
Felelősséget vállalva
A támadásért az afrikai kontinensen tevékenykedő Iszlám Maghreb al-Kaidájának (AQIM) egyik sejtje, a Burkina Fasóval szomszédos Maliban működő Csoport az Iszlám és a Muszlimok Támogatásért (JNIM) vállalta a felelősséget. A helyi médiában közzétett nyilatkozatuk szerint azért követték el ezeket a merényleteket, mert így akartak „megfelelő választ adni”, amiért a francia erők február közepén végeztek több tagjukkal, köztük az egyik vezető parancsnokukkal. Azóta az országban kiterjedt hajtóvadászat vette kezdetét, amely során több tucat embert tartóztattak le, köztük két katonatisztet is, akik a vádak szerint segítették a terroristákat. Ez ugyanis egy komoly problémára mutatott rá: a hadseregből eltávolított, többnyire az előző, 2014-ben megbukott Compaoré-rezsim támogatóinak tartott katonák és tisztek nagy számban csatlakoztak a terrorista szervezetekhez és segítettek a támadások megszervezésében.
A nemzetközi közösség elítélte az akciót és mindannyian támogatásukról biztosították Ouagadougou-t. Leginkább Franciaország állt ki Burkina Faso mellett. Emmanuel Macron elnök telefonon beszélt Christian Kaboré burkinai elnökkel, és további francia egységeket irányított át a térségbe. Párizs leszögezte, hogy most
„elsődleges prioritásnak a francia állampolgárok védelmét tekinti”,
illetve hogy fokozni fogja a terrorizmus elleni harcát Nyugat-Afrikában.
A francia támogatások növelésében semmi meglepő nincs, hiszen a két ország a mai napig nagyon szoros viszonyt ápol egymással. Rendszeresen tartanak államfői találkozókat, legutóbb Macron állt meg Ouagadougou-ban, amikor tavaly novemberben megtartotta az első afrikai körútját. Az útja során végig arról beszélt, hogy egy „új időszámítás” veszi kezdetét nemcsak a két állam, hanem Franciaország és a függetlenné vált francia gyarmatok között. Ugyanis a térség államai és a nemzetközi közvélemény gyakran bírálta a francia elnököket amiatt, ahogyan ők a huszadik század második felétől az afrikai frankofón térséggel bántak: vagyis a francia katonai jelenlétért, pénzügyi segélyekért és fejlesztési programokért cserébe Párizs határozta meg a térség francia nyelvű államainak politikáját és gazdaságát.
Emmanuel Macron Burkina Fasóban: nem mindenki örült a jelenlétének:
A burkinai-francia kapcsolatok pedig különösen szorosak. Franciaország a legnagyobb külföldi befektető, 2015-ben 200 millió eurót invesztált a mezőgazdaságtól kezdve az iparon át egészen a szolgáltatásokig (bank, telekommunikáció). Legutóbb például a főváros mellett helyezték üzembe Nyugat-Afrika legnagyobb napelem-farmját, amelyet francia vállalatok uniós támogatások segítségével építettek meg, és az ország energiatermelésének öt százalékát biztosítja. Legalább ilyen sokrétűek a kulturális kapcsolatok is, hiszen a helyi Francia Intézet az egyik legaktívabb kulturális intézet Afrikában. Ugyanúgy az sem elhanyagolható, hogy a legtöbb burkinai diák Franciaországba megy tanulni, évenként 2000 francia állami ösztöndíjat biztosítanak a számukra.
Ám mind közül a biztonságpolitikai-katonai dimenzió a legfontosabb.
Franciaország számít Burkina Faso legnagyobb fegyverellátójának.
Számos közös haderőfejlesztési és kiképzési programot indítottak, amelyeket francia tisztek és hadmérnökök vezetnek. Ugyanúgy van egy stabil francia katonai jelenlét az országban, igaz, ez lényegesen kisebb, mint a szomszédos országokban. Ouagadougou több nemzetközi (ENSZ, Afrikai Unió) misszióban is részt vesz, valamint tagja az olyan regionális katonai szervezeteknek, mint a Száhel-övezet G5.
Egy zászló alatt
A Száhel-övezet G5-öt 2014 februárjában öt nyugat-afrikai ország, vagyis Burkina Faso, Csád, Mali, Mauritánia és Niger hozta létre. Ez a szövetség hangolja össze ennek az öt államnak a terrorizmus-, drog- és embercsempészet elleni harcát, amelynek legfontosabb külső támogatója – és egyben az egész katonai szövetség kezdeményezője – Franciaország. Továbbá a nemzetközi szervezetek és az Egyesült Államok egyaránt dollármilliókkal támogatják a Száhel-övezet G5 erőfeszítéseit. Nem sokkal a megalakulása után el is indították az első közös akciójukat: 2014. augusztus 1-jén vette kezdetét a Barkhane-hadműveletet.
Azóta az öt országban összesen 4000 katona harcol a különönöző szélsőséges iszlamista csoportok ellen,
Viszont a legsúlyosabb összecsapások Mali területén zajlanak. Ez korántsem véletlen: 2013-ban Párizsnak kellett beavatkoznia azért, hogy megakadályozza a helyi kormány bukását, mivel a terrorista szervezetek akkor már az ország fővárosát fenyegették. Kétségtelen, hogy a francia erősítés után sikerült visszaűzni őket az északi sivatagos, illetve a határ menti területekre, de a harcok a mai napig nem értek véget. Pedig először úgy tűnt, hogy sikert aratnak, ezért is állította fel az Európai Unió a saját kiképzői-tanácsadói misszióját, az EUTM Mali-t, amelynek Magyarország szintén a tagja és minden jel szerint idén májusban negyedszerre hosszabbítják meg a mandátumát.
Csakhogy a Maliban zajló hadműveleteknek volt egy nem várt következménye: ahelyett, hogy a különböző iszlamista csoportok, mint az az AQIM, MUJWA és az Anszar Dín nevű terrorista szervezetek
teljesen szétforgácsolódtak volna a harcokban, helyette egyesültek.
Így jött létre 2017 márciusában a korábban említett JNIM, amelynek tagjai ettől kezdve nem egymás, hanem a közös ellenség ellen harcoltak.
Ezért pusztán az idő kérdésének számított, hogy a Maliban zajló harcok mikor terjednek át a szomszédos Burkina Fasóba is, ahol a Száhel-övezet G5 különleges erőinek központját állították fel, illetve a térség államai közül a legstabilabb háttérbázisnak számított. 2013 előtt egyetlen iszlamista terrormerényletet sem követtek el az országban, de azóta 80 kisebb-nagyobb támadást regisztráltak a határvidéken. Viszont a városok és a civilek szintén célkeresztbe kerültek: az elmúlt három évben öt nagyobb terrormerényletet hajtottak végre Ouagadougou-ban. Március 2-a előtt a legsúlyosabb terrorakció az volt, amikor tavaly augusztusban egy török étterem elleni támadásban 18-an vesztették életüket.
Harcias gall kakas
A legutóbbi iszlamista támadások bebizonyították, hogy Burkina Faso nem tud kimaradni a szomszédos országok terrorizmus elleni harcárból és a korábbi nyugalmas időszak már a múlté. A burkinai események szintén komoly fejfájást okoznak a francia vezetésben, hiszen ismét rámutattak arra, hogy Franciaország akármennyi időt, pénzt, energiát és katonai erőt áldozott a dzsihadizmus elleni harcra Nyugat-Afrikában, továbbra sem csökkent a fenyegetés nagysága.
Ugyanis az elmúlt években Párizs többször avatkozott be katonailag a térség államaiban: nemcsak Maliban, hanem például Elefántcsontparton vagy a Közép-afrikai Köztársaságban. Azonban eddig egyetlen esetben sem lehet sikerről beszélni, mivel vagy a mai napig tartanak a francia hadműveletek, vagy a misszió hivatalos befejezése után ugyanolyan törékeny maradt a helyzet, mint amilyen az intervenció előtt volt.
