Bundestag: Orbán kapjon 7,5 milliárd euróval kevesebbet, ha nem tartja be a jogállami normákat

0
716
Facebook

Olaf Scholz kancellárnak meglehetősen egyértelmű üzenetet küldött a Bundestag, a német parlament miután megvitatta a jogállamiság helyzetét Magyarországon. Az Európai Tanácsban  Scholznak kell szavaznia majd a Magyarországnak járó eurómilliárdokról.

Orbán Viktor nemrég tárgyalt Berlinben a német kancellárral az uniós pénzekről, de semmit sem közöltek arról, hogy miben maradtak. Közös sajtóértekezlet mindenesetre nem volt Berlinben.

Utána viszont Orbán Viktor úgy nyilatkozott a Budapester Zeitungnak, hogy

“a német szociáldemokrata párt a leginkább magyarellenes erő a Bundestagban.”

Olaf Scholz kancellár ennek a pártnak a vezetője. Orbán sajnálkozva említette ugyanebben az interjújában, hogy

“kénytelenek voltunk lemondani a pártkapcsolatról az Alternative für Deutschland mozgalommal.”

Ez a szélsőjobboldali erő tele van neonácikkal. Akik a párt a Szárny nevű frakciójába tömörülnek, melyet az Alkotmányvédelmi Hivatal is megfigyel. Ennek egyik vezetője, Björn Höcke nemrég úgy nyilatkozott, hogy az eszményképe Orbán Viktor.

- Hirdetés -

Német külügyminiszter: Magyarország ne zsarolja az uniót!

Annalena Baerbock külügyminiszter azt követően beszélt erről, hogy a magyar diplomácia jelezte: nem támogatja azt a 18 milliárd eurós segély csomagot, melyet az Európai Unió Ukrajnának szán.

“Életeket menthetünk ezzel a csomaggal. Ezt nem lenne szabad akadályozni egy egész más kérdésben folyó vita miatt” – hangsúlyozta a német külügyminiszter asszony. Magyarország 13 milliárd euróra vár Brüsszeltől, amely feltételekhez köti a pénz kifizetését elsősorban amiatt, mert nem szeretné, ha folytatódna a NER rendszerszintű nagy lenyúlása: Orbán rokonai, barátai és üzletfelei kapnak szinte mindent miközben a választópolgároknak felkínálják cserébe azt, hogy tiltakozhatnak Brüsszel politikája ellen.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .