Bréking nyúz, február 25. – Tudósítás a másik valóságból

0
1036

Ma is elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában, saját „elemzések” mellett egy furcsa víziót is találtunk.

Ma az Origo mondja el, hogy szerintük milyen esélytelen az ellenzék

Teljes káoszba süllyedt az ellenzéki oldal 44 nappal az országgyűlési választások előtt. A nyilvánvaló esélytelenség nyomasztja őket, és persze a rengeteg hibás döntés. Karácsony Gergely listavezető helyéből, az értelmetlen MSZP-Párbeszéd paktumból sok más probléma is adódik. Például Újpesten, ahol az egyéni választást megnyerő, valóban baloldali MSZP-s politikus helyett egy pártközpontból odavezényelt gyurcsányista embert jelölték. Az MSZP-s Horváth Imre ki is lépett a pártból és függetlenként indul, a DK-s odarepített jelölt ellen. Lengyel László, Botka László bukott miniszterelnök-jelölt korábbi tanácsadója Újpesten az MSZP-ből kilépő független jelölt mellett kampányolt Gyurcsány-Karácsony jelöltjével szemben. És kemény szavakat mondott a Horváth Imre ellen induló jelöltről. Egyébként, Bokros Lajos is nekiment az ellenzéki paktumnak, ő Gyurcsány pártját, a DK-t bírálta. Az óriási belső ellentétek mögött elsősorban az húzódik meg, hogy az ellenzéki oldalon nagyon sokan nem kérnek a mindenkit eláruló Karácsony Gergelyből, akit már oda sem engednek a szocialista kortesrendezvényekre.

Kicsit késve, de az Echo TV is „elemezte” Orbán évértékelőjét

„Németh Alajos szerint a világsajtó árgus szemekkel figyeli Orbán Viktor minden kijelentését. Az évértékelő minden mondata jól átgondolt volt, az ellenzékre finom megjegyzéseket tett.

Nagyon jól ki volt mérve a humor és a keserűség aránya. A többi évértékelőjéhez hasonlóan, ez is egy sikeres beszéd volt. (…)

Simon János politológus véleménye, hogy Orbán Viktor beszéde kristálytiszta, logikailag követhető volt.

Az, aki nem politizál, nem követi napi szinten az eseményeket, az is tudta értelmezni, hogy mit akar a kormány, és talán azonosulni is tudott vele.”

A Pesti Srácok bloggere már európai kalifátust vizionál

„Helmut, lelkesen sörimádó német lakos a müezzin hangjára ébredt. Ez erőteljesen meglepte. Részben, mert előző nap megbeszélte a szomszéddal, hogy ne „csesztesse” marhaságokkal, másrészt, mert alapvetően aludt volna még egy órát. De hát, ha ez van, akkor az van. (…)

Kereste az asszonyt. Hát neki is voltak furcsaságai az eltelt évtizedek alatt. Mondjuk, amikor kimonóban és piros magassarkú cipőben sütött reggeli kolbászt, abban látott fantáziát. De a mostani sötétbarna burkát nem tartotta igazán a napszakhoz és a helyzethez megfelelő viseletnek. (…)

Ekkor bejött Helmut lánya. Tizenhárom éves volt még előző nap, óvta, védte, mint apához illik. Erre a leány megkérdezte: „Papa, mi a teendő, ha megerőszakolnak? Hívjalak téged, vagy anyát? Vagy a net szerint van erre egy problémamegoldó szám, a kettes gomb a migráns erőszak. Á, hagyjuk, a csajok mondták, van ilyen, nem kell ősökkel fokozni.” (…)

Helmut ezt rémálomnak érezte, gondolta, ha lefejeli a falat, az hátha felébreszti.

És tényleg. Felébredt.

A neje közölte kedvesen, hogy imaidő van. És van hozzá előkészítve egy ultramarinkék köntös. A szőnyeget balra találja, Mekkát jobbra, a gyerekei meg megint nemet váltottak, tehát ne frusztrálja őket.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .