Bréking nyúz, augusztus 8. – Tudósítás a másik valóságból

0
1010

A Figyelő szerint Vona Gábor magamutogató, a Magyar Idők megint sorosozik, az Origo és a Ripost migránsozik, a 888 a Magyar Tudományos Akadémiát támadja – kevés fantázia volt ma az alternatív valóságban.

A Figyelőnek Vona Gáborról volt mondanivalója

„A választáson csúfos vereséget szenvedett Jobbik bukott elnöke láthatóan nem tud élni a nyilvánosság figyelme nélkül. Az önmagát fecskének képzelő ex-pártelnök egy könnyfakasztónak szánt, de inkább meglehetősen mókásra sikeredett monológgal üzent követőinek közösségi oldalán. Mókás, mert a 180 fokot forduló bukott politikus úgy tesz, mintha korábban nem egy szélsőjobboldali párt elnöke lett volna, hanem minimum egy Gandhi.

A pártját választási bukásba hajszoló Vona beszél saját idealizmusáról, holott bevallottan elvette pártja lelkét, az emberekben lévő jóságról, holott büszkén vonult a Magyar Gárda élén, és beszél egy új reformkor eljöveteléről, holott nemhogy Kossuth vagy Széchenyi lába nyomába se ér, de még egy választást sem tudott megnyerni. (…)

A szeretet és az emberi jóság önjelölt zászlóvivője szemrebbenés nélkül eladta pártját Simicska Lajosnak, remélve, hogy pénzzel megveheti a választók szimpátiáját, ám a választást nem a pénz, hanem a magyar emberek döntik el. A Simicska-biznisszel a Jobbik elveszítette addig fennen hangoztatott “tiszta párt”-jellegét és olyan anyagi helyzetbe került, mely igencsak megnehezíti a párt működését.

Az egykor szélsőjobboldali eszméket hirdető, pártját szétverő, de ma már Heller Ágnes kedvencévé vedlő Vonánál láthatóan csak egy dolog állandó: a szüntelen és céltalan magamutogatás.”

A Magyar Idők szerint „Sorosék” a nagykövetségeket „vették célba”

„Soros NGO-i már áprilisban, a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelmét követően lobbitevékenységbe kezdtek a Budapestre akkreditált nagyköveteknél, ügyvivőknél a civil szervezetek működését, átláthatóságát szabályozó hazai jogszabályokkal szemben.

Április 13-án a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Transparency International Magyarország és a K-Monitor vezetői több állam diplomatájával is találkoztak, amit több nagykövet a Twitteren meg is osztott.

Volkmar Wenzel, Németország magyarországi nagykövete bejegyzésében úgy fogalmazott: „A nyílt, pluralista és demokratikus társadalom számára elengedhetetlen civil szervezetekkel folytattunk párbeszédet, amelyek munkájukhoz jogilag garantált, szabad mozgásteret igényelnek.””

Az Origónál már megint megbízható forrásnak számít egy szélsőjobboldali álhíroldal

A Mauerstrasse és Dresdner utcák kereszteződésénél, a vasútállomás közelében 5 migráns elkezdte őket hangosan szidalmazni, majd megütötték a férfit.

A verekedés közben a kutya megharapta az egyik támadó lábát, erre a migránsok elmenekültek – írja a Voice of Europe német forrásokra hivatkozva.

A pár leírása alapján a rendőrség azonosította a migránsokat, és az ötből négyet már őrizetbe vettek.”

A Ripost szerint „a mig­rán­sok miatt ki­szo­rul­nak az em­be­rek a stran­dok­ról”

„Már több mint két hete hőségriadó van életben Németországban. A tartósan 35 fok feletti nyári forróságot a legkönnyebb a vízparton lehet elviselni. Aki nem teheti meg, hogy ilyenkor elutazzon, az legszívesebben a helyi strandokra jár. Illetve csak járna. Egyre több német városban jelzik a fürdők vezetői, hogy kevesebb a német vendég. (…)

A német városokba költöző muszlim migránsok ugyanis más szabályok szerint élnek. A nők nem mutatkozhatnak fürdőruhában, ezért sokan burkinit hordanak. A szegényebb bevándorlók azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy burkinit vegyenek, ezért leggingsben, pólóban, biciklis nadrágban mennek a vízbe. A rendszeres hangoskodás mellett tehát már a higiéniai kérdések is elriasztják a németeket attól, hogy igénybe vegyék a nekik építtetett strandokat.”

A 888-nak nem tetszik, hogy a Magyar Tudományos Akadémia áthallásos posztot tett ki a Facebookra

„Azt már régóta tudni lehet, hogy az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja lényegében egy baloldali kifizetőhely, hiszen önjelölt CEU-s és ELTE-s „professzorok” a magyar közösség számára irreleváns kutatásokkal foglalkoznak. Ezért a liberális világszemlélet alapján a szexuális kisebbségek társadalmi helyzete, a gendertudomány és a befogadás foglalkoztatja az MTA kutatóit.

Most a Magyar „Tudományos” Akadémia meglehetősen áthallásosan idézi a Rákosi-korszakot. A közösségi oldalukra feltöltött fényképen felidézik, hogy az egykor szebb napokat is látott intézményt a kommunisták meg akarták szüntetni.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .