Bréking nyúz, 2018. június 19. – Tudósítás a másik valóságból

0
845

Az MSZP új elnöke pozitívan nyilatkozott párton belüli vetélytársáról, az Origo szerint ez is azt bizonyítja, hogy mélyül a válság a szocialistáknál, a Lokál addig keresett, míg végül talált egy olyan fotót, amelyen Merkel kancellár barátságosan néz Orbánra, a 888 kettőt ütött egy csapásra: egyszerre tudott gyurcsányozni és cigányozni.

 

Origo: Mélyül a válság, szétesik az ellenzék

„A hétvégi tisztújítás ellenére nincsen béke az MSZP-ben, sőt a szoros végeredmény miatt tovább mélyül a válság a szocialistáknál. Mint ismert, Tóth Bertalan 54:46 arányban verte meg Mesterházy Attilát. A vesztes jelölt ezt követően egy gratuláló posztot írt egy meglehetősen előnytelen képpel illusztrálva.

Tóth Bertalan minderre csak annyit mondott sértődötten magyarázkodva az ATV-ben, hogy inkább a mondatoknak tulajdonít jelentőséget. Hozzátette: „láttam a fotót, és nagyon bízom benne, hogy félrenyomta a telefonját”. Azt is mondta, hogy korrekt, jó a viszonya az elnökségre szintén aspiráló Mesterházyval, de nem ő kérte meg, hogy távolítsa el a képet. Ezek a semmitmondó szavak is jól mutatják, hogy milyen mély válság van a szocialista párton belül.” (Origo:_ Kirobbant a belháború az MSZP-ben is, esik szét az ellenzék)

Lokál: Komoly elismerés az Orbán-kormánynak

„A meghívás komoly fordulatot jelenthet a német-magyar kapcsolatokban, főleg, annak tükrében, hogy Merkel pár nappal korábban kijelentette, Magyarország Németországot is védi a déli határzárral – írja a 888.hu

- Hirdetés -

A Népszava úgy tudja, hogy berlini meghívás landolt Orbán Viktornál. Információik szerint Angela Merkel nyitott lenne egy kétoldalú találkozóra. Ha létrejön a találkozó, az komoly elismerés lesz az április 8-án ismét kétharmadot szerzett Orbán-kormánynak, de az éppen eszkalálódó német belpolitikai viszály kezeléséhez is jól jön Orbán invitálása. Merkel már a múlt héten komoly szóbeli gesztusként arról beszélt egy interjúban, hogy a határkerítéssel Magyarország az egész Európai Uniót, így Németországot is védi.” (Lokál: Merkel meghívta Berlinbe Orbán Viktort)

888: A gyurcsányista cigány miniszternek és államtitkárnak is kiadta magát

„Gyurcsányék egyik embere, egy bizonyos Kőrös Gusztáv solti cigány önkormányzati vezető miniszternek és államtitkárnak is kiadta magát, hogy pénzt csaljon ki vállalkozóktól.

A DK volt megyei vezetőségi tagja és 13 társával szemben a Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A vádlottak közül tízen – Kőrös vezetésével – bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket arra hivatkozva, hogy a pénzeket uniós pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják. A főügyészség négy vesztegető vállalkozóval szemben is vádat emelt.

A vádirat szerint Kőrös Gusztáv 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős összegeket csalt ki. A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni. „(888: Egy gyurcsányista cigány vezetőt elítéltek 168,5 millió forintos csalás miatt.)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .