Bréking (fék)nyúz, 2019. április 10. – Tudósítás a másik valóságból

0
1117

A Magyar Nemzet elmagyarázza, hogyan kell feljelenteni a gyereked „bolsevik tudatú pedagógusát”. Az MSZP vezetői pedig egymás között Gyurcsányt szidják. A Magyar Hírlap rájött, hogy az európai egyesült államok eszméje összefügg a a bevándoroltatás szervezésével.

A bolsi tanárokat a szülők a tankerületi központnál jelenthetik fel

Azt mondja a 8. osztályos gyerek, hogy Dani bá, a történelemtanár az antiszemitizmusról beszélt egész órán, és a jobb megértés érdekében példaként Soros György származását hozta fel, közölve, hogy aki Soros Györgyről rosszat mond, az antiszemita. Ezzel leantiszemitázta a fél országot, a törvényes magyar kormányt. Dani bá azonban minden történelemórát arra használ fel, hogy a neki kiszolgáltatott gyerekeknek politikai agitációt folytasson, kifejezetten lélekmérgezés célzattal.

A tankerületi központ biztosította a szülőt, hogy a tanár úr nem fogja háborítatlanul folytatni a történelemórákon az Orbán-fóbiás propagandájával a gyermekek lélekmérgezését. Erre a tanár úr figyelmét munkáltatóként nyomatékosan felhívták. Biztosították a szülőt, hogy ha mindezek ellenére megismétlődne az eset, akkor „szigorúbb munkáltatói lépéseket fogunk tenni, melyet az érintettnek külön is jeleztünk”.

Kedves szülők! Nincsenek teljesen kiszolgáltatva a bolsevik tudatú pedagógusoknak. Csak szólni kell a tankerületi központnak! (Magyar Nemzet: A tankerület fellép a politizáló tanárok ellen)

- Hirdetés -

Az MSZP vezetői egymás között Gyurcsányt szidják

Miközben Gyurcsány Ferencéket bírálják, hogy el akarják hódítani a szavazóikat, és ellopják az ötleteiket, az MSZP vezetői egyértelművé teszik, hogy 2022-re ők akarnak az ellenzék vezető ereje lenni — derül ki a felvételből, ami a szocialisták kampányeligazításán készült március végén.

A csaknem négyórás eseményen az egyik aktivista által készített, és a Magyar Nemzethez eljuttatott hangfelvétel tanulsága szerint a balliberális ellenzéki oldalon hiába hangoztatják az összefogás és az együttműködés szükségességét, valójában öldöklő küzdelem zajlik a felek között az elsőségért.

Ez derül ki Tóth Bertalan szavaiból is, aki az ellenzéki pártokat, leginkább pedig a DK-t okolja azért, hogy nem valósult meg a „progresszív baloldal” közös EP-listája. Tóth szerint „megint az a belső indíttatása a Demokratikus Koalíció elnökének, hogy az MSZP-t kell legyőzni. Tehát egész egyszerűen nem tud letenni erről a szándékáról, hogy minket kell legyőzniük, több mandátumot szerezni, nagyobb százalékú támogatást”. (Magyar Nemzet: Tóth Bertalan és Ujhelyi István eligazítja az MSZP aktivistáit)

Divatként terjed az európai egyesült államok eszméje bizonyos körökben

Írhatnánk persze európai egyesült nemzeteket is, ha a jelenlegi, megbízás nélküli világtervezők a nemzetek múltját, kultúráját és egyéb jellegzetességeit, törekvéseit a legcsekélyebb mértékben tisztelnék.

Erről szó sincs. Ha volna, akkor a nemzeteket legalább megkérdezték volna: mit szólnának ahhoz, ha kinyírnák őket? Bolondok volnának vesződni velük.

Az európai népek évezredes, szerves képződmények. Mindegyik külön élőlény saját kultúrával, ízléssel, történelemmel, vággyal-reménnyel – és így tovább. Mindent összevetve a történelmi nemzetekből szerveződött Európa csöppet sem hasonlít Észak-Amerika hajdani korszakainak egyikére sem. Ott meg lehetett szervezni az Amerikai Egyesült Államokat, hiszen ott – a polgárháború után – saját történelem és külön kultúra nélküli területek lakói egyesültek.

Nem kell különösebb dörzsöltség ahhoz, hogy rájöjjünk: a bevándoroltatás szervezésének célja Európa lerombolása polgárháborúk által. Vagyis saját költségére, hiszen a „migránskártyákat” az EU tölti föl. Persze a mi zsebünkből! Tehát velünk fizettetik ki a jövendő leigázóink zsoldját. (Magyar Hírlap: Európa elárulói)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .