Beperelte egy kutató a listázó Figyelőt

0
1068
Schmidt Mária, a Figyelő tulajdonosa és Lánczi Tamás főszerkesztő. MTI Fotó: Soós Lajos

Bene Márton, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (MTA TK) munkatársa perelte be a Figyelő kiadóját, mert a lap valótlanságokat állított a tudományos teljesítményéről. A kutatót a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviseli a személyiségi jogi perben.

A Helsinki Bizottság közleménye szerint Bene Márton éppen születésnapján, június 19-én értesült arról, hogy a kormányközeli Figyelő a Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait című összeállításban róla is írnak.

A cikk azt állította, minthogy „az adófizetői pénzekből fenntartott műhelyekben van olyan munkatárs, aki akadémiai keretek között évek óta nem publikált, de az is kiderül, hogy feltűnően népszerű a gendertéma, illetve a homoszexualitás kutatása”. Az írás szerint „az MTA kutatóintézeteiben dolgozó, tudományos fokozattal rendelkező szakemberek tiltakoznak az ellen, hogy a kormánynak és rajta keresztül a közvéleménynek nagyobb rálátása lesz a munkájukra.”

A Helsinki Bizottság közleménye szerint

Bene Mártonnal nem kutatási iránya vagy „liberális elfogultsága” miatt volt gondja a Figyelőnek.

Azért került fel a listára, mert az újság szerint tudományos eredményeiről keveset publikál. A lap szerint a tudós legutóbbi tanulmánya 2016-ból származott, vagyis úgy állították be Bene Mártont, mint aki adófizetői pénzből élve közel két éve semmit csinált. Ehhez képest 2017-ben 8, idén júniusig pedig 4 publikációja is szerepelt a nyilvános akadémiai publikációs adatbázisban (MTMT), amelyet állítólag a Figyelő szerzője áttanulmányozott.

- Hirdetés -

Ráadásul

az összesen 12 tanulmányból 6 nemzetközi folyóiratban jelent meg,

egyik korábbi írásáért 2017-ben elnyerte az MTA TK legjobb publikációjáért járó díjat. Az MTA TK Politikatudományi Intézete egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Figyelő által kipécézett kutatók között van az intézet nemzetközi publikációkban legsikeresebb kutatója is.

A Helsinki Bizottság szerint a kutató tanulmányairól nem csak az MTMT-ből lehetett volna tudni, merthogy ő nyilvános Researchgate, Academia.edu és Google Scholar profillal is rendelkezik, és soha nem tiltakozott az átláthatóság ellen.

A tudós a Facebookon jelezte a valótlanságra alapított manipulációt, és másnap aztán a rá vonatkozó rész eltűnt a portálról, de arra már több honlap átvette az „értesülést”.

A Helsinki Bizottság segítségével ezért Bene Márton a Fővárosi Törvényszékhez fordult, és azt kéri, állapítsák meg, hogy a Figyelő valótlan állításával megsértette a jóhírnévhez fűződő jogát. Azt is szeretné elérni, hogy a bíróság kötelezze a Figyelő kiadóját nyolcszázezer fontos sérelmi díj megfizetésére és a portál címoldalán történő elégtételadásra.

Tóth Balázs, Bene Márton ügyvédje a közlemény szerint azt mondta: „Bene Márton ügye nem egyedi.

A kormányerővel szoros kapcsolatot ápoló revolver-újságírói műhelyek rendszeresen jelentetnek meg hazugságokat.

A kormánypropaganda nincsen tekintettel sem a valóságra, sem a polgárok méltóságára, azokéra sem, akiknek semmi köze a politikai küzdelmekhez. Ezért is tartja fontosnak a Helsinki Bizottság, hogy jogi segítséget nyújtson a saját igazuk mellett bátran kiálló embereknek.”

A Figyelő korábban már „Soros György embereit” is listázta, emiatt a Mérték Médiaelemző Műhely panaszt is tett a Médiatanácsnál, az viszont nem indított eljárást a Schmidt Mária tulajdonában lévő lap ellen.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .