Nem árt azonban az óvatosság, mert a kormánydelegációk hangzatos kijelentései gyakran légüres térbe kerülnek, a nagy csinnadrattával bejelentett projektek végül nem valósulnak meg. Gondoljunk csak a kínai tőkéből finanszírozott Liszt Ferenc reptérre vezető gyorsvasútra, a szolnoki napelemgyárra vagy a hét éve készülőben lévő kazincbarcikai citromsavgyárra – írja Dudás Tamás a pozsonyi Új Szóban.
A „keleti nyitás” több éve visszatérő téma nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában. Orbán Viktor magyar kormányfő már 2010 óta kiemelt figyelmet szentel a kínai–magyar kétoldalú kapcsolatoknak, ennek köszönhetően jó viszonyt ápol a kínai vezetőkkel. (…)
Ami Közép-Európát különösen érdekli, az a pénz – állapítja meg az Új Szó szerzője. Kína már világgazdasági szinten is a legnagyobb tőkeexportőrök közé tartozik, régiónknak pedig még mindig külföldi tőkére van szüksége a gazdasági fejlődéshez. Nem meglepő tehát, hogy a kínai dollármilliárdok sokak fantáziáját megmozgatják, Budapesttől egészen Varsóig. Régiónk szerencséje, hogy az érdeklődés ma kölcsönös. Kína hosszú évek óta a nemzetközi pozíciója erősítésén dolgozik, vezetői 2010 táján fedezték fel a Pekinggel szemben rendkívül nyitott közép-európai térséget. Kína jövőbeni terveibe jól illeszkedik a régió, ezért is jött létre 2012-ben Ven Csia-pao akkori kormányfő kezdeményezésére Varsóban a 16+1 platform, mely összehozta Kínát és a 16 közép-kelet-európai országot. Ezen belül Magyarország fontosságát mutatja, hogy Ven Csia-pao a platform ötletét magyarországi látogatása során vetette fel 2011-ben, és 2017-ben Budapesten volt a térségbeli országok csúcstalálkozója. Emellett Orbán Viktor illiberális demokrácia-világképébe is pontosan illeszkedik Kína.
Szinte minden adott tehát – írja Dudás Tamás -, hogy Közép-Európa és Kína gazdasági kapcsolatai erősödjenek az elkövetkező években. Nem árt azonban az óvatosság, mert a kormánydelegációk e hangzatos kijelentései gyakran légüres térbe kerülnek, a nagy csinnadrattával bejelentett projektek végül nem valósulnak meg. Gondoljunk csak a kínai tőkéből finanszírozott Liszt Ferenc reptérre vezető gyorsvasútra, a szolnoki napelemgyárra vagy a hét éve készülőben lévő kazincbarcikai citromsavgyárra.
De nem magyarországi sajátosság, hogy a kínai tőke részvételével készülő projektek késnek vagy vakvágányra kerülnek valahol a Selyemúton, szinte mindegyik közép-európai országban találunk példát ilyesmire.
Ha a kínai cégek nem látják a gyors nyereség lehetőségét, akkor csendben eltűnnek.
Ezért a közép-európai államoknak is józanul kell hozzáállniuk Pekinghez, és vigyázniuk arra, hogy a tetszetős ígéretek mögött a kínai állam érdekei húzódnak meg. Kína ettől még a jövő országa, mellyel érdemes jó politikai és gazdasági kapcsolatokra törekedni. Nem lenne jó azonban, ha Közép-Európa a kínai állam és a kínai vállalatok trójai falovává válna az Európai Unióban.
