Az orbáni úton a lengyel kormány

0
1561
tvn24

A legnagyobb kormánypárt, a PiS néhány képviselője törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint csakis olyan televíziók működhetnének a jövőben Lengyelországban, melyek tulajdonosai az Európai Gazdasági Térség államai közül kerülnek ki. 

A TVN Lengyelország egyik legnézettebb adója, melynek van egy hír csatornája is a TVN 24 – írja a brüsszeli Politico. A TVN engedélye szeptemberben lejár, ezért már be is nyújtották a kérést a hosszabbításra. Ezt próbálja megakadályozni a kormánypárti képviselők törvényjavaslata, mely nem sokkal azután született meg, hogy Donald Tusk hazaérkezett. Az Európai Néppárt eddigi vezetője azért tért vissza hazájába, hogy élére álljon a választási kampánynak.

A TVN, amely a Discovery tulajdona, bátran bírálja a lengyel kormány korrupciós ügyeit és vitáit az Európai Unióval, a bírósági reformot stb.

Piotr Müller kormányszóvivő sietett közölni, hogy a törvényjavaslat „semmiben sem korlátozza a sajtószabadságot.” A legnagyobb kormánypárt érvelése szerint mindössze arról van szó, hogy szinkronba hozzák a lengyel jogszabályokat a más uniós államokban meglevő szabályozással. Mateusz Morawiecki miniszterelnök demagóg módon így érvelt: „képzeljék el, hogy mi lenne, ha mondjuk Oroszország, Kína vagy egy arab állam akarna televíziót vásárolni Lengyelországban? Akkor sem mondhatnának nemet a polgárok erre?”

Csakhogy az USA eddig Lengyelország legszorosabb szövetségesének számított! Donald Trump első európai útját épp azért kezdte Varsóban, mert olyan országban akarta megkezdeni körútját, ahol örömmel várják őt. Most viszont már nem Trump ül a Fehér Házban, és az új amerikai vezetés egyáltalán nem lelkesedik a jelenlegi varsói kormányzatért.

- Hirdetés -

Az USA varsói nagykövetségének ügyvivője sietett is megszólalni a TVN ügyben:

„Az USA növekvő aggodalommal figyeli a TVN engedélyezési folyamatát. A TVN lényeges része volt a lengyel médiának több mint húsz éve! A szabad sajtó létfontosságú a demokrácia szempontjából.”

Az Egyesült Államoknak és Lengyelországnak beruházás védelmi szerződése van egymással, és ez egyenlő és méltányos elbánást ír elő mindkét államban.

Ha keresztülmegy a törvény a parlamenten Varsóban, akkor az érintheti az amerikai HBO-t illetve a BBC-t is.

A média polonizálása

Ez az a fügefa levél, amely mögé a lengyel kormány elrejti szándékát a média feletti uralom megszerzésére. Az USA korábbi nagykövete, Georgette Mosbacher éveken keresztül kemény csörtéket vívott a Kaczynski rendszer embereivel a TVN megvédése érdekében.

Donald Tusk, aki megpróbálja egyesíteni az ellenzéket a kormánypártok ellen, úgy látja, hogy

„a PiS folyamatosan arra törekszik, hogy irányítása alá vonjon minden olyan média céget, amely még nem függ tőle”.

(Honnan is ismerős a módszer? friss hír, hogy három újabb médiavállalkozást kebelezett be a Mediaworks, Mészáros Lőrinc cége. *szerk.)

Donald Tusk hozzátette: ebben a lengyel kormány Orbán Viktor miniszterelnököt utánozza.

Egy példa a média nyomulásra: decemberben az Orlen állami óriás vállalat megvette a Polska Press kiadóját egy német cégtől. A Polska Press a vidéki sajtóban nagy szerepet játszik: 20 napilap, csaknem 120 hetilap és körülbelül 500 internetes portál tartozik hozzá. Olvasóközönsége több mint 17,5 millió. Amint az állami cég megvette a lapkiadót, megindult a szerkesztőségek átalakítása. Eddig már 8 főszerkesztőt és sok szerkesztőt kirúgtak, és további elbocsátások várhatóak.

A Riporterek Határok Nélkül nemkormányzati szervezet sajtószabadság listáján Lengyelország – Magyarországhoz hasonlóan – villámgyorsan esik vissza. Míg 2015-ben Lengyelország az előkelő 18-ik helyet foglalta el, a legfrissebb listán már a 64-ik!

Morawiecki miniszterelnök kitart a kormánypárti javaslat mellett mondván: komoly ország nem lehet olyan mint a falevél, melyet a szél arra fúj amerre akar…

Ebből az látszik, hogy a lengyel kormány abban is követi Orbán Viktort, hogy nemcsak az Európai Unióval, de az Egyesült Államokkal is szembeszáll noha Varsóban eddig az amerikai kapcsolat a nemzeti konszenzus alapvető értéke volt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .