Az esélyes ellenzéki jelölt győzelme olyan, mint a 3:1-ben instant kávé: minden benne van; a fővárosban és a megyei jogú városok többségében a szélesen értelmezett baloldalnak az LMP-vel karöltve van esélye, hogy legyőzze a Fidesz-jelöltjét; a Jobbik relatív erősödése arra elég, hogy a listás biztosan megszerezze a második helyezést. Interjú Szabó Andrea választási szakértővel.
Elképzelhető, hogy húsvét után a demokratikus ellenzék vezetői bejelentik: számos helyen visszaléptetik jelöltjeiket a legesélyesebbek javára. Változtatna ez valamit az esélyeken?
Minden egyes visszalépés, amely a demokratikus ellenzéki oldalon történik, javítja annak az esélyét, hogy az értintett körzetben nem a Fidesz–KDNP nyeri meg az egyéni mandátumot. Nem mindegy azonban, hogy kik lépnek vissza. Legtöbbet az változtatna az erőviszonyokon, ha az LMP és az MSZP–P/DK állapodna meg egymással. 3 körzetben (Csepel, XVI. kerület és IX. kerület) ugyanakkor az Együtt és a baloldali pártok kölcsönös előnyökön alapuló megállapodása is mandátumokat eredményezhet.
A választási szakértők ugyanis nem győzik hangsúlyozni, hogy az egyéni mandátumgyőzelem rendkívül sokat hoz a konyhára. Nem elég, hogy ad egy mandátumot az adott pártnak, töredékszavazatokkal emeli a párt országos listájára jutó szavazatokat, és egyben csökkenti a kormányzópárt erejét. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az esélyes ellenzéki jelölt győzelme olyan, mint a 3:1-ben instant kávé: minden benne van.
Számos olyan véleményt hallani, hogy a Lehet Más a Politika szerepe kulcsfontosságú, sokkal meghatározóbb, mint négy évvel ezelőtt. Miért?
A centrális erőtér logikája a gyakorlatban azt jelenti, hogy
ha van egy közepesen erős (mintegy 30–40 százalék körüli támogatottságú) Fidesz–KDNP-jelölt és az ellenzék megosztott, akkor mindig a kormánypárti jelölt fog győzni.
Ezt a mesterségesen kialakított helyzetet látják az ellenzéki pártok is, ezért elemi érdekük, hogy vagy létrehozzák az egy az egy ellen választási szituációt, vagy megtanítsák a választópolgárokat, hogy az esélyes egyéni jelöltre szavazzanak függetlenül – vagy részben függetlenül – saját pártszimpátiájuktól. Gyakran az elemzők is elfelejtkeznek arról, hogy 1998-ban a 2. fordulóban, 2002-ben és 2006-ban is bizonyíthatóan működött az átszavazás, a taktikai szavazás elsősorban Budapesten és a nagyobb városokban. Az akkori MSZP, illetve néhány helyen SZDSZ egyéni jelöltjére (mai szóhasználattal élve, az esélyes jelöltre) olyan szavazók is szavaztak, akik egyébként megyei listán más pártra adták le szavazatukat.
Jelenleg minden vizsgálat, elemzés azt mutatja, hogy a fővárosban és a megyei jogú városok többségében a szélesen értelmezett baloldalnak az LMP-vel karöltve van esélye, hogy legyőzze a Fidesz-jelöltjét. Ehhez viszont szükséges a jelzett pártok közötti együttműködés. Ebben a folyamatban az LMP kiemelkedő szerepe két tényezőnek köszönhető. Egyrészt, az elmúlt hónapokban – különösen az MSZP körüli botrányok időszakában – emelkedett a párt támogatottsága, a baloldali pártoké ugyanakkor alacsonyabb mint 4 évvel korábban. Másodszor, miután a baloldali pártok nem egységesen, tehát nem egy listán és egy egyéni jelölttel indulnak a választáson, mint 2014-ben, hanem legalább 3 különböző lista (MSZP–P, DK, Együtt) és több baloldali jelölt versenyez egymással, így külön-külön kevéssé erősek, mint 4 évvel ezelőtt. Ez pedig megemeli az LMP relatív súlyát.
Ennek viszont az az ára, hogy a Lehet Más a Politika felelőssége is jelentősen megnőtt.
Az elmúlt hetekben az LMP kompromisszumképességét hangoztatta, amikor leült tárgyalni Gyurcsány Ferenccel éppúgy, mint Vona Gáborral, ugyanakkor, mintha túl nagy lett volna a csatazaj és túl kevés az eredmény ezeken a találkozókon. Kérdés, hogy a pártvezetőkön nem lépnek-e túl a szavazók, és maguk nem választanak-e olyan alternatívát, amely nem feltétlenül felel meg az ellenzéki pártok szándékainak.
A demokratikus ellenzék szemmel láthatólag nem tud mit kezdeni a Jobbikkal való együttműködéssel. A Jobbik viszont, úgy tűnik, nem is hajlandó ilyesmire. Ki fog ebből profitálni?
Választói magatartás szempontjából akkor beszélünk néppárti jellegű támogatási szerkezetről, ha egy párt támogatottsága nagyjából hasonlóan magas a különböző társadalmi rétegekben, csoportokban. A Jobbik több közvélemény-kutatás szerint is erősödött a kisebb településeken, ugyanakkor Budapesten, valamint a megyei jogú városok többségében továbbra sem képes érdemi alternatívát mutatni a Fidesszel szemben. Tehát etekintetben a néppárti stratégiának van korlátja. Kétségtelen azonban, hogy
a demokratikus ellenzéki pártok közötti megállapodás hiánya a Jobbik malmára hajtja a vizet.
A Jobbik senki javára sem lép vissza, érdemben senkivel sem egyezkedik, önmagát erősnek és kormányzóképesnek mutatja. Budapestet elárasztották a Jobbikot hirdető plakátok, ami erős láthatóságot nyújt a párt számára. Önmaga azonban, legalábbis a jelenlegi adatok alapján, nem képes leváltani a Fideszt. Így relatív erősödése – ha a közvélemény-kutatási adatok hitelesen mutatják az erőviszonyokat – arra elég, hogy a listás szavazáson biztosan megszerezze a második helyezést.
Elképzelhető-e egy olyan választási végkifejlet, amelynek következtében a bal-liberális oldal kiszorul a politikai színtérről?
A szakértők egy dologban értenek egyet egy héttel a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően:
ennyire bizonytalan végkimenetelű választás még nem volt Magyarországon.
Bármi és annak az ellenkezője is előfordulhat, így elméletileg az is, hogy a bal liberális oldal kiszorul a parlamentből. Ez azonban csak rendkívül szélsőséges esetben, több balszerencsés momentum együttes fennállása esetén alakulhat így. Ennek esélye rendkívül csekély. Ha a bal liberális oldal pártjai külön-külön ötnél kevesebb egyéni mandátumot gyűjtenek, és semelyik párt nem éri el a palamenti belépési küszöböt, akkor 2018. április 8-a után nem lenne bal liberális frakció a magyar palamentben. Hangsúlyozom azonban, hogy elméletileg ilyen forgatókönyv lehetséges, gyakorlatban azonban nagyon pici az esélye.
