A remény rabjai – Húsvét a szíriai keresztényeknél

0
210

Kevés olyan keresztény közösség létezik a világon, amely annyi megpróbáltatáson és szenvedésen ment volna keresztül, mint a szíriai. Habár a háború még mindig nem ért véget az országban, mégis egyre többen térnek vissza az egykori lakhelyükre és ünnepelték meg a Húsvétot. 

 

Kereszténység bölcsője 

Korántsem véletlen, hogy Szíriát tartják a kereszténység egyik legfontosabb kiindulási területének: Saul megtérésének története a damaszkuszi úton, a keresztény szó eredete (az sokáig különálló antioichiai egyház nevezte először keresztényeknek a Krisztus-hívőket), Szent Ignác és más egyházi szentek is mind ehhez a Földközi-tenger keleti részén fekvő országhoz köthetőek. A 2011-es szíriai események előtt az arab ország lakosságának tíz százaléka kereszténynek vallotta magát, ami körülbelül 2,4 millió hívőt jelent. Ebből legalább félmillióan iraki keresztény voltak, akik még a 2003-as iraki háború után menekültek át Szíriába és kaptak menedékjogot.

Szíria vallási térképe a háború előtt. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Az antiochiai görög katolikus egyházon kívül még a szíriai ortodox, a római katolikus és az örmény keresztény egyház szintúgy képviseltette magát az arab államban. A keresztények leginkább Aleppo, Damaszkusz, Homsz, Latakia, Tartusz tartományokban éltek. A hidegháború alatt, de leginkább a nacionalista Baasz Párt – amelyet szintén egy arab keresztény, Michel Aflák alapított – 1963-as hatalomra kerülése után biztosították számukra a szabad vallásgyakorlást, sőt, a szunnita többség ellensúlyozásának céljából elég magas posztokat töltöttek be az államigazgatásban és a kereskedelemben. Ennek ellenére nagyobb konfliktus nélkül éltek együtt a keresztények és a muszlimok, s az sem számított ritkaságnak, hogy egyes vallási ünnepekre egymást is meghívták. 2011-ig a muszlim és a keresztény vallási vezetők között olyan jó viszony alakult ki, hogy létezett egy mondás:

„Ha nem találod a Mecset felé vezető utat, megmutatja neked a Templom szolgálja.”

Két tűz közé szorulva

Ennek vetett véget a 2011-ben kitört „szíriai tavasz”. Pedig kezdetben a keresztény fiatalság nagy része Bassár el-Aszad ellen tüntetett, követelte a demokratikus és a szabadságjogok bevezetését, és nem értett egyet az idősebb generáció semleges vagy elutasító magatartásával. Ahogyan Jacques Behnan Hindo szír katolikus érsek fogalmazott évekkel ezelőtt:

“Kezdetben a kormány ellen tüntetők szabadságot, demokráciát és a korrupció beszüntetését kérték”

Ugyanakkor az érsek később hozzátette, hogy “aztán kívülről elrabolták a forradalmunkat. A szír nép nem akar vallási szavak mögé bújtatott barbárságot és zsarnokságot. Két rossz közül pedig emberi dolog a kisebbiket választani.”

Legelőször a szíriai ellenzék külön ügyelt arra, hogy jól bánjon a vallási kisebbségekkel és igyekezett nem maga ellen fordítani őket. A keresztények és a nyugati közvélemény megnyerésének céljából George Szabra görög katolikus keresztényt választották az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács élére. Ugyanakkor pár hónappal később már leváltották, mert a legtöbben nem voltak hajlandóak egy „hitetlen” utasításait követni, meg a legtöbb támogatást nem a nyugati országoktól, hanem a szomszédos muszlim államoktól – Szaúd-Arábia, Törökország – kapták, így lényegében ők diktáltak.

Ennél sokkal súlyosabb következményekkel járt, hogy ahogyan terjedni kezdett a szélsőséges iszlamizmus a szíriai fegyveres csoportok körében, úgy kerültek egyre gyakrabban célkeresztbe a keresztény – és ezzel párhuzamosan a kurd, drúz, és alavita, amelynek Aszad-család is a tagja – civilek. Még a mérsékeltnek nevezett csoportok körében is egyre gyakrabban hangzott el olyan rigmus, mint

„alaviták a sírba, keresztényeket Bejrútba.”

A szíriai vallási felekezetek közötti béke összeomlását jelentette, amikor 2013. április 22-én elrabolták az ortodox püspököket Aleppó határában. Ezután latakiai keresztényeket gyilkolták meg a hitük miatt, vagy kínozták őket halálra a terrorszervezetek, az áldozatok számát az emberjogi szervezetek kétszáz és ötszáz közé tették. Nem kímélték a szerzetesrendeket sem: az 1342 óta Szíriában tevékenykedő ferenceseket kínoztak halálra és végeztek ki.

Bulosz Jazigi és Gregoriosz Johanna Ibrahim. A legutóbbi információk szerint még életben vannak, ám fogva tartásuk helyszíne ismeretlen.

A terror árnyékában

Az ISIS miután 2013 őszén elfoglalta a kelet-szíriai Rakka városát, hozzálátott az ellenség “kultúrájának, örökségének és történelmének” megsemmisítéséhez. A keresztény templomok, történelmi épületek, régi szobrok, más vallási felekezet – még a szunnitáké – istentiszteleti helyeinek elpusztítása kettős célt szolgált: az ellenség öntudatának lerombolását, vallási szempontból pedig teljesen homogén területek létrehozását.

Ebből kifolyólag megcsonkították a Gyümölcsoltó Boldogasszony görög-katolikus templom szobrait és keresztjei, valamint az oltárát szétlőtték. A városban ugyanilyen sorsra jutott az Örmény Keresztények Mártír temploma, amelynek óráját leszedték, helyére a terrorszervezet zászlaját tűzték ki. A szélsőségesek kötelezték a városban élő keresztényeket az iszlám törvények betartására, ami szembement a saríával. Ezért Rakka lakosságának tíz százalékát kitevő keresztények inkább a menekülést választották, mintsem a terrorszervezet elnyomását.

A rakkai templom keresztjének helyére az ISIS zászlaját tűzik ki. A kép forrása: YouTube.

Azonban az összes szíriai keresztény település közül Maalúla története a legszomorúbb. A háború előtt közel 3000 fős falu különlegessége elsősorban nem a melkitai bizánci kolostorokban, templomokban és a hegyek oldalából kivájt lakóépületekben rejlett, hanem abban, hogy a település görög katolikus lakói – a szomszédos Bakha és Dzsubb falu lakóival együtt – mind a mai napig az arámi nyelvet beszélik. Ez az a nyelv, amelyen Jézus Krisztus szólt a tanítványainak és a hallgatóságnak, s ezt beszélik a színészek Mel Gibson  A Passió című filmjében.

2013. szeptember 4-én a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) az al-Núszra Fronttal együtt megtámadta a szíriai falut. Miután a települést védő milícia utolsó állásait is felszámolták (akik közül sokan inkább leugrottak a hegyekről, mintsem fogságba essenek), mindössze ötvenen maradtak Maalúlában. Az al-Kaidához hű terroristacsoport elrabolt tizenhárom apácát és gyereket a Szent Tekla-kolostorból. Felgyújtottak több épületet, felrobbantották a Megváltó Krisztus- és a Szűz Mária-szobrot, kifosztották a templomokat, számos műkincs és értékes tárgy eltűnt, amelyek később a közel-keleti feketepiacokon bukkantak fel. A terroristákat végleg csak a következő év áprilisában sikerült kiűzni a településről, miközben az apácákat egy fogolycsere keretében pedig szabadon engedték.

A Szent Tekla-kolostor még a háború előtt. A kép forrása: Wikipedia Commons

A Maalúlához hasonló események miatt a keresztények tömegével menekültek el Szíriából, még a legpozitívabb becslések szerint is félmillióra csökkent a számuk. Az üldöztetés miatt több szíriai város keresztény negyedei ürültek ki, egész falvak tűntek el. Aleppóban, amely korábban a legnagyobb keresztény közösséggel büszkélkedhetett Szíriában, 2015 végére mindössze 30 ezeren maradtak. Az évekig ISIS által ostromolt Deir-ez-Zór városának keleti oldalán lévő keresztények száma pár ezer főre apadt. Őket úgy kínozták meg a terroristák, hogy felkínálták nekik a “választási lehetőséget”,hogy milyen eszközzel hajtsák végre rajtuk a kínzást.  A jelenleg is zajlói kelet-gútai csata előtt két évvel pedig a terroristák egy pékségben élve sütötték meg a keresztény férfiakat, de a bombázások alatt gyerekeket zártak ketrecbe és élő pajzsként használták fel őket.

Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy az elmúlt időszakban már történt némi pozitív változás. Habár a visszatérő keresztények még mindig nem érzik magukat teljesen biztonságban és számos megpróbáltatás elé néznek, így is nagyobb számban költöznek haza, mint az iraki hittestvéreik. Ez látható például Homsz esetében is, ahova már több tucat család költözött vissza. A keresztény és a muszlim jótékonysági szervezetek közös fejlesztési programokat indítottak, munkát adnak a visszatérő keresztényeknek, illetve különböző (élelmiszer, gyógyszer) segélyekben részesítik őket.

Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarchátus apostoli adminisztrátora (k, áll) nagycsütörtöki miséje a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában 2018. március 29-én. A kép forrása: MTI/EPA/Jim Hollander.

Reménnyel telve 

Nemcsak a szíriai, hanem a többi közel-keleti keresztények számára sem múltak el a húsvéti ünnepek fájdalom és veszteségek nélkül. Tavaly a közel 100 milliós egyiptomi lakosság tíz százalékát kitevő kopt keresztényeknek a Kairótól északra lévő Szent György-templomában robbantottak a virágvasárnapi mise alatt, amelyben tizenöten vesztették életüket. Azelőtt az iraki asszír keresztények ellen végrehajtott húsvéti támadásoktól volt hangos a sajtó, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet hajtott végre a Ninivei-tartományban. Három évvel korábban ugyan a Húsvét előtt hetekkel történt, mégis beárnyékolta az ünnepeket a 21 kopt vendégmunkás lefejezése Líbiában.

Azonban idén – legalábbis a cikk megírásáig – nem érkeztek hírek arról, hogy körmenetet támadtak volna meg, templomban robbantottak volna, vagy hívőket végeztek volna ki. Ez pedig különösen nagy reménnyel tölti el a térségben élő keresztényeket, hogy talán végre beköszönt az a korszak, amikor már nem vérrel és könnyekkel kell megfizetniük a hitvallásukért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..