A görög-török határra látogatott Ursula von der Leyen bizottsági elnök, Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével és David Sassolival, az Európai Parlament elnökével együtt. Helikopterről szemlélték meg a határt, és kifejezésre juttatták szolidaritásukat Görögországgal. Természetesen ott volt velük Micotakisz görög (továbbá Plenovi horvát) miniszterelnök is.
Eddig a hír az internetes portálokon és a tévéhíradókban. Mellette a másik hír, képekkel és filmrészletekkel illusztrálva: görög rendőrök könnygázzal és vízágyúkkal szorítják vissza a Szíriából, Irakból, Afganisztánból jött és jó időt Törökországban töltött menekülteket.
Az AFP hírügynökség szerint a görög rendőrök éles lőfegyvert is használtak, több menekült megsérült és egyikük a kórházban életét vesztette. Ezt a görög illetékesek cáfolták. A könnygázt és a vízágyút nem cáfolta senki.
A német köztévé híradói arra hívják fel a figyelmet, hogy a hatályos nemzetközi jogrend szerint Görögországnak a határára érkező menedékkérők esetében el kellene indítania a menekültügyi eljárást. Korábban – még az előző, baloldali Cipras-kormány idején – Görögország beengedte a menekülőket, és hagyta őket továbbutazni Macedónián és Szerbián át, így jutottak el a magyar határig. Azután jött az EU 2016-os megállapodása Törökországgal, amely szerint a török hatóságok éveken át megakadályozták a menekültek továbbutazását, és a Micotakisz-kormánynak már nem kellett szembenéznie menekültek tömegével. Miután Erdoğan elnök lényegében felmondta a megállapodást, most megérkeztek az első ezrek a határra, és a görög állam vízágyúval, könnygázzal és a szigeteknél csáklyával fogadta őket, visszalökve gumicsónakjaikat a tengerre. Ezzel a fogadtatással fejezte ki „szolidaritását”, vagyis egyetértését Ursula von der Leyen és az EU többi csúcsvezetője.
A Szíriából, Irakból, Afganisztánból érkezett menedékkérőkkel, akikkel mint tárgyakkal játszik Erdoğan, és akiket vízágyúval, könnygázzal és esetleg lőfegyverrel szorít vissza a görög állam, az EU csúcsvezetői nem szolidárisak. Nekik, róluk Ursula von der Leyen nem mondott semmit. Szégyen, gyalázat.
Ursula von der Leyen a Merkel-kormány minisztereként, a CDU alelnökeként rendszeresen kiállt Angela Merkel 2015-ös döntése, kormányának humánus menekültpolitikája mellett. A Bizottság elnökeként egészen másképp viselkedik. Míg Németországban a baloldali pártok – a zöldek, a szociáldemokraták és a Balpárt – azt szorgalmazzák, hogy Németország újra vegyen át menedékkérőket, a CDU ezzel szemben nyilatkozik, a szélsőjobboldali AfD pedig a német határok lezárását követeli.
Míg az Európai Parlament szocialista és a liberális frakciója a Néppárttal együtt tavaly megszavazta Ursula von der Leyen bizottsági elnökségét, a zöld frakció nemet mondott rá. Velük értettem egyet akkor is, most is.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.