Az „aranyútlevél” az EU biztonságát fenyegeti

0
1053
Adják-veszik. Forrás: gov.mt

Változtatnának az EU-ban a biztonságot veszélyeztető, kétes elemeknek is szabad mozgást nyújtó „aranyútlevelek” rendszerén. Az igazságügyi biztos a letelepedési kötvényes okmányokról nem beszélt.

Az Európai Unió biztonságát veszélyezteti a pénzért árusított úgynevezett „aranyútlevél” gyakorlata – hangsúlyozta Vera Jourová uniós igazságügyi biztos, amikor az OECD új feketelistájáról beszélt. A Párizsban működő nemzetközi szervezet, melynek Magyarország is tagja, 21 államot helyezett feketelistára amiatt, mert kétes külföldi személyeknek adtak „aranyútlevelet”, vagyis olyan úti okmányt, amellyel szabadon utazhatnak a világban.

Különösen az aggasztja az EU biztosát, hogy a feketelistán két uniós tagállam is szerepel: Ciprus és Málta. Mindkét állam pénzért ad útlevelet olykor kétes személyeknek, akik elsősorban Kínából, Oroszországból és a Közel-Keletről érkeznek egy nagy zsák tisztázatlan eredetű pénzzel.

Ezek az országok a pénzt a biztonság elé helyezik

– hangsúlyozta Vera Jourová, aki elmondta: Brüsszelben gondolkodnak a változtatás lehetőségén.

Egyelőre ugyanis nemzeti hatáskörben van az útlevelek kiadása, miközben azok tulajdonosai szabadon mozoghatnak az unió egész területén. A biztonság mind több tagállamban vált prioritássá, ezért az „aranyútlevelek” ügye mindinkább uniós probléma. A másik ok,

- Hirdetés -

ami miatt problematikus ezek ügye, az a korrupció

– mutatott rá az uniós biztos.

Vera Jourová emlékeztetett arra, hogy Málta szigetén napra pontosan egy éve robbantották fel az oknyomozó újságíró autóját. Daphne Caruana Galizia azt állította: Málta miniszterelnöke is benne van egy hálózatban, mely gazdag külföldieknek „aranyútlevelet” nyújt anélkül, hogy meggyőződne arról: jelent-e az illető biztonsági kockázatot az országnak és az Európai Uniónak. (A máltai okmány ára egymillió dollár.)

Az „aranyútlevelek” tulajdonosai általában

nem kívánnak letelepedni a szóban forgó államban,

de szabadon akarnak mozogni mind az Európai Unióban, mind pedig azokban az országokban, ahová az uniós útlevél automatikus belépést tesz lehetővé.

Jourová szavaiból úgy tűnik, hogy az állampolgársággal együtt járó útlevelek gyakorlata aggasztja az EU-t. A biztos nem beszélt azon esetekről, amelyekben állampolgársággal nem együtt járó letelepedési engedélyt adnak. Ezekkel az okmányokkal ugyanúgy szabad mozgás joga jár a közösségen belül. Magyarországgal szemben ugyanaz a fenntartás fogalmazódik meg: lényegében ellenőrzés nélkül ad ki nagy mennyiségben letelepedési engedélyt kétes EU-n kívüli figuráknak.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .