A Nemek Közti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) közzétette legfrissebb, 2015-ös adatokon alapuló listáját, és eszerint az Európai Unióban csak Görögországban rosszabb a helyzet, mint Magyarországon, ráadásul visszafejlődtünk az elmúlt években. A legnagyobb egyenlőtlenség férfiak és nők között a hatalmai helyzet tekintetében tapasztalható.
Az EU-s átlag és az egyes országok által elért pontszámok. Forrás: European Institute for Gender Equality
A listán a közép- és a délkeleti-európai országok a sereghajtók, azaz itt a legnagyobb a nemek közti egyenlőtlenség az EU-ban. Az EIGE ennek mérésére egy indexet használ, amely több komponensből áll. A főbb területek, amiket vizsgálnak, a nemek egészségügyi és anyagi helyzete, munkával kapcsolatos lehetőségei, tudáshoz való hozzáférése, időgazdálkodása és a hatalomból való részesedés. Az egyes területeket, illetve ezek részterületeit pontozzák 1-től 100-ig, ahol az 1-es pontszám a teljes egyenlőtlenséget, a 100-as pedig a teljes egyenlőséget jelenti.
Eddig négyszer gyűjtöttek adatokat, először 2005-ben, legutóbb pedig két éve, és ez utóbbinak az eredményét tették közzé most. Magyarország 50,8-es mutatóval a lista végén található, egyedül Görögországnak rosszabb az egyenlőségi indexe: 50,0. Magyarország előtt Csehországot, Horvátországot, Szlovákiát és Romániát találjuk, messze elmaradva az EU-s átlagtól, amely jelenleg 66,2 pont.
A listát nem meglepő módon a skandináv országok vezetik: Svédország, Dánia és Finnország áll az élen, őket pedig Hollandia és Franciaország követi. Ez azt jelenti, hogy Franciaországban jelentősen javult a helyzet: két helyet előre lépve már megelőzik Belgiumot és az Egyesült Királyságot. Az uniós átlag viszont csak 1,2 pontot emelkedett a 2012-es adatokhoz képest, és a legelső vizsgálat óta sincs jelentős előrelépés (akkor 62 pont volt az EU-átlag).
Magyarországon ráadásul még romlott is a helyzet az elmúlt években az EIGE szerint:
míg 2012-ben megelőztük Romániát, most a rangsorban és a pontszámot tekintve is visszacsúszott az ország.
Ráadásul úgy tűnik, hogy itthon még az Európai Unió egészéhez képest is sokkal lassabb a fejlődés: az első adatgyűjtéskor, 2005-ben 49,5 pont volt Magyarország egyenlőségi indexe, most pedig 50,8. Az EIGE adatai szerint 2010-ben volt a legjobb a helyzet itthon, akkor 52,4 pontot kaptunk. Magyarország tehát úgy foglal el egyre rosszabb helyzet a listán, hogy az átlag közben folyamatosan növekszik, tehát az Európai Unió egészét nézve, ha lassan is, de egyre csökken a nemek közti egyenlőtlenség.
Magyarországon fejlődés az egészségügyi és anyagi helyzetben, illetve a munkában tapasztalható, ha összevetjük a mostani értékeket a legutóbbiakkal. Bár, ha a munka minőségét és a nemek közti szegregációt külön nézzük, akkor itt is rosszabb lett a helyzet. Összességében azért elmondható, hogy a munka világában és az anyagi lehetőségek tekintetében még így is viszonylag jó értékeket kapott Magyarország, és a legnagyobb egyenlőség az egészséget tekintve van. Ez azt jelenti, hogy nagyjából ugyanannyira férnek hozzá a férfiak és nők az egészségügyi szolgáltatásokhoz, és egészségi állapotuk között sincs nagy különbség. Az egészséget tekintve a 100-ból 86 pontot kapott Magyarország, ami csak egy ponttal marad el az EU-s átlagtól, de
ha a hatalomból való részesedést nézzük, siralmas számot látunk:
mindössze 18,7 pontot értünk el.
Magyarország értékei az egyes területeket tekintve. Forrás: EIGE
Ez az érték az, ami nagyon lehúzza Magyarország összpontszámát: ha kivennénk az összesítésből, sokkal jobb helyet foglalnánk el a listán. A hatalmi egyenlőségben egyébként soha nem szerepeltünk jól az EIGE szerint, de a politikai és gazdasági összetevőt tekintve még így is számottevően romlott 2010-hez és 2012-höz képest a helyzet (a szociális komponens nagyjából stagnál).
Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy 30 ponttal vagyunk elmaradva ezen a területen a jelenlegi EU-s átlagtól. Még Görögországban is egyenlőbben részesednek a nemek a hatalomból (21,7 pont), tehát ebben a tekintetben abszolút sereghajtó Magyarország. A listában egyébként nem tüntetik fel, hogy az egyes területeken jelentkező egyenlőtlenség a férfiak vagy a nők javára jelentkezik-e, de egyértelmű, hogy a hatalom tekintetében a nők vannak sokkal rosszabb helyzetben Magyarországon (is).
Pedig az adatok mellett közzétett tanulmány szerint általánosságban javult a helyzet a nemek közti gazdasági és politikai hatalom eloszlását tekintve az EU-ban. Kiemelik, hogy a legjelentősebb fejlődés ott látszik, hogy egyre több nő kerül döntéshozói pozícióba. Igaz, ez leginkább a gazdasági szférában tapasztalható,
a politikában még mindig jelentős hátrányban vannak a nők.
Virginija Langbakk az EIGE igazgatója arról beszélt a jelentés kapcsán, hogy még nagyon messze vagyunk attól, hogy megvalósuljon a nemek közti teljes egyenlőség a társadalomban, és a fejlődés is „csigalassú”. Sőt, néhány területen a szakadék a férfiak és nők között még nagyobb is, mint tíz éve volt, amikor először publikálták az egyenlőtlenséget mérő indexet.
Elhatárolódott Majka és ByeAlex dalától a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), miután előtte támogatta a megjelenését. Nem csoda: az u,u,u szövege kifejezetten explicit, és a hozzá készült videoklip sem visszafogott.
ByeAlex Tembo Senkise nevű duója Majka közreműködésével készítette el az u,u,u című számot, amely egy kifejezetten jól sikerül egy éjszakásnak tűnő kalandot részletez.
„Nincs gáz, ne rinyálj, nézelődni talán nem szabad? mit értesz szex alatt? ez túl nagy falat?”
– rappeli Majka a dalban.
A számnak nemcsak a szövege szókimondó, hanem a videóklipje is merész lett. Az Artisjus blogja azt írja, hogy ennek kapcsán sokaknak szemet szúrt, hogy a videó elején ott a Nemzeti Kulturális Alap logója.
A provokatív dallal kapcsolatban az NKA ki is adott egy közleményt, amelyben az áll, hogy többen is megkeresték őket a videó miatt. Leírják, hogy a klip a videoklipek készítésére közzétett pályázatuk keretében 2017 júniusában százezer forint támogatást kapott.
„Jelen pályázati felhívás nem írta elő a klipek forgatókönyvének, illetve dalszövegének benyújtását, ebben az esetben a két előadó eddigi munkássága alapján szavazott bizalmat a Kollégium”
– írják, hozzátéve, hogy az NKA nem nyújt támogatást kirekesztő, rasszista, obszcén és szélsőséges politikai elemeket tartalmazó produktumokhoz, de „tiszteletben tartja a művészi szabadságot”.
Kérdés, hogy hogyan tudják elkerülni, hogy csak a kritériumokban meghatározott tartalmakhoz nyújtsanak támogatást, ha nem ellenőrzik ezeket. Ezzel kapcsolatban ezt írták:
„A fenti elvek figyelembevételével az ügy kapcsán a jövőben bővítjük, pontosítjuk a pályázati dokumentáció tartalmát. Emellett azt is haladéktalanul megvizsgáljuk, hogy milyen arányú támogatás esetén, milyen formában indokolt az NKA logójának használata.”
Egyre inkább úgy tűnik, lavinát indított el a New York Times cikke a nagyhatalmú producer, Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyeiről. Most már nemi erőszakkal is vádolják az eddig érinthetetlennek tűnő Weinsteint, és más hollywoodi nagyágyúk szennyese is előkerülhet. Léa Seydoux már az egész filmipar ellen írt vádiratot.
A francia színésznő, Léa Seydoux szerint sok Weinsteinhez hasonló férfi van Hollywoodban, aki visszaél a pozíciójával.
„Ha a filmiparban dolgozol nőként, harcolnod kell, mert ez egy nőgyűlölő világ”
– írta egy publicisztikában a Guardianen. Szerinte az ipar sokkal nagyobb elvárásokat támaszt a nőkkel szemben, és a kívánatosságukra épít, és sok férfi filmes úgy gondolja, hogy ő is jogot formálhat a vonzó színésznőkre.
Seydoux a legutóbbi azoknak a színésznőknek és más filmeseknek a hosszú sorában, akik arról vallottak, hogy zaklatta őket Hollywood egyik legbefolyásosabb embere, Harvey Weinstein. A történetekben általában közös elem, hogy az érintettek eddig attól féltek, ha előhozakodnak a történettel, Weinstein lejáratja őket, és ellehetetleníti a szakmában, illetve azt gondolták, úgyis eltussolnák az ügyet. Ez a botrányt kirobbantó New York Times cikkel kapcsolatban nyilvánvalóan nem sikerült, sőt. Néhány napja a New Yorker folytatta a sztorit, ahol már olyan színésznők is megszólaltak, akik
egyenesen nemi erőszakkal vádolták a producert.
Asia Argento, Dario Argento olasz filmrendező lánya, azt állítja, hogy 21 éve korában erőszakolta meg a producer. Mira Sorvino és Rosanna Arquette pedig arról beszéltek a lapnak, hogy miután elhárították Weinstein közeledéseit, több szereptől elestek.
Léa Seydoux (MTI/EPA/Julien Warnand)
Weinstein a cikk szerint olyan történeteket juttatott el a médiába, amelyek lejáratták azokat a nőket, akik visszautasították őt, ráadásul megkerülhetetlen figurának számított, ha valaki hollywoodi karrierről álmodott. Ezért hiába terjedt a pletyka a zaklatási sztorikról, a színésznők és a női filmes szakemberek továbbra is dolgoztak Weinsteinnel. Sokak hallgatását pénzzel vette meg a producer, míg mások nem mertek volna ellene fordulni, hiszen úgy tűnt, a szakma összezár Weinstein védelmében.
Pedig saját bevallásuk szerint olyan szupersztárok is érintettek voltak, mint Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie, akiket – sok más nőhöz hasonlóan – még fiatal, kezdő színésznőként zaklatott a producer. Paltrow elmondta, hogy a Jane Austen regényéből készült adaptáció, az Emma főszerepe miatt került kapcsolatba Weinsteinnel, aki egy hotelszobában környékezte meg, később pedig ráparancsolt, hogy hallgasson erről. Angelina Jolie-t szintén egy hotelszobában próbálta elcsábítani Weinstein, és ezek után a színésznő nem is dolgozott vele többet, és másokat is figyelmeztetett a veszélyre – mondta a New York Timesnak.
A történetekből az derül ki, hogy munkatársainak nagy része is tudott Weinstein viselt dolgairól, mégsem tettek semmit,
vagy nem tudtak róla, de asszisztáltak neki azzal, hogy munkával kapcsolatos találkozók vagy nagyszabású partik ígéretével Weinsteinhez hívták a nőket, majd magukra hagyták őket, kiszolgáltatva a producernek. Szintén visszatérő elem, hogy a nyilvános helyen megszervezett találkozóhoz Weinstein egy női kollégát választott, hogy ezzel is megnyugtassa a becserkészni kívánt színésznőket, és eleinte tényleg munkáról beszélt velük. Majd felcsábította őket valamilyen indokkal a hotelszobájába, ahol váratlanul letámadta őket, kihasználva testi fölényét.
Léa Seydoux saját bevallása szerint már fel volt készülve arra, hogy Weinstein másokhoz hasonlóan őt sem a munka miatt hívatta elsősörban, de nem akarta visszautasítani a találkozót a producer befolyása miatt. Valahogy azután sikerült is elmenekülnie a hotelszobából, ahol Weinstein megpróbált kikezdeni vele, de a történetről egészen mostanáig csak a barátainak beszélt. A francia színésznő leírta azt is, hogy azóta többször is találkozott Weinsteinnel, hiszen a filmiparban lehetetlen elkerülni a producert.
„Ez a legundorítóbb. Mindenki tudta, hogy miben mesterkedik, még sem tettek semmit. Hihetetlen, hogy évtizedekig csinálta ezt és mégis megtartotta a titkát”
– írt Seydoux.
Harvey Weinstein (MTI/EPA/Peter Foley)
Nyílt titok lehetett talán Weinstein természete, méghozzá egyre nyíltabb: 2013-ban Seth MacFarlane az Oscar-gálán a legjobb női mellékszereplők kategóriájának felvezetésében is utalt Weinstein zaklatási ügyeire. „Gratulálok ennek az öt fiatal lánynak, akiknek nem kell tovább úgy tenniük, mintha vonzódnának Harvey Weinsteinhez” – mondta. MacFarlane most azzal magyarázta az akkori beszólást, hogy nem sokkal a gála előtt avatta be egy ismerőse abba, hogy őt is megkörnyékezte a producer.
Hogy miért nem robbant ki korábban a botrány, annak Weinstein hatalma és befolyásossága lehet a magyarázata. Arról, hogy mennyire fontos figura Hollywoodban a Miramaxot és a Weinstein Companyt megalapító producer, sokat elmond, hogy az Oscar-díj történetében
Isten és Steven Spielberg után neki köszönték meg legtöbbször a díjat
– írja a New Yorker. Weinstein producerként olyan sikerfilmekben működöttközre, mint a Carol, A király beszéde, az Aviátor, A Gyűrűk Ura: A két torony, Az angol beteg, a Szerelmes Shakespeare, több Tarantino-film, és a lista még hosszan folytatható lenne filmekkel, illetve tévésorozatokkal is.
Emellett Weinstein a Demokrata Párt hatalmas támogatója, aki 1992 óta majdnem másfél millió dollárt adományozott a párt politikusainak, akik most nem győznek elhatárolódni tőle. A botrány kirobbanása óta eltel egy hétben Weinsteint saját cége is elbocsátotta, felesége, a divattervező Georgina Chapman is bejelentette, hogy elhagyja, a Brit Filmakadémia felfüggesztette a tagságát, az amerikai pedig válságülést hívott össze az ügy miatt.
Weinstein bukása tehát gyors és teljes volt, pedig a legsúlyosabb vádakat a kezdetektől tagadta, csak annyit ismert be, hogy sok fájdalmat okozott azzal, hogy nem megfelelően viselkedett női kollégáival.
Kérdés, hogy megáll-e Weinsteinnél a történet, vagy más hollywoodi botrányok is napvilágra kerülnek.
A filmipar szexizmusával kapcsolatos vádak ugyanis az utóbbi időkben egyre inkább napirendben vannak,
és Weinstein példájából úgy tűnik, hogy egyre nehezebben lehet megúszni a konkrét zaklatási ügyeket. Ráadásul az USA-ban a munkahelyi visszaélések ügye is sokkal jobban napirenden van, mint Magyarországon. Valószínűleg most érett meg a helyzet Weinstein megbuktatására, bár a legújabb hírek szerint már korábban is nyomoztak újságírók a dolgai után, de akkor más befolyásos filmesek lebeszélték őket erről.
A mostani médiafigyelemben már előkerült Ben Affleck korábbi ügye is, mert a színész-rendező-producerről több videófelvétel is készült régebben, amelyen újságírónőket fogdos. Mindez az után, hogy Affleck most sok más kollégájához hasonlóan elítélte Weinsteint, amiért visszaélt a hatalmával, hogy nőket zaklasson és manipuláljon…
Ruben Östlund rendező A négyzettel továbbvitte azt, amit 2014-ben a Lavinával megkezdett. Vesz egy idillinek tűnő helyzetet, amit addig cincál, amíg ki nem derül, hogy belülről mennyire rohad az egész. Mindezt megspékeli emlékezetes képekkel és groteszk elemekkel, amelyeken egyszer nevetni vagyunk kénytelenek, a következő pillanatban viszont azon kapjuk magunkat, hogy olyan kellemetlenül feszengünk a moziszékben, mint a szereplők a filmvásznon.
A svéd rendező receptje eddigi munkái alapján jól működik: a Lavinát kedvelték a kritikusok, és korántsem kell ahhoz elkötelezett művészfilmrajongónak lenni, hogy az ember élvezze és még el is gondolkodjon rajta.
Östlund következő filmje,
A négyzet még nagyobb siker lett, hiszen idén elvitte az Arany Pálmát Cannes-ban.
Fontos különbség azonban, hogy míg Östlund a Lavinában egyetlen, elég konkrét konfliktushelyzetre koncentrált, addig A négyzetben sokkal több dolog felmerül a svéd szociális problémáktól (igen, ott is vannak szegény emberek), a képmutató értelmiségi léten és a túltolt polkorrektségen át a művészi alkotás mibenlétéig. Habár korántsem mondhatjuk azt a film alapján, hogy ezekről a témákról Östlundnak ne lenne érdekes és releváns mondanivalója, a sok felvetett problémától néha széttartóvá és összességében feleslegesen hosszúvá válik a film – illetve nehezebben fogyaszthatóvá, mint a Lavina.
Claes Bang A négyzetben. Forrás: Cirko Film
A négyzet főszereplője, Christian – a remek dán színész, Claes Bang alakításában – egy menő kortárs művészeti múzeum vezető kurátora, már amennyire egy ilyen intézmény menő lehet. A kiállítótermek ugyanis konganak az ürességtől, és leginkább gazdag sznobokat vonz be a múzeum, de őket is jobban érdekli a megnyitó után felszolgált étel, mint a kiállított műalkotások. Mindenesetre Christian munkája sok pénzzel és a művészeti közegben nagy hatalommal jár: ő a sikeres értelmiségi, aki nemcsak szakmájában elismert, hanem jó embernek is tűnik. Kedves a beosztottjaival, az újságírókkal, de még a hajléktalanokkal is, ráadásul feltűnően elegáns és jóképű. Épp egy nagyszabású kiállításra készül, amely a toleranciáról, bizalomról, és emberségről szól, de amikor egyszer az utcán kirabolják, az annyira kibillenti a lelki egyensúlyából, hogy hibát hibára halmozva teszi tönkre gondosan felépített életét.
Östlund már a történet elején finoman gúnyolódik azon, hogy mennyire buborékban él Christian és hasonszőrű kollégái, illetve ismerősei.
Hihetetlenül szórakoztatóak azok a részek, amikor a kortárs művészeti világ szereplőit ábrázolja a rendező,
mert minden egyes karakter görbe tükröt tart ennek a közegnek, amely Östlund értelmezése szerint csak látszólag nyitott, valójában viszont a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mik a valódi világ valódi problémái. Az egyik fő képmutatónak pedig maga Christian tűnik, aki a történet elején még annyira jólnevelt, hogy meg is kapja, hogy ne legyen már annyira svéd, de ahogy gyűlnek a gondjai, egyre inkább előkerül a gyarló oldala is.
Elisabeth Moss és Claes Bang. Forrás: Cirko Film
Az is érdekes, ahogy a művészetről, a műalkotáshoz való viszonyról beszél a rendező: úgy tűnik, hogy A négyzetben szereplő művészetkedvelők csak addig hívei az alkotói szabadságnak, amíg távolságtartással szemlélhetik, és csak felszínesen borzolja fel a kedélyeiket az, amit látnak, de amikor valami igazán húsbavágóval találkoznak – mint a film egyik, a plakátokon is ábrázol nagyjelenetében -, abból inkább már nem kérnek. Kíváncsi lennék, hogy ezzel Östlund mennyire akart üzenni a saját közönségének, hiszen az emberek nagy része nyilván jobban kedvelte a film első, finomabban ironizáló felét, mint az egyre több szerencsétlen sorsú embert ábrázoló másodikat.
Bármelyik értelmezésre is koncentrálunk a film kapcsán,
Östlund A négyzetben az emberi kapcsolatok különböző szintjeit és formáit vizsgálja.
Szó van munkahelyről, családról, társadalmi csoportókról, vagy éppen művészről és közönségéről, illetve a médiáról és a befogadóról is. Természetesen a párkapcsolatok sem maradhatnak ki a szórásból, bár Chrisitian és a vele újságíróként megismerkedő Anne – akit a nagyon sikeres tévés színésznő, Elisabeth Moss játszik – viszonya elég kevéssé nevezhető annak. Furcsa módon ez a szál illett bele a legkevésbé a film szövetébe, de cserébe jó pár emlékezetes jelenetet köszönhetünk neki, például Moss rendhagyó flörtölését és az év eddigi legfurcsább mozis szexjelenetét.
A héten nálunk is bemutatták a Szárnyas fejvadász 2049 című filmet, amelyet azon túl, hogy az 1982-es kultfilm folytatása, azért is nagy várakozás előzött meg Magyarországon, mert nagyrészt itthon forgatták. Pohárnok Iván maszkmester és csapata, a Filmefex Studio munkatársai is dolgoztak a filmen, egészen pontosan replikánsokat kellett alkotniuk, és ennek folyamatát maga a rendező, Denis Villeneuve felügyelte. Pohárnok Iván a FüHü-nek elmondta, hogyan lehet szépen és gyorsan szuperembereket készíteni, és szóba került az is, miért hívják évek óta hiába a Trónok harcába.
Mikor leültünk a Filmefex stúdió vezetőjével beszélgetni arról, hogy miket készítettek a Szárnyas fejvadász új részébe, még ő maga sem látta a filmet. Pohárnok Iván csapatával évente több kisebb-nagyobb költségvetésű filmbe, illetve sorozatba készít maszkokat, bábukat és kellékeket, és gyakran előfordul nála, hogy meg sem nézi az elkészült produkciót. Vagy azért, mert nem jut rá ideje, vagy már a forgatás közben kiderül számára, hogy nem lesz maradandó alkotás a film. De olyan is van, hogy nem akarja látni, hogyan tüntették el azokat a jeleneteket, amelyekbe rengeteg munkaórát öltek. A Szárnyas fejvadász 2049 természetesen nem ilyen, ennek bemutatását a maszkmester is nagyon várta, hiszen az eredeti, Ridley Scott által rendezett 1982-es film meghatározó élmény volt a számára.
Nagy Csillagok háborúja rajongó voltam, úgy indult az egész filmezés, a Szárnyas fejvadász meg a második kedvenc volt.
Nagyon örültem, hogy ebbe a filmbe megtaláltak, de persze megtalálhattak volna több dologgal is” – mondta a maszkmester. Pohárnok Iván szerint egyébként leginkább a közepes költségvetésű filmekbe jó dolgozni, mert azokra már van elég pénz, de még hagynak nekik szabadságot, a legnagyobb produkciók viszont a végletekig beszabályozottak, és sokszor saját embereivel dolgoztat a rendező.
A filmefexesek és a szuperemberek. Forrás: Filmefex
A Szárnyas fejvadász 2049 egyértelműen a szuperprodukciók kategóriájába tartozik, a film készítését éppen ezért hatalmas titkolózás övezte.
A forgatókönyvet még azok sem láthatták, akik dolgoztak a filmben, mindenki csak a legszükségesebb információkat kapta meg.
A stúdió munkatársai több kisebb kelléket és jelmezt is készítettek az Szárnyas fejvadászba, de a legfontosabb projektjük annak a 12 replikánsnak a legyártása volt, amelyeket testépítőkről mintáztak. Pohárnok Iván elmondta, hogy 2016 elején keresték meg azzal, hogy lesz egy olyan jelenet, amelyben víztartályokban lebegnek majd mozdulatlanul „szuperemberek”, és ezeket kellene elkészíteni. A forgatáson már nem volt ott, így a film megjelenése előtt ő is csak abból tudott kiindulni, amit az előzetesben látott. „Csodálkoztam is, hogy a trailerbe bekerültek, mert általában, amikor fél évig dolgozunk valamin, azt utána simán kivágják” – mondta.
Az emberi bábuk készítése egyébként a Filmefex specialitásai közé tartozik. Ennek a hagyományos módja az, hogy öntőformát készítenek a megfelelő pózba beállított modellekről, de ilyenkor sok korrekcióra van szükség, így a kiöntés és a végső simítások hosszadalmas, hónapokig tartó procedúrát jelentenek. Ráadásul itt 12 különböző alkatú és testtartású emberről/báburól volt szó. Pohárnok Iván ezért úgy döntött, hogy inkább megpróbálja 3D nyomtatással elkészíteni a testeket, ez pedig úttörő vállalkozásnak bizonyult, és az utóbbi években egyre jelentősebb filmeken dolgozó kanadai rendező, Denis Villeneuve (Érkezés, Sicario – A bérgyilkos) is áldását adta rá.
A Villeneuve általa kiválasztott férfiakról és nőkről számítógéppel 3D-s modelleket készíttettek, és ezeket több kisebb darabra bontva nyomtatták ki a műhelyben.
Ebben a jelenetben kaptak helyet a szuperemberek. Forrás: InterCom
Egy teljes alak kinyomtatása hónapokat vett volna igénybe egy hatalmas nyomtatóval, ezért inkább több kisebb eszközt állítottak üzembe, amelyek másfél hét alatt elvégezték a munkát. A darabokat nyomtatás után a Filmefex munkatársai gondosan összeállították, eltüntették az illesztéseket, majd lefestették a bábukat. A produkciónál ugyanis menet közben kitalálták, hogy a polkorrektség szempontjából kívánatos lenne, ha különböző bőrszínűek lennének a replikánsok.
Pohárnok Iván szerint egyébként meglepően élethűek lettek a 3D nyomtatott emberi testek, még a modellek bőrének textúrája is megjelent a nyomtatásban. De ezzel még nem volt vége a történetnek: a rendező azt szerette volna, ha a testek hatalmas, vízzel teli tartályokban lebegnek. Végül akkora víztömeget elbíró, és mégis megfelelően kinéző tartályt sehol sem tudott legyártatni a produkció. Pohárnok Ivánék szuperemberei így üres tartályokba kerültek, és felmerült, hogy a vizet utómunkában varázsolják majd köréjük. Legkésőbb ezen a ponton nyilván felmerült az olvasóban a kérdés, ha ezt meg lehetett volna oldani, miért kellet hónapokig tartó munkával és kínlódással, rengeteg pénzből elkészíteni a testeket, ahelyett hogy az egészet számítógéppel oldják meg?
A K ügynököt alakító Ryan Gosling, a Deckard szerepében visszatérő Harrison Ford és Denis Villeneuve a forgatáson. Forrás: InterCom
Pohárnok Iván szerint a válasz erre az, hogy most „nagy divat” zöld hátterek helyett ismét valódi díszletekben forgatni. Denis Villeneuve pedig kifejezetten azt akarta, minél több valóban megépített környezet, és minél kevesebb CGI vegye körbe a színészeit.
A rendező ráadásul annyira felügyelte az egész munkát, hogy többször is elment a Filmefex Soroksári úti stúdiójába, hogy megnézze, hogyan készülnek a replikánsok.
Ha nem tetszett neki például egy-egy testtartás, akkor maga állítgatta be a modelleket a megfelelő pózba. Ez szőrszálhasogató dolognak tűnik, de Pohárnok Iván szerint a rendező kifejezetten jófej volt. „Én nagyon bírtam” – mondta.
Hiába szerepelnek végül a filmben csak néhány másodpercre a filmefexes replinkánsok, Pohárnok Iván azért is büszke rájuk, mert nem tud arról, hogy filmben valaha 3D-nyomtatott emberi testeket használtak volna fel. Ha tényleg így van, akkor külön érdekes, hogy minderre egy olyan filmben került sor, amely az emberekre megszólalásig hasonló gépekről szól…
Pohárnok Iván. Forrás: Filmefex
„Egy-két apróságot még csináltunk, csontvázakat, kivágott szemet, meg nem is tudom mit még”
– mondta Pohárnok Iván, akinek a fejében már összefolyik, hogy melyik filmbe mit készített a stúdió. Pedig több fontos produkcióba is bedolgoztak az elmúlt években. A 2016 egyik nagy meglepetésének számító Vaksötétben például ők készítették a főszereplőt játszó Stephen Lang szemsérülését. Pohárnok Iván saját bevallása szerint nem sokat nézett ki a sztoriból, amelyben egy veterán vak katona egyesével levadássza a házában csapdába ejtett betolakodókat. Meg sem nézte a filmet, csak miután sokan kikiáltották az év horrorjának, és maga is megdöbbent rajta, hogy milyen jó lett.
De több kiemelkedően sikeres magyar filmben is közreműködtek:
csináltak egy lórobotot a Kincsembe a lovagolni nem tudó szereplőknek, A martfűi rémbe pedig több holttestet és sebesülést készítettek. Ez utóbbival kapcsolatban nagy sérelme a stúdió vezetőjének, hogy hiába kapott a Magyar Filmakadémiától maszkmesteri díjat A martfűi rém, a Filmefex munkáját nem ismerték el.
A stúdiónál egyébként általában több megbízáson is dolgoznak egyszerre, de most éppen végeztek mindennel, így Pohárnok Iván részletesen tudott beszélni a projektjeikről, miközben munkatársai holttestek felújításával töltötték a munkaidőt. Mint megtudtam,
hullákra mindig óriási a kereslet, ezért a Filmefex bérbe szokta adni a saját készletet
a legkülönfélébb produkcióknak szerte a világon. A forgatásokon viszont jelentősen amortizálódnak a bábuk, ezért időről időre ki kell csinosítani őket. Egy véletlenül odavetett félmondatból az is kiderült, hogy 40 filmefexes holttest még a Trónok harcát is megjárta tavaly, de Pohárnok Iván ezt egyáltalán nem tartotta akkora számnak, mint én. Maszkmesterként már többször visszautasította, hogy részt vegyen a sorozatban, mert nem volt lehetőség Magyarországról bedolgozni a produkciónak, a forgatásokra pedig nem tudott elutazni.
Amikor a következő nagyobb projektjeikről kérdezem, először a Terminátor 6-ot említi, amelyet valószínűleg Magyarországon forgatnak majd, így nagyon reméli, hogy jut valamilyen munka a Filmefexnek is. Emellett
jelenleg is tárgyal Mundruczó Kornél Magyarországon készülő amerikai filmjének, a Deepernek a stábjával.
Most zajlik a forgatás előkészítése, amely jövőre kezdődik majd, a legutóbbi hírek szerint olyan sztárokkal, mint a Wonder Womant játszó Gal Gadot vagy a többszörös Oscar-jelölt Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész, Amerikai botrány).
Szabó Magda, a büszke debreceni polgár, a lázadásra hajlamos diák, a klasszika-filológus, a politikai okokból félreállított költő, a magyar Református Egyház első női vezetője, a Kossuth-díjas művész, a stílusikon és nem mellesleg a legolvasottabb magyar író, idén ünnepelné 100. születésnapját. Ebből az alkalomból a műveiben többször is megidézett iskolájában, a Dóczy Gimnáziumban (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet) emlékházat avattak, és még Abigél szobrát is felállították az iskola udvarán a mai diákoknak.
Szabó Magda Emlékház. forrás: Csikós János
Kevésbé alkalmas időpontban aligha mehettem volna a debreceni Dóczy Gimnáziumba, hogy Szabó Magda és az iskola kapcsolatáról, illetve az írónő születésének 100. évfordulójára elkészült emlékházról érdeklődjek. Ilyés Ilona igazgató és Tankó Istvánné igazgatóhelyettes éppen a szalagtűző próbájáról érkezett vissza, hiszen amellett, hogy az iskola ápolja Szabó Magda emlékét, ma is működő intézmény, amelybe kicsit több, mint 400 diák jár. Hiába kezdődtek meg a héten az írónőre emlékező, úgynevezett Matula-napok, és hiába készülnek az évfordulóra, az iskolában nem áll meg az élet. Egyszerre kell intézni a diákok ügyeit, szervezni az iskola életét és felügyelni az évfordulós eseményeket, amelyek közül a legfontosabb a Szabó Magda Emlékház átadása.
Ilyés Ilona elmondta, hogy két évvel ezelőtt kapták letétbe az írónő hagyatékát Tasi Gézától, Szabó Magda örökösétől, és ez tette lehetővé, hogy elkészüljön az emlékház. Előtte is működött már egy emlékszoba az iskolában, amely Szabó Magda halála után egy évvel nyílt meg, és népszerűsége az iskolát is meglepte: egész Európából jöttek a hűséges olvasók, akik az írónő gyökereire voltak kíváncsiak.
Abigél a Szabó Magda Emlékháznál. forrás: Csikós János
Az emlékház létrehozását azóta tervezték, hogy megkapták a hagyatékot, az átadást pedig a centenáriumra időzítették. Emellett egy emléktábla is került az iskola falára, Juha Richárd szobrászművész bronz domborművével, de a diákoknak talán az a legizgalmasabb, hogy az udvarban felállítják Abigél mását is.
„Sikerült megtalálni az Abigél című filmben szereplő szobornak a helyét, amely egy pesti társasházban volt eredetileg. Erről készítettek egy másolatot, és ez kerül az iskola udvarára, az emlékház elé”
– mondta Ilyés Ilona. Ennek az Abigélnek a korsójába ugyanúgy dobhatnak majd kívánságokat a mostani dóczys diákok, ahogyan Szabó Magda ifjúsági regényének szereplői, a matulás lányok is megvallották kívánságaikat a szobornak.
Szabó Magda életében meghatározó szerepet töltött be a Dóczi Leánynevelő Intézet, a mai Dóczy elődje. Szabó Magda, mivel október 5-én született, még nem volt hatéves, amikor bekerült az iskolába. Később két évre, pályakezdő tanárként is visszatért, pedig elég ambivalens volt a viszonya a Dóczi Intézettel.
A mostani Dóczy. Forrás: Csikós János
„A humán tárgyakból nagyon jó volt, a magyar, latin, történelem, mind nagyon jól ment neki, de matematikából gyengébb teljesítményt nyújtott. Nagyon sokszor a kettesért kellett küzdenie, de nem azért, mert nem tudta az anyagot – jelesre érettségizett matematikából -, hanem azért, mert a matematikatanárnő nem szívelte őt az iskolai akcióiért” – meséli Tankó Istvánné igazgatóhelyettes, aki magyart tanít a Dóczyban. Szabó Magdát szerinte
túlzás lenne renitens diáknak nevezni, de korántsem volt példamutató a magatartása.
„Nem úgy gondolkodott, nem úgy állt a világhoz, mint a többiek” – magyarázza az igazgatóhelyettes. Szabó Magda például kilépett a cserkészcsapatból, mert úgy gondolta, hogy a tagság elvonja az írástól, és a cserkészek feladatainak egy részét egyébként is értelmetlen időtöltésnek tartotta. A lányok cserkészindulója sem tetszett neki, szóval inkább átírta, de ezzel a hozzáállássál elvágta magát a matematikatanáránál, aki a cserkészmozgalom vezetője is volt egyben. A tanárnő a rossz jegyekkel vett elégtételt, és többször megalázó helyzetbe hozta Szabó Magdát, aki a magyartanárával sem volt kifejezetten jóban. Nem ő bátorította írásra sem, hanem
meglepő módon a természettudományos tanára, Szondi György fedezte fel Szabó Magdában a tehetséget.
Szondi tanár úr először olvasmánylistát adott neki, amelyekről a következő héten referálnia kellett. Egyszer bezárta a természettudományos szertárba is, azzal a feladattal, hogy részletesen írja le az útvonalat a Hunyadi utcából a Dócziba, mert egy írónak jó megfigyelőnek kell lennie.
forrás: Csikós János
Szabó Magda Für Elise című regényből kiderül, hogy diáktársai körében jól érezte magát, és egészséges versengés is volt köztük. 1935-ben érettségizett le a Dócziban, majd klasszika filológiát és magyart tanult a debreceni egyetemen, és utána rögtön visszakerült tanítani volt iskolájába. De ahogy diákként, úgy tanárként is kilógott a sorból az intézményben – már csak külső megjelenésével is, amelyre mindig nagyon sokat adott.
„Nagyon szigorú előírások voltak a Dócziban a megjelenésre vonatkozóan, és őt is megszidta az igazgató, mert szerinte nem volt elég hosszú a szoknyája” – mondja Tankó Istvánné. Szabó Magda egy írásában meg is vallotta, hogy nem érezte magát jól a tanári karban.
„Azokat az előírásokat, amelyeket diákként is nehezen viselt, most még nehezebben élte meg”
– magyarázza Tankó Istvánné, hogy miért tanított Szabó Magda szívesebben Hódmezővásárhelyen. Pedig debreceni diákjai szerint jó magyartanár volt. „Amikor Magda néni 85. születésnapja volt, volt egy nagy dóczista találkozó itt nálunk, és voltak olyan idős hölgyek, akiknek ő volt a magyartanára. Ők nagyon jókat mondanak róla” – meséli az igazgatóhelyettes.
Szabó Magda íróasztala az emlékházban. forrás: Csikós János
Ezen a bizonyos találkozón viszont az is szóba került, hogy milyen képet festett Szabó Magda a Dócziról az Abigélban. „A Matula az tulajdonképpen a Dóczi világának és a hódmezővásárhelyi iskolaélményeknek az összegyúrása. Nem lehet azt mondani, hogy a Matula pontosan olyan, mint a Dóczi” – magyarázza Tankó Istvánné hozzátéve, hogy ebből adódott a félreértés, amikor diáktársai kérdőre vonták az írónőt. „Szó szerint nekitámadtak, hogyan írhatta az ő kedves iskolájukról azt, hogy könyörtelen és szigorú” – mondja az igazgatóhelyettes. Az idős hölgyek azt is Szabó Magda szemére vetették, hogy városi diákként nem tudhatta, milyen az internátus. Az írónő erre azt válaszolta, hogy ő annyira szabálytalan gyerek volt, hogy mindenfajta előírást nehezen viselt, és a legkisebb kötöttséget is nagyon rosszul élte meg, amely a református szellemiségű intézményben természetes volt.
Az iskola szigorúságáért viszont életének nehéz pillanataiban maga Szabó Magda is hálás volt:
az ottani nevelésnek tulajdonította, hogy emelt fővel viselte el az olyan emberpróbáló időszakokat, mint amikor 1949-ben még aznap visszavonták a számára megítélt Baumgarten-díjat, majd az ötvenes években hallgatásra kényszerült.
De akármilyen képe alakul is ki Szabó Magda olvasóinak az intézményről, nemcsak az írónő köszönhet sokat az iskolájának, hanem a Dóczy is sokat köszönhet neki. Ilyés Ilona szerint Szabó Magdának fontos szerepe volt abban, hogy a gimnázium 2000-ben újra induljon, majd 2002-től önálló intézményként működik. Megjelent az első tanévnyitón, és minden születésnapját az újraindított Dóczyban ünnepelte, egészen a 90. születésnapjáig. Nagyon jól tudott bánni a gyerekekkel, és nagyon szeretett köztük lenni.
forrás: Csikós János
„Sminkelés és fodrász nélkül soha nem jött”
– mondja Ilyés Ilona, hozzátéve, hogy hiába járt akkor már bottal Szabó Magda, ezt az iskola ajtajában letette a kezéből, és 45 percig papír nélkül, állva beszélt a diákokhoz a díszteremben – mint egy igazi tanár. „90 évesen azonnal nyomtatásba mehetett volna a szöveg, amit elmondott” – emlékszik vissza az igazgatónő a születésnapra, amely gyakorlatilag Szabó Magda utolsó nyilvános, magyarországi szereplése volt. Az októberi születésnapi ünnepség után még elment a partiumi Nagykárolyba, Az ajtó bemutatójára, de utána már nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
2007. november 19-én budapesti otthonában, olvasás közben örökre elaludt.
„Szabó Magda életében az újraindított Dóczy utazó nagykövete volt, mert ahol csak lehetett, mindenhol elmondta, hogy mit köszönhet az iskolája áldott szigorának, és ezáltal a Dóczy neve benne volt a köztudatban. Szoktuk mondani igazgatónővel, hogy a halálában pedig azzal tett nekünk jót, hogy vég rendelkezett róla, hogy a hagyatékának egy része a volt iskolájához kerüljön” – mondja Tankó Istvánné.
Mikor arról kérdezem Ilyés Ilonát és Tankó Istvánnét, hogy a mai gyerekeket vajon mennyire érdekli mindez, jelentőségteljesen egymásra néznek. Beszámolójuk szerint pontosan a beszélgetésünk előtt bizonyosodtak meg arról, hogy igenis a mostani dóczys diákokat is megérinti az írónő emléke, pedig ők már nem találkozhattak személyesen „Magda nénivel”. A szalagtűzőre a dóczysok ugyanis műsorral is szoktak készülni, és két végzős osztály műsorában is szerepel Szabó Magda. Az egyikben például az hangzik el, hogy a dóczysok számára Szabó Magda soha nem csak kötelező olvasmány lesz, ez pedig az igazgatónő szerint mindennél többet mond. „Mélyen hat a rájuk, és mi is igyekszünk felszínen tartani ezt” – mondja Ilyés Ilona.
Szabó Magda Emlékház. Forrás: Csikós János
Ebben segít a szerdán átadott emlékház is, amelyet hétfőn, a megnyitás előtt jártunk körbe Ilyés Ilonával, miközben még javában dolgoztak rajta. Az emlékház az iskola udvarán található, így most is gyerekek fociztak mellette, de szervezetileg a Református Kollégium Múzeumához tartozik majd.
A látogatót mindjárt Szondi tanár úr jóslata fogadja, amelyet a 11 éves kislánynak mondott: Szabó, magából író lesz!
Tulajdonképpen a debreceni éveket, az írónő életének első 27 évét mutatja be az emlékház. A folyosón az írónő számára fontos debreceni épületek, műemlékek, és persze az akkori Dóczi idéződik meg. Láthatunk például egy korabeli egyenruhát, amelyről kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy valóban csúnya volt – ahogyan azt az Abigélben emlékezetes módon meg is örökítette az írónő.
A folyosóról nyíló szobákban Szabó Magda családját ismerhetjük meg jobban, az anyai és az apai ágról kapott örökséget, amelynek kettőssége nemcsak az írónő személyiségében, hanem műveiben is megjelenik. A város történetében is fontos szerepet játszó Rickl, Jablonczay és Szabó ősök ihlette szalon után az édesanya és az édesapa, Jablonczay Lenke és Szabó Elek szobája következik. A nagyszülők és szülők korából származó bútorok, könyvek, festmények, fényképek és használati tárgyak mellett többek között Szabó Magda íróasztalát, telefonját, és számos ruháját is kiállították az emlékházban. Köztük azt az öltözéket, amelyet az írónő akkor viselt, amikor
1985-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület első női főgondnokának választották.
Az utolsó helyiségben pedig egy interaktív teret is berendeztek, ahol Szabó Magda műveivel és az azok helyszínéül szolgáló korabeli Debrecennel ismerkedhet meg a látogató.
Politzer Péter első nagyjátékfilmjét, a Férfikort a rangos varsói filmfesztivál versenyprogramjában mutatják be októberben. A film a nemzetközi premier után nem sokkal a magyar mozikban is látható lesz.
A Férfikorban három budapesti férfi élete villan fel. Láthatjuk a 91 éves fotóművészt és lemezhamisítót, Dezsőt, Franket, a negyvenes nagybőgőst, és a kamasz Samut.
A 77 perces, fekete-fehér filmet a varsói filmfesztivál „Competition 1–2” elnevezésű, első, illetve második nagyjátékfilmeket összegyűjtő versenyprogramjában nézheti meg a nemzetközi közönség. A fesztiválra minden évben több száz alkotást neveznek, a „Competition 1–2” programban azonban mindössze 16 filmet mutatnak be. A varsói filmfesztivált idén október 13. és 22. között rendezik meg.
Politzer Péter közel húsz éve foglalkozik játékfilmek, dokumentumfilmek és reklámok vágásával. Kétszer volt arany ollós vágó, dolgozott többek között Hajdu Szabolccsal, Alföldi Róberttel, Madarász Istivel és Árpa Attilával is. 2003 óta ír és rendez is, a Férfikor az első nagyjátékfilmje.
A film főbb szerepeiben Szipál Márton, Fischer Samu, Vass „Frank” Péter, Dióssi Gábor, Tamási Zoltán, Vásári József és Esztergályos Cecília látható.
A Férfikor állami támogatás nélkül, alacsony költségvetésből készült.
Csütörtökön kerül a magyar mozikba a körülrajongott brit filmdráma, a Lady Macbeth, amelyet egyszerre élvezet és szenvedés nézni. Előbbit az izgalmas és szokatlan történet mellett a gyönyörű képek, illetve az elsőfilmes rendező, William Oldroyd ötletessége, utóbbit pedig elsősorban a filmben ábrázolt világ, valamint a hozzá illő kegyetlenségek okozzák.
1865-ben járunk, Angliában, egy vidéki kúriában, ahol a fiatal Katherine egyre nehezebben viseli mindenfajta tiszteletet, megbecsülést vagy pláne szeretetet nélkülöző házasságát. A körülmények viszont csak a Lady Macbeth szinopszisából derülnek ki, a néző ugyanis úgy csöppen bele a filmbe, ahogy szegény Katherine a házasságba. Látunk egy fiatal nőt, aki a kezdő képsorokon még menyasszonyi öltözékben, érdeklődve áll a templomban, majd éles váltással egy komor, rideg házba bezárva szenved.
Katherine azonban számos, a viktoriánus Angliában élő társnőjétől eltérően nem törődik bele abba, hogy házasság címén eladták egy idegen családnak, akik a végletekig korlátozzák a szabadságát.
forrás: magyarhangya
Lázadása viszont abban a korban és környezetben egyszerűen nem végződhet jól, mi pedig feszengve nézzük, hogyan tesz egyre kétségbeesettebb kísérleteket Katherine arra, hogy visszanyerje az irányítást élete felett, rálelve valamiféle boldogságra vagy legalábbis értelemre az életében.
A történet alapját Nyikolaj Leszkov 1865-ben írt kisregénye, a Kisvárosi Lady Macbeth adja, amelyből már filmes és színpadi adaptációk sora készült. Most egy elismert színházi rendező, William Oldroyd nyúlt a kisregényhez, hogy elkészítse belőle első filmjét, és mi csak örülhetünk a döntésének. Oldroyd ugyanis színházi háttere ellenére nemcsak nagyon érzékeny, hanem kifejezetten filmes eszközökre támaszkodó feldolgozást készített a történetből (a forgatókönyvíró, Alice Birch is a színház világából érkezett.)
A Katherine megtöretését bemutató negyedórában – amely a film talán legjobban sikerült része – történetmesélés helyett inkább csak kiragadott képeket látunk, és ebből áll össze, hogy milyen az új családja, otthona, és milyen fojtogató a napi rutin, amelybe kényszerítik. Ezzel a néhány jelenettel Oldroyd megágyaz annak, hogy elhiggyük, egy alapvetően derűsnek tűnő fiatal lányt is őrületbe tud kergetni egy ilyen házasság. Ehhez persze a Katherine-t játszó Florence Pugh alakítására is szükség van, aki képes megjeleníteni azt az ellenállást, ami a kezdetektől benne van a fiatal nőben, miközben eleinte igyekszik megfelelni a rákényszerített szerepeknek.
forrás: magyarhangya
Az is örömteli, hogy a Lady Macbeth nemcsak az úrnő szenvedéseit ábrázolja nagyon plasztikusan, hanem a cselédjét játszó Annának (Naomi Acke) köszönhetően azokra is nagy figyelem jut, akikről általában nem forgatnak filmeket. A szolgáló karakterét maga a rendező találta ki, az eredeti történetben nem szerepel, de nagyon sokat ad hozzá az Oldroyd-féle értelmezéshez. Anna alakja tökéletes eszköz arra, hogy egyszerre ellenpontozza és árnyalja Katherine karakterét, illetve társadalmi helyzetét, és neki (is) köszönhetően a film nem olyan, mint sok más kosztümös dráma, amelyekben a személyzet csak biodíszletként jelenik meg.
Miközben szánjuk Katherine-t, akit minden reggel korán kivernek az ágyból, hogy aztán folyamatos egyedüllétre kárhoztatva ne hagyják semmit se csinálni, nem tudunk megfeledkezni Annáról sem. Az ő életét ugyanúgy szabályok kötik, ráadásul egyszerre több feljebbvaló szeszélyének is ki van szolgáltatva.
forrás: magyarhangya
Oldroyd még annyi könyörületre sem hajlandó, hogy a két nő vigaszt vagy támaszt nyújtson egymásnak, sőt. A Lady Macbeth-ben nincs olyan emberi kapcsolat, amely a körülményekből fakadóan ne lenne alapjaiban kárhozatra ítélve. Ebbe beletartozik a házasságtörésbe menekülő Katherine és szeretője, Sebastian (Cosmo Jarvis) viszonya is, amit mai fogalmainkkal nehéz lenne szerelemnek nevezni. A film Shakespeare-darabra utaló címe előrevetíti, hogy közös történetük nem fog happy enddel végződni, és a merev kulturális és társadalmi szabályokat látva is egyértelmű, hogy a szereplőknek nem sok esélyük van arra, hogy boldogságuk előmozdítására jó döntéseket hozzanak. És nem is hoznak, miközben a néző néha magában fohászkodik azon, hogy ne az következzen be, amitől tart.
A sötét történetet Oldroyd kihagyásokkal, sejtetésekkel tele meséli el, így nem engedi, hogy egyértelmű ítéletet mondhassunk Katherine és a többi szereplő felett. Ártatlan áldozat talán csak egy akad a Lady Macbeth-ben, éppen ezért sokáig töprenghet a néző mindenfajta morális kérdéseken, miközben választ a filmtől nem remélhet ezekre.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
