Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Aranybarátság

A hír csak kicsit abszurd, voltaképpen az a csoda, hogy eddig ez az első ilyen jellegű lebukás – röviden, arról van szó, hogy a honi Vonzás Törvénye nevű kisegyház vezetője, bizonyos P. István atya ellen vádat emeltek piramisjáték szervezése miatt, és már meg is volt az első tárgyalás. Kár, hogy nem tudtam róla időben, esküszöm elmentem volna tudósítani.

Mert a bírósági tudósítás külön műfaj, hangulata van és kivétel nélkül mindig okosabban jön ki az ember a tárgyalóteremből, mint ahogy bement – persze, van egy rítusa a dolognak, ahogy az elején megkérdi a bíró a feleket, engedélyezik-e a sajtó számára a kép- és hangfelvételek készítését, a felek szinte sosem engedélyezik, tehát engedély nélkül készül a felvétel, én is látom, ők is látják, a bíró is látja, hogy felveszem, de sebaj… de ne a sajtóelmélettel foglalkozzunk, lássuk, mi a vád István atya ellen?

Az, hogy Aranybarátság Segítő Klub néven piramisjátékot szerveztek, az egyház berkein belül (és kívül is). Mármost a név jó: ki ne akarna barátkozni az arannyal? Kinek ne volna szüksége némi segítségre? És még klub is: azért gondolom, hogy erről lehet szó, mert kotorászás közben sikerült rábukkanni ez egyház nevéhez köthetően egy „Vonzás Törvénye Egyház Károsultjai” nevű Facebook-csoportra, és ott így nevezik a vállalkozást. De az ügyészség pontosabban fogalmaz:

„Egy 54 éves budapesti férfi társaival együtt 2010-ben egyházat alapított, majd miután – a törvényi változások folytán – 2012. január 1-től már nem minősültek egyháznak, az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadott el adományokat azzal, hogy a pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeg segélykénti újraosztását ígérte.”

Pedig ez lesz az… a csoport ugyanis 2014-es, azóta nem frissült. Ott különben így mutatkoznak be: „A Vonzás Törvénye Egyház keretein belül működő Arany Barátság Üzleti Kör nevű bujtatott pilóta játék károsultjait keressük.” De szó van vásárlói csoportról is, szóval a szélhámosság mindenféle nemeit felvonultathatta az atya.

A piramisjáték különben nem egy bonyolult dolog:

arról van benne szó, hogy én elkérek valakitől sok pénzt, és azt ígérem, hogy ha hoz még pár embert – általában ötöt-tízet szokás előírni – akik szintén adnak nekem sok pénzt, akkor még többet kap tőlem vissza. Aztán az újaknak is ezt mondom, és pár lépésben elérjük először Magyarország, aztán a bolygó teljes lakosságának szintjét, hiszen én a pénzeket nem valamiféle termelő munkából származó bevételből fizetgetem ki, amíg kifizetem, hanem bizony az ügyfelektől befolyó összegekből, tehát ez addig él, míg terjeszkedni tud. Illetve, úgy szokott lezajlani, hogy az első pár szintet még kifizetik, aztán lázas hálózatépítés következik, de már nem képes fennmaradni a rendszer, és összeomlik, az alapító elutazik a Bermudákra és ott tölti élete hátralévő részét, a második-harmadik szint szervezőit meg becsukják, ha nem is hosszú időre.

Van olyan variáció is, amiben nem kell senkinek semmit küldeni, viszont az ügyfél kap fizetséget egy „csatlakozási díj” ellenében. Ekkor természetesen a cég semmilyen profitot nem termel, a fizetést a csatlakozási díjak exponenciális növekedéséből fedezik. És ugyanígy összeomlik az egész, persze.

Mármost a piramisjáték szervezése Magyarországon bűntett a Btk. 412. §-a szerint. Pontosan idézve:

„Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő, és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül, vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Hát ez a törvényi tényállás, kérem, akkor most lássuk magát az esetet

A Vonzás Törvénye egyházat 2010-ben alapították, akkor ez még nem volt nehéz dolog, azonban a kormány 2011-ben megváltoztatta az egyházakra vonatkozó szabályozást. Ennek alapján 2012-ben közjogi szempontból az összes magyar egyház megszűnt, az egyházi státuszt pedig csak azok a szervezetek (összesen 14) kaphatták vissza, akikre az országgyűlés rábólintott. Valódi, karitatív kisegyházak is áldozatául estek különben ennek az intézkedésnek: például Iványi Gábor Magyarországi Evangéliumi Testvérközössége, akik több pert is nyertek a magyar állam ellen, ám az mégsem hajlandó visszaadni az egyházi státusukat. Igen ám, de ők valódi egyház, valódi jótékony tevékenységgel.

A Vonzás Törvénye viszont csak állítja, hogy jótékony célra szedte be a pénzt – mindösszesen olyan 25 millió forintot, ami nem sok, de azért nem is kevés – sok mehetett el a bevételből a fenntartási költségekre, a központjuk ugyanis Budapest egyik legfrekventáltabb helyén, az Aranykéz utcában volt (innen tehát az arany a cég nevében), de országszerte több helyen is voltak regionális irodái.

István atya természetesen tagad. Nem volt semmi, ami volt, az nem úgy volt, ők tényleg szétosztották a pénzt, amit meg nem, azt gondosan magukhoz vették, hogy el ne lopják rossz emberek, és időközben elkopott, mert a pénz ilyen természetű, hogy kopik. A kegyes atya a 444-nek azt nyilatkozta, hogy a Fidesz és a kormány akarja egy koncepciós eljárásban megsemmisíteni, amiért pert indítottak az egyházi státuszuk visszaszerzéséért a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróságon.

Ebben kicsit kételkednék.

Már nem abban, hogy a kormány mindenre képes, akár erre is, hanem abban, hogy pont ezt a vallási-szervezeti szempontból jelentéktelen ám roppant jövedelmező kisegyházat tennék egy koncepciós per áldozatává a strasbourgi keresetük miatt – mikor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség például nyert is pert ugyanezen a nemzetközi fórumon a magyar kormány ellen, és őket mégsem kezdték ki ilyen úton-módon, pedig ha valakikre, hát rájuk tényleg haragudhatnak.

Különben nem is értem István atyát, kezében a szabadulás kulcsa, nem tagadnia kellene a piramisjáték szervezését, hanem beismernie, és azt mondania, hogy ez hitének szerves része. Kicsit csavarni kéne a dogmákon, az igaz, de ha utána megkérdezné a bíróság:

– És miben hisz ön, amihez elengedhetetlen a piramisjáték?

Nyugodtan válaszolhatná:

– Én, kérem, Ozirisz főpapja vagyok.

Márpedig Oziriszhez Íziszhez, Széthhez, Amonhoz, Réhez, Hathorhoz valóban társítható a piramis, ezt mindenki tudja a Csillagkapu című tévésorozatból.

Ehelyett a mi István atyánk olyanokat mond, hogy „a sötét erők most nagyon munkálkodnak ebben az országban… mi a világos erők oldalán állunk…” – hát, ez még egyházi bíróság előtt is gyenge volna.

Kérem, ne szépítsük: szélhámossághoz nem elég az, ha megvan a csibészségre való hajlam az emberben, tehetség is kell a kivitelezésben, különben hajítófát sem ér a stikli.

Hát így van ez, arany barátaim – mondaná Hofi.

A sóhivatal – Déli Kávé Szele Tamással

Kérem, így a szokásos kávé mellett elárulhatom: korszakos felfedezést tettem. Rájöttem, mi is az a nagy épület a Kunigunda vagy Gumibunda útján, amiről azt tetszenek hinni, hogy az MTVA székháza. Dehogyis. Az, kérem, a sóhivatal. Vagy legalábbis az előszobája: onnét küldik ugyanis tovább az ember a közeli sóhivatalba.

Először is tisztázzuk, mi is az a sóhivatal, mert sajnos már a pesti nyelvből is kezd kiveszni ez a majdhogynem veretes kifejezés. A középkorban a különböző kisebb és nagyobb urak egyik nagyon fontos bevételi forrása volt a só kitermelése és kereskedelme, valamint az ez után beszedett jövedék, ugyanis az arany lehet értékesebb, de nincs rá szüksége mindenkinek, mindennap, a sóra viszont igen. És ez azóta sem sokat változott, csak a sóbányászat vált olcsóbbá és nagyobb hozamúvá, így a só mostanra tömegtermék, de a középkorban bizony stratégiai fontossága volt. Csak az uralkodók leghűségesebb, legelkötelezettebb hívei lehettek sóhivatali kamarások, hiszen rengeteg pénz ment át a kezükön, kulcskérdés volt a megbízhatóságuk.

Az ám, de mivel ezer éven keresztül voltak sóhivatalok – Pesten például a Fővám téren – ezek a hivatalok pöttyet bürokratikussá váltak, ha egyszer egy ügy hozzájuk került, annak nem volt se vége, se hossza, ezért mikor a pesti ember valakit elküld a sóhivatalba, azt kívánja neki ezzel, hogy szaladgáljon napestig teljesen hasztalanul, míg ki nem lóg a nyelve, és még akkor se sikerüljön elintéznie, amit akar.

De mi köze a sóhivatalnak az MTVA-hoz?

Az, hogy elém került Papp Dániel és Hadházy Ákos levélváltása: tudni kell, hogy mikor a legutóbb megpróbáltak beszélni a hírhamisításáról ismert tévéelnökkel az ellenzéki képviselők, azt kérte: inkább írásban küldjék el neki a kérdéseiket.

Hadházy elküldte.

Papp meg válaszolt.

Mielőtt nekifognánk, szeretném felhívni a figyelmet egy nem lényegtelen ténykörülményre, ami csak két napja ismerünk. A Népszava ugyanis kiderítette, hogy a mindenható tévéelnök honnét érkezett a közmédia berkeibe. Ne tessék fásultan legyinteni, hogy bizonyosan a Fidesz berkeiből, mert nem onnan. Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója nemcsak a Jobbik médiapolitikai kabinetvezetője, hanem első gazdasági igazgatója is volt. Sőt, egyike a Jobbik tizennégy alapítójának, csak 2004-ben leköszönt a tisztségeiről, és elment a Magyar Televízió Budapesti Regionális Stúdiójához szerkesztő-riporternek. Ugyebár, fiatal volt, és kellett a pénz, mondanák a pártalapításra is, a pályamódosításra is a bulvártévékben. Hát, most sem öreg, de legalább megtalálta. Mármint a pénzt. De azért jegyezzük meg róla a jobbikos indulást.

De lássuk, miket kérdeztek tőle és ő hogyan válaszolt?

(Itt jelezném, hogy a kérdéseket, de főleg a válaszokat rövidített, szerkesztett formában mutatom be, terjedelmi okokból.)

Hogyan lehet valaki az MTVA vezérigazgatója, aki még 2011-ben úgy vágta meg a Daniel Cohn-Bendit-riportot, mintha a zöldpárti EP-képviselő elmenekült volna a kérdései elől, miközben erről szó sem volt?

Az MTVA vezérigazgatóját – a törvény értelmében – a Médiatanács elnöke nevezi ki határozatlan időre. E jogköre diszkrecionális.

Hogyan sikerült 2012-ben, az Operánál rendezett tüntetésről úgy bejelentkezni, hogy a riporter háta mögött csak rendőrök meg az üres Andrássy út látszódjon?

Amennyiben Önöknek panaszuk van egy műsor tartalmával kapcsolatban, a jogszabályban meghatározott időn belül a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetőjéhez fordulhatnak, akivel a minap találkoztak is, és Ő erről Önöket tájékoztatta. Az említett esetben a tudósítást készítő munkatársak hibáztak. Ez még az MTVA-val is előfordulhat, szándékosság nélkül is. Nem is beszélve olyan esetekről, amikor például képviselők garázdálkodnak az épületben, megzavarva egy üzem működését még bűncselekmény vagy cselekmények elkövetése árán is. Az elmúlt év végén is lezajlott egy olyan eset, amikor a joggal visszaélve képviselők betörtek az épületbe, néhány társuk a kerítésen átmászva, más képviselő hamis tűzriadót indítva, nekitámadva a biztonsági őröknek, majd jogsértés árán az élő hírműsort kívánták megzavarni, félbeszakítani. Szerencsére biztonsági munkatársaink lelkiismeretes és fegyelmezett viselkedésének köszönhetően mindezt sikerült megakadályozni. Ilyen körülmények között nehezen csodálkozhatunk azon, ha munkatársaink olykor hibáznak, hiszen a nyugodt munkavégzés feltételeitől fosztják meg őket.”

Ennek a Hadházynak kell legyen egy időgépe:

2018 végén visszament 2012-be, megfosztotta az akkori közmédia akkori munkatársait a nyugodt munkavégzés feltételeitől, azért hibáztak, aztán visszajött kérdezősködni… különben ugyanis érthetetlen, mit beszél Papp igazgató.

Normális dolog-e az MTVA-nál, hogy egy évekkel korábban, feltehetően Kairóban készült videót tesznek közzé, azt állítva, hogy a kölni szilveszteri események láthatók rajta?

Miután a televízió egyszerre auditív és vizuális műfaj, ezért gyakran használnak a szöveghez képi illusztrációkat. Ez a világ összes televíziójában így történik, sőt, ennek az eszköznek a továbbfejlesztése az internetes médiában a legszembetűnőbb, amelyben már a virtuális valóságot használják fel oly gyakran rosszhiszeműen. Kérdésükre válaszolva: amennyiben e tartalommal problémájuk volt, javasoltam volna, hogy forduljanak panasszal a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez, vagy – akkor még az Önök által vezetett párt színeiben és delegáltjaként – keressék fel a Duna Médiaszolgáltató Zrt-t felügyelő paritásos kuratóriumban ülő képviselőjüket.”

Tessék a Sóhivatalba menni!

Figyeljük meg: már másodszor küldi az MTVA munkáját kifogásolókat a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez, vagyis a Sóhivatalba. Ezek az esetek különben a Televíziós és Rádiós Médiaszolgáltatási Igazgatósághoz tartoznának, de legyünk már komolyak: senki sem foglalkozna a bejelentéssel.

Bevett gyakorlat-e az MTVA-nál, hogy Pukli István lejáratása érdekében a saját, korábbi anyagukat vágták meg úgy, hogy teljesen más értelme legyen, mint ami valójában elhangzott?

Pukli István ügyében is rendelkezésre állt panasz benyújtásának lehetősége, amit emlékezetem szerint Önök elmulasztottak.

Alkalmasak-e azok a munkatársak, akik a münsteri támadás ügyében még órákkal azután is bevándorlókról írnak, hogy kiderült, pszichés beteg német férfi volt az elkövető?

Munkatársaim alkalmasságának megítélése nem tartozik Önökre, az munkajogi kérdés. Az viszont feltehető kérdés, hogy megfelelően működik-e a közmédia. Erre vonatkozóan ajánlom figyelmükbe az említett többpárti kuratórium által megtárgyalt és elfogadott éves beszámolónkat, amelyek minden magyar polgár számára hozzáférhetőek, így Önök is elolvashatták.

Belefér-e a közszolgálati alapelvekbe, hogy egy bevándorlásellenes AfD-politikus játssza a hétköznapi, migránsoktól rettegő németet a köztévé riportjában?

A törvény alapján Önök nem jogosultak számon kérni – s ezzel nyomást gyakorolni – egy szerkesztő vagy riporter döntésére. Mint magukat demokratának valló, képviselői jogosítványukkal visszaélő politikusok, ezt pontosan tudják. Miként azt is, hogy nekem, e szervezet vezetőjének kötelességem megvédeni a munkatársaimat olyan atrocitásoktól és politikai nyomásoktól, amelyeket éppen Önök követnek el. (…)

Hogyan egyeztethető össze a szakma szabályaival, hogy ugyanaz a bangladesi migráns Boszniában egyik nap még békés menekült, másik nap már a határőrökkel harcol?

Úgy, hogy egyik nap békés menekültnek mutatkozik, a másik nap pedig agresszív migránsként viselkedik.

Belefér-e a vezérigazgatónak a pártatlanság fogalmába, hogy egy október 23-i tüntetésről szóló tudósítás azzal kezdődik, ki kinek a felszólalását „fúrta meg”?

Ahogyan korábban is említettem, amennyiben e tartalommal problémájuk volt, panasszal fordulhattak volna a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez. (…)

Mindennapi gyakorlat-e, hogy az MTVA a saját épülete előtti tüntetésről egy másik sajtóorgánum szemlézésével számol be, majd három percen keresztül hazugságokat sorol a szervezőről?

Eleddig Önök azt kifogásolták, hogyha valamiről a közmédia beszámolt vagy ha nem számolt be. A kérdéssel most azt is számon kérik, hogy milyen eszközöket alkalmazott a szerkesztő. Úgymint saját tudósító, más hírügynökség, MTI, más médium stb.”

Papp szerint mindenki hülye

Folytatnám, de csak többet idézhetnék, mást nem. Papp szerint mindenki hülye, mindenki ellenük dolgozik, és akinek nem tetszik valami, az forduljon a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez, mely a Kunigunda útjához közeli Bojtár utcában található – vagyis hát mindenkit elküld a sóhivatalba.

Esetleg még lehet menni panaszra Sztálinhoz is.

Ez úton javaslom érdemeire való tekintettel Papp igazgató kinevezését sóhivatali kamarásnak is, ezekkel a válaszokkal megszolgálta.

Kérem, az nem újdonság, hogy egy elbizakodott, pökhendi, mindenkit lenéző pártkatona hülyeségeket beszél és elvárja, hogy tiszteljék is érte, csak ez esetben várhatja, nem fogja megkapni. Mármint a tiszteletet. Sem ő maga, sem az általa lejáratott pozíciója, társadalmi státusa.

Az viszont újdonság, hogy megjelöl egy hivatalt, mint a felesleges panaszok célpontját, ezzel már lehetne kezdeni valamit. Javasolnék én egy népmozgalmat.

Nézze mindenki naponta tíz percig az M1-et (ennyi is sok belőle) és ha hibát vagy elfogultságot tapasztal, írja meg a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nek.

Ugyanis akkor írásos nyoma marad.

Úgy a harmadik-negyedik millió panasz után fel fogják adni, szerintem.

Árasszuk el őket reklamációval, és, hogy ne kerüljön pénzbe, de legyen bizonyíték a feladásra, tegyük e-mailben. Itt a címük: kozonsegszolgalat@mtva.hu.

Legalább adjunk nekik egy kis munkát.

Mert azt nagyon utálják.

Mindenhatók, mindentahók… – Déli Kávé Szele Tamással

Hát miről is beszélgetnénk így a déli kávé mellett, ha nem arról, ami az újságban van? A kávéház ilyen: újság is kell bele. És mi van az újságban? Egyre kevesebb, amint lapból is egyre kevesebb jelenik meg. Ami meg mégis, azok legnagyobb részében ugyanaz van, de legalább szó szerint. Ma egy sportújságíró kálváriájáról mesélek, mert tanulságos a történet.

Tudni kell, hogy a sportsajtó alapvetően különbözik a szakma többi részétől, leginkább azért, mert kevesebb benne a politika. Elvileg egyáltalán nem is lenne szabad politikát vinni a sportba, ott percek, pontok, méterek vannak, amikről nem nagyon lehet vitatkozni, csak hát ez Magyarország, itt mindenbe jut politika.

És most nem arról beszélek, amikor egyesek politikai fanatizmusból rajonganak minden sporteredményért, mert a kormány támogatta a sportot, rendezte az eseményt, sőt, arról sem, mikor – ellenkező előjellel – mások meg ugyanilyen fanatikusan elutasítanak minden sporttal kapcsolatos hírt, átkozzák az eredményeket és hazaárulónak nevezik a sportújságírót, szintén, mert a kormány támogatta a sportot.

A magyar kormány nagyon sok mindent támogat, mely tényről a támogatottak legnagyobb része nem tehet: ellenben az átkozásuk, sértegetésük már könnyen a kormány szimpatizánsai közé sodorhatja őket, és a támogatás így – indirekt módon – de eléri célját… Nézetem szerint üdvösebb lenne kevesebb sárral hajigálózni, így aztán nem sértődne meg senki, és a kormány is rosszul járna, de a kedves közönség jelentős része ezt nem hajlandó megérteni.

Naiv ember az, aki úgy gondolja, a magyar sport politikamentes övezet

No, mindegy is, csak jelezni akartam: betegesen naiv ember az, aki úgy gondolja, a magyar sport politikamentes övezet, és az ilyen tényleg jobban teszi, ha visszamegy a kisdedóvó nagycsoportjába, ahonnét átmenetileg kiszökött. Mikor egy másik lapba elkövettem volt annak idején egy közepes dolgozatot a vizes VB gazdasági hátteréről, valakinek nagyon szúrhatta a szemét – meg sem próbálok rájönni, kinek, annyi volt az üzletileg-politikailag érdekelt fél – körülbelül négyszáz üzenet érkezett, csak épp nem a laphoz, hanem a privát Messengeremre.

És hát nem voltak hízelgőek ezek az üzenetek: fogalmam sincs, milyen fórumon uszíthatták rám az egész világ összes szélsőjobboldaliját, de Új-Zélandtól Budáig és New Englandtől Pestig mindenki engem anyázott. Egynek, kettőnek még elmagyaráztam, mi a helyzet, ha szépen szóltak, amelyik meg akart verni, annak adtam időpontot a Keleti előtt (oda is mentem különben, ha nem is üres kézzel), de nem jött el. Volt, amelyik addig nyomozott, hogy szép kedvesemet is megtalálta, őt próbálta zaklatni, csak olyan választ kapott tőle, hogy szerintem máig rohamai lesznek, ha eszébe jut az a szörnyű nap… szóval, én akkor azért lettem hazaáruló, mert meg mertem kérdezni, miért kerül nekünk legalább az eredeti ár nyolcszorosába a sportesemény (utólagos becslések szerint inkább a tizenkétszeresébe került).

Szóval, a magyar szurkoló politikaérzékeny, a magyar sportoló szegény szintén, a magyar sportújságíró meg ezt tekintetbe kell vegye. Amelyik kollégának van egy csepp esze, az nem is ír le olyasmit, amiben politikának akár csak árnyéka is mutatkozik – tudom, decemberben szűnt meg a Sport.Mindig című lap, ahol két évig dolgoztam másodállásban. Vagy újraindul, vagy nem.

Veszélyes lehet sertéstelepet említeni egy sportcikkben

No, de lám csak, hiába sikerül elkerülni a politikát, van, hogy mégis kirúgják a sportújságírót. Így járt szegény Sinkovics Gábor kolléga a Nemzeti Sporttól. Illetve, náluk ő már csak volt munkatárs, október közepén elbocsátották. Miért, miért nem, nem vagyok bizonyossággal a megmondhatója: de gyanús, hogy az volt a szakítás oka, miszerint Sinkovics egy akkortájt megjelent írásában említett egy fiktív személlyel kapcsolatban egy sertéstelepet, amit a gondos szerkesztők azonnal „nyesttelepre” javítottak, így elvéve a kormányellenesnek tűnő utalás élét (hiszen akkoriban derült ki, hogy Kósa Lajos idős édesanyjának úgy van sertéstelepe, hogy nem is tud róla). De azért jelenthették Szöllősi Györgynek, a mindenható főszerkesztőnek, aki nem mellesleg Orbán Viktor személyes barátja és a tervezett Sajtókamara elnöke is.

Nem szeretem a „kirúgás” szót használni, van ezer alkalmasabb kifejezés a dologra, de ami Sinkovics kollégával ezek után történt, az kirúgás volt. Annyira, hogy amikor leszámolás után bement a személyes holmijáért, a szakmai ereklyéket tartalmazó, asztal alá betolható fémkazettájának is nyoma veszett, pedig abban voltak sok-sok év emlékei, relikviái, trófeái – Sinkovicsnak elfutotta a vér az agyát, és ezért – nem másért! – büntető feljelentést tett.

Az elbocsátásáról vagy inkább kirúgásáról pedig őszinte, szívbe markoló jegyzetet juttatott el a 444-nek

Ebből idéznék pár gondolatot:

„Beszélnem kellett volna, kibeszélni magamból mindazt, amit átéltem az elmúlt egy évben. Beszélni, a Szöllősi nevű udvari bohócról, akiben annyi gerinc, férfiasság sincs, hogy legalább a szemembe nézett volna, amikor a mellette ülő, unott pártkatona felolvasta a végítéletemet. Az ember kiszolgáltatott és ebben a rendszerben, amiben élünk, ez sokszorosan igaz. Téved aki azt hiszi, hogy a futball hozza lázba leginkább a népet.

A seggnyalás a legnépszerűbb sportágunk. Ebben már világbajnokok vagyunk.”

Kár, hogy az olimpián még nem fogadják el…

„Nem akartam én forradalmár lenni Apu.

Hogyan is akartam volna öreg fejjel. Úgy voltam vele, majd írogatom a szögletarányt, a nyugdíjig, a Felcsút–Kisvárda meccsen. Hetven szerencsétlennel a lelátón, másik hetven szerencsés haszonleső a VIP páholyban (hivatalos nézőszám 825…) De nem hagyták. Nem szeretik, ha nem tartozol közéjük. Bélyeget tesznek a homlokodra, és felcímkéznek.

Dakota tomahawkkal vágták ketté az országot.”

Tanúsíthatom: valóban soha nem politizált.

„Harminc év után pokoli nehéz újrakezdeni mindent. De nem panaszkodtam, nem sírtam, nem sajnáltattam magam, mert a végén még azt mondtad volna, népünk bölcs vezére, hogy az egész csak hisztérikus sikongatás. De most muszáj volt életjelt adni magamról, mert a megaláztatásnak is van határa. Elküldhetnek, eltüntethetnek, ezt megtehetik, ám a múltamhoz jogom van. A kézzelfogható emlékeimhez, a személyes dolgaimhoz, a pótolhatatlan értékű relikviáimhoz. Azt sem adták vissza. Cinikus vigyorral közölték velem, hogy eltűnt. Volt, nincs. S már nem is foglalkoznak velem. Az épületben, ha megjelenek, már biztonsági úr kísér – hányok tőlük.”

Aki azt hiszi, ez a férfias szembenézés legalább a lelki békét elhozta Sinkovics Gábornak, az téved. Illetve a lelkit, azt igen, a közjogit nem. Ma reggel érkezett a hír, hogy közleményben jelentette be a Nemzeti Sportot kiadó, nemrég az állampárti propagandaholding részévé vált Mediaworks Zrt., miszerint „megteszi a szükséges jogi lépéseket” a Nemzeti Sport egykori újságírója, Sinkovics Gábor, illetve a legendás újságíró egyik írását lehozó lapok ellen. Az érintett azt mondja: ha tényleg bíróság elé citálják, ott „mindent és annál is többet” el fog mondani arról, mi folyik a lap szerkesztőségében.

Vannak bizonyos elképzeléseim arról a mindenről és többről, ezért mondom: érdekes per várható. Ha a Mediaworks már megtette a feljelentést az írást közlő lapok ellen – és megtette – az azért jó, mert innentől kezdve már nyugodtan közölheti akár részleteiben, akár teljesen is a jegyzetet bárki. Amennyiben az eljárásról tudósító anyag része, mint itt, esetünkben is.

A Mediaworks az eljárás megindításával lábon lőtte magát

Talán nem ártana, ha felvennének egy olyan sajtójogászt, amelyik ért is a sajtójoghoz. És nem csak papírja van róla.

Hogy mi lesz a perek vége, nem tudom, normális jogállamban felmentés volna, hiszen annyi történt csak, hogy valaki megírta a szubjektív véleményét egy ügyben, és a másik érintett fél meg ahelyett, hogy választ írt volna, melynek közlését nyugodtan kérheti és meg is kapja, inkább jogi eljárást indított. Ehhez alapestben semmi köze a bíróságnak, nem szükséges a dolgok rendezéséhez.

Aztán az is érdekelne majd, milyen bíróság tárgyalja az ügyet: rendes vagy közigazgatási? És ha közigazgatási, akkor miért? Mi köze a sajtónak a közigazgatáshoz?

Szóval, lesz még itt miről beszámolni, bőséggel.

De azt azért illik tudni, hogy maga a vélemény, ha nem párosul tettel és nem szólít fel cselekményre, a világ egyetlen jogrendszerében sem büntetendő.

Na, nálunk majd az lesz.

Így a végén nézem, milyen különös is az emberi tudatalatti: mikor a „mindenható főszerkesztőről” írtam, valahogy sikerült azt gépelnem, hogy „mindentahó”. De szerencsére észleletem a hibát és javítottam időben.

Tisztelt bíróság, kérném jegyzőkönyvbe venni: javítottam és hibának tekintettem.

Pedig hát…

Olimpia, vagy amit akartok

Az végleg eldőlt már egy éve, hogy Budapest nem rendezi meg a 2024-es olimpiát. Meg nem rendezzük, mondták akkor, ámde a hozzá szükséges létesítmények megépülnek majd, egyrészt, hogy készen álljanak, ha egyszer mégis alkalmunk nyílik olimpiázni, másrészt, mert mindenképpen szükségesek, kellenek nekünk.

Erről nem érdemes vitatkozni, mindenki másként ítéli meg, mi a szükséges és mi nem – de Semjén lovag minap napfényre bukkant, egyelőre ötven milliárdos előirányzott költségvetésű vadászati nemvilágkiállítása óhatatlanul eszünkbe juttatja: mi van a korábbi beruházásokkal?

Jelentem, jól vannak, viszik a pénzt, az is a dolguk. Az ténykérdés, hogy Magyarországon minden beruházás, legyen szó családi házról vagy stadionról, átlépi a költségvetését, ez valamiért a természet megkerülhetetlen törvénye minálunk, de legalább lesz belőlük valami? Ha már többe vannak nekünk, mint valaha hittük volna?

Lesz, valami mindenképpen lesz… ugyebár az egyetlen létesítményünk, amin sokat nem kéne változtatni, még ha olimpiát is rendeznénk, a Duna Aréna. Az megvan, köszöni szépen, időnként zajlanak körülötte viharok, de minket most a pénz érdekel: 46 milliárdocskába került, viszont legalább ronda. A Puskás-stadion is elkészül még idén, kicsikét többe fog kerülni: a kiadások mostanság járnak 190 milliárd körül. Lesz ez még több, kérem.

Nagyobb a baj Csepelen

Ott épül ugyanis a stadion, amiben a 2023-as atlétikai világbajnokságot rendezzük majd – csak egy kapavágás nem sok, annyi sem esett még, a helyszín megvásárlására és a tervekre viszont már elment 21 milliárd forint. Amikor még úgy nézett ki – tavalyelőtt – hogy lesz olimpia, körülbelül 120 milliárdra becsülték ennek a stadionnak a költségeit, de azóta sokat változott a gazdasági helyzet. Mindenesetre az atlétikai stadion bekerült a Kemény Ferenc Programba, ami elvileg garantálja a megvalósulását. Elvileg. Az építészeti terveket már készítik, a Napur Architect Kft. 4,7 milliárdért vállalta a tervezést – hogy mennyi lesz a beruházás végső összege, az egyelőre nem ismert.

Csak épüljön is meg, mert bizony van nálunk rossz példa is az elhamarkodott szervezésre. A Maccabi Játékok esete. Azokat ugyanis a most épülő Kerepesi úti Sportparkban kívánták megrendezni, de az csak 2020-21-ben fog elkészülni, ezért új helyszínt kellett nekik találni. A legtöbb verseny így a Ludovika Akadémiára kerül. Fontos helyszínek lesznek még a Hajós Alfréd Sportuszoda, az MTK városmajori teniszpályái és röplabdacsarnoka, a Lantos Mihály Sporttelep futballpályái, valamint az alcsútdobozi Pannonia Golf & Country Club. Egyszóval, a Maccabi Játékokat is megrendezzük – csak kissé szétszórtan. És ez majd rengeteg problémát okozhat. Egyelőre 25 milliárd forintba kerültek, létesítmény építése nélkül…

Így jár az ember, ha légvárba tervez sporteseményt

Mellesleg a Kemény Ferenc program költségvetése is érdekes, mintha gyárilag lenne belétervezve a túllépés: ugyanis a HVG adatai szerint legkevesebb 34,8 milliárd forint a teljes program költségvetése, ám a benne szereplő csepeli stadion, mint láthattuk, körülbelül 120 milliárdba fog kerülni… olyan márpedig nem nagyon van, hogy kevesebb pénzből kijöjjön több, jelesül vagy háromszor annyi. De itt láthatóak a sarokszámok, ha valakit érdekelnek.

Érdekes a Velodrom és az Xtrém Park kérdése is. Az olimpiai hatástanulmány a Velodromra 25 milliárd, az Xtrém Parkra 5 milliárd forinttal, egy fedett atlétikai csarnokra pedig 3 milliárddal számolt, vagyis már a legóvatosabb becslés szerint sem lehet annyival megúszni, mint amennyit elkülönített a kormány. Biztos, ami biztos, az óbudai kerékpáros-stadion tervezésére és az ott lévő épületek elbontására már elköltöttek több, mint 1 milliárd forintot, az extrémsportpark és az evezősközpont tervezésére pedig 473 milliót, de ez csak aprópénz a lehetséges végösszeghez képest.

A Fradiváros költségeit megbecsülni sem tudjuk, eddig 25 milliárdba került a létesítmény, és messze nincs még kész, a 2022-es férfi kézilabda EB épülő kézicsarnok olyan 10-15 milliárd lehet majd, még nem említettük viszont a Budapest Déli Városkapu tervet. Ennek keretében épülne egy 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros. Ez előbb az atlétika-vb résztvevőinek a szállása lehetne, utána kaphatnák meg az egyetemisták, de a mérete alapján olimpiai falu is lehetne belőle.

361 milliárdba kerül, hogy nem rendezünk olimpiát

A HVG összesítése alapján tehát – a dolgok jelen állása szerint – 361 milliárdba kerül nekünk az, hogy nem rendezünk olimpiát. Képzelem, mennyibe kerülne, ha még rendeznénk is!

Illetve nem képzelem: tudom. Ne feledjük: olimpiát mindig a város rendez, sosem az állam, bár az államok rendszerint besegítenek a városi költségvetésbe. Lássuk a brazil államot is megrengető költségekkel rendezett riói olimpia büdzséjét!

Az állam deficitje a játékok miatt hatmilliárd dollár. Ezenkívül van még 10 milliárd dolláros hiteltartozás. Az olimpia összesen mintegy 12 milliárd dollárjába került Brazíliának. Ebből 3 milliárdot fizetett az állam. Természetesen az olimpiát Rio de Janeiro városa rendezte, ám az állam támogatásával. A riói létesítmények eladhatatlanok, helyettük a városi vízműveket kellett privatizálni, minek következtében az egekbe ugrott az ivóvíz ára a trópusi metropolisban. Ráadásul a megrendült társadalom olyan szélsőjobboldali vezetést választott – a kirobbanó botrányok hatására -, amely az esőerdők kiirtásának programjával az egész bolygó sorsán sokat ronthat.

Végül is valami 13,1 milliárd dollár tiszta ráfizetést hagyott maga után a riói sportrendezvény (azért nem 12 milliárdot, mert számolnunk kell a kamatokkal és a záróünnepély után bekövetkezett állagromlással is). Az eredeti költségvetése 3 milliárd volt, szintén dollárban számolva. A 13 milliárd dollár napi árfolyamon 3 550 milliárd forint – nos, ennyibe került volna egy olimpia megrendezése nekünk, alsó hangon.

Ehelyett kihagyhatjuk, a tizedéért. A bolondnak is megéri.

Mindig mondtam, hogy nagy üzlet a sport, de vállalkozni csakis az építőiparban érdemes.

És ott is csak egyelőre.

Nyelvszépségeink – Déli Kávé Szele Tamással

Hát igen, igen, kérem, azt be kell ismernünk így a kávé mellett: úriember ok nélkül nem káromkodik. Ha meg van rá oka, és az az ok nyomós, megteszi ugyan, de mégsem ez jellemzi modorát úgy általában. Hogy úgy fogalmazzunk, minden trágárság nélkül is roppant elegánsan el lehet küldeni bárkit bárhová, csak hát ez a művészet kiveszőben van.

A másik kiveszőben lévő művészet a logika, legalábbis azok között, akik magyar politikából élnek. Ugyebár, mára valósággal szállóigévé vált Simicska Lajos hajdani kitörése, mely szerint Orbán egy g…i. Könnyen terjed, akár jelvényeken is, hiszen az ábrázolása egyszerű, O1G, ráadásul habár trágár a kifejezés, de mégis valamiféle nagy, közös nemzeti konszenzust hordoz: ha semmi másban nem is, de ebben egyetért az ország kilencven százaléka. Csak hát csúnya a szó, bizony, bizony… minek következtében sajtóközleménnyel örvendeztette meg a nagyérdeműt tegnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az MTI Országos Sajtószolgálata útján (egyszer tessék kipróbálni az MTI OS-t, van olyan jó vicclap, mint a Hírcsárda, ráadásul mindenki saját magát teszi benne nevetségessé).

Hát lássuk, mit üzennek nekünk?

„2019. január 14., hétfő 10:01
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége közleménye

Budapest, 2019. január 14., hétfő (OS) – „Figyeljetek ide és értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” (Máté 15,10–11)

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vezetősége és tagsága aggodalommal tapasztalja azt a folyamatot, ahogyan a magyar közbeszéd az elmúlt években egyre inkább eldurvult.

A legfőbb közjogi méltóságokat, a vezető politikusokat és a közéleti emberek személyét, valamint a vallási szimbólumokat becsmérlő szóhasználat sajnos mindennapossá vált nemcsak az utcai beszédben, hanem az interneten és a médiában is. Különös aggodalomra ad okot az, hogy már a nyilvánosan megszólalók körében is elterjedt mások vulgáris és obszcén kifejezésekkel történő gyalázása. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a felnövekvő nemzedékek és gyermekek számára ez legyen a követendő példa. A közönséges stílus elsősorban az azt használót jellemzi és szennyezi be, de az emberi személy tiszteletét, a demokrácia alapértékét is megtiporja. Az ilyen szóbeli gyűlölködés szélsőséges, emberhez nem méltó viselkedéshez teremt alapot, és így könnyen igaza lehet a közmondásnak: „aki szelet vet, az vihart arat”.

Felhívjuk minden megnyilatkozó figyelmét, hogy saját maga, gyermeke és családja, valamint a magyar nemzet érdekében tartózkodjon a másik ember személyét, hitét gyalázó vagy becsmérlő véleményformálástól és beszédtől!

a KÉSZ elnöksége
Kiadó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége”

Szép tanács, jó tanács

A bibliai idézetet is érdemes megfogadni, Máté nem volt buta ember: magam is gyakran tartok attól, hogy az a sok átok, amit egymás fejére szórunk, mint bolond permetezőrepülőgép, még egyszer megfogan és elnyel minket a föld. Jómagam épp ezért igyekszem csak valóban indokolt esetben használni anyanyelvünk cafrangos szépségeit, de ha egyszer elkáromkodom magam, akkor az kacskaringós, mint a tulipánt a ládán.

Mármost, hogy komolyra fordítsuk a szót, én elolvastam ezt tegnap, röhögtem egyet, mert sejtettem, hogy hamar kifordul medribül a nyelvápoló mozgalom – meg hát, éreztem benne a burkolt, finom fenyegetést is. „Az ilyen szóbeli gyűlölködés szélsőséges, emberhez nem méltó viselkedéshez teremt alapot, és így könnyen igaza lehet a közmondásnak: aki szelet vet, az vihart arat.” Ez magyarra fordítva annyit tesz: „ha sokat szidod a mi szeretett vezérünket, azt a nagyon szépet és okosat meg becsületeset, kijövünk a sodrunkból és takarékra állítjuk a füledet!” Csak nem így mondták, mert keresztények és mert értelmiségiek.

Bayer Zsolt bemutatót tartott anyanyelvünk szépségeiből

No jó, ha én ezt olvastam tegnap, gondolom olvashatta sok más ember is. Kinél jó helyre hullott ama mustármag, kinél kevésbé, kinél egyenesen szikla közé, hogy meg ne eredhessen véletlenül sem a jó szándék gyökere. Azt már mindenkinek a saját véleményére bízom, hová sorolja a kormánypárti publicisztika ikonikus alakját, Bayer Zsoltot (akit van szerencsém személyesen is ismerhetni, ugyanis a Kurír című napilapnál majdnem két évig kollégák voltunk), de ha valami ilyen keresztény szellemiségű, hát neki mindenképp illett olvasnia. Szerintem meg is tette, csak valahogy az elmélyülésben akadhatott meg, félrement a lelkigyakorlat, csáléra állt az ima nála estére, ugyanis az Echo TV műsorában rövid bemutatót sikerült tartson anyanyelvünk szépségeiből, valamint a trópusok és figurák változatos tárházát is bemutatta:

„Ő a mi kis Blankánk, a jövő politikusasszonya, ugye, aki ha gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet, és már egy igazi, kretén, barom állat. És még csak 18 éves! No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli.”

Nem trágár, „csak” sértő

Nem trágár, az igaz, de a Keresztény Értelmiségiek sem csak a trágárságot reklamálták, hanem a durva, sértő beszédet, szóbeli gyűlölködést, közönséges stílust is. Annak meg ez valóságos iskolapéldája. Nagy Blanka különben az a diáklány, aki összesen két cirkalmasabb szóvirágot mondott egy tüntetésen Áder Jánosról, és azóta őt gyalulja a teljes magyar kormánymédia – elég gyáva dolognak tartom, hogy egy fiatal lánnyal kötözködnek, de mit csináljunk, az ő házuk táján gyakoribb a csiszlik, mint az úriember.

Hanem hát akkor mi a helyzet a mi Zsocánkkal? Most akkor ő tán nem keresztény? Dehogynem. Vagy nem értelmiségi? Ezt ki-ki döntse el magának. Esetleg nem Szövetség? No, az semmi esetre sem, itt lehet a hiba – mert olvasta, kellett olvassa az intelmet, a jó szót, s mégis, mi jött ki az ő száján…

Csak az, ami máskor is, mindig.

Egyszerűen nem engedi lapunk terjedelme, hogy B. Zs. hihetetlenül gazdag munkásságának összes trágárságát és sértő, gyűlölködő kifejezését idesoroljuk, oldalak százaira rúgna a lista. A Mester egyes kisebb remekeiben maximum a kötőszavak nem trágárok: de álljon itt minden teljesség igénye nélkül egy rövid válogatás stiláris gyöngyszemeiből.

„Juhász (Péter), nincs kedved szopni?”

„Illés Zoltán soha nem volt normális. Húsz éve ismerem, tudom. (…) Éppen ezért bőven elegendő, ha Zolikát, ezt a beteg, frusztrált faszt, legközelebb pofán vágják.”

„…adott egy sikertelen, tehetségtelen, gyerektelen, ócska szarjankó, aki frusztrált, ócska és felesleges életét azzal tölti, hogy bárkit porba gyalázzon, aki vele ellentétben viszi valamire…”

„Konok Péter, a leírhatatlanul ostoba és humortalan fasz, a geci Simicska tévéjében kijelentette…” (Ez azért nem merül feledésbe, Zsoca, te nekem csak ismerősöm és volt kollégám vagy, a Péter viszont barátom, szóval ezt azért megjegyzem…)

„…a gennyterelgető, fekélypásztor sajtó képviselői ellepték a tárgyalás helyszínét, mint a tetvek.” (Fekélypásztor! Kérem figyelni a szóképet!)

„Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”

Kérem, Löwy Árpád pirulva bujdokol Kazinczy Ferenc társaságában a Bakony erdejében: ők ugyanis sosem sajátították el ezt a fentebb stílt, ezt a nyelvi erőt, vagy inkább erőszakot, ami Zsocánk sajátja, és amelyért neki el kellett menni a nép közé, egyenesen a sarki Zöld Takony nevű hatodosztályú becsületsüllyesztőbe, aztán ott évekig támasztani a bádogpultot, hogy autentikusan elsajátíthassa.

Lobogó lángú világítótoronyként mutatja ez a próza a kormánypárt szellemiségét, iránytűként, mely a Pólusra szegeződik:

így fakad fel a bús szittya, ha kell. Meg ha nem, akkor főleg.

Jelen helyzetben két dolog lehetséges. Vagy a szerencsétlen Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nem olvasott még soha egyetlen sort sem szerzőnktől – amit nem hinnék – és ezért merték kritizálni stílusát, vagy a szerző nem olvasta az ő intő szavukat, ami szintén kevéssé lehetséges.

Mert azt azért nem gondolnám, hogy olvasta, csak letojja.

Áthidaló lehetőségként kínálkozik még az, hogy ha az egyik oldal káromkodik, az csúnya, ha a másik, az szép: ez a helyzet jelenleg is. Mindenki eldönti, melyiket szeresse.

Szóval, vagy a közleményt volt szamárság megírni, vagy a Zsocát nem kéne élőben kamera elé engedni. Bár írásban is ugyanilyen.

Kérem, így állunk a nyelvszépségeinkkel pillanatnyilag.

Állami Nehézhírművek Budapest – Déli kávé Szele Tamással

Azt, kérem, mindenki tudja, hogyan készül a kávé, amit iszunk így, minden délben. Meg kell főzni, van rá sok módszer, egyik finomabb, mint a másik, meg kell édesíteni, ha valaki úgy szereti, csöppenhet belé rum vagy whisky, kerülhet rá hab és fahéj is – van ezerféle kávé, mind finom. De hogyan készül a hír?

A hír, kérem, kétféle módon készül. Vagy verejtékes munkával begyűjtik a rabszolgák a hírföldekről, feldolgozzák, elemzik, százszor megőrlik, míg egyszer közzéteszik, csomagolják, közreadják, ezt hívjuk valódi sajtónak.

Aztán készülhet úgy is, hogy a Központi Hírművekben legyártják vegyi úton, vízből, hatóanyagból, hívószavakból és aromából. Ezt amatőrök is csinálják, az az álhír, de államilag is hamisítják a hírt minálunk.

Ennek fogyasztása a valódi hírhez képest olyan hatású, mintha az ember bolti kevertet inna házi kisüsti vagy jóféle skót whisky helyett: olcsó, majdnem ingyen van, de a másnaposság, a fejfájás garantált, és senki sem tudja, ál- vagy műhírgőzös fővel mire ragadtatja magát a fogyasztó.

Most épp fellebbent a függöny egy pillanatra, beláthattunk a Nagy Állami Hírművek világába, a Nehézhírgyárba, ugyanis kikerült egy vágatlan felvétel az MTVA-tól, amin a hírt éppen szerelik. Nem túlzás a kifejezés: valóban a hír összeszerelésének és módosításának folyamatát láthatjuk. Az országgyűlési képviselők MTVA-székházi látogatásáról beszél ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője, a CÖF állandó magyar hangja, aki ugyan nem a legélesebb kés a kormány fiókjában, de mindenről van véleménye, mindig, ezért aztán bármikor, bármilyen ügyben elővehető – főként, hogy ez a vélemény kivétel nélkül minden esetben azonos a kormányéval. Bonyolult, önismétlő körmondatokat zúdít a szerencsétlen nézőre, a legrosszabb jogi szaknyelven – azért rossz, mert értelme sincs annak, amit mond, illetve hatszor mondja el ugyanazt az egyébként hibás gondolatot, miszerint az országgyűlési képviselők jogtalanul tartózkodtak a közintézmény „üzemi területén”.

Még jó, hogy a munkavédelmet belé nem keveri, mert mi van, ha valamelyik beleesik az épp üzemelő hírkohóba (amiben a híreket koholják) és ott leli vesztét menten?

Eddig rendben van, Lomnici szaktárs hozza a formáját, de egyszer csak, a körmondat végén megállítja a riporter:

„- Egy szót, ami fontos, és kértek, hogy mondjuk el, hogy az őrök védték, tehát, hogy védték, jó?
– Jó.
– Jó. Erre akkor egy mondat erejéig térjünk ki.”

És Lomnici megismétli az egész tirádát, most már módosítva, benne a védelemmel!

Kérem, ez egészen új hírgyártási technológia. Ugyebár, eddig az volt a munkamódszere minden sajtóterméknek, hogy felvettük az interjút, aztán a meglévő anyagból dolgoztunk. Mint egy angol úri szabó, kérem. Ami volt, azt lehetett szerkeszteni, húzni (többnyire kell is), ami meg nem volt benne, azt a jó Úristen sem volt képes belérakni. Meg etikai szempontból nagyon tilos is lett volna, de hát ami nincs, az tényleg nincs.

Miért kell az interjúkat szerkeszteni, húzni?

Azért, kezicsókolom – idekívánkozik egy régi történet, a főhőse, dr. Torgyán már elhunyt, így most már elmondhatom – mert az ember mérhetetlenül sok marhaságot mond az élő szövegben. Töltelékszavakat használ nyakra-főre, mekeg, nyökög, ő-zik, néha az is kicsúszik a száján, aminek az ellenkezőjét akarja mondani, káromkodik, mond mindent, amit nem kéne. A jó szerkesztő ezt a sok felesleges marhaságot kihúzza, és csak a lényeget hagyja meg, a jó munkatárs pedig már papírra sem veti, anélkül szedi le a felvételről. Persze, tévében, rádióban ki kell vágni az ilyeneket.

Mármost Torgyán doktor a kollégák réme volt egy időben, ugyanis minden vele készült interjú után indított egy-egy sajtópert, azzal, hogy nem az szerepel az írásban, adásban, amit mondott, nem azonos a szöveg. Vitték a sajtómunkások a felvételeket a bíróságra, mutatták, hogy de – és vesztették zsinórban a pereket a furfangos Torgyán doktor ellen, mert mindig volt egy „kérném tisztelettel” vagy egy „kezicsókolom”, netán egy nyökögés-mekegés, ami kimaradt, hiszen értelme, haszna nem volt, tehát meghúzták, kivágták.

Aztán az egyik hetilap megunta a játékot. Interjút kértek az akkor már miniszter Torgyántól, az dörzsölte a kezét, még egy perecske a láthatáron – és szó szerint, betűhíven lehozták. De benne hagytak mindent. Az utolsó töltelékszóig, dadogásig, mindent. Torgyán doktor többet sosem perelt, de interjút is keveset adott ezek után…

Szóval, olyant láttam már, hogy kicsit vágni, húzni kell a kész anyagból. De olyant még soha, hogy magát az alanyt utasítsák!

Hát kérem, így könnyű, ha én diktálom az alanynak, mit mondjon, így aztán tényleg azt mondatok vele a felvételen, amit épp akarok – és így válik érthetővé, hogy ifj. Lomnicinek és a köztévé megannyi beszélő fejének, „szakértőjének”, „politológusának” mitől van mindig annyira a kormányéval tökéletesen egybehangzó véleménye mindenről és bármiről! Próbálnának csak mást vagy kevesebbet mondani, mindjárt újramondatják velük.

Én, kérem, dolgoztam, nem is keveset a ZDF-nek, de ha ott ilyesmivel próbálkozna valaki, és kiderülne – márpedig a vágatlan felvétel alapján óhatatlanul kiderül – az illető még aznap kapná meg a felmondását, azzal a bensőséges figyelmeztetéssel, hogy a szakmában német nyelvterületen ne is próbáljon elhelyezkedni többet. Volt hírhamisítás Nyugaton is, de egyrészt botrány lett belőle, másrészt ezt a módszert be sem vetették.

Ez ugyanis igazi, tőrőlmetszett szocialista propagandatechnika. Mindenki emlékszik még – aki van elég idős hozzá – hogy mekegtek a szerencsétlen téeszelnökök a tévéhíradókban, hogy kínlódtak a számukra kimondhatatlan szavakkal: „termékszerkezet-váltás”, „szakszervezet” (ebből mindig „szakszet” lett), „vertikum” – ilyeneket sosem mondtak volna ők maguktól, még ha értették is, mit jelent, ezt betanította nekik a párttitkár és megpróbálták jól-rosszul elmondani. Ez bizony keleti módszer, nagyon keleti.

És univerzális: ily módon bárkivel el lehet mondatni bármit, nem kell a felvételt buherálni, mint tette annak idején Papp Dániel, az MTVA mostani vezérigazgatója, akiről az ügy kapcsán bírósági ítélet is született, azóta van neki papírja is arról, hogy hírhamisító.

Fogadjunk bármiben, hogy ezt a technikát is ő vezette be.

Persze, nem mindenkivel lehet elmondatni mindent, épp ezért ajánlatos csakis kellőképpen szervilis interjúalanyokat keresni, aki nem hajlandó felmondani a leckét, azzal szóba sem állnak.

Érdekelne például, hogy magyaráznák meg a mai nap negatív szenzációját, azt, hogy a karmelita épületegyüttes refektóriumában a „rekonstrukció” során késő barokk freskók tűntek el. Illetve dehogy érdekelne, hiszen már tudom is.

Pont, mint az említett interjúban.

Azt mondják róluk, hogy így védték meg őket. Nem tetszenek hinni? Itt a Miniszterelnökség hivatalos magyarázata!

„A terem falképei a magyar késő barokk-klasszicista falképfestészet alkotásai közé tartoznak, amelyek restaurálható állapotban maradtak meg. A korábbi, 1957-58-ban és 1973-ban történt restauráláskor használt anyagok és festékek elöregedtek, színük elváltozott. A karmelita refektórium falképeit az épület jelenlegi helyreállítása során tisztították és konzerválták, ezt követően leragasztották, és elfedésével a terem egyszínű, fehér kifestést kapott – egyben biztosítva a műalkotások dokumentálását és megóvását az utókor számára.”

Értem, lemeszelték a freskókat, hogy megőrizzék őket.

Hát erre eddig még csak Kínában volt példa, ott is csak szükség szülte a megoldást. Történt pedig, hogy a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején döntés született: el kell távolítani a Tiltott Városból is a „múlt képeit”. Ez nem lehetett könnyű feladat, ugyanis az épületeket összekötő fedett sétányok pilléreit csodálatos lakkfestmények borították, melyek a Majomkirály történetének részleteit ábrázolták, ezek lettek volna a „múlt képei”. Ráadásul a szadista vörösgárdisták ezt a munkát az épületegyüttest restauráló művészekkel akarták elvégeztetni. Azok, sírtak, panaszkodtak ugyan – de lemeszeltek mindent. A vörösgárdisták nem tudták ugyanis, hogy a mész konzervál. Mármint, megvédte a lakkfestményeket, és ahogy véget értek a zavaros idők, pár mozdulattal le lehetett szedni, ott vigyorgott alatta a Majomkirály és az összes kísérője!

Mondjuk ezt lakkfestménnyel tényleg meg lehet csinálni, azt nem tudom, a freskót mennyire védi a mész – de lemeszelték, annyi biztos, akárhány száz éves volt a falfestmény.

Fő a puritánság, a történelmi hűség másodlagos. Minek az?

Aztán vagy megvédték persze ezzel, vagy nem: mindenki tudja, hogy ha a mi miniszterelnökünk véd meg valamit, annak azzal vége is.

De megvédték.

Egyszer védenék már meg ilyen hatékonyan azt a hírhamisító közmédiájukat is!

Tessenek megfigyelni: ahogy a Lomnici-interjúban, úgy itt is a „védelem” a hívószó, aminek szerepelnie kellett a szövegben.

Olyan szívesen írnék már egy hírt, amiben szerepel ez a szó.

Éspedig azt a hírt, ami arról szól, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara biztosítja a perbe fogott politikusok és cinkosaik perében a hivatalból kirendelt védelmet, mivel a teljes vagyonelkobzás után nem maradt pénzük jogi képviselőt fogadni.

Csak sajnos ennek előbb meg kell történni, én anélkül nem írhatok hírt, hogy alapja ne lenne.

Azt csak ők tehetik.

Az Állami Nehézhírművek.

Semjénexpó, milliárdok

Kérem, érdekes és nagy dolgok vannak készülőben. Hogy mennyire nagyok, az persze vitatható: a rendezvénysorozat nemzetközi visszhangja várhatóan a lőtéri kutya ugatásával lesz azonos nagyságrendben mérhető, no de a költségei! Azok viszont valóban grandiózusak. És még mennyivel fognak nőni, lévén, hogy Hunniában élünk!

Egyelőre ötven milliárdot irányoztak elő amiatt, hogy Semjén lovag szeret vadászni. De hát még van időnk, lévén, hogy csak 2021-ben kívánják megrendezni az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozatot, melyet Semjén Zsolt régi álmának és vadászati világkiállításnak nevez (bár nem lesz az). Erre az érvre Semjén szó szerint azt válaszolta a HVG-nek, hogy:

„Nem mindegy, hogy hogy hívják? Világkiállítás lesz és kész!”

És annyiban igaza van, miszerint tökéletesen mindegy a rendezvénysorozat neve, mindenképpen ki fogjuk fizetni, ha a szemünk ki is guvad belé. Ez ugyanis nem olimpia, amelynek a költségeibe beszáll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ráadásul szigorúan városi és nem állami költségvetésből szervezik (de az állami büdzsé beszállhat), ez vadászati főbanzáj, ezt majdnem kizárólag a rendező állam támogatja.

Mindenképpen – a HVG utánanézett – a világkiállításokat koordináló nemzetközi szervezet, a BIE tudomása szerint sem világkiállítás, sem speciális világkiállítás nem lesz Magyarországon 2021-ben, ami napnál világosabban bizonyítja, hogy ezt a valamit saját szakállunkra és költségünkre rendezzük.

Mármost ilyen világkiállítás volt már Magyarországon, csak épp 1971-ben, és ennek az ötvenedik évfordulóját szeretné megünnepelni Semjén, aki többször és nyilvánosan a saját „rendezvényálmának” nevezte ezt a valamit. Hát, akkor rendezze meg: de otthon csinálja, négy fal között. Egyelőre „Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás” a neve.

De nem is az a fontos, hogy hívják: az a fontos, mennyibe kerül.

Sokba.

Irdatlan sokba.

Nem tisztem meghatározni a vadászat társadalmi vagy etikai megítélését, mely amúgy is mindenkinek a szorosabban vett véleményéhez tartozik, azon sem fogok polemizálni, sport-é, avagy sem, bár szerintem kicsit sem az, de még ha sportnak is tekintjük, akkor sem tömegsport.

De mit akarok én itt a sporttal?

Azt, hogy ez a rendezvény szervezésében egyelőre a legjobban a vizes VB-re hasonlít. Azt sikerült megrendeznünk, össze sem rogyott semmi, mert szeretik az úszókat és a közönséget az istenek (illett is volna bemutatni egy komolyabb áldozatot Poszeidónnak hálából), de annak a költségvetése sem alakult akárhogyan.

24,5 milliárdról indult, majd felemelték 50 milliárdra, de kiderült: ennyiből csak a Duna Arénát lehet összehozni, azt is csak úgy, hogy másképp nézzen ki, mint a terveken (és úgy is marad most már). De kellett még ezer és egy létesítmény, valósággal zabálta a pénzt a sportesemény: először 104 milliárdra emelkedett a büdzsé, aztán tovább, végül olyan 200 milliárd magasságában titkosították, durva becslésem szerint mintegy 300 milliárd forintunkba került.

Ennek a valaminek a költségvetése 50 milliárdról indul. Kétszer annyiról, mint a vizes VB.

Magyarországon képtelenség akár csak közelítőleg is pontos pénzügyi prognózist mondani, csak remélni merem, hogy a végösszeg nem éri tán el a 600 milliárdot, de bizony az sincs kizárva. Lássunk pár intézkedést az MKI/2235/2018-as számú kormányzati előterjesztésből!

„A Rendezvénysorozat legfőbb látványeleme a 2021. szeptember 25. – október 15. között a Hungexpo területén megrendezendő kiállítás lesz. Itt egy központi magyar tárlat „vezeti” végig a látogatót a természethasználat módjának, ezen belül a vadászatnak a változásán, fejlődésén az elmúlt ezer év során a Kárpát-medencében. A központi magyar kiállítás körül kapnak helyet a meghívott országok standjai. A Rendezvénysorozatra meg kívánjuk hívni a világ valamennyi országát, hogy jelenítsék meg a profiljukba eső értékeiket, eredményeiket bemutató önálló standdal. A bemutatás, tudatformálás céljait szolgáló pavilonokban a vásárokkal ellentétben árusítás nem történik, ugyanakkor a kiállításra megjelenő könyveket, emléktárgyakat stb. egy külön üzletben, „kiállítási shop”-ban vásárolhatják majd meg a látogatók a helyszínen.

(…) Reálisnak tekinthető ezek alapján az év során országszerte zajló események, rendezvények látogatói összlétszámára az 1 millió 300 ezer fős becslés. Mindezek a számok ugyanakkor nagyon sokban függenek a hazai és nemzetközi marketingkampány intenzitásától, sikerességétől, illetve a különböző belépőjegyek árkalkulációjától stb.”

Reklám és marketing tevékenységre az előterjesztésben található táblázat szerint milliárdos tétel áll rendelkezésre. A szöveg szerint:

– Reklámcég: weboldal, poszterek, reklámfilmek, magyar vadgazdálkodásról film, stb… 1 000 000 000 forint.
– Megjelenések más országokban 50 000 000 forint.
– Logó tervezés és gyártás (matricák, 3D formában, különböző méretekben és anyagban) 250 000 000 forint.
– Reklámcsomag kidolgozása és kiküldése a nagykövetségeknek 50 000 000 forint.
– Uralkodó házak/közjogi méltóságok – VIP vendégek meghívására vonatkozó kiadások 2 500 000 forint.
– Emléktárgyak gyártása, eladása 750 000 000 forint.

A központi kiállítással kapcsolatos javaslat és koncepció kidolgozása 150 000 000 forint.
Az itt felsorolt, csak a kommunikációhoz tágan tartozó kiadások összesen 2 252 500 000 forintot tesznek ki.” (magasles.reblog.hu)

Jó, ez a public relations. És még vékonyan is fogott a ceruza. De mi a helyzet a többivel? Szintén a Magasles számol be arról, miszerint:

„A Rendezvénysorozat megrendezése több éven keresztül az ország több helyszínét is érinti. Ez a tény, valamint a 2021-es évben az egész évben zajló eseménysorozat és a 2021. szeptember 25. – október 15. között megrendezendő központi rendezvény mérete és jellege, illetve a szervezési és koordinációs feladatok a Rendezvénysorozat színvonalas lebonyolítása érdekében szükségessé teszik egy állami tulajdonú gazdasági társaság (továbbiakban: Projektcég) létrehozását (ez a projektcég a beruházások bonyolításában-szervezésében nem vesz részt!), amivel jelentős forrás- és munkaerő-megtakarítás érhető el.

Gazdálkodó szervezet alapítására az állam nevében az MNV Zrt. jogosult. A Projektcég létrehozását követően a cég tulajdonosi joggyakorlója az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó Rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos munkaszervezetét is adó Innovációs és Technológiai Minisztérium lesz. A Projektcég alapításához (tőkejuttatás) a 2018. évben 563 085 600 Ft forrás biztosítása szükséges.” (Magasles)

Ezek a számok is a kormányzati előterjesztésből származnak. Hoppá, itt is elröppent félmilliárdocska, és ezek csak az adminisztratív költségek!

Képzelhető, még mennyibe fognak kerülni a létesítmények, szállások, a baráti cégek megbízásai…

Hölgyeim és uraim: ez csak indul ötven milliárdról.

Ez olyan lesz, mint a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?

Én öt-hatszáz milliárdra saccolom a végét, a vizes VB tapasztalatai alapján.

Mindezt azért fizetjük, hogy Semjén lovag illő körülmények között fogadhassa vadásztársait a világ minden részéről.

Ha valaki azt mondja, hogy ez nekünk megéri, forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez.

Kiskáté egy kis kávéval – Déli Kávé Szele Tamással

Kellemesebb témát ígértem a mai kávé mellé a tegnapinál, de tán csak nevetségesebb lesz: a kormánypárt a jelek szerint olyan híveit alkalmazza a pártapparátusban (és különben minden egyéb téren is), akik, hogy úgy fogalmazzunk, „nem a legélesebb kések a fiókban”, de nem is a legélesebb elmék.

Segítségre szorulnak.

Kiskátéra, sorvezetőre.

Nos, egy ilyen sorvezető került nyilvánosságra tegnap a Népszava jóvoltából, mely azt a célt szolgálja, hogy ha a választókerületekben, az önkormányzatoknál kellemetlen kérdéseket szegeznének a fideszes politikusoknak, azok tudjanak mit válaszolni rájuk. Márpedig fognak furcsákat kérdezni tőlük, ugyanis vagyon rá ok: persze, aki magától nem tud választ rögtönözni, azon keveset segít, ha előre betanulja, kívülről a Központ direktíváit. Az meg még szebben nézne ki, ha a zsebéből rántaná elő a cetlit, hogy arról olvassa fel a véleményét… de lássunk gyakorlati példákat is. Például, mi a teendő, ha a fideszes politikust, aktivistát a rabszolgatörvényről kérdezik? Mit válaszol?

„A Fidesz-KDNP a munkások oldalán áll, ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt. Az ellenzéki előterjesztést azért utasítjuk el, mert ez csak egy ürügy ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak, mindez már rég nem a Munka törvénykönyvéről szól. A mostani ellenzéki akciók Soros György európai parlamenti választási kampányának része. Azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll.”

Hát ezt a hosszú választ nincs az a Németh Szilárd, aki kívülről bevágja. Ezt, kérem, olvasniuk kell majd, főleg az egyszerűbb lelkeknek. Feltéve persze, hogy tudnak olvasni. De úgy tudom, az azért követelmény a politikai pályán. Viszont mi a helyzet a Munka Törvénykönyvével?

„A Munkatörvénykönyv (sic!) módosításának is az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A kormány ezért támogatta, hogy a dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget és így többet kereshessenek, de ehhez mindig a dolgozó beleegyezése szükséges.”

Visszaélés nincs is ebben az országban, nem természete az a magyar embernek, ugyan már… ki élne vissza azzal, ha egy törvény lehetőséget ad arra, hogy az alkalmazottait pluszmunkára kötelezheti, és csak később, évek múlva kell kifizesse a túlórákat? Ja: mindenki, akinek erre lehetősége van. Hát jó, ez sem nyúlfarknyi szöveg, ezt is puskázni kell majd, no de mit mond a sorvezető az uniós választásokról?

„Az EP-választáson a magyarok dönthetnek: az ellenzék közös listája egy bevándorláspárti Soros-lista lesz. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akik számára Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra.”

Honnan tetszik tudni, hogy lesz közös lista?

A Jobbik épp a minap közölte, hogy ebben nem vesz részt, mellesleg a választás természetéből fakadóan nem is lenne sok értelme a többi párt számára sem – maximum lélektani sikert érhetnének el egy nagy, áttörő győzelem esetén, bár ahhoz kéne az a bizonyos nagy győzelem. Ha már itt tartunk, megpróbálom elmagyarázni azt is, mit jelent az EP-választás.

Most nem a parlamenti és nem az önkormányzati választásokról van szó. Az EP-választás tisztán listás, tehát az 5 százaléknál többet kapó pártok maradnak versenyben, hogy a végén a szavazatok arányában elosszák közöttük a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet, így egy ellenzéki tömb létrehozásának semmi értelme nem volna. Az EP-választások nem, ismétlem, nem a magyar Parlamentről szólnak. Még csak nem is előképei a 2022-es országgyűlési választásoknak, ahogy az önkormányzatiaknak sem. Gyengébbek kedvéért: ha mind az összes magyar választó ugyanarra a pártra szavazna (és csak pártra lehet, koalícióra nem), akkor is huszonegy hely járna nekünk az Európai Parlamentben, ahogy most is, hogy meg fognak oszlani a szavazatok.

De akkor mi a tétje az EP-választásoknak?

Nem, nem a bevándorlás ügye. Az a valóságban harmadlagos – a valóban fontos kérdés az, hogy milyen Európában fogunk élni? Milyen struktúra szerint?

Az Európai Unión belül két irányzat küzd egymással. A föderációs Európa alapvetően egy szövetségi államban gondolkodna, közelítené egymáshoz a tagállamokat, akár annyira is, mint az Amerikai Egyesült Államokban, a Nemzetek Európája pedig szövetségi állam helyett államszövetséget akar, a tagállamok nagyon magas fokú autonómiájával, a munkaerő szabad mozgásának korlátozásával, zárt határokkal, de vámunióval – egyfajta Német-Római Birodalommá alakítaná az Uniót, amiben minden ország vezetője legalább akkora úr a maga szemétdombján, mint egy valamikori választófejedelem, és abba, hogy mit csinál otthon, senkinek semmi beleszólása, főleg Brüsszelnek nincs.

Nos, ha az Orbán Viktor által favorizált erők győznek az EP-választásokon, a kiskirályok Európája kerül közelebb hozzánk. Épp ezért mondom: nem arról van szó a mostani választásokon, hogy 1. ki fogja Magyarországot vezetni, 2. ki fogja a településünket vezetni, 3. ki melyik magyar pártot szereti vagy utálja, hanem az a kérdés, milyen Európában szeretnénk élni. Erre tetszenek szavazni, és nem egy „ellenzéki népfrontra” vagy egy magyar kormányváltásra.

No, de térjünk vissza eredeti témánkhoz, a sorvezetőhöz:

szimpla kis paranoiás hazugságokat tartalmaz, amiket nehéz megjegyezni is, mert dagályosan vannak fogalmazva, meg tetszenek majd látni: akárhány kormányaktivista puskázni fog, a zsebéből csempészi majd elő a cetlit.

Különben nem új dolog ez a Fidesz háza táján. Mindig használtak ők ilyen kiskátékat, sorvezetőket. A 2014-es választások idején volt is emiatt egy nem kicsit röhejes botrány. Történt pedig, hogy Orosházán a helyi Fidesz megkapta az akkor éppen aktuális „érvelőkártyát”, szét is osztották az arra érdemesek között – aztán a pikszisből azóta nagyon kiesett Simonka György kerületi elnök írt nekik egy körlevelet, amelyben az összes hozzá tartozó kormánypárti polgármestert felszólította, hogy elkötelezettsége jeléül adjon számot arról, megfelelő szinten megtanulta-e a párt kommunikációs anyagát.

Az országgyűlési képviselő által aláírt levél szerint a „központ” is meg akart bizonyosodni a helyi fideszes vezetők tájékozottságáról, ezért el kell kerülniük a felkészületlenség látszatát is. Simonka egy zártkörű felmérő találkozóra hívta a települési vezetőket, ahol próbára tehették tudásukat.

A levelet azonban az érvelőkártyákkal együtt egy ellenzéki képviselőnek is továbbították, így derült fény arra, hogy a kormánypárt nem csak bebifláztatja, bemagoltatja az egybites érvrendszerét a szekértolóival, hanem – fel is kérdezi!

Lehet, dolgozatot is írnak belőle, szegények.

Illetve: nem is olyan nagyon szegények, maximum lelkiekben, de az meg nem volna igazságos, mert akkor övék lenne a mennyeknek országa.

Sőt, a Szabad Pécs a tavalyi országgyűlési választások előtt is talált ilyen „érvelőkártyát”! Ez a következőket tartalmazta:

„A választás tétje, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e.
Egy napon évtizedek múlhatnak.
A Soros-terv a menekültek betelepítése, és a kerítés lebontása (vagy fordítva), ha nem a Fidesz nyer, az ön szomszédjába költöznek a bevándorlók, és akkor cseszheti. Kivéve, ha a Fidesz…
A Fidesz nagyon jó úton halad, mindent megvédett már égen és földön, de még van munka, amit el kellene végezni, különben S.O.R.O.S.
Szél migránssimogató balos.
Gyurcsány már tönkretette az országot egyszer.
Karácsony köpönyegforgató.
Vona pénz- és hataloméhes.
És mind Soros embere.
Szóval 2018. április 8.=Fidesz=jövő.” (Szabad Pécs)

Hát, akkor kérem, két dolog lehetséges. Túl azon, hogy az érvrendszer harmatgyenge, hiszen hamis, a Fidesz maga is tudja, hogy nem a legjobb képességű emberekből verbuválódik az aktivistatábora. És hát nem is az átlagosakból, szájukba kell rágni mindent, amit csak lehet. Ilyen csapattal dolgozni, hej, szegény, szegény Kubatov…

A Fidesz nem bízik a saját embereiben sem

De van egy másik lehetőség is. A Fidesz nem azért osztogatja az érvelőkártyáit már több ciklus óta, mert tudja, kik dolgoznak neki: hanem azért, mert nem bízik a saját embereiben. Inkább a gyári választ adják, mondják, mint amit valóban gondolnak.

Mert az lenne csak igazi botrány, ha kiderülne, valójában mi jár a fejükben.

Megkockáztatom: ha ez az egységes kommunikáció kialakítása a kormánypártnál, akkor az az egység erősen kétséges.

Semmi gond, legalább megpróbálkoznak vele – de évtizedek óta kudarcot vall ez a körleveles, sorvezetős módszer, minek erőltetik?

Bár, ha belegondolok, hogy annak is kell élni valamiből, aki a körleveleket írja, kezdem érteni.

De az is biztos, hogy a Fidesz-aktivistákat könnyen össze lehet majd téveszteni a papagájokkal.

Mindig szóról szóra ugyanazt fogják mondani. Csak a papagáj okosabb náluk.

Ő papír nélkül is meg tudja tanulni.

Kamuvédelmi program – Déli Kávé Szele Tamással

Ahogy így kávézgatunk delente, óhatatlanul vissza-vissza kell térnünk néhány régebbi témánkhoz, hiszen ezek általában fontosak, lényegesek és hát nem ritkán fejleményeket is tapasztalhatunk – mint például most is, az álhírlapok ügyében. Kérem tisztelettel, nem kevesebbet fedeztem fel, mint azt, hogy az álhírek világában megjelent a jog!

Álhír és jog? Tűz és víz? Görbe egyenes, fából vaskarika? Az álhír természete szerint hazugság, és a jognak nem csak a betűjét de a szellemét is sérti akár a kitalálása, akár a terjesztése, van is ellene törvény, csak szinte soha nem alkalmazzák. Nem alkalmazzák, mert a rendőrség mostani eszközeivel szinte lehetetlen hatékony nyomozást végezni online ügyekben, és azért sem alkalmazzák, mert – ha kimondatlanul is – érzek némi kormányzati tűrést az álhírlapokkal kapcsolatban, meglátásom az, hogy ezeket azért hagyják működni, hogy egyszer majd, kellő pillanatban elővehessék őket egy nagy kirakatperben, bizonyítékként, vagy egy politikai lépés – mondjuk a sajtótörvény megváltoztatása – igazolásához.

De lássuk, miről beszélek

Évek óta harcolok szinte reménytelenül az álhírek ellen, néha elérek egy-egy kisebb sikert, például ősszel, amikor a Mindenegyben című álhírlap koholt gyilkossággal izzította az indulatokat, sikerült elérnem, hogy levegyék az inkriminált „cikküket” – igaz, ehhez az olvasók felháborodása is kellett. Meg az, hogy előbb bebizonyítsam nekik: nem történt semmiféle gyilkosság. A magyar ember nem szereti, ha hülyének nézik (és más emberek sem kedvelik ezt a magatartást).

Tegnap épp a nyugdíjbotrány kapcsán tallóztam az álhírlapok között – arra voltam kíváncsi, mit hoznak ki egy valós problémából, meg kell mondanom, közepesen hazudoztak, nem valók nekik a tények – midőn egy érdekes menüpontra lettem figyelmes a Nép Hangja című borzalom hasábjain. A kiadványról annyit érdemes tudni, hogy a legrosszabbak közé tartozik, nem tisztel sem Istent, sem embert, sem igazságot, sem tényeket, akkor is hazudik, amikor kérdez.

A menüpont címe: „Felhasználási feltételek”

Nofene. Ilyenetek is van? Lássuk csak.

Ez bizony egy jogi nyilatkozat. Mit mond?

„A anephangja.com weboldal, (a továbbiakban Oldal) látogatása, igénybevétele és bármilyen adatszolgáltatás önkéntes, használatával mindenki elfogadja az alábbi feltételeket és tudnivalókat, melyek időnként változhatnak a működtetés, a jogszabályi környezet, vagy más egyéb körülmények miatt. Az itt leírt feltételek ismeretét természetesnek vesszük, ezért az elolvasás elmulasztása nem jelentheti semmiféle hivatkozás alapját.”

Hát, ez magasan kezdi, bár van, hogy én is odaírom a jegyzetem elejére, miszerint kommentelés előtt tessék elolvasni, nem csak a címből és a bevezetőből áll…

„A anephangja.com oldalon széleskörű információs és ismeretanyag található, amik lehetnek cikkek, internetes és más jellegű hivatkozások, eszközök, képek, multimédiás anyagok és reklámok. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Oldalon található tartalmak, nem helyettesíthetik a szakszerű ismereteket, sem pedig az orvosi ellátást vagy tanácsokat. Személyes problémáival, valamint az egészségével vagy más egyebekkel kapcsolatos kérdésekben mindig szakemberrel vagy orvosával konzultáljon!”

Az helyes is, mert épp ők szokták hetente felfedezni a rák abszolút ellenszerét, hol parlagfű-tea, hol fokhagymás citromlé formájában. Miért nem tetszenek egyszerűen azt írni: „Hazudunk orvosi dolgokban, mint a vízfolyás, csak szeressük a sok pénzt, azért csináljuk, de ne tessenek ránk hallgatni!”

„Az olvasó felelőssége az is, hogy megfelelő módon értelmezze azokat az információkat és tartalmakat, amelyek a anephangja.com oldalon rendelkezésre állnak, éppen ezért azt javasoljuk, hogy mielőtt bárki az itt olvasottakat hasznosítani, alkalmazni vagy elsajátítani szeretné, ehhez mindig vegye igénybe szakember, vagy más, felkészült, az olvasott témához kapcsolódó képzettséggel illetve tapasztalattal rendelkező személy segítségét.”

Tehát hazudnak másban is, illetve mindenben, és az olvasó felelőssége, ha ezt nekik elhiszi. Akad még ember, akinek ezek után van kedve elolvasni a becses sajtóterméket? De most jön a legszebb.

„A anephangja.com oldalon olvasható tartalmak és információk számos helyről származhatnak, így akár az olvasóktól vagy más felhasználóktól is. Mindezek következtében az itt található és olvasható tartalmakért, illetve a megjelenő adatokért, képi-, hang-, vagy egyéb anyagokért, mint ahogy bármilyen más – akár tőlünk, akár másoktól származó – internetes oldalainkon megjelenő tartalomnak, információnak vagy bármi másnak a felhasználásából eredő esetleges károkért és hátrányokért semmiféle felelősséget nem vállalunk!”

Tehát bármit is írnak, semmiért, azaz, ismétlem, semmiért nem vállalnak felelősséget!

Na, kicsiny gyermekeim, ez az, ami nem így megy. Ezt hívjuk visszaélésnek. Idevágtok az olvasónak egy jó bonyolult jogi szöveget értelmezés nélkül, amiben őrá hárítotok minden felelősséget, ti meg hazudoztok utána gátlástalanul. Maga a nyilatkozat hossza és nyelvezete is garantálja, hogy csak kevesek fogják elolvasni, megérteni csak az olyan csodabogarak, mint én, magyarra lefordítani pedig csak én fogom.

A hosszú és jogilag egyébként kifogástalan szöveget két mondatban lehet összefoglalni:

„Mi hazudunk, amit csak akarunk, és ezzel pénzt keresünk. Te vagy a hibás, ha elhiszed egy szavunkat is!”

Csakhogy, kicsiny kolerabaktériumocskáim, a jog nem egészen úgy működik, hogy egy nyilatkozat mentesít a felelősség alól. Hiszen ha valaki kitűzne magára egy jelvényt azzal a felirattal, miszerint „Pszichopata sorozatgyilkos vagyok, meg foglak ölni és a holttestedet feldarabolom majd!” attól még nem lenne szabad gyilkolnia, pedig ő a maga módján figyelmeztette a nagyközönséget. Csak éppen a figyelmeztetés vagy elhatárolódás, a felelősség áldozatra hárítása jogilag egy fikarcnyit sem mentesít a törvénysértő cselekmény következményei alól. Amit teszel, azért felelős vagy, ha szóltál előtte, hogy te rossz vagy, ha nem.

Márpedig sajtóban hazudni nem szabad

Akkor sem szabad, ha jogi nyilatkozatban rögzíti az ember, hogy minden felelősség azé, aki hisz neki.

Különben maga a nyilatkozat is érdekes.

Én ugyanis ezt alaposan elolvastam, és az egyik elütésből – mert hanyag munkát végeztek – rájöttem, hogy még ezt is loptátok! Eredetileg a NetÚjság című, szintén álhírlapból származik, egy helyen benne felejtettétek az eredeti lapcímet.

Azért szép kis haramiák, útonállók vagytok, még a kardotokat, pajzsotokat is lopjátok, ti, sajtó szégyenei, tolvajok söpredéke. Lopnátok legalább ügyesebben, de arra sem vagytok valók.

Ne gondoljátok, hogy örökké fogtok büntetlenül hazudozni mindenféle génmanipulált szörnyekről, Szolnokon született angyalkákról, gyilkosságokról, öngyilkosságokról, ismert emberek soha meg nem írt nyílt leveleiről. Vége lesz ám a jó világotoknak. Most is csak azért tehetitek, amit tesztek, mert kelleni fogtok még egyszer a kormánynak, elraktak titeket a sifonérba, míg elő nem vesznek, addig rohadhattok kedvetekre, de mikor kelleni fogtok, azon a napon végetek is.

És valószínű, hogy a magyar sajtó végleges sárba tiprásához és megsemmisítéséhez fogtok kelleni, a kötelező sajtókamarai tagság bevezetéséhez.

Amire nem tudjuk, mikor kerül sor, előbb-e vagy utóbb, de valamikor mindenképpen meg fognak vele próbálkozni.

Úgyhogy nincs értelme ennek a jogi nyilatkozatnak, ennek a kamuvédelmi programnak sem.

Nyugalom: még egy darabig enélkül is garázdálkodhattok. Ne jogászkodjatok, rosszul áll a tehénen a gatya.

Bocsánat, kissé elragadtattam magamat, de évek óta harcolok az álhírlapok ellen… ígérem, a legközelebbi kávéhoz kellemesebb témát hozok – ha tehetem.

Sir Lancelot és a nők

Kérem, az tagadhatatlan, hogy a magyar nemzet mindig is lovagiasságáról volt híres, annak idején Mária Terézia sem kellett csalódjon bennünk, mikor a pozsonyi országgyűlésen a segítségünket kérte, karján a kisded Második Józseffel, meg is kapta életünket és vérünket – bár zabot, na, azt nem kapott. Mit is mondott?

„Ügyeinket minden felől veszély fenyegeti. Veszélyben ezen ország koronája., veszélyben saját személyünk és kedves gyermekeink. És elhagyatva mindenektől, a magyaroknak annyi történeti emlékek által híresztelt fegyvereihez, ősi vitézségéhöz és hűségéhöz folyamodunk, hűségökre bízzuk magunkat és gyermekeinket, erősen bízva, hogy e veszélyekben tanácsukat és segélyöket tőlünk meg nem vonandják.”

A tekintetes Karok és Rendek meg természetesen közfelkiáltottak: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!” („Életünket és vérünket királyunkért!” – ne feledjük, Mária Terézia a pragmatica sanctio szerint királynak számított, és fiúsítva volt). Hiába, no, lovagias nép vagyunk. A legújabb kutatások azt is pedzegetik, hogy Sir Lancelot neve az Artúr-legendakörben Szent Lászlóéból ferdülhetett Lancelottá: tudja a csoda, tény, hogy a Szent László előtt élt Geoffrey of Monmouth még nem ír a saját Grál-legendájában semmiféle Lancelotról, ő először a későbbi Chrétien de Troyes-nél fordul elő, aztán végső, kulcsfontosságú szerepét Sir Thomas Mallorynál nyeri el, de azóta nincs is Camelot nélküle. És hát László királyunk is lovagias volt a hölgyekkel, gondoljunk csak a leányrabló kun vitéz esetére, habár ott az elrabolt hölgy is besegített neki.

No, de a lovagiasság elvitathatatlan tőlünk. Nem is csoda, hogy még manapság is, világszerte hozzánk fordulnak a bajba kerülő szüzek és kevésbé szüzek, mint Lancelot lovagias népéhez. De leginkább akkor, ha úgy gondolják: meggyűlt a bajuk a szaracénokkal. És megéri nekik a magyar kormányhoz folyamodni.

Leginkább anyagilag éri meg

Kérem, fordult már hozzánk grófnő is, Natalie Contessa af Sandebergnek nevezte magát, aki azt állította: elköltözött Svédországból Magyarországra, ugyanis Skandinávia lakhatatlanná vált a menekültek miatt. Olyan rossz már ott a közbiztonság. Csak különös grófnő volt, mint kiderült – de a választási kampány alatt tele volt vele a kormánysajtó.

Nem született ő sem Natalienak, sem Contessának de még af Sandbergnek sem. Menekültként érkezett Svédországba, édesanyjával, Nagy A. néven. Édesanyja még a hetvenes évek végén hagyta el Magyarországot, sokáig egy olasz menekülttáborban élt, ott született a későbbi kontessz is, az édesapja egy orosz emigráns volt. Később jutottak mostani nevükhöz, házasság révén.

Nos, vannak kanyargós életutak, az enyém sem piskóta, ez eddig még csak kuriózum. Az viszont már érinti a grófnő szavahihetőségét, hogy az Index kiderítette: Svédországban elítélték volt, éspedig hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért. Sőt, azt is bebizonyították róla, hogy amikor Stockholmban megtámadták volna a metrón saját állítása szerint, ő épp Båstadban élt. Mi több, még az sem igaz, hogy 2018-ban „menekült” volna Magyarországra: már 2016-ban itt élt, a Budai Vár egyik legdrágább épületében bérelt magának hosszabb távra lakást, de ott összeveszett a tulajdonossal. Van az úgy, kérem.

Azonban az Index tényfeltárásnak az lett a következménye, hogy a nemes „grófnő” feljelentést tett Dezső András kolléga ellen, akit a szintén nagyon lovagias magyar bíróság el is ítélt, tárgyalás nélkül, védelem nélkül, pusztán a vád alapján – rendben, nem tömlöcre, de jogállamban akkor sincs ilyen.

Viszont most megint kampány van, megint bajban lévő szűz sikolt a magyar kormány segítségéért

A tegnapi Magyar Idők írja:

„A magyar miniszterelnökhöz fordult segítségért Silvana Heissenberg. A művésznő a Magyar Idők és a köztévé segítségét kérte, hogy felhívása eljusson Orbán Viktorhoz.

Mélyen tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!

Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért azt mondhatom: még van Európában olyan államférfi, mint ön. Engedje meg, hogy kifejezzem a külpolitikája iránti elismerésemet. Világosan és érthetően beszél arról, milyen veszélyei vannak a nyugat-európai menekültpolitikának, és nem engedi, hogy mindezen veszélyek Magyarországot is elérjék.
Nem árulja el a saját hazáját és népét, mint ahogyan ez Németországban megtörténik. Több éven át voltam sikeres színésznő és modell Németországban; egészen addig, amíg nyilvánosan bírálni mertem a német kormány menekültpolitikáját.

Attól a pillanattól a német televíziós csatornák mellőztek és megrágalmaztak; szélsőjobboldalinak bélyegeztek csak azért, mert ki mertem mondani a véleményemet, és felhívtam a figyelmet a 2015-től tartó tömeges bevándorlás, illetve invázió veszélyeire.

Soha semmilyen pártnak nem voltam tagja. Németországban az illegális bevándorlás következtében 2015 végétől robbanásszerűen megnőtt a bűnözés, ezt a rendőrségi adatok is mutatják. Németország-szerte a migránsok naponta követnek el erőszakos cselekményeket, rablásokat, betöréseket, szociális csalásokat, súlyos testi sértéseket, nemi erőszakot, gyilkosságokat, terrormerényleteket – ezek nagy részét azonban a sajtó elhallgatja.

A német nők félelemben élnek, sötétedés után nem mernek kimenni az utcára. A szülők féltik a gyermekeiket. A nagyobb rendezvényeket, a karácsonyi vásárokat betonoszlopokkal védik, és géppisztolyos rendőrök járőröznek.

A mi kormányunk, vagyis a német kormány semmit sem tesz annak érdekében, hogy megvédje a lakosságot. Épp ellenkezőleg, mindent elkövet annak érdekében, hogy az országot a kultúránktól idegen emberekkel elárassza. Ez nem más, mint haza- és nemzetárulás.

Megfogalmaztam egy kritikus hangú levelet Angela Merkelnek, az írás egész Európában ismertté vált. Könyvet is írtam tapasztalataimról és a németországi állapotokról, kiadót azonban nem találtam. Az utolsó reményem Magyarország! Kedves miniszterelnök úr! Nyugat-Európának, mindenekelőtt a hazámnak, Németországnak szüksége van az ön segítségére, hogy megakadályozzuk a végső pusztulást.

A Marokkóban aláírt migrációs paktum lehetővé teszi, hogy bárki szabadon bejöhessen Németországba, csak Afrikából 300 millióan akarnak Európába jönni. Mindent megtennék annak érdekében, hogy segíthessem az ön munkáját.

Az európai parlamenti választásokkal még van esélyünk arra, hogy minden jobbra forduljon – ennek érdekében szívesen lennék részese az ön kampányának.

Szívélyes üdvözlettel:
Silvana Heissenberg”

Hát, Orbán lovag, nincs mese: páncélba, nyeregbe, szüzek sikoltanak nagy bajukban!

Érdekesek ezek a szüzek, ugyanis mindig kampány idején kerülnek bajba, máskor még az unikornisok is az ölükbe hajtják a fejüket, de ha Magyarországon választási kampány van, rögtön ellenük fordul a Balsors. Itt már mást nem lehet tenni, jó lovag, bele kell bújni a bojlerbe, felhúzni a kályhacsövet a karunkra, tölcsért a fejünkre, előreszegezni a partvist és indulni a bajvívásra.

Fel, legendás győzelmekre, hogy legyen majd mit megénekeljenek a strébergi mesternyalnokok!

Kicsit nem értem, miféle segítséget kér a hölgy: úgy gondolja, Orbán lovag verje ki a szaracénokat mind egy szálig Európából? Vagy úgy, hogy részt venne az uniós kampányában, méltányos összegért? Mert ha ez utóbbi a helyzet, azt szerződésnek, munkaajánlatnak hívják, nem lovagi segítségnek. Akkor castingelni kell, nem bajt vívni.

Mert arra gondolni sem merek, hogy ezeket a bajban lévő szüzeket amúgy toborozzák, a kampányhoz.

Csak arra hívnám fel a figyelmet ezzel szemben, hogy szegény Lancelotnak légyen magyar vagy nem magyar, sosem volt szerencséje a nőkkel. Sem Elaine-nel, a Vízbenfőtt Szűzzel, aki Galahadot szülte neki (holott Sir Lancelot neve is az volt, hogy „a szűzies”), sem Guinevrával.

Szóval, a lovagiasságnak is megvannak a maga veszélyei.

De azért nem kétlem, hogy majd nagyon, de nagyon komolyan vesszük majd a szüzeket és a bajaikat.

Nem lesz olcsó.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK