Kezdőlap Szerzők Írta Stephen Elekes

Stephen Elekes

39 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Aki nem éli túl

Stephen Elekes
-
0
Aki nem éli túl

Jó ideje foglalkoztatnak a halálozási számok, adatok. Alapkérdés, kiindulópont: mi van a fertőzésben elhunytakkal? Külön temetik, vagy a halál beálltával megszűnik a fertőzés, a vírus is, és az egészségügy ezen területén  dolgozók levehetik a védőruhát? Vagy tán fel sem kell venniük. Mi a gyakorlat, és mik az előírások?

A hírekben, meg a statisztikákban szereplő elhaltak a kórházakban, elkülönítve, intenzív osztályon családtagjaikktól elzártan, lélegeztető készülékre kapcsolva fejezik be életüket. Elszállításukig ugyanabban a halottasházban tartják őket, a többi halottal együtt, vagy külön tárolják? Mik a temetési módok, lehetőségek? Vagy eleve – higiéniai okokból – egyedül a hamvasztás jöhet szóba?

Ezekről sehol sem írnak, nem olvashatok (külföldön sem). Egyedül a temetésen résztvevők száma van korlátozva.

Ami feltűnő, sehol sem látható, tapasztalható, érzékelhető a napi halálozások számának “ugrásszerű megemelkedése”! A napi közel (plusz) 100 halálesetről az újságok gyászjelentéseinél kellene érzékelni a hirtelen és jelentős változást, de látványosan ott sem tapasztalható, hogy megszaporodtak volna! Naponta külön gyászjelentési rovatokat kellene látni, olvasni, ami egyszerűen nincs. Ez felettébb furcsa. Ennyire közömbös lenne a társadalom a járvány halottaival szemben? Vagy a hozzátartozók szégyenlik a nagy nyilvánosság előtt közölni szeretteik halálát, annak pontos okát?

Másnak ez eddig nem tűnt fel? Különös tekintettel a médiára.

Gondolatok a COVID-19 magyarországi és németországi kezeléséhez

Stephen Elekes
-
0
Gondolatok a COVID-19 magyarországi és németországi kezeléséhez

Nagyon őszinte, elgondolkodtató, figyelemre méltó és érdekes cikk jelent meg a die Welt hamburgi regionális (lokál) számában, rovatában egy igazságügyi orvos szakértőtől (köznyelven halottkémtől), aki október óta vezeti a Hamburgi Igazságügyi Orvostan Intézetet. Már a cikk címe is meglepő: „A koronavírus járványban elhunytak átlagéletkora 82 év.” Első pillanatra azt hittem, hogy igaza van a magyar „Operatív Törzs”-nek, élén Müller Cecília tiszti főorvosnak és Kásler Miklós „emberi erőforrás” miniszternek, no meg a miniszterelnökünk bombasztikus, propaganda szövegének, hogy „vigyáznunk kell az idősekre”. A német cikk elolvasása után, azonban szomorúan kellett megállapítanom, a magyar egészségügy, benne a kutatás, a történések feljegyzése, összegezése, következtetések levonása, sehol sincs a némethez képest. Az őszinteségről nem is beszélve.

Elöljáróban egy vallomással tartozom. A realitás, és a nagy számok törvénye szerint tisztában vagyok, hogy korosztályom, a háború utáni (1945-1953 közötti) nemzedék nagyon fogyóban van, hiszen a ma 70 éves korosztály közül a többség nem éri meg a 80. szülinapját. Ez a természet rendje. Bármelyik osztály- vagy évfolyam találkozó résztvevőinek száma rohamosan csökkenni fog. Emlékszem, szüleim korosztálya ugyanígy volt. Mint nyugdíjasok, mindennap első dolguk volt az újságok gyászjelentésének böngészése: vajon van-e köztük ismerős? Eddig azzal vigasztaltam magam, hogy a járványtól függetlenül is „kifutó modell” vagyok. A fiatal forradalmár költővel ellentétben, én igenis otthon, ágyban, párnák között szeretném földi életemet befejezni, elaludni. Esetleg egy fájdalommentes „orra bukás”, „székről lefordulás”, „szívmegállás”, stb. Nem pedig baromi kínok között lélegeztető gépen „kikötözve”, ahonnan úgy sincs visszaút.

Most pedig a hamburgi intézet igazgató főorvosának jelentése

A koronavírus fertőzöttek száma emelkedik, viszont az elhalálozottak életkora szinte változatlan. A hamburgi intézet ez idáig 452 halálesetet regisztrált, melynek okának, a COVID-19-et jelölték meg. A legöregebb egy 100 éves fertőzött volt, az elhunytak többsége a 80-90 korhatár között mozgott, lényegesen több volt a férfi, mint női áldozat. A második hullámban a 30 és 60 év közöttiek fertőzöttek meg. Hamburgban a járvány kitörése óta az 50 éven aluliak közül csak négy férfi és három nő halt meg. Viszont elvileg a korcsoportok összetétele (Altersstruktur) tavasz óta nem változott. A betegek kezelése, hála a boncolásoknak, azok eredménye jelentősen javult. A gyulladáscsökkentők és a vérhígító gyógyszerek nagyon sokat segítettek. Eleinte sok COVID-os beteg halt meg embóliában, vérrögök miatt. Ma már ez ritkaság számba megy.

A legtöbb halottnak mintha más, „korábbi betegsége” lett volna. A legjellemzőbbek a szív- és érbetegségek, a diabetikus betegségek és a túlsúly. Ezek különben jellemzőek a 80-90 éves betegekre, ill. azoknak már korábbról meglévő betegségeire. Viszont a fiatalabb betegeknél ez ritka, tényleg egyedi eset. Professor Benjamin Ondruschka intézetvezető szerint a jövő év elején erre fognak koncentrálni. Minden más halálesetet „standardizálni” fognak, hogy ne maradjon egyetlen ismeretlen haláleset sem.

A korona halálesetek több, mint 50 százalékát a hamburgi intézet maga vizsgálja, mert ezzel tartoznak a hozzátartozóknak, amiért a hozzátartozók nagyon hálásak. A hagyományos boncolás (fej-, mellkas- és has felnyitás mellett egy minimálisan invazív boncolást is végeznek, sőt a halottat ultrahang vagy computer-tomográfos (CT) vizsgálatnak is alávetik.

Mikor idáig jutottam a cikk olvasásával, döbbentem rá, hogy hol is tart a hazai egészségügy? Hiszen Kásler miniszter még tavasszal leállította (letiltotta) a boncolást. (Eljárásrend, Budapest, 2020. március 21.)

A kedden induló portál margójára csalóka, megtévesztő elnevezés a SZER

Stephen Elekes
-
0
A kedden induló portál margójára csalóka, megtévesztő elnevezés a SZER

Félrevezető a web-oldal címe! Hogy mennyire szándékos, nem tudom. Lehet, hogy csak egyszerű reklámfogás, hiszen ha alaposabban megnézzük, – szinte „a sorok között olvasva” – hamar és könnyen feltűnik a különbség. Nem a Szabad Európa Rádió (SZER) folytatja a jövő hónapban 27 éves elhallgatását követő „újjáéledését”, hanem egy internetes, multimédiás web-oldal a „Szabad Európa Magyarország”. Tetszik érezni az óriási különbséget? Ehhez szeretnék hozzászólni, felidézve az egykori müncheni hangulatot, a SZER végét, aminek a mostani multimédia nem a folytatása!

Az alapvető realitás: az a Rádió, ahol dolgoztunk, és a nyugati értékeket próbáltuk közvetíteni Magyarországra, már közel 30 éve nincs. Be kell látni, az akkor, illetve azóta született új nemzedéket nem érdekli néhány vénember nosztalgiázása. Ráadásul egy olyan történelmi időszakról, amit – gondolom – senki sem kíván vissza. ELMÚLT.

Ahogy a Vasfüggöny is megszűnt, úgy a SZER is. Emlékeztetőül,

az RFE (Radio Free Europe) a hidegháború szüleménye, azzal a végső céllal, hogy „megszűnésünk jelzi majd, hogy sikeres és jó munkát végeztünk, mert nincs ránk többé szükség”

A véget persze nem úgy képzeltük el, ahogy bekövetkezett. Sőt, egyáltalán nem tudtuk elképzelni, pláne úgy, hogy holnaptól nincs Rádió és nincs munkahelyünk. Különben, ez egy folyamat volt, rengeteg belső feszültséggel. A szerkesztőség eleve kettészakadt, amit a magyar osztály vezetősége nem akart, vagy nem tudott kezelni, pláne, megakadályozni. Már a budapesti iroda megnyitása előhozta az alapvető problémát: menni vagy maradni. Sokan (köztünk jómagam is) a maradás mellett voltunk, mert a magyarországi „kollégák” valójában felhígították volna a SZER (addigi) szellemét, ami különben be is következett.

Az külön pech volt, hogy Ribánszki, az emberekhez, a menedzseléshez abszolút nem értő Leventére bízta az osztály irányítását. Ettől függetlenül az osztály bezárása előreprogramozott volt. 1992 nyarán a második időszakát kitöltő és leköszönő republikánus George Bush sr. elnök sajtótitkárságán keresztül figyelmeztette utódját (bárki legyen is az), hogy a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádiót (RFE/RL) nem szabad megszüntetni, mert a kommunizmus (az egypártrendszerű proletárdiktatúra) nem szűnik meg egyik napról a másikra. Legalább még tíz évig működtetni kell ezeket a soknyelvű adókat, hogy az egykori rabnemzetek átállását segítsék a demokráciára (és a kapitalizmusra).

Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton, egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást.

Megjegyzem a SZER továbbműködését Budapest sem támogatta, a müncheni munkatársak csoportos átvételéről a magyar kormány hallani sem akart. Amikor ez szóba került, Antall miniszterelnök is ellenezte a SZER Magyarországra telepítését, mondván: nincs szükség egy (kormányellenes) kritikus („szadeszes”) adóra, azaz az árokásás, az ellenséges „jobb-és baloldal”-ban való gondolkodás az első perctől ott volt a hazai közgondolkodásban. A német-osztrák nagy koalíció (Groko) mai napig ismeretlen fogalom kishazánkban.

Érdekességként: a budapesti Rádiónak 2.000 alkalmazottja volt, a magyar nyelvű müncheni SZER-nek kb. 120 ember, beleértve a külsősöket és a „kiszolgáló” személyzetet is.

Az elmúlt 30 évre jellemző, hogy az észt osztály vezetője (aki a mellettem lévő szobában dolgozott) Toomas Hendrik Ilves Észtország államelnöke lett. A lengyel osztály vezetője, igazgatója, Jan Nowak-Jeziorański pedig szobrot kapott Varsóban.

A SZER magyar osztályáról, annak kiemelkedő alakjairól van valahol emlékmű, megemlékezés? Akár Magyarországon, akár Münchenben. Emlékeztetőül: 1989-ben „kitört a szabadság”. Igaz, mint ilyenkor, mindenki másképpen képzelte a folytatást. Egyik kollégánk visszatérő szava volt:

„Anyám, nem ilyen lovat akartam”.

Ami valóban változott a hidegháborús időkhöz képest, hogy ma már nincs Vasfüggöny, bárki bárhova utazhat, bármikor elhagyhatja az országot, és bármikor visszatérhet! Ez a valódi vívmány, az alapvető emberi jogok biztosítása. Ami problémás, az a hatalom megszerzése és megtartása. Ekörül zajlanak a szinte naponkénti politikai csatározások.

Tessék megérteni, a most kedden (szeptember 8.) kezdődő multimédiás vállalkozás nem rádió, azt rövidhullámon nem lehet hallgatni, sőt az interneten sem lehet fogni, hallgatni, mint rádiót. Ez valami egészen más, amit úgyszintén az Egyesült Államok üzemeltet. Ez egy online multimédiás szolgáltatás, mely híreket, cikkeket, audio podcastokat és videós tartalmakkal látja el az internettel rendelkező lakosságot. Ha nincs internet szolgáltatás, akkor „Szabad Európa” sincs. Valójában rosszabb a helyzet, mint az „átkos”-ban, hiszen akkor maximum zavarni lehetett az adást, manapság pedig „egy gombnyomásra” el lehet hallgatatni. (vagy ne adjak tippeket?)

Magyarország független, szabad ország, a NATO és az EU tagja. Vannak bizonyos hiányosságok, a hatalom sajátosan értelmezi a nyugati demokrácia, jogállamiság és alkotmányosság hazai gyakorlatát, amiben talán az Egyesült Államok segítségünkre siethet. Nem tudom, Magyarországon mennyire követték a tavaly indult bolgár és román adást, pardon hírszolgáltatást, ott ugyanis a kormány és az ellenzék, különös tekintettel a civil (NGO) szervezetekre, közös megállapodással indították el ezt a multimédiás web-oldalt, vagy ha úgy tetszik online hírközlést.

Főtéma: a korrupció elleni harc, ebben kérték az amerikaiak segítségét. Feltételezem, hasonló lesz a magyar internetes oldal célja és alapelve is.

Az internetes SZER olyan lesz, mint a régi?

Stephen Elekes
-
1
Az internetes SZER olyan lesz, mint a régi?

A napokban keresett meg a Facebook-on a hamarosan induló internetes web-oldal, mely az egykori Szabad Európa Rádiót (SZER) akarja pótolni, vagy „életre kelteni”. A megkeresés igen sajátos volt, egy V. Tibor nevű felhasználó jelezte, hogy ezentúl „követ”. Ennyi. Hála az internetnek hamar kiderült, hogy Tibor lesz a budapesti iroda vezetője, az igazgató.

Írásaimban már többször jeleztem, hogy véleményem szerint ez a kezdeményezés nem fog sikerülni, mert a SZER a hidegháború szüleménye, aminek befejezése 1993-ban a Rádió megszűnését is jelentette. Kis háttér infó, mely napjaink amerikai politikájára is jellemző, különösen a most tapasztalható „árokásásra”, ahogy a két domináns párt (demokrata és republikánus) az idei választási kampányát végzi. 1992 nyarán a második időszakát kitöltő és leköszönő republikánus George Bush sr. elnök sajtótitkárságán keresztül figyelmeztette utódját (bárki legyen is az), hogy a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádiót (RFE/RL) nem szabad megszüntetni, mert a kommunizmus (az egypártrendszer) nem szűnik meg egyik napról a másikra. Legalább még tíz évig működtetni kell ezeket a soknyelvű adókat, hogy az egykori rabnemzetek átállását segítsék a demokráciára (és a kapitalizmusra). Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást. Megjegyzem a SZER továbbműködését Budapest sem támogatta, a müncheni munkatársak csoportos átvételéről a magyar kormány hallani sem akart. Amikor ez szóba került, Antall miniszterelnök is ellenezte a SZER Magyarországra telepítését, mondván: nincs szükség egy kritikus („szadeszes”) adóra, azaz az árokásás a „két (ellenséges) oldal”-ban való gondolkodás az első perctől ott volt a hazai közgondolkodásban.

Mára ez csak felerősödött. Igaz, nem jött vissza az a diktatúra, amit az idősebb generáció 1989 előtt saját bőrén megtapasztalt, viszont az ideológia, ma is él és virul, amit akkoriban „pártosság”-nak hívtak. Ma is a nemzet (azelőtt „munkásság és parasztság”) vezető ereje a Fidesz nevű párt, és annak első embere, amit és akit kívülről és belülről állandóan támadnak a „nemzetellenesek”.

A mai nomenklatúra rájött a kapitalizmus „ízére”: az állami pénzeket („az adófizetők pénzét”) csak párthű emberek, ill. azok cégei kaphatják. Ez annyira meg van szervezve, hogy szinte lehetetlen az összefonódásokból kibogozni, kimutatni, amit máskülönben klasszikusan korrupciónak neveznek.

A most induló magyar nyelvű Szabad Európa arra vállalkozott, hogy segíti a korrupció elleni harcot. Az interneten (Facebook-on) fellelhető hozzászólásokból, politológusi „elemzések”-ből a Szabad Európa ilyen irányú tevékenységéről, feladatáról szó sincs! A mai „ifjúságnak” fogalma sincs a múltról, de a jelen is egész más irányba tart. Lásd az index.hu körüli „csatározásokat”. Hihetetlen a sárdobálás, mindenki másban látja a hibát, no meg minden mögött a Fideszt és Orbán Viktort sejtik, látják. Ennyi tulajdonost, vezérigazgatót, főszerkesztőt, „lap és média-tulajdonost” még nem láttam, ami az index.hu körül és kapcsán az internet világában felbukkant. Nem irigyelem a SZER magyar igazgatóját, akinek feladata egy pártatlan csapat felállítása. Elképzelésem és tapasztalatom szerint ennek a web-oldalnak nem szabadna belemélyednie a hazai belpolitikába. Ugyanúgy kéne működnie, mint ahogy azt 40 évig tette a SZER: a nyugati értékek bemutatása és megismertetése a hazai közönséggel. Ez volt a Rádió valódi értéke, a szavahihetőség.

A helyzet annyiban változott a hidegháborús időkhöz képest, hogy ma már nincs Vasfüggöny, bárki bárhova utazhat, bármikor elhagyhatja az országot, és bármikor visszatérhet! Ez a valódi vívmány, az alapvető emberi jogok biztosítása. Ami problémás, az a hatalom megszerzése és megtartása. Ekörül zajlanak a csatározások, de ameddig nem tudják, nem ismerik a lehetőségeket, hogy máshol mit és hogyan csinálnak, addig évekig, mi több évtizedekig nem lesz jelentős változás.

Eleve trükkös az induló web-oldal bemutatkozó reklámja. Rendesen a régi beidegződésre próbál hatni.

Akkor is a köznyelv csak „Szabad Európának” hívta ezt az amerikai rádióállomást. Most, úgy látszik rájöttek, hogy ez NEM rádió, ezt rövidhullámon nem lehet hallgatni, sőt az interneten sem lehet fogni, hallgatni, mint rádiót. Ez valami egészen más, amit úgyszintén az Egyesült Államok üzemeltet. Ez egy online multimédiás szolgáltatás, mely híreket, cikkeket, audio podcastokat és videós tartalmakkal látja el az internettel rendelkező lakosságot.

Ez viszont sokkal behatároltabb lehetőséget biztosít, mint a hidegháborús idők, amikor a zavarással lehetett megnehezíttetni a vételt, a hozzáférést. Ezért voltak akkoriban az ismétlések (általában négy alkalommal). Manapság sokkal egyszerűbb az adás (web-oldal) „elhallgattatása”: pl. a szolgáltató kiveszi a csomagból, vagy néhány napig „pihentetni”, mondván leégett az átjátszó állomás. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan térségek, ahol eleve nincs „térerő”, azaz nincs internet hozzáférés, nem lehet „befogni”. Ráadásul számítógéppel nem rendelkező szegényebb néprétegek eleve elesnek ettől a tájékozódási lehetőségtől.

Ugyancsak félrevezető (egyenesen nem igaz!), hogy „újra Magyarországon”, hiszen a SZER sohasem volt Magyarországon, mint már a fentiekben jeleztem. Sőt, épp az volt a nagy előnye „kintről” (Nyugatról) volt „rálátása” az eseményekre, és hittek neki. Sokan voltunk, akik ellenezték a „hazaköltözést”, mert félő volt, hogy a magyarországi munkatársakkal „felhígul” az addigi („nyugati”) szemlélet.

Nem ismerem a SZER jelenlegi (prágai) működését. A „mi időnkben”, a müncheni központban volt a vezetés (is). Mindennap reggel 08:00-kor volt az „amerikai értekezlet”. Erre általában a nyelvi osztályok vezetői, igazgatói vettek részt, ahol megkapták az ”eligazítást”. Mik a nap főbb hírei, mikről kell (feltétlenül) beszámolni a műsorokban. Ugyanakkor az egyes nyelvi osztályok vezetői is beszámoltak mi történt az éjszaka folyamán a célországban. Ezeket a híreket is be lehetett (kellett) építeni a műsorokba. A magyar osztály állandó műsora volt a „Cross Report” (Figyelő), azaz beszámoló a szocialista országokban történtekről, amikről a pártállam mélyen hallgatott. Elvégre alapszabály, központi utasítás volt, hogy csak jót mondunk a testvéri országokról. Az ott történt áremelés, sztrájk, áruhiány, stb. szóba nem jöhetett a hazai hírekben.

Az internetes hozzászólások alapján úgy érzem, valamiféle nosztalgia rádiónak képzelik el sokan. Korosztályom (a háború után születtek) főleg a zene miatt (Cseke) emlékeznek oly nagy szeretettel a Szabad Európára. Ki kell ábrándítanom az egykori hallgatókat, ez nem lesz AZ! Hogy milyen lesz, hamarosan megtudjuk.

Ifj. Rajk nevében szót kérnek a szemtanúk

Stephen Elekes
-
2
Ifj. Rajk nevében szót kérnek a szemtanúk

Bevallom, első olvasásra nagyon megdöbbentett a jelenleg hatalmon lévő párt főideológus asszonyának blogbejegyezése, mely a nemrég (tavaly szeptemberben) elhunyt sokoldalú kortárs műépítészt és gondolkodót próbálja halála után befeketíteni.

A Terror Háza igazgatójának koncepciója, metódusa vészesen emlékeztet az apa, id. Rajk, kirakatperéhez. Megbízható egykori szemtanúk szerint 1949 nyarán nem volt annyira világos, hogy mire is megy ki a játék? Az akkori szemlélődő csak azt észlelte, hogy van egy bűnös, magas beosztású vezetőségi pártember, egy kormánytag (belügyminiszter, majd külügyminiszter), aki elárulta a pártot, miközben minden vádpontot elismert, nem tiltakozott vagy mondott ellent a nyílt tárgyaláson.

A latoszogblog.hu blogbejegyzés szerzője is ilyen körülményt próbál teremteni, hiszen az ő vádlottja (ifj. Rajk) halott, így nem tud védekezni, ellentmondani, de még magyarázkodni sem. A sztálini időket idéző történész asszony remekül éli bele magát pártja ideológusi szerepébe.

Egy olyan szemtanút idézek, aki a ’45 utáni években nagyon hitt, reménykedett egy jobb, igazságosabb társadalmi rendszerben, és ott volt 1949-ben a Vasas székház Magdolna utcai dísztermében, a Rajk per tárgyalásán. Évekkel később mesélte, a helyszínen szerzett egykori benyomásait. Nem tudta elhinni, hogy Rajk áruló. Egy hithű kommunista, aki önként belép az illegális pártba, majd ugyancsak önként elmegy Spanyolországba harcolni. Visszatér Magyarországra, és végig csinálja a háborús éveket, ellenáll, szervezkedik, lecsukják, majd Sopronkőhida, stb. Ebbe az emberbe vajon mi ütött belé, hogy most a nagy békeidőben (1949) áruló legyen?  A gondolatmenet helyességére, a sejtés beigazolódására hat évet kellett várni.

Sokszor emlegetik id. Rajk legnagyobb bűnét az 1947-es „kékcédulás” választást, azt a csalást mely – a mai közhit szerint – nagyban hozzájárult a (proletár)diktatúra megteremtéséhez.

Ugyancsak szemtanút idézek, aki részt vett egy ilyen eligazításon, amit nem Rajk, hanem Gerő tartott, és őszintén közölte az összegyűltekkel, hogy a párt a biztos győzelem reményében csalásra készül. Ezért pártfeladat kihasználni a „távszavazás”, a nem lakóhelyen történő voksolás, adta lehetőséget. Alaposan kidolgozott és megszervezett akció volt. Hiszen tehergépkocsival kellett a „körbeszavazókat” szállítani egyik településről a másikra. Nem tudom, hány „kékcédulás” szavazatot tudott így egyetlen ember leadni, miközben az utólagos kutatások szerint 60-120 ezerre becsülik a hamis szavazatok számát. Egy biztos, sok lelkes fiatal kellett hozzá, akik a háború után társadalmi változást akartak, és azt a baloldaltól remélték. Hogy milyen alaposan készültek fel erre a csalásra, arra jellemző Gerő megnyugtató szavai, tájékoztatása, miszerint nem lesz baj a csalásból, hiszen – mai szóhasználattal – „le van zsírozva”.

A rendőrség, a kommunista BM (Rajk) alá tartozik, a börtön (ítélet- és büntetés végrehajtás), pedig a szociáldemokrata igazságügyi minisztérium (Riesz) alá.  Rajk kiadta a rendőrségnek, hogy az elkapott, lebukott csaló szavazókat el kell engedni. Ebbe Riesz nem volt beavatva, nem tudott róla, ezért ügyészeket küldött a bejelentések helyszíneire. Mire föl Rajk elrendelte, hogy a rendőrség utasítsa ki a választási helyiségekből az oda irányított ügyészeket, akik a távozás megtagadása esetén azonnal letartóztathatók. Ez váltotta ki Riesz István lemondását miniszteri tárcájáról.

A választás után Gerő megköszönte a lelkes aktivisták közreműködését, és megnyugtatta őket, hogy „bátor tettük” nélkül is megnyerték volna a választást. Különben, igaza volt, mert a Kommunista Párt az elcsalt szavaztok nélkül is az első helyen végzett volna.  (forrás)

Magyar Kommunista Párt (MKP) 1 111 001  (mínusz max. 120.000 elcsalt voks)

Független Kisgazdapárt (FKgP)     766 000

Mint már jeleztem, a tavaly ősszel váratlanul elhunyt Rajk Laci, évfolyamtársam volt, és vagy százan tartottunk vele baráti kapcsolatot az egyetemi évek alatt. Egész másnak ismertük meg az ifj. Rajkot, mint azt a Schmidt féle dolgozat sejtetni próbálja.

Laci élete sokunk számára nyílt titok volt. 1949. január 26-án született, ugyanaz év október 15-én végezték ki – az akkor 40 éves – édesapját. Mamáját pedig bebörtönözték, Lacit a hatóságok egy nevelőintézetbe helyezték el, méghozzá álnéven (Kovács István, Pista). Hogyha felnő, ne tudja kik voltak a szülei. Az akkori rendszer és sztálinista pártvezetés így működött.

Édesapja ’56-os újratemetése előtt egy évvel, 1955-ben édesanyjától, Júlia nénitől, tudta meg valódi nevét és családja valódi történetét.

Vajon a diplomás történész blogíró erről miért feledkezett meg dolgozatában?

No, meg arról, hogy az utódpárt (MSZMP) ’56 végén két évre Romániába internálta az akkor már posztumusz rehabilitált id. Rajk családját, azaz feleségét és gyermekét?

Továbbgondolva, és összegezve a ma használatos jelzők ismeretében: van egy véres kezű kommunista, egy tömeggyilkos, akit saját pártja (Magyar Kommunista Párt (MKP)  von felelősségre hamis vádak alapján, és a legsúlyosabb büntetést (kötél általi halál) szabja ki reá, azaz kivégzik. Hat év múlva, az időközben a szociáldemokratákkal „kiegészített” uralkodó állampárt Magyar Dolgozók Pártja (MDP)  – igaz, moszkvai segítséggel – rájön, hogy „bocs, tévedtünk”, sőt maga Rákosi is elismerte felelősségét.

Rajkot és társait 1955-ben rehabilitálták!

Ezután ugyanez a párt (MDP) dísztemetést rendez az ártatlanul, számtalan hamis, valótlan vádpont alapján kivégzett magas rangú meggyőződéses kommunista politikusának. Mindez a sztálinista, rákosista kommunista párt uralkodása (diktatúrája) idején történt.  Ha rehabilitálták, akkor miért használják még ma is egyesek id. Rajkra a „véres kezű, kommunista tömeggyilkos” megbélyegzést? Vagy úgy, Magyarországon ismeretlen a jogfolytonosság.

Arról a szerepről, amit apja és anyja 1949-es letartóztatásuk előtt játszottak, ifj. Rajk egy szót sem ejt. – írja szemrehányóan Schmidt Mária. Az nem zavarja a történész asszonyt, hogy Laci kb. hatéves korában tudta meg, hogy valójában ki ő, és kik a szülei? Különben, ez a történészi gondolatfelvetés, vészesen emlékeztet az 1930-as évekbeli sztálini terrorra, amikor dicsőség volt a szülőket feljelenteni, és akár halálba küldeni. Lásd  Pavel Trofimovics Morozov esetét. Ennek enyhébb magyar változata volt az 50-es években az oly divatos „önkritika gyakorlás”.

Schmidt Mária szemrehányó sorait olvasva, felvetődik a kérdés: itt tart ma az orbáni demokrácia szellemisége?

Az 1989. júniusi Hősök terei gyászszertartást Münchenben, a SZER (RFE/RL) Magyar Osztályán, a kollégákkal együtt néztük az osztrák tv egyenes közvetítése jóvoltából. Az Orbán beszéd tényleg meglepően bátor volt, rendesen eltért az addig megszokott gyászbeszédektől. Igen, felkaptuk a fejünket és kérdeztük egymástól: ki ez a tag? Persze, a Laci által nemrég nyilvánosságra hozott háttér dolgot, az egész tér megtervezését, kivitelezését nem tudtam! Hiszen 1974-ben hagytam el Magyarországot, ezért csak a Lacival együtt átélt egyetemi éveknek vagyok a tanúja. Ezért is volt számomra történelmi hiánypótlás az életútjáról kiadott könyv, benne a technikai előkészületekről most közreadott kulisszatitkok megismerése.

Az ifjú Rajknak valóban különleges helye volt a magyar politikai életben, társadalomban. Elvégre a nemzet, az állam, a párt árvája volt. Ezt mindenki tudta, érezte, de ezt a tényt a többség nem kivételezésnek tekintette! Ellenkezőleg, végre valaki nyíltan, és őszintén el meri mondani azt, amit mi, az évfolyamtársai, jó esetben legfeljebb gondolni mertünk.

Ebből a halott gyalázó röpiratból két dolog ragadott meg.

Az egyik, a diplomás történész asszony nem tudta elviselni, hogy Laci kimondta a lényeget, a tényt:

az újratemetésen elhangzott Orbán beszéd valójában felrúgta a (többpárti) megállapodást, ráadásul nemcsak a ruszki kivonulást, hanem a kialkudott “koreográfiát” is. Laci szavaival “Orbán ellopta a show-t”.

Sokan megfeledkeznek, hogy 1989-ben még Magyar Népköztársaság volt, azaz „proletárdiktatúra”, és a vér nélküli békés átmenetet a fennálló hatalomnak, államrendnek kellett biztosítania. Sokan érezhették úgy, hogy esetleg megismétlődhet a 33 évvel korábbi Rajk-temetést követő fegyveres felkelés. Igen, 1956. október 23. első napjaiban „felkelők”-ről szóltak a tudósítások. Később lettek forradalmárok, majd a szovjet tankok bevonulása után szabadságharcosok.

Ez a „show-lopás” végig érezhető

az orbáni életút 30 évén, különösen az utóbbi 10 évben, ahogy megpróbálta elhitetni az ország lakosságával, hogy a nemzetközi és történelmi körülményektől függetlenül Orbán szavára távozott a Szovjet Hadsereg,

majd (igaz néhány Vargabetű után) mint a Rajk-, pardon Bibó-kollégisták vezetője megalapította a sikeres magyar jobboldalt.

Az orbáni mesterkedés kiváló példája, amikor a Berlini Fal lebontásának 25. évfordulójára (2014. nov. 09.),  Angela Merkel német kancellár Németh Miklós egykori magyar miniszterelnököt hívta meg a berlini ünnepségre, nem pedig a regnáló kormányfőt, aki ’89 őszén a világpolitikában még igencsak fajsúlytalan (ismeretlen) kisfiú volt. Láthatólag, Orbán ezt nem bírta elviselni. Ekkor jelentetett meg a Bild-ben egy (szerintem fizetett) interjút, aminek aktuális főtémája Orbán 25 évvel korábbi Hősök terei beszéde volt.

A Bild interjú feltűnően szokatlan volt, hiszen Nyugaton a kormányfők, külföldi vezetők nem egy bulvárlapnak szoktak nyilatkozni.

Aztán a jó kapcsolatokkal rendelkező Mándoki elintézte, hogy Orbánt fogadják a bajor fővárosban. Ennek egyértelmű jele volt az egykori dobosból lett kiváló menedzser, ugyancsak szokatlan viselkedése a CSU-székházban, ahova a vezető bajor politikusok várták Orbánt. A magyar miniszterelnök késett, majd mikor megérkezett az elsősorban ülő (váró) Mándoki szó szerint Orbán nyakába ugrott és magyaros puszilkodással üdvözölte, ami ugye Bajorországban épp úgy nem divat, mint általában a Lajtától nyugatra. Mindez szinte egybeesett a 2014. novemberi berlini ünnepséggel.

A röpiratban szereplő másik esemény, ami engem közvetlenül érintett, az a pontosan 50 éve (1970) történt ifi parki balhé. Ebből azt akarta kihozni a halott gyalázó, hogy Lacival “kivételeztek”. Hogy ez mennyire nem így volt, arra álljon itt bizonyítékként a Bercsényi kollégium hivatalos lapjában megjelent részletes tudósítás (az ötödik oldaltól).

A nyári szünet ellenére, az ifi-parki balhé híre futótűzként terjedt az építészkaron, és úgy nézett ki, hogy az ifjú gárdisták által összevert építészhallgatók közül többeket ki akarnak rúgni. Mentségükre legyen mondva, ezt az ifi-parki rendezvényt a Műegyetem KISZ Bizottsága szervezte az aquincumi nyári tábor, „termelési gyakorlat” búcsú estje gyanánt, ahol a KEX együttes lépett fel, és Imre Attila építészhallgató volt a basszusgitáros. A gumibottal, meg székekkel támadó ifjú gárdistákat látva a lányok sikoltozva menekültek, és volt annyi lélekjelenlétük, hogy az utcáról telefonon értesítették Laci mamáját, Júlia nénit, anélkül, hogy tudták volna hova viszik a megbilincselteket. Később Laci mesélte, hogy mire beértek a rendőrségre, az ügyeletes tiszt már azzal fogadta: „Magának miért kellett azonnal értesítenie a mamáját?”

Az első valóban megrendítő élménye az volt, amikor a rendőrségi fogdában, elvették az övét és a cipőfűzőjét. Laci meg is jegyezte, „mintha az Apámmal történteket éltem volna át”.

Majd a tárgyalásra olyan felkötött karú, begipszelt lábú, kezű „tanúkat” sorakoztatott fel az akkori államhatalom, mint 1949-ben, és, akikre senki sem emlékezett a megvert egyetemisták közül.

Különben tényleg jó fej volt ez a Rajk gyerek. Kiváló, tehetséges művész, építész, és az igazságért társaiért kiálló, segítőkész barát, társ. Én 1974-ben léptem le, tehát Laci szadeszes dolgait nem ismertem, csak hallomásból. Most, a Facebook segítségével, a volt évfolyamtársak, kivétel nélkül, mind pozitívan emlékeznek reá, és az együtt eltöltött évekre.

Ennek a pártkatona történész asszonynak fogalma sincs ifjúságunkról, az akkori életről. Persze, lehet, hogy csak főnöke kedvébe akar járni.

Végezetül, mint hab a tortán. Schmidt Mária röpiratában megjegyzi: „…Eltűrtük, hogy kollégium és utca viselje a nevét!….” (sic!)  Ehhez csak halkan jegyzem meg: ma is létezik, él és virul a „megtűrt nevű” kollégium – amelyből a Fideszes „keménymag” számos tagja került ki! Csak egy picit kellett volna gugliznia a történész igazgató asszonynak.

Erre azért is fontos emlékeztetni, mert Magyarországon kívül a Földkerekségen nincs még egy olyan demokráciára büszke ország, ahol a három legfőbb állami méltóság (államelnök, miniszterelnök, házelnök) ugyanabból a kommunista politikai keltetőből, ugyanabból a kollégiumi baráti társaságból indult volna (a nép nevében) a hatalom meghódítására, és megtartására.

Néhány múltat idéző, emlékeztető mondat a szakkollégium történetéből

Alapításunk

A szakkollégium gondolata 1969 májusában fogalmazódott meg Chikán Attila, akkori egyetemi tanár fejében. Egy „rendes kollégium” létrehozásának ötletét a rektor, Szabó Kálmán is támogatta. A szakkollégium működésének kidolgozásában az érdeklődő másodéves egyetemisták is részt vettek. A szakkollégiumi modell két intézményesült oktatási formából több ötletet is merített: a népi kollégiumi mozgalomból és az angol college-rendszerből. Ennek a munkának gyümölcseként jött létre a szakkollégium 1970 márciusában.

Névfelvétel

Az első években a szakkollégiumot egyszerűen Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szakkollégiumának hívták. A kollégisták két okból választották a Rajk nevet a szakkollégiumnak: egyrészt, az 1940-es években Rajk László elkötelezett támogatója volt a népi kollégiumi mozgalomnak, másrészt a Rajk-per és az újratemetés miatt Rajk neve tüske volt a Kádár-rendszer szemében, amely a magyar kommunista mozgalom folytonosságát szerette volna kommunikálni.

2020 – a 75. évforduló

Stephen Elekes
-
0
2020 – a 75. évforduló

2020, történelmünk legnagyobb világégésére, pontosabban annak befejezésének 75. évfordulójára való emlékezés éve. Az év első kilenc hónapjának szinte minden napjára jut olyan esemény, mely a végső fegyverletételhez visz közelebb. Habár már az eddig eltelt két hónap (január, február) is jelzi, hogy még napjainkra sincs egyértelműen és alaposan feldolgozva a második világháború vége, befejezése.

Néhány közhely: „a történelmet a győztesek írják”, „soha többé háborút”, „soha többé Holokauszt”, stb. Az elmúlt 75 év rácáfolt ezekre a frázisokra, különösen Európában, ahol állítólag 75 éve béke van. Emlékeztetőül: 1956-ban legalább annyi épület károsodott meg Budapesten, mint 1945-ben. A délszláv háború (1991 – 2001) idején az elfogottakkal, mint hadifoglyokkal való bánásmód semmiben sem különbözött bármely náci haláltáborban elkövetett rémtettől. Ráadásul a srebrenica-i vérengzés, mészárlás a holland „békefenntartók” közelében történt. A jugoszláv szövetségi állam erőszakos felbomlását, a délszláv háborút, képtelen volt megakadályozni az „európaiság szimbóluma”, az EU. Végül a NATO-t, pontosabban az Egyesült Államok légierejét, kellett felkérni a „rendcsinálásra” (ahogy ez a II. világháború idején is történt!)

Valaki is komolyan állíthatja, hogy az elmúlt 75 esztendő európai történelmét a győztesek írták?

Talán Putyin helyzete és szerepe a legnehezebb az idei megemlékezésekben, hiszen hiába győztek 75 évvel ezelőtt elődei, a soknemzetiségű Szovjetunió népei, mára ez a dicsőség elhalványult, elsősorban az egykori szovjet-zóna, a Moszkva befolyása alá került közép-kelet-európaiak körében. Különösen a győzelemért életüket adók családtagjai csalódottak és nehezen veszik tudomásul ezt a – nevezzük – pálfordulást. Putyin évek óta próbálkozik valamit visszaszerezni abból a dicsőségből és tiszteletből, amit országa 1945-ben élvezett az iszonyatos emberáldozattal kivívott győzelem alapján. Nem véletlen, hogy meghagyta azt a (szovjet) himnuszt, amit Sztálin választott ki több pályázat közül, és ami csak 1944-ben váltotta fel az 1922 óta hivatalos szovjet himnuszt, a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dalát, az Internacionálét. Majd a Szovjetunió megszűnése (1991) után már csak szöveg nélkül játszották az 1944 óta hivatalos dallamot. Aztán jött a sydney-i olimpia és az orosz sportolóknak nem volt mit énekelniük, végül Putyin 2000. december 25-én aláírta a himnusz új (hivatalos) szövegét.

Hála az internetnek (youtube) rengeteg visszaemlékezés látható „ferdeszemű” egykori harcosoktól, veteránoktól, akik az 1941-es náci orvtámadást követően, a Nagy Honvédő Háború idején, önként jelentkeztek a szovjet haza védelmére. Ez

némi magyarázat lehet, hogy miért volt oly sok ázsiai a Vörös Hadsereg Közép-Kelet-Európát elözönlő katonái között. Ugyanakkor a katonai vezetők között szinte csak európai kinézetűek voltak.

Hogy az idei, 75. évforduló-sorozat Európa keleti felén nem lesz valami felhőtlen, azt már az eddigi történések is mutatják, például Auschwitz felszabadítása. Putyin Jeruzsálembe ment a Yad Vashem-ben tartott Holokauszt megemlékezésre, amitől viszont távol maradt a lengyel államelnök, mivel állítólag a rendezők, szervezők nem engedték, hogy Putyin után beszédet mondjon. Ugyanakkor az Auschwitzban rendezett megemlékezésen Oroszországot csak a varsói nagykövet képviselte, pedig vagy 40 ország állam- és kormányfője jelent meg a világ legnagyobb zsidó temetőjében tartott megemlékezésen.

Közben Lengyelországban törvénybe iktatták, hogy börtönbüntetéssel sújtható az, aki a haláltáborral kapcsolatban Auschwitz lengyel nevét (Oświęcim) használja, vagy földrajzi helymeghatározóként mellé teszi a „lengyelországi” jelzőt.

Ebből is látszik, hogy a II. világháborúra emlékezés Kelet-Európában máig ki nem beszélt, történelmileg helyre nem tett eseményeket hozhat a felszínre. Ha a nácizmust tekintjük a világuralomra törő, minden mást elpusztító ideológia alapjának, akkor egyértelmű, hogy ennek az eszmének a legyőzése, mi több megsemmisítése volt a legfőbb cél. Egy eszme, mely nacionalista, nemzeti, származási, „faji” alapra helyezte a kontinens népeinek gondolkozását. Ez a szemlélet sokkal veszélyesebb a Föld lakosságára, nemzeteire nézve, mint maga a diktatórikus államforma, az egypártrendszer. Hiszen Hitler minden baj okozójának egyetlen népcsoportot, a zsidókat, nevezte meg, és jelölte ki elpusztításukat hetedíziglen. Ez a 20-30-as években nagyon sok európainak tetszett, mert úgy érezték, ha ez a népcsoport eltűnik Európából, de legalábbis országukból, akkor minden probléma, elsősorban a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenség, egyik pillanatról a másikra megszűnik. Ez az antikapitalista felfogás hozta közös nevezőre a hitlerizmust és a leninizmust.

Mégis, az igazi nagy különbség, hogy amíg a nemzeti-szocialisták (nemzeti = nazional = náci) egy népcsoport (a zsidók) kiirtásától remélték a világ sorsának jobbra fordulását, addig a nemzetközi-szocialisták, azaz a kommunisták, a népektől, nemzetektől függetlenül a magántulajdon teljes felszámolásától, köztulajdonba vételétől várták az egyén életkörülményének látványos javulását. 

Talán érdemes megemlíteni, hogy a kontinentális európai birodalmak (orosz, német, osztrák-magyar, török) az I. világháború végén felbomlottak és „szocialista” (szociáldemokrata) köztársaságokká alakultak, melyek közül néhányból rövid időre szovjet-tanácsrendszer is lett. Moszkva hamar felismerte, hogy a két egypártrendszer, a sztálini (kommunista) szocializmus és a hitleri nemzeti szocializmus, könnyen összetéveszthető, ezért a Komintern-en keresztül a Szovjetunióval szimpatizáló nyugati baloldali körök elkezdték használni és terjeszteni a nemzetiszocializmus helyett az olasz fasizmus, fasiszta szót, fogalmat, jelzőt, majd ennek ellenzőikre az antifasiszta kifejezést, jelzőt.

A magyar nyelv és gondolkodás („mi mindig jók voltunk, mégis, mindenki minket bánt”) sajátossága, hogy ameddig a rasszista szó minden nyelven fajgyűlölőt jelent, addig a radikális magyar nacionalisták a fajvédő szót, fogalmat alkalmazták, és ezzel a többi nemzetiséget tették ellenséggé. Majd

az ősi, egyistenhitű felekezet tagjait törvényi úton átminősítették népcsoporttá, így lett a Kiegyezés óta (1867) törvénybe foglalt izraelitából „zsidó”. A deportálás, „külföldiül” kiutasítást jelent, és az állampolgárságtól való (tömeges) megfosztást.

Erre jó példa a napjainkban bátor hősként tisztelt felvidéki Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedüliként nem szavazta meg (tartózkodott) a deportálást. A szlovákiai magyar politikus ugyanis attól tartott, ha a deportálást, mint olyant, elfogadja a pozsonyi parlament, akkor – esetleg később – a magyar lakosság is szülőföldje elhagyására kényszeríthető.

Arról is szeretnek megfeledkezni a II. világháború ismertetői, hogy 1939-ben Lengyelország szovjet-náci felosztásával, Hitler szabadkezet kapott (Nyugat-)Európa lerohanására. Egyedül Nagy-Britannia állta a sarat a náci légitámadásokkal szemben. A demokrata párti és pacifista USA távol tartotta magát a harcoktól. Roosevelt elnök még 1940 októberében Bostonban is azt mondta:

„Fiaitok nem lesznek idegen háborúkba küldve”
(Your boys are not going to be sent into any foreign wars)

Végül, brit könyörgésre, Washington a szigetország részére és védelmére pénzért (lend and lease = kölcsönbérleti szerződés) volt hajlandó hadianyagot szállítani (1939-41). Az európai hadi és politikai helyzet tragikussá vált, amikor a szárazföldi Európa meghódítása (Blitzkrieg) után Hitler az Ural-ig akarta (Harmadik) Birodalmát kiterjeszteni, és ezért (1941. július) a harmat gyenge Szovjetunió ellen fordult.

Ellentétben Lenin paranoid kapitalista ellenességével (vagy félelmével?), Sztálin szó nélkül elfogadta a nyugati, angolszász szövetségesi (anyagi, hadiipari) segítséget, és a kínálkozó történelmi pillanatot, hogy kitörjön a világszerte megvetett proletárdiktatúra okozta elszigeteltségből.

Az európai kapituláció 75. évfordulójáig (1945. május 8-9) hátra lévő néhány hónap még tartogathat egy-két meglepetést a megemlékezéseken. Beleértve

a magyarországi harcok befejezését is. 1945. április 4. volt a szovjet hadijelentések szerint az a nap, amikor „a Vörös Hadsereg kiűzte Magyarországról az utolsó német-náci egységeket, és hazánk területén befejeződtek a második világháborús harci cselekmények.” Erre a mai kormánypolitika képviselői nem akarnak emlékezni, vagy emlékeztetni.

Annak ellenére, hogy minden politikai felhang nélkül 1945. április 4. a magyarországi harcok beszüntetését, azaz a második világháború magyarországi bejezését jelenti. 

Emlékeztetőül: 1944. október 16-án puccs révén, náci segítséggel került hatalomra a Szálasi-kormány (önelnevezése szerint a Nemzeti Összefogás Kormánya) Budapesten, ám a szovjet front közeledtével 1944 decemberében a Dunántúlra helyezte át székhelyét. Miközben Debrecenben megalakult a szovjet támogatta ideiglenes kormány. Szálasiék 1945. március 28-án oszlatták fel hivatalosan a parlamentet, tagjai, pedig másnap, március 29-én hagyták el Magyarország területét.

A budai Vár 1945. februári védelmében részt vevőkkel ellentétben, az országot március végén elhagyó magyar alakulatok (és velük tartó politikusok) valójában megszegték a haza védelmére tett esküjüket. Vajon miért, és ezt azóta sem rótta fel senki, pl. a jelenlegi nacionalista politikai vezetés?

Arra sincs válasz, hogy a területileg Ukrajnához tartozó Jaltában (1945. február 4-11.) miért csak három szövetséges ország (USA, Nagy-Britannia, Szovjetunió) vezetője van jelen, majd öt hónappal később, a náci kapituláció után (május 8.), Potsdamban (júl. 17- aug. 02) már (Franciaországgal kiegészülve) négy győztes nagyhatalom dönt Európa további sorsáról, az egykori náci birodalom (és szövetségesei) területeinek megszállásáról?

A 75. évforduló megemlékezéseiből kitűnik, hogy mennyire nem ismeri a hidegháború 40 éve alatt ideológiailag befolyásolt magyar közvélemény a nácizmus feletti győzelem valódi okát, a kapitalizmus győzelmét.

Azt, hogy az USA a kapitalista szabadszellemnek megfelelően nagyon rövid idő alatt (szűk négy év = 1941-45) átállt a teljes hadiiparra, miközben (ellentétben a szovjettel), mindvégig azon volt, hogy megkíméljék az „emberanyagot”, és emberközéppontúvá tegyék a hadsereget, melynek érdekében olyan logisztikai újításokat, változásokat alkalmaztak, ami addig Európában ismeretlen volt.

Az egyik ilyen, a „hazai ízek” elérhetősége a világ bármely pontján, hogy harcoló katonáik érezzék az otthon közelségét. Ilyen volt megtalálni azt az alkoholmentes italt, mely csak Amerikában volt kapható. Nem véletlen kötöttek szerződést a Coca Colával, mely minden hadszíntéren jelen volt. 1964-ben az első budapesti önkiszolgáló étterem megnyitásakor egy ismerősöm odasúgta: „Ezt én már ’45-ben láttam az amerikaiaknál, sőt olyan tálcára kapták a kaját, melyen mélyedések voltak és mindennek megvolt a helye. A szakács úgy osztotta ki az ételt, hogy az egyikbe kimérte a levest, a másikba a krumplipürét, a harmadikba a húst, és még a salátának és a desszertnek is volt külön helye.” Ezzel szemben, ’65-ben a Néphadseregben csajka volt, meg zsíros, ritkán elmosott alumínium mélytányér.

Az európai hadszíntereken (legyen az Sztálingrád, Don-kanyar, Budapest ostroma, stb.) készült haditudósításokban, filmeken, fényképeken mindenhol hiányzik a sebesült amerikaiakra jellemző elsősegély nyújtás, az infúziós palackok.

Az amerikaiaknak sokkal fontosabb volt a csendes-óceáni hadszíntér, elvégre a japánok támadták meg őket. Az ottani csaták ismertetésekor feltétlen meg kell említeni az igazi nagy nevet és elmét, az abszolút konzervatív, antikommunista Douglas MacArthur tábornokot. Katonái rajongásig szerették, tisztelték, mivel nem a tiszti étkezdében, hanem katonái között fogyasztotta el ételét. Roosevelt elnököt komcsinak tartotta, olyannyira, hogy elnökké választása után le is szerelt a hadseregtől. MacArthur katonai ismereteit kamatoztatni elment a spanyol-amerikai háborút követően az USA gyámság alá került Fülöp-szigetekre tanácsadónak, ami 1945-ben (50 év elteltével = 1895-1945) kapta volna vissza függetlenségét. MacArthur a Csendes-óceán Svájcát akarta a spanyol nyelvű szigetcsoportból csinálni. Ezt a tervét hiúsította meg Japán 1941 végén, amikor támadást intézett Pearl Harbor és a térség amerikai támaszpontjai ellen. A kiváló katonát Roosevelt elnök azonnal visszahívta az USA hadseregébe, mivel az amerikai demokrácia nem ismer politikai ellentétet a haza védelmében, és a tábornok rögtön szolgálatba lépett. Mint a szárazföldi erők, azaz a hadsereg parancsnoka, végig harcolta a csendes-óceáni háborút, majd kijárta az elnöknél, hogy ő és csapatai (szárazföldi! = Army) előtt tegyék le a japánok a fegyvert, méghozzá a Navy (a haditengerészet) és a Marine (tengerészgyalogság) jelenlétében. Ráadásul azt is elérte Roosevelt utódjánál, Truman elnöknél, hogy Japánt csak a yankee-k szállják meg, ne pedig a négy győztes hatalom, mint Európában. Elvégre

a csendes-óceáni harcokban az USA mellett csak britek és kanadaiak vettek részt. A Sztálin-féle Szovjetunió is csak azután üzent hadat Japánnak, mikor már az USA ledobta a két atombombát (Hirosima, Nagasaki).

Ugyancsak megjegyzendő: a sztálini Szovjetunió 1939-ben, tehát Lengyelország kétoldalú megtámadásának évében, nemcsak a nácikkal, de a japánokkal is meg-nem-támadási szerződést kötött, hogy ne kelljen esetleg két fronton harcolnia. Az öt éves szerződés (1939-44), – ha előzőleg nem mondják fel – automatikusan még egy évig (1945) érvényben marad. A japánok 1941-ben a Szovjetunió elleni náci orvtámadás idején korrektül továbbra is tiszteletben tartották a ’39-es megállapodást. Erről sem tud igazán a magyar közvélemény.

A napokban emlékeztek meg a szövetségesek Drezda elleni légitámadásáról, és az egyik Facebook-os ismerősöm megemlékezését ezzel indította:

„…. Katonai szempontból is értelmetlen, zömében polgári lakosságot sújtó bombázás volt. 1969-ben láttam a cikkben említett romokat.

Nagyon sokan bevették ezt az endékás kommunista propagandát, mármint 25 évvel a háború után épülettörmelék halmazt mutogatni, mint az amerikaiak (és britek) „gaztette”. Arról persze nem emlékeztek meg (elmarasztalóan), amit a nácik tettek, pl. Conventry vagy Rotterdam ártatlan lakóinak szőnyeg-, gyújtó- és napalm bombázásával.

Különben Németország szerte a neonácik emlékeznek meg ezekről a szövetségesek által végrehajtott bombázásokról napjainkban is. Münchenben több ilyen „domb” is található, ahol emléktábla hirdeti a szomorú eseményt, és amit minden évben a neonácik átragasztanak az USA-t és Nagy-Britanniát gyilkosnak nevező felirattal.

A múlt-kor.hu azon állítása sem igaz, hogy a második világháború legpusztítóbb légitámadása a szászországi Drezda elleni volt. Tokió sokkal többet kapott és szenvedett el 1945 januárjában. Éppen ezért nem érezte át a japán hadvezetés augusztusban a Hirosima elleni atomtámadás emberveszteségét, mivel a sugárzás következtében a halálestek többsége csak később jelentkezett.

Hirosima (és Nagasaki) jól átgondolt és kivitelezett stratégiai célpontok voltak. Mindkettő kikötőváros Japán nyugati oldalán, azaz a kínai partok felé. Ezek voltak a hadtáp és utánpótlás szállító tengeri hajóösszekötések a japánok által megszállt Mandzsúriával, ahol az egész japán szárazföldi hadsereg érintetlenül állt és várt a szigetország védelmére való bevetésre a tengeren és óceánon közeledő amerikaiakkal szemben.

Ezekkel a példákkal talán közelebb került a világháború megértése, és a Győzelem Napjára való emlékezés 75. évfordulója.

Egyéni észrevétel, megfigyelés

A 80 év alattiak, különösen a ’45 után születettek közül sokan úgy gondolják, hogy Magyarországnak mindig volt közös határa az 1917-18 óta fennállt Szovjetunióval. Nos, ez tévedés. Még a Tanácsköztársaság idején sem volt! Annak ellenére, hogy a pártállam propagandája, különösen 1957 után, előszeretettel mutatta azt a képet, amelyen Szamuely repülővel ment Moszkvába, hogy találkozzék Leninnel.

A wikipédia szerint:

„….1918. november 9-én Ungváron megalakult a Magyarországi Rutén Néptanács, majd a Károlyi Mihály-kormány megalapította itt a Ruszka Krajna autonóm területet….”

Nem tudom, mennyire ismert a Hucul Köztársaság, amiről ITT lehet olvasni, és aminek bukását követő évtizedek után Kárpátalja a Szovjetunióhoz, azon belül az Ukrán SzSzK-hoz került.

Ugyancsak kevésbé ismert, hogy Ruténia (azaz a ruténok) és Ruszinföld (azaz a ruszinok) a csehszlovákoktól kapták a Podkarpatská Rus azaz a Kárpátalja elnevezést. A versailles-i béketárgyalások idején Kárpátalja fontosságát mindenekelőtt az alapozta meg, hogy területén haladt keresztül az a vasútvonal, amely biztosította a közvetlen összeköttetést Csehszlovákia és Románia között. A párizsi békekonferencia már 1919. szeptember 10-én, az „osztrákok Trianonjakor”, a saint-german-en-lay-i békediktátumban az Ausztriától levált Cseh-szlovákiához csatolta ezt a területet.

A szovjet-magyar határ csak 1945. június 29. óta létezett, tehát erről is meg kellene emlékezni ez év folyamán.

Az előzményekről röviden: Az 1938. november 2-ai első bécsi döntés értelmében Kárpátalja déli része (Ungvár, Munkács, Beregszász) Magyarországhoz került. Majd 1939. március 15-én, a magyar hadsereg megszállta az egész területet, azaz Kárpátalja egészét Magyarország annektálta. 1944 októberében a szovjet hadsereg foglalta el Kárpátalját, majd 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták a területet.

Tanmese az átpolitizált agyunkról – Chile – 2019. március

Stephen Elekes
-
0
Tanmese az átpolitizált agyunkról – Chile – 2019. március

Bálint bácsinak és Margit néninek négy gyereke volt: Pista, Gyuri, Miki és Panci. Épségben átvészelték a háborút. Majd a két idősebb fiú elhatározta, hogy otthagyja a szülőföldet, mert a kialakulóban lévő szovjetrendszer (pártok megszüntetése, államosítások, stb.) nem sok jóval kecsegtetett, és nem úgy nézett ki, hogy itt valaha is jó élet (demokrácia, plusz virágzó kapitalizmus) lesz.

Tervükbe beavatták a papát, aki a MÁV központban volt alkalmazott. A papa megszervezte, hogy egy gabonaszállító vagonba elbújva megpróbálják a kijutást az országból. Egy papundekli (kartonlemez) alá bebújva, majd gabonával beszórva indultak el az életveszélyes nagy kalandra. Bálint bácsi azt is megszervezte, hogy a hegyeshalmi ügyelet táviratot küldött Pestre az Andrássy úti központba:

„a szállítmány elhagyta Magyarországot”.

Megkönnyebbülés volt a távirat olvasása. Igaz, még el kellett jutni Bécsbe, illetve valamelyik szövetségesi zónába ahonnan aztán tovább a nagyvilágba, pontosabban el Európából. A legrövidebb várólista a Chile-be kivándorolni szándékozóknál volt. Mindkét fiú ott kezdett új életet. Aztán lassan jöttek az életjellel felérő „kedveskedések”, mint például a kis helyen elférő és könnyen elajándékozható Gillette borotvapengék. Majd a beilleszkedés évei következtek. Pista még Magyarországon tanult szakmájában helyezkedett el, optikus lett. Gyuri pedig benősült egy farmer családba, gazdálkodó lett. Bálint bácsi meghalt, a két fiú nem tudott hazajönni a temetésre, hogy végső búcsút vegyenek szeretett apjuktól, aki aktívan segítette menekülésüket.

A 60-as évek végére Chile-ben a háború utáni magyarországi politikai időkre emlékeztető események kezdtek elszaporodni. Úgy, ahogy Magyarországon is demokratikusan, parlamenti választások útján (szalámi taktikával) került hatalomra a kommunista párt, a chile-i belpolitikai helyzet is (nagyon) hasonlónak tűnt, pláne olyanok szemében, akik már ezt egyszer átélték a 1945-1948 között Magyarországon. A két testvér választás elé került:   vagy bevárni, és átélni azt a kommunista (marxista) rendszert, ami elől elmenekültek, vagy továbbállni, azaz ismét menekülni.

Pista a továbbállás mellett döntött, chile-i útlevéllel, családostul települt át Kaliforniába, ahol a spanyol is sokat segített a gyors beilleszkedésben. Az újrakezdésben velük tartott a házvezetőnőjük is.

Gyuri viszont úgy döntött, hogy marad. Ő chile-i, megtalálta második hazáját, családja van, chile-i állampolgár, gazdálkodó, ő nem megy sehova. Jöjjön, aminek jönnie kell. Túléljük. Felesége farmer családja sem hagyja el a megélhetésüket biztosító (szülő)földet. Gyuriék maradtak. Gyuri azzal vigasztalta magát, hogy elvégre a szülei és másik két testvérük sem hagyták el Magyarországot. Aztán hamarosan Gyuri is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor földjét, gazdaságát elveszik.

Allende köztársasági elnök tragikus végét szokás emlegetni, viszont hatalomra jutásáról még napjainkban is mélyen hallgat a hazai közvélemény, pedig a KGB rendesen benne volt, és aktívan támogatta Allende győzelmét. Mielőtt bárki szememre vetné, hogy nem igaz, azokat emlékeztetném, hogy a 60-as évek végén, a hidegháború idején, a kétpólusú világban, mindkét nagyhatalom a maga oldalára próbálta állítani a közvetlen érdekszféráján kívül eső országokat, népeket. Chile-ben 1932 óta közvetlen köztársasági elnökválasztás volt, és az alkotmány szerint az győz, aki eléri a szavazatok 50%-át. Ha ez nem következik be, akkor a legtöbb szavazatot kapott személy lesz a köztársaság elnöke. 1970-ben, a szeptember 04-i elnökválasztás eredménye:

Salvador Allende szocialista (marxista) pártja: Popular Unity szavazatok száma: 1.070.334
százalék: 36.61% mandátum, parlamenti hely: 153

Jorge Alessandri független pártja: PN-DR (Nemzeti Párt (PN) – Radikális Demokraták (DR) )
szavazatok száma: 1.031.159 százalék: 35.27% mandátum, parlamenti hely: 35

Tehát, Allende és pártja mindössze 1,34 %-kal győzött, azaz mindössze 39.175 szavazattal.

A harmadik helyezett, a kereszténydemokrata párt színeiben indult horvát származású Radomiro Tomic lett, akire 821.801-en szavaztak.

Az alsóházi szavazáskor a kereszténydemokraták Allendére adták le voksaikat, így a képviselőházban is a „Népfront” (Popular Unity) jött ki győztesen. Allende „egységpártjába” tömörültek a Luis Corvalán vezette kommunisták is. Ha van, aki még emlékszik erre a névre, esetleg Vlagyimir Bukovszkijra.

Az elnökválasztási harcba, kampányba jelentősen beleavatkozott az akkori kétpólusú világ titkosszolgálata (CIA, KGB). A CIA az Anti-Allende táborra koncentrált, azt bizonygatva, hogy diktatúrához és a kapitalizmus végéhez vezet a marxista elnök megválasztása. Ebben elsősorban az amerikai nagyvállalatok (multik) jártak az élen, pl. az ITT telefon-cég, mely dollár százezreket költött az ellenjelöltekre. A KGB sokkal jobban koncentrált jelöltjük győzelmére. Például Allende-t nyíltan 50.000.- US dollárral támogatták. A közvetlen elnökválasztás eredményét (1.36%) látva Andropov az SZKP KB-nek megígérte, mindent elkövet, hogy a chile-i Alsóház is Allende-t hozza ki győztesnek. Nixon pedig tajtékzott, hogy a CIA képtelen volt ezt a minimális szavazati különbséget megváltoztatni, és a független Alessandri javára fordítani.

Allende első intézkedései a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetését, de legalább is enyhítését célozták meg.

Az elégedetlenségek csak később jöttek elő. Mint általában a munkásság megmozdulásai, a sztrájkok keltenek zavargásokat, de leginkább hangulatot. Ezek fokozása vezethet később tragikus következményekhez. 1973 áprilisában magasabb bért követelő bányászsztrájk kezdődött. Egy bányászt lelőttek. Erre az egyik páncélos alakulat megtámadta az elnöki palotát. A hadsereg nem követte a puccsistákat, mivel a törvény- és alkotmány-tisztelő katonaság kizárólag a köztársasági elnöknek engedelmeskedik. Allende tábornoka, a hadsereg főparancsnoka, Augusto Pinochet távol tartotta magát és katonáit. Júliusban 40 ezer kamionos lépett sztrájkba, mely súlyosan érintette az egész ország ellátását, és jelentősen növelte a köztársaság elnök elleni közhangulatot. Az áremelkedések és az élelmiszerhiány utcára vitte az embereket. Allende a könnygáz használatát engedélyezte a tiltakozók ellen. A legnagyobb példányszámú (kormányellenes) újság, a Le Mercurio-t adócsalással vádolták, főszerkesztőjét letartóztatták. Az infláció szeptemberre 300 %-os lett, és a lakosság megosztottá vált az Allende kormánnyal szemben. Közben még augusztusban az Alsóház (Congress) 81-47 arányban követelte, hogy Allende tartsa tiszteletben az alkotmányt. Igaz, a Felsőházban (Senate) nem kapta meg a kétharmados többséget, ami szükséges, hogy elítéljék az elnököt. Mégis jelentős kihívás volt a kialakult helyzet, ami ellen nem tett semmit az köztársasági elnök, Allende. Kivéve, hogy közölte: nem mond le.

A katonai alakulatok körbefogták az elnöki palotát (La Moneda Palace), a bent tartózkodó elnök – több forrás szerint – öngyilkos lett.

A puccshoz csatlakozott a teljes chilei fegyveres erő (hadsereg, tengerészet, légierő és a rendőrség (Carabineros). A fegyveres erők katonai kormányt alakítottak és vezetőjüknek megtették Allende addigi főparancsnokát, Pinochet tábornokot. Az Egyesült Államok azonnal elismerte az új rezsimet és felajánlotta segítségét.

Az ezt követő megtorlás példa nélküli Chile történetében. Az ENSZ és az emberi jogi szervezetek mélységesen elítélték a több ezer ember börtönbe vetését, megkínzását, „eltüntetését” és meggyilkolását. 200.000-re becsülik az országot elhagyók számát.

Allende elődje, Frei elnök, aki a marxista államelnök hivatali ideje alatt ellenzékben volt, először üdvözölte Pinochet hatalomátvételét, majd látva annak brutalitását, a katonai diktatúra ellen fordult. Hasonlóan üdvözölte a puccsot a katolikus egyház feje: Raúl Silva Henríquez bíboros is, aki szerint a hadsereg megmentette az országot a „marxista diktatúrától”. Viszont a puccsisták emberjogi és szociális érzéketlenségét látva hamar Pinochet-ék ellen fordult a szókimondó bíboros.

A (részben trockista) marxisták szerint Allende nem látta át a helyzetet, a „baloldali koalícióba” bevett kommunisták pedig nem voltak elég erősek, így

elmulasztották azt az alkalmat, amikor szabad választáson a marxisták hatalomra tudtak kerülni (először a történelem során!).

Allende kormányzása alatt a kommunista (főtitkár) Corvalán semmit sem tett a hatalom megszilárdítására. A sztrájkokat az ellenzék (beleértve a CIA) szervezte. A munkásosztály nem volt felkészítve Allende és a szocialista, marxista értékek megvédésére. Magát a puccsot néhány (mindenre elszánt) katona hajtotta végre. A fegyveres erők többsége a laktanyákban marad, és tartották magukat, amire felesküdtek: „a mindenkori köztársasági elnököt szolgálom és védem”. Valóban, Corvalán neve akkoriban nem szerepelt a hírekben! Mégis letartóztatása után távollétében, Moszkvában (!) Nemzetközi Lenin-békedíjjal tüntette ki Brezsnyev.

Chile Allende elnöksége alatt vette fel a diplomáciai kapcsolatot Kubával és Észak-Koreával. A szeptemberi katonai puccsot követően a szocialista országok, élén a Szovjetunióval, megszakította a diplomáciai kapcsolatot Chile-vel. Így az NDK, Észak-Vietnam, Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország is. Ugyanakkor Románia és a Kommunista (Vörös) Kína, nem!

Most vissza a családi történethez! 1979-ben Győrben meghalt Margit néni. A két távolba szakadt fiú 30 év elteltével úgy érezte hazajöhet, hogy búcsút vehessenek édesanyjuktól.

Pista, mint amerikai állampolgár, az Egyesült Államok hadseregének egyik laboratóriumának vezetője, megkapta a haláleset miatti sürgősségi beutazó vízumot Magyarországra. Gyuri bajban volt, mert Chile-ben nem volt magyar külképviselet. Így magyar beutazási vízumot a Pinochet-diktatúrában élő chilei még halálesetkor sem kaphatott! Valaki megsúgta Gyurinak, hogy repüljön Bécsbe, és ott a magyar követségen nagy valószínűséggel megkapja arra a pár órára a beutazási engedélyt, hogy eljusson Győrig, a mama temetésére. Közel 20 órás repülés után Bécsben beadta és várta a beutazási engedélyt, hogy végső búcsút tudjon venni édesanyjától. Nos, a magyar állam képviselői sokkal előbbre tartották az ideológiát és a politikát, mint az anya-fiú közti emberi, családi kapcsolatot, és nem adták meg a beutazási engedélyt. Ez a történet egy életre megtanította, hogy a „nagy politika” semmibe veszi a kisembert, a családi, emberi kapcsolatokat.

Itt a Szabad Európa Rádió – internetes magyar nyelvű adása elé

Stephen Elekes
-
0
Itt a Szabad Európa Rádió – internetes magyar nyelvű adása elé

Sokaknak meglepetést vagy csalódást fog okozni a jövőre tervezett magyar nyelvű adás beindítása. Azért nem írok „újraindítást”, mert ennek az amerikai kezdeményezésnek valójában semmi köze a negyvenkét éven (1951-1993) keresztül sugárzott (és megszokott) klasszikus rádióhoz, rádiózáshoz.

A jövőre induló, modern, 21. századi technológiát (computer – internet) alkalmazó, hírforrás kezelését a kihalófélben lévő egykori hallgatók már nem is nagyon értik. Szomorúan veszem tudomásul, és közlöm (a még élő) egykori hallgatókkal, hogy jövőre végleg el tűnik „A” Rádió (a Szabad Európa), fiatalságunknak még az emléke is. A demokrata párti Clinton elnök 1993-ban elsőként szüntette meg a magyar nyelvű adást. Mára pedig a rádió, mint olyan, is feledésbe merült. Géza (Cseke László) halálával, pedig az enyészetté vált a múlt is. Véget ért a beat-korszak, a lemezbemutatók hosszú sora. A Forgószínpad zenés műsora, jellegzetes nyitószámával, a „Happy Days Are Here Again”, mint a Vasfüggöny idejének jellegzetes szignálja ugyancsak nosztalgikus emlék a ma nyugdíjasainak. Már csak azért is, mert a jövőre induló internetes „SZER” valójában egy honlap (hírportál) lesz, sok-sok információval és politikával.

Örülhet a hazai ellenzék, mert azt kapják, amire napjainkban egyre kevesebben emlékeznek. Hányan tudják, hogy a napokban elhunyt Konrád György elsőként vállalta, hogy saját hangján szólaljon meg az akkor még hivatalosan tiltott, ellenséges rádióállomásnak és juttassa el gondolatait a hazai hallgatóságnak. Furcsa mód épp ettől a (kezdetben CIA által finanszírozott) Rádiótól várja a jelenlegi hazai „baloldal” a jobboldali médiatúlsúly megszüntetését, vagy legalábbis enyhítését. Az amerikai demokrata párt mellett lobbyzó magyar származásúak is elégedetten dőlhetnek hátra: „ismét van Szabad Európa”! Hogy ettől helyreáll-e majd a médiaegyensúly, majd döntse el a hallgató, pardon az internetes oldal, hírportál olvasója, látogatója. Közben

a diktatúrával vádolt Orbán is mennybe fog menni, mondván lám-lám teljes a szólás-, és sajtószabadság, hiszen semmi akadálya az USA által finanszírozott internetes hírportál magyarországi működésének.

A civilszervezetek is megnyugodhatnak, minden kérésüknek, követelésüknek helyt ad majd, sőt időnként helyszíni videó közvetítéssel is szolgál az internetes SZER (RFE/RL).

Arról még nincs konkrét szó, hogyan működik majd ez a hírportál. Honnan fognak szerkesztőket toborozni? Találnak-e pártatlan, semleges és mindenre nyitott újságírókat, akik kizárólag a történésekről számolnak be, minden sallang, kommentár és jelző nélkül. Aztán majd a felnőttnek tekintett „hírfogyasztó” maga dönti el azt, hogyan értelmezi az ott közölteket.

Bevallom, eleve halva született ötletnek tartottam és tartom, hogy külföldről vár bármilyen segítséget a magyar ellenzék. A jelenlegi politikai helyzetet 2010-ben az akkori baloldali kormány szúrta el. Mai napig nincs magyarázat, és pontos (világos) felmérés és kiértékelése az akkor történteknek, ami kétharmados többséghez juttatta a Fideszt. Ez az iszonyatos baloldali vereség adott vérszemet (és törvényi felhatalmazást) a jelenlegi hatalomnak, mely keresztény, nacionalista szólamaival (egyelőre) megdönthetetlennek tűnik. Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi hírportáltól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

A kritikus hazai közvélemény (élén az értelmiséggel) csak nem akarja felfogni, hogy megváltozott a világ, vége a hidegháborúnak, és 26 évvel ezelőtt épp a demokrata párti Clinton elnök szüntette meg a SZER öt kelet-európai országba sugárzott műsorait, arra hivatkozva, hogy „kitört a világbéke”. Hiába figyelmeztette elődje, a republikánus párti Bush elnök, hogy a „kommunizmus” nem szűnik meg egyik napról a másikra, a Rádiót (SZER) még (legalább) tíz évig üzemeltetni kell, és ezzel segíteni az átállást a kapitalizmusra és a demokráciára. Clinton beiktatása után szinte azonnal bezáratta a Kelet-Európának (értsd alatta volt Varsói Szerződés országok) anyanyelven sugárzó stúdióit. A müncheni központot (elsősorban anyagi megfontolásból, beleértve a sokkal gyengébb munkajogi feltételeket) áthelyezték Prágába. A SZER-nek akkor már csak a neve emlékeztetett a hidegháborús időkre, a prágai stúdió(k) elsősorban a volt Szovjetunió nyelvein sugárzott tovább. Ezért megmaradt az RFE/RL elnevezés, ami a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió nevének (és személyzetének) összevonásából él(t) tovább napjainkban is.

A már működő bolgár és román nyelvi adásokról tudjuk, hogy azok kizárólag „netrádió”(k).

Pontosabban, hírportál, ami internet kapcsolat nélkül nem működik, nem „fogható”. Ilyen lesz a magyar is. Hallgatottságáról, népszerűségéről – egyelőre – nincs adat. Csak annyit tudunk, hogy műsoraik a román és bolgár fővárosban, helyi stúdiókban készülnek, amit a prágai központ rendszeresen figyel. A román és bolgár osztály működésének alapfeltétele volt a civilszervezetek bevonása, valamint az ország vezetésének, kormányának hozzájárulása! Elvégre baráti országokról van szó, nem pedig hidegháborús ideológiai ellenségekről. A hivatalos verzió szerint, mindkét kormány (román, bolgár) hozzájárult a civil szervezetek kéréséhez, hogy a korrupció elleni harcba vonják be az Amerikai Egyesült Államokat.

A SZER román és bolgár nyelvű programjairól eddig semmilyen visszajelzés („feedback”) nincs. Nincsenek pontos adatok, hogy az adások mennyire sikeresek, mekkora a hallgatottságuk? Arról sincs biztos adat, hogy a műsorok milyen hatással, befolyással vannak az ország életére, különös tekintettel a korrupció elleni harcra? Ugyancsak nem tudjuk, milyen megállapodása, engedélye van az USAGM-nek a bolgár és román kormánnyal? Az USAGM (U.S. Agency for Global Media = az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége) ugyanis az összes külföldre szóló adások Washingtonban székelő felügyeleti szerve, amelynek csak egy egysége az RFE/RL. A SZER (és SZR) elnöke most járt Magyarországon, és szerinte „jó találkozó” (good meeting) volt a kormány tagjaival (Kovács Zoltán) .

Ne feledjük, az USA-nak nem célja a magyar belpolitikába való beavatkozás. Nem is teheti. Csak a korrupció elleni harchoz adhat segítséget, valamint a(z amerikai) liberális demokrácia, a fékek és egyensúlyok ismertetésével segítheti a lakosságot, ahogy ezt a Vasfüggöny idején is tette. 

Sokan nincsenek tisztában a kialakult helyzettel. Ahhoz, hogy indítsanak egy internetes hírportált, nem kell „állami” segítség, vagy asszisztáció. Semmilyen engedély nem kell hozzá. (lásd kuruc.info). Viszont a SZER (RFE/RL) irodát akar nyitni Budapesten, stúdióval, helyi stábbal, amihez kell a célország kormányának (hatóságának) beleegyezése (akkreditáció). Ilyen jellegű tárgyalások előkészítésére jött a napokban Magyarországra Jamie Fly, az RFE/RL elnöke.

Még valami, valaki is komolyan gondolta és gondolja, hogy a SZER nevének hallatától, jobb, kiegyensúlyozottabb lesz a magyar belpolitika? Azon belül a médiaegyensúly? Az orbáni nacionalisták megijednek egy internetes hírportáltól? Inkább arról van szó, hogy az amerikai demokrata párt mindent megragad jövő évi választási sikere érdekében, amihez jó publikumnak tűnik a magyar baloldali ellenzék, akik „copy-paste” veszik át a NYTimes és a CNN híreit, és mindent, ami Trump-ellenes. Mintha az USA-ban más hírforrás nem is lenne. Érdekes, az Euronews sohasem kapott akkora népszerűséget, mint ez a hidegháború idején született és akkoriban (hír)nevet szerzett megbízható amerikai rádióállomás (SZER), ill. annak mostani, internetes változata. Pedig, mint EU-tag, az európai közösséghez kellene fordulnia a hazai ellenzéknek, nem pedig a tengerentúl felé.

Nyári emlék

Stephen Elekes
-
0
Nyári emlék
10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés mára már csak valóban emlékezés lesz. Egy kor, fiatalságunk emléke. Isten Veled Laci! Nem feledünk! (ahogy azt a kort sem)
R. Laci 60. születésnapjára
Az Ifipark akkori vezetője, főrendezője egy Rajnák nevű pali volt, akit a (kékinges) „ifjú-gárdisták” vettek körül. Csak nyakkendőben volt szabad bemenni, … 40 fokos melegben is! A farmernadrág (jeans) tilos volt, aki abban jött, eleve nem engedték be. Az aquincum-i nyári gyakorlaton francia diákok is részt vettek. Búcsúzóul, amolyan záróbuliként – egyetemi (KISZ) közreműködéssel – a gyakorlat résztvevői elmentek az Ifiparkba. Már ott gubanc volt, hogy a francia diákok nyakkendő nélkül és farmerban jelentek meg, jöttek a bulira. Rajnák már akkor akadékoskodott, de hát nem tehetett semmit, be kellett engedni a „rendbontókat”. Az „ifjúgárdisták”-at valszeg nem értesítették. A piát pultnál árulták, és úgy vittük az asztalokhoz. A zenekar (és a műsor – azt hiszem, Hofi volt, mert ő is ott kezdett….) a szünetben kordonnal volt elkerítve. Az egyik francia srác – nem tudva mi a szabály – sörrel a kezében átlépett a kordonon, hogy minél előbb az asztalhoz érjen. Az egyik gárdista rászólt. A szerencsétlen farmernadrágos nem értette, és folytatta útját az asztala irányába. Mire elkezdték püfölni. Laci azonnal a francia srác segítségére sietett. Erre elszabadult a pokol. Repültek a székek, borultak az asztalok, aki tehette elmenekült, ill. a székek, asztalok mögé bújt. Majd megjelent a rendőrség és a „rendbontókat” elvitték. Az esetről – ha jól emlékszem – Zsuzsa értesítette Júlia nénit. Mire Laci beért a rendőrségre, ott már azzal fogadták: miért kellett az édesanyját ebbe bevonni? (ezt Lacitól tudom, aki mondta, hogy a fogdában elvették tőle az övét és a cipőfűzőjét – azt élte át, ami valamikor az édesapjával történt). A tárgyalásra – hónapok múltán -begipszelt kezű, karú, sántító „tanúk” jelentek meg, akik váltig állították, hogy Laci és évfolyamtársai bántalmazták őket. Például a többdioptriás szemüveget viselő „Janó”, akinek az első percben leverték a szemüvegét, mire egy (vas)széket próbált maga elé tartani, hogy kivédje az ütéseket. A vád (és a „tanúk”) szerint „Janó” támadt vasszékkel a „rendfenntartókra”. Erre mondta Laci: ugyanazokat az abszolút ávós módszereket alkalmazták Rajnákék, mint, amit az apja ellen is tettek.
Boldog szülinapot!

Nosztalgia, álmodozás, valóság – a SZER-ről reálisan

Stephen Elekes
-
0
Nosztalgia, álmodozás, valóság – a SZER-ről reálisan

Csak nem nyugszanak a kedélyek, és csak nem akarják megérteni, hogy a Szabad Európa Rádió (RFE) magyar nyelvű adásának újraindítása nem kívánságműsor.

Olvasva a hazai (magyar nyelvű) jelentéseket, Magyarországon (egyesek) csak nem akarják felfogni, hogy vége a hidegháborúnak, és megváltozott a világ, és 26 évvel ezelőtt épp a demokrata párti Clinton elnök szüntette meg (többek között a magyar nyelvű adást is), arra hivatkozva, hogy „kitört a világbéke”. Hiába figyelmeztette elődje, a republikánus párti Bush elnök, hogy a „kommunizmus” nem szűnik meg egy csapásra, a Rádiót (SZER) még (legalább) tíz évig üzemeltetni kell, és ezzel segíteni az átállást a kapitalizmusra és a demokráciára. Clinton beiktatása után szinte azonnal bezáratta a Kelet-Európának (értsd alatta volt Varsói Szerződés országok) anyanyelven sugárzó adókat. A müncheni központot (elsősorban anyagi megfontolásból, beleértve a sokkal gyengébb munkajogi feltételeket) áthelyezték Prágába. A SZER-nek akkor már csak a neve emlékeztetett a hidegháborús időkre, a prágai stúdió(k) a volt Szovjetunió nyelvein sugárzott tovább. Ezért megmaradt az RFE/RL elnevezés, ami a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió nevének (és személyzetének) összevonásából él tovább napjainkban is.

Megdöbbentő volt a 444-es hírportálon olvasni, hogy: (a SZER)

„….Az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét…” Ez nem igaz! Ez szemenszedett hazugság! A Rádió mindig is távol tartotta magát az „emigráció”-tól.

Feladata a nyugati (amerikai) értékrend közvetítése volt, nem pedig a magyar emigráció véleményének közvetítése. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs a Rádió szerepéről, annak fontos feladatáról a hidegháborús években.

Emlékeztetőül. A Vasfüggöny létrehozatala után az CIA-t bízta meg az amerikai kormány a hírforrásoktól elzárt kelet-európai országok lakóinak (rabnemzetek) tájékoztatására. A CIA-nak három „akciója” volt.

1. léggömbbel, ballonokkal röplapokat küldeni az aknazár túloldalára
2. rádióadásokon keresztül tájékoztatni a lakosságot a világeseményekről
3. könyveket bejuttatni a Vasfüggöny mögé

Ez a harmadik „akció” volt a legsikeresebb, mert erre sohasem jöttek rá a vasfüggöny mögötti hatóságok. A zseniális ötletet (ingyen könyv-akció), különben egy román kolléga találta ki. Sőt, ő javasolta, hogy ne szovjet- meg diktatúraellenes (propaganda) anyagokat küldjünk, hanem olyanokat, amelyek bemutatja a baloldaliságot (marxizmus) a maga valóságában. Elvégre az „index”-re tett, betiltott könyvek között sok marxista írás is volt, amelyek nem egyeztek a moszkvai központi irányzattal. Csak zárójelben, ezeknek a könyveknek az eredeti (még Horthy-korszakban megjelent) példányait lehet ma is olvasni.

A könyvakció lényege: bármely nyugat-európai nagyváros könyvesboltjában (néhol kávézójában) volt egy „sarok”, ahol ha a külföldi (kelet-európai) turista bemondta, hogy honnan jött, ingyen kapott egy példányt. Ez olyan sikeresen meg volt szervezve, hogy (sokszor) a könyvesbolt sem tudta, hogy a CIA van mögötte, és az USA finanszírozza.

Az volt a szöveg, hogy „itt van néhány darab felesleges példány (sokszor idegen nyelven), ha valakinek kell, adják oda neki. A célországba való „becsempészést”, mindenki a saját felelősségére tette.

A Rádiót, annak CIA-s kapcsolatát, a 70-es évek legelején egy kaliforniai erősen baloldali hetilap, a Ramparts (magazine) „szellőztette meg”, ami ellen Washington nem tiltakozott, helyette az egész intézményt a State Department (külügyminisztérium) alá helyezte, és felügyeletét a Kongresszusra bízta. A CIA embereit pedig választás elő állították: vagy kilépnek a hírszerző-ügynökség kötelékéből, vagy el kell hagyniuk a Rádiót.

A magyar osztály dolgozói is csak a hírekből tudták meg, hogy ki pénzelte (addig) a Rádiót.

’56 végén komoly átszervezés volt. Addig a Rádió vezetését (CIA) nem érdekelte a minőségi tartalom, a lényeg arra koncentrálódott, hogy a zavarások ellenére a hírek eljussanak a hallgatókhoz. ’56 ősze mutatta meg, hogy a magyar szerkesztők mennyire emocionálisak, mindenki „vérmérsékletének” megfelelően közvetítette (és kommentálta) a magyarországi eseményeket. Ezt a hírközlési hibát a forradalom leverése után kijavították, és valamennyi műsort professzionálissá (megbízhatóvá) tették. Ettől kezdve, minden adásba ment anyagról készítettek egy rövid, angol nyelvű összefoglalót, hogy az amerikai vezetés tudjon az elhangzottakról. Ebből a „fordító” osztályból alakult a BAD (Broadcast Analysis Division), mely nemcsak fordítással foglalkozott, hanem elemzéseket készített a Rádió valamennyi nyelvi osztályának műsorairól, így a magyar nyelvű adásokról is. Hangsúlyozni kell: ez NEM cenzúra volt, mert a munkatársak szellemi termékét utólag foglalták össze, ill. „minősítették”!

Meglepő, és átlátszó, ahogy a New York Times (NYT) legutóbbi Magyarországgal és a SZER-rel foglalkozó cikkében az egészet tálalta. Tipikus demokrata párti megközelítés, ahogy elhallgatják mi is az Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for Global Media) nevű intézmény, és mekkora súlya, szava van nyilatkozó vezetőjének, Mr. John Lansing-nek.

Az Agency for Global Media ugyanis nem felügyeli az adásokat, csak javaslatokat tehet!

Egy kis háttérinfó. Az 1945 után kezdődött hidegháború idején az amerikai hírszerzés (CIA) irányította a Szovjetunió és szatellit államaiba irányuló ellen-propagandát. Már említettem, hogy három fő akció volt a szovjet ideológia és propaganda ellensúlyozására. A Rádió volt a hírek, az információk gyors eljuttatásának eszköze a Vasfüggöny mögött élőkhöz. Ezt már a II. világháború alatt megtapasztalta szinte valamennyi fél, különösen a harci események ismertetése, azok pontos (és valós) közlése. A legalkalmasabbnak a rövidhullámú adások mutatkoztak. Hogy az adásokat fogó készülékek mennyire feleltek meg ennek a célnak, azt csak sejteni lehetett. Nem véletlen, hogy a „Néprádió” nevű készülékben nem volt rövidhullámú vételi lehetőség. Ezért felértékelődtek a háború előtt gyártott készülékek, amikkel már akkor lehetett fogni „Londont” (BBC), az egyórás magyar nyelvű adást, amit már akkoriban is zavartak! Viszont, az egyéb nyelven sugárzott műsorokat, híreket, nem. Például a BBC szerb nyelvű adását tisztán lehetett fogni és hallgatni. Hasonló volt a helyzet a későbbi rock-beat zenei műsorok esetében is. A SZER csehszlovák zenei adásait magnó minőségben lehetett fogni. A zenei anyagok szinte ugyanazok voltak (pl. Top 20), csak a nyelv, a műsorvezetés volt más.

A Kelet-Európának (rabnemzetek) szóló műsorok finanszírozása úgy került a nyugati köztudatba, hogy azt az amerikai lakosság adományából tartják fenn.

Hatalmas pénzt és reklámot szánt erre a CIA, szinte valamennyi népszerű (amerikai) színészt, művészt, énekest bevonták ebbe. Ennek ellenére a vietnámi háborút ellenző egyik (baloldali) csoport, kinyomozta és bizonyítékokkal alátámasztva megírta, hogy a SZER (és a Szovjetuniónak sugárzó Szabadság Rádió) napi 19 órás működését a CIA finanszírozza. 1973-ban került át a Rádió az amerikai külügyminisztérium irányítása alá, ahol egy „Nemzetközi Sugárzási Testület” felügyelte (BIB = Board for International Broadcasting). Ezzel jelezték, hogy ez egy „non-profit” „magán-adóállomás”, melynek semmi köze a mindenkori amerikai kormányhoz. Vezetője  nem lehet tagja az amerikai kormánynak, viszont az amerikai elnök jelöli ki. Így került az például a Testület élére 1985-ben a Reagan elnök által javasolt dúsgazdag Steve Forbes. (a Forbes magazin tulajdonosa)

Mint jeleztem, 1992-ben a hivatalát hamarosan átadó republikánus Bush elnök még (legalább) tíz évig működtetni akarta volna a Kelet-Európának szóló műsorokat, mivel úgy látta (és értékelte), hogy a „kommunizmus” egyik napról a másikra nem fog megszűnni, a volt rendszer tagjai nem fogják „csak úgy” otthagyni állásukat, pozícióikat, és az új rendszer sem lesz képes tapasztalt, rátermett emberekkel irányítani az országot.

A demokrata párti Clinton elnök, viszont amolyan gesztusnak tartotta a szabadságukat visszanyert népek, – egykori rabnemzetek – hadd érezzék, hogy „kitört a szabadság”. Megjegyzem, Antall József miniszterelnök sem lelkesedett a SZER további adásaiért, magyarországi tevékenységéért. Úgy érezte, nincs szükség egy „kormány kritikus” rádióadóra (különösen, amit akkor az SZDSZ képviselt). Ebből is látszik, hogy a demokráciát már az első pillanattól másként értelmezték Kelet-Európában.

Clinton elnök, 1994-ben írta alá az új „nemzetközi híradási törvényt”, és a felügyelő testület új nevet kapott BBG (Broadcasting Board of Governors) azaz az „Adások Kormányzóinak Testülete”.

1999 október elsején a BBG független ügynökség lett a „külügyek reformja és átalakítása” törvény alapján, amely alá valamennyi idegen nyelven külföldre sugárzó amerikai rádió (és tv) állomás és adás tartozik. Tehát, nem csak a volt Szovjetunió és szatellit állama népei, hanem valamennyi konfliktus hely a világban, Dél-Amerikában (spanyol nyelven Kuba ellen) és a Közel-Keleten, ill. Ázsiában, első sorban arab nyelven, valamint perzsa és afgán nyelveken is. Az egészet továbbra is a Külügyminisztérium és a Külföldi Szolgálatok főfelügyelője ellenőrzi. (…under the supervision of the Inspector General of the State Department and the Foreign Service.) Az egyszemélyi vezetőt az Egyesült Államok elnöke nevezi ki, és a Szenátus erősíti meg. Tavaly augusztusban (2018) új nevet kapott a BBG = USAGM , azaz Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for GlobalMedia), egyúttal megszűnt a felügyeleti hatáskör, napjainkban már csak javaslattevő feladata van. Ennek a vezetőjével készített interjút a New York Times! Mr. John F. Lansing 2015 óta tölti be ezt a posztot annak ellenére, hogy jelölését sem Obama elnök, sem a Szenátus nem erősítette meg, mivel akkor még (2015-ben, ezt törvényileg) nem kellett. Eközben Trump elnök 2018 júniusában Michael Pack dokumentumfilm-készítőt nevezte ki az ügynökség élére, amit viszont az US Szenátus nem erősített meg. Ezt a „kis malőrt” elfelejtette megemlíteni nem csak a New York Times, de a (független) magyar média is.

Az már csak hab a tortán, hogy John F. Lansing októberben otthagyja az USAGM-t, és a jövőben a NPR (National Public Radio = Nemzeti Közrádió) vezetője lesz.

Mindezek ismeretében vajon mit akar a „magyar lobby” elérni? Néhány demokrata párti (befolyásos) amerikai magyar erőlteti a SZER magyar osztály újraindítását.

A rádió jelenlegi működéséről semmit sem tudunk. Az nem elég, hogy a románok és bolgárok saját fővárosukban, helyi stúdiókban készítik műsoraikat csak internetes platformon! Miután mindkét kormány (román, bolgár) hozzájárult a civil szervezetek kéréséhez, hogy a korrupció elleni harcba vonják be az Amerikai Egyesült Államokat, ill. annak kormányát. A SZER román és bolgár nyelvű programja idén indult. Semmi visszajelzés („feedback”) még nincs, hogy az adások mennyire sikeresek, mekkora a hallgatottságuk? Arról sincs biztos adat, hogy a műsorok milyen hatással, befolyással vannak az ország életére, a korrupció elleni harcra? Alig félév nem elegendő e két „pilot project” megítélésére. Ugyancsak nem tudjuk, milyen szerződése van az USAGM-nek a bolgár és román kormánnyal? A magyar adást követelők mintha nem tudnák, hogyan működik egy rádióállomás. Például naponta hány órát akarnak adni, és milyen jellegű műsorokat. Hiszen az új (magyar nyelvű) Szabad Európa Rádió-nak más feladata lenne, mint a 26 évvel ezelőtt beszüntetettnek. Látom, Cseke László képével manipulál a hazai (baloldali) hírközlés (Media1), ez szimpla nosztalgia, amire a mai generáció már nem is emlékszik! Egyáltalán, mi, ki lenne a célközönség? Hogyan juttatnák el a műsorokat a lakossághoz? Ja, és kik (kiknek a felügyelete alatt) készítenék a műsorokat? (a román és bolgár adásokat Prágában, az ottani központban ellenőrzik).

Tudomásul kell venni, hogy minden platformon történő újraindulás a magyar kormány beleegyezésével indulhat csupán!

Őszintén, a hazai ellenzék szégyenének érzem, hogy külföldi segítséget kérnek belpolitikai tehetetlenségük orvoslására, megsegítéséhez. A jelenlegi politikai helyzetet 2010-ben az akkori baloldali kormány szúrta el. Mai napig nincs magyarázat, és pontos (világos) felmérés és kiértékelése az akkor történteknek, ami kétharmados többséghez juttatta a Fideszt. Ez az iszonyatos baloldali vereség adott vérszemet (és törvényi felhatalmazást) a jelenlegi hatalomnak, mely megdönthetetlennek tűnik.

Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi rádióállomástól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

Remélem, mi több, borítékolom, hogy az Egyesült Államok nem fog ebbe az értelmetlen (és szégyenteljes) játékba belemenni. Az nem elég indok és ok, hogy a demokrata pártiak ahol csak lehet Trump elnök orra alá akarnak borsot törni. Az amerikai belpolitika harcait, problémáit nem lehet és nem szabad a Kárpát-medencére kivetíteni. Magyarországnak magának kell belpolitikai harcát megvívni. Hiszen semmilyen külső erő nem befolyásolta a kialakult helyzetet az elmúlt 30 évben, mely alatt felnőtt egy új nemzedék akik csak hallomásból ismerik a szovjetrendszert, az ún. proletárdiktatúrát. Aki 1989-ben tíz éves volt, és valamit is átélt a késő kádári korszakból, ma már 40 éves. Aki a Szabad Európát hallgatta a beat-, vagy „Cseke” korszakban, ma már 70 feletti aggastyán, kihaló nemzedék. Szomorú, hogy a múltba révüléssel próbálják a jelen problémáit megoldani, vagy legalábbis gyógyírt találni rá.

12342. oldal a 4-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség