Kenderessy Milán
Előre lefektetett szabályok alapján fogadták el a Sargentini-jelentést
A magyar kormány előre elhatározott kommunikációja egyértelműen arra épül, hogy csalásnak minősíti, hogy a tartózkodást nem számolták szavazatnak. Csakhogy az Európai Parlament szabályzata szerint...
„Apró cukorka” helyett béremelés kellene
A Pénzügyminisztérium pályázati nyerteseinek listájából világosan látszik, hogy ismét csak a „csókosok” kaptak központi pénzt, amivel a a jó adatszolgáltató önkormányzatokat támogatták – nyilatkozta...
Zárt ajtók mögött a szövetségesei is ordítoztak Orbánnal!
Az Európai Parlament várhatóan elfogadja a Sargentini-jelentést, amely alapján elindíthatja a magyar kormány ellen a 7 cikkely szerint eljárást. Ennek végén az Unióban felfüggeszthetik...
Kiderült: valódi neonácik Orbán flamand barátai
Tusnádfürdőn fotózkodott Orbán Viktor egy flamand ifjúsági szervezet, a Schild & Vrienden képviselőivel. A szervezet belső fórumai rasszista, antiszemita, nőgyűlölő, a nácikat dicsőítő megjegyzésekkel...
Össztűz alatt a menekültek ügyvédje
Hogy megpróbálják visszanyomni, az a jelek szerint nemigen érdekli a 45 éves asszonyt. Úgy jellemzi a helyzetet, hogy az olyan, mint a szocializmus vége...
„Kémper”: a cél a bíróságok elleni hangulatkeltés?
Nagy a veszélye annak, hogy manipuláltan fogják feloldani a titkosítás alól a „kémper” iratainak egy részét, hogy a bíróság ellen hangolják a közvéleményt –...
Ez lehet az MTA átalakításának modellje?
Egy új bizottság döntene a kutatóintézetek finanszírozásáról, amelybe hét-hét tagot delegálna az Akadémia és a kormány. A kommunikáció szerint ez a német modell átültetése,...
Valóban nő a bűnözés, ha sok a bevándorló?
A kormánypropaganda egyik kedvenc, az orosz dezinformációs kampányokból átemelt toposza, hogy Nyugat-Európa több országában már gyakorlatilag élni sem lehet, olyan szintű a bűnözés a...
Hiába ömlik a kormánypropaganda, a közönség inkább a valódi hírekre kíváncsi
A Hír TV visszafoglalása után újraindulhat a Magyar Nemzet, vagyis újabb csatorna öntheti majd a kormánypropagandát. A hír kapcsán megnéztük, hogy különböző médiumokra hitelesített...
Így készülnek a civilek a különadóra
Néhány héten belül hatályba lép az úgynevezett bevándorlási különadó. Megkerestünk több civil szervezetet, amelyek, kiindulva abból, hogy a kormánypropaganda célpontjainak számítanak, érintettek lehetnek. Arról...