FüHü
Az oroszok hacker akciókkal akarják destabilizálni a Nyugatot
Ezt hangsúlyozta Jeremy Hunt brit külügyminiszter miután napvilágot látott a jelentés az orosz katonai hírszerzés világméretű hacker akcióiról. A National Cyber Security Center nyíltan...
Markó Béla: Ezúttal nem találkozunk
Elterelés van. Gyűlölet van. Kereszténység nincs. Megírták ezt többen is, fiatalok, örülök neki. Amíg örülhetek. Mégsem írok most hosszú eszmefuttatást. Találtam egy verset. Talán...
A német autóipar és a zseb-Trump
A nagy érdeklődés persze összefügg azzal, hogy Orbán igen befektetőbarát. Szidja ugyan az uniós vezetőket, ám a pénzemberek lába elé a legfinomabb vörös szőnyeget...
Bréking nyúz, 2018. 10. 03. – Tudósítás a másik valóságból
Leszalámiznák a kormányt a haladók, Orbán igazi úszók mellett az angolnával is találkozott, a Migration Aid nem akarja, hogy a magyar anyák szüljenek.
Hardcore migrációklub
„A Migration...
Szakképzetteknek könnyebb lesz bejutni Németországba
Berlinben a kormánykoalíció pártjai megállapodtak az új bevándorlási törvény egyik legfontosabb részletében, vagyis, az Európai Unión kívülről érkezők ügyeinek megítélésében.
A 2015-ös migráns invázió felkorbácsolta...
Tüntetés lesz hétfőn Budapesten
Az idén harmadik alkalommal vesznek részt a Népszabadság volt munkatársai a hajléktalanok lapjának, a Fedél Nélkül-nek a kiadásában, cikkeket írnak a lapba, és összeadják...
Kurz hidat épít a Nyugat és Moszkva között
Negyedszer találkozik egymással idén Sebastian Kurz osztrák kancellár és Vlagyimir Putyin. Ausztria miniszterelnöke, aki az Európai Unió soros elnöke is ebben a félévben, tudatosan...
Populisták széthúzásra ítélve
Ugyanis mindegyik a saját nemzeti céljainak a megszállottja, és ez igencsak megnehezíti számukra az együttműködést. Így például törésvonalak rombolják a bizalmat és a barátságot...
Egyre több a közszolga, mind több pénzért
Nemhogy akár százezres elbocsátás nem történt, de évről évre többen dolgoznak a költségvetésben. Négy alatt majd’ másfélszer több jut a személyi kiadásokra.
Noha rendre nagy...
Kettős játszma Kárpátalján
A beregszászi magyar konzulátuson készített rejtett kamerás felvétel nyilvánosságra hozásával új szakaszba ért a magyar–ukrán konfliktus, amely az ukrán oktatási törvény tavalyi elfogadásával kezdődött...



























