Kezdőlap Szerzők Írta Falusi Tamas

Falusi Tamas

209 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Mestermunka

Falusi Tamas
-
0
Mestermunka

Már háromszor vágtam le belőle, de még mindig rövid! – morogta a mester dühösen. Anyázott kicsit, ám aztán mit volt mit tenni, újból elővette a fűrészt. A munkának folytatódni kell!

Már egy jóideje ez a régi anekdota jut eszembe, mikor beleolvasok a független újságokba, és megtudom belőlük, hogy namicsinátmamámegin’ az a lehetetlen ellenzék. De főleg a Gyurcsány. Ezek mindig csinálnak valamit, ami a független, médiabirtokos értelmiségnek nem tetszik, de nem csak annak nem tetszik ám ám, hanem a politológusoknak, mindenféle megmondóembereknek, régi párttagoknak, egyéb „ellenzékieknek”, azaz a független értelmiséget illetően szinte mindenkinek. Illetve senkinek. Egyetlen további variáció van még a napi rutinban, éspedig az, hogy mit NEM csinált Gyurcsány, ami szintén nem tetszik nekik. Van ilyen is, például ma sem mondott le.

Azon értelmiségiek, akiknek nem tetszik valami (illetve semmi), nem azt teszik ám, hogy felhívják Gyurcsányt, vagy az akárkit a másik ellenzéki pártból, és elmondják neki, hogy ez így nem jó, hanem tollat ragadnak, és rögtön a választókkal közlik az ismét csak katasztrofális végeredményt, ami nekik ma is kijött az ellenzékkel kapcsolatban. Szinte segélykérően fordulnak hozzájuk, látjátok, kedves választók, mi annyira, de annyira szeretnénk, ha jót művelne az a Gyurcsány, és akkor jót írnánk róla, de hát megint csak rosszat csinált. És bizony úgy sejtjük, holnap ugyanúgy. Legalábbis nekünk biztos nem fog tetszeni.

Egyszer az jutott eszembe (részeg voltam, biztos), esetleg lehetséges lenne, hogy ezek a függetlenek nem csak hogy nem írják meg újságokban, ami szerintük rossz, sőt nem csak hogy az ellenzék adott pártját fölhívják helyette, közölni azt, hogy ez szerintük rossz, hanem még meg is mondják, hogy mi lenne a jó, és akkor a sok okos (hiszen értelmiségi!) elképzelésből kijön valami közös pozitívum, amit a párt aztán megcsinálván csupa lelkes dicséretet kap a kitalálóktól az összes független lapban – na de ez már akkora wishful thinking volt, hogy a Hubble nem látta a végét. Le is tettem róla hamarosan.

A független értelmiség nem érzi úgy, hogy a politizálásban felelősség is van, vagy neki azzal dolga volna. A politikát csinálják a politikusok, nekik nem az a feladatuk, hogy megmondják, ki a jobb, és miért (hiszen akkor tán még csak nem is lennének függetlenek, ha az egyiket – horribile dictu! – jobbnak minősítenék! Még ha igaz volna, akkor sem tehetik!), sőt nekik nincs is semmiféle feladatuk, mivel kizárólag a szabad és független újságírásért harcoltak, harcolnak, és fognak harcolni. Ez azt jelenti, hogy mindkét oldalról szabadon és függetlenül megírják, hogy ez sem tetszik nekik, meg az sem, amaz meg aztán pláne nem, ezért mondható, hogy 0 %-ban értenek egyet a NER-rel, 5%-ban pedig az ellenzéki oldallal (95%-ban nem). És akkor még sokat is mondtam ezzel az 5%-kal, mert a függetlenséget szigorúan őrizni kell.

Ma egyébként szerencsés napom van, mert csak két fűrészeléssel találkoztam. Az egyik a nagy, régi baloldali lapban található, és az utolsó mondatai így szólnak:

„A felbomlott baloldali szövetség pártjai – mint már annyiszor – „megújulást” ígérnek. Ebből egyelőre annyi látszik, hogy sértett politikusok üzengetnek egymásnak. Megint a sebek nyalogatásának időszakát éljük, működik a felelősség áthárításának rutinja. Ez így kevés lesz.”

Maga az írás a nemtudás, a rosszul tudás és a rosszindulat keveréke, én például egyáltalán nem hallottam arról, hogy a három párt üzengetne egymásnak, ráadásul a DK semmiféle megújulást nem ígér, sőt nagyon ellenkezőleg, minden marad, ahogy volt. Az írás további precíz értékelését idő- és helyhiány miatt hagyjuk a fenébe, a beidézése úgyis csak példa. A választók az ilyenekből szűrik le az ellenzék rendkívül pocsék mivoltát, és megint megerősítést nyernek abban, hogy Orbán rossz, sőt nagyon rossz, de ezeknél azért jobb. A fűrész kezelése ugyan látható módon nem szakszerű, de eredmény van, mert a darab hossza, azaz az ellenzék népszerűsége ismét rövidebb lett néhány (száz) arasznyival. Én ezt meg is érteném, ha a független értelmiség nem nyavalyogna minden választás után, hogy „ezek” már megint nem győztek. De hát ők intézték el a népszerűség rövidítéseket mestermódra, nem? Pont úgy, mintha Orbán győzelmére játszanának.

Az írásból talán egyvalami érdemel komolyabb figyelmet, ez pedig a „sértett politikus”. Sajnos a magyar értelmiség még nem jutott el addig (persze a nép sem, de őket meg lehet érteni – honnan tudták volna?), hogy a politikusság az egy szakma, amely speciális munkálkodást igényel, és ezért a munkálkodásért a politikus fizetést kap, amelyből eltartja a családját. Így aztán, ha egy párt rosszul szerepel, és kevesebb politikust tud eltartani, akkor a második-harmadik vonalban az állásukat elvesztők teljesen érthető módon válnak sértetté, azaz ez egy abszolút normális folyamat. A sértettség hamarosan bosszúvá alakul, és támadó jellegű nyilatkozatokban ölt testet a volt saját párt és annak vezetői ellen, mely nyilatkozatok igazságtartalma igencsak megkérdőjelezhető. Ebből adódóan a sértődött emberek közléseit nem szabad komolyan venni. Sajnos ezt a hibát, mármint a komolyan vételt mégis sokan elkövetik.

A mai Magyarországon politikával foglalkozó médiabirtokos és influenszer értelmiség három csoportra osztható. Az egyik a NER hívő csoport (~65 %), a második a függetlenek csoportja (~30 %), míg a harmadikat az ellenzéki nézetek mellett elkötelezettek alkotják (~5 %).

  • A NER hívők teljes mértékben, azaz 100 %-ban támogatják a NER általi politikát, miközben 100%-ban bírálják, gúnyolják és utasítják el az ellenzéki elképzeléseket. Láthatóan van az a pénz.
  • A függetlenek úgy gondolják, nem az a feladatuk, hogy megmondják, melyik a jobb, ezért mondható, hogy 0 %-ban értenek egyet a NER-rel, 5%-ban pedig a másik oldallal (lásd fentebb).
  • Az ellenzéknek értelmileg elkötelezettekről (az ellenzéknek nincs pénze) ugyanaz mondható, mint a NER „értelmiségiekről”, csak vicaverza, azaz 100%-ban az ellenzéket dicsőítik, és mindenben a NER-t hibáztatják.

Ezután egyszerűsített pontozásos rendszerben felírva a népre gyakorolt médiahatást:

  • A NER politikát segítő médiapontok: 65*100 + 30*0 + 5*0 = 6500
  • Az ellenzéki politikát segítő médiapontok: 65*0 + 30*5 + 5*100 =   650

A tízszeres különbségből kb. látható, hogy az ellenzék miért szerepel olyan rosszul. A számítás természetesen csak közelítő, de a különbség akkora, hogy még jelentős módosulások esetén sincs sok remény.

Én úgy gondolom, hogy ha a két oldal közül az egyik autokratikus, a másik demokratikus, akkor ennek a független lapok írásaiból ki kell derülnie (azért függetlenek). Az nem lehet, hogy a két oldal egyformának látszon, mert ha igen, akkor ott az újságírással valami baj van. Ennek valahogy úgy kellene történnie, hogy a NER elképesztő hibáiról és szemétségeiről való írások mindegyikében szigorúan benne lenne az is, hogy az ellenzék ezt mennyivel jobban csinálná, és mennyivel jobban tartaná szem előtt a nép jólétét, annak minden tagját beleértve, ha pedig a NER újabb hazugsággal jön elő az ellenzékről (ahogy szokott), és éjjel-nappal teljes erőből azt sulykolja, akkor a független lapokban szintén intenzíven és sokszor jelenik meg a cáfolat, a hazugság leleplezése. Amíg az ellenzék demokratizmusának a NER autokratizmussal szembeni fölényéből nem látszik semmi a független médiában, addig még reményről sem beszélhetünk (lásd a pontozást).

A helyzet legnagyobb érdekessége az új párt a palettán, amely Messiás jellegű vezére ellenére, még csak meg sem érintette a FIDESZ szavazóit. Csak az ellenzéki térfél szavazótáborát szabdalta tovább. Vezet is a FIDESZ jócskán előtte, és bár minden segítséget megkap a függetlenektől, valahogy mégsem látszik az a szavazócsoport, amelyet még meg tudna szólítani. A DK szavazói persze megszerezhetők, de ahhoz Gyurcsánynak véglegesen el kell tűnnie. Hogy el fogják intézni, az biztos (túl sokan fogtak össze ahhoz, hogy megúszható legyen), a kérdés már csak a hogyan. Kíváncsian várom a fejleményeket. Az persze kétségtelen, hogy a FIDESZ legyőzéséhez a DK szavazótábora is kevés. Még kellenek valahonnan valakik. Nem lesz egyszerű.

A Magyar Péter féle felívelést tekintve (ha a csodát, mint olyat nem vesszük figyelembe) nagy létszámú szervező erő, sok előkészítő idő és rengeteg pénz kellett. Számomra igencsak meglepő módon a független értelmiséget valahogy mégsem érdekli, hogy ki áll mögötte, nem járt utána még Hadházy sem, pedig ő az, aki a legtöbbször fényképezte le Hatvanpusztát. Hát sohasem fogjuk megtudni, Hölgyek és Urak?

Címkérdés

Falusi Tamas
-
0
Címkérdés

Amikor az ember az írást befejezi, elgondolkodik azon, hogy milyen címet adjon neki, ha nincs még, vagy változtasson-e rajta, ha már van neki.

Sokan mondták, meg mondják is hogy hülye vagyok, mert az én címeim nemhogy nem bombasztikusak, de még csak nem is informatívak, általában megelégszem két-három szóval vagy akár még annál is kevesebbel.

Ebből következően nyilván kevesen olvassák az olyan műveket, amelyeknek például az a címük, hogy Passz, vagy Másfél, esetleg Horizont, és az én címeim hasonlítanak ezekhez.

Ez most azért jutott eszembe, mert olvasom a Mandineren, hogy „Úgy kiosztotta a magyar kormány Vera Jourovát, hogy még Brüsszelben is visszhangzik”, sőt ez a visszhangzás nem is elég a biztosan derék, de sajnos ismeretlen nevű újságírónak, mivel alcím is van hozzá: „Orbán Balázs jól rátapintott a lényegre.” Ilyen esetben én tovább szoktam lépni, hiszen a címből plusz alcímből már mindent tudok, szereplők, történések, megint megvédtük, hurrá, rohadék Brüsszel, éljenek az Orbánok, satöbbi, satöbbi, az pedig nem érdekel, hogy Jourová mifajta és mekkora bűnt követett el, amiért ilyen óriási, Brüsszelig ható és onnan visszhangzó kiosztást érdemel. Minél bombasztikusabb a delikvens kiosztása, annál kevésbé izgat.

A bűnöket tekintve az emberek nagy része naponta vétkezik, így az utóbbi időben már én sem figyelek arra, hogy minden idős hölgyet átkísérjek az út túloldalára, még ha ezen szarvashiba ellentételezéseképpen Orbán Balázs rátapintana is a lényegre, akkor sem, Jourovának meg nyilván még annyira sincs se ideje, se energiája az ilyen átkísérgetésekre, mint nekem, mert sokkal fontosabb dolga van. Ezért hagyjuk ott szegény öregasszonyt, és reménykedünk benne, hátha nem is akar átmenni.

Szóval általában nem érdekel. Mégsem lapoztam tovább. Újból elolvasva a címet meg az alcímet maga a művelet ragadott meg, mert lényegre tapintással kiosztani azért az már valami. Lássuk tehát a győztes hadműveletet. A dolog úgy kezdődött, hogy:

„Jourová az Általános Ügyek Tanácsának ülése előtt nyilatkozott, ahol téma volt Budapest uniós értékekkel való állítólagos szembenállása. Elmondta, hogy a Bizottságnak észrevételei vannak a sajtószabadságról és a jogállamiságról Magyarországon. Magyarország évek óta vitában áll Brüsszellel, a hónap elején az Európai Bíróság 200 millió eurós bírságot szabott ki Budapestre az EU menekültügyi törvényeinek megsértése miatt. Jourová hozzátette, hogy a Tanács elnöksége lehetőség kellene legyen a magyar kormány számára, hogy bebizonyítsa, képesek ezt a feladatot becsületes közvetítőként ellátni, és most várja, hogy történjen valami, ami a professzionalizmust mutatja.”

Ez eddig még csak a szokott rosszindulat („észrevételek”, ugye, meg „bírság”! Hát más nem kéne, Brüsszelkém?), viszont az alelnök asszony ezt a rosszindulatot fokozva volt olyan pofátlan, hogy az Európai tanács magyar elnökségének szlogenjével (Make Europe Great Again = MEGA) viccelődött, ugyanis azt mondta, „Nos, nem túl eredeti, igaz?” Nyilván arra gondolt ez a majd megmondtam miféle nőszemély, hogy Trump programja a „Make America Great Again”, azaz a MAGA kissé hasonlít a miénkre, holott mindenki láthatja, hogy ez vadiúj szlogen, hiszen nem America van benne, hanem Europe, ugyebár! Orbán Balázs ki is osztotta őket, ahogy kell, és mint az az x.com-on olvasható:

„Věra Jourová és az Európai Bizottság szerint a MEGA szlogenből hiányzik az eredetiség. Nem vagyok biztos benne, hogy az olyan korábbi szlogenekben, mint a „Közelebbi Európa”, „Európa, mint feladat” és „Együtt. Rugalmas Európa.” tele voltak kreativitással és innovációval… Ez egy újabb pont, ahol Brüsszel ismét megragadja a lehetőséget, hogy igazságtalanul kritizálja Magyarországot.

Itt az ideje a cselekvésnek, ezt jelenti a magyar mottó! Célunk egy gazdaságilag versenyképes, biztonságos és virágzó EU, amely egy új versenyképességi megállapodást, egy megerősített európai védelmi politikát, egy következetes és érdemeken alapuló bővítési politikát, valamint egy gazdálkodó-orientált agrárpolitikát hirdet. Dolgozzunk együtt, és tegyük újra naggyá Európát!”

Napersze, lehetnek akadékoskodók, akik a kákán is csomót keresve azt ragozzák, hogy:

  • Nem az Európai Bizottság szerint, hanem csak Jourová szerint nem valami eredeti.
  • A Trump féle szlogent ismerve tényleg nem az.
  • Az Orbán Balázs által felsorolt korábbi szlogenek lehet, hogy nem elég kreatívak és nem elég innovatívak, de ilyesmiről Jourová nem is beszélt, ő csak az eredetiséget kérdőjelezte meg, amiben igaza is van. Ezért Orbán Balázs „lényegre tapintós” érve értelmetlen, tisztára olyan, mintha őt valaki hülyének nevezné, és ő azzal vágna vissza, hogy „Na, maga se valami szép!”
  • „Brüsszel”, azaz Jourová kritikája tehát nem igazságtalan, sőt csak egy vidám megjegyzés, melyet ha valaki sértődős-komolyan vesz, nyilván kiröhögik. Kivéve a Mandinert, mert az ottaniak kötelező feladata a nemkiröhögés. Minden baráti szöveg olvasását meg kell állniuk kiröhögés nélkül. Egyébként tudjuk, mi következik!
  • A szlogenünket nem Magyarország találta ki, azaz a kritika (ha ugyan ez az) nem Magyarországnak szól. Orbánék persze nagyon szeretnek az egész ország nevében beszélni, így ha a mi Viktorunk odaégetné a reggeli rántottát, és ezt például Manfred (Weber) megtudva elmosolyodna, a mi Balázsunk egy egész ország sztentori hangján dörögné, hogy: „Coki! Ne bántsd a magyart!”, holott Weber nem a magyart bántja, hanem Viktoron mosolyog, ugyanis a lakosság nagy része nem égette oda a rántottát. De még ha oda is égette volna, az elnökkel együtt maga is mosolyogna, ahelyett hogy sértődötten hülyeségeket írogat.
  • Az, hogy a mottó szerint itt az ideje a cselekvésnek, a „ki hitte volna” kategóriába tartozik. Az orbáni állítás szerint az eddigi mottók a passzivitást sugallták, ám velünk a „na de majd mi” korszak következik. Sajnos ez a szép elképzelés már most hamvába holt, fél év semmire sem elég, az új témák érdemi felvetésére sem, azaz a tényleges munkát majd, ahogy az szokás, az EP végzi. Orbán néha összehívja a Tanácsot, hogy rábólinthassanak a kidolgozott témákra.
  • Két dolgot remélünk az elkövetkezendő félévtől: kevesebb lesz a Tanács elnökének kiküldése a folyosóra, mert ott kell lennie a szavazásnál.
  • Az, hogy „Dolgozzunk együtt” stimmel, és az EU tagok szándékával egybevág (végre valami), valamint remélhetőleg azt is jelenti hogy nem vétózgatunk. Zsarolási célból pláne nem.

A fentiek alapján látható, hogy Jourovát Orbán Balázsnak olyan nagyon nem sikerült kiosztani, és még a lényegre való rátapintás sem jött össze, de azért felemelő látni, ahogy az általunk választott észkombájnok a mi nevünkben védelmezik a saját produktumaikat.

Hogy hülyeségekkel? Hát akkor úgy. Az is valami.

A sikerdarab (négyévente prolongálva)

Falusi Tamas
-
0
A sikerdarab (négyévente prolongálva)

Író, rendező, főszereplő Orbán Viktor. Róla aztán sok minden elmondható.

  • Elmondható például az, hogy néha tudatosan, néha tudatlanul, de mindenképpen sokszor hazudik (lásd Népszava, Bolgár írások).
  • Elmondható az, hogy a közpénzek jó részét a családjának, a barátainak és az üzletfeleinek osztja szét, és hogy a közpénzeknek egy másik jó részét szintén nem a magyar népre, hanem a kizárólag az ő és a FIDESZ népszerűsítését, valamint az ellenzék folyamatos pocskondiázását végző, kézivezérlésű médiabirodalmára fordítja (csak a közmédia 140 Mrd HUF/év).
  • Elmondható az, hogy 14 éves, korlátlan hatalmú uralkodása alatt csúszott le az ország gazdaságilag az EU utolsó helyére.
  • Elmondható az, hogy külpolitikájának „eredményeképpen” megvetett páriaként imbolygunk Európában, és már Meloni meg Le Pen sem akar velünk közösködni, ráadásul az EU a pénz folyósítását is megszüntette, amiből tulajdonképpen éltünk.
  • Elmondható, hogy az összes, elvileg semleges hatóságot telerakta a saját embereivel, gyakorlatilag örökre kinevezve őket, így aztán ezek a hatóságok nem az állam működését felügyelik, hanem az ellenzéket büntető és végrehajtó, a regnálók által kézi vezérléssel működtetett szervezetek.
  • Elmondható az, hogy a szükséges létesítmények megvalósítása és az épületszigetelési munkák el nem végzése miatt (másra kellett a pénz, na!), az energetikai függőségünk még mindig igen nagy, különösen az orosz gáztól, ami zsarolhatóvá teszi az országot.
  • Elmondható az, hogy a magyarországi oktatást és az egészségügyet rendőri felügyelet alá kellett helyezni, mert annyira kevés pénzt kapnak, hogy ilyen felügyelet nélkül nem működőképesek.
  • Elmondható az, hogy a Gyurcsány által végig fizetett 13. havi nyugdíjat 10 éven keresztül lopta el a nyugdíjasoktól (hiába ment az országnak jól), és csak a 2022-es választástól megijedve hozta vissza.
  • Elmondható az, hogy a nyugdíjak „megvédése” csak egy szimpla szinten tartás (kizárólag az infláció kompenzálása), mert a korábbi kormányok által használt svájci indexálást (ami nem csak az inflációt kompenzálta, de használatával a nyugdíjak a bérek növekedésével párhuzamosan nőttek) azonnal megszüntette, így a nyugdíjak mára már nagyon lemaradtak a bérek mögött.
  • Elmondható az, hogy az általa a kampányokban aduásznak használt rezsicsökkentés csak a nagyfogyasztóknak hasznos, mert ők több engedményt kapnak általa, mint amennyit plusz adóban befizetnek, a kisfogyasztóknak viszont többletkiadás a magasabb adók miatt (valamiből az államnak fizetni kell a rezsitámogatást – ingyenebéd az államháztartásban nincs). Ezért 27 % nálunk az ÁFA. Többek között.
  • Elmondható az, hogy a miniszterelnök úr által sokat emlegetett, havonta és háztartásonként 181 000 forint rezsitámogatás évi ~8700 milliárdot tenne ki, közben tudjuk Vargától, hogy az általa innen-onnan összekapart pénzből fizetett éves rezsitámogatás az országnak ~1000 milliárdba kerül, azaz a számlákra írt megtakarítási adatok egy nagy átverés részei.
  • Elmondható az, hogy az „államot eladósító elmúltnyolcévesek” 80,6 %-os GDP arányos államháztartási hiánnyal adták át neki a kormányzást, viszont akkor, azaz 2010-ben volt még a fiókban 2700 milliárd MANYUP tőke. Ez az összeg az akkori GDP kb. 10 %-a, így a MANYUP-ot is figyelembe véve a tényleges adósság csak 70,6 % volt. Ma már nincs MANYUP, mert Orbán egyetlen laza kézmozdulattal lenyúlta, így a mai 74,3 % GDP arányos államadósság nem csökkenthető semmivel, az annyi, és kész. Mondható tehát, hogy 14 évnyi rendkívül sikeres orbáni kormányzás után a GDP arányos adósságunk 3,7 %-kal magasabb, mint a „nagy eladósító” elmúltnyolcévesek idejében volt.
  • Elmondható még az is, hogy a mai adósbesorolásunk az S&P hitelminősítőnél pontosan ugyanaz (BBB-), mint ami a 2010-es kormányátadáskor volt, azaz hitelképesség ügyben sem jutott az ország Orbánnal a sok pénz és segítség ellenére az égadta világon semmire.

Egyvalami nem mondható el a miniszterelnök úrról: az hogy népszerűtlen. Hogy a föntiekből ez hogy következik, az jó kérdés, de mindettől függetlenül népe szereti, és miséket mondat érte. Kell is, mert a miniszterelnök úr a legnagyobb harcos, akit a Föld hordott a hátán. Mindig megvédi a magyarok érdekeit. Olyan, mint Attila, vagy mint Árpád, vagy mint a derék Dzsingisz kán (őt ebben a mai, kipcsákos korszakban szeretjük, mert egyrészt rokon, másrészt a harci tevékenysége hasonlít kalandozó eleinkére, csak ő nem kicsiben „kalandozott”, hanem nagyban, harmadrészt meg dicsőíti őt, hogy sokszor győzött – egyszer például egy Muhi nevű falunál is). Orbán méltó utódjuk lehet.

Szóval a magyar érdek. Az az első. Például most az a magyarok legnagyobb érdeke, hogy kimaradjanak a háborúból, ugyanúgy, mint ahogy kimarad Németország, vagy kimarad Lengyelország, az Egyesült Államokról nem is beszélve. Ezek mind-mind kimaradnak, hiába háborúpártiak. A mi óriási szerencsénkre a miniszterelnök úr elintézte, hogy mi is kimaradjunk. Iderendelte Stoltenberg NATO főtitkárt, és megmondta neki, hogy mi annyira kimaradunk, hogy nagyon! És kész. Szót se többet erről! A Stoltenberg behúzta fülét-farkát, és azt mondta, persze, természetesen, miniszterelnök úr, viszonzásul csak azt a csekélységet szeretné kérni, hogy Orbán úr ne ellenezze a NATO lépéseket. Egyiket se. – Na, jól van, pupák! – veregette meg a főtitkár vállát beleegyezően a mi Orbánunk, és már el is intéződött az ügy.

Ott van aztán a még félelmetesebb ellenség, aki el akarja árasztani hazánkat feketékkel, muszlimokkal, meg mindenféle egyéb nációval, holott az a mi szuverén-privilégiumos jogunk, hogy a saját országunkat magunk árasszuk el. Kínaiakkal meg thaiföldiekkel. A mondott ellenség természetesen a nagy tőzsdecápa, aki a szegény Európai Uniót évi egymillió migránssal akarja elárasztani. Ezekből lakosságarányosan nekünk 21 000 jutna, viszont van két probléma a számítással. Egyrészt Soros egy év múlva, azaz már 2016-ban helyesbítette az egymilliót háromszázezerre (erről miniszterelnök úr és kapcsolt részei nem beszélnek, azaz ez biztosan hatalmas nagy titok!), másrészt már az első szövegben azt írta a Cápa, mindenki oda kerüljön, ahol szívesen látják, és ahová maga is szeretne menni, ugyanis szerinte ez a befogadás sine qua non-ja, azaz ami nélkül a befogadás nem működik. Ebből láthatóan Soros már 2015-ben úgy gondolta, hogy Magyarországra ne jöjjön senki, mert egyrészt ide úgysem akar jönni senki, másrészt nem látnák szívesen, azaz pont az volt Soros terve, ami Orbáné is. Migráns ide egy darab se! Sajnos a miniszterelnök úr vagy nem tud latinul, vagy ez is nagy titok, mert erről sem szokott szólni. Hogy aztán Soros terve nem is terv, csak egy javaslat, amelyet az EU nem vesz nagyon komolyan, az már a harmadik nagy titok, ugyanis nálunk a kormány és pártszócsövek mindig Soros tervet mondanak, mindig egymillió migránst emlegetnek, mindig arról beszélnek, hogy Brüsszel erőszakkal fogja őket ide telepíteni, és csak miniszterelnök úr áldozatos harcának köszönhető, hogy még nincsenek itt. Vajon miért titkok ezek, és miért nem tud róla a nép?

A miniszterelnök úr harmadik nagy harca a gyerekátoperáltatók elleni. A miniszterelnök úr a tudatlanság fegyverével küzd, 18 éves koráig a gyermek nem csak az „aberrációkról” nem tudhat (Orbánék szerint minden az, ami nem fekete-fehér), hanem arról a „normális” szexről sem, amelyet majd 18 éves kora után a miniszterelnök úr sok új magyar gyermek nemzése céljából elvár tőle. Az, hogy a gyermeki tudatlanság törvényileg kötelezővé tétele és az abortusz elleni küzdelem hogy fér össze logikailag, egyelőre kiderítetlen. Ahogy nézem, sok munka lesz vele.

Itt tarunk most. Már negyedszerre nézzük azt a darabot, amely már elsőre is dögunalmas volt, de miután a legtöbben erre váltanak jegyet, nem cserélik másik darabra, mindenkinek ezt kell néznie. A színháztető már beázik, a székek recsegnek, a szereplők kilátástalanul ágálnak a kopár színpadon, a pattogatott kukorica elfogyott, az üdítő meleg, és nincs fűtés. Jó kis szórakozás, nemdebár? És hogy miért van így?

Pár éve láttam egy riportot valamely vidéki helyszínen az ottani Józsi bácsival.

  • Hogy kire? Hát nézze, a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjamat, az Orbán meg adott tízezer forintot. Van még kérdés ezzel kapcsolatban?

Mint az ismert, a tizenharmadik havit nem Gyurcsány (ő a regnálása alatt végig fizette), hanem a Bajnai kormány szüntette meg a világválság miatt, de Bajnai azt mondta, ha jobb kor jön, vissza lehet adni. Addig is bevezette a nyugdíjprémium rendszert, amely adható. Ez utóbbi az a tízezer forint, amiről a Józsi bácsi beszélt. Ebből következően minden nyugdíjasnak, ha tud a fentiekről, Gyurcsányra kellett volna szavaznia. De nem tudták. Az ország döntő része nem tudta. Ahogy a rezsicsökkentésről sem tudnak sokat, azon kívül, hogy van. Pedig nincs is törvénybe írva, hogy ezekről a választóknak kötelező nem tudnia.

Ez van. És mi itt ülünk, és nézzük tovább a nézhetetlen előadást. Nem lehetne tenni valamit, tessék mondani?

A provokáció

Falusi Tamas
-
0
A provokáció

Ha az ember végignézi az ún. független értelmiségnek a június 9-i választás óta létrejött és az általuk birtokolt sajtóban megjelentetett produktumait, egyre erőteljesebben sugárzik belőlük a „Gyurcsány takarodj!” felszólítás.

Ez teljesen logikus és érthető is, mert ugyan mi értelme lenne azt forszírozni, hogy „Ungár takarodj!”, hiszen az LMP már a korábbi választáson sem játszott jelentős szerepet. Igaz, hogy most még feleakkora sem sikerült neki (2,18 % >> 0,87 %), sokat függetlenék nem érnének azzal, ha Ungár eltakarodna. Ez pontosan ugyanígy van a Momentummal (9,93 % >> 3,70 %) meg a Jobbikkal (6,34 % >> 0,99 %) is, egyedül az Összefogás az, amelynek szavazóbázisa ugyan közel egyharmadára csökkent, de még mindig van 370 000 ember, aki rászavaz. A cél láthatóan az, hogy ezek a DK-sok is a TISZA párt szavazói legyenek, anélkül a FIDESZ ellen esélytelen.

Addig, amíg létezik a DK, és főleg amíg Gyurcsány a pártelnök, a most is a DK-ra szavazók nyilván nem váltanak pártot, ugyanis akik akarták, már megtehették, és az Összefogás (DK – MSZP – Párbeszéd) kb. 660 000 szavazatnyi csökkenéséből láthatóan meg is tették. A többi szavazójuk megmaradt, és várhatóan marad is addig, amíg a gyurcsányi DK létezik. A fenti okból kell valahogy elérni, hogy Gyurcsány távozzon, akkor a DK szétesik, és a párt még megmaradt szavazói, mást nem tehetnek, átvándorolnak a TISZÁ-hoz, azaz az egyetlen olyan párthoz, amely

  • nem a megszűnés határán ingadozik, mint a Momentum, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd meg a Jobbik,
  • nem szélsőjobbos, mint a Mi Hazánk,
  • nem viccpárt, mint az MKKP,
  • és főleg nem Orbán, mint a FIDESZ.

A mai FIDESZ ugyanis = Orbán. A TISZA úgy tesz, mintha ő maga nemcsak nem Orbán lenne (ami tény, mert Orbánból csak egy van), de FIDESZ-hez sincs semmi köze. Ebben az esetben nagy kérdés, hogy a FIDESZ-en kívül kinek van annyi pénze és akkora, a közösségi térben működő hálózata, amellyel Magyar ilyen mértékű felfuttatása pár hónap alatt megszervezhető.

A munka nagy valószínűséggel már vagy egy éve megkezdődhetett, mert egy efféle hadművelet nem csak nagy volumenű, de nagyon időigényes is – egy totálisan ismeretlen, ugyanakkor a baloldaliaknak túl fideszes egyénről van szó, akiről el kellett terjeszteni, hogy istenbizony áruló, és hogy van valamije Orbán ellen. A közreműködő influenszerek jó része nyilván nem tud róla, kinek a hackerei állnak a háttérben mikor lájkoltat és megoszt, de van akkora averziójuk Gyurcsánnyal szemben, hogy ha gyanakszik is egyik-másik, simán túllép rajta.

A szavazásból kiolvasható végkonklúzió: komolyabb eszközökhöz kell nyúlni, mert ez a szemét nem akar elmenni, és a szavazói nélkül a TISZÁ-nak nincs esélye Orbán ellen. Az első komolyabb eszköz a 444.hu-ban jelent meg „A paprikajancsi visszatér 3 – Feri nem megy a kutyák közé” címmel. A cikk határozott és egyértelmű provokáció, mégpedig hadüzenet nélkül, bemutatva a független értelmiség álláspontját, azaz hogy eddig sem voltunk úrifiúk veled szemben, te nyomorult, de amit most kapsz, az a korábbiak többszörös hatványa lesz! Felkapod majd a fejed, és hibázol, ha ezt elolvasod.

A sikerességet mutatja, hogy Gyurcsány visszaszólt, amit természetesen nem kellett volna, ugyanis erre várható módon egy emberként robbant a szakma, hogy hát itten a szabad újságírást támadják! A szabad újságírás tudvalévőleg az, hogy azt írok, amit akarok, és akkor nincs is korlátom semmi, mert nem tudnak rajtam kifogni.

Gyurcsány reakcióként azt írta, hogy az írást és a stílust megalázó szándékúnak, rosszindulatúnak, hatásvadásznak tartja. Az újságíróról az a vélemény a DK-ban, hogy “becstelen firkász, a lapja pedig szennylap”. Kijelenti azt is, hogy “magára valamit adó ember szerintünk undorral elfordul egy ilyen laptól.” Hozzátette, hogy a 444.hu kétségtelenül amellett kampányol, hogy Gyurcsány tűnjön el a közéletből, lehetőség szerint a DK-val együtt, a párt azonban nem gondolja ugyanezt a 444.hu-ról. Hogy ettől kezdve a DK Uj Péteréket ellenségének tartja, az viszont természetes.

Ha megnézzük, a gyurcsányi mű is tisztán vélemény, azaz a sajtó ellen semmiféle támadást nem tartalmaz, sőt külön kiemeli, hogy a 444.hu-nak is joga van a létezésre, ha finoman szólva nem is maga a The Times. A DK részéről így minden szabad sajtó ügyben elvárt követelménynek elég tétetik, nehéz vele bármit kezdeni. El is halt az ügy, csönd van a cikk körül, de azt hiszem, nem ez volt az utolsó támadás.

Kíváncsian várom a további fejleményeket. Esetleg Rogánék és/vagy Habonyék is beszállnak a közös ügybe (FIDESZ + ellenzék Gyurcsány ellen), hogy a 444.hu-nak az alpáriságát illetően kiváló, egyebekben viszont eléggé dilettáns, úri körökben tripla pihá-val jellemzendő akármicsodáját kissé feldobják. Ebben az egyben szakértők ugyanis. Ha már a többihez hülyék…

Persze ha a FIDESZ-nek a TISZÁ-hoz nincs köze, akkor nem teszik. Kénytelen lesz az ügyben érintett sajtó kizárólag saját erőre támaszkodni. Az meg sajnos nem sok.

Az akadály

Falusi Tamas
-
1
Az akadály

Mint az pár ember által ismert, rengetegszer írtam már Gyurcsányról, aki egy européer nézeteket valló, szociáldemokrata pártot vezet, ezzel biztosítva azt, hogy aki ilyen berendezkedésű országot szeretne (például én), az tudjon kire szavazni.

Azt mondja a derék Magyar Péter, hogy:

„Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy elismerte volna a felelősségét a magyar ellenzék túszul ejtésében és az orbáni kétharmadokban, inkább a magyar választók június 9-i világos döntését támadta és egyértelművé tette, hogy jelenlétével 2026-ban is segíteni kívánja Orbán Viktor hatalomban tartását”.

A magyar állam törvényei ugyanakkor biztosítják, hogy a választópolgárok a fülke magányában bármelyik pártot választhassák, amelyik csak tetszik nekik, azaz senki nem kényszeríthető semmire. Ennek fényében „a magyar ellenzék túszul ejtése” kissé értelmetlen szövegnek tűnik, az „orbáni kétharmadokban való felelősség” meg pont olyan, mint egy emeletes hülyeség. A mostani választáson Gyurcsánnyal a másképp teljesen elvesző, ezért az összefogást saját maguk által forszírozó kis pártokon (MSZP, Párbeszéd) kívül senki nem volt hajlandó összeállni, lehetővé téve ezzel azt, hogy az összes választó Gyurcsány kikapcsolásával választhasson ellenzéki pártot, miáltal a „az orbáni kétharmadokban való felelősség” szöveg hülyeségtartalma egyre nő.

Megjegyzendő, hogy mivel az ellenzék Gyurcsány ellenes része külön-külön indult (TISZA, Momentum, LMP, MKKP, Jobbik – a Mi Hazánkat direkt hagytam ki az ellenzékből), a választás során a TISZA párttal az élen külön-külön akkora vereséget szenvedett el a FIDESZ-től, hogy az a Holdról is látszik (az EP választásnál például a TISZA esetében a választói arány 2 048 211 : 1 352 699). „A magyar választók ezen világos döntését”, azaz az összes ellenzéki párt nagyarányú vereségét sajnos többen, például Magyar Péter, nem vették figyelembe, és lemondás helyett a helyükön maradtak. Pontosan ugyanúgy, mint Gyurcsány, csak ezért nem magukat szidják, hanem kizárólag Gyurcsányt.

Emlékeim szerint az „orbáni kétharmadok” esetén egy kivételével ugyanez volt a helyzet: a nép bárkire szavazhatott. Például 2010-ben ott volt a Lehet Más a Politika, amely direkt ezért alakult se Orbán, se Gyurcsány jelszóval, ott volt a Jobbik, amelyik már nevéből következően nem szociáldemokrata, a baloldaliaknak ott volt az MSZP Gyurcsány nélkül, azaz a választók tobzódhattak jobb- és baloldali gyurcsánymentes pártokban. De nem tették. Nem szólt nekik senki, hogy ne Orbánra szavazzanak, mert az életveszély az országnak (lásd 1998 – 2002), sőt a derék magyar értelmiség nem kevés tagja repesve várta a FIDESZ kétharmadát, hogy ezzel a korlátlan hatalommal Orbán majd elintézi a gonosz Gyurcsányt és komcsi bandáját! A repesés (és az ennek megfelelő „független” iránymutató munka) sikerrel járt, az ellenzéki pártok gyurcsánymentesen is leszerepeltek, ráadásul az értelmiség Gyurcsányék elintézésére irányuló vágya is bejött, mert Orbán tényleg elintézte őket, mégpedig úgy, hogy ma is attól koldul az összes ellenzéki párt. Pénzük nincs, mert a hatóságok azonnal elvonják, megszólalási lehetőségük szinte semmi (max. a Parlamentben mondottakat közvetíti a lakájsajtó a népnek), és nemhogy ők fordulhatnának sérelem esetén a mondott hatóságokhoz, hanem Orbánék utasítására azok vegzálják őket, mégpedig rendszeresen.

A kivétel, mikor Gyurcsányt nem lehetett a szavazáskor kikerülni, 2022-ben volt. Erre a választásra a teljes ellenzék (nagyon helyesen) összefogott, azaz az ellenzéki választók nem szavazhattak gyurcsánymentesen, de ezt a közvélemény kutatások szerint a választók simán elfogadták, mert a miniszterelnöki előválasztáskor a FIDESZ: Összefogás parti 46:46-ra állt. Mégpedig Gyurcsánnyal! Ráadásul Dobrev vezetett. És akkor a semmiből megjelent a 2022-es Messiás, mégpedig erőteljes jobboldali beütéssel, és ki tudja hogyan, kiknek a szavazataival, de simán nyerte az előválasztást Dobrev előtt. Aztán megkérte Dobrevéket, lépjenek hátrább, mert majd ő megcsinálja! Meg is csinálta, az eredmény szokás szerint a Holdról is látható lett, ahogy Orbán szereti mondani, az összefogásról meg ennek következtében megint és még erősebben elterjedt, hogy soha többé, mert a Gyurcsány, sőt a Gyurcsány, és különben is a Gyurcsány. Senki nem beszélt arról, hogy a bukásban mi MZP felelőssége (aki hátratolta Gyurcsányékat), és mi a független újságok felelőssége (melyek nem magyaráztak meg semmit, és nem cáfoltak semmit, amit a FIDESZ terjesztett, hiába ellenkezett az igazsággal – a nép így tudatlan maradt), mert hát kit érdekel mindez, ha az embernek van feketebárányos aduásza, amely mindent visz. Kijátsszák, oszt annyi. Megvan a felelős.

A mostani a választásból végre kiderült, hogy mi lett volna, ha Gyurcsány nem indul, helyette megszünteti a DK-t, utána Szentkirályihoz hasonlóan utasítja híveit, hogy mind az őt keményen elutáló Magyarra szavazzanak, fölrobbantja a házát, majd családostul Tongára távozik. A válasz egyszerű. A FIDESZ nem 2 048 211 : 1 352 699 arányban nyer, hanem: 2 048 211 : 1 719 861 arányban. Azaz nem 70, hanem csak 20 százalékkal. A gond ezzel az, hogy több szabad vokssal bíró választó az országban nincsen, így ez a 20 százalékkal lemaradós helyzet a TISZA pártot illetően a jövőben sem változik. Szemét Gyurcsány!

Magyar politizálásához ugyan illett volna, hogy az Akadály önkéntes levonulása után az ellenzéki oldalon üres kapura rugdossa a gólokat, csak az a baj, hogy az elődöntőt így megnyerve a döntőben simán szenved vereséget a saját testvércsapatától. Na persze, ha az általam összekombinált konteo, azaz a mesterterv beválik, akkor némi további munka, azaz fideszes szavazók meggyőzése és átcsábítása árán előbb-utóbb a TISZA fölülkerekedik a FIDESZ-en, és így az értelmesebb fideszesek mind átigazolva a TISZÁ-ba végre kiiktathatják Orbánt, aki ma már nem a vezetőjük, hanem elszabadult hajóágyúként csak kerékkötője az európai karrierjüknek. A NER persze marad, csak a lopás lesz sokkal kevésbé feltűnő, mert megszűnik a „Még többet, még többet!” elv (nyolcszoros túlárazás), és a „Legyen elég ennyi!” elv (két és félszeres túlárazás) váltja fel.

A baloldal totális megszüntetéséhez, azaz hogy a porondon csak két nagy jobboldali párt legyen, először a legfőbb Akadályt, azaz Gyurcsányt kell eltakarítani. Az eltakarítást a leghatékonyabban a párttársak, szövetségesek, ellenzékinek mondott, azaz elvileg Gyurcsány barát celebek, influenszerek és a sajtó egyéb nagytudású személyei végezhetik el. Ezek már amúgy is régóta utálják Ferit, akár mint versenytársat is, és most itt a ragyogó alkalom! Teszik is. Lásd például:

„Ne nevezze magát baloldalinak! Ön egy agresszív, toxikus hazudozó.” (6900 lájk)

Pottyondy persze eddig sem a Gyurcsányfanok felvonulásán villogott, várható volt tőle a totális begorombulás. Ami érdekes, hogy ő nevezi Gyurcsányt agresszívnak, azt viszont sajnos elfelejti megmondani, hogy Gyurcsány kit mérgezett meg, és mivel, valamint hogy mit hazudozott, így aztán mindezt a szegény olvasónak kell kitalálni. A derék influenszer hölgy a baloldal elárulását leginkább a következőben látja (a bejegyzésének további részeit inkább nem kommentálnám, jellegzetes „Mindenáron meg akarok sértődni, és meg is fogok!” írás):

„Az viszont határozottan zavar, hogy a legutóbbi indexes önmosdatásában az lmbtq közösség jogait és képviseletét jelölte meg a kudarca egyik okának. Azt állította, hogy a magyar társadalom alap kultúrája szerint a társas kapcsolatok a férfi-nő kapcsolatára épülnek, ami kultúrát ön szerint védeni kell. Nem kell megpróbálni a magyar társadalmat egy elfogadóbb, humánusabb gondolkodás felé terelni. Tényleg, Ferenc? Ferenc! Ez a Fidesz dumája! Amellett, hogy ez kifejezetten durva, jobboldali-konzervatív álláspont, a leggyalázatosabb árulás és cserbenhagyás, amit egy baloldali politikus elkövethet.”

Sajnos Pottyondy nem egészen érti, hogy miről van szó. Gyurcsány arról beszél, hogy eddig sokat foglalkoztak a kisebbségek bajaival-gondjaival. Ő, mint progresszív személyiség ezzel a gyakori foglalkozással egyet is ért, csak az volt a baj, hogy a nem kisebbségiek elkezdtek bosszúsak lenni a pártra, hogy ezeket a (itt „a magyar társadalom alapkultúrájára” jellemző szó következne, ha leírnám) kisebbségieket a DK túl sokat pátyolgatja, velük meg alig foglalkozik, pedig van ám nekik is rengeteg bajuk! Ezt megértve és elfogadva Gyurcsány úgy véli, hogy ez a pártmagatartás is hozzájárulhatott a szavazatok fogyásához, ezért a jövőben változik a hangsúly, és bár ő meg a párt továbbra is progresszíven gondolkodik az LMBTQ+ közösséget illetően, de elsősorban nem a magyar társadalom jelenlegi kultúráját akarja majd megváltoztatni, hanem a magyar átlagemberek helyzetének javításával fog foglalkozni. Amiben nincs változás: továbbra is keményen elleneznek a kormány részéről bármilyen beleszólást a társas kapcsolatokba. Úgy látja, hogy ez az influenszer által megkívánt terelés („a magyar társadalomnak egy elfogadóbb, humánusabb gondolkodás felé terelése”) jelenleg nem az ő feladatuk. Majd ha hatalomra jutnak… bár ahogy Pottyondyék egyre erősödő, sőt tömegesen gyurcsányellenes „tevékenységét” látom, sikerrel fogják megakadályozni. Pont azt, amit szeretnének, de hát volt már sok ember, aki lábon lőtte önmagát.

Szerintük inkább maradjon Orbán, és akkor lehet szidni Gyurcsányt, hogy már megint nem győzött, és monnyon le. Az a fontos nem?

Matekozás

Falusi Tamas
-
0
Matekozás

A foci nagyon bonyolult (mármint az emberi agyhoz képest). Ez a legbonyolultabb játék a világon, először is huszonketten vannak a pályán, és hogy még sokkal kiszámíthatatlanabb legyen, a játékosok döntő részének csak az ügyetlenebbik végtagjukkal szabad a labdához érni.

Ezért nincs olyan, hogy az ember magához szorítja, és szalad vele, mert ezt lábbal nem tudja megtenni. A kézzel is labdához érő sportágakban mindenféle külön szabályokat kellett kitalálni ahhoz, hogy a labdás ember labdacipelését az ellenfél meg tudja akadályozni, a fociban az ilyesmi nem szükséges, elveszti ő azt magától is. Mivel pedig ilyen korlátozó szabályok nincsenek, a fociban az akciók akármilyen bonyolultak lehetnek, az egysíkú, sablonos játék (mint pl. a kézilabdában) csak akkor jellemző egy mérkőzésre, ha az egyik csapat valamilyen okból tíz emberrel, azaz körömszakadtáig védekezik, és csak addig van nála a labda. amíg váratlanul valamelyik játékosához jutván az az ún. felszabadító rúgást elvégzi. Utána a támadók kapusától vagy bedobásból visszaérkezik a labda a védekezők térfelére, és a védőfal körbeadogatása kezdődik elölről.

A foci abszolút igazságtalan. Először is gólra megy, ami nem teszi lehetővé, hogy a szakértők a teljes mérkőzés látványa alapján dönthessék el, ki volt a jobb, és mennyivel, mint például a pontozásos sportágakban, ráadásul abszolút tévedésmentesen nem ítélhető meg még egy pimf lökés sem, hiszen ahhoz mindkét játékos mozgását ki kellene elemezni a különböző testrészekkel okozott erőhatások nagyságának ismeretében, amihez persze meg kell állapítani a tényleges erőket, és még előtte a szabálykönyvben rögzíteni azt az erőt, amely még megengedett. Még szerencse, hogy a VAR bevezetése óta a leshelyzetek megítélése objektív, és a többi kérdéses szituációban sem csupán azon múlik a döntés, hogy egy ember éppen akkor hol állt, és mit látott.

A focit a nagyok fejjel játsszák (és itt most ne a fejelésre tessen gondolni), azaz az agyi állapot nagyban befolyásolja a játékosokat. Ebből következően, hogy a foci világbajnokságokat szinte mindig az az európai vagy dél-amerikai ország csapata nyeri, amelyiknek a rendezési helyszínhez képest a legkisebb az időeltolódása, mert akkor a helyszínen tartózkodva kevésbé borul fel az életritmus az agyi koncentrációs és kombinatív képességekkel együtt, azaz az igazságtalanság ebben az esetben is érvényesül. Ma már ez nem annyira jelentős, mert a válogatott játékosok általában nem az adott ország valamelyik csapatában játszanak, hanem valahol máshol.

Az igazságtalanság további fokozása érdekében a nagy világversenyek, amelyen az országok válogatottjai vesznek részt, nem úgy zajlanak, hogy mindenki játszik mindenkivel, ahogy például az úszásban, mivel az rendkívül sok időt igényelne, hanem már eleve csoportokba sorsolják a válogatottakat. Tegyük föl, hogy például egy Európa Bajnokságon négycsapatos csoportok vannak. A csoportokon belül mindenki játszik mindenkivel, ne legyen már az, hogy egy tisztán kieséses rendszerben a csapatok fele már egy mérkőzés után hazamegy (ami akár egyetlen kapufán is múlhat), hanem háromszor próbálkozhatnak, így aztán valamennyire mégiscsak a csapatok tudásán múlik, ki megy haza, és ki marad a kieséses szakaszra. A sorrend persze matekozás végeredménye, ahogy a hatból a négy legjobb harmadik kiválasztása is, mely utóbbi nagy számolgatásokat eredményez a leendő harmadikok részéről, hogy mi lenne jó nekik. A matekozásban az a jó, hogy ott nincs vita, a négy nagyobb a háromnál, és punktum.

Az igazságosságot valamennyire fokozó lebonyolításon túlmenően további haszon a több mérkőzés, azaz az ebből adódó nagyobb, főleg a tévéközvetítésből adódó bevétel is, amelynek egy részét az UEFA tovább osztja a csapatoknak. Az osztás persze olyan, hogy minél sikeresebb és minél tovább jut egy csapat, annál több pénzt kap, holott talán fordítva kéne, hiszen ahol amúgy is jó a foci, azt nem kellene annyira támogatni, viszont a többieket annál inkább.

További igazságtalanság még, hogy az országoknak van egy-egy csapata, így például a 84 milliós Németországnak is egy, meg a tizenötöd annyi lakosú Skóciának is egy, ebből következően úgy lenne helyes, ha egy Skócia – Németország meccs, ha nem is 15:0-ról, de legalább 5:0-ről indulna.

Ám ilyenről szó sincs, éspedig azért nem, mert a nagy országok válogatottjainak sztárjátékosai gyakorlatilag mind európai nagycsapatokban játszanak, és mivel ezek ritkán esnek ki hamar a hazai meg a nemzetközi kupákból, ráadásul a hazai bajnokságaik is több meccsből állnak, mint a kicsik bajnokságai, a sztárok nyárra már eléggé fáradt állapotban érkeznek akár az EB-re, akár a VB-re, és ott néha igencsak visszafogottan kergetik a labdát. Erre tesz még rá egy lapáttal, hogy ezek a csapatok a csoportjukból nagy valószínűséggel tovább is jutnak, azaz a csoportmérkőzések során nem adhatnak ki mindent magukból, hiszen utána jön az egyenes kieséses szakasz, ahol még intenzívebb játékra lesz szükség. Ebből következően az utolsó csoportmeccsekre jellemző, hogy a már továbbjutott csapatok egyáltalán nem erőltetik meg magukat, hanem tartalékolnak, hiszen nekik már tökmindegy az utolsó meccs eredménye.

Ezeken az utolsó meccseken előfordulhatnak még szalondöntetlenek is, melyek következményeképpen mindkét döntetlenező csapat továbbjut (a matekozásból ez jön ki). Ezek a döntetlenek szintén az erő tartalékolására szolgálnak, mert arra nagy szükség lesz a következő mérkőzésen, hacsak az adott válogatott nem akar rögtön utána hazautazni.

A fenti két esetet tekintve biztosan lesz morgás, hogy ezek a magukat már nem nagyon erőltető válogatottak megszentségtelenítik a sport eszméjét, meg hűha, és minden! Ezzel a beleszólással csak az a baj, hogy a sportversenyek sohasem azt díjazzák, aki jobban küzd, hanem aki jobb eredményt ér el, mivel pedig a továbbjutás három meccsen dől el, ahol az összesített eredmény számít, a már továbbjutottaknak joguk van az utolsó meccsen akár rossz játékkal még vereséget szenvedni is, hiszen már megtették, amit megkövetelt a haza. Sőt, ha még jobban meg akarnak a hazájuknak felelni, akkor szuverén döntés lehet akár az is, hogy a következő egyenes kieséses szakasz első mérkőzésére tartalékolják az erejüket. Ebből következően minél jobban kikapnak, annál szuverénebb és hazaszeretőbb a csapat.

A mások viselkedésbe beleszólni azt jelenti, hogy a beleszóló nem tiszteli a másikat, mely megállapítást Magyarország kedvenc (4*2/3) miniszterelnökétől tudjuk, akinek, a hazaszeretet, a szuverenitás meg a mások iránti tisztelet mindennél fontosabb.

A fentiek tükrében kissé érthetetlen a Demokrata c. lap publicistájának véleménye (nyilván nem tiszteli Orbán Viktort sem), mikor azt írja, hogy:

„Vajon a gyalázatos teljesítményt nyújtó angol és portugál focisták mit mondanak a drukkereiknek, akik jegyet váltottak, repülőre ültek, szállást foglaltak, készültek életük élményére, és végignézték, amint Európa-bajnoki címre bejelentkezett csapatuk, a világverő Anglia képtelen egy épkézláb helyzetet kialakítani a kétmilliós Szlovénia kapuja előtt. A portugálok B-csapatáról már nem is beszélve, akik a világranglista 74. helyén álló Grúziától kaptak ki simán kettő nullra… Minket persze elsősorban magunk miatt is dühít ennyire, hiszen papírforma szerint bőven tovább kellett volna jutnunk a három pontunkkal. De természetesen nem értünk kellett volna harcolniuk az angoloknak, portugáloknak, hanem a saját szurkolóikért és hazájukért.”

Az angolok meg portugálok a sima továbbjutással megharcoltak a saját szurkolóikért és hazájukért. Sikeresebben, mint a mieink, akiknek három meccs nem volt elég, hogy a legjobb harmadikok között egy negyedik helyet elcsípjenek (a matekozás sajnos nem nekünk segített), és ha arra gondolok, hogy a skótok ellen a magyar gól a tízperces hosszabbítás utolsó percében esett, valamint, hogy a horvátok ellen az olaszok a kilencvennyolcadik percben egyenlítettek (ezzel lett nálunk rosszabb harmadik Horvátország), azaz ebben a két esetben is igencsak nagy mázlink volt, akkor nemigen tehetünk szemrehányást senkinek. Pláne nem azért, hogy az említett két válogatott játékosai hazájukat tartva szem előtt, már a következő meccsre gondoltak, és nem ránk, mert náluk a hazaszeretet és Anglia, illetve Portugália az első, amit nekünk Orbán Viktor szerint tiszteletben kell tartani.

Sajnos előfordul az, hogy az ember a csapatát szeretve túlértékeli, és túl nagyok az elvárásai, de csalódás esetén akkor sem szabad másra mutogatni. Semelyik válogatott sem azért megy világbajnokságra, hogy másokért harcoljon, hanem, hogy a lehető legönzőbb (= legszuverénebb) módon a maximális eredményt érje el.

Ha ezzel másoknak „árt”, az nem az ő dolga.

A magyar Herosztratosz

Falusi Tamas
-
0
A magyar Herosztratosz

Hja, kérem, időszámításunk előtt (nem szekularizáltak számára Kr.e.) 356-ban még könnyű volt az ilyeneknek. Ha valaki bement egy templomba, nem figyelt arra a kutya se, és ha égő fáklyával tette, hát akkor azzal! Ő tudja, nem? Bent sötét van, ő meg nyilván keres valamit. Volt azonban egy fáklyás ember, aki nem istennőt látogatni jött, hanem a történelemkönyvekbe való bekerülését forszírozandó felgyújtotta a templomot, melynek következményeképpen akkora világosság lőn Epheszoszban, hogy majd kiverte a szemét az odasereglőknek.

Az ügyben az az érdekesség, hogy nyilazó, szűz Artemisz, a független, határozott nő ókori ideálja nem védte meg templomát, és nem is büntette meg a gazembert, így azt a bíróságnak kellett megtennie. Meg is tette, majd a bűnös kivégzése után a nevének bármifajta említését is megtiltotta, mégpedig szintúgy halálbüntetés terhe mellett, hogy az esetleges követőknek elvegyék a kedvét a hasonló próbálkozástól. Sok sikert persze nem ért el vele, a név könnyedén fönnmaradt, és jóideje már az olyan cselekedeteket jellemezzük vele, melyek révén az elkövető károkozással akar hírnévre szert tenni. Ilyen például Kis Putyin, a pszichopata tömeggyilkos, akinek semmiféle jótulajdonsága nincs, ezért háborúkat kellett indítania, szekérderéknyi pénzt elkölteni, rengeteg embert legyilkoltatni, tetemes anyagi kárt okozni, plusz a gazdaságot tönkretenni, és nem csak az ellenség, hanem saját országában is, hogy valahogy elintézze azt a történelemkönyvbe kerülést. Elvégre Hitler meg Sztálin is benne vannak. Az aztán mégiscsak valami.

Megjegyzendő, hogy még, hogy ha a területszerzés nem is sikerül neki, a történelemkönyv már bizonyosra vehető, mert ennyire mocskos dolgot rég nem tett a Földön rajta kívül senki más. Putyin lett az, aki ebbe a viszonylag békés világba sikeresen visszahozta a gátlástalan, szadista erőszakot, az pedig, hogy a világ többi része nem egy emberként támadt rá fél nap alatt lerendezve a kérdést (áldozat és kármentesen), hanem vannak bőven szegény Putyin rettenetes fenyegetettségét megértők, meg békeharcosok, sőt még támogatók is, világosan megmutatja az úgynevezett „ember” szellemi képességeit és erkölcsi szintjét, ameddig sikerült eljutnia.

Egy mai Herosztratosznak, ha nem egy atomhatalom korlátlan kényura, sokkal nehezebb a dolga. Itt van például Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök, akinek láthatóan nagyon komoly munkájába kerül a történelemkönyvbe való belekerülés. Háborút ugyebár nem indíthat senki ellen, mert abból csak röhögés lenne, templomokat nem gyújthat fel, mivel az ilyesmiből az elkövető elmeállapota kikövetkeztethető, ezért speciális harcot kell vívnia. Olyan harcot amelynek során az ellenség nem tud kárt okozni az immár 14 éve tejjel mézzel folyó, szép hazánknak… illetve hát olyan nincs, de ha már kár, legyen kicsi.

Az első lehetőség egy speciális ellenséggel való harc, amely ellenség nem véletlenül a szövetségesünk. Ilyenből kettő is van, az EU meg a NATO, amelyek közül az első ellen a miniszterelnök úr emberemlékezet óta küzd, ám az utóbbi időben bátran felvette a harcot a másikkal szemben is. Az ilyen ellenségek, amelyek egyben a szövetségeseink, a szövetségből adódón erősen korlátozva vannak a visszacsapást illetően, azaz ha Orbán éjjel nappal rugdossa is őket, nem söpörhetik el néhány gazdasági intézkedéssel másfél nap alatt a komplett NER-t Tiborczostul meg Orbán Győzőstül, hiszen Magyarország a szövetségesük, és ha az ország derék népnek derékhada derék értelmiségének hasznos és logikus irányításával állandóan Orbánt szavazza meg kétharmaddal, akkor ezt tudomásul kell venniük. Miniszterelnök úrnak ugyanakkor remek hivatkozás, hogy a nép őt akarja. A „No Migration, No Gender, No War” rendkívül ócska, az legelemibb ösztönökre apelláló, a gondolkodást totálisan kizáró, különösen bugyuta és mégis félelmetes szlogenrendszerről már nagyon sokszor írtam, ám miután követőim nincsenek (a NER lapoktól ez természetes, a „függetlenektől” megdöbbentő, de már kezdek hozzászokni – lásd 4*2/3; kösz mindenkinek, akit illet), a nép nem lesz felvilágosítva. Ezért a módszer nagyon hatásos, és még sokáig az is lesz. Ennek eredményeképpen, az ország tudjukmelyik része bámulattal figyeli a bátor miniszterelnök úr élethalál harcát Brüsszellel, melyben éjt nappallá téve, hősiesen védelmezi a magyarok érdekeit. Ha nem ő lenne a miniszterelnök, persze nem kellene védelmezni, és simán jönne a pénz, de erről az ország döntően nagy része nem tud.

Az EU meg a NATO sokáig kerek szemmel bámulva, hökkenten állt, és csak mostanában jutott el a tudatukig, hogy ez a krakéler-kókler őket használja egyrészt saját hírverésre, másrészt az itthoni szavazatszám növelésre, miközben ezzel csak úgy mellékesen megbénítja a két szervezet működését. Az eredmény fájdalmas, az EU csak nagyon nehezen tud mindenkire érvényes intézkedéseket hozni, viszont hogy Orbán benne lesz a történelemkönyvekben, mégpedig „Az emberiség fejlődésének és békés egymás mellett élésének fő kerékkötői” fejezetben, az tuti. Mégpedig csupa nagybetűvel. Különösen röhejes, hogy a miniszterelnök (pont ő!) nemrég arról kezdett hablatyolni, hogy az EU elvesztette a versenyképességet, ami valóban így van, és ez főleg neki, meg a hasonszőrűeknek köszönhető. Őt természetesen nem érdekli, hogy mekkora a kár, mivel anyagilag hat nemzedékre előre bebiztosította magát (a mi pénzünkből természetesen), neki az a lényeg, hogy beszéljenek róla. A dolog működik, ő már akkor is hír, ha az EU Tanács ülésén kiküldik a folyosóra, vagy megveszik a beleegyezését, például nem várnak el tőle semmilyen segítséget, de cserébe kussoljon, és szavazzon meg mindent. Ráadásul ezeket itthon nagy sikerként tudja eladni, ami fontos és szükséges ahhoz, hogy haláláig diktátor legyen.

Orbán ellenpéldája a szövetségeseivel nagyonis együttműködő luxemburgi miniszterelnök. Első kérdés: hallott valaki róla? Ugyan dehogy. Tudja valaki a nevét? A családján kívül nem sokan. Benne lesz az annalesekben? Egy nagy fenét. Úgy vész bele az ismeretlenségbe, mint ahogy a szürke szamár járt a köddel. Nem is szeretnék az országában élni. Borzalmas lehet. Sehol egy huszáros tett, egy hősi csíny, amely megakadályozza egy jó lépés megtételét, és az EU ott áll, bambán mereszthetve a szemeit, mi meg vigadhatunk, hogy miniszterelnök úr már megint megvédte a magyar szuverenitást. Igaz ugyan, hogy az az ő szuverenitása, mert nekünk magyaroknak minden szempontból jobb lett volna egy kompromisszum egy kicsit kevesebb szuverenitással, de jóval több pénzzel, amelyből például a tanárok fizetésemelése biztosítható, ugyanis a magyar vezetés úgy gondolja, hogy azt Brüsszelnek kell fizetni, nem nekünk, aminél nagyobb ökörséget nehéz akár csak elképzelni is. Így viszont a pénz nem jön, ami miatt Orbán fizetése nem lesz kisebb, csak a miénk. Az se sokkal jobb nekünk, ha átutalnak, mert az meg a büdzsén tátongó lyukak betömésére kell.

Van még egy ellenség, aki ellen rettenetesen küzd a miniszterelnök úr. Még jobb, mint az EU meg a NATO, mert nagy előnye, hogy még annyira sem tud ártani Orbánéknak mint az előbbiek. De ez titok, helyette a következőről hazudozik a propagandaminisztérium:

„Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. A Soros-birodalom története a ’80-as évek derekán indult és ma is tart. Mindent fel akar számolni, alá akar ásni, amiért a 20. században milliók ontották a vérüket: a demokráciát, a szabadságot, az önrendelkezést és a nemzeti szuverenitást. Az egész világot behálózó szervezetei mostanra identitásunk alapjait is meg akarják rendíteni. Át akarják nevelni a gyermekeinket, szét akarják rombolni a családjainkat, el akarják venni a hazánkat.”

Egyvalami igaz belőle: Soros valóban meg akarja változtatni mindazt, ami nem demokratikus, és például Magyarország nagyon nem az. Már sokszor írtam róla, például itt, és persze más is megpróbálkozott Sorosról írni, például a nagyeszű G. Fodor Schmidt Mária óvó szárnyai alatt. Természetesen nem ócska kis publicisztikát, hanem komoly formátumú könyvet (megvétele minden szervezetnek kötelező).

Sikerült a mentornak is tetsző címet adni: „Orbán kontra Soros”, melyről és az ehhez hasonlóról nekem mindig a muszlimok Allahhoz való hajlongásos imádkozása ugrik be a sok kis imaszőnyegen. Szerző Orbánt természetesen előre vette (hajlongás egy-kettő), és a címet úgy fogalmazta meg, mintha a két egyenlő szinten lévő személy „küzdene” (hajlongás három-négy), pedig két dologról a két személy vonatkozásában biztosan nem beszélhetünk: egyrészt azonos szintről, másrészt „küzdelemről”. A szint félelmetesen eltér, lévén az egyik világszerte megbecsült személyiség, a másik meg egy kis nemzet nem valami nagyeszű miniszterelnöke, aki magas nívón csak a kekeckedést műveli. A küzdelmet illetőleg meg mondható, hogy Soros szidalmazása nem küzdelem. Az ostoba szidalmazás meg pláne nem.

Amin jót mulattam:

„Stumpf István a laudációjában rámutatott: Soros Györgyöt és Orbán Viktort, korunk két meghatározó és önmagán túlmutató személyiségét párhuzamba állítva kettejük világképét és harcát egy magyar elemző írja meg.”

Különösen tetszett Orbán, mint „kormeghatározó (hehe) és önmagán túlmutató (hehehe) személyiség”. Tervezem is, hogy megveszem a könyvet, és ha rosszkedvem lesz, beleolvasok. Majd igyekszem halkan röhögni, hogy ne zavarjak másokat.

Orbán Viktor (ki más?)

Falusi Tamas
-
0
Orbán Viktor (ki más?)

„Amikor arról van szó, hogy mi a hagyományos családmodellt védjük, és mi támogatjuk a fiatalokat, és támogatjuk a családokat, és azt szeretnénk, ha a családi életforma minél meggyőzőbb lenne, és nem akarjuk ezt fellazítani mindenféle marháskodással. Lassan már a széket is, amin elveszek, vagy a fotelt, amin ülök, azt is el lehet venni férjül vagy feleségül, tehát köszönjük szépen, azt nem tudom, hogy az állatok mikor kerülnek sorra, tehát ennek az őrületnek itt nincsen vége, de ezt mind el akarjuk felejteni, nem akarunk benne részt venni, és semmiképpen nem akarjuk, hogy a gyerekeinknek más mondja meg, mi a jó, mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen. Tehát nem akarjuk föladni a saját gyermekeink szellemi, ideértve a szexuális neveléshez fűződő szülői jogainkat. Amikor ezt a vitát vívom, ezt a csatát harcolom, akkor nekitámaszkodok annak a népszavazásnak, ami a gender kérdéseiről volt Magyarországon.”

Mindig nagy örömmel várja az ember a pénteket. Nem csak azért, mert másnap szombat lesz, hanem mert péntek az iránymutatás napja, ilyenkor van a heti nagyinterjú, mikor országunk kicsiny hajójának követhetetlen észjárású navigátora népének tudomására hozza, mi jó, mi rossz, mi a helyes, mi a helytelen. Ebben hasonlít Besenyő Pista bácsira, habár Boborján mentora nem a rosszat, a jót, a helyeset, meg a helytelent világította meg a népnek mintegy villámfénnyel, hanem a hülyeséget. Az is fontos ám, mert ha az ember nem tudja, mi az, rengeteget képes ilyenből összehozni. Például:

„Mi ezzel nem akarunk foglalkozni, nem is értjük pontosan, mi ez, nekünk van egy életünk, mi úgy szeretnénk élni, ahogy eddig is éltünk.”

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, mondja ilyenkor az ember, ám országunk nagy kormányosának eszébe sem jut, hogy ha az ember nem ért valamit, arról lehetőleg nem dumál, de népszavazást aztán végképp nem rendez, hiszen a nemtudásból kiindulva még a kérdéseket sem tudja megfogalmazni rendesen (olyanok is lettek). Az, hogy szerinte támaszkodhat a „magyar nép” véleményére, és irtózatos küzdelme közepette e gránitszilárdságú népvélemény tömbnek vetheti a hátát, a teljes szavazókorú lakosság 47,3 %-át (azaz az összes fideszest) tekintve kissé túlzás. Ráadásul ezen kérdések nem a társadalmat, hanem az azt alkotó egyéneket érintő kérdések, melyekről nagy ostobaság népszavazást kezdeményezni. Ha a kérdés például az, hogy „Akarja-e ön, hogy az üzemi ebédlőben minden nap krumplifőzelék legyen?”, akkor még a 85 %-ban azonos véleményarány sem jelenti azt, hogy mindenki így akarja, nemhogy a 47,3 %! A 100 % persze már igen, de az csak diktatúrákban szokott eredmény, ott is csak a szavazófülkék belső fegyveres felügyelete esetén. A miniszterelnök úr mégis olybá veszi, hogy a „nép” döntött úgy, legyen minden nap krumplifőzelék.

Különösen hatásos szöveg, hogy „fogalmunk sincs, mi az, de nem kérünk belőle”. A miniszterelnök úr a „nem kérünk belőle” résznél szintén az egész országra gondol, amely őt támogatja. Nem is bízza a döntést senki másra. Ő dönt, és punktum! „Egyszemélyben”. Nyet.

Miniszterelnök urunk sajnos azzal sincs tisztában, hogy a házasság, és az abból következő család egy jogilag elismert, jogszabályok alapján működő szervezet. Olyan, mit a Kft., vagy még nagyobb méretben az EU, azaz emberek szövetkeznek valamilyen cél érdekében, és elfogadják, hogy rájuk ettől kezdve az eddigieken felül plusz törvények, szabályok és/vagy előírások vonatkoznak. A szövetkezés mindig önkéntes, a szerződés aláírásával és tanúk általi igazolásával véglegesítődik, azaz miután tudatosan aláírni csak emberek képesek, a szék meg a fotel nem, az állatok meg pláne, annak felvetése, hogy a székkel házasságot lehet kötni, a miniszterelnök úr szóhasználatával élve, marhaság. Emeletes. Az ilyet senki nem akarja, és senki nem is tervezi még a rettenetesen romlott (de nem hülye) EU-ban sem. Csak egyes szerencsétlenek rémálmaiban fordulhat elő, akik mindig arra gondolnak. Mint ahogy  Móricka is. Megelőzési javallat: este nem szabad sokat enni.

Annak a törvény általi tiltása, hogy bizonyos kor alatt senki ne köthessen házasságot, abszolút logikus, hiszen a gyermekek sem fizikailag, sem szellemileg nem alkalmasak a házasságban élésre, arról nem is beszélve, hogy megfelelő jövedelmük sincs a család fenntartásához. Az viszont, hogy két férfi vagy két nő miért nem köthet házasságot, rejtélyszámba megy, hiszen egyrészt mindkettő ember (lásd a feljebb írtakat), másrészt amellett, hogy fizikailag és szellemileg is alkalmasak a házasságkötésre (ezt a jog is elismeri, mivel ellenkező nemű partnerrel minkettő minden további nélkül házasodhat), az aktusból senkinek semmilyen kára nem származik.

A tiltás okaként valószínűsíthető, hogy a jelenleg regnálók attól rettegnek, ez a gyerekek tudomására jut (a házasság sokkal nyilvánosabb életvitelt jelent, mint akár az együttélés), sőt egymás közt esetleg még beszélgetnek is róla, ráadásul jószüleik nélkül, és ezen tudás miatt egyből elvesztik heteró mivoltukat. Hogy hogyan vesztik el, az egy további rejtély, mivel ugyancsak a jelenlegi regnálók jóvoltából 18 éves korukig fogalmuk sem lehet róla, mi az a heteróság meg homóság, meg hogy egyáltalán van ilyen. Ez a totális információ elzárás pontosan ugyanolyan, mintha a gyerekeket úgy próbálnánk megóvni a balesetektől, hogy 18 éves korukig ki sem mehetnek az utcára, nehogy véletlenül meglássák a forgalmat, meg a jövő-menő járműveket, mert akkor ők is közlekedni akarnak, sőt, horribile dictu, tán még villamost vezetni is! Ezen túlmenően a forgalomról filmet nem nézhetnek, könyvet nem olvashatnak, és arról felvilágosító előadást sem tarthat nekik senki. Azt, hogy mi lesz ebből, ha kiszabadulnak az utcára (és 13 – 14 éves koruktól tuti kiszabadulnak ám!), mindenki könnyen elképzelheti.

Azt, hogy mi a jó, mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen, mindenki tudja. Egyetlen gond, hogy mindenki másképp tudja, sőt még családon belül is, akár szülők, ha tetszik. Ezért van úgy, hogy sok gyerek azzal a tudással megy iskolába, kétszer kettő az öt, a rántotthúst kanállal kell enni, és a mindenkibe való jókora belerúgás abszolút szokásos agitációs módszer. Ebből következően, ha „semmiképpen nem akarjuk, hogy a gyerekeinknek más mondja meg, mi a jó, mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen … és … nem akarjuk föladni a saját gyermekeink szellemi, ideértve a szexuális neveléshez fűződő szülői jogainkat,” akkor ezeket a gyermeki tudásokat tilos korrigálni, hiszen a szülő jogaiba avatkoznánk bele.

Nálunk jelenleg az azonos nemű párok, nem házasodhatnak, és nem fogadhatnak örökbe gyermeket, ami az EU szerint hátrányos megkülönböztetés. A miniszterelnök úr azért küzd mintegy oroszlánként, hogy az EU álláspont ellenére megtarthassuk a tiltó jogszabályokat, mivel „…nekünk van egy életünk, mi úgy szeretnénk élni, ahogy eddig is éltünk.” Azzal nem törődik különösebben, hogy a többes szám első személy nem az összes állampolgárra, hanem csak rá és a hasonszőrűekre igaz, hiszen aki a szocializmusban (egypárti államdiktatúra) szocializálódott, másrészt katona is volt a Magyar Néphadseregben, az pontosan tudja, hogy ott nincs kivétel. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Ha vigyázz van, az mindenkinek vigyázz, teljesen függetlenül attól, hogy kinek-kinek mi lenne jó, még ha azok, akik nem vágják magukat vigyázzba, nem is ártanának senkinek.

És a vigyázzt ő vezényli! Értve vagyok, sok kopasz?

Magyarország nem minden polgárának tetszik, hogy egy embertől függ, milyen törvények barkácsolódnak, melyet mindenkinek be kell tartani. Ha az elégedetleneken múlna, azaz ha ők vezetnék az országot, egyrészt sokkal toleránsabbak, másrészt sokkal segítőkészebbek lennének a polgárokkal. Rendkívül nagy pech, hogy ők neveltetésüknél és ízlésüknél fogva sohasem apellálnak a politikai kampányban olyan elemi ösztönökre, mint a halálfélelem (háború), idegengyűlölet (migráns), a másságtól való utálkozás („gender”), és hogy az ebből következően ócska erkölcsű, főleg ezekről hazudozó regnálók kezében van a média nagy része, az már csak a korona.

Sokáig gondoltam úgy, hogy Orbán a néphülyítést csak taktikából alkalmazza, de egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ő még hiszi is, amiket mond, illetve amiket a szájába adnak a kampányguruk. Nagy kár, hogy a FIDESZ-nek a fenti, rendkívül profi kampánygurukon kívül szakértője nincs. Semmilyen sincs neki, így aztán országszerte arat a dilettantizmus. Főleg ha valamely szakkérdésben Orbán veszi kezébe a dolgot.

Szörnyű egy állapot.

Sors bona, nihil aliud

Falusi Tamas
-
0
Sors bona, nihil aliud

Szegény, szegény Magyar Péter! Keserves élet az övé, szinte kipécézték az istenek, hogy sehogy se tudjon zöldágra vergődni. Pedig milyen jól kezdődött a felívelő pálya.

Először a brüsszeli diplomata évek, Külügy, Miniszterelnökség, aztán Magyar Fejlesztési Bank, Diákhitel Központ, Európa Agrár- és Élelmiszeripari Magántőkealap, Magyar Közút Nonprofit Zrt., Volánbusz, és mikor lelki szemeinkkel szinte már láttuk a 14 éves karrier csúcsán a derék magyar állam által a gonosz tőkésektől visszavásárolt nemzeti kincs, a Budapest Airport vezérigazgatójaként, hirtelen beütött a krach. A feleség, aki kivitte Brüsszelbe, majd bevitte a belső körökbe, ahol sok a zsíros állás, lemondásra kényszerült.

Magyar a tanulmányai során valószínűleg jövőbelátást is hallgathatott (tarot-kávézacc szak), mert az asszonytól még annak lebukása előtt gondosan elvált, meg sem várva, hogy három kiskorú gyermeke felnőjön, azaz apa nélkül hagyta őket (nesze neked vallás meg jobboldali családmodell!), emellett biztonsági hangfelvételeket is készített az igazságügyminiszterként ügyködő feleségét provokálva, hogy ne álljon már ott üres kézzel a válás után… higgye mindenki azt, hogy a Magyar Péternek van valamije! Holott nincs. Semmije sincs. Illetve amije van, az nulla. Persze nem is kell, hogy legyen, elég, ha a választópolgárok úgy tudják: neki aztán van. És ők úgy tudják, mégpedig rendkívüli lelkesedéssel: – „Figyu má’ Bélám, hászen ez a mi emberünk, mer’ van valamije az Orbánék ellen! – Van? – Bizony, hogy! Meg lemondott az összes tisztségéről is a fideszéknél! – Annyira becsületes? – Ja. Nagyon az. Mindig mondja, hogy nem szabad lopni. Nem olyan ám, mint a Gyurcsány!”

Ennek a gondos férji előrelátásnak köszönhetjük, hogy most két nagy jobboldali pártunk van, melyek közül az egyiket a fideszes szavazók, a másikat meg a „baloldali” szavazók hozták össze. Van rajtuk kívül még egy szélsőjobboldali meg egy viccpártunk is, összesen stabil 10 %-kal, amely pártok nem közösködős típusok, így a tényleges versenyzők max. 90 %-on osztozkodhatnak. Ebből 45 % a FIDESZ-é, azaz a másik jobboldali párt (TISZA) csak akkor lehet vele egyáltalán egálban, ha az összes maradék „baloldali” szavazót megszerzi, és hol van akkor még a győzelem! Ezzel meg is érkeztünk a bajhoz.

Magyar Péternek persze semmi gondja, személyesen ő már készen áll a Varga Judit utáni időszakra. Jelenleg Brüsszelbe készül, azaz a megélhetése immár az asszony nélkül is gazdagon biztosított, plusz a háttérben van még egy jókora pártja, amely sok embernek tud komoly jövedelmet biztosítani. Közte neki is, ha kell. A kis pártok rosszul fizetnek, viszont napjaink Messiásának a mi jóvoltunkból elég nagy pártja lett, így aztán a megélhetés miatt nem kell aggódnia.

Miután Magyar Péter egyéni sorsát tekintve megnyugodtunk (eddig is a politikából élt, ezután is abból fog), térjünk vissza a bajra. A baj abból adódik, hogy a TISZA állítólag le akarja győzni a FIDESZ-t, ez vonzza ugyanis a választókat, egyébként nem lenne semmi értelme az „új erőnek” ugyebár. Ha nem akarna győzni, nem szavazott volna rá senki. A fideszes szavazókat érzelmileg persze meg sem érintette az új párt, nemhogy megfogta volna, ők így nem hagyják el régi pártjukat, és nem állnak át a TISZÁ-hoz. Nem úgy a baloldaliak, mert ők simán. Ebből következően az új baloldal nálunk a Jobboldal II, melyet személyesen a derék Magyar Péter képvisel.

Na, ekkor kérdezi meg az olvasó, és joggal, hiszen ezeket százszor megírtad már ecsém, mi ebben az új? Az olvasónak természetesen most is igaza van, és tényleg nem fárasztanám magam az ismételgetéssel, ha nem lépett volna be a politikai porondra egy új elképzelés, melyet a… khm… „független” tollforgatók döntő része támogat. Ebből következően illik komolyan venni.

A helyzet ugyanis az, hogy a TISZA párt előtt a győzelmi vonulás útjában egy nagy akadály tornyosul. Ez az akadály kívülről legyőzhetetlen, szavazói pont olyan ragaszkodóak, mint Viktor népe, csak ez a nép nem Viktoré, hanem a Ferié. A DK-n kívül a többi óellenzéki párt elhanyagolható, a Mi Hazánkkal meg az MKKP-vel nincs mit kezdeni, a választópolgárok közül azok a bizonytalanok meg egyéb párthívők, akiket meg lehet győzni, már mind meg lettek győzve (az ő jóvoltukból van a TISZA jelenlegi kb. 30 százalékos szavazataránya), azaz már csak egy csoport maradt, ahonnan elméletileg szavazókat lehet gyűjteni: mégpedig a DK szavazók. Mivel a Magyar vezette TISZA a bármiféle összefogást már eleve elutálta, a szavazatokat másképp kell megszerezni.

A DK szavazókat két csoport alkotja. Az egyik (az aránytalanul nagyobb) csoport a Gyurcsány hívők összessége, akik inkább vallásos, mint racionális alapon követik a vezért. A másik, jóval kisebb csoport (ebbe tartozik jelen sorok szerzője is) látja ugyan a tökéletlenségeket, de nem hit alapján, hanem tudatosan igyekszik választani, és neki pont az az européer szociáldemokrácia az ideális, amelyet Dobrevék képviselnek. Vitatkozom ugyan a programjuk néhány pontjával, de a kispártoknak a TISZA általi kiirtását látva, ma már messze nincs a politikai piacon senki más, aki egyrészt még tényező, másrészt akár csak megközelítené azt a kormányzást, amelyet a regnáló párttól várok. Tisztában vagyok a Gyurcsányra szórt vádak miféleségével is, így aztán nem „befogott orral” járok szavazni, hanem teljes határozottsággal. Szomorú dolog, hogy milyen sokszor kell az embernek olvasnia ezt a befogott orros hülyeséget, ami nem annyira a kényes ízlést, mint inkább az információ nagyméretű hiányát jelzi.

A DK szavazóiból a fenti jellemzés alapján természetesen csak az első csoport alkalmas arra, hogy TISZA párti szavazó legyen, és Magyar Péter jelenlegi, valamint a jövőben is várható, keserű sorsán valamit javítson. Rákosi ugyan azt mondta Puskáséknak, hogy „Elvtársak! Az ezüstérem is szépen csillog”, de ez se Rákosit, se az Aranycsapat tagjait, se a magyar népet nem vigasztalta meg – a mostani és jövőbeli ezüstérmesről, azaz Magyar Péterről nem is beszélve. Ha a hithű DK szavazók teljes csoportját át lehetne a TISZÁ-hoz vezényelni, sokkal jobb lenne a helyzet a TISZA győzelmi esélyeit tekintve, így aztán a teljes magyar, nem NER alkalmazott értelmiség elgondolkodott.

Első kísérlet: Gyurcsány lemond, és például Molnár Csaba veszi át a főnökséget, így a DK hithűinek fő kötődése megszűnik, és jobb híján átmennek a TISZÁ-hoz. El is indult a „monnyonle” kórus szervezése és folyamatos üzemben tartása a független lapoknál. Amiatt a baloldali szavazatvesztés miatt akarták lemondatni Gyurcsányt, amiről egyáltalán nem tehet, de az akciójuk sikertelen lett.

Nemrég indult a következő etap, amely szerint nem lemondania kell Gyurcsánynak, hanem pártjával együtt el kell tűnnie. Ezt hangoztatja például a HVG publicistája, aki szerint: „Lőjük le a poént statáriálisan: le kéne vonulni a pályáról, legalább egy körre.” Szó se róla, könnyebb a győzelem még egy Messiásnak is, ha nincs ellenfél a pályán, azaz a HVG felvetése logikus. A következő lépés nyilván az lesz, hogy Gyurcsányt kötelezni kell a Szentkirályi Alexandra féle viselkedésre, azaz hogy nem csak levonul, de arra utasítja a szurkolóit, hogy drukkoljanak helyette a Messiásnak, illetve hát szavazzanak rá, mert akkor még nagyobb a TISZA esélye a győzelemre.

Hogy mekkora, az megbecsülhető. A mostani listás EP választáson a FIDESZ 2.048 ezer listás szavazatot kapott, a TISZA meg 1.353 ezret. Tegyük fel, hogy Gyurcsány megteszi, amit „kérnek” (hehe) tőle, azaz eltűnik a DK-val együtt, és a szavazóit átirányítja a TISZÁ-hoz. Akkor a FIDESZ szavazatszáma marad 2.048 ezer, a TISZÁ-é meg a DK-MSZP-Párbeszéd szavazataival együtt 1.353 ezer + 367 ezer = 1.720 ezer. A különbség még mindig 328 ezer, ami jól jellemzi az arányokat, azaz T. Magyar Értelmiség, tessenek valami jobbat kitalálni, mert különben a TISZA első helyével baj lesz.

„Bizony így van ez”, írta La Fontaine a meséi végén, mindig az a gaz Gyurcsány az ország felemelkedésének akadálya… vagy esetleg mégsem mindig ő?

Persze, ha a TISZA valamely kifürkészhetetlen okból győzne, akkor Magyar Pétertől szomorúan búcsút vehetünk, mert ő kint marad Brüsszelben örökös képviselőként (sors bona, nem igaz?), a TISZA vezetését pedig valamely kompetensebb potentát veszi át itthon, aki anélkül, hogy a hazai trenden bármit változtatna, visszavezeti az országot az EU-ba meg a NATO-ba, és megint lesz pénz meg becsület, mert Orbánnal csak tovább ásnánk el magunk. Jó mélyre, azt mondhatom.

Hogy ki lesz az új vezér? Azt javaslom, találgassanak.

EB

Falusi Tamas
-
0
EB

A modern kori Futbóliában (lásd: kies Hazánk) jól jött a választásoknak az EB kezdés előtti időpontra való időzítése, mert így a politikusnak, választóknak egyaránt fárasztó kampányolás nem esett időben egybe az ugyancsak fárasztó szurkolással (az igazi drukker a fotelban ülve is fut, rúg meg ütközik, azaz nem csak idegileg fárad el). Ezáltal őrizhetjük meg azt testi és szellemi frissességet, amelyre a szomorú jelent és a még szomorúbb jövőt tekintve ugyancsak nagy szükségünk van. Illetve lesz.

Ez a szükség a választások eredményéből látható. A regnáló hatalom simán a helyén maradt, csak az ellenfél térfelén történt átrendeződés, mégpedig erőteljes átrendeződés, ami a megjelent új szereplőnek köszönhető.  Az, hogy errefelé azaz a nekik ellenkező térfélen milyen arányok vannak, a narancsosokat egyáltalán nem zavarja, amíg az a térfél kisebb, mint az ő térfelük. Náluk egy a tábor egy a zászló, és nincs új erő egy fikarcnyi sem.

Az EP választás tisztán listás győzelmi aránya a szavazatokat tekintve az első és a második helyezett között 2.048.211 : 1.352.699 (+51,3 %), ami jól mutatja, hogy a 2026-os országgyűlési választásokon mit várhatunk, tekintve, hogy a Tisza csak a saját áradásával foglalkozik, mással együtt áradni nem fog, az kijelenthető.  Arról, hogy hogyan éri el, sőt haladja majd meg csupán önerőből a Duna vízhozamát, egyelőre fogalma sincs senkinek, de ez a nagy ujjongásban nem is érdekes. Lényeg, hogy a Maros nagyságát már elérte, sőt sokkal túl is lépte, aminek az ország döntő része nagyon örül. Az egy másik kérdés, hogy nem a Marost kellene elérni vízhozamban, hanem a Dunát, de ez a Tisza rajongókat nem nagyon foglalkoztatja, fő, hogy sok-sok apróság, így a kis Túr is siet beléje, a többit meg majd meglátjuk. A Csomolungma megmászása is így indul, neki kell vágni a meredélynek, hiszen ha valamit nem kezdünk el, sohasem fogjuk befejezni. A többit meg majd meglátjuk.

Szóval megvolt ez is, időben letudtuk a választásokat, bár a VAR még dolgozik egy helyen, ahol a különbség nagyon kicsi, a bíró vár mozdulatlan, a két csapat fölállt a középkezdéshez, de nem biztos, hogy az lesz belőle. Többen a gól annullálásában reménykednek, mert akkor hosszabbítás következik, mely esetben új helyzet, újult remények. Hogy addig se unatkozzunk, nézhetjük az EB meccseket.

Mint hajdani ifistát, akinek Tichy Lajos volt a példaképe (na jó, sokaknak inkább Albert), nyilván érdekel, de azt mondhatom, hogy ma már teljesen más a foci, mint akkoron.

Először is unalmasabb. Az őskorban egy hátvéd, két fedezet (középpályás, na) és hét csatár játszott egy csapatban, de mára, mikor nem a gólok meg a játék, hanem az eredmény a fontos,  elképzelhető olyan formáció is, hogy öt hátvéd, négy középpályás és egy csatár, aki szintén hátrajön védekezni, sőt, még ha akármilyen is egy csapat eredeti felállása, sűrűn előfordul, hogy mikor az ellenfél támad, az is elkezd a 10:0:0 formációban játszani. Puskásék még azt mondták Lórántéknak, nem baj, ha gólt kapnak, majd ők elől eggyel többet rúgnak, így aztán nem volt ritka az öt gól feletti mérkőzés, és a 7:1 meg a 6:2 sem számított akkora nagy számnak. Na persze azt a Honvéd – Vörös Lobogó (akkori MTK) meccset azért kevesen felejtik el, mikor a Honvéd ’55 telén 9:7-re győzött. Attól kezdve mindkét csapat remekül tudott „középkezdeni”.

A futballban ma már jóval kevesebb gól esik. Ennek oka, hogy a potenciális gól kivédekezése lényegesen könnyebb, mit a góllövés. Ha el kell rúgni a labdát akármerre, azt aránylag sokan meg tudják csinálni, mert az akármerre lényegesen nagyobb felület, mint a focikapu, amelyben ráadásnak még kapus is található, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a csapatok nagy része az ellenfél támadásakor szinte teljes létszámban védekezik, azaz jóval több a védő, mint a csatár, a gólok csak csekély számban tudatos akciók következményei. Régen a ritkásan álló, és nehézkesebb védők között jó játékosokkal meg lehetett csinálni, de ma már a zseni is kevesebb, meg a védőfal is sűrűbb, ezért általában vagy védői hiba, vagy szerencsés labdapattanás kell hozzá. A tudatosan hárompasszos gólok ma már abszolút ritkák, legfeljebb a kétpasszos megy még, de mégis leginkább a valaki elfut, bead, és az érkező belövi, vagy a középpályás kiugratja a centert kihasználva az ellenfél rossz védekezését, aki nem hibázza el. Az ilyen egypasszosoknál többel összehozott, tudatos gólt mai meccsen nemigen láthatunk. Hogy aztán ha az elfutás még meg is volna, de a beadás túlságosan mély, magas, erős, vagy az érkező mellé rúgja, fölé, esetleg bele a kapusba (az is mellé tulajdonképpen), az sem ritka változat. Sőt, a kapus még védhet is.

Sajnos van még egy rendkívül kellemetlen, az engem, mint nézőt rendkívül irritáló változat is (természetesen most szubjektív vagyok), amikor az, aki elfutott, nem beadja, hanem megáll és visszahúzza. A visszahúzás azt jelenti, nem bízik magában, hogy jól be tudná adni. Esetleg „másiklábas”, mint ami az adott oldali beadáshoz kell, túl gyorsnak találja a labdát, csak állva tudja pontosan odarúgni, ahova kell, futva nem, vagy ilyesmi. A visszahúzás legfontosabb következménye az időveszteség. A védő, ha a támadónak előnye volt is, ilyenkor utoléri, aki a labdát kapná középen, túlfut az ideális helyzeten, például akár lesre, a védekező csapat lemaradt játékosai időt kapnak, hogy visszaérjenek, és besűrűsödjenek a tizenhatoson belül, azaz a helyzet lényegesen kedvezőtlenebb lesz a támadóknak, mint korábban volt. Kialakul a patthelyzet az egy, rosszabb esetben két szemben álló védővel, akik tolják a támadót kifelé, és némi kétségbeesett húzogatás után nincs már más lehetősége, mint a hátrafelé passz. Kezdődhet a pilincka a tízemberes felállt védelem ellen. Néha előfordul, hogy a bátrabbak cselezéssel próbálkozva beleviszik a szemben álló két védőbe a labdát, aztán annyi a támadásnak.

Pilinckának a védelem többszörös körbeadogatását hívom, anélkül, hogy körbeadogatók közül bárki venné a bátorságot és egy bepasszal vagy ívelt beadással megpróbálna helyzetet kialakítani. A körbeadogatás jellemzője, hogy a helyzet egy fikarcnyival sem lesz kedvezőbb a körbeadogatás bármelyik passza után, mint előtte volt.

A csapatok akár a legcsekélyebb letámadás hatására hátrafelé játszanak. Arra az edzői kérdésre, hogy „Mit csinál fiam, ha gólhelyzetbe kerül?”, az a jó válasz, hogy „Hátrafelé cselezek, Mester, amíg haza nem tudom adni”. Ritka a kockázatvállalás, talán mert benne van a hibalehetőség, éspedig minél rosszabb játékos valaki, annál inkább. A végső kétségbeesés miatt hazapasszolt labdával a kapus már általában nem tud mást kezdeni, mint hogy belerúg egy jó nagyot, lesz, ami lesz alapon. Persze nem lesz belőle semmi, lehet átkapcsolni egy másik adóra, ahol épp hirdetnek valamit.

Az intenzív, és sokkal inkább fizikai (rombolás), mint focitudásbeli (építés) képességeket igénylő védekezés hatásossága miatt több az átlövésből született gól. Ezek kis része véletlen (vak tyúk is talál szemet alapon), másik része megpattanó, a kapust így tehetetlenné tevő lövés, és csak kevés az olyan, mint amilyent a törökök ifjú sztárja, vagy a svájciak koszovói üdvöskéje lő, amelynél az ember bólinthat, hogy ez már igen! Az átlövések után persze a legtöbb labda sajnos a nézők között, a felső karéjban landol, azaz sokkal több benne a behunyt szemű, lesz, ami lesz szándék, mint az irányított tudatosság. Kellemetlen, hogy állítottból is.

A még kevesebb gól érdekében a foci mostanra sok mindent átvett a birkózó sportból. Főleg a kézimunka az, amellyel a támadó jól megállítható. Kétkezes lökések mindenfelől (azonos testhelyzet? Ugyan! Vállal? Ne tessen röhögtetni már!), teljes átkarolások, hogy a másik semerre se tudjon lefordulni, és mindez megtorlatlanul. A visszahúzást még csak-csak hajlandók büntetni, de a többit már nem. Az is idegesítő, mikor a felugró játékost kilökik a labda alól, és a bíró ezt sem fújja le, mondván, miért nem állt keményebben ellen, a kérdés csak az, hogy a levegőben miben tudott volna megkapaszkodni.

Az én ifjúkoromban minden fiú kipróbálta a focit, tehetség nem veszett el egy sem. Külföldre utazás, pénz, rajongás, szinte mindent tudott a sikereseknek biztosítani. Ma már sokkal bonyolultabb a helyzet, ezer más érdekesség áll rendelkezésre, és bizony jóval kevesebben választják ezt a sportot, mint hajdanán. Nincs is annyi nagy tehetség a pályán, ami elég jól látható. A gyönge játékos mindig a direkt megoldást választja, mert nem is ismer mást, és meg sem tudná valósítani, a közepes viszont mindig az indirektet. Ő az, aki úgy gondolkodik: na, csinálok még egy cselt, egy visszahúzást, egy trükköt, vagy nem egyből passz, hanem előtte „átveszem” a labdát, csak aztán adom tovább, ám sajnos ezzel mindig bajt okoz, mégpedig idő- és területvesztést, mert vagy elveszik tőle a labdát, vagy elnyomják, vagy fölrúgják, ezzel az akciónak annyi, még ha szabadrúgást kapnak, akkor is. Csak tíz méterre kellett volna oldalt passzolnia, és az összes előny megmarad, de nem. Ugyanis csak a zsenik képesek rá, hogy tudják, mikor kell a direkt, és mikor az indirekt megoldást választani, és minden meccsen látszik, hogy kik azok. Elég csekély a számuk, és sajnos olyan is van, hogy egy sincs belőlük ott a pályán. Ilyenkor – néha – másik csatornára kapcsolok, persze csak azért, hogy huszonöt másodperc múlva visszakapcsoljak, és visszatekerve megnézzem, azalatt történt-e valami.

Szóval egyre uncsibb ez az egykaptafásodó töpörködés, amit egyesek labdarúgásnak, mások focinak hívnak. Hogy miért nézem mégis? Azt semelyik rajongó nem tudja megmondani.

123...212. oldal a 21-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan