Címkérdés

0
275
eurosoc_digital.org

Amikor az ember az írást befejezi, elgondolkodik azon, hogy milyen címet adjon neki, ha nincs még, vagy változtasson-e rajta, ha már van neki.

Sokan mondták, meg mondják is hogy hülye vagyok, mert az én címeim nemhogy nem bombasztikusak, de még csak nem is informatívak, általában megelégszem két-három szóval vagy akár még annál is kevesebbel.

Ebből következően nyilván kevesen olvassák az olyan műveket, amelyeknek például az a címük, hogy Passz, vagy Másfél, esetleg Horizont, és az én címeim hasonlítanak ezekhez.

Ez most azért jutott eszembe, mert olvasom a Mandineren, hogy „Úgy kiosztotta a magyar kormány Vera Jourovát, hogy még Brüsszelben is visszhangzik”, sőt ez a visszhangzás nem is elég a biztosan derék, de sajnos ismeretlen nevű újságírónak, mivel alcím is van hozzá: „Orbán Balázs jól rátapintott a lényegre.” Ilyen esetben én tovább szoktam lépni, hiszen a címből plusz alcímből már mindent tudok, szereplők, történések, megint megvédtük, hurrá, rohadék Brüsszel, éljenek az Orbánok, satöbbi, satöbbi, az pedig nem érdekel, hogy Jourová mifajta és mekkora bűnt követett el, amiért ilyen óriási, Brüsszelig ható és onnan visszhangzó kiosztást érdemel. Minél bombasztikusabb a delikvens kiosztása, annál kevésbé izgat.

A bűnöket tekintve az emberek nagy része naponta vétkezik, így az utóbbi időben már én sem figyelek arra, hogy minden idős hölgyet átkísérjek az út túloldalára, még ha ezen szarvashiba ellentételezéseképpen Orbán Balázs rátapintana is a lényegre, akkor sem, Jourovának meg nyilván még annyira sincs se ideje, se energiája az ilyen átkísérgetésekre, mint nekem, mert sokkal fontosabb dolga van. Ezért hagyjuk ott szegény öregasszonyt, és reménykedünk benne, hátha nem is akar átmenni.

Szóval általában nem érdekel. Mégsem lapoztam tovább. Újból elolvasva a címet meg az alcímet maga a művelet ragadott meg, mert lényegre tapintással kiosztani azért az már valami. Lássuk tehát a győztes hadműveletet. A dolog úgy kezdődött, hogy:

Jourová az Általános Ügyek Tanácsának ülése előtt nyilatkozott, ahol téma volt Budapest uniós értékekkel való állítólagos szembenállása. Elmondta, hogy a Bizottságnak észrevételei vannak a sajtószabadságról és a jogállamiságról Magyarországon. Magyarország évek óta vitában áll Brüsszellel, a hónap elején az Európai Bíróság 200 millió eurós bírságot szabott ki Budapestre az EU menekültügyi törvényeinek megsértése miatt. Jourová hozzátette, hogy a Tanács elnöksége lehetőség kellene legyen a magyar kormány számára, hogy bebizonyítsa, képesek ezt a feladatot becsületes közvetítőként ellátni, és most várja, hogy történjen valami, ami a professzionalizmust mutatja.

Ez eddig még csak a szokott rosszindulat („észrevételek”, ugye, meg „bírság”! Hát más nem kéne, Brüsszelkém?), viszont az alelnök asszony ezt a rosszindulatot fokozva volt olyan pofátlan, hogy az Európai tanács magyar elnökségének szlogenjével (Make Europe Great Again = MEGA) viccelődött, ugyanis azt mondta, „Nos, nem túl eredeti, igaz?” Nyilván arra gondolt ez a majd megmondtam miféle nőszemély, hogy Trump programja a „Make America Great Again”, azaz a MAGA kissé hasonlít a miénkre, holott mindenki láthatja, hogy ez vadiúj szlogen, hiszen nem America van benne, hanem Europe, ugyebár! Orbán Balázs ki is osztotta őket, ahogy kell, és mint az az x.com-on olvasható:

Věra Jourová és az Európai Bizottság szerint a MEGA szlogenből hiányzik az eredetiség. Nem vagyok biztos benne, hogy az olyan korábbi szlogenekben, mint a „Közelebbi Európa”, „Európa, mint feladat” és „Együtt. Rugalmas Európa.” tele voltak kreativitással és innovációval… Ez egy újabb pont, ahol Brüsszel ismét megragadja a lehetőséget, hogy igazságtalanul kritizálja Magyarországot.

Itt az ideje a cselekvésnek, ezt jelenti a magyar mottó! Célunk egy gazdaságilag versenyképes, biztonságos és virágzó EU, amely egy új versenyképességi megállapodást, egy megerősített európai védelmi politikát, egy következetes és érdemeken alapuló bővítési politikát, valamint egy gazdálkodó-orientált agrárpolitikát hirdet. Dolgozzunk együtt, és tegyük újra naggyá Európát!”

Napersze, lehetnek akadékoskodók, akik a kákán is csomót keresve azt ragozzák, hogy:

  • Nem az Európai Bizottság szerint, hanem csak Jourová szerint nem valami eredeti.
  • A Trump féle szlogent ismerve tényleg nem az.
  • Az Orbán Balázs által felsorolt korábbi szlogenek lehet, hogy nem elég kreatívak és nem elég innovatívak, de ilyesmiről Jourová nem is beszélt, ő csak az eredetiséget kérdőjelezte meg, amiben igaza is van. Ezért Orbán Balázs „lényegre tapintós” érve értelmetlen, tisztára olyan, mintha őt valaki hülyének nevezné, és ő azzal vágna vissza, hogy „Na, maga se valami szép!
  • Brüsszel”, azaz Jourová kritikája tehát nem igazságtalan, sőt csak egy vidám megjegyzés, melyet ha valaki sértődős-komolyan vesz, nyilván kiröhögik. Kivéve a Mandinert, mert az ottaniak kötelező feladata a nemkiröhögés. Minden baráti szöveg olvasását meg kell állniuk kiröhögés nélkül. Egyébként tudjuk, mi következik!
  • A szlogenünket nem Magyarország találta ki, azaz a kritika (ha ugyan ez az) nem Magyarországnak szól. Orbánék persze nagyon szeretnek az egész ország nevében beszélni, így ha a mi Viktorunk odaégetné a reggeli rántottát, és ezt például Manfred (Weber) megtudva elmosolyodna, a mi Balázsunk egy egész ország sztentori hangján dörögné, hogy: „Coki! Ne bántsd a magyart!”, holott Weber nem a magyart bántja, hanem Viktoron mosolyog, ugyanis a lakosság nagy része nem égette oda a rántottát. De még ha oda is égette volna, az elnökkel együtt maga is mosolyogna, ahelyett hogy sértődötten hülyeségeket írogat.
  • Az, hogy a mottó szerint itt az ideje a cselekvésnek, a „ki hitte volna” kategóriába tartozik. Az orbáni állítás szerint az eddigi mottók a passzivitást sugallták, ám velünk a „na de majd mi” korszak következik. Sajnos ez a szép elképzelés már most hamvába holt, fél év semmire sem elég, az új témák érdemi felvetésére sem, azaz a tényleges munkát majd, ahogy az szokás, az EP végzi. Orbán néha összehívja a Tanácsot, hogy rábólinthassanak a kidolgozott témákra.
  • Két dolgot remélünk az elkövetkezendő félévtől: kevesebb lesz a Tanács elnökének kiküldése a folyosóra, mert ott kell lennie a szavazásnál.
  • Az, hogy „Dolgozzunk együtt” stimmel, és az EU tagok szándékával egybevág (végre valami), valamint remélhetőleg azt is jelenti hogy nem vétózgatunk. Zsarolási célból pláne nem.

A fentiek alapján látható, hogy Jourovát Orbán Balázsnak olyan nagyon nem sikerült kiosztani, és még a lényegre való rátapintás sem jött össze, de azért felemelő látni, ahogy az általunk választott észkombájnok a mi nevünkben védelmezik a saját produktumaikat.

Hogy hülyeségekkel? Hát akkor úgy. Az is valami.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .