Kezdőlap Szerzők Írta Bódis Gábor

Bódis Gábor

186 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Az utolsó előtti rigómezei csata

Döntő szakaszába érkezett a Koszovóról szóló tárgyalássorozat Belgrád és Pristina között. A tét, hogy a volt szerb tartomány végre normális állam, ENSZ tag lehessen, Szerbia pedig zöld fényt kapjon az EU-ba. A két államfő, Aleksandar Vučić és Hashim Thaci a hajrában bedobta az atombombát: a területcserét. Mindez tiszta blöff is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mögé állt a kiszámíthatatlan Trump-csapat.

Hogy mi is történt a kilencvenes évek legvégén Rigómezőn azaz Koszovóban és milyen borzalmak előzték meg a NATO-bombázást, majd Milošević szerb diktátor trónfosztását, Koszovó önállósodását díjnyertes dokumentumfilm részlete szolgálhat illusztrációként.

„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek között, akinek néhány arany foga volt. Levágta a fejét, megfőzte, kivette az arany fogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta. Hazavitte a fejet és asztali lámpát készített belőle. Utána azt mesélte, hogy egy halott albán nőnek a fejével is ezt tette, hogy a feleségének is legyen saját asztali lámpája.

Így esténként ő egy férfi lámpát gyújthatott meg, a felesége meg egy nőit.“

Ez nem egy horrorfilm nagyjelenete, hanem részlet egy szerb rendőr tanúvallomásából, amely a Tanúk (Svedoci) című, 2015-ben bemutatott szerb dokumentumfilmben szerepel. A Szabad Európa Rádió belgrádi szerkesztői által készített filmben három szerb rendőr meséli el a rémtetteket, amelyeket a Szerb Rendőrség Különleges Osztályának tagjai követtek el Koszovóban 1998-1999-ben. A „védett tanú“ státuszt kapott három rendőrtiszt már évek óta harcol azért, hogy ezek a háborús bűnök napvilágra kerüljenek és a bűnösök (szerintük minden rendőri egységben 4-5 ilyen bűnöző volt) elnyerjék méltó büntetésüket. A filmben a tanúk ennek az ellenkezőjéről számoltak be: a fegyvertelen civileket szenvtelenül gyilkolók egyre gyorsabban haladtak előre a rendőrségi szamárlétrán.

Ne gondoljuk, hogy a másik fél nem tudna ilyen dokumentumfilmet készíteni, csakhogy erre Koszovóban még nem érett meg a helyzet. A Koszovói Felszabadító Hadsereg rémtetteiről főleg a külföldi sajtó számolt a tömeggyilkosságoktól a drog- és szervkereskedelemig. Ennek a gerilla seregnek a vezetői töltik ma be Koszovó legfontosabb tisztségeit, élükön a volt parancsnokkal, Hashim Thacival. De nem marad le mögötte a miniszterelnök Ramush Haradinaj, akit Belgrád üldöztetett nemzetközileg az Interpollal.

Sikertelenül, akárcsak a horvátok Hernádi Zsoltot.

A szerb egyszemélyes tárgyalócsapatot pedig nem más mint az az Aleksandar Vučić vezeti, aki száz muszlimot akart egy szerbért megölni még a kilencvenes évek elején, majd a koszovói háború idején tájékoztatási miniszterként szorgalmas üldözte a „hazafiatlan” újságírókat.

Ez a két derék férfiú folytat évek óta Brüsszelben tárgyalásokat Mogherini EU biztos közvetítésével. És ők dobták be az eddig még mindig vérfürdőt okozó területcsere ötletét. Nem tudni részleteket, de mindenki úgy véli, hogy Koszovó északi, szerbek lakta részét cserélnék ki Dél-Szerbia néhány községével (Presevo völgye), ahol viszont az albánok vannak többségben.

Ezt eddig mindenki hevesen ellenezte: Európában főleg Merkel német kancellár volt többször is kategorikus, miszerint márpedig a Balkánon (is) a határok sérthetetlenek. Koszovóban és Szerbiában is nemcsak az ellenzékiek, hanem a civilektől kezdve az egyházakig mindenki, más más érdekből, a területcsere ádáz ellenfelei.

A két elnök (Vučić és Thaci), ha tényleg kirukkolnak egy ilyen tervvel, akár a saját bukásukat is okozhatják.

A régióban a következmények is súlyosak lehetnek: az összetákolt Bosznia-Hercegovinában a szerb rész soviniszta elnöke (Milorad Dodik) azonnal vérszemet kapna és csatlakoztatná fél Boszniát Szerbiához. Onnan is megindulhat a nem szerb lakosság menekülése. Nem beszélve Macedóniáról, ahol a lakosság harminc százaléka albán nemzetiségű. Vagy a szerbiai bosnyákokról. A Balkánon szinte nincs olyan terület (kivéve Szlovéniát), amely etnikailag „tiszta” lenne.

Ha már ekkora a nemzetközi és otthoni ellenállás és fegyveres konfliktusok valószínűsége is óriási (a Balkánon már nincsenek komoly hadseregek, de fegyverek dögivel), akkor mégis miért mernének egy ilyen lépést megtenni?

Nincs más magyarázat csak az, hogy Washingtonban (és Vučić Moszkvában is) zöld fényt kaptak.

Megváltozott az amerikai diplomácia nyelvezete. Most már az az alapállás, hogy mindent támogatnak, amiben a két fél megegyezik. Mindent. Hasonlóképpen reagált a hivatalos Moszkva is. Ők is minden megállapodást támogatnak, azzal, hogy hozzáteszik: ami a szerb érdekeket figyelembe veszi.

Mindent összevetve, úgy tűnik, több vesztenivalója a szerb elnöknek van, hiszen a területcsere ténye már azt jelenti, hogy de facto elismeri Koszovót, ami a szerbek Trianonja lesz. Vagy már régen az, csak nem vesznek róla tudomást.

Orbán Topolyán – fociakadémia nyílik

A Szabadkától 30 kilométerre levő Topolyán mindenki úgy tudja, hogy augusztus utolsó napján nyílik a Délvidéki Sport Akadémia és az ünnepséget meghittebbé teszi két rangos vendég: Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić, szerb államfő. A hipermodern focistakeltetőt a magyarországi adófizetők több mint 3 milliárd forinttal támogatták.

A leendő tanintézmény vezetői a napokban jelentették be, hogy már lehet jelentkezni a topolyai fociakadémiára. Idén a 2002 és 2005 között született fiatalok jelentkezését várják a nyílt napok keretében megtartott próbaedzésekre, melyeken kiválasztják az akadémia első negyvenöt lakóját. „Az akadémisták szeptembertől beköltözhetnek, a kiváló feltételek mellett és legmagasabb szakmai színvonalon levezényelt edzések hozzájárulhatnak labdarúgó-karrierjük felépítéséhez, miközben középiskolai tanulmányaikat is itt végezhetik.”

Több független vajdasági portál még 2017 elején számolt be arról, hogy „Vajdaságot is elérte az immár határtalannak nevezhető orbáni fociláz: Dunaszerdahely, Eszék, Munkács és Csíkszereda után egy vajdasági település is (több) milliárd forintos támogatásban részesül”.

Habár a szintén vajdasági Tóthfaluban már évek óta működik egy fociakadémia, nem azt fejlesztették, bővítették, hanem egy újat építettek Topolyán, ahol a felnőtt csapatban mindössze egy magyar anyanyelvű játékos szerepel – csodálkoztak rá az ügyre a sportújságírók, akikben már akkor felvetődött néhány kérdés.

Elsősorban kinek köszönhető, hogy Topolyán a magyar adófizetők 10 millió eurójából fociakadémia épül? Mi fog történni a tóthfalusi Nyers István Akadémiával? Azóta kiderült, hogy ez utóbbi akadémia a Ferencvárossal kezdett szorosabb együttműködésbe.

Amikor 2016. december végén közzétették azt a magyar kormányhatározatot, amelyből kiderült, hogy a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárd (10 millió euró) támogatást kap Magyarországtól fociakadémia felépítésére, elkezdődtek a találgatások, hogy vajon melyik vajdasági település labdarúgóklubja ütötte meg a főnyereményt, s biztosította be a következő pár évben a gondtalan életet. A válaszra nem kellett sokat várni, Zsemberi János, a topolyai községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott VMSZ-es (Vajdasági Magyar Szövetség, a Fidesz partnere) képviselője, egyben a helyi TSC Labdarúgóklub elnöke a képviselő testület ülésén bejelentette: a magyar állam 2-3 millió euróval támogatja egy topolyai fociakadémia megépítését. A tízből hogyan 2-3 millió euró – a megválaszolatlan kérdések közé tartozik.

Zsemberiről azt is tudni kell, hogy kábeltelevíziózásban utazik és őt tartják a kettő közül az egyik vajdasági magyar oligarchának, a szabadkai Csákány Lajos mellett. Mind kettejüknek szoros kapcsolata van a Fidesz helyi fiókszervezetének számító VMSZ-szel. Zsemberi ezenkívül a Szerb Labdarúgó Szövetség vezetőségében is benne van.

De hogyan is kerültek a forint milliárdok éppen a 14 ezer embert számláló Topolyához (ahol még egy szálloda sincs) és az akkor még III. ligás Topolyai Sport Clubhoz?

A legtöbb érdeme ebben Árok Ferencnek az Újvidéken élő, a nyolcvanas éveinek derekán járó sportújságírónak van, aki nem mellesleg az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya is volt. Árok pár évvel ezelőtt ismerkedett meg Orbán Viktorral. Néhány találkozó után Árok a már említett Zsemberit is magával vitte Pestre. Ennek lett az eredménye, hogy 2015 novembere óta a TSC szerződött partnere lett a felcsúti labdarúgó-akadémiának. Innen már csak egy lépés kellett a 10 millió eurós támogatásig.

„Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül”

Ezt találta mondani a magyar külügyminisztérium második embere, Magyar Levente az idei vajdasági Szent István napi ünnepségen, amelyet hagyományosan a palicsi tó partján tartottak. Jó, nem könnyű magvas gondolatokat ilyen alkalomkor a politikusoknak magukból kisajtolni, de ami túlzás az túlzás. Vagy csak annak tűnik.

Az ominózus és egyben sommás megállapítás híven tükrözi Szerbia és Magyarország kormánysajtójának egybehangzó álláspontját, miszerint a két ország kapcsolata elérte a történelmi csúcsát. Feljebb már aligha lehet menni, de azért a két főszereplő, Orbán Viktor és Aleksandar Vučić ennek érdekében továbbra is mindent megtesz.

De miért is? A válasz nem egyszerű, annál is inkább, mert józan ésszel mindenki csak jól járhat azzal, hogy nincs többé acsarkodás, elmúlt a láncos kutyák korszaka, a szajré áfával vagy nélküle vidáman utazik Szegedről/Kiskunhalasról a szabadkai ócskapiacra. A magyar fináncok ugyan a határokon még azért éreztetik uniós felsőbbrendűségüket a schengenen kívül rekedtekkel szemben. De mi ez ahhoz képest, hogy akár ki is oktathatnák őket. Meg ki is nyitathatnák velük a gépkocsi csomagtartóját, akár többször is. Idejük lenne rá, hiszen csupán néhány órát várakoztatják őket a belépéssel. De ez a történelmi magasságokból aligha látszik.

Belgrád részéről az elragadtatás (színlelt vagy nem – várjuk ki a végét) logikus, a mértéke kevésbé.

Szerbia az EU felé menetel, ha lassan és akadozva is, egy klubon belüli feltétlen szövetséges nagyon is jól jön neki. Szegény országról lévén szó az is számít, hogy az egész nem kóstál semmit. Sőt, ha a Magyarországról bejövő forint milliárdokat vesszük figyelembe, akkor abból többféle haszon is származik. Egyrészt nem kell finanszírozni (vagy csak egy kicsit) a vajdasági magyar intézményeket, mert a magyar miniszterelnök bőkezűen osztogatja a magyarországi adófizetők pénzét nemcsak stadionokra, fociakadémiákra, hanem traktorokra, fogorvosi székekre és más haszonjárművekre is. A szerb állampolgárok, akik magyarok is, ebből csak tobzódhatnak és hát egy államfőnek (Vučić) ez azért jóleső érzés lehet. Járulékos haszon, hogy Orbán Viktor megbízásából a vajdasági magyarok legnagyobb pártjának vezetője, Pásztor István ilyen anyagi haszon ellenében minden zokszó nélkül megszavaztat mindent, amire csak a szerb kormányzó párt rámutat.

És itt kezd a dolog picit sántikálni.

Az utóbbi időben két olyan ügyben foglalt furcsa állást a Vajdasági Magyar Szövetség (a Fidesz ottani kizárólagos partnere), ami méltán váltott ki felháborodást a közvélemény azon részében, ami nincs a VMSZ teljes kontrollja alatt. Ilyen kevés van, de még létezik. Az egyik az volt, hogy szó nélkül tudomásul vette: megkurtították a hatalmas nemzetközi sikertörténetként tálalt kisebbségi kulturális autonómiát. Konkrétan a vajdasági magyarok egyfajta kisebbségi parlamentjének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a szerb törvénykezés csökkentette a hatásköreit. Egyszóval: kevésbé szólhat bele saját dolgaiba (oktatás, kultúra, tájékoztatás). Amíg néhány más szerbiai kisebbség (szandzsáki bosnyákok, montenegróiak) nyilvánosan kikeltek az új jogszabályok ellen, a VMSZ azzal foglalkozott, hogy a saját közvéleményével elhitesse: valójában nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben.

A magyar kormány (a nemzeti és a keresztény kurzus örök letéteményese) egy szót sem szólt.

Nehogy az Ácó (a Vucsics) megsértődjön.

A másik ügy még kínosabb kellene, hogy legyen a szimbolikus politizálás bajnokaként jegyzett Orbán-kormánynak. De nem az. Történt ugyanis, hogy a vajdasági parlamentben (még ilyen is van) a VMSZ simán megszavazta, hogy november 25. legyen Vajdaság Napja. Így nagy betűkkel. Majdnem száz évvel ezelőtt a sebtében összehívott „népgyűlésen” a Bácska, Bánát és Szerémség lakosságát képviselő szláv „népképviselők” megszavazták a délvidéki régió elcsatolását. Az ottélő magyarokat és németeket nem nagyon kérdezték. Ezt kell majd idei évtől ünnepelni a tartományban. A magyaroknak is. És ezt szavazta meg a VMSZ, annak ellenére, hogy a szavazatai nem kellettek a törvény elfogadásához. Pásztor István, érezve a helyzet fonákságát, azonnal Pestre utazott, egyenesen Orbán Viktorhoz, aki teljes lelki nyugalommal megerősítette vajdasági partnerének a döntését. Ez az Ácó (a Vucsics) tudhat valamit.

Ezek után, végül is, a külügyminisztérium illetékesének Szent István napi nyilatkozata már nem is olyan meglepő.

Zágrábban lebilincselő fogadtatás várja Hernádit

Egy luxemburgi bíróság döntését sokféleképpen magyarázzák, a horvát fővárosban például úgy, hogy a MOL-vezért a magyaroknak ki kell adniuk. Addig is az Interpol tegye fel ismét a körözöttek listájára. Szeptemberben pedig meg találkozhat régi cimborájával, Ivo Sanader volt horvát miniszterelnökkel, akinek pere (a MOL-INA vesztegetési ügyben is) akkor újra kezdődik.

2011: Egy Marcellino nevű zágrábi fogadó csendes zugában egy miniszterelnök és egy nagyvállalat vezére cserélt nemcsak eszmét, hanem – a titkos videófelvétel alapján – valami mást is. Mondjuk egy gyufásdobozt, amire valamiket ráírtak. Ez volt az egyik bizonyítéka annak, hogy Ivo Sanader akkori kormányfő 10 millió eurós megvesztegetési pénzt vett át Hernádi Zsolttól, a MOL akkor és mostani vezetőjétől. Ez volt állítólag az ára, hogy a magyar olajvállalat megszerezze az irányítást Horvátország egyik nemzeti büszkesége a szintén olajban és földgázban utazó INA felett.

Azóta Sanader már ült, majd elég nagy meglepetésre szabadon engedték és pereit újra tárgyalják, méghozzá szeptembertől. A gyanú a MOL-vezér ellen továbbra is fennáll.

A horvátok kérésére Hernádi felkerült az Interpol körözési listájára is, majd onnan lekerült. Közben a horvát kormányok egyre elégedetlenebbül nézték a

„MOL karjaiban vergődő INA-t”:

Enis Zebić a Szabad Európa Rádió zágrábi veterán tudósítója azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy Horvátországban általános az a meggyőződés, hogy a MOL irányítása alatt a horvát vállalat visszafejlődött. Például a magyarok nem fektettek be a fejlesztésbe és a kutatásba; habár erre szerződésbeli kötelezettségük lett volna nem modernizálták a két olajfinomítót, a rijekait és a sisakit. Sőt a Sisak városában levő finomító bezárását is kilátásba helyezték és az ottani munkavállalókat a kereskedelmi részlegekbe helyezték volna át. Horvát szakemberek és a média többször annak a véleményüknek adtak hangot, hogy

a MOL tulajdonképpen fel akarja számolni az INA termelését

és a horvát piacot a MOL magyarországi és szlovákiai finomítóinak a termékeivel lepné el.

Volt olyan szándék is, hogy a Plenković-kormány kivásárolná az INA-t a MOL-tól. Csakhogy erre nincs elegendő pénze. Egyik ötlet az volt, hogy privatizálják (magyarul: eladják) a Horvát Villanygazdaságot, csakhogy ez akkor felháborodást keltett, hogy gyorsan elálltak tőle.

Súlyosbítja Zágráb anyagi helyzetét, hogy a régió legnagyobb vállalata, az Agrokor több tízezer alkalmazottal közvetlenül a csőd előtt állt és kénytelenek voltak túladni rajta, főleg orosz bankok (Sberbank) javára.

Ilyen előzmények után került sor a luxemburgi székhelyű európai bíróság döntésére, amit Horvátországban úgy olvastak, hogy Magyarország kénytelen az illetékes horvát bíróságnak kiadni Hernádi Zsoltot, mert „az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták”. Ergo:

a horvát rendőrség ismét azt kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot.

Ivan Turudić, horvát jogszakértő szerint Horvátország a luxemburgi döntéssel szakmai és erkölcsi elégtételt kapott; Magyarországnak alá kell vetnie magát a bíróság döntésének, különben az unióval kerül szembetűzésbe. A szakember hozzátette: a Hernádi elleni ügy csak 2020-ban évül el, tehát van jócskán idő, hogy ezt sikeresen befejezzék.

Fotó: Youtube (ATV)

Teljesen egyetért Hernádi Zsolt horvát ügyvédjének értelmezésével Zamecsnik Péter, hangsúlyozva: szó nincs arról az Európai Unió bíróságának az ítéletében, hogy Magyarországnak ki kell adnia Hernádi. A  Független Hírügynökségnek leszögezte: az ítélet, amelyet ő is olvasott azt tartalmazza:

 

a magyar bíróságnak, ez esetben a Fővárosi Törvényszéknek arról kell döntenie, hogy kiadja-e Hernádit.

Úgy gondolja – információja ugyan erről nincs –, hogy a horvát hivatalos szervek a magyar hivatalos szervek útján intézik majd a dolgot, tette hozzá.

Felvetésünkre, hogy eddig mindig Hernádinak adtak igazat a magyar bíróságok, amikor eléjük került az ügy, Zamecsnik aláhúzta: kétfajta eljárásról van szó. Amit most a horvátok kommunikálnak az a kiadatással kapcsolatos, s nem magával az üggyel.

Az MTI jelentése szerint Laura Valkovic, Hernádi horvát ügyvédje a horvát hírügynökségnek azt mondta: az Európai Unió Bírósága nem azt mondta ki, hogy Magyarországnak ki kell szolgáltatnia Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hanem hogy Horvátország kiadatási kéréséről egy magyar bíróságnak kell döntenie.

Illiberális álmodozás Tusnádfürdőn

A világpolitikában Trump óta semmi sem biztos, sőt annak az ellenkezője sem. De azért a fejetetejére állt világ sem szenved olyan irtózatos káderhiányban, hogy egy Orbán Viktor nevű egyén európai szintű politikus legyen. Azért, mert szélsőséges politikája miatt mind többet szerepel a nyugati médiában, még nem jelenti azt, hogy számít is. Legfeljebb kellemetlen.

Az a magyarországi tévhit, hogy a magyar miniszterelnök jelentős nemzetközi szereplő két forrásból táplálkozik. Az egyik maga a kormányfő és udvartartása, akik ezt előszeretettel terjesztik a mind jobban gyarapodó állami propaganda gépezet (korábban közmédia) közvetítésével. A másik, ugyancsak kiapadhatatlan forrás az „ellenzéki”/elemzői körökben rejlik. Ennek a felfogásnak a közös nevezője egy, a pszichológiában jól ismert elhárító mechanizmus: egy politikus, akit a magyarok háromszor kétharmaddal választottak meg, nem lehet csak gonoszul ügyeskedő vidékies figura, hanem csakis tehetséges (ezt hányszor ismétlik, istenem!), ám tehetségét rossz célokra felhasználó, ügyes politikus. Pedig mi lehetett volna belőle? Ki gondolta volna 1989-ben Nagy Imre koporsójánál, hogy ez lesz belőle? Pedig jó célokra is fordíthatta volna (ismét) tehetségét.

Ezt a halványulni nem akaró tévhitet (ez is hungarikum lesz) lovagolta meg Orbán Viktor szombaton, amikor Románia kellős közepén előadta Magyarország jövőbeni nemzetközi küldetését.

Nem mellesleg ez a diplomáciai szempontból nagyon is provokatív beszéd elég lanyha román reagálást váltott ki: egy volt miniszterelnökön és a legkisebb parlamenti párt vezetőjén kívül senki sem háborodott fel. Ennek nemcsak a közöny lehet az oka, hanem az is, hogy a Fidesz, legnagyobb erdélyi fiókszervezetén, az RMDSZ-en keresztül támogatja a jelenlegi román kormányt.

A magyar miniszterelnök miután kilátásba helyezte, hogy otthon tisztogatás lesz (kulturális forradalom?) felvázolta külpolitikai ábrándjait.

Lesz itt közös Kárpát-medence, Közép-Európa, nem liberális Európai Bizottság.

Azért Orbánnak, vagy szövegírójának van humorérzéke is, amit ez a mondat is bizonyít: „Van tehát egy ajánlatunk a szomszédaink számára. Építsük meg közösen a Kárpát-medencét.” Ennél a pillanatnál legyinthettek kedélyesen a román, a szlovák és a szerb külügyminisztériumban. Ha egyáltalán vették a fáradtságot, amit kétlek, hogy meghallgassák az eszmefuttatást.

Egyébként a tusványosi gondolatok születésére nagy hatással lehetett Steve Bannon menesztett Trump-főtanácsadó, aki fellelkesíthette nemrégi budapesti látogatása alkalmából a magyar miniszterelnököt és aki éppen „mozgalmat” alapít, hogy tömörítse az uniós államok populista pártjait.

A célpont a jövő évi EU választások. Ahol eldől: Soros vagy Bannon. Nem erről beszélt Orbán Viktor is Tusványoson?

Mindebből egyes elemzők azt szűrték le, hogy a magyar miniszterelnök nemcsak, hogy bejelentkezett egy vezető uniós posztra (Juncker utódja), hanem hogy nem is esélytelen.

Nos, ezzel egy ideig el lehet szórakozni, de komolyan venni aligha.

Az illiberális jövőkép és nemzetpolitika

Tusványos, vagyis Orbán Viktor ottani elmaradhatatlan beszéde a Fidesz külpolitikai vízióját hivatott felvázolni, Kötcse pedig Magyarország belső átrendeződését. Ez utóbbi már valóra váltotta misszióját, Tusnádfürdőre még várnak szép pillanatok.

A majd három évtizedes múltra visszatekintő Fidesz-gyülekezet a messzi Székelyföldön már majdnem minden volt. Nemzetpolitikai iránymutató, autonómiát követelő fórum (a románok őszinte sajnálatára), majd egy rövid ideig a magyar-román barátság szentélye, amikor is (két alkalommal) az akkori román államfő, Traian Băsescu Orbán Viktor oldalán a jószomszédság ikonikus szerepét játszotta el.

A magyar miniszterelnök 2014-ben dobbantott igazán, amikor is az illiberális állam (demokrácia) elnevezést húzta elő nem a saját tarsolyából. Tulajdonképpen, ki nem mondva, a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolásáról, egy áldemokráciáról beszélt. De ez csak félig meddig volt vízió, mert mindez az akkori Magyarországon már nagyban működött. Azóta csak tökéletesítik. Tudjuk merre: Erdogan és Putyin irányába.

Azóta az illiberalizmus fogalma és gyakorlata (nem Orbáné a szerzői jog) kezd erősen gyökeret ereszteni Európa más országaiban is, kormányszinten Olaszországban, Lengyelországban és félő, hogy Ausztriában is.

Ilyen fejlemények láttán, megnő az önbizalom, kitisztul a tekintet, felcsillan a jövőkép.

A magyar miniszterelnök már nem tart annyira attól, hogy kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból, hiszen, egyes vélemények szerint, ha az unió illiberális erői összefognának akár a 20 százalékát is hozhatnák a voksoknak a jövőre tartandó választásokon. Úgy tűnik, jelen pillanatban inkább a Néppártnak van mitől tartania.

Minden arra utal, hogy Orbán Viktor jelentősebb nemzetközi szerepre vágyik.

Ezért nincs kizárva, hogy ismét a tusnádfürdői szószéket használja fel tervei felvillantására.

Az idei Tusványos eddigi menete is ezt a feltételezést támasztja alá. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnök előadásával máris kivívta a román sajtó aggódó érdeklődését. Szerinte ugyanis „az európai projektnek megfelelő választ kell nyújtania Trianon problémájára”.

Vagyis: „Amikor mi nemzeti szuverenitásról és tagállami hatáskörökről beszélünk, az nincs ellentétben az autonómiával. Olyan európai jövőképre van szükségünk, amelyben a kisebbségeknek, a nemzetállamoknak az európai építkezésnek az összhangja megteremthető”.

Nem tudni, hogy ezt hogyan képzelik el a Fideszben, hiszen, minden eddigi tapasztalatunk szerint, fából vaskarikáról van szó.

Ha ugyanis az unió jövőképe a nemzetek Európája, bikaerős állami szuverenitásokkal, márpedig Orbán ezért a célért állt csatasorba Brüsszelben és másutt, akkor megszűnik az az álom, hogy Trianon után az elcsatolt területek elvileg egyesülnek az anyaországgal. Ez ugyanis erős nemzetállamok esetén kizárt. Visszatérhetünk az autonómiázásra. Ezzel ugyan el lehet szórakozni, de egy tökig szuverén Románia és Szerbia ilyenről hallani sem akar. Eddig sem volt hajlandó.

Ezt az ellentmondást kellene valahogy feloldani. Nemzeti szuverenitásra esküdni (hogy Brüsszel bele ne pofázzon a dolgainkba) és közben meggyőzni a környező országokat, hogy Budapest beleszólhat az ő belügyeikbe.

Nehéz lesz, de ennél súlyosabb dolgokat is kimagyarázott már a magyar miniszterelnök. Csak legyen, aki hisz benne. Eddig volt.

Medvetámadással kezdődött Tusványos – a polgármester cáfol

Első hír: 27 éves fiatalra támadt a medve Tusnádfürdőn, a fiatal áldozatot a csíksomlyói fertőző osztályra szállították – közölte Facebook-oldalán Borboly Csaba megyei tanácselnök. Második hír: Tusnádfürdő polgármestere tagadja, hogy medvetámadás történt. Akkor most mi van?

Borboly Csaba bejegyzése: „Medvetámadás Tusványoson. Sajnos a félelmem beigazolódott! Pár medveveszélyre figyelmeztető plakáttal, vagy a fiatalokkal ölelkező álmedvével nem lehet megoldani a tusnádfürdői medveveszélyt! Igazából még csak most veszi hivatalosan kezdetét az idei szabadegyetem és már a nulladik napon medvetámadás történt! A 27 éves áldozatot most szállították a csíksomlyói fertőző osztályra! Kár, hogy kérésünket, hogy szállítsák el a 3 bocsos anyamedvét, – aki már emberre is támadt! – nem kezelték felelősségteljesen! Ki a felelős a 27 éves férfi sérüléseiért?”

Borboly Csaba nem akárki. Valamikor a Fidesz-hű, főleg Kövér Lászlóval kiváló kapcsolatokat ápoló Szász Jenő nagy székelyföldi politikai ellenfele volt, mára azonban csatlakozott a szekértáborhoz. Sőt a helyzetet behatóbban ismerők szerint Borboly és a többi székely elöljáró hatására kényszerült Kelemen Hunor, RMDSZ elnök a Fideszhez simulni. Ami roppantul sikerült.

„Pár medveveszélyre figyelmeztető plakáttal, vagy a fiatalokkal ölelkező álmedvével nem lehet megoldani a tusnádfürdői medveveszélyt! Igazából még csak most veszi hivatalosan kezdetét az idei szabadegyetem és már a nulladik napon medvetámadás történt!” – fogalmazott Hargita megye tanácsának elnöke.

A 29. Bálványosi nyári Szabadegyetem és Diáktábor kedden este kezdődött, a rendezvénysorozat vasárnap hajnalig tart.

Időközben a Hargita Megyei Tanács sajtóirodája újabb részletekkel rukkolt elő:

a huszonhétéves férfit éjjel egy és két óra között sebesítette meg a tömeg közé ugró medve, a karján és a combján.

A sérült sebeit a csíkszeredai megyei kórház sürgősségi osztályán látták el, majd a csíksomlyói fertőző osztályra szállították. Úgy tudjuk, hogy az áldozat egy gyimesközéploki fiatalember.

A Maszol arról is beszámolt, hogy az eset egyik szemtanúja elmondta, ijesztő, hogy a Tusványos első napján már ilyen balesetek történnek, hiszen szombatig még tragikusabb kimenetelű esetek is előfordulhatnak. Szintén a szemtanú beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy

ugyanarról a hárombocsos medvéről van szó, amelyik a hónap elején ugyanezen a szakaszon megsebesítette a kutyáját sétáltató férfit.

Borboly Csaba az Agerpresnek kifejtette: háromszor annyi medve él Hargita megyében, mint amennyi elfogadható lenne a a szakértők tanulmányai alapján. A rendelkezésére álló adatok alapján ugyanis több mint 1 500 medve él Hargita megyében, holott a megye ideális medvepopulációja 400 példány lenne.

Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, annak ellenére, hogy a korábbi tusnádfürdői medvetámadás után felkérte a minisztériumot a hárombocsos anyamedve eltávolítására a közelgő tábor miatt, semmilyen intézkedést nem tettek a balesetek elkerülése érdekében. Ebből vont le Borboly Csaba messzemenő következtetést:

„Ezért lenne szükség autonómiára,

decentralizált döntéshozatalra, hiszen a minisztériumban szabadságoló hangulatban levő, felelősséget vállalni nem akaró bürokraták fülük botját sem mozdítják, míg a megyében egymást követik a támadáso. Vannak olyan minket érintő döntések, melyeket központi szinten vagy egyáltalán nem hoznak meg, vagy rosszul. Most, Tusványos alatt mindenki láthatja, hogy nem történnek valós lépések, Bukarestben nem akarnak ténylegesen foglalkozni az itteni emberek problémájával, hogy a román állam nem képes megvédeni állampolgárait és vendégeit”.

Ezt követően jött a hidegzuhany Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor személyében, aki a tábor hivatalos megnyitóján kijelentette, hogy

nem történt medvetámadás a tábor nulladik napján,

és arra kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket, ugyanakkor továbbra is elővigyázatosságra intette a táborozókat.

 

 

SZER, még egyszer?

Nagy érdeklődést váltott ki az a hír, hogy a prágai székhelyű Szabad Európa Rádió újra indítja a román és a bolgár adását. Logikusan vetődik fel a kérdés: és a magyar miért nem, hiszen a Freedom House besorolása szerint is sajtószabadság szempontjából Románia, sőt Bulgária mögött áll Magyarország. Gyanúm szerint ez a lobbizáson múlik.

Thomas Kent, a Szabadság Rádió (a volt szovjet tagköztársaságok felé sugároz) és a Szabad Európa Rádió (az EU-n és a NATO-n kívüli európai, főleg balkáni országok nyelvén szór műsort) elnöke a hír bejelentésekor a következőket is írta:

„Mindkét országban a kormányhivatalnokok, a civil társadalom képviselői és az újságírók is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a félretájékoztatás, a korrupció és a társadalom megosztottsága veszélybe sodorja a politikai rendszer alapjait.”

Tehát, minden további félreértés elkerülése végett: a SZER-elnök a kormányokra is hivatkozik.

Az más lapra tartozik, hogy ez egy kissé visszás helyzetre utal, hiszen 1949/50-ben éppen a rabnépek (Szovjetunió és csatlósai) megsegítésére indították útjára a Szabad Európa kezdeményezést és annak legsikeresebb termékét, a rádiót. Most éppen a rabszolgaságból felszabadult, liberális demokráciát építő kormányok kérték volna a médiasegítséget? Bárhogyan is van Magyarországon ez természetesen szóba sem jöhet. Ennek pontosan az ellenkezője folyik: még a State Department pályázatát is sikeresen megfúrták Orbánék.

Az új, decemberben induló román és bolgár SZER már nem klasszikus rádió lesz, hanem multimediális online felület.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a két ország annak a Balkánnak a része, amely felé a SZER még mindig sugároz műsort (Szerbia, Montenegró, Bosznia, Koszovó, Macedónia, részben Horvátország). És amely még mindig megőrizte puskaporos jellegét. Elég csak emlékeztetni, hogy Moszkva olyannyira fontosnak tartotta még a kis Montenegrót is, hogy szerbiai zsoldosokkal két évvel ezelőtt meg akarta akadályozni a nyugatbarát Milo Đukanović elnök hatalmának meghosszabbítását. És aki tegnap este vacsorán látta vendégül a magyar miniszterelnököt. De még Macedóniát is szerette volna destabilizálni egy velejéig korrupt kormány támogatásával. Ebben Orbán Viktor is részt vett. De a befolyási övezethez tartozik Szerbia és Bosznia szerbek lakta fele is. Nem véletlen hát, hogy az amerikai külpolitika (Trump ide vagy oda) itt szeretne közbe lépni. Románia stratégiailag sokkal fontosabb, minthogy egy visszarendeződést megengedhetnének neki.

Médiaszempontból egyébként a lépés, például éppen Románia esetében értelmezhetetlen: az ottani médiavilágot egy fényév választja el a magyartól.

És akkor mi legyen a magyarokkal?

Talán nem véletlen, hogy a rendszerváltás után az összes SZER osztály közül éppen a magyart zárták be elsőként (1993. október 31.). Lehet vigasztalódni, hogy a példás tanulónál már nem kellett médiamankó. Vagy az is igaz, hogy addigra már olyannyira megromlott a hangulat a szerkesztőségben, hogy a munkatársak nem mentek ki a folyosókra, nehogy találkozni kelljen a kollegákkal. Ez nem mendemonda, saját tapasztalatomból írom. Szinte nem múlt el nap, hogy az amerikai vezetőség címére ne érkezett volna feljelentő levél a Magyar Osztályból. Kasza László könyvéből (Mókusok az angolkertben) is tudjuk, hogy a kádári állambiztonság sikeresen beszervezett munkatársakat a müncheni irodában. Olyan is volt, hogy a két szobatárs egymásról jelentgetett.

Tehát csak feltételezni lehet mi vezérelte Washingtont, hogy feltámassza a bolgár és román osztályt.

Az nem lehet kétséges, hogy politikai döntésről van szó:

az ottani, a külföld felé irányuló tájékoztatás médiahatóságának szerepét betöltő kétpárti BBG (Broadcasting Board of Governors) kilencedik tagja a mindenkori külügyminiszter. Ők döntenek nemcsak az új nyelvi szerkesztőségek elindításáról, megszüntetéséről, hanem a létszámalakulásról is. A Münchenből Prágába költözött (1995) SZER vezetősége csak tudomásul veszi a döntéseket. Tehát nem náluk kell lobbizni.

Még mindig Prágában dolgozó volt kollegáim szerint ugyanis a bolgárok és a románok a sikeres lobbizásnak köszönhetik ezt a médiaajándékot. Tudjuk, hogy egy-két évvel ezelőtt tekintélyes amerikai magyarok is megkísérelték a lobbizást a magyar SZER-ért.

Akkor azonban még nem állott rendelkezésükre egy elég komoly érv: az amerikaiak eddig azért utasítottak vissza minden kísérletet, merthogy szövetséges állam felé nem sugároznak műsort. Na és Románia meg Bulgária, Mr. Pompeo?

Mégiscsak a mi kutyánk kölyke!

A horvát focisták óriási sikerének hullámát igyekszik mindenki (értsd: politikusok) meglovagolni a lassan koldusbotra jutó országban. Főleg az államfő, aki lenyúlta a show-t és most már könnyebb dolga lesz, hogy a szélsőjobb élére álljon. Már régen ott van, csak még nem az élén.

Egy héttel ezelőtt állítólag félmilliós tömeg volt kint Zágráb utcáin, hogy Modrićékat bevárja a Jelašić bánról elnevezett főtéren. Több mint négy órát tartott az ezüst (Horvátországban ezt mindenki aranynak látja) fiúk utazása a Franjo Tuđman reptérről a belvárosba. A kapitány Luka Modrić mellett végig ott állt a Down-szindrómás fiú, akit a vébé legjobb játékosa igazán nagylelkű gesztusként karolt fel.

Egy egész ország (igaz kicsi) ünnepelt önfeledten, tegyük azonnal hozzá, minden különösebb incidens nélkül. És ekkor rázuhant a tömegre horvát valóság.

Színre, azaz a nyitott tetejű autóbuszra lépett, Marko Perković, ismertebb nevén Thomson,

aki az azonos nevű géppisztolytól kölcsönözte lődözős művésznevét.

Nem akárki felkérésére: Modrić és Dalić kapitányok invitálták a jeles énekes-szerzőt a nagyszámú publikum elé. Majd a főtéren együtt énekelték (Perković, a focisták és az önfeledt tömeg) Thomson egyik, a hitelesség kedvéért, szelídebb dalát.

Nos, a horvát szórakoztatóipar ezen képviselője csak azért nem lehetett jövedelmező exporttermék, mert több tisztességesebb európai országból (például Hollandia, Svájc) kitiltották. Thomson koncertjein kizárólag feketében lép fel (muzsikusai is) ezzel is érzékeltetve odaadását a hitleri horvát bábállam (Horvát Független Állam) pribékjeinek, az usztasáknak a kedvenc öltözékéhez. Kedvenc szórakozásuk pedig a gyilkolás volt.

Ezeken a meghitt dzsemborikon a közönség együtt tombol az előadókkal, a Za dom spremni! (Készen a hazáért – usztasa felkiáltás) vagy az Öld a szerbet! békés kinyilatkoztatásokkal. Az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan nóta címe is sokatmondó: Jasenovac i Gradiška Stara. Ezek voltak a második világháború során a horvát haláltáborok, amelyekben 80 ezer szerbet, zsidót, cigányt és horvátot mészároltak le, párját ritkító kegyetlenséggel. A végrehajtó usztasák között katolikus papok is felbukkantak.

Ez a Thomson volt a mindent elsöprő horvát népünnepély egyik főszereplője. Egyes értelmiségiek ezt követő kritikusabb megnyilvánulásait a kormánymédia a sárba taposta, volt és

azóta is tart a hazaárulózás és a még súlyosabb csetnikezés.

Horvátországban nincs helye senkinek sem, aki a hazafias indulattól nem tombol nemzeti örömében. Majdnem pórul járt a vébé utáni első parlamenti ülés levezető elnöke, az olasz kisebbség képviselője, Furio Radin, mert a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség egyik képviselője felelősségre vonta amiért nem azzal nyitotta meg az ülést, hogy gratulál a minden idők legnagyobb horvát sportsikere miatt. Radin kivágta magát és így nem keletkezett lincshangulat.

És akkor itt van még Kolinda Grabar-Kitarović is. Az elnökasszony, aki korábban a NATO-ban volt tisztségviselő (ez nem lebecsülendő, de a kulcsrendszer miatt felbecsülendő sem) és a Horvát Demokratikus Közösségnek az ellenjelöltje volt az addigi szociáldemokrata államfővel szemben.

És bejött: csinos hölgy, távolról jött, hazafi.

Kolinda, mert csak így nevezik Horvátországban eddig két kormányfőt nyűtt el és a harmadikat nyüvi. Tegyük hozzá, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül választják, de a nagypolitikába aligha szólalhatna bele. Kolinda, természetesen, alkotmány ide vagy oda, kivétel. A szociáldemokrata Milanović eltávolításában aktív szerepet vállalt, a saját pártját képviselő Tomislav Karamarko saját magát nyírta ki, de az államfőasszonyhoz eszmeileg (szélsőjobb) a legközelebb állt, a mostani Andrej Plenković pedig a háborús veteránok alkotta pártbázis számára túlságosan puhány, már majdnem liberális demokrata. Így vélekedik Kolinda is, aki szinte naponta kerül összetűzésbe miniszterelnökével. És közeleg az elnökválasztás.

Soha jobbkor nem jött még foci világbajnokság, az államfő nem is tétovázott:

le föl utazott fáradhatatlanul Moszkva és Zágráb között; berontott kamerákkal az éppen zuhanyozó félmeztelen horvát focisták öltözőjébe; ölelgette Macront; tapsikolta Medvegyevet; a horvát piros-fehér asztalterítős zászló első számú manökenje volt. De végül kifizetődött: a világsajtóban 20 százalékkal többet emlegették, mint Modrićékat.

Úgy tűnik, hogy Kolindának az ambíciói messze túlmutatnak a jövő évi elnökválasztáson. Az már szinte lefutott.

A tervei megvalósításához a szomszédságban már jól bevált utat választotta: a populizmust.

Ugyan hogyan lehetne másként nevezni azt, amikor az ország első számú embere azzal vádolja a politikai elitet, hogy elidegenedett az emberektől. Vagy, amikor szélsőjobbos szervezetek népszavazási javaslatát támogatja a kisebbségi jogok megnyirbálása érdekében. Mintha a horvát államfő üzenni akarna a magához közelállónak érzett Magyarországnak, Lengyelországnak és Olaszországnak. Otthon pedig a pártja bázisának tartott (szélső)jobboldalnak, a katolikus egyháznak és a háborús veteránoknak.

Külpolitikai tevékenysége is a kormánytól független és sajátságos lett. Szívélyesen elcsevegett Moszkvában Putyinnal, amikor éppen az EU újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Lelkes híve volt a Baltikum-Adria tengelynek, az úgynevezett Három Tenger kezdeményezésnek. A határok lezárását és a katonák kivezénylését szorgalmazta a migránsok megállítására. Akkor, amikor a kormány ezt egészen másként kezelte. Ankarában Erdogannál járt közben, hogy a török államfő támogassa a bosznia-hercegovinai választási törvény megváltoztatását, ami a horvát részek könnyebb önállósulásához vezetett volna. Erdogan kikosarazta.

És a csattanó:

mindig megértést tanúsított Orbán Viktor politikája iránt. Még akkor is a pártjára állt, amikor horvát-magyar vitáról volt szó.

Végül a száraz tények: Horvátországban szemmel láthatóan csökken a lakosság száma, 2008-ban ugyanis 4,3 millióan voltak, tíz évvel később pedig 204.300-al kevesebben. Csak tavaly 47 ezren hagyták el a világ egyik legszebb tengerpartjával rendelkező országot.

Fenemód furcsa barátság

Ha mindkét ország profitál a látogatásból, akkor az a magyar zsidó közösségnek csak jó lehet – mondja a Mazsihisz elnöke. A magyar-izraeli látványos közeledésnek lehetnek azonban más mozgatórugói is. Nemcsak az ideológiai hasonlóság (a jobb és a szélsőjobb között), hanem az is, hogy a két miniszterelnök Trump politikájához igyekszik odasimulni.

A minap terjedelmes cikket közölt a Times of Israel, angol nyelvű izraeli portál Orbán Viktor ma kezdődő izraeli látogatásával kapcsolatban. A lap a két nagy magyarországi zsidó hitközség vezetőjét kérdezte arról, hogy mit várnak a magyar miniszterelnök izraeli útjától. Heisler András és Köve Slomó általában sok mindenben nem értenek egyet, most azonban mindketten optimizmussal tekintenek a kormányfői látogatás elébe.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt nyilatkozta, hogy nem zavarja az a politikai siker, amit Orbán valószínűleg begyűjt majd idehaza Izraellel való jó kapcsolatának köszönhetően. Szerinte a látogatással jól fog járni a hazai zsidóság, hiszen a magyar kormánynak biztosan hasznára válik majd, mivel Izrael egy erős ország, de Izrael is jól jár, ugyanis Magyarország egy olyan EU-tagállam, amely kiáll mellette. Így ha mindkét ország profitál a látogatásból, akkor az a magyar zsidó közösségnek csak jó lehet.

Ez a hozzáállás homlokegyeneses ellentétes Heisler tavalyi nyilatkozatával,

amit a Mazsihisz elnöke az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása alkalmával és a Soros-ellenes plakátkampány idején adott:

„Napjainkban Magyarországon el lehetett indítani egy olyan totális propagandakampányt, amelynek nyelvi és képi eszköztára bennünk, zsidókban rossz emlékeket keltett. Lehet vitatni a kampány szándékait, de számomra egy dolog miatt vált biztosan elfogadhatatlanná: a zsidók Magyarországon elkezdtek félni. S ez olyan jelenség, ami mellett felelős zsidó vezető nem mehet el szótlanul. De felelős kormányfő sem.”

A Mazsihisz elnökének nem a tavalyi, hanem a mostani nyilatkozatával ezúttal Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is egyetértett. Köves úgy véli, hogy nincs nagyon hatékonyabb módja a helyi lakosság antiszemitizmusának csökkentésére, mint amikor az ország miniszerelnöke nyíltan dicséri a zsidó államot és annak vezetőjét.

A Times of Israel szerint a közelmúlt fejleményei megerősítik azokat a tendenciákat, amelyeket Heisler András és Köves Slomó Netanjahu tavalyi látogatása óta tapasztaltak.

Magyarország azóta többször is megvédte Izraelt a nagy nemzetközi szervezetekben,

és egy újonnan kiadott kutatás eredménye az országban az antiszemitizmus szintjének csökkenését mutatta ki – utal a lap Kovács András és Barna Ildikó által szerkesztett tanulmánykötetre.

A cikk ezen kívül még kitér a magyar kormány Izrael melletti kiállására az ENSZ-ben és az unióban, Soros Györgyre és az ellene folytatott kormányzati kampány megítélésére, Izrael és a diaszpóra porladozó kapcsolatára, illetve a magyarországi zsidóság megosztottságára.

A magyar-izraeli látványos közeledésnek lehetnek azonban más mozgatórugói is. Nemcsak az ideológiai hasonlóság (a jobb és a szélsőjobb között), hanem az is, hogy a két miniszterelnök Trump politikájához igyekszik odasimulni. Netanjahu esetében ez érthető is, hiszen a mostani amerikai kormányzat feltétel nélküli Izrael-barát folytat. Orbán Viktornak meg Donald Trump az egyik remélt támasza a brüsszeli bürokraták, az Európai Egyesült Államok, a liberalizmus és a migránsok elleni virtuális harcában. Egy ilyen virtuális világban köttethetnek fenemód furcsa barátságok.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!