Kezdőlap Szerzők Írta Bódis Gábor

Bódis Gábor

186 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A szerbhorvát vasárnap

A labdarugó vébé egyenlítő gólját lőtték a horvátok, amikor Novak Đoković, a magyar sportkommentátorok leplezetlen ellenszenve dacára megnyerte az utolsó poént Wimbledonban és több éves kihagyás után, ismét felült a tenisztrónra, Federer és Nadal mellé. Ennél azonban néhány nappal korábban sokat jelentősebbet is tett.

Ha nem lennének vacakul kisstílűek a balkáni politikusok (is), akik minden pozitív fejleményre azonnal tromfolnak száz pocsékkal, akkor azt is mondhatnánk, hogy az 1995-ös daytoni megállapodások után Đoković közös fényképe Modrićtyal és a többi horvát focistával, a legfontosabb esemény a viszontagságos horvát-szerb viszonyban.

Mielőtt bárki is túlzás kiabálna, álljunk meg egy pillanatra: minden idők legjobb szerb sportolójáról van szó (beleszámítva a jugoszláv időket is), akinek a meccsei éltették évekig az állandósult nyomorban élő szerb társadalmat. Még a semmitmondó, de harsány nyilatkozatairól elhíresült szerb vezető (Vučić, aki hol miniszterelnök, hol államfő) üres és átlátszó Ígérgetéseit is feledtették Nole teniszsikerei. A nacionalizmussal tartósan megfertőzött közösség még ebbéli szükségleteit is ki tudta elégíteni egy-egy sikeres torna.

Đoković nem csak a nemzet sportolójává, hanem az ország lélekgyógyászává is vált. Pedig olyan környezetből (Koszovó) jött, ahol nehéz felülemelkedni a többségi albánokkal szembeni gyűlölködésen. A környezete is ilyen volt, sőt feleségének egyes nyilatkozatai sem a tolerancia makulátlan megnyilvánulásai voltak.

A szerb ortodox egyház korifeusai is ott ólálkodtak körülötte. Ők pedig a sovinizmus apostolai.

Ilyen előzmények után állt a horvát focisták oldalára a szerb teniszező és kimondta, ami Szerbiában szinte kimondhatatlan. Mármint: mi sem természetesebb, hogy a horvátoknak szurkol. Ez olyan gyalázatos dolognak minősül a szerb többségénél, hogy a teljes kirekesztés és a megvetés a büntetése. Na de ezt Đokovićtyal mégsem lehet megtenni. Azaz még vele is lehet.

A kormányzó Szerb Haladó Párt egyik vezetője idiótának nevezte mindazokat, akik a horvátoknak drukkolnak

és hozzájuk tartozik a teniszező is. A kormányhoz közeli bulvársajtó lehazaárulózta Wimbledon negyedszeri bajnokát, igaz, akkor még az elődöntőben sem volt. A magyar miniszterelnök nagy barátjaként számon tartott Aleksandar Vučić sírós hangon panaszkodott, hogy kénytelen volt levenni a szerb állami tévé közvetítésének hangját, mert a szerb kommentátor gusztustalanul szurkolt a horvátoknak.

És akkor Đoković gondol egyet és közös képet készít Modrićtyal, Rakitićtyel és a többiekkel.

A horvát focisták és a még mérsékelt nacionalisták is elolvadtak a meghatottságtól.

Rakitić még egy moszkvai sajtóértekezleten a könnyeivel küszködve mondta el, hogy Đoković milyen nagy sportoló és még nagyob Ember. És ők is neki szurkolnak. Végig is izgulták a Nadal elleni elődöntőt, ami valójában az idei Wimbledon igazi döntője volt.

A magyar sajtóban a világ legrangosabb teniszeseménye legfeljebb egy mínuszos hír, hiszen a belpolitika olyan fordulatos és izgalmas, hogy nincs idő ilyen piszlicsáréra. És még jöhet egy szurikáta is.

Egy csók és más semmi

Donald Trump, miután vérig sértett néhány európai szövetségest, majd elvonult saját skóciai birtokára golfozni, Helsinkibe érkezett, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

Pontosan senki sem tudja, hogy mi az amerikai-orosz csúcstalálkozó tétje, ha csak az nem, hogy több kamera fogja rögzíteni az eseményt, mint az Oscar-díj kiosztását. Tudniillik az amerikai elnök ilyen lényeges mozzanatokkal szokta értékelni egy-egy külpolitikai húzását. Az eddigi leglátványosabb találkozója az észak-koreai vezetővel volt és egyben a legtanulságosabb is. Mert hogy a kameraszámlálgatáson kívül nem sok eredmény született. Emlékeztetőül: Kim Dzsongun papíron csak abba egyezett bele nagy kegyesen, hogy a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványait hazaszállíthatják. Ez azért messze van attól a minimumtól, ami miatt a világ legerősebb nagyhatalmának vezetője egyáltalán leülhet a gonosz mini birodalmának diktátorával. És ez a minimum a koreai atomfegyverkezés leállítása lett volna. Ehelyett kaptunk egy újabb Trump-showt.

Sokan vélik úgy, hogy a mostani Putyin-Trump találkozónak sincs ennél különösebb értelme.

Puszi helyett hosszas és férfias kézrázás és mindenki megy a maga dolgára. A kevésbé pesszimisták szerint a Moszkva ellenes szankciók, az iráni katonai jelenlét Szíriában és Ukrajna, na meg az atomfegyverek lehetnek olyan témák, amelyekben a két fél valami eredményecskét mutathat fel.

Vannak, akik aggódnak és ez elsősorban az unióra és a NATO-ra jellemző, hiszen Trump féktelen szereplésvágyásából és fergeteges következetlenségéből

születhet egy rögtönzött félmondat, amellyel egy csapásra romba dönti a Nyugat stratégiáját.

Például az orosz medve ukrajnai katonai kalandjaiba való beletörődés. Vagy a szankciók feloldásának meglebegtetése.

És itt érkezünk el az Oroszországgal kapcsolatos Trump-paradoxonhoz. Annak ellenére ugyanis, hogy az amerikai elnök sokszor talált mondani dicsérő szavakat Putyinról (legutóbb, amikor azt mondta, hogy Vlad nem ellenség, hanem vetélytárs), az alatta levő kormányzati apparátus politikája változatlan Moszkvával szemben. Sőt: a Trump-csapat néha erősebben fogalmaz és cselekszik az egykori (és mostani?) hidegháborús ellenféllel szemben.

Ennek a paradoxonnak egy parányi kis részlete a CEU-ügyben tanúsított következetes washingtoni állásfoglalás.

Holott látszólag nem nagy dologról van szó, sőt a CEU mögött a rivális Demokrata Párt egyik fő szponzora, Soros áll.  Mégis, mintha ebben az esetben lennének a legmerevebbek az amerikai diplomaták az Orbán-kormánnyal szemben. Lehet, hogy másban is, csak erről nem szerzett tudomást a szélesebb nyilvánosság.

A helsinki találka tétjét egyébként egy washingtoni fejlemény emelte:

pénteken az amerikai igazságügy miniszter helyettese közölte, hogy vádat emeltek 12 orosz hírszerző ellen, akik feltörték a 2016-os elnökválasztási kampány idején Hillary Clinton demokrata jelölt stábjának és a párt vezetőinek a levelezését. A miniszterhelyettes az a Rod Rosenstein, aki szorosan együttműködik Robert Mueller különleges ügyésszel, aki viszont azt vizsgálja, hogy történt-e orosz beavatkozás a 2016-os amerikai kampányba.

Ha valaki számára ezek után is vannak kétségek a Trump-Putyin találkozó céljait illetően, nos az amerikai elnök minapi válasza egy erre vonatkozó újságírói kérdésre, megnyugtatóan hangozhatnak:

„Hát, nem tudom mi volna a végső célom. Mi lenne a végső cél? Lássuk csak: ne legyenek atomfegyverek sehol a világon, ez lehetne a végső cél, ugye? Ne legyenek többé háborúk, ne legyenek problémák, ne legyenek konfliktusok. Legyen gyógymód az emberiség összes betegségére, a férfiakéra és a nőkére is. Ez volna a végső célom, jó? Ebből fogunk kiindulni.”

Lehet számolni a kamerákat.

A nacionalizmusok vébéje

Nem rendhagyó a moszkvai foci világbajnokság abból a szempontból sem, hogy a primitív kollektív hitbuzgalom tombol stadionokon belül és kívül. Tömegeket lehet ilyenkor érzelmileg manipulálni, fanatizálni. Háborúkban ágyútölteléknek kitűnők. Vannak azonban pozitív példák is.

Ennek a közösségi érzelmi kisülésnek a segédeszközei a tévé kommentátorok, akik egy-egy gól artikulálatlan hangokkal való közvetítésével a nyájszellem apostolaivá válnak. Nem véletlen, hogy a legvérmesebb drukkerek válság esetén az első sorban harcolnak irányítóik nemzetinek hazudott ügyéért. Nem kell időben távolabb menni, elég, ha a délszláv háborúkra gondolunk, ahol mindegyik félnél a „szurkolók” se perc alatt csoportba verődött martalócokká váltak. Vagy a még közelebbi példa: 2006, MTV székház, pesti utcák.

Moszkvában a helyzetet bonyolítja, hogy a korrupciótól füstölgő FIFA prűd politikai moralizálásba is belefogott.

Vizsgálatot indít egy horvát focista ellen, mert az az ukránokat éltette. Tudniillik több évet a kijevi Dinamóban játszott. Vagy a sasokat mutogató albán származású svájci focisták ellen. Mert, hogy politika meg labdarúgás összeegyeztethetetlen. Ezt már a tizenévesek sem veszik komolyan.

Vannak azonban kimondottan léleksimogató mozzanatok is, amelyek a beszűkölt nacionalista tudatot törik át. Mindenekelőtt a szintén Londonban játszó Novak Đoković (a wimbledoni torna is most zajlik) ellátogatott az elődöntőre készülő horvát labdarúgókhoz és közös fotóval adták tudomásul: igazi sportemberek egymás sikereinek is tudnak örülni. Még akkor is, ha nem egy nemzet akoljában melegednek. És annak ellenére, hogy a szélsőséges (általában kormánypárti) sajtó Szerbiában és Horvátországban a vébé kapcsán is a gyűlölet hangján beszél a másik félről. Szerbiában kollektív üdvrivalgás fogadta a svédek győzelmét a svájciak ellen, mert az utóbbiban több koszovói albán nemzetiségű játszik. A svájciak edzője és egyik csatára, akik viszont szerb nemzetiségűek, árulóknak számítanak.

Ilyen háttér dacára írta le Đoković, hogy:

„Bravó, mesterek! Le a kalappal! Csak előre!”.

Minden idők legjobb szerb sportolóját már napokkal korábban nemzetárulónak és szó szerint idiótának nevezte a kormánypárt ellenőrzése alatt álló bulvársajtó, mert arra az egyszerű kérdésre, hogy kinek szurkol, azt válaszolta: Természetesen Horvátországnak!

A horvát válogatott kapusa Danijel Subašić egy külön eset. „Története” még a török időkben kezdődött. Zadar tengerparti város felett a hegyekben emelt 450 évvel ezelőtt Ferhát-pasa egy védvárat, a birodalmat védendő, a Velencei Köztársaság ellen. Emiatt a mai napig megmaradt Horvátország kellős közepén két ide nem illő nevű település: Islam Latinski és Islam Grčki. A latinban olasz vezeték nevű katolikus horvátok, a görögben török család nevű ortodox szerbek élnek. Subašić a török szubasa (intéző) elnevezésből származik. Az ellenségeskedés lankadatlan volt a két falu között. Az cseppet sem zavaró tényező, hogy egy törzsből származnak. Sőt.

Legutóbb a kilencvenes évek legelején a „görögök” végig nézték vagy részt is vettek a „latinok” kiüldözésében.

Az évtized közepén viszont a „latinok” élvezhették a megtorlást.

A görög részből származik Danijel, aki már iskolásként Zadarban tapasztalhatta meg, hogy milyen kisebbséginek (ezúttal szerbnek) lenni a „leghorvátabb” horvát városban, ahol egyrészt a közeli reptérről a szerbek lőtték a várost, ahol a békés, ám önérzetes horvát lakosság két gránát becsapódás között kirabolta a szerb üzleteket. Mármint azokat a boltokat, amelyeket a helyi szerbek üzemeltettek. Mert ezt számon tartják, mint a vérsejteket.

Az Islam Grčkiből származó Danijel pechjére egy olyan lányba szeretett bele 11 évvel ezelőtt, aki a latin Islamból jött. Amikor a papa, Ante Bozza megtudta, hogy olyan fiúhoz akar hozzámenni a lánya, akinek az apját Jovonak hívják (a szerbségre utaló, szemet vakító bélyeg), halálosan megfenyegette gyermekét. Azzal, hogy átvágja a torkát, ha hozzámegy a Zadar NK akkori ifjú kapusához. Mindez csak a helyi lap rendőrségi krónikájában jelent meg, mert a nemzeti mivoltában sértett, dühöngő Antet néhány napra lesittelték. Hogy megnyugodjon.

Ez nem tudni mennyire sikerült. Mindenesetre, amikor Danijel Subašić a minap a dánok ellen bravúrosan kivédett három tizenegyest egy egész ország megfeledkezett a származási gondokról.

Danijel horváttá dicsőült.

A helyi krónikások nem szóltak arról, hogy az öreg Ante Bozza vajon a helyi kocsmában felkiáltott a harmadik kivédett büntetőnél, hogy: „Ez a vejem!”

Utóiratként talán csak annyi, hogy az ifjú Subašićék már egy ideje Monacoban élnek és tavaly a francia bajnokság legjobb kapusának nyilvánították Danijelt.

Viszonzatlan szerelem

Egy közvéleménykutatás eredménye azt mutatta, hogy a németek kevésbé vannak jó véleménnyel a magyarokról, mint fordítva. A két világháborús szövetség a jelenlegi generációk számára már aligha játszhat ebben szerepet, az újabbkori történések viszont igen. A német újraegyesüléshez való magyar hozzájárulást azóta már felülírta a második, harmadik és negyedik Orbán-kormány szembenállása a németek továbbra is legnépszerűbb politikusával, Angela Merkellel.

„Egyoldalú a szimpátia a németek és a magyarok között, mivel a magyarok sokkal jobb véleménnyel vannak Németországról, mint a németek hazánkról – derült ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített közvélemény-kutatásából. Míg a magyarok háromötöde (59 százalék) nyilatkozott pozitívan Németországról, addig a németeknél közel ugyanekkora (55 százalék) arányban voltak negatív véleménnyel Magyarországról.”

Magyarázatként a Nézőpont/Magyar Idők szerint „a német sajtó 2010 óta tartó éles és sok esetben egyoldalú Magyarország-kritikája megtette hatását a német közvéleményre”. A Médianéző által készített kimutatás szerint, 2017-ben a Magyarországról szóló összes vizsgált németországi médiamegjelenés 70 százaléka volt negatív hangvételű. Ezzel szemben mindössze 1 százaléknyi pozitív és 29 százaléknyi semleges cikk jelent meg.

Nos, még talán tárgyilagos leírásnak is vehetnénk a fentebb leírtakat, ha nem nem csúszott volna be az „egyoldalú” minősítés,

ami, ugyebár, alaposan megkérdőjelezi a kutatás hitelességét, sőt a célját is. Mert: ha valami egyoldalú, akkor nem lehet tárgyilagos. Ergo a német sajtó (sok esetben) nem tájékoztatta objektívan a német közvéleményt a magyar eseményekről. Tehát (sok esetben) félrevezette azt. Nem azt írta meg, ami valójában Magyarországon történik, hanem csak annak az egyik oldalát. Feltételezhetően a „naiv” német újságírók többnyire csak az Orbán-kormánnyal szemben kritikus forrásokra alapozták beszámolóikat. Valójában mintha a jogállamiság lerombolása, a médiaszabadság hiánya vagy az államilag gerjesztett korrupció nem valós tények lennének, hanem csak egyoldalúan tálalt féligazságok, amelyek félrevezetik a német közvéleményt. Ezért nem szeretnék a magyarokat? Vagy azért, mert a müncheni sarki hentes is tudja, hogy az ő adójából épülnek a stadionok, kisvasutak, gyarapodnak a magyar oligarchák.

„A németek alig több, mint harmada (38 százalék) nyilatkozott pozitívan, míg 55 százalékuk negatívan hazánkról. Legkevésbé a legfiatalabb, 30 év alatti korosztály (32 százalék jó, 58 százalék rossz) és a fővárosiak (33 százalék jó, 56 százalék rossz) voltak jó véleménnyel Magyarországról. Nincs viszont olyan demográfiai kategória, ahol többségben lenne a hazánkról alkotott pozitív kép a németek körében.”

Hát hogyan is lehetne, amikor a Merkel vezette kormányról évek óta a legprimitívebb jelzős szerkezetek jelennek meg a fidesz-sajtóban?

„A magyarok ezzel szemben továbbra is pozitívan gondolnak Németországra. A megkérdezettek 59 százalékának van jó véleménye a régió legnépesebb és gazdasági szempontból legfontosabb országáról, szemben a negatívan nyilatkozó 28 százalékkal. A németbarát többség minden társadalmi csoportban kimutatható. A fiatal magyaroknak különösen jó a véleménye (76 százalék jó, 20 százalék rossz), de a leginkább elutasító 60 év felettieknek is a fele pozitívan nyilatkozott Németországról (49 százalék jó, 35 százalék rossz).”

A fiatal magyarok már évek óta folyamatosan igyekeznek Németországba munkát vállalni. A német autógyárak meg hatalmas lendületet adtak egy-egy magyarországi régió fejlődésének (pl.Kecskemét). Arról nem beszélve, hogy a két legsikeresebb kereskedelmi üzletlánc (Aldi, Lidl) olyan fizetéseket kínál (nagyon kemény munkáért), ami a magyarországi vadtőkéseket is jobb belátásra készteti.

A magyarok számára a németek egyfajta példaképet alkotnak. Fordítva viszont már az is kész csoda, hogy van még egyáltalán német, aki szimpatizál a magyarokkal. Jól jönne egy vasfüggöny, amit ismét át lehetne vágni.

A berlini vörös szőnyeg

Nem vitás, a magyar miniszterelnök győztesként érkezett a német fővárosba és ez még úgy is igaz, hogy nem tudni miként végződik tárgyalása Angela Merkellel. A magyarországi kormánysajtó már ezt sulykolja és valljuk be, ezúttal nem alaptalanul.

A menekült- vagy migránsválság, ami jelen pillanatban alig pislákol, úgy tűnik alapjaiban rengeti meg az Európai Uniót. 2015-ben elkezdődött a populista pártok menetelése és Trump győzelme Amerikában még nagyobb lovat adott alájuk.

Németország a Brexit után az unió kemény magját képezné, az ambiciózus, de egymagában kudarcra ítéltetett francia elnökkel az oldalán. Csakhogy az eddigi legfontosabb európai szereplő, a német kancellár az utóbbi idők elvtelen (van másmilyen is a politikában?) kompromisszumaival szétforgácsolta évtizedes vitathatatlan tekintélyét. Hol van már az az idő, amikor egy-egy ferde tekintetéből megfigyelők messzemenő következtetéseket vontak le. Helyükre rakta a görögöket, kiegyezett a törökökkel – mindent el tudott intézni.

Csak a német választók gondolták másként.

Olyan szituációba keveredett, amelyből csak presztízsvesztéssel tudott kimászni.

Az első koalíciós kísérlet megbukott, emiatt visszatért a szociáldemokratákhoz, akik mindenre hajlandók csak ne legyenek újabb választások, mert azok után már teljesen a pálya szélére szorulnának.

Pártjának a CDU-nak (Kereszténydemokrata Unió) a testvérszervezete a bajor CSU (Keresztényszociális Unió) is attól fél, hogy Bajorországban alaposan megcsappan a népszerűsége és a szélsőjobbos, menekültellenes AfD (Alternatíva Németországért) tör előre. A CSU vezetője Merkel belügyminisztere is (szintén egy vitatható kompromisszum), aki belülről fúrta meg a főnökét. Hiába jött haza a kancellár asszony Brüsszelből jó hírekkel, hogy sikerült (???) valamilyen közös uniós platformot összehozni menekültügyben, Horst Seehofer robbantott. Lemondással fenyegetőzött, ami a kancellár bukását idézte volna elő. Megint kínos, hosszantartó alkudozás kezdődött és Merkel beadta a derekát:

legyenek tranzit állomások a német-osztrák határon, ahonnan visszatoloncolhatják a belépésre nem jogosult migránsokat. A bökkenő csak az, hogy nincsen hova.

Ezt a populista ifjú osztrák kancellár azonnal jelezte.

És megérkezett a magyar miniszterelnök Berlinbe, ahol a Seehoferrel való találkozás után már követte Kurzot, vagyis kerek-perec kimondta: „Magyarország nem tud és nem is akar visszafogadni senkit”.

És ugyanebben a csapatban játszik az olasz kormány valódi irányítójának számító, a romák összeírásának gondolatával foglalkozó Salvini szélsőjobbos belügyminiszter is. Ő is lezárja a határokat.

Amennyiben mindenki lezárja a határokat és ennek következtében megszűnik az EU egyik értelme, a schengeni rendszer, akkor mi lesz a különbség a magyar szögesdrótos kerítés és a létesítendő német tranzit állomások között? Amelyekre a német kormánykoalícióhoz tartozó szociáldemokraták még nem adták az áldásukat, de következetességüket sejtve, ez csak idő kérdése.

Ilyen előzmények után érkezett a magyar miniszterelnök Berlinbe.

Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal nem Orbán fog kérni, hanem Merkel.

„Óriási lecke volt és óriási csalódás”

„Ne arra gondolj, hogy utasításokat kaptunk és nem hajtottuk végre, ilyen nem volt. Finom jelzés már igen, és akkor az ember elkezd rosszat sejteni…” Szöllősi Györgyivel a HírTV, Duna TV, M1 majd ismét HírTV népszerű műsorvezetőjével már néhány héttel ezelőtt akart a Független Hírügynökség interjút készíteni. Amikor a HírTV-nél csoportos leépítést jelentettek be. Csak most nyilatkozhatott.

Elfogultan kezdem. Valamikor, amikor még együtt dolgoztunk a Duna TV-ben, a csatorna legfelkészültebb műsorvezetője voltál. Nem volt megoldhatatlan feladat, pedig, közelről láthattam, voltak lehetetlen helyzetek. Mi volt a Duna TV előtt?

Duna előtt a HírTV volt. Én 2004 végén a Hír-ből érkeztem a Dunához, ahol két évet dolgoztam. Előtte pedig 99-től 2002-ig a Satelit TV-nél. Az évszámokra már nem is emlékszem jól, olyan régen volt…Örülök, hogy úgy láttad, nem volt megoldhatatlan feladat. Két kis tv-nél kezdtem dolgozni, ráadásul mindkét helyen a nulladik naptól. Vagyis szerencsém volt végignézni és dolgozni egészen közelről azon, hogy hogyan épül fel egy televízió. Ez teljesen más, mint egy már meglévő struktúrába csatlakozni. Megvan a szépsége és megvannak az árnyoldalai is, de egy biztos, rengeteget lehet belőle tanulni, mert tényleg minden lehetetlennek tűnő feladatot meg kell oldani. Amikor még nincs archívum, amikor egyszerre szerkesztesz és vezetsz műsort és sorolhatnám. Ráadásul a feltételek sem arról szólnak ilyenkor, hogy na itt aztán minden megvan, pénz, paripa, fegyver. De ez a szépsége is. Szóval tényleg szerencsésnek mondhatom magam, hogy az első 4 évem a televíziózásban így telt el, nagyon sokat tanultam ebből. Hízelgő, hogy azt mondod én voltam a legfelkészültebb. Ez sok mindenből adódik. Alapvetően túlkészülős vagyok. Ez valószínűleg az elején egy biztonsági játék, félsz attól, hogy olyat válaszolnak, amiről fogalmad sincs, vagy egyszerűen élő adásban elveszted a fonalat, őszintén tényleg ez van. Ráadásul még nő is vagy, tele bizonytalansággal, hú nem jó kombináció. Én pedig egyszerűen nem akartam ezt megengedni magamnak. Aztán egy idő után rájössz, hogy tényleg nem engedheted meg magadnak, magaddal szemben sem, a vendéggel szemben sem. Ez az a munka, amit nem lehet, vagy én legalábbis nem tudok rutinból csinálni. Persze kialakul egyfajta rutin, meg lehet csinálni egy beszélgetést készülés nélkül, de szerintem ez azonnal meg is látszik. Szóval szerintem maximálisan koncentrálni kell minden egyes adásnál.

A közmédia 2010/2011-es átszervezése, téged is új feladatok elé állított. Új csapatban, új műsorokban szerepeltél. Itt hogy érezted magad?

Igazából az átszervezés már, vagy még nem érintett, mert akkor már az M1-nél dolgoztam, az Este című műsort vezettem. Aztán egyszer csak jöttek a régi kollégák, a dunások. Sajnos nem mindenki, de azért az elején még sokan voltak. A Duna Televízió egyébként mindig is előkelő helyet fog elfoglalni a szívemben, nagyon fájó szívvel jöttem el onnan. Nem csak azért, mert ott dolgoztam egyhuzamban a legtöbbet, 5 évet, hanem mert nagyon jó csapat volt. Egyszerűen jó volt ott dolgozni, mindennap kedvvel ment be az ember. Sok új kihívás volt, és folyamatos megújulás. Szerintem erről te is tudnál mesélni. Az M1 egy nagy váltás volt. Óriási szervezet, évek múlva is végig tudsz menni úgy a folyosón, hogy nem ismered, aki szembe jön. Itt Az Este című műsort vezettem és aztán a híradózáshoz is visszatértem. Azt kell mondjam, hogy az az „estés” csapat a mai napig együtt maradt.

Aztán vissza az „anyaegyesületbe”, a HírTV-be. Mivel várt vissza a régi „otthonod”?

Például egy régi M1-es kollégával, D. Bányász Gergővel. Aztán már mi vártuk Hajdú Gábort és Kovács Gábort. De nem szeretnék senkit kihagyni. Tényleg csak leg-ekben tudok beszélni arról a csapatról, ami itt kialakult. Igazi műhelymunka folyt, úgy dolgoztunk, ami minden újságíró álma, szóval nagyszerű két év volt. Indult a Magyarország Élőben-nel, aztán jött a NewsRoom és az Elmúlt8Év.  Egyébként tényleg úgy jöttem vissza, mint a régi „otthonom”-ba, bár, azért az évek alatt kicserélődött a társaság, a legtöbb kollégával dolgoztunk együtt a kezdetek kezdetén. Mégis nagyon nehéz döntés volt, kaptam is hideget-meleget, de sok minden közrejátszott, hogy a HírTV-be visszajöttem; például, hogy teljesen átalakult az M1. Közben megszületett második kislányom és nem láttam már magam az új rendszerben.

Már jóval a 2018-as választások előtt érezhetővé vált egy hangsúlyváltás a HírTV-ben. Az általad vezetett műsorok mintha háttérbe szorultak volna. Jól érzékeltem?

Teljesen jól érzékelted. Azt kell mondjam, hogy a kampány előtt egy kicsivel megszűnt a napi háttérműsorunk. Először a Magyarország Élőben alakult át Newsroom-má, aztán szépen egyre rövidebb lett, míg a választásokra meg is szűnt. Nyilván érzékeltük, hogy valami nincs rendben, a kampány előtt megszüntetni egy politikai műsort érdekes, hogy mást ne mondjak.

Voltak-e belső feszültségek egyes szerkesztőségek között?

Voltak. Egyébként mindenhol vannak. De itt a legrosszabb az volt, hogy a HírTV-ben korábban nem voltak, én nem érzékeltem. A főszerkesztőnk villámhárítóként működött, legalábbis valahogy így képzelem el, ezért szerintem hozzánk nem is sok minden jutott el és egyáltalán nem foglalkoztam vele. Elég sok kritikát kapott úgyis az ember, de újságíróként a legjobb, ha mindenhonnan ütnek. Erre azért rájöttem az évek alatt, így ez sem bántott. Végeztem a dolgom és többé-kevésbé megpróbáltunk alkalmazkodni. Úgy tűnik nem sikerült. Úgy tűnik be kell látnom, hogy ez nekem nem annyira megy. Ne arra gondolj, hogy utasításokat kaptunk és nem hajtottuk végre, ilyen nem volt. Finom jelzés már igen, és akkor az ember elkezd rosszat sejteni….

Meglepett-e, hogy ilyen tapasztalattal a hátad mögött te is listára kerültél?

Egyáltalán nem lepett meg. Ha csak 2 nevet kellett volna megtippelnem, hogy kit küldenek el, beletrafáltam volna. Így aztán, hogy a 40-ben benne voltam én is egyáltalán nem lepett meg. Azt is be kell látnom, hogy egyelőre arra a fajta munkára amit én végzek, ahogyan dolgozom, ahogyan működöm, nincs szükség. Mindenesetre óriási lecke volt és óriási csalódás. De ez nem egyik pillanatról a másikra történt, hanem egy hosszabb folyamat volt. Azt mondod nagy tapasztalat van a hátam mögött. Hát az évek számát tekintve lehet, de ez a fajta tapasztalat kimaradt. Nem gondoltam, hogy 20 év után látok még újat ezen a pályán. Láttam. Úgy tűnik 20 év kevés volt, hogy a hihetetlen naivitás kiégjen belőlem. Sajnos ez most valószínűleg megtörtént.

Merre tovább?

Van már 1-2 munkám, dolgozom, de nem médiában. Egyelőre rendezvényeket vezetek, moderálok és a cégemmel szeretném folytatni a kommunikációs tanácsadást és tréningeket a kollégáimmal. Vannak távolabbi tervek is, de ezekről még nem szeretnénk beszélni.

100 milliárd magyar adófizetői forint a VMSZ-nek?

Pásztor István, a Fidesz-partner Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy tévéinterjúban számolt be arról, hogy a minap miről tárgyalt Budapesten Orbán Viktor kormányfővel: egy újabb négyéves támogatási ciklusról. Ennek értéke „megközelíti a dupláját annak a keretnek, amivel az elmúlt három évben rendelkeztünk”.

2019-től újabb négyéves ciklus kezdődik a magyar kormány által támogatott vajdasági gazdaságfejlesztésben. A mezőgazdasági és házvásárlási pályázatok mellett turisztikai beruházások is lesznek – erről is beszélt Pásztor István a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában.

A VMSZ elnöke a héten tárgyalt a magyar miniszterelnökkel a gazdaságfejlesztési program folytatásáról. A magyar kormány és Orbán Viktor részéről nyitottság tapasztalható a támogatások folytatására, mértékük pedig a magyar gazdaság teljesítőképességének függvénye – mondta a VMSZ elnöke, és pontosította: „2019-től elindul egy új, négyéves pályázati ciklus, aminek a pénzügyi háttere nagyon-nagyon jelentős, sok vonatkozásban megközelíti a dupláját annak a keretnek, amivel az elmúlt három évben rendelkeztünk, úgyhogy ilyen szempontból optimisták tudunk lenni.”

Nem nehéz kiszámolni, hogy

ha mostani ciklusban a VMSZ által irányított Prioriteti Alapítvány 50 milliárd magyar adóforintot kapott, akkor 2019-től 100-at fog kapni.

A VMSZ elnöke Orbánnál közbenjárt, hogy a magyar miniszterelnök támogassa azt a nemrégi tartományi parlamenti döntést, amelyre a párt képviselői egységesen rászavaztak. Ennek értelmében november 25-e lett Vajdaság napja.

Száz évvel ezelőtt ezen a napon Újvidéken megtartották a „Bánáti, Bácskai és Baranyai Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűlését” és eldöntötték, hogy a délvidéki régiót elcsatolják. A „Nagy Népgyűlés” aligha lehetett legitim, hiszen a „delegáltak” nem képviselték a tartomány nemzeteit. Például a magyarokat semmiképp sem. Ezt a döntést később Trianonban szentesítették.

Tehát:

a Fidesz vajdasági stratégiai partnere a vajdasági magyarokkal akarja megünnepeltetni a tartomány elcsatolását.

Ennél pofátlanabb dolog aligha történt Trianon óta.

A nagy tiltakozást kiváltó döntést kimagyarázására a VMSZ elnöke a magyar miniszterelnököt kérte segítségül.

„Nem azt értük el ezzel a döntéssel, hogy a vesztes pozíciónkat megerősítettük, hanem azt értük el, hogy legitim módon tudtunk most és az elkövetkező időben beszélni erről a dátumról. Ez közösségileg fel fog minket szabadítani. Egy fajta vesztes pozícióból az erkölcsi győztes pozíciójába tud minket emelni. Miniszterelnök úr elfogadta az érvelést, amit elmondtam, illetve ő is így látja ezt a dolgot. Azt gondolja, hogy ennek az ügynek kapcsán más döntést nem lehetett hozni,” – mondta Pásztor István a Pannon TV műsorában.

Elég gyengécske magyarázat. A 100 milliárd forint ennél súlyosabb érvnek tűnik.

Vajdaság: tetőket tépett le, fákat döntött ki, autókat borított fel a vihar

Nem sokkal 18 óra előtt hatalmas erejű szél kíséretében óriási felhőszakadás volt Szabadkán. A vihar nagyon gyorsan, mindössze húsz perc alatt söpört végig a városon, de ez idő alatt óriási károkat okozott – tudósít a Szabad Magyar Szó.

A palicsi úton fákat döntött ki, a Kertvárosban nagyon sok udvarban szintén kidőltek a hatalmas fenyők.

A Tesla telepen egy fát a járda alól tépett ki a szél, az pedig rázuhant egy ott parkoló Opel típusú autóra, amit teljesen megrongált.

A Közgazdasági Egyetem épülete mellett lévő kilenc emeletes lakóépület tetőszerkezetét is letépte a szél, az az egyetem épülete előtt landolt, egy részét pedig a szél az út másik oldaláig vitte. Csak a szerencsén múlott, hogy ez idő alatt senki sem tartózkodott a közelben, így nem hivatalos információk szerint az óriási erejű viharnak nincs személyi sérültje.

Az Újvidék közeli Futakon a teljesen elöntött fő utcát egy vállalkozó szellemű helyi lakos végigúszta.

 

Merkel dicsérete csak a menekültkérdésre vonatkozott

A német szövetségi kancellár vasárnap este az ARD köztelevízióban, Anne Will műsorvezető népszerű talk show-jában elismeréssel adózott Ausztriának és Magyarországnak a külső határok védelme miatt. Horváth István volt hágai, bonni, berlini és bécsi nagykövet a Független Hírügynökségnek kifejtette, hogy ez az elismerés csak a menekültkérdésre vonatkozik.

Angela Merkel közvetlenül a G7 országok félresikeredett kanadai csúcsértekezlete után nyilatkozott. Horváth István szerint a német kancellár szavaiból egyértelműen csalódás hallatszott ki, amiért Trump amerikai elnök utólag (már Szingapúrba tartva, a repülőn twitteren üzent) visszavonta a közös nyilatkozat jóváhagyását. Merkel ebből azt a tanulságot vonta le, hogy még szorosabbra kell fonni az európai együttműködést.

Ami a menekültügyet és Orbán Viktor közvetett dicséretét illeti, Horváth István elmondta, hogy a német kancellár a következőképpen fogalmazott:

Ausztria és Magyarország nekünk végzi a munkát az uniós határok külső védelmével.

A volt nagykövet annak a véleményének adott hangot, hogy a német kancellár dicsérete csak a menekültügyre vonatkozott és nem a többi területre.

Horváth István szerint Merkel Kurz osztrák kancellár javaslatát fogadta el, hogy új közös uniós menekültügyi politika kell, közös határvédelemmel, sőt közös határvédelmi rendőrséggel. Ezt úgy kell működtetni, hogy közben az unión belül a szabad mozgás elve ne sérüljön.

Ennek a rendőrségnek akkor is működnie kellene, ha az illető uniós határországnak ez nem nagyon tetszik

– teszi hozzá Horváth István.

Angela Merkel az említett televíziós interjúban azt is megismételte, hogy ma is helyesnek tartja, hogy 2015-ben beengedte a menekülteket.

Arra a kérdésre, hogy várható-e a közeljövőben az Európai Néppárt lépése a Fidesszel kapcsolatban, Horváth elmondta: fokozatosan módosul az álláspont az unióban a magyar határkerítéssel kapcsolatban és sokan elismerik annak hasznosságát. Ami a Néppártot illeti, számos kihívás elé néz, hiszen az új olasz kormány megjelenésével bonyolódik a helyzet és nincs kizárva, hogy újabb pártcsaládok jelennek meg, amelyek veszélyeztethetik a jelenleg a legnagyobb frakciót adó Néppárt vezető szerepét.

Folytatódik a birkózás

– fogalmazott Horváth – és ennek a kimenetelétől függ a Fideszhez való viszonyulás is. „A Néppárt többször is meggondolja még, hogy kizárja-e a Fideszt.”

Ki kinek a bábja? – a Kim-Trump csúcs

Megérkeztek a történelminek nevezett találkozóra a Szingapúrhoz tartozó Sentosa szigetére főszereplői: az amerikai elnök és az észak-koreai vezető. A kimenetelt illetően egyetlen egy dolog biztos: bárhogyan is alakulhat ennek a két látszólag kiszámíthatatlan embernek a párbeszéde, mindketten fényes győzelmet hirdetnek.

Mindkettőjüknek ugyanis éppen a belső használat miatt fontos ez a légyott. Trump a kiszámíthatóbb: nála az oroszokkal való bratyizás miatti különleges ügyészi vizsgálat külpolitikai sikerrel való semlegesítése a cél. Kettejük közül ő a tényleg kiszámíthatatlan. Kim, minden látszat ellenére, racionálisabb lépésekre is képes.

Az amerikai elnök Szingapúr előtt útba ejtette Kanadát és a világ többi legfejlettebb demokráciáinak a vezetőit és jól össze is veszett velük.

Már távozásakor a repülőben bosszantotta fel magát azon, hogy Justin Trudeau, kanadai külügyminiszter gazdasági ellenlépéseket helyezett kilátásba Trumpnak az északi szomszédot is sújtó vámtarifa intézkedései miatt.

Emiatt utólag nem akarta a közös nyilatkozatot szentesíteni.

Mellékes szál, de európai szempontból fontos mozzanat, hogy a populista/szélsőjobboldalinak vélt olasz kormány új feje Putyin-ügyben visszakozott. Trump ugyanis még Washingtonban felvetette, hogy Oroszországot vissza kellene venni a G7-be, ahonnan 2014-ben tessékelték ki az Ukrajna elleni agressziója miatt. Giuseppe Conte volt az egyetlen, aki támogatta az ötletet, majd meggondolta magát és csatlakozott a többiekhez és Putyin meghívását már ő is attól tette függővé, hogy előbb tegyen eleget az ukrajnai békeegyezmény feltételeinek.

Donald Trump tehát ilyen Egymagam a világ ellen show után érkezett Szingapúrba.

Világpolitikai szempontból a kanadai találkozó összehasonlíthatatlanul fontosabb (lett volna) mint a távoli koreai válság, amelynek évtizedek óta megvannak a tragikus, de sok esetben komikusan naiv elemei is. És igazából ez Donald Trump igazi terepe: bármit meg lehet tenni, óriási tétje úgy sincs a dolognak.

Az amerikai cél az lenne, hogy Észak-Korea vessen véget nukleáris terveinek, számolja fel atombomba gyártó üzemeit. Egyikét Kim már látványosan megsemmisítette. Ha erre vonatkozó ígéretet Kim Dzsong Un kifacsar magából, Trump már lovon van, lebeghet szeme előtt a Nobel Békedíj, mint ahogyan azt már korábban megpendítette a keddi találkozó legfontosabb mellékszereplője, a dél-koreai elnök, Mun Dzsein. A neves volt emberjogi ügyvéd és pacifista taktikai érzéke és lépései kellettek ahhoz, hogy összehozza Kimet és Trumpot. Kétszer is találkozott Kim Dzsong Unnal. És ő hívta meg Kiméket a téli olimpiai játékokra, amikor a nagy olvadás a kezdetét vette.

Az észak-koreai elnök megkaparintotta a kedvező momentumot és úgy érezhette elérkezett az idő, hogy

a sokszor gúny tárgyává vált, hermetikusan zárt, kollektivista agyrém ország kegyetlen diktátorából tárgyalóképes nemzetközi szereplő legyen.

Aki már kétszer tárgyalt dél-koreai partnerével, fogadta az amerikai külügyminisztert és most miatta utazik az idős amerikai elnök több ezer kilométert. Mi ez, ha nem diplomáciai győzelem?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!