Bauer Tamás, Author at Független Hírügynökség Page 30 of 38

Kezdőlap Szerzők Írta Bauer Tamás

371 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Éljen az adócsökkentés? – 2019. június

Bauer Tamás

2020-01-06

Kivételes eljárásban tárgyalta az Országgyűlés a „szociális hozzájárulási adó” két százalékos csökkentését. A pénzügyminiszter előterjesztését egy kivétellel minden ellenzéki felszólaló támogatta. Igaz, előadták sokféle kifogásukat, de ugyanakkor frakcióik tagjai igennel szavaztak.

Én nem tettem volna. Először is azért nem, mert hogyan lehet egy adómódosítást, amelyet régóta tudni lehetett, kivételes eljárásban tárgyalni. A kivételes eljárás arra való, hogy váratlanul előállt helyzetben az Országgyűlés gyorsabban dönthessen. Volt itt váratlanul előállt helyzet? Dehogy volt, a törvényjavaslat egy régen történt,több évre szóló elhatározás érvényesítése. Minden további nélkül benyújthatták volna a törvényjavaslatot hónapokkal ezelőtt, és akkor rendes eljárásban is időben megszülethetett volna a törvény, amit a kormánytöbbség meg akart alkotni. Már csak azért sem helyes erre igennel szavazni, mert azzal a parlamentarizmus ilyen megcsúfolását is tudomásul veszik.

Másodszor azért nem, mert a társadalombiztosítási járuléknak szociális hozzájárulási adóvá történő átalakítása annak velejárója, hogy az Orbán-rendszer felszámolta Magyarországon a társadalombiztosítást. Amikor a 2018-as választás előtt az ellenzéki pártok megállapodtak egyfajta egészségpolitikai minimumban, ennek talán legfontosabb pontja az egészségügy társadalombiztosítási alapra való visszahelyezése volt. Ha ezt komolyan veszik, akkor nem mondhatnak igent olyan előterjesztésre, amely az orbáni társadalompolitikával, a társadalombiztosítás megszüntetésével van összhangban. Az orbáni logika szerint a kormány mindenkori akaratától, és nem a munkavállalók és munkáltatók befizetésével függ össze, hogy mennyi jut egészségügyre és nyugdíjra. Ezt a logikát hagyják jóvá igenlő szavazatukkal az ellenzéki pártok.

Ha ugyanis a társadalombiztosítási járulékból finanszírozzák az egészségügyet és a nyugdíjakat, akkor a járulékot nem lehet tetszőlegesen csökkenteni, figyelmen kívül hagyva a két biztosítási ág finanszírozási szükségletét.

Most ugyanis ez történik, és erre mondanak többségükben igent az ellenzéki pártok.

Ez az az eset, amikor az ellenzéki képviselőknek, akik a vállalatok terheinek csökkentését helyeslik, tartózkodniuk kellett volna a szavazástól.

A kivétellel, a Párbeszéd álláspontjával, melyet Tordai Bence fejtett ki, s amelyből szerintem nem tartózkodás, hanem nemleges szavazat következett volna, sem tudok sajnos egyetérteni. Ők rendes szocialistaként nem hívei az adók csökkentésének, szerintük az államnak különféle célokra sokat kell költenie és sok adót is kell beszednie, mint Észak-Európa szociális államaiban. Nekem is rokonszenvesek Észak-Európa szociális államai, de az észak-európai modell nem ültethető át az egészen más történelmi utat bejárt kelet-közép-európai országokra, kiváltképp Magyarországra.

Ezen túlmenően Tordai Bence felszólalásának vezérmotívuma – mellesleg sajnos a DK részéről felszólaló Arató Gergely felszólalásához hasonlóan – a nagyvállalat- illetve multiellenesség volt.

Ők ugyanúgy ellenségesen beszélnek a nagyvállalatok, a multik profitjáról, mint egykor a vulgármarxista brosúrák szerzői. Azok a vulgármarxista brosúrák azt próbálták elhitetni az olvasókkal, hogy a profit a szivarozó, pocakos tőkés luxuséletmódjának forrása. A politikai gazdaságtan komoly művelői tudják, hogy a profit Marxnál is elsősorban a gazdaság rohamos fejlődését szolgáló beruházások, valamint a foglalkoztatás bővítésének forrása, és ehhez képest a tőkés magánfogyasztása elhanyagolható nagyság. Aki a profitot utálja, az a fejlődést utálja.

Én tudom, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése népszerű az üzleti életben. Csakhogy ellenzéki pártoknak nem kell mindenre igennel szavazni, ami népszerű. Erre sem kellett volna.

2019

Bauer Tamás

2019-12-27

Vége az évnek. Ilyenkor mindenki értékeli, ami az évben történt, habára politikai folyamatok nem feltétlenül évekre tagolódnak. Most viszont sokan tekintik 2019-et sikerévnek.

Szűkebben az ellenzéki siker évének, még szűkebben a DK sikerévének. A DK és a Momentum esetében az EP-választás, az egész ellenzék tekintetében pedig az önkormányzati választás eredménye látszik megalapozni az ilyen véleményt. Elvégre az EP-választáson a DK 16, a Momentum pedig 10 százalékos eredményt ért el, négy illetve két mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, amire senki sem számított. Ez ne volna igazi siker?

Az önkormányzati választáson pedig sikerült megnyerni Budapestet és tíz megyei jogú és néhány kisebb városban a polgármesteri tisztséget (a közgyűlési többséget pedig további három megyei jogú városban), ez ne volna nagyszerű eredmény? Dehogynem.

Csakhogy ez sem változtat azon, hogy a Fidesz támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint továbbra is – a választani tudó biztos szavazók körében – ötven százalék fölött van, és az önkormányzati választáson az ország egészét tekintve a Fidesz jóval több szavazatot kapott, mint az ellenzék. A tavaszi EP-választáson is ötven százalék fölött volt a Fidesz, a DK és a Momentum nagy sikere a szavazatoknak az ellenzéken belüli újraelosztásából adódott. Én persze jónak tartom azt, hogy a DK és a Momentum lett erősebb az MSZP, az LMP és a Jobbik rovására, mert a megerősödött két párt politikáját tartalmában jobbnak tartom, mint a három meggyengült pártét. Számomra, aki baloldali liberálisnak vallom magam, a kifejezetten antiliberális Jobbik és LMP és az e tekintetben bizonytalan MSZP-vel szemben örvendetes a DK és a Momentum ellenzéken belüli súlyának megnövekedése. Ez azonban még nem elég ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a 2019-ben követett út elvezet az Orbán-rendszer bukásához.

Mi is történt az önkormányzati választáson?

Ahol sikerült legyőzni a fideszes polgármestereket, ott ennek kulcsa az volt, amit teljes ellenzéki összefogásnak szoktak nevezni. Mi volt ennek tartalma? Ami az ellenzékieket egyesítette, az a fideszes korrupcióval, a Fidesz politikai viselkedésével, hatalomgyakorlási módjával való szembehelyezkedés, és a környezeti szempontok érvényesítésében való egyetértés. Amennyire látom, emellett Karácsony fővárosi fellépésének volt egy határozott baloldali társadalompolitikai tartalma is, de másutt – a budapesti kerületekben és a vidéki városokban – ez az elem már nem volt jelen.

Vajon elegendő-e ennyiben egyetérteni az országos politikában? Az önkormányzati választás nem szólt külpolitikáról, nem szólt gazdaságpolitikáról, és csak korlátozottan szólt társadalompolitikáról. Ez tette lehetővé a teljes összefogást. Országos politikát azonban aligha lehet ilyen alapon csinálni.

Sokaktól hallottuk az elmúlt napokban, hogy a kulcskérdés annak a vezető politikusnak a megtalálása és „felépítése”, aki az egyesült ellenzéket a 2022-es választáson vezeti majd. Az ATV egyik utolsó vitaműsorában a Kuncze Gáborral és Lendvai Ildikóval a stúdióban ülő Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője mondta, szerintem nagyon helyesen, hogy fontosabb ennél annak a politikai iránynak a megfogalmazása, immár az országos politikában, amely mellé az Orbán-rendszerrel szemben álló választók tudnak majd odaállni.

Az önkormányzati választási összefogás arra volt elég, hogy például Karácsony Gergő 50:45 arányban győzze le Tarlóst, és sokfelé született ehhez többé-kevésbé hasonló eredmény. Az Orbán-rendszer majdani legyőzéséhez azonban ilyen eredmény – amitől a közvélemény-kutatások, illetve az önkormányzati választás országosan összesített adatai szerint nagyon messze vagyunk – nem elegendő. Amikor a 2014-es országgyűlési választás előtt, amikor még naiv módon jobban bíztunk a kormányváltás lehetőségében, mint 2018-ban, sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehet a kormányváltáson túl áttörni azokat a gátakat, amelyeket a Fidesz kétharmaddal felépített. Mint tudjuk, azóta ebben sokkal messzebbre jutottak.

Orbán rendszere csak akkor számolható fel, ha a Fidesz nemcsak a szokványos módon választási vereséget szenved immár országosan, hanem ha politikailag összeomlik, mégpedig legalább úgy, mint az MDF 1994-ben, illetve az MSZP–SZDSZ 2010-ben.

Nem a választási eredmény százalékos mértéke itt a döntő, hanem a korábban hatalmat gyakorló politikai erő erkölcsi-politikai összeomlása.

Az, hogy ellenzékbe kerülve úgy megbénuljon, mint a korábbi kormányerő 1994-ben és 2010-ben.

Ehhez pedig – az önkormányzati választáson elért nagyszerű eredmények dacára – nem kerültünk közelebb 2019-ben. Ezért nem mondhatjuk sem azt, hogy 2019 a fordulat éve lett volna, sem pedig azt, hogy azt kell tovább csinálni, ami az önkormányzati választással elkezdődött. Ahhoz, ami az Orbán-rendszer megdöntéséhez kell, ez messze nem elegendő.

Más is kell hozzá, nagyon más. Ezt pedig ellenzéki politikusaink mintha egyelőre nem látnák.

Értük haragszik

Bauer Tamás

2019-12-23

Látható elégedettséggel ír a független sajtó illetve beszél a független média Lázár János utóbbi nyilatkozatairól. Lázár azt állította, hogy a Fidesz igenis elvesztette az önkormányzati választást, és csak ötven százalékra teszi annak esélyét, hogy a „nemzeti oldal”, vagyis a Fidesz megnyeri a következő választást.

Szerintem ezek a nyilatkozatok nem a politikai helyzetről, nem is a 2022-es választási esélyekről szólnak, hanem Lázár Jánosról. Két dolgot árulnak el róla. Az egyik, hogy ő persze a „nemzeti oldal”, vagyis a Fidesz híve, semmi kifogása nincs Orbán önkényuralmi rendszere ellen, „értük haragszik”, amikor aggodalmaskodik.

A másik: Lázár úgy gondolja – alighanem már jó ideje –, hogy Orbán nem elég jól menedzseli az önkényuralmi rendszert, és ő, Lázár jobban menedzselné. A „nemzeti oldal”, a Fidesz szempontjából jobban.

Merthogy mi a különbség Lázár és Orbán között? Lázár frakcióvezetőként, majd a miniszterelnökséget vezető miniszterként volt Orbán egyik legfontosabb partnere az önkényuralmi rendszer felépítésében. Mindjárt az elején olyan akciókat vezérelt le, mint az Alkotmánybíróság hatáskörélnek korlátozása vagy a 95 százalékos különadó bevezetése.

Később az ő nevéhez fűződött a dohánykereskedelem Fidez-közeli vállalkozók, rokonok és haverok kezébe adása. Talán nem is kell többet mondani ahhoz, hogy ne örüljünk Lázár bejelentkezésének. Fogadnunk sem érdemes a sikerére: ha egyszer Orbán eltűnik, minden bizonnyal az egész rendszer is vele bukik, s ami utána jön, abban Lázárnak aligha lesz helye.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy Orbán olyan elkötelezett emberei, mint Lázár vagy az Orbán öregedéséről beszélő Stumpf István hogyan nyilatkozik. Aggódnak. Én is aggódom, de az ellenkezője miatt. Ők amiatt, hogy nem olyan stabil a rendszer, mint ők is szeretnék. Én amiatt, hogy továbbra is 50 százalékon áll a Fidesz, és a rendszer stabilabb, mint én szeretném.

A bírák a felelősek?

Bauer Tamás

2019-12-21

Amikor történik egy szörnyű bűncselekmény, mint most a győri családirtás, a politikusok mindig hajlanak rá, hogy törvényt szigorítsanak, és a megtörtént szörnyűségért is gyorsan felelőssé tegyenek az elkövető mellett valaki mást is.

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján két tekintetben is a bírákat tette felelőssé. Egyrészt azért, mert az elkövetőt az emberölés kísérletéért annak idején csak öt évre ítélte el a bíróság, ami a büntető törvénykönyv szerint kiszabható büntetési tétel minimuma volt, holott a bírónak az öt és tizenöt év közötti középmértéket kellett volna kiszabnia. Másrészt pedig azért, hogy a bíróság hozzájárult a feltételes szabadlábra helyezéshez, holott ezt sem az ügyészség, sem a büntetés-végrehajtási intézet nem támogatta. Ha csak az utóbbit kifogásolta volna, azt még el is lehetne fogadni. De az előbbit is mondta:

„Ha a bíró a középmérték szerinti büntetést szabja ki, akkor a gyerekek ma élnek”,

Ez, noha szorosan véve igaz lehet, de mégis szégyenletesen demagóg mondat.

Sok más bűne mellett kevés szó esik arról, hogy a Fidesz represszív büntetőpolitikája, a büntetési tételek emelése, a „három csapás” szabály vagy a „tényleges életfogytiglan” szemben áll az európai büntetőpolitika tartós irányzatával. Közhelynek számít a felvilágosult büntetőjogászok között, hogy

a súlyosabb szabadságvesztés-büntetésnek nincs nagyobb visszatartó ereje.

Nagyobb visszatartó ereje annak van, ha nagyobb az esélye a lebukásnak, a bűnért való bűnhődésnek. Ilyen kalkulációkat is inkább csak – például – a bankrablók végezhetnek, a családtaggal szemben elkövetett élet elleni bűncselekmények esetében, melyeket indulatból, bosszúvágyból követnek el, effajta kalkulációnak, a büntetés mérlegelésének aligha van szerepe. Mindezek miatt fordított hátat Európa a halálbüntetésnek, és utasítják el egyre több országban az életfogytig tartó szabadságvesztést is.

A szakértők szerint a hét évnél hosszabb szabadságvesztés már visszafordíthatatlan személyiségkárosodást okoz, márpedig a büntetőpolitika feladata az elítéltek visszavezetése a társadalomba.

Gulyás idézett mondatát azért tartom szégyenletesnek, mert bizonyára tudja: a bűnismétlés megakadályozására törekedni lehet ugyan, de garancia sosincs rá. Az elítélt előbb-utóbb szabadlábra kerül, és ha nem vált alkalmassá a szabad életre, akkor bekövetkezhet az olyan tragédia, mint a győri családirtás. Mégis

így beszél, hogy hangulatot keltsen a bíróságok ellen, és magát illetve a kormányt tüntesse fel az igazságosság bajnokaként.

Nyikita Szergelyevics Orbán

Bauer Tamás

2019-12-16

Nyikita Szergejevics Hruscsov 1959-ben, az SZKP XXI. kongresszusán meghirdette, hogy a Szovjetunió a nemzeti jövedelem összegét tekintve 1970-ben, az egy főre eső nemzeti jövedelmet tekintve pedig 1980-ban utoléri és megelőzi az Egyesült Államokat. Ez, mint tudjuk, soha nem következett be.

Hruscsov tévedését menti, hogy az ötvenes években a Szovjetunió nemzeti jövedelme valóban gyorsabban növekedett, mint az Egyesült Államoké, és Hruscsov azt feltételezte, hogy ez a különbség tartósan fennmarad. Azután már a hatvanas évek első felében megváltozott a helyzet, a nyolcvanas évekre pedig véglegesen. Ez volt az egyik oka a Szovjetunió és az egész szovjet blokk bukásának.

Orbán Temesváron is valami hasonlóval kecsegtette hallgatóságát.

Azt állította, hogy Magyarország immár nem a második, hanem az első vonalba kíván tartozni, és azzal a problémával kerül majd szembe, hogy Nyugat-Európából jönnek majd emberek, akik itt akarnak dolgozni. Az igazat megvallva, ha lengyel, szlovák, észt vagy román politikus beszélne ilyesmit, azt is nehezen hinnénk el, de azok az országok sokkal nagyobb mértékben tudtak eddig felzárkózni, mint Magyarország. Nálunk egyelőre a gazdasági növekedés egyik forrása, hogy a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások keresetük egy részét hazautalják. Ha már Orbán azzal számol, hogy nyugatról ide jönnek a vendégmunkások, az ő ellenkező irányú hazautalásaira is fel van készülve? Ez persze csak vicc, az azonban komoly, hogy Orbán – mint egykor Hruscsov – komolytalan jóslatokkal szédíti közönségét.

Országgyűlési képviselőként annak idején „Hiszik is, vagy csak mondják” sorozatcím alatt lepleztem le napirend utáni hozzászólásaimban az első Orbán-kormány megalapozatlan állításait.

Most is így tehetjük fel a kérdést: vajon Orbán hiszi is, amit beszél, vagy csak mondja, mondja?

Orbán nemcsak a jövőt, de a múltat tekintve is nagyokat mondott.

„Ha a nyugatiakra vártunk volna, még mindig szovjet csapatok megszállása alatt élnénk, a Varsói Szerződés tagjai lennénk, és kommunista pártkongresszuson döntenének a jövőnkről. De mi szabad életet akartunk (…), és a hőseink vérüket is adták érte”

– állította, azt a benyomást keltve, mintha a közép-európaiak maguk harcolták volna ki szabadságukat, és ehhez semmi köze nem lett volna a nyugati nagyhatalmaknak. Noha az sem állja meg a helyét, hogy minden azon múlott, hogy mire jutott Reykjavíkban Gorbacsov Reagan amerikai elnökkel, és a lengyel, magyar, keletnémet ellenzék harcának is megvolt a maga szerepe a történelmi változásban, de amit Orbán mond, nyilvánvalóan hamis.

A Szovjetunió és a többi szocialista ország gazdasági hanyatlása kényszerítette Gorbacsovot a katonai és politikai engedményekre, s az itteni ellenzék az így megnyíló teret töltötte ki a maga fellépésével.

Hiller, a strucc

Bauer Tamás

2019-12-16

Megjelent december 10-én az Azonnalin egy terjedelmes interjú Hiller Istvánnal, az Országgyűlés MSZP-s alelnökével, korábbi pártelnökkel és oktatási miniszterrel.

Sok mindenről esett szó benne, és amikor a kormánypárti politikusokkal való kapcsolatáról kérdezték, Hiller elárult valamit, amiről a nyilvánosság eddig semmit sem tudott, de ami bekerült az interjú fenti internetes megnevezésébe.

Idézem:

„Orbán Viktorhoz is odamehetne?

Micsoda kérdés ez?

Akkor oda szokott menni hozzá beszélgetni?

Igen.

És Orbán nyitott is erre?

Igen. Van olyan fórum, amin részt veszek alelnökként, és ott beszélünk. (…) De az előző kérdésben – jogosan – benne van minden, ami annyira jellemző a mai politikai viszonyokra. Önök azt kérdezték, hogy valójában egy országgyűlési képviselő odamehet–e az ország miniszterelnökéhez, és beszélhet-e vele. Na, pont az a baj, hogy ez rendkívüli. Többek között ez az, ami miatt változtatni kell.

Azért is kérdezzük, mert a kritikusai szerint Orbán nem hallgat senkire, nem beszél senkivel, csak a saját oldalán azzal a pár emberrel, akivel körbeveszi magát.

Napi aktuális ügyekről nem beszélünk. Az országunkat hosszabb távon érintő ügyekről inkább. Ott elmondom a véleményemet.”

Másnap Hiller az Egyenes Beszédben is nyilatkozott, és ott megismételte az információt:

„van egy bizonyos fórum, ahol beszélünk, és ott elmondom a véleményemet.

… Ez egy meghatározott testület, ahol többen vagyunk. Én egyébként ott alelnökként veszek részt, és, ne gondolja, hogy mást mondanék neki négyszemközt, mint amit mondok akárhányszemközt. De az, hogy Magyarországon ez ma rendkívüli, ez a legsajnálatosabb. Én nem teszek le arról, hogy ezt megváltoztassuk, és ez nyilván nem egy egyéni, és nem pillanatnyi feladat. Hogy mindenkori ellenzék és mindenkori kormány a vélemények különbözőségének megtartása mellett, és annak ütköztetésével olyan kapcsolatban legyen, hogy tudjon egymással beszélni.”

Mielőtt még ez szóba került volna, a műsorvezető megkérdezte tőle: amikor a többi MSZP-s – valamint DK-s és a Párbeszéd-frakcióban ülő – képviselő fekete maszkban szavazott a kulturális törvényről, ő miért nem vett fel maszkot. Nem először járt el a többiektől eltérően: egy évvel ezelőtt a „rabszolgatörvény” elleni tiltakozó akciótól is távol tartotta magát. Már akkor elmondta: megbeszélte a többiekkel, hogy ő mint országgyűlési alelnök, akit az egész Országgyűlés választott meg a tisztségre, másképpen jár el. Ugyanez volt most is az indok. Amikor pedig arról kérdezik, hogy hogyan érvényesíthet ülést vezető alelnökként olyan szabályokat – az országgyűlési törvény és a házszabály fideszes átírásának következményeit –, amelyeket nem szavazott meg, mert nem ért velük egyet, így válaszol: „amikor a pulpituson ülök, nem egy pártot képviselek, hanem az Országgyűlés egészét, ezért be kell tartatni azt, amit a többség elfogadott”. Majd hozzáteszi: „Persze azért vannak stílusbeli különbségek.”

Ezzel a dolog nincs elintézve.

A magyar demokrácia húsz évében az ülésvezető elnököknek, akár kormánypártiak voltak, akár ellenzékiek, könnyű dolguk volt: a házszabály konszenzussal született, ők is megszavazták.

Mint ahogy alapjában véve konszenzust tükrözött a politikai élet egészét szabályozó köztársasági alkotmány is. Ma azonban gyökeresen más a helyzet: a Fidesz egyedül alkotta meg a maga alaptörvényét, országgyűlési törvényét és házszabályát. Vajon vállalhatja-e ellenzéki politikus, hogy parlamenti alelnökként, bizottsági elnökként vesz részt annak érvényesítésében? Ez messze nem stíluskérdés.

Amikor Hiller a fideszes hatalomgyakorlás elleni tiltakozásokkor másképpen viselkedik, mint frakciótársai, akkor azt a sajátos pozíciót juttatja kifejezésre, amelyet alelnöki szerepvállalásához igazodva kialakított magának: ő némiképp a kormány és az ellenzék közötti antagonizmus fölött igyekszik állni. Ismételten arra hivatkozik: nem normális, hogy kormányoldal és ellenzék között nincs Magyarországon beszélő viszony. Ez a hivatkozása akkor lenne jogos, ha Magyarországon demokrácia lenne.

Emlékszem egy régi fényképre a Spiegelből, ahol Kohl kancellár és Vogel akkori szociáldemokrata elnök sétál együtt és beszélget a Bundestag parkjában (még Bonnban), és sok olyan epizódot is láttam a német televízióban, amikor Merkel kancellár az ülésteremben odamegy egy ellenzéki (hol zöld, hol szociáldemokrata vagy liberális) vezetőhöz, ezt–azt megbeszélni. Csakhogy ott demokrácia van, kormány és ellenzék között alkotmányos partnerség áll fönn. Nálunk is így volt ez 2010 előtt, és nálunk is voltak hasonló beszélgetések. A parlament a kormánypárté is volt és az ellenzéké is, a Házbizottságban rendszeresen egyet tudtak érteni arról, hogy mi történjék a parlamenti ülésen, miközben persze ellentétesen szavaztak.

Ma azonban nem ez a helyzet.

A Fidesz az alkotmányos partnerségnek már ellenzékben véget vetett, ma a parlamentet csak sajátjának tekinti, száműzte belőle a konszenzust.

Nem egyszerűen az oktatáspolitikája rossz, amiről Hiller helyesen beszél, nemcsak feudális viszonyokat épít, amit szintén helyesen lát Hiller, hanem felszámolta a demokratikus jogállamot, megszüntette kormány és ellenzék alkotmányos partnerségét, önkényuralmat épít.

Aki egyszer egy óra hosszat hallgatta Kövér László ülésvezetését, annak nem lehet efelől kétsége.

Maga Orbán a demokratikus jogállam felszámolásának irányítója és első számú felelőse. Aki ezzel a folyamattal a demokrácia híveként szemben áll, az nem ülhet le rendszeresen Orbánnal titokban, a választók háta mögött politikáról beszélgetni. A véleményét Orbánnak a parlament nyilvánossága előtt, napirend előtt vagy azonnali kérdésben, és nem titkos politikai összejövetelen kell elmondania.

Amikor Hiller úgy tesz, mintha olyan viszonyok lennének Magyarországon, amikor a demokrata politikus, aki történetesen országgyűlési alelnök, leülhet az önkényuralom fejével zárt körben beszélgetni, akkor struccként viselkedik, aki homokba dugja a fejét a politikai realitás, az Orbán-rendszer önkényuralmi valósága elől.

Továbbá: az önkényuralmi rendszer Országgyűlésében demokrata politikus nem vállalhatja, hogy országgyűlési alelnökként (vagy jegyzőként, bizottsági elnökként, alelnökként) érvényesíti a hatalmi párt által egyoldalúan hozott szabályokat.

Nem tudhatjuk, hogy Hiller tényleg nem érti, hogy az önkényuralom gyakorlói és a velük szemben állók közötti viszony nem írható le „a mindenkori kormány és a mindenkori ellenzék” demokráciában szokásos viszonyaként, vagy önmagát is becsapja, amikor azt hiszi, hogy parlamenti alelnökként eljátszhat egy partneri szerepet. Az első esetben intellektuális, a második esetben morális gyengeséggel állunk szemben. Egyik esetben sem alkalmas arra, hogy az önkényuralom ellenzékében játsszon fontos szerepet. Sokszor éri az a vád a parlamenti ellenzéket, hogy szerepvállalásával az Orbán-rendszert erősíti. Általában véve ezt nem mondanám, de Hiller szerepvállalására igaznak tartom.

Szabadságjogok a Fidesz világában

Bauer Tamás

2019-12-14

Gulyás Gergely miniszter a kormány szokásos sajtótájékoztatóján szokatlan értelemben hivatkozott szabadságjogokra. Már maga Gulyás szóbahozta bevezető nyilatkozatában azt a botrányt, amelyet Kovács Zoltán államtitkár okozott tegnap Brüsszelben, amikor jelen volt a Tanács keretében folytatott hetes cikkely szerinti meghallgatáson.

A zárt ülésről twitter-bejegyzésekben tudósított, és minősítette is más kormányok állásfoglalásait, többek között a Soros-kórus kifejezéssel. Tudjuk, ez ott felháborodást okozott, a luxemburgi külügyminiszter az államtitkár eltávolítását követelte, az elnöklő finn külügyminiszter pedig bocsánatkérést követelt a magyar kormánytól.

Gulyás a sajtótájékoztatón közölte, hogy korábban egy alkalommal az EU főtitkársága hozta nyilvánosságra a Tanácsban elhangzottakat a CEU egy oktatóján keresztül, úgy hogy Kovács államtitkár eljárása miatt senki nem tehet a magyar kormánynak szemrehányást. Az pedig, hogy hogyan minősítette Kovács államtitkár a meghallgatás részvevőit, Gulyás szerint az államtitkár szólásszabadságának része.

Gulyás válasza visszataszító cinizmus.

Nem tudom, milyen kiszivárogtatás történt korábban, de

ha a másik részvevő szabályt sért, az sehol sem igazolja a mi jogsértésünket, márpedig Kovács államtitkár nyilvánvalóan jogot sértett.

(Valami hasonlóért vádolja a magyar kormány Demeter Márta ellenzéki képviselőt, ha nem tévedek.) Gulyás miniszter folytatja az Orbán-kormányok Brüsszel elleni háborúskodásának rossz hagyományát. És persze Kovács államtitkár twitter-üzeneteinek tartalma is botrányos: megint Soros eszközének állít be mindenkit, aki a jogállamiságot kéri számon az Orbán-rendszeren.

Ha a kormány miniszterei egy ilyen tárgyalásra magukkal visznek egy államtitkárt, az nyilvánvalóan nem beszél azt, amit akar. Egy újságíró meg is kérdezte Gulyástól, hogy vajon magánemberként vagy a kormány államtitkáraként küldte-e Kovács a twitter-üzeneteket, mire Gulyás azt válaszolta, hogy egy államtitkár nem magánemberként van jelen egy ilyen találkozón.

Szólásszabadsága állampolgároknak van, kormányzati tisztviselőnek nincs, Gulyás állítása nemcsak cinikus, de hamis is.

Amikor az orvosi kamara vezetésváltása kapcsán arról kérdezték Gulyás véleményét, hogy egyes kormánypárti sajtótermékek Kincses Gyulát Gyurcsány emberének minősítették, az Orvosi Kamara új vezetését pedig a DK trójai falovának, a miniszter azt válaszolta, hogy Magyarországon sajtószabadság van.

Ez igazi képmutató válasz.

Legalább másfél évtizede tudjuk, hogy a Magyar Nemzet, a Demokrata, a Pesti srácok a Fidesz házi lapjai (eltekintve persze a Magyar Nemzet átmeneti függetlenségétől), és ugyanígy a Fidesz házi tévéje (eltekintve itt is a Simicska-féle átmeneti függetlenségtől) a Hír TV, korábban az Echo TV és így tovább. Ezek a sajtótermékek illetve csatornák közlik a Fidesztől, az ügyészségtől származó információkat, amelyekre azután a Fidesz a parlamentben hivatkozik. Olyan pártlapok, párttévék, ahogy egykor a Szabad Nép, a Neues Deutschland vagy a Pravda volt az állampárt szócsöve, belőlük lehetett megtudni, hogy mit gondol, mire készül „pártunk és kormányunk”.

Amikor Simicska szembefordult Orbánnal, és a Magyar Nemzet, a Hír TV és a többi Simicska-média irányt váltott,

Orbán nem restellte kimondani: „elvették a sajtónkat”.

A Magyar Nemzet helyett létrehoztál a Magyar Időket, ami a Simicska-média visszaszerzése után szűnt meg. Gulyás a sajtótájékoztatón mégis úgy tett, mintha nem a Fidesz gondolkodását tükröznék a kérdező újságíró által felidézett cikkek. Mintha írhatnának mást, mint amit a Fidesz gondol. Csúnya képmutatás ez, szégyellni való.

Valljuk be: másfél évnyi miniszterkedése után nem is várunk mást ettől az embertől.

Kérdezni tudni kell

Bauer Tamás

2019-12-13

Néhány héttel ezelőtt a Závecz Research kérdezte meg a budapestieket, hogy mit gondolnak a Liget Projekt befejezéséről, a befejezést helyeslik-e, vagy azt, hogy a még el nem kezdett építkezéseket ne csinálják meg, ami az új fővárosi vezetés álláspontja. Akkor a megkérdezettek mintegy kétharmada a főváros álláspontját támogatta. A beruházást megvalósító Városliget Zrt. most csináltatott egy másik kutatást, amely szerint viszont a többség helyesli a projekt befejezését.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki a kormány részéről az egész Liget Projektet irányítja, elmagyarázta Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy ezúttal másképp kérdeztek. Személyesen keresték meg a megkérdezetteket, eléjük tettek egy laptopot, megmutatták, hogy milyen épület állt ott korábban, és mit akartak a helyére építeni, például az eddigi autóparkoló helyére a Néprajzi Múzeum új csarnokát, vagy a Petőfi Csarnok helyére az új Nemzeti Galériát, akkor a válaszadók többségének az új megoldás tetszett. Baán szerint így kell korrekt módon kérdeznie a közvélemény-kutatónak.

Szerintem nem, és az igazi kérdést mostanában senki nem teszi fel a megkérdezetteknek, és általában a közvéleménynek. Az új fővárosi vezetés sem, amely egyoldalúan környezetvédelmi, „zöld” ügyként kezeli a Városliget ügyét. Holott – mint erről már írtam itt – nemcsak az a kérdés, hogy elvesznek a zöldterületet a múzeumok számára. Van itt még egy kérdés.

Az Orbán-kormány azért épít a Városliget szélére Néprajzi Múzeumot, hogy a múzeum kiköltözhessen a jelenlegi Kossuth Lajos téri épületből, és abba megint a Kúria, vagyis az államhatalom egy intézménye költözhessen.

Azért építene a Városliget közepébe Nemzeti Galériát, hogy a Galéria kiköltözhessen az egykori Királyi Palotának a Galéria számára újjáépített épületéből, s azt ismét a kormány reprezentációs céljaira használják. (Hogy pontosan mire, arról nem sok szó esik.) Ahogy az MTA korábbi tudományos kutatóintézeteit már kiköltöztették a Várból a Soroksári út egy mellékutcájába, hogy a helyükre a Belügyminisztérium költözhessen vissza a Várba. És ahogy a Széchenyi Könyvtárat is ki akarják költöztetni a Várból valahova, például az egykori Kilián-laktanyába az Üllői úton.

Mindez tíz- és százmilliárdokért, az adófizetők pénzéből.

A közvéleménykutatónak azt kellene kérdeznie, hogy helyeslik-e a megkérdezettek, hogy a Városliget közepére építsenek sok-sok közpénzből új Nemzeti Galériát azért, hogy az egykori Királyi Várban ismét az államhatalom reprezentálhasson. Nem hiszem, hogy erre igent mondana a megkérdezettek többsége. A fővárosnak, és különösen az ellenzéki pártoknak ezt a kérdést is fel kellene tennie, és nemmel kellene a maga részéről rá válaszolnia.

Kár, hogy a főváros és Ferencváros új vezetése elfogadja a tízmilliárdok elköltését, ha az új épületek nem a Városligetbe, hanem valahova máshova, mondjuk a ferencvárosi vagy zuglói rozsdaövezetbe kerülnek. Hogy a Galériának és, a Könyvtárnak is jó lenne egy alkalmasabb elhelyezés annál, ami a Várban megoldható? Elhiszem, csak azt nem tudom elfogadni, hogy ez lenne a legsürgősebb tennivalója ma a magyar államnak, hogy erre kellene a tízmilliárdokat költeni, miközben ugyanez az állam kisebb arányban költ közpénzt egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra.

Németországban is újjáépítették az egykori királyi palotát, de nem államhatalmi intézmények költöznek bele, hanem múzeumként, kulturális célra használják.
Akárcsak nálunk, amíg nem jött Orbán.

A totális felé

Bauer Tamás

2019-12-12

A rend kedvéért tegyük világossá, mi a kulturális törvény, címe szerint A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvény jelentősége. Miről is szól?

A lényege az, hogy az állam akkor ad pénzt egy önkormányzati színház finanszírozásához, ha az önkormányzatnak nincs rá elég pénze, ezért kezdeményezi a színház vegyes fenntartásúvá változtatását, ami azt jelenti, hogy meg kell állapodnia a kormánnyal a finanszírozásról, a fenntartás mikéntjéről, beleértve az igazgató kiválasztásának módját is.

Nincs szó tehát arról, hogy a tüntetés, a tiltakozások hatására érdemben enyhült volna a törvény.

A törvényjavaslatot az orbáni–kövéri Országgyűlés „kivételes eljárásban” tárgyalja. A kivételes eljárást olyan esetekben alkalmazzák parlamentek, mint amikor egy árvízhez, járványhoz, hasonló váratlan eseményhez kell a törvényeket sürgősen hozzáigazítani. Ezzel a lehetőséggel a fideszes többség rendszeresen visszaél: akkor alkalmazták például, amikor a játékautomatákat vagy a lakástakarékpénztárakat támadták meg. Ugyan miért volt szükség kivételes eljárásra?

Az Orbán-rendszert én önkényuralomnak szeretem nevezni. Ugyanazt mondom ezzel, mint amikor Heller Ágnes zsarnokságként írta le a rendszert. A politikatudomány művelői autokráciának hívják, amit a demokrácia ellentétének tekintenek. Ez a fogalom azt fejezi ki, hogy megszűnt a fékek és ellensúlyok rendszeres, a hatalmi ágak elválasztása, a végrehajtó hatalom csúcsán állók hatalma korlátlan.

Mit jelent ehhez képest a főképp a színházakról szóló kulturális törvény?

Azon túl, hogy a politikai hatalom Orbán és az általa megbízottak, vagyis a Fidesz kezében van, és ezen nem is lehet változtatni, a hatalmon levők a maguk ellenőrzése alá vonják a kultúrát is, ahogy – más eszközökkel – a maguk ellenőrzése alá vonják a gazdaság egyre nagyobb részét is. Azt a rendszert, ahol a politikai rendszeren túl a gazdaság és a kultúra minden területe a hatalmi párt közvetlen ellenőrzése alatt áll, totális diktatúrának szokták nevezni. Én Kornai Jánost vagy Dragomán Györgyöt és másokat követve nem szoktam az Orbán-rendszert mai állapotában diktatúrának nevezni, mégpedig ugyanazért, amiért ők: mert a diktatúra szóhoz valami mást szoktak asszociálni, akik megélték felnőttként a Rákosi-rendszert, mint Kornai, vagy a Ceauşescu-rendszert, mint Dragomán.

Ha tehát megmaradunk is az önkényuralom kifejezés mellett, azt azért hozzátehetjük, hogy ezzel a törvénnyel, a kultúra állami irányításának ezzel e törvénnyel is megvalósuló megkeményítésével az Orbán-rendszer afelé tart, hogy totálisnak lehessen majd tekinteni. Nem ért még el oda, de afelé tart.

Szabad-e? Érdemes-e?

Bauer Tamás

2019-12-09

Először azzal állt elő a Fidesz az önkormányzati választás után, hogy az önkormányzatoknak az iparűzési adót – ez az egyetlen számottevő bevételi forrásuk – elsősorban a közösségi közlekedésre kell fordítaniuk. Ez ugyebár azt jelenti, hogy mivel a közösségi közlekedés finanszírozásához valamelyest eddig is hozzájárult az állam, most azt akarják, hogy az eddiginél nagyobb mértékben finanszírozza Budapest, Miskolc, Pécs, Szeged maga a városi közlekedést, és ne jusson pénze másra.

Bolgár György műsorában Orbán Balázs államtitkár ezt meg is mondta. Valami olyasmit mondott, hogy nem helyes azért adnia a kormánynak pénzt a közlekedésre, hogy azután a főváros olyan kérdéses célokra költsön, mint a minimáljövedelem (amit Karácsony Zuglóban már bevezetett). Vagyis lehetetlenné akarják tenni, hogy a fővárosi önkormányzat az új többség sajátos szociális, kulturális törekvéseit finanszírozza.

Ugyanakkor álltak elő az építésigazgatás áthelyezésének az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz. Ne legyen módja az önkormányzatnak építésigazgatási eszközökkel megakadályozni egy kormányzati beruházási szándékot. Azt hiszem, a változtatási tilalom építésigazgatási eszköz.

Változtatási tilalmat mondott ki például a fideszes önkormányzat a második Gyurcsány-kormány idején megszüntetett OPNI területére, hogy ne lehessen más célra hasznosítani a területet.

Most majd a kormányhivatalok hatáskörébe kerül ez is, nehogy a főváros vagy valamely kerület így akadályozzon valamilyen kormányzati beruházást.

Most pedig a színházigazgatók kinevezésének és a színházak finanszírozásának centralizálása következik. Amíg Tarlós volt a főpolgármester, és fideszes polgármestere, illetve fideszes többségű közgyűlése volt Miskolcnak, Pécsnek, Szombathelynek, addig nem merült fel az, hogy a kormánynak vétójoga legyen a színházigazgatók kinevezésében. Addig egyetlen színházi városnak volt nem fideszes vezetése (Szegednek), addig ezt elviselték. Most, hogy Budapestnek és további három, színházat működtető város vesztette el a fideszes többségű önkormányzatot, már nem viselik el.

Vegyük észre: az önkormányzati választások megnyerésével az új polgármesterek illetve önkormányzati testületek nem jutottak valódi hatalomhoz. A kétharmados parlamenti többség bármikor bármilyen jogosítványukat elveheti, és, mint látjuk, el is veszi. És ez még csak a kezdet! Miután a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó része 1990 óta ciklusról ciklusra csökkent, 2010 óta végképp úgy alakult át az önkormányzati rendszer, hogy az önkormányzatoknak saját pénze voltaképpen nincs,

minden fejlesztésre az államtól kell pénzt kérniük.

Ezt nevezte el a Fidesz elegánsan Modern Városok Programjának. Olyan fejlesztéseket ad ennek keretében a kormány a városoknak, amelyeket a nyugati világban saját pénzükből valósítanak meg a városok, így önállóan is döntenek róluk.

Ebből nagyon kellemetlen következtetés adódik. 2010 óta sok vita folyt arról, hogy vajon szabad-e, érdemes-e elindulni a választásokon, bent ülni ellenzékiként az Orbán-rendszer parlamentjében. Most újabb kérdés merül fel: szabad-e, érdemes-e elindulni az önkormányzati választáson, megnyerni azt, és utána folyamatosan pitizni az önkényuralmi rendszer kormányzatánál azért, hogy valamennyit megvalósítsunk a kormányétól eltérő politikai törekvéseinkből. Merthogy, valljuk be, a Városliget ügyében, az atlétikai stadion ügyében, a közösségi közlekedés ügyében máris ez folyik, és még sok mindenben ez folyik majd.

Magam a választásokon való elindulás és a parlamenti jelenlét ügyében sok töprengés után arra jutottam, hogy el szabad indulni a választáson, be szabad ülni a parlamentbe, de csak úgy, hogy megkeressük és megtaláljuk azokat az eszközöket, amelyek révén világossá tesszük, hogy a rendszer ellenzéke vagyunk. A jelenlegi parlamenti ellenzéknek ez szerintem nem sikerült.

Az önkormányzati tisztségekért való elindulás és a polgármesteri felelősség elvállalása esetében is szeretném azt mondani, hogy igen, szabad és érdemes elindulni az önkormányzati választáson, szabad és érdemes elvállalni a polgármesteri illetve képviselői felelősséget. Azt viszont még nem tudom, hogyan lehet nem beleesni abba a csapdába, amit az jelent, hogy

a polgármestereknek és képviselőtestületeknek semmiféle igazi hatalma vagy forrása nincs, minden tekintetben folyamatosan a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz-kormány jóváhagyásától függenek.

Új önkormányzati vezetőink a választások óta azzal nyugtatgatták magukat is és bennünket is, hogy Orbán nem teheti meg, hogy ellehetetleníti az új budapesti, miskolci, pécsi stb. vezetést, mert ezzel maga ellen hangolná ezeknek a városoknak a lakosságát, ahogy Budapest esetében 1998 és 2002 között tette. Én ezt másképp látom. Szerintem fordítva áll a dolog:

Orbán azt nem teheti meg, hogy nem lehetetleníti el ezeket az új polgármestereket és testületeket, mert ha nem lehetetleníti el őket hatalmuk és pénzük elvonásával, akkor esetleg sikeresek lesznek, népszerűek lesznek, és azzal a saját esélyeit rontja az országos választáson.

Nem az az igaz, amit Orbán és még egy-két embere (Gulyás Gergely, Fürjes Balázs) mond az együttműködésről, a közös érdekekről, hanem az, amit Orbán és a mögötte álló parlamenti többség csinál.

„Ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok.”

Erre kell megtalálni a választ.

1...293031...38 30. oldal a 38-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Bauer Tamás

Ha ugyanis a társadalombiztosítási járulékból finanszírozzák az egészségügyet és a nyugdíjakat, akkor a járulékot nem lehet tetszőlegesen csökkenteni, figyelmen kívül hagyva a két biztosítási ág finanszírozási szükségletét.

Ezen túlmenően Tordai Bence felszólalásának vezérmotívuma – mellesleg sajnos a DK részéről felszólaló Arató Gergely felszólalásához hasonlóan – a nagyvállalat- illetve multiellenesség volt.

Vége az évnek. Ilyenkor mindenki értékeli, ami az évben történt, habára politikai folyamatok nem feltétlenül évekre tagolódnak. Most viszont sokan tekintik 2019-et sikerévnek.

Mi is történt az önkormányzati választáson?

Nem a választási eredmény százalékos mértéke itt a döntő, hanem a korábban hatalmat gyakorló politikai erő erkölcsi-politikai összeomlása.

Amikor történik egy szörnyű bűncselekmény, mint most a győri családirtás, a politikusok mindig hajlanak rá, hogy törvényt szigorítsanak, és a megtörtént szörnyűségért is gyorsan felelőssé tegyenek az elkövető mellett valaki mást is.

„Ha a bíró a középmérték szerinti büntetést szabja ki, akkor a gyerekek ma élnek”,

a súlyosabb szabadságvesztés-büntetésnek nincs nagyobb visszatartó ereje.

A szakértők szerint a hét évnél hosszabb szabadságvesztés már visszafordíthatatlan személyiségkárosodást okoz, márpedig a büntetőpolitika feladata az elítéltek visszavezetése a társadalomba.

így beszél, hogy hangulatot keltsen a bíróságok ellen, és magát illetve a kormányt tüntesse fel az igazságosság bajnokaként.

Orbán Temesváron is valami hasonlóval kecsegtette hallgatóságát.

Most is így tehetjük fel a kérdést: vajon Orbán hiszi is, amit beszél, vagy csak mondja, mondja?

„Ha a nyugatiakra vártunk volna, még mindig szovjet csapatok megszállása alatt élnénk, a Varsói Szerződés tagjai lennénk, és kommunista pártkongresszuson döntenének a jövőnkről. De mi szabad életet akartunk (…), és a hőseink vérüket is adták érte”

Megjelent december 10-én az Azonnalin egy terjedelmes interjú Hiller Istvánnal, az Országgyűlés MSZP-s alelnökével, korábbi pártelnökkel és oktatási miniszterrel.

„van egy bizonyos fórum, ahol beszélünk, és ott elmondom a véleményemet.

A magyar demokrácia húsz évében az ülésvezető elnököknek, akár kormánypártiak voltak, akár ellenzékiek, könnyű dolguk volt: a házszabály konszenzussal született, ők is megszavazták.

A Fidesz az alkotmányos partnerségnek már ellenzékben véget vetett, ma a parlamentet csak sajátjának tekinti, száműzte belőle a konszenzust.

Gulyás válasza visszataszító cinizmus.

ha a másik részvevő szabályt sért, az sehol sem igazolja a mi jogsértésünket, márpedig Kovács államtitkár nyilvánvalóan jogot sértett.

Szólásszabadsága állampolgároknak van, kormányzati tisztviselőnek nincs, Gulyás állítása nemcsak cinikus, de hamis is.

Ez igazi képmutató válasz.

Orbán nem restellte kimondani: „elvették a sajtónkat”.

Valljuk be: másfél évnyi miniszterkedése után nem is várunk mást ettől az embertől.

Az Orbán-kormány azért épít a Városliget szélére Néprajzi Múzeumot, hogy a múzeum kiköltözhessen a jelenlegi Kossuth Lajos téri épületből, és abba megint a Kúria, vagyis az államhatalom egy intézménye költözhessen.

Mindez tíz- és százmilliárdokért, az adófizetők pénzéből.

A rend kedvéért tegyük világossá, mi a kulturális törvény, címe szerint A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvény jelentősége. Miről is szól?

Nincs szó tehát arról, hogy a tüntetés, a tiltakozások hatására érdemben enyhült volna a törvény.

Mit jelent ehhez képest a főképp a színházakról szóló kulturális törvény?

Változtatási tilalmat mondott ki például a fideszes önkormányzat a második Gyurcsány-kormány idején megszüntetett OPNI területére, hogy ne lehessen más célra hasznosítani a területet.

minden fejlesztésre az államtól kell pénzt kérniük.

a polgármestereknek és képviselőtestületeknek semmiféle igazi hatalma vagy forrása nincs, minden tekintetben folyamatosan a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz-kormány jóváhagyásától függenek.

Orbán azt nem teheti meg, hogy nem lehetetleníti el ezeket az új polgármestereket és testületeket, mert ha nem lehetetleníti el őket hatalmuk és pénzük elvonásával, akkor esetleg sikeresek lesznek, népszerűek lesznek, és azzal a saját esélyeit rontja az országos választáson.

„Ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok.”

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA