Kezdőlap Szerzők Írta Adorján György

Adorján György

51 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Karácsonyi kívánság – dulakodás helyett ölelést

A lakosság száma, a terület nagysága meghatározó. Az ország kisugárzása a világ felé, ugyancsak jelentőséggel bír. Nem mindegy, hogy komolyan vesznek bennünket, vagy röhögnek rajtunk. Lassan több a bankfiók, mint a kocsma. Több jogászt képezünk, mint lakatost. Taxi, arányaiban is sokkal nagyobb számú, mint az összes mentő és tűzoltó autó. A médiában foglalkoztatottak száma, legalább ötvenmilliós lélekszámú országnak megfelelő. A parlament létszámáról nem is beszélve. A peres ügyek száma világméretekben is egyedülálló. A nagy baromságok évkönyvében akár minden oldalon is szerepelhetnénk.

Az előítéletek vaksi bűvöletében vergődő politika pedig példátlan időt és energiát emészt fel, egy főre vetítve. Nincs ellensúly. A költészet snassz, az irodalom pedig bugyuta időtöltés, az olvasással együtt, sokak szerint. Lélekvesztő, primitív tákolmányán menekül a fogyasztói cunami elől, az általános műveltség. Már a zene sem a régi, fogytán a hozzávaló türelem. Kosz és szemét mindenütt. Tobzódó irigység. Agresszió és erőből való intézkedés, az van rendesen. Ezerötszáz forintos pohár szódavíz, a belvárosi presszóban, félholtra ijesztett külföldi turisták.

Lassan több a multi bevásárlóközpont, mint iskola. Sikító parasztgazdák milliós traktorokkal tapossák a vissza nem térítendő támogatásokat. Pazarló költekezés, meggondolatlan hitelekkel. Henyélő herék, dolgozókba csimpaszkodva, vigyorogva követelik a megélhetést! Elefántcsonttornyaikban szundikáló értelmiség. Hajléktalan koldusok nevében csörömpöl csődöt, a másik gazdálkodásba átmentett vagyonnal játszó kényszervállalkozó és ügyeskedő, szemesnek áll a világ felfogást valló, eredeti tőkéjét felhalmozó.

Bugyuta arcok, jelentéktelen közléseikkel néznek rád vissza a képernyő tükörből, darabszámra még ennyi csatorna, per főre vetítve nincs a világon. Nincs még egy ilyen ország a világon, amely kifelé ennyire mást szeretne mutatni, mint befelé. Lehetne sorolni napestig és mindenki tenné is hozzá a magáét.

Fővárosi hétköznap délelőtt tizenegy óra, nincs a világon még egy gigatelepülés, ahol ennyi szabadságon lévő, betegállományos, szabadúszó, ráérő, autójában egyedül ülő demonstrálná a semmittevést. Az elszalajtott lehetőségekről nem is beszélve, feltalálók, újítók semmibevételéről. A gyógyszergyártás kihasználatlanságáról. Hévízeink csak folynak pocsékba! A hungaricumok sincsenek a helyükön. Kicsi ország nagy termékei nem árasztják el a kínai, indiai, távolkeleti piacot, kiváló, egyedi arculatú hungarikumaikkal. Micsoda fényűzése a pocsékolásnak. S eközben legtöbbet veszítenek az emberek idehaza.

Dulakodás helyett jól jönne már egy kis ölelés.

Bayer Zsolt dehogy is akar polgárháborút, csak úgy tesz, mintha akarna

A szart már rátok magasról kálmánkázó mélymagyarja, a libsi biliző ötös számú tagkönyves ismét kimutatta foga fehérjét. Kibuggyant belőle valódi énje, amikor a hazai tüntetésekre reagál.

Lumpenprolizik, akár csak eszmetársa, a médianéző főnök, aki echosként panelprolizott a minap. Olyan jelzőket használt Zsóti, melyek gyújtó elegyei lehetnek a történelemből jól ismert magyar öli a magyart katasztrofálisan tragikus történései ismétlődésének!

Bádogos Bayer a blogján közölte:” Azt hiszem, kezd elég lenni ezekből. Az őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenprolikból, meg az ennek örvendező médiagecikből, soros-csicskákból, mama kedvenceiből, fröccsöntött forradalmárokból. Készüljetek! Lassan ideje tennünk egy sétát, ahogy szoktunk! Se erőszak, se hőzöngés, se füstbomba, se dobálás, se törés-zúzás, se rendőrök elleni támadás – csak méltóságteljes, nyugodt erő. Ahogy szoktuk. Készüljetek! Elpofátlanodtak a kereszténygyűlölők, karácsonyutálók, kinyílt a pofájuk a Lenin-fiúknak. Készüljetek!”

Kedvenc gajdicsolójában, a Magyar Időkben aztán megfejeli mindezt azzal, hogy kipécézi az ellenzék aktív párosát, egyikőjüket, a törékeny ifjú anyukát egykori terrorista különítmény vezetőjéhez, másikukat pedig ebben az időben Vörös  Brigád irányítójaként öldöklő személyhez hasonlítja.

Gyűlöletkeltő, uszító szavaival Európa szélkakas hungarikumja a tüntetéseken résztvevőket sem kíméli: „„Ezek özönlötték el a pesti utcát. Egyenszakáll, egyenagy, egyenagytalanság. És a nihil. És mentek, és ostobaságokat üvöltöztek, törtek-zúztak, gyújtogattak, megtámadták a rendőröket, aztán visszahúzódtak valamelyik trendi  krimóba, vagy hazamentek a mamahotelba gatyát váltani, mert majd mindjárt kezdődik a buli elölről.”

És a lovagkeresztes megfenyegette őket, mint tavaly a civil szervezeteket megbélyegző törvény ellen tüntető civileket: „Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint taknyukon és a vérükön (…) ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”

De most az elmúlt napok tüntetésein résztvevőket célozta meg: „S annyit azért mondjunk ki nyugodtan, de annál határozottabban: mi, keresztények nem fogunk megijedni. Tévúton járnak, ha azt hiszik, a keresztény onnan ismerszik meg, hogy mindent eltűr. Ehhez kell szabják a nyomorult, szánalmas hisztériájukat.”

Ő beszél kereszténységről, ő, akit Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke hosszú nyílt levélben szólított meg és teremtett le azzal, hogy Bayer tevékenysége belülről, belső ellenségként gyengíti a keresztény közösségeket, Bayer „megoszt, rombol és botrányt okoz” szavaival. Nem értékek mellett érvel, hanem „ellenségeskedést kelt és gyűlöletet szít”. „A vulgáris és trágár stílus nem stílus. A tiszteletlen és gyűlölködő beszéd hazug és visszaszáll kimondójára. Ha valóban szolgálni akarja gyermekei jövőjét, akkor meg kell tisztítania beszédét és tollát.”

Makláry szerint Bayernek elnézést kéne kérnie keresztény embertársaitól, Ferenc pápától. Meg az összes magyartól szerintem, amíg nem lesz késő és nem történik meg mindaz, amiről csak úgy tesz, mintha valóban akarná, vagy lehet, hogy mégis?

 

Ezüst vasárnapi aggódó üdvözlet

Szeresd meg őt is, a hajléktalant, adj neki forró levest, meleg pulóvert a nagy hidegekben és megbocsátón szeresd. Hidd el igaz történetét, hogy sorsáról nem csak ő tehet.

Elkerülve minden jó szerencsét, ki fáskamrában tölti az egész telet, adj neki szeretet takarót, fázós testét azzal burkolja be és minden segíteni akarót küldj oda, hogy adományát szurkolja le! Óvd őt és balgaságait, adj neki féltő szeretőt, kísérd figyelemmel álmodásait, áldd meg a padon heverőt!

A Magyar Szociális Fórum szervezet szerint eddig 23-an fagytak halálra, 16-an a hajléktalanszabályok megváltozása, október 15-e óta.

Míg őserdők tűzvészben égnek el s egy gleccseren pacsirta énekel, addig kiapadnak mind a bővizű folyók és talajból kelnek ki széngolyók, tűzijátékká lesz a Föld, hol egyre kevesebb már a zöld.

Éhezők vándorolnak szerteszét, rebesgetve egy hóember nevét, ki megjósolta, hogy olvadunk, szárazság mindenütt és szomjazunk, vadászunk újra, gyűjtögetünk, így múlik el buboréknyi életünk. És a nagy olvadás után már csak egy folt leszünk csupán. Ne hagyd!

Megtérnek mind, íme, a rosszak! Merítkeznek ahányan vannak a jóban, gonosz ruhájukat levetették, tiszta, fehér, gyolcs köpenyekbe bújtak. És disszonáns hang sincs többé a szóban, szennyeseiket kimossák, kiteregetik, bánatlötyögés helyett örömtáncot ropnak, eltűnik a világból minden keserűség, sunyi ravaszság, számító önzés! Elolvad a jég-kemény agresszió és elájul sápadtan a sárga irigység, adakozássá szelídül a mámoros szerzés, meghittséggé válik a dölyfös kevélység és retorzió. Angyalok seregévé lesz a krampuszok hada!

Arany hintón, bakon feszít a nyomorúság és a hiénák is mind bárányokká lesznek. A hazugság fölött győz az őszinteség szava, koldusruhába bújik a kapzsiság, s akik gyűlöltek eddig, most újra szeretnek!

Hidegek jönnek majd nemsokára, hófúvás, meg fagyos reggelek, a szállingózó hóban alig járnak majd emberek. Angyalka sápadt arca ránk néz, s elpirul, bár ördögök lapátoltak havat, ő mégis felvidul.

A gyertya most csonkig ég, hajléktalan mellett tányér forró leves, egyszer végre ő is jóllakik. Az Úr menedéket keres, homlokán gyűlnek a ráncok, legyen majd akkor is víz – mondja-, imádkozzunk, az általunk gyújtott tüzet eloltani.

Legyen szép Karácsonyunk!

Lassan fenyőillatú csendbe borul a világ, s egy pillanatra majd minden megáll. Föld jászolban angyalkák hegedülnek, és zugaiba nagy béke száll!

Áldott, szeretetteljes ünnepeket kívánunk minden kedves állandó olvasónknak és azoknak is, kik erre vetődnek!

Enyém a vár, tied a lekvár

Mondhatná akár – minden oka meg lenne rá -, az a kár, hogy nem maradt focista. Jókor volt jó helyen szerencselovagja, oszt jó napot! 

Már biztos, hogy vége van! A kérdés az, hogy kibírja-e még tavaszig és mi lesz azután? Orbánnak és kompániájának ezzel a rabszolgatörvényes vircsaftot kiváltó húzásával végképp befellegzett! És ez még csak egy szelete a rothadó narancsnak!

Fideszes pártkatonák kerültek minden parancsnoki posztra és a kormány házi bírósága dönt majd belátható időn belül az összes állami hatósággal kapcsolatos jogvitában, az adó-, építéshatósági vagy választási ügyektől kezdve egészen az adatkérési, vagy sajtóperekig. Enyém a vár, tied a lekvár!

Házmesterük beszél a parlament méltóságáról, ő, aki izomból ne óbégassonozza képviselő társát! Félelmet tükröz a kormány kommunikációja, mondja Krekó Péter. Szerinte a kormányközeli médiumok az események elhallgatására törekednek. „Azt jelenti, hogy valószínűleg sokan félnek attól, hogy többen csatlakoznának a tüntetéshez, hogyha tudnának róla, ez egyfajta félelmet tükröz. A másik reakció az pedig egy hisztérikus gyűlöletkeltés, ami az ellenzéki szavazókat, a tüntetésen részt vevőket egy agresszív, dühöngő csőcselékként láttatja.” Enyém a vár, tied a lekvár!

Tegnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság közös állásfoglalásában mondta ki, hogy hatályon kívül kell helyezni a civil szervezeteket érintő magyar migrációs különadóra vonatkozó szabályozást, hivatalos nevén a „Stop Soros” törvénycsomagot, mert az sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot. Enyém a vár, tied a lekvár!

A 2006-os őszi eseményekre hajaz, meg izomagyú szélsőségesekre a volt jobbikos alelnök, amikor azt mondja: „Aki a Parlamentet megrongálja, az nekünk okoz kárt. Szerencsére az egyenruhások profin és végtelen türelemmel kezelik a helyzetet. De ha egyszer úgy látjuk, hogy nem lesznek elegen, vagy egyszerűen csak veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet”. És ez még semmi!

A tüntetések az elmúlt napokban folytatódtak. A Kossuth téren és a Nyugatinál is összetűzés volt a rendőrök és a tüntetők között.

Videó is készült arról, amint a demonstrálók egy részét arcon fújták a rohamrendőrök, a Momentum alelnökét pedig kiemelték a tömegből.

24.hu azt írta, hogy a körbefogott tüntetőket csak azután engedték el, ha azok bemondták a saját nevüket a kamerába. Vasárnap is lesz demonstráció. És ez még semmi! Mert mi magyarok ugyebár, mindig, bármely körülmények között visszaverünk minden támadást.

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára pénteken feltett videóban kijelentette: „… utolsó kísérlet, mert hamarosan európai választások lesznek, és a dalnak vége lesz” Enyém a vár, tied a lekvár!

Én azért nem innék előre a medve bőrére, mert aki másnak vermet ás…

Valóban vége a dalnak!

Gondolatok Nostradamus születésnapján

„Róka, s hiéna vezeti a népet, alattuk szétesik az ország, a róka egyedül sokat téved, a hiéna megássa a sírját. Végtelen a nép ostobasága, de lassan feltámad az új erő, nem hallgat róka hiéna szavára, Pannónia nem lesz dögtemető.” (Nostradamusnak tulajdonított profécia)

515 évvel ezelőtt született (Saint Rémy, Franciaország, 1503. december 14.) a reneszánsz neves alakja, a csillagász-gyógyszerész látnok pestisdoktor, IX. Károly francia király udvari orvosa, Michel de Nostredame, azaz Nostradamus.

Teljesen mindegy, hogy a jövőt illető látomásai – főleg melyek hazánkat érintik – pontosabbak-e, mint a vak bolgár jósnő Baba Vangáé. Ő az, aki előre látta a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak ledőlését, de körülírta az Egyesült Királyság kilépését is az Európai Unióból – írta egykor  a Mirror.

Én, aki még ministráns sem lehetnék az említett nagyságok mellett, legfeljebb labdaszedő az általuk félreütött adogatásoknál, magam is próbálkozom pár mondatban rövid távú jóslásokba bocsátkozni jövőnket illetően.

Lassan vége ennek az évnek. Ezért 2019-nek van inkább jelentősége, abból a szempontból, hogy mi vár ránk majd az újesztendőben. Baba Vanga szerint gazdasági válság lesz Európában, Vlagyimir Putyint megpróbálják megölni, Donald Trump titokzatos betegséget kap el, amitől megsüketül, és agyi károsodást szenved, egy, a 2004-ben történthez hasonló nagyságú cunamit lát Ázsiában, illetve azt is, hogy egy hatalmas meteorit csapódik Oroszországba. Szépen vagyunk, nem mondom.

Ami pedig csak minket, magyarokat érint, állítólag mi leszünk az elsők, akik kapcsolatba lépnek földönkívüliekkel kb. 2115-ben. De ez már bennünket nem nagyon érint.

És mit mond Nostradamus, az első idézett bekezdésen kívül – ami egyáltalán nem biztos, hogy tőle származik -, van-e még valami nekünk való?  Tételezzük fel, hogy bármit is mondott, az nekünk ma már mind fake news. Hamis hírek és punktum! Ezen kár vitatkozni.

És mit mondok én? Mik az én jövendöléseim?

A tudományon, a művészeteken és a sporton kívül a jövőben minden más terület elveszíti majd kizárólagos nemzeti jellegét, természetesen a múlt ábrázolásán kívül. Ezért az említettek kivételével kár erőltetni a gazdaság, a társadalom és a politika nemzeti vénájának tágítását, amikor a globalizált függőség elkerülhetetlenné válik a világban!

Nincs mese! A nemzetek egymásrautaltsága kizárólagossá válik ezeken a területeken, végleg elsorvasztva az önálló, szuverén nemzeti jelleg abszolutizálását! A társadalmi formációk ennek megfelelően épülnek majd ki.

Közelebbről! Európa májusban a jövőt és nem a múltat fogja választani. Okafogyottá válnak majd az államokban meglévő autonóm törekvések. Összeadódnak a ma még különálló gazdasági, társadalmi erők, az egység véglegesen felőrli a különállóságot, mert mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a tét nem más, mint a valós és nem a politikai hatalom megszerzése érdekében kreált nemzeti lét!

Magyar vagyok! Bennem tucatnyi nemzet keveréke! Hiszem, hogy a jövő az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartása lesz a mindennapokban is, nem csak az ünnepeken! A másság vállalásával együtt végleg tudatosul majd mindnyájunkban, hogy először emberek vagyunk és csak utána magyarok!

Csütörtököt mondunk, vagy egyszer s mindenkorra vége lesz ennek a szívatásnak

Hogy melyik oldal a felelős a tegnapi „műsorért”, a balhés tüntetők, vagy azok, akik kiváltották azt, könnyű eldönteni. Mert a parlamenti cirkuszt és az azt követő spontán állampolgári ellenállást valami azért csak kiváltotta! A sorrend, a mi volt előbb ebben az esetben meghatározó! Ez ténykérdés!

A kereskedelmi televíziók agymosása – az elmúlt hét politikai történései mellett is – nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy zokszó nélkül engedjük magunkat megszívatni a mindenkori politikától, de most, hogy a reklámbevételek uralják a mondanivaló sugárzását, ez hatványozottan igaz a jobboldali populista kommunikációra. Szerencsétlen nemzet szerencsétlen napja volt tegnap. A parlamentben és az utcán is.

Ezek kaszinónak nézik az országot. És birkának a benne lakókat. Képesek lennének olyanokat kérdezni a közmunkások téli továbbképzésén majd egy érettségizett ároktisztító hómunkástól, hogy ha a béka brekeg, akkor mit csinál vajon a disznó? Ezek szerencsejátékot űznek velünk, akiket szerencsétleneknek tartanak, mert akinek semmije sincs ugyebár, arról már tőlük tudjuk, hogy annyit is ér.

Mulatós zenével zsibbasztják nemzeti tudatunkat, győzikés édes élet szirupos mázzal öntik le az egészet, hogy aztán késői kezdésű Szulejmán sorozat ringasson álomba bennünket. Orbán tanácsadói és maga is tudják ám mindezt. Hinta-palintáznak velünk kényükre, kedvükre, miközben az ország a béka segge alatt van, ők ”az ország jobban teljesít” szlogennel operálnak.

Az ország nagyobbik fele szegénységben él, erről persze nem ejtenek egy árva szót sem, de bezzeg szavalnak arról, hogy jobban, jobban teljesít közülük minden és mindenki.

A jobban teljesít csak látszat, illúzió, ezek szívatnak bennünket ezzel rendesen. Új babakötvénnyel csábítanak, húzva előttünk a mézesmadzagot, miközben Orbán TEKes konvoja szabálytalanul haladva veszélyezteti a gyalogosokat. Gyalogos magyar! Nem rúgsz te labdába itt, ahol volt szakkollégisták téveszmés csoportja diktálja a tempót.

Ezek kutyába se vesznek bennünket. Nézd csak a kereskedelmi tévé celebes műsorait, meg a köztévé programozott ökörségeit, ezeknek csak az kell úgy is, hogy ne gondolkozzon a magyar! Emberek! Mikor fogjátok tágra nyitni szemeiteket, hogy ne csak nézzetek végre, hanem lássatok is?!

A sajtószabadság, a jogállamiság, vagy a demokrácia kérdésénél érthetőbb az emberek számára a túlóra téma, főleg most az ünnepek előtt! Ezzel csütörtököt mondott a mostani kormányszövetség és képviselőik. Kérdés, hogy vége lesz-e a szívatásnak, vagy marad minden, ahogy eddig volt?!

Egy kislány levele a kormány tagjaihoz és képviselőihez

„Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Kedves nénik és bácsik odafent, Pesten! Ma rántott leves volt reggelire is, mert tegnap megettük mind a húsit, ami maradt, amit anyu eltett, mert ő nem evett, azt mondta, nem éhes.

Már száraz kenyér sincs, amiből törtünk a levesbe, mert Bodri kapta belőle a maradékot. Hűtőgépünk sincs már, mert apu eladta, így a kútba engedjük vödörben, amit kell. A nagymamák is így csinálták régen, – mondta anyu –, és az is jó volt.

Apu egyébként közmunkás itt a faluban most, de nem tudni még, mi lesz, ha a szomszéd faluba kell majd neki menni. Most villany sincsen nálunk, és amikor hideg van odakint, akkor szoktunk fázni egy kicsit, nem nagyon, de azért fázunk. Fát apu a haverokkal azért még tud szerezni.

A nagy tesóm segít megírni ezt a levelet, mert ő most jött haza Németországból, aztán megy majd vissza dolgozni, jó pénzért mosogatni. Hozott csokikat, meg konzerveket, nekem meg egy babát is, kicsit, de jót. Kocsival jöttek, mert többen összeálltak és Peti, aki hentes odakint és jól keres, már kocsit is tudott venni. Igaz, hogy öreg Opelt, pirosat, de gurul – az a lényeg.

Kicsi kertünk is van, nem sok minden terem benne. Főleg egy kis krumplit, meg kevés zöldséget adott csak, mert anyu nem ér rá mostanában, sokat megy takarítani. Már bogarak is előjöttek, meg a betegségek a kiskertben. Elmondom, hogy van két gyöngyösünk is, majd karácsonyra vágjuk le őket, amikor a tesónk hazajön a barátnője esküvőjére.

Édességet nem szoktam enni, csak akkor, ha a tesóm hoz németből, vagy ritkán, ha valaki jön hozzánk és ad. A nagyi most éppen kórházban van megint, mert a szemén hályog van. Ő szokott finom sütiket sütni, de már régen, mostanában nem. Szeretem még a zsíros kenyeret, abból kettőt is meg tudok enni, meg szeretem még a jégkrémet is, de már régen ettem, pedig jön erre a trillázó kisautó minden pénteken, meg a gázos és a kenyeres.

Nagy lavórunk van, abban mosakszunk. Én minden nap fürdöm, de apu nem. Ő kétnaponta azért szokott. Kint van a vécénk az udvaron, hátul, a trágyadomb mellett, ahová kidobunk mindent, ami nem kell. Az iskolában tollbamondás volt, hogy írjunk levelet néniknek és bácsiknak Pestre, kérjünk tőlük valamit a fa alá, ki mit szeretne és írjuk azt is le, hogyan élünk.

Jó, hogy a tesóm hazajött, mert így tudott nekem segíteni a fogalmazásban. Most meg leírom azért azt is, amit szeretnék kérni. Nem sokat, csak annyit, hogy a mama gyógyuljon meg, anyu meg ne dolgozzon annyit. És apunak legyen rendes munkahelye, a tesóm meg legyen egészséges, hogy ha hazajön, mindig tudjon hozni valamit. Bodri is lakjon jól minden nap, mert már kinn vannak a bordái szegénynek. Én meg csak annyit kérek, hogy mindaz, amit leírtam előbb, az teljesüljön, és ha lehet, akkor a nénik és a bácsik küldjenek csak bármit, ígérem, hogy elfogadjuk majd.

Még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek!”

Utóirat: a kislány nem tudta, hogy tegnap hazájában, a harmadik évezred elején az ország házában mik is történtek valójában. Szerencsére, mert ilyen cirkuszt, felfordulást még odahaza sem látott soha!

Negatív hungarikum – V. rész

A 93 ezer négyzetkilométerhez, meg a 10 millió lakoshoz képest sok az öngyilkosok száma is, nem csak az első három részben felsorolt gyilkosságoké. De van más is. Az európai országok közül csak Litvániában, Lettországban, Bulgáriában és Romániában volt alacsonyabb a születéskor várható élettartam (átlagos értéke) 2016-ban, mint Magyarországon. Ez is árt az országimázsnak!

A halálozási arány Írországban a legalacsonyabb, ahol tavaly 6,3 haláleset jutott ezer lakosra, ezt Ciprus (7), Luxemburg (7,1), Málta (7,6), Hollandia (8,8), illetve Spanyolország és Franciaország (9) követi. Ez az arány a legmagasabb Bulgáriában (15,5), Lettországban (14,8), Litvániában (14,2), Magyarországon (13,5) és Romániában (13,3) volt.

A KSH és az EUROSTAT adatai alapján hazánkban ezer lakosra 13,4 halálozás jut (2016), amellyel az Európai Unión (EU-28) belül az ötödik helyet foglaljuk el. Míg az Európai Unióban 100 ezer lakosra 383 szív- és érrendszeri betegség miatti halálozás jut, addig hazánkban ez az arány 778, azaz kétszer annyi. Ha a szívizom elégtelen vérellátására (ischaemiás/iszkémiás szívbetegség pl.: angina, infarktus) vonatkozó adatokat nézzük az Unióban 100 ezer lakosra 132, hazánkban 397 halálozás jut, azaz háromszor annyi.

A magyarországi helyzet kirívó

Az Eurostat dokumentuma (42. oldaltól) külön is foglalkozik a magyarországi helyzettel, annyira kirívó. A krónikus betegségekkel összefüggő halálozási ráta az észak-magyarországi régióban a legmagasabb egész Európában, de az 5. helyen végzett Észak-Alföld is.

A magyarok életmódja nem lett egészségesebb az elmúlt években, se a magyar egészségügy nem lett hatékonyabb az ilyen problémák kiszűrésében és gyógyításában. A felelősség megoszlik az emberek és a rendszer között, mert például ha többen járnának el amúgy elérhető szűrésekre, akkor csökkenne azoknak a száma, akik tüdő- vagy prosztatarákban halnak meg, de emellett a kardiológiai és onkológiai ellátás hozzáférésének és színvonalának emelésére is nagy szükség lenne. Különben akárhogy is ösztönzi a szülést a kormány, csak fogyni fog a magyar. (Forrás: Demográfia Portré)

Zárójelben jegyzem meg, ehhez a sötét képhez nyilván az is hozzájárul, hogy az OECD 34 tagállamában Magyarországon a legrosszabb a rák halálozási aránya. 100 ezer lakosra levetítve 279 halálozás jutott 2016-ban, ami kiugróan magas érték – írja a Menedzsment Fórum az OECD jelentése alapján. Az alkohol, a tudatmódosító egyéb szerek és a környezetszennyeződés okozta pusztítást idehaza már meg sem említem!

A fentiek tények!

Akkor most Magyarország jól teljesít? Lehet-e szárnyaló gazdaság, növekvő jólét, társadalmi felemelkedés keresztényi alapokon ilyen állapotok kíséretében? Korábbi negatív hungarikumok cikkeinkben foglaltakról nem is beszélve!

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a kormány népegészségügyi programok végrehajtását tervezi, melyek koncepciója már elkészült. Ezzel kapcsolatban a legutóbbi hír, hogy október elsején megkezdte működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, vezetője az országos tisztifőorvos.

A cikksorozat majd folytatódik. Nem abból a célból, hogy ezzel is hozzájáruljunk a lakosság többségének amúgy is romlott lelki állapotához, vagy borús hangulatának fokozásához. Szándékunk, hogy a hatalommániát is kiszolgáló, a jelenlegi rendszert ajnározó illiberális államépítők öndicsérő helyzetértékelése mellett a valós helyzet bemutatásához függetlenként magunk is megszólaljunk.

Mert a negatív hungarikumok is létező jelenségek, melyek hazánk jelen állapotának pontos diagnózisának megállapításához hozzájárulnak!

A negyedik rész itt olvasható >>>

A harmadik rész itt olvasható >>>

A második rész itt olvasható >>>

Az első rész itt olvasható >>>

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata fényének árnyékában

Megjegyzem, több száz munkakörről tudok, ahonnan nem lehet, vagy legalábbis nem illik elkésni.  A parlament elnökéé lám nem ilyen! Ő késhet, akár fél órát is. Büntetést érte nem kap. Következmények nélkül teheti mindezt. Még elnézést sem kell kérnie. Követői is vannak szép számmal, elnézve kormánypárti padsorok foghíjasságát a kezdéskor. Izomból mindent lehet.

A későn érkező házelnök feddő replikáiról most nem szólnék, elégedjen csak meg mindenki azzal, hogy amikor végre jócskán késve megérkezett, a képviselők szokás szerint felállva köszöntötték! Legfontosabb szereplése ez volt tegnap! Gondolhatják, akkor vajon milyen lehetett a többi. „Fejezze be az óbégatást”- mondta, miközben a parlament méltóságáról éppen ő beszélt.

A Fidesz-KDNP pártszövetség tegnap a parlamentben jóformán meg sem nyikkant az emberi jogok világnapjáról. Nem mintha ellenzékiek annyira megerőltették volna magukat a témában. 13 óra 50 perckor Szabó Tímea egy mondat erejéig azért az un. „rabszolgatörvényt” elemezve tett róla említést a napirend előttijében, igaz erős felindulásból éppen csak valamicskét.

14.30-kor egy kormánytisztviselő ugyan megemlítette az Emberi Jogok napját, de csak az ENSZ kihirdetéssel kapcsolatban, azt a küszöbönálló migráns tervezetével összehasonlítva, de az ember jogi napot nem méltatta! 14.55- kor aztán a kormánypárti képviselők már felzárkóztak teljes létszámban, mivel az ellenzék közösen előterjesztett 2925 módosítóját külön-külön nem voltak hajlandók megszavazni. Arra már nem lett volna elegendő az általuk favorizált túlórakeret.

Káosz alakult ki, a parlamenti zsibvásár folytatódott. Az emberi jogok világnapján nem átallottak őrséget állítani a kapukhoz, a bejáratokhoz. Ellenzéki képviselőket tiltottak ki az ülésről, mert az ülést vezető elnököt nem lehet bírálni, még ügyrendi hozzászólásban sem. 15 óra 15 perckor az interpellációk megszakadtak az ellenzék részéről, mivel azok képviselői megelégelve az egyoldalú vircsaftot, elhagyták az üléstermet. Nem is jöttek már vissza.

Botrány, ami ezekben a percekben az ország házában folyt. Fütyülés, hangoskodás az ellenzék részéről, amiatt, hogy a kormánypártiak mindent izomból próbáltak megoldani. Pedig az emberi jogok világnapja volt! Csak a Fidesz-KDNP méltatása maradt el erről a napról! Beszédes ez is, nem gondoljátok magyarok?

Vacsoraidőben a bolgár nemzeti szószóló mentette meg a helyzetet. Öt perces mondandójában lazán körbejárta a hetven éves évforduló emberjogi vonatkozásait. Őt követte egy kormánypárti képviselő, aki hasonló módon említést tett a fogyatékosokat érintő állapotokról. Csak a kormány képviseletében nem szólalt meg senki. A pártszövetség frakcióképviseletének vezetői is csatlakoztak ebben hozzájuk. Bizonyára mindnyájuknak jó okuk volt arra, hogy hallgattak!

Tegnap az emberi jogok világnapján, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) elfogadásának 70. évfordulója tiszteletére Bródy János a Budapest Kongresszusi Központban nagy sikerű koncertet adott. Mint a Népszava írta: Bródy János a hatvanas évek óta képviseli az ENSZ dokumentumában foglalt alapvető értékeket, és sokszínű művészetében jelentős szerepet játszik az egyetemes emberi jogok tisztelete és védelme. Az Illés zenekar 1971- ben oratóriumot írt Human Rights címmel.

A Dassault Falcon 900 meg a rongyrázás

Néhai Nagy Richárd (1928-2009), aki 1974-1983 között a Magyar Televízió elnöke volt, hajdanán egy menetrend szerint közlekedő TU-154-es repülőgép fedélzetének I. osztályán utazva vadászfegyverei társaságában, maga is szívesen rázta a rongyot annak idején. Az akkori Szovjetunió fővárosánál, ki tudja hogyan és milyen előzetes bratyi alapján megszervezve maga is szívesen vette, hogy leszállás előtt körözhetett egyet a géppel Moszkva felett.

Ma már azért egészen más idők járnak! Egy kis kitérő Moszkvába azért most is előfordul.

Az OTP magángépe gyakran tűnik fel ott ahol éppen Orbán Viktornak is dolga van

Majdnem minden megváltozott, csak a rongyrázás maradt, ősi magyar módiként. A Csányi Sándor vezette OTP magángépe elég sokszor tűnik fel azokon a helyszíneken Európa-szerte, ahol éppen Orbán Viktornak is dolga van. A HA-LKN lajtsromjelű, Dassault Falcon 900 típusú business jetet többször is bérbe vette a miniszterelnök, írja az Átlátszó.

Mint ahogy azt a hvg.hu korábban megírta, Orbán Viktor, Csányi Sándor, az OTP-vezér fia, továbbá Schmidt Mária, és Andnan Polat török üzletember is ott volt a Chelsea és a Vidi londoni meccsén.  A Dassault Falcon 900, mint már említettük,  Csányi Sándor magángépe. Még mielőtt Londonba ért volna az említett meccsre, rövid kitérőt tett Moszkvába a hírek szerint, ahol két órát tartózkodott a seremetyevói nemzetközi repülőtéren, mielőtt délben továbbindult volna Londonba,  a 24.hu szerint.

Kormánygépként azonosítja magát

Az Átlátszó szerint az említett magángép 2017 decembere óta útjai során kormánygépként azonosítja magát: a légitársaság rubrikában a gép azt adta meg, hogy „Magyarország kormánya”, miközben ide a repülőgép üzemeltetőjét szokták írni. A gépet tavaly december 14-én regisztrálták Magyarországot, azóta a lap szerint legalább 12 alkalommal éppen akkor, éppen oda repült, ahol aztán Orbán Viktor feltűnt.

Tételezzük fel, hogy a miniszterelnöki repülősdikről szóló hírek kacsák és nélkülöznek minden ténybeli alapot. Kitalációk, melyek csak az ő lejáratása céljából röpködnek ide-oda, mint ahogy a kormányfő is nyilatkozta.

Ilyenkor aztán életbe lép a kormányfői mondás: „Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten” – oszt jónapot! Esetleg aktuálisan népszerűbben szólva:Boldog Karácsonyt!

Hivatalosan az OTP tulajdonában lévő Air-Invest Kft. birtokolja ezt a repülőgépet, de még a szakértők is a Csányi-féle gépként szokták emlegetni. a francia Dassault-gyár terméke, csak későbbi széria: Falcon 900LX a típusa. Hatótávolsága 8.800 kilométer, végsebessége pedig 0,87 mach, vagyis 1040 kilométer óránként. Üzemeltetési költsége úticéltól és a repült óráktól függően 1,1-2,4 millió forint. Fedélzetén kialakítástól függően 12-14 fő utazhat luxuskörülmények között.

A hivalkodás, a felvágás és a flancolás, az urizálással együtt ennek a mostani rendszernek a jellemzői! Nagyzolással, páváskodással, erejük fitogtatásával mutatják ki hatalom szeretetüket!

Hogy az említett gép pedig kívül-belül miként néz ki, azt itt megnézheti:

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK