Nagy-Britannia csupán egy része Európa válságának, amelyben még rejlik némi esély – írta Timothy Garton Ash a Prospect című vitamagazinban. Az ismert történész újabb népszavazást követel a brexit leállítására, mert úgy látja: van némi esély arra, hogy az ősszel olyan új erőviszonyok alakuljanak ki az EU-ban – benne egy erős orbáni nacionalista-populista ellenzékkel –, amelyben az Európa-barátok szövetsége kerekedik felül.
A brexit – Ash szerint – nagy léket üthet Európa hajójába, míg egy visszalépés sarkalatos momentum lehetne Európa gyógyulásában, méghozzá egy olyan pillanatban, amikor egy újabb népszavazás és a döntés az unióban maradásról a megfelelő pillanatban ahhoz adhat lendületet Európának, hogy olyanná legyen, amilyenre szükségünk van a 21. században.
Szólt a szerző az Észak és Dél, valamint Kelet és Nyugat között húzódó választóvonalakról, és megállapította: az előbbieket politikai-gazdaságtani tényezők okozzák, az utóbbiak mögött az alapvető európai értékek megkérdőjelezése áll.
Az Orbán Viktor vezette Magyarország még nem teljesen kibontakozott diktatúra, de már bizonyosan nem liberális, pluralista demokrácia, és a nagyobb tiltakozások ellenére errefelé halad Lengyelország is. A Magyarországgal szembeni határozottabb fellépés az EU-ban nem utolsó sorban azért maradt el, mert az Európai Néppárt nem akarja nélkülözni a Fidesz szavazatait. Éppen az EU demokratizálását célzó mechanizmus – a páneurópai pártok és a csúcsjelölti rendszer kialakítása – ásta alá a készséget arra, hogy megvédelmezzék a demokráciát egy tagállamban.
Európa belső problémái erősítik a határain túli erők esélyeit. Putyin elfoglalta a független Ukrajna egy részét, ilyet Európa Hitler és Sztálin óta nem látott, és Európa nem tudott sokat tenni ellene. Emellett Kína is azon van, hogy – növekvő gazdasági befolyását felhasználva – minél közelebb kerüljön az EU döntéshozatalához. Az Egyesült Államok is egyre inkább a tagállamokkal – de különösen Párizzsal és Berlinnel – akar üzletelni, és Trump nacionalizmusa tovább gyengíti az EU-projekt, annak értékei és érdekei támogatását, Nagy-Britannia pedig az első távozó állam lehet. Mindez együtt hatalmas terhet ró Németországra, amely nincs jó állapotban ennek kezeléséhez. A menekültek valós (Európa közép-nyugati részén) és állítólagos (Középkelet-Európában) beáramlására adott reakció aláásta az európai integráció 30 évének nagy vívmányát: a schengeni övezetet.
Olyan nacionalista retorikát hallani, amely a harmincas éveket idézi. Magyarországon a Fidesz összeesküvés-elméletek terjesztésével gyűjt szavazatokat. Vajon csak az EU újabb válságáról van-e szó, vagy az egész európai projekt válságáról? A szerző történelmi példákat hoz, és elemzi, hogy mikor is kezdődött valójában az EU válságos időszaka. Ehhez Ian Kershaw Hullámvasút (Roller-Coaster) című kötetét idézi, amely az 1950-2017 közötti időszakot öleli fel, és amely óvatos derűlátással zárul.
Ash megállapította: miközben az EU 27 tagállama a májusi európai választások felé közeledik, az Orbánok és Salvinik vannak előretörőben, a középjobb pártok megpróbálják magukra ölteni az ő ruháikat, de valójában az ő füttyszavukra táncolnak. Kialakulóban van azonban egy erős ellenmozgalom, amelyet nem a régi középbal pártok vezetnek, hanem Macron.
A brexit egy közelgő katasztrófa galvanizáló hatásával bír: Ash máris azt látja mindenhol, hogy a brexit kilátása növelte az EU támogatottságát. Ennek alátámasztására a szerző az Eurobarometer statisztikai adatait hozza fel, és megállapítja: ezek az adatok azt mutatják, hogy van még szilárd alap az új reformnapirend lefektetéséhez. Macronnak van ilyen elképzelése, és nem kell egyetérteni minden részletével ahhoz, hogy üdvözöljük a hatását. Van némi esély arra, hogy az ősszel olyan új erőviszonyok alakuljanak ki az EU-ban – benne egy erős orbáni nacionalista-populista ellenzékkel –, amelyben az Európa-barátok szövetsége kerekedik felül. Ennek vizsgája az lenne, hogy képes-e hozzákezdeni a rég esedékes reformokhoz.
Timothy Garton Ash felidézte ezzel kapcsolatban, hogy a brüsszeli Bruegel Intézet érdekes javaslattal állt elő: a vámunió és az egységes piac köré épülő „csontváz-EU-t” javasolnak, amelynek lényegét kizárólag a vámunió és a piac működtetését szolgáló politikák alkotnák. Ezeken belül négy klub lenne: gazdasági és monetáris unió; migráció, menedék és Schengen; biztonság és külpolitika; és egyéb politikák – és ezekhez a klubokhoz a tagállamok saját belátásuk alapján csatlakozhatnának, az egészet pedig egy közös bírósági rendszer felügyelné. A részletekről lehet persze vitatkozni, de egy így felépülő unió jobban kezelné azokat a különbségeket, amelyek olyan nagy feszültségeket hoznak ma. És egy ilyen unióban talán helyet lehetne találni Nagy-Britanniának is.
Nagy-Britanniának, ha kilép, nincs esélye az unió megreformálására. Ha azonban egy újabb népszavazással az unió tagja marad, akkor hozzájárulhat ehhez a fordulathoz – írta a szerző, és elemezte a lehetséges pozitív hozadékokat, valamint azt, hogy mely erőkhöz csatlakozhatna egy reformpárti új brit kormány. Ahhoz azonban, hogy mindez a lehetőség megnyíljon, a brit parlamentnek le kell szavazni azt, amit Theresa May tett le az alsóház asztalára megállapodásként, és aztán vissza kell utalnia az alapvető kérdést a nép elé. Már csak hetek állnak rendelkezésre, és lehet, hogy amire e cikk eljut az olvasóhoz, már késő lesz. De ha nem lesz késő, akkor mindenkinek mindent el kell követnie ennek érdekében.
John F. Kennedyvel szavait a helyzetre alkalmazva: nem azt kell kérdezni, hogy mit tehet Európa Nagy-Britanniáért, hanem hogy Nagy-Britannia mit tehet Európáért. Most van itt ennek a pillanata – írta a történész.