Ami a mai Magyarországon elképzelhetetlen: egyidejűleg hallgatták ki az izraeli miniszterelnököt és feleségét

0
909

Az izraeli rendőrség öt órán át egyidejűleg hallgatta ki Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és feleségét, Sara Netanjahut a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyében.

Reggel néhány tucat, Netanjahu lemondását követelő tüntető várta a rezidenciához érkező nyomozókat, akik a környező épületeken elhelyezett feliratokon a korrupt vezetők távozásáért demonstráltak. Benjámin Netanjahuhoz a rezidenciára mentek a rendőrök, Sara Netanjahut pedig a 433-as, fehérgalléros bűnözéssel foglalkozó egység székházában hallgatták ki eskü alatt, gyanúsítottként.

Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész első alkalommal engedélyezte a házaspár egy időben történő kihallgatását, miután eddig ezt a más ügyekben szokásos rendőrségi eljárást megtagadta.

Mandelblitet ezért számos szakértő bírálta az izraeli médiában, azt állítva, hogy a kormányfő védelmében felrúgta a törvény előtti egyenlőség alapelvét, és lehetőséget teremtett a Netanjahu házaspárnak vallomásaik összehangolására.

Mandelblit Bezeq-ügyben megváltozott magatartását az is okozhatta, hogy a közelmúlt egyik botránya szerint az izraeli rendőrség azzal is megvádolta Nir Hefecet, Netanjahu korábbi kommunikációs igazgatóját, hogy 2015-ben, a főügyészválasztás előtt egy közvetítő révén felajánlotta Hila Gerstelnek, az állást megpályázó egyik bírónőnek a főügyészi hivatalt. Cserébe Gerstelnek vádemelés nélkül kellett volna lezárnia a miniszterelnök felesége, Sara ügyeit. Az izraeli médiában az ügy kipattanása óta többen is feltették a kérdést, hogy vajon Mandelblit hasonló feltételekkel nyerte-e el tisztségét.

- Hirdetés -

A pénteki kihallgatáson a kormányfőnek arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy a médiaügyi minisztérium élén azért hozott-e a közérdekkel ellentétes, a Bezeqnek kedvező döntéseket, hogy cserébe a vállalat tulajdonában álló, népszerű Walla honlapon kedvezőbb színben tüntessék föl a Netanjahu házaspárt, valamint hogy hozott-e a céggel kapcsolatos döntéseket – ahogy a rendőrség véli – azután, hogy Saul Elovics főrészvényessel ápolt baráti kapcsolatai miatt ettől kifejezetten eltiltotta a legfőbb ügyész.

A Netanjahu házaspárral egy időben szintén kihallgatták a mintegy egymilliárd sékel értékben Netanjahu médiaügyi minisztersége idején kormányzati kedvezményeket kapott Saul Elovicsot, a Bezeq főrészvényesét, valamint Nir Hefec egykori médiaügyi tanácsadót.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .