„ A kultúrára szánt adó-felajánlást ellopják, a sportét viszont nem!”- egyetlen mondatban így foglalható össze L Simon László ex-államtitkár bejelentése, amelyben jelezte, hogy a kormány meg kívánja változtatni az előadók, művészek, zenészek támogatásának tao-rendszerét. A Fideszes politikus szerint az épülő stadionok, futballpályák, uszodák, arénák azt bizonyítják, hogy a vállalkozók pénzét hasznos célokra fordítják. Írásunk azt elemzi, hogy a fejlődés kétségtelen, hisz ma is terjed a stadionépítési láz, jövőre átadják a 200 milliárdba kerülő Puskás Ferenc stadiont is, ámbár a mérkőzésekről elmaradnak a szurkolók. Ezen kívül számtalan visszaélésről lehet sejtésünk, ennek ellenére az állami ellenőrzés ezekre az esetekre nem terjed ki, a népnyelv szerint a „fociban nem lopnak, mert azt Orbán Viktor nem engedné”
A kultúra támogatására felajánlott adókedvezmény, vagyis tao támogatás harmadát ellopják, ezért kell megváltoztatni az egész rendszert – ezzel a mondattal turnézta végig a magyar sajtót L Simon László. Meglepő módon a Fidesz országgyűlési képviselője még az ellenzéki orgánumokban is meglengette a véres kardot. Nem szokványos eset. Elég súlyos a bejelentés, különösen, ha hozzátesszük, hogy legutóbb 37 milliárdnyi támogatás harmada tűnt el magánzsebekben. Tehát 12 milliárd forintot simán ellopnak. Ez annyi pénz, hogy egy magyar kisváros valamennyi lakóját, még a közellenségnek számító hajléktalanokat is milliomossá tehetné. És ez így megy évek óta.
Ezúttal mégsem az ellopott 12 ezer milliárd lenne a téma, még csak az sem, hogy a Fidesz politikusának szokatlan kirohanása a lopás ellen feltehetően azt hivatott előkészíteni, hogy a hatalmas summáról a jövőben ne a pénzt felajánló vállalkozók, még csak ne is a művészek döntsenek, hanem a magyar kormány minisztere. Így aztán a totális centralizáció jegyében a kultusztárca kézből etethetné a művészeket, aki pedig nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat. Ennyi.
Egy ilyen döntés természetesen alkalmas arra, hogy a Fidesznek a kultúra területén is meglegyen e kétharmados befolyása, vagyis a pénzosztás felügyelete a szigorúan vett kultúrharc része. L Simon persze ezt tudja, s nyilván azt is, hogy amit a vállalkozói pénzekből színházra, komolyzenére, irodalomra költhetnek, az legfeljebb aprópénzt a sportra költött tao százmilliárdjaihoz képest. A sportközgazdászok egybehangzó véleménye szerint ezt a pénzt átláthatatlanul költik el, s egy részét el is lophatják. Le Simon mégis azt állítja, hogy a sportot támogató tao-rendszerben nincs szükség semmiféle szervezeti változásra. Az egykori kulturális államtitkár szerint ezen a területen a fejlődés látványos, sorra épülnek a stadionok, futballpályák, sportcsarnokok, s nem is beszélve a világversenyeket lebonyolító méregdrága uszodákról. Persze, L Simon elégedettsége származhat abból is, hogy ezeket a tíz- és százmilliárdokat leginkább Fideszes politikusok, vagy a holdudvar tagjai költik. Akik ha lopnak is, akkor legfeljebb – Lánczi András avatott magyarázata szerint – a hazai burzsoázia kiépítésén, tehát az Orbán kormány programjának megvalósításán fáradoznak.
S igaza lehet L Simonnak, valóban komoly eredmény, hogy 2011-től öt éven át 285 milliárd forint vándorolt sportszervezetekhez, amiből a kormány legalább 33 stadion építését vette programba. Ez kb. 350 milliárd forint, illetve 280 ezer 914 férőhely. Eközben a lelátók üresek a futball-, a kézilabda-, kosárlabda pályákon. A stadionépítési láz azonban mégis csillapíthatatlanak látszik. A sport lobbi által meg nem fertőzött Építészfórum című magazin szerint a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport fejlesztéséhez szükség van színvonalas sportlétesítményekre, de a jóból is megárt a sok. Az ország lakóinak igényét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hisz ma a stadionok kapacitása a reális szükséglet három- négyszeresét is meghaladja. Már közhely-számba megy, hogy a felcsúti Pancho Aréna 3600 szurkolót tud leültetni, de valójában a nézőtér fele is elég lenne, hiszen rendszeresen csak maximum 1700 látogatója van. Igaz, köztük van Orbán Viktor, és cseppet sem népes udvartartása, ami nem mellékes körülmény. De ugyanez a helyzet Debrecenben is, ahol a városi stadion közel 20 ezer ember befogadására képes, miközben a nézőszám alig éri el a 2500-at. Sőt, az ürességtől kongó Fradi, a DVSC, az MTK és az UTE felújított stadionjaiban a szemérmes köztelevízió már nem is mutatja a lelátókat, ahol legfeljebb minden harmadik negyedik széken ül valaki. Ennek ellenére folyamatosan érkezik a társasági adókedvezmény, a legtöbb pénzt Felcsút, Mezőkövesd és Kisvárda kapja. Nyeli a költségvetési pénzt a Puskás Ferenc Stadion is, ami a mai tervek szerint eléri a 200 milliárdot, miközben a foci szurkolótábora folyamatosan zsugorodik, s ennyi pénz tulajdonképpen megmenthetné a főváros haldokló egészségügyét.
A szakértők szerint ma semmi köze nincs az elért teljesítménynek a tao támogatások megszerzéséhez, de – mint láttuk – a szükségleteket sem tükrözi. Sokkal inkább politika-függő, és ez olyan komoly esélyegyenlőtlenséget teremt, ami inkább árt a versenynek, árt a sportnak. Arról nem is beszélve, hogy a stadionok műszaki fenntartása nagyon drága, Muszbek Mihály sportközgazdász kiszámolta, hogy egy stadionra vetítve a beruházási költség 2-5 százaléka, ami a Fradi Stadion esetén tíz év alatt elérheti a százmillió forintot. A Puskás Ferenc stadion fenntartása ennek a sokszorosa lesz, de még senki nem tudja, hogy ezt a pénz ki fizeti. Terveztek stadiont Szigetszentmiklósra – amit nem fejeztek be, mert elfogyott a pénz –, de Kisvárda, Dorog, Budaörs is szóba került, s ha hozzátesszük a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezett építését is, akkor eddig 796 milliárdnál tartunk. Az építész szaklap szerint a költségvetés szinte mindenütt „elszáll”, részben az előkészítés hiánya, a tervezés hiányosságai, a pazarló menedzsment miatt. A szóbeszéd szerint a túlszámlázás is komoly.
Ezek a nagy sportépítkezések sokak szerint a pénzek lenyúlásának lehetőségét teremtik meg. Az egész ország dühöngött, amikor a vizes világbajnokság összköltsége 140 milliárd körül állt meg, ám a kiadások még azután is folyamatosan nőttek, hogy a világverseny már régen befejeződött. A szakértők szerint a legnagyobb baj, hogy a pénzek elköltését alig ellenőrzik. Bár a tao-pénzek körül elkövetett szabálytalanságok feltárására az állam, és annak ellenőrző szervei a legritkábban vállalkoznak, de megtette ezt a Transparency International Magyarország nevű civil szervezet. Megállapításaik szerint a közpénznek számító tao támogatásokat átláthatatlanul költik.
A Független Hírügynökség is beszámolt arról, 2015-ben a Transparency felfedezte: akadnak olyan társaságok, akik úgy játsszák ki a támogatási rendszert, hogy saját csapataikat támogatják. Vagyis saját maguknak adóznak. Ezen kívül a civilek hallottak úgynevezett „táskás” emberekről, aki tao-brókerként ügyködtek. Vagyis összehozták a vállalkozás és a sportág képviselőit, ám az adótámogatás egy részét – 30-50 százalékról hallottak – visszacsorgatták az adományozó cégnek.
Ha ez igaz, akkor komoly csalásnak számít, s érthetetlen, hogy ezeket a pénzmozgásokat az állam miért nem ellenőrzi kellő hatékonysággal. A legfrissebb adatok szerint 2011-2018 között 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államkasszába, s ezeket az összegeket a szakértők szerint átláthatatlanul költötték el sportfejlesztésre.
Úgy tűnik azonban, hogy ez az átláthatatlan pénzköltés a Fideszes vezérkart nem zavarja, különben a sport tao rendszerét is igyekeznének átalakítani, vagy legalább az ellenőrzést szigorítanák. De megelégszenek azzal a magyarázattal, hogy a sportban nincs lopás, mert Orbán Viktor nem engedné. Így aztán a sport területén érvényes több százmilliárdos adótámogatás sorsával nem foglalkoznak.
Csak azzal a 12 milliárddal, amit szerintük a kultúrából ellopnak. Persze, ez is valami.
