Trumpról sok minden mondható, de hogy kiszámítható lenne, az nem. Ez a jó üzletember jellemzője, sohasem tudod, hogy mit mond és/vagy csinál a következő pillanatban, és mikor már csak hápogni tudsz a meglepetéstől, akkor áll elő azzal az ajánlattal, amivel így összezavarva képtelen vagy mit kezdeni. És már vesztettél is.
Ez még csak-csak elfogadható lenne, elvégre nem kötelező bizniszelni, dolgozhat az ember például egy akkugyár szalagjánál, vagy akár a földeken, mint hagymatermesztő segéd, és akkor sohasem találkozik efféle, csapongó gondolatokkal terhelt üzletemberekkel. Még véletlenül se. A baj csak az, hogy ennek a jelenleg nagyon speciális foglalkozású úrnak nem pimf 400 milliárd dollár áll a háta mögött, mint a szegényházi Elon Musk-nak, hanem 27 360 milliárd. Évente. Négy év alatt meg aztán annyi, hogy azzal sok népet, köztük akár rendkívül szuverén népeket is tudjon vele egzecíroztatni. Ha az elnök úrnak úgy tartja úri kedve… illetve ha azok szerinte rosszul viselkednek. A rosszul viselkedés kritériumait természetesen ő határozza meg, és a büntetést is ő szabja ki, ezért szeretnének sokan az Egyesült Államok elnöke lenni, de az sajnos nem mindenkinek adatik. Vannak töpörtyű autokraták, akik kis országgal kénytelenek beérni, így aztán fokozottan nagy ostobaságokat kell mondaniuk meg csinálniuk, hogy egyáltalán felfigyeljen rájuk valaki.
Trump a beiktatása után elsőnek Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta (ahelyett, hogy bátor és hű hívét… de inkább hagyjuk ezt). Az elnök vendégére való tekintettel produkálta a szokvány agyvihart, midőn feldobta a nagy ötletet, kapja meg az Egyesült Államok Grönland, a Panama csatorna meg Kanada után Gázát is. Két hideg, két meleg, két kicsi, két nagy, úgy az igazi. Ezután már egyértelmű, hogy Putyin a parányi Krím félszigettel meg a kicsike Donbasszal csak egy kopaszodó kerti törpe lesz Trumphoz meg a szőke hajzuhatagához képest, és nem a történelemkönyvekben fog szerepelni, mint „Nagy Vlagyimir Az Országgyarapító”, hanem a róla írt vígjátékokban, mint Butuska Vologya, aki sokkal nagyobb kárt okozott a hazájának, mint amennyi haszon tőle származott (a jelenlegi helyzetet tekintve kár már adott, a haszon még sehol). Persze az ilyen vígjátékok megszületéséhez az kell, hogy az orosz nép, amelyet különböző csodatévők, félistenek és egyéb szerencselovagok sok évszázadon keresztül kábítottak mindenféle víziókkal, ráébredjen végre, hogy mi lett belőle. Erre azért van remény. Ha sok nem is. Nagyobb embercsoport fog még ablakon kiesni, amíg az orosz nép eljut majd odáig, hogy Putyint meg a többit elzavarva saját kezébe vegye a dolgokat.
Szóval Gáza. Régebbről kell kezdeni. Persze nem Gáza történetével, hanem az Egyesült Államokéval, amely kristálytisztán mutatja be, hogy egy államközösség, amelyben nincsen kivagyi szuverénkedés, és nagyon szoros a kapcsolat az államok között, milyen elképesztően hatékony és sikeres tud lenni. Élen járnak a tudományban, a technikában, az üzletben, az életszínvonalban, a művészetekben, és egyáltalán az élet minden területén úgy, hogy a többiek csak bottal üthetik az USA nyomát. Ennek persze feltétele, hogy Iowa sohasem üzen hadat Montanának, és Floridának sincs olyan vezetője, aki mindent önállóan akar eldönteni, azaz nem úgy, ahogy az államközösségnek jó, de még csak nem is ám úgy, ahogy Floridának, hanem ahogy neki.
Sajnos Európában ilyen sikeresség nem várható, mert az ún. forszírozottan nemzetállamok semmilyen közös normát nem óhajtanak elfogadni, és van pár olyan kakas, amelyik nem bírja ki önálló szemétdomb nélkül, ezért szegény hazájából (amelyet pedig éjjel-nappal magából kikelve „védelmez”) próbál szemétdombot csinálni, ahonnan csak és kizárólag a saját igazságát, azaz a személyes döntéseit kukorékolhatja szerte, miközben állandóan a nemzetre meg a szuverenitásra hivatkozik. Ez egy-két intenzívebb autokrata és a hozzá tartozó, beletörődő nép esetben sajnos sikerült, mert ezeken a helyeken a nép nem vette észre, hogy a „nemzet” végeredményben az összevissza kukorékoló kakassal azonos, azaz mindig a saját személyes érdekét védelmezi. Van ilyen nép, amelyiknek fogalma sincsen róla, hogy ő nem csak Tiborcz meg Mészáros gazdagodását biztosítja, hanem a rezsicsökkentést meg a 13. havi nyugdíjat is. Egyrészt azt a részét is, amelyet ő kap, másrészt azt a részét, amelyet a sokat fogyasztó és magas nyugdíjjal nyugalomba vonuló gazdagok. Miután pedig erről fogalma sincs, azon sem fog elgondolkodni soha, hogy melyik rész a nagyobb.
Visszatérve a szuverénségre megjegyzendő, hogy a többi államban szintúgy próbálkoznak az ottani szuverénpatrióta, szemétdomb hívő akárkik, csak sok helyen még nem sikerült nekik. Nálunk viszont igen, ezért a MOVG a divatos (Make Orbán Viktor Great). Great Hungary-ról itt szó sincs, ugyanis az állandó orbánviktorkodással egyre több nekünk szánt pénz vész el végleg, és az ország mind jobban lemarad a sorstársaitól. Sajnos a jelszót tekintve ez mind érdektelen, hiszen nem Magyarország naggyá tételéről van szó. De nem ám (O.V. ≠ H.).
Az Orbán féle apoteózishoz a népnek nem kell tenni szinte semmit, elég négyévenként kétharmaddal megszavazni, ő majd aztán tudja, mi a jó nekünk… illetve neki. Itthon nincs is gond a MOVG technikával, de külfölddel való kapcsolatban (lévén dilettáns a Főni) sokszor téved, és az, mint az ostor, mindig a magyar választókon csattan. A csattanás alól ő és szerettei természetesen kivételek, annyi esze ugyanis van, hogy ezt elintézze. Lehet, persze, hogy nem neki. Utóbbit valószínűsíti, hogy a propagandistái az összes bukdácsolását ki tudják magyarázni (Brüsszel, Soros, ellenzék), azaz ebben a NER potentátok tehetségesek. A kétharmad így továbbra is adott.
A sikertelen államoktól a sikeresekhez visszatérve egyértelműen mondható, hogy a kekeckedés, az önzés, a mások lenézése, sőt utálata, na meg a kivagyiskodás (mindez együtt közkeletű szóval: szuverénség) rosszat tesz a siker összes feltételének, így aztán én, ha megkérdezne valaki, azt javasolnám Kanadának, legyen az Egyesült Államok 51. tagállama. Az Egyesült Államoknak ugyan csak egy kicsit lenne jobb, de a kanadaiaknak sokkal. Az egyesülés nagy problémákkal nem járna, a hokiválogatottjuk játszhatna továbbra is Kanada néven (lásd a futballban: Skócia, Anglia, Észak-Írország, na meg még Wales is), viszont sokkal több pénz lenne mindenre, mint eddig (GDP arány: 27 360 milliárd USD / 2 140 milliárd USD), ugyanakkor az eddigi „külön államok” helyzet miatti gazdasági, rendészeti és egyéb gondok eltűnnének. A sort folytatva így lehetne végül a világ összes országa az Egyesült Államok ikszedik tagállama, és akkor befejezve az egymással való folyamatos torzsalkodást, végre koncentrálhatnánk az emberiség közös céljaira, amelyek most sajnos fegyverként használatosak (kilépek, megszüntetem, megvonom a támogatást, stb.). Akkor tényleg mindenki egy irányban húzna, vagyis Trump ötlete nem akkora hülyeség. Persze a Földi Egyesült Államoknak nem ő lenne a vezetője, mert ő csak verekedni tud, ide meg nem az kell, hanem a kompromisszumkészség, mégpedig nulla verekedési vággyal és lehetőséggel. Ahogy az EU-hoz is az kell. Illetve kellene.
Gázával a helyzet ugyanez. Az Egyesült Államokhoz tartozás esetén a Hamász sosem jutna többé hatalomra, ugyanakkor minden egyéb esetben hatalomra jut! Mégpedig halálbiztosan. És akkor minden kezdődik elölről, a rakétázás, a gyilkolászás, a túszszedés, az állandó harc, az állandó félelem, az állandó nyomor és az állandó kétségbeesettség az izraelieknek is meg a palesztinoknak is, mert a tűzfészek az már csak ilyen. Viszont ha a palesztinokat szétosztanák arab testvéreik között (letelepedési segítséggel és konkrét segéllyel!), egyrészt nem lenne nehéz a beilleszkedésük, másrészt olyan helyre kerülnének, ahol a békés építőmunka feltételei adottak. Az életüket nem veszélyezteti senki, és nem kell nekik eltartani a Hamasz tagjait, akik egyrészt sokan vannak, másrészt nem termelnek semmit, hanem „harcolnak”. Így aztán jóval magasabb lenne az életszínvonaluk, mint Gázában, ami ugyan jelkép (szent palesztin föld!), de minden egyéb szempontból annyira rossz, hogy annál rosszabb már nem is lehet. Legalább egy kicsit el kéne már felejteni a jelképeket, hiteket, tabukat és szentségeket, mert az emberi nyomorúság legfőbb oka ez. Jó, tudom, majd a Mennyország kárpótol… meg a hurik… de az ilyesmi nem túl bizonytalan ígérgetés?
Az Egyesült Államoknak pedig nagyságát tekintve nem kerülne sokba a földközi tengeri édenkert megvalósítása, és még jó üzlet is lenne a vállalkozóinak, ráadásul munkalehetőség a helyieknek, egy világhatalom védőernyője alatt.
Nem lehetne esetleg megfontolni, emberek? Vagy ha nem akarják az illetékesek, Trump majd kikényszeríti (abban reménykedem).
