A Vatikán megállapodott Kínával

0
718
Fotó: Flickr.(Rutger van der Maar)

Lemondásra szólította fel a vatikáni államtitkárt Joseph Zen bíboros, Hongkong érseke, mégpedig amiatt, mert a katolikus állam megállapodott Kínával. Ennek eredményeként 70 év után rendeződhet a katolikusok helyzete az ázsiai országban.

Mao elnök 1950-ben rendelte el, hogy a katolikus egyház szakítsa meg a kapcsolatait a Vatikánnal. A papok és a hívők egy része engedelmeskedett, és így létrejött egy „nemzeti” katolikus egyház, amelyet Róma nem ismert el. Másfelől az illegalitásban megmaradt az a katolikus egyház is, melyet Peking nem ismert el, ellenben a Vatikán igen. Ennek az egyháznak a papjait és híveit sokáig üldözték a Mennyei Birodalomban. Jelenleg körülbelül 12 millió katolikus él Kínában, ők fele-fele arányban tagjai a két egyháznak.

Az egyezmény, amelyet várhatóan a jövő héten írnak alá, lehetővé teszi, hogy a katolikus egyház immár egységesen és legálisan működhessen Kínában. A papok és a püspökök kinevezésében mind Peking, mind pedig a Vatikán hallathatja a szavát. Minthogy az egyezmény titkos és nem is szándékoznak nyilvánosságra hozni, ezért nem lehet tudni:, hogy pontosan hogyan szabályozza az államhatalom és a Vatikán jogkörét.

Elsősorban emiatt bírálja az egyezményt Hongkong érseke. A 76 éves Joseph Zen bíboros egész életét a kommunista párt elleni harcnak szentelte, s ő árulásnak tekinti az egyezményt.

Lehet, hogy Pietro Parolin, a Vatikán államtitkára jó diplomata, de nem hívő ember, akink le kellene mondania egy ilyen egyezmény megkötése miatt – hangoztatta Joseph Zen bíboros.

Piero Parolin a Vatikán egyik sztár diplomatája volt Latin Amerikában, amikor Ferenc pápa Rómába hívta államtitkárnak, ami nagyon fontos tisztség. Parolin bíboros a pápa jobbkezének számít a Vatikánban, ahol nemcsak barátai vannak Ferenc pápának.

- Hirdetés -

A katolikus egyházfő, aki Buenos Airesből érkezett Rómába, fontosnak tartja, hogy megszűnjön az Európa-központú szemlélet, ezért is szorgalmazza a nyitást Kína felé is,

hiszen a világ legnépesebb országában csaknem 70 év után normalizálódhat a katolikus egyház helyzete. 12 millió katolikus egy 1,4 milliárd lakosú államban nem tűnik soknak, de a Vatikánban arra számítanak, hogy jelentős mértékben megnőhet a számuk, ha a jövőben már nem kell üldöztetésre számítaniuk a Mennyei Birodalomban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .