A számla

0
580
Facebook

Az ember nyugodtan ül otthonában, szép dolgokról ábrándozik, mikor egyszer csak riadalom és zaj lesz a postaládáknál, s ha kérdik, mitől van-e zaj: hát megjött a villanyszámla! A vérszínű számla, rajta betűk és számok… illetve hát inkább narancssárga színű, amely által jól kiemelve láthatja a kedves fogyasztó az összes fontos tudnivalót.

Az ember először rémülten ugrik fel a zajra, elönti a hideg veríték, de végül megnyugodva visszaül. Nincs semmi baj, mert itt a FIDESZ életmentő rezsicsökkentése!

A rezsicsökkentés egy fegyver (annak is lett kitalálva a Finkelstein-Habony propagandagyárban). Hatalmas fegyver, ugyanis a rezsit szinte mindenki fizeti, ezért az ország döntő hányadával tudja éreztetni a kormány jóindulatát, hiszen a kormány segít. Azoknak is segít, akiknek nem kell, sőt azoknak segít a legtöbbet, így tökéletesen megfelel a FIDESZ rigorózusan fórsriftos működésének, miszerint a támogatások zömét a gazdagok kapják, a többit meg a tehetősek. Természetesen a közép meg az alsó rétegeknek is leesik azért valami, viszont Mari néni esetében, akinek faluvégi kisházába se a víz, se a villany nincs bevezetve, és petróval világít, a leesés forintosított értéke nulla. Az ÁFÁ-t persze ő is fizeti a kisboltba, amivel hozzájárul a sok és nagyméretű ingatlant, többek között Hatvanpusztát is birtokló Orbán család rezsiköltségeihez. Elkel nekik a segítség, sok a kiadás.

A rezsicsökkentés hatalmas előnye, hogy ezt így nem gondolja át senki, ezért a jóságos, népét szerető Orbán folyamatos kétharmadait jelentős mértékben támogatja. Hajjaj, de még mennyire.

A rezsicsökkentés jellemzője még, hogy meglepő módon hátrányai is vannak. Igaz, nem a kormányzat érzi, hanem az ország, de az nem érdekes annyira, mert nem a kormányzat van az országért, hanem fordítva. Ha a kormányzat lenne az országért, akkor Orbán azt csinálná, ami az országnak jó, nem pedig azt, ami neki, miután viszont folyamatosan az utóbbival foglalkozik, láthatóan úgy tekinti, hogy az ország van érte. Mivel pedig a nép a hatalom megtartása érdekében tett, a demokráciákban igencsak szokatlan húzásokba részint beletörődött, részint nem veszi észre, részint meg nem érti, sokáig lesz még Magyarország Orbáné. Illetve Orbánért. Teljes lakosságával együtt.

A rezsicsökkentéssel az első gond, hogy olyasmit támogat, amit nem szabadna. Ami nekünk nincs. Józanul gondolkodók, pláne közgazdászok azonnal felhördülnek, hogy ez egy emeletes baromság, hiszen az összes tankönyv meg a józan ész szerint is olyasmiket kell támogatni (ha már támogatunk valamit), ami nekünk van, amit mi gyártunk, amiből magyar bevétel keletkezik. Ilyen például a Túró Rudi, ahol a hasznot nem talicskázzák ki az országból. Ehelyett sajnos a rezsicsökkentéssel a földgázt támogatjuk, amelynél a haszon be sem jön ide, rögtön ottmarad Putyinnál. Az olcsó áru jobban fogy, így hát az eredmény az lett, amit minden normálisan gondolkodó ember várt, az ország földgázfogyasztása a 2014-es 8,5 milliárd köbméterről 2021-re folyamatos emelkedéssel 11,3 milliárd köbméterre nőtt (33 %-os növekedés). A rezsicsökkentés eredményeképpen a korábbi szolgáltatók elmenekültek, a gázszolgáltatás gyakorlatilag állami monopólium lett (MVM CEEnergy Zrt.), mivel pedig a gázszállítási szerződéseket is az állam köti Oroszországgal, a gazdálkodási adatok azóta hozzáférhetetlenek. Néhány emberen kívül senkinek fogalma sincs, mennyibe kerül ez az izékavarás nekünk, adófizetőknek, de ezt nem is kell tudni, mert hogy Orbánnak plusz bevétel biztos, a többi meg kit érdekel?

- Hirdetés -

Egy idő után sajnos, ahogy szokott, beütött a krach, Putyin vérgőzös terve testet öltött, és a gázár megugrott. Ezt a kormány nem hagyhatta (a választásokat azért még megvárta – naná), mert ez már akkora kiadás lett volna, ami gazdasági vészhelyzetet okoz. 2022 nyarán lépett is. A nagyfogyasztókat célzó, a gázár adott fogyasztás fölötti hétszeresére emelése azonnal éreztette hatását, az ország gázfogyasztása zuhanni kezdett, és két év alatt immár 33 százalékos eséssel visszatért a 8,5 milliárd köbméteres szintre. Tisztelt kormányzat, így kellett volna kezdeni! A nagyfogyasztókon múlik minden, ahogy látható.

Az egy más kérdés, hogy a józan ész szerint soha nem árukat és szolgáltatásokat kell támogatni, hanem a rászorulókat, mert egyrészt elképesztően igazságosabb lenne, másrészt az áruk és szolgáltatások támogatása a piaci folyamatokba való kormányzati beavatkozás, ami nem egy piackonform valami, viszont ahogy ezt a FIDESZ propagandaosztályon okosan megállapították, az messze nem hozna ennyi szavazatot, mint a mindenki érintő rezsicsökkentés. Ezért marad, és punktum.

A hátrányok között megemlítendő még, hogy az ilyen mesterséges árképzés esetén az áru nem biztos, hogy azon az áron kel el, amely biztosítja a folyamatos működést, azaz

előfordulhat, hogy vagy a karbantartásra meg a fejlesztésre nem marad elég pénz a szolgáltatónál, vagy alacsony világpiaci árak esetén túl sokat fizet a fogyasztó érte, de az állami monopóliumból adódón ez nem érdekel senkit (lásd: szocializmus). A nagy pénzkatyvaszba belesimul minden kiadás meg bevétel, egyedül a „rezsicsökkentés” bűvszó érdekes. Az pedig, hogy mind magát a módszert, mind a kivitelezést tekintve úgy hülyeség, ahogy van, hát istenem! Hozza a szavazatokat, az a lényeges.

Ha valaki veszi a fáradságot, és áttekinti a szolgáltatójától kapott villanyszámlát, akkor annak az MVM zöld logóján kívül még két színes, mégpedig narancssárga színű információtábla található. Az egyik, a kisebb, a lényegtelenebb tartalmazza az elszámolási időszakot, a fizetendő összeget és a fizetési határidőt. Ezek ugyan fontosabb információk, mint az, hogy az árszabás ESZ „A1” Lakosság, de a méretéből ítélve mégsem annyira, mint a lapszéltől lapszélig végigfutó, jóval nagyobb táblázat, amely a következőket tartalmazza:

Magyarország kormánya az átlagfogyasztásig rezsicsökkentett díj alkalmazását írta elő.

Rezsicsökkentett díj nélkül az Ön fizetési kötelezettsége

az elszámolt időszakban a következő összeg lett volna:                                       41 356 Ft

Így az elszámolt időszakban az ön megtakarítása:                                                36 207 Ft

(Ezen összeg az Ön számlájából előzetesen levonásra került)

Hát nem gyönyörű, tessék mondani?

A villanyszámlát tovább tanulmányozva a számlarészletezőben megtaláljuk, hogy a fizetendő bruttó 5649 forintból a rendszerhasználati díjak összesen 4253 forintot tesznek ki (ez az, amit az ember a szolgáltatónak azért fizet, hogy az áram eljusson hozzá), az energiadíj, azaz az áram ára pedig 895 forint. Azaz a teljes ár 17,4 százaléka.

Feltételezve, hogy a rendszerhasználati díj mindig ugyanannyi, ha van rezsicsökkentés, ha nincs, a megtakarítás teljes egészében az energiadíjból történik. Ebben az esetben rezsicsökkentés nélkül az energiadíj nem 895 Ft, hanem a megtakarítással növelt 895 + 36.207 = 37.102 Ft lett volna, azaz az elszámolt energiadíjnak a 41,5-szöröse. Mivel a számla szerint az áram ára így rezsicsökkentve 5,11 Ft/kWh, a rezsicsökkentés nélküli áramár a kapott számla alapján: 5,11 * 41,5 = 212,1 Ft/kWh. A számla szerint erről rezsicsökkentik 5,11 Ft/kWh értékre.

Az, hogy ezt a bődületes villamosenergia árat honnan a bánatból vette, aki az én rezsicsökkentésből adódó megtakarításomat kiszámolta, számomra abszolút rejtély. Ide tartozik még, hogy az MVM adatlap szerint a nem lakossági fogyasztóknak kiszámlázott legmagasabb, már a határérték feletti fogyasztásért fizetendő áramár is csak 30,2367 Ft/kWh, azaz a nálam figyelembe vett, rezsicsökkentés nélküli árnak csak a hetede.

A fentiek alapján két lehetőség van. Vagy az MVM számlázási osztályán főnöki beosztásban is szerencsétlen dilettánsok dolgoznak, vagy valakik engem, mint fogyasztót nagyon át akarnak verni ezzel az idehazudott, elképesztő „megtakarítással”. Rendkívüli módon csodálkozom azon, hogy az árnyékkormány energia- és rezsiügyi árnyékminisztere ezt még nem vette észre, és nem kérte keményen számon a kormányon, mivel ez az ő, az árnyékkormány, sőt az egész ellenzék elemi érdeke.

Igaz, abból sem lett semmi gond, mikor a miniszterelnök hosszú időn keresztül azzal a szöveggel hü… szédített minket, hogy ő a rezsicsökkentés révén minden háztartást havonta átlagosan 181.000 forinttal támogat. Az sem volt kisebb marhaság ennél a számlás „megtakarítás” számításnál, mégis sikerült Orbánnak megúsznia, pedig 3,8 millió háztartással számolva az 8 254 milliárd forint/év, azaz az ország gazdasági összeomlása ez esetben pár hónapon belüli.

Hogy igazságosak legyünk a számlát illetően, egy kisebb pozitívumról is be lehet számolni. A számla legvégén ugyan és apró betűkkel, de mégiscsak közli a villamosenergia előállítására szolgáló energiamixet, és az embert úgy is, mint a szakolyi biomassza tüzelésű erőmű technológus tervezőjét jó érzéssel tölti el, hogy az energiamixben a megújulók aránya már 7,7 %.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .