A populisták veresége a Brexit egyezmény

0
1807
Flickr

Az utolsó utáni pillanatban megszületett megállapodás Nagy Britannia és az Európai Unió viszonyáról egyértelműen a populizmus vereségét jelenti – hangsúlyozza a német Die Zeit.

A brit Alan Posner azt írta a német hetilapban, hogy Merkel kancellár halogató taktikája végül meghozta az eredményt. Először is hatékonyan blokkolta a magyar-lengyel vétó kísérletet, majd pedig falhoz szorította Boris Johnson kormányát, amely kénytelen volt elfogadni az uniós álláspontot a legtöbb fontos kérdésben.

A német elnökség kettős sikere

Mindkét populista kezdeményezés elbukott: a magyar-lengyel vétó végül nem akadályozta meg, hogy elfogadják az uniós költségvetését és a válságkezelő programot. Boris Johnson pedig hiába jelentette ki, hogy Nagy Britanniát úgy is kiviszi az Európai Unióból, hogy nincs egyezmény, végül kénytelen volt elfogadni egy olyan kompromisszumot, mely az EU elképzeléseit tükrözi.

Nagy Britannia és az EU kereskedelme 1000 milliárd eurós tétel, amely sokkal fontosabb Londonnak mint Brüsszelnek. Ez konkrétan ki is derült amikor a Tesco Londonban csak maximum három tojást tudott adni egy vásárlónak, mert a La Manche csatornát lezárták a Covid-19 mutáns vírusa miatt. Jelenleg is ezerszám vesztegelnek a kamionok Kent grófságban várva a határátkelésre.

Boris Johnson igazából nem is populista hanem opportunista

A miniszterelnök az utolsó pillanatban állt a Brexit támogatói mellé amikor kiszimatolta, hogy ott vár rá politikai karrier. Most viszont azzal kell szembenéznie, hogy a megerősödött nacionalizmus az Egyesült Királyságot magát fenyegetik. A skótok nyíltan zúgolódnak, és népszavazást terveznek, mely kilépésüket eredményezheti az Egyesült Királyságból. Egyúttal pedig Skócia belépését az Európai Unióba!

Mindezt akkor amikor Boris Johnson saját pénzügyminisztere jelentette ki, hogy az ország az elmúlt 300 év legnagyobb gazdasági válságával néz szembe!

Merkel kancellár viszont eredményesen zárhatja a német elnökség félévét, mert sikerült megoldania két súlyos problémát miközben a populisták lényegében veszítettek, mert az EU a közös válságkezelő programmal olyan új utat jelölt ki, mely az integráció elmélyítése felé vezet hiszen az uniós kölcsönökért a tagállamok immár közösen vállalnak felelősséget.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .