A NER nekifogott, hogy a Mesterséges Intelligencia segítségével nagyüzemben állítsa elő a karaktergyilkosságra vagy egyes társadalmi csoportok elleni gyűlöletre uszításra alkalmas, bűncselekmény-gyanús, tényhamisító médiaanyagait.
A dolgot pikánsabbá teszi, hogy a Ruszin-Szendi ügy okán Kósa Lajos pár nappal október 23-a előtt országgyűlési határozat meghozatalát kezdeményezte. Erre azért volt szükség az indoklás szerint, mert „Egy nem parlamenti, ellenzéki párt nyílt választói gyűléseire, a párt egyik politikusa éles oldalfegyverrel ment el. Ez példátlan és teljességgel ellentmond a józan észnek. Elítéljük az erőszak és a fenyegetés minden formáját és Magyarországot megőrizzük olyan demokráciának, ahol a véleménynyilvánítás szabad és a véleménye miatt nem fenyegetnek senkit.” A határozat 2. b) pontja így szól: „Határozottan elítéljük a politikai erőszak és erőszakkeltés minden formáját. Elítéljük a szóbeli és fizikai agressziót, amely közvetlenül vagy közvetetten veszélyezteti az állampolgárok és közszereplők biztonságát. Stb.”
Nem tárgya ennek a cikknek, csak jelzem, hogy Kósáék az orosz agresszor által kezdeményezett háború idején fogalmaznak úgy, hogy „Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nyugati világ országaiban, ideértve a Magyarországgal közvetlenül szomszédos államokat, a politikai erőszak már túlnőtt a digitális tér határain, és számos fizikai, akár halálos támadásban is megnyilvánult, beleértve az állam- és kormányfők elleni merényleteket.” Kérdezem: amíg a digitális tér határain nem nő túl a politikai erőszak, addig elfogadható? Amúgy a javaslatot elfogadták, és Lex Ruszin-Szendi néven vonult be a haza jogtörténelem sötét oldalaira.
A Mesterséges Intelligencia által legyártott borzalmak, és az előbbi országgyűlési határozat együtt mutatja a NER lényegét: egyszerre fenntartani két politikai valóságot, s e kormányzási skizofrénia által megvezetni az országot. Egyik kézzel ugyanazt a fejet ütni, a másikkal pedig simogatni.
Visszatérve a mérgező digitális alkotásokhoz: ezek következménye valóban egybeesik a politikai megrendelő céljaival. Az pedig nem más, mint a gyűlölet szítása, fenntartása és az erőszakos cselekedetek bekövetkezése kockázatának erősítése. Egyszerre tüzeli a stabil szavazóit, s provokál mindenkit rajtuk kívül. Amíg ez a helyzet fennáll, a hatalom erős kézzel bármikor lecsaphat „bárkire”, illetve a helyzet már magában elriasztja a bizonytalan szavazókat a politikától, és a választáson való részvételtől is. Azokról van itt szó, akiknek a meggyőzésén áll vagy bukik a rendszerváltás lehetősége! Az ilyen alkotások felhasználását (azok félelemkeltő, megtévesztő jellege miatt) választási csalásnak lehet tekinteni, ami nem mellesleg károsítja a jogállam és a demokratikus értékek visszaszerzésébe vetet hitet, és felmérhetetlenül veszélyes példát mutat az emberek számára.
Elvileg volna lehetőség arra hogy büntetőjogi következményekkel szembesüljenek az elkövetők, hiszen a becsület elleni és gyűlöletre uszító magatartások miatt indokolt volna eljárásokat indítani. Viszont amíg a hatóság erős állami kézben van, a hivatalból bűnüldözést várni naivitás, a feljelentés pedig csak névtelenül szokott népszerű lenni a Kárpát-medencében. Polgári peres eljárásokat is indíthatnának a sértettek kártérítés és helyreigazítás iránt, de ki az, aki most belemenne több tucat, sok évet felemésztő pereskedésbe, miközben iszonyú sebességgel közeledik felénk a 2026-os választás? Most mindenki a napi küzdelembe öli bele az összes erőforrását, ezáltal Orbánék egészen nyugodtan tehetik azt, amit tesznek: a pénz és etika nem akadály, a jog meg sosem volt érdekes.
Ha sem a hatóságok, sem a polgárok sem lépnek fel, talán bízni lehet abban, hogy az egyes platformok (például a Facebookot) önvédelemből eljárnak. Hiszen EU szankciók fenyegetik őket arra az esetre, ha teret adnak bűncselekmények elkövetésének, etikátlan megtévesztéseknek. Ez kacagtató: a platformok nem kekeckednek kormányokkal, csak az egyszerű, védtelen felhasználókkal.
Az pedig, hogy a manipulált kampányanyagok esetében akár a választási eredmények is megtámadhatók, már-már a fantasy azon műfajához tartozik, ahol Volgával szállított unikornisok legelik békésre a nyugati parlagfüves aknamezőket.
Mit is lehet tenni ebben a helyzetben, amikor a NER bűnözőt csinált a Mesterséges Intelligenciából?
Nagy különbséggel kell választást nyerni, nincs másik lehetőség.




















