A nagy terv

0
618
Facebook

Megy a nyúl az erdőben, vállán a töltött puska, néha előveszi a sípját, és belefúj, hogy a hajtók, azaz az oroszlán, a tigris meg a párduc tudják, merrefelé kell terelniük a vadakat, hogy biztosan a nyúl elé kerüljenek.

Valami ilyesmi jutott az eszembe, mikor olvastam arról a zseniális elképzelésről, mely a nyilván bensőséges keresztelő folyományaképpen „THE GREAT RESET” nevet kapta. Lásd itt.

A reset kifejezés egy számítógép vagy más elektronikai eszköz újraindítását, kiindulási állapotba való visszaállítását jelenti. Általában akkor van rá szükség, ha az eszköz nem működik megfelelően, és más módon nem sikerült megjavítani. A kifejezés természetesen átvitt értelemben is használható, azaz mikor valami végképp elromlott, nem érdemes a részletekkel vacakolni, hanem mindent a legelejéről kell kezdeni.

Az ilyen javításokhoz az szükséges, hogy valaki megállapítsa, valami végképp tönkrement, ezért már csak az újraindítás segít. A valaki ezúttal a magyar Matthias Corvinus Collegium és a lengyel biblikus-ortodox Ordo Iuris Institut (Jogrend Intézet) volt, a végképp tönkrement valami meg az Európai Unió.

Az ilyen változások persze nem csak nemzetközileg értendők, azaz nem csak az EU mehet el rossz irányba. Például mára az MCC, amint az köztudott, fideszes keltetőgéppé avanzsált/degradálódott (nem kívánt törlendő), ám sajnos közpénzből, ami egyértelműsíti a helyzetet: mi, adófizetők nem csak a FIDESZ-t mint pártot tartjuk el, hanem fizetjük a párt utánpótlásának a kinevelését is (hülye Gyurcsány, ez a zseniális ötlet se neked jutott az eszedbe!).

- Hirdetés -

Az Ordo Iuris Institut kicsit más. A szervezet célja „a lengyel kultúra gyökerét jelentő jogi kultúra és szellemi örökség kutatása, valamint ezek népszerűsítése a közéletben és a jogrendszerben „. 2016-tól a szervezet LMBT, abortusz- és válásellenes tevékenységéről vált ismertté, mivel a másság bibliai alapon való üldözése nyilván többet hoz a konyhára nekik, mint a lengyel kultúra gyökereinek népszerűsítése.

A helyzet tehát az, hogy ezen két szellemóriás észrevette a szomorú helyzetet, és nem csak ismertetni akarták a nagyközönséggel, hanem egyben a megjavítására is összeállították javaslatukat. Az Európai Unió végleges, immár reparálhatatlan tönkremenése a két megállapító szerint az alábbiakkal jellemezhető:

„Az uniós intézmények, különösen az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB), kiterjesztették hatáskörüket eredeti mandátumukon túl, és  uniós jogszabályokat használtak arra, hogy felülírják a nemzeti jogszabályokat, gyengítve a tagállamok független kormányzási képességét. Az uniós szervek egyre inkább ideológiailag motivált politikákat kényszerítenek a tagállamokra, minden felhatalmazás nélkül”. Ezért „Vissza a gyökerekhez” alapon kell megreformálni a szervezetet. A reformtervezet a többi között:

  • megszüntetné – főigazgatósággá fokozná le – az Európai Bizottságot,
  • eljelentéktelenítené az Európai Bíróságot,
  • és gyakorlatilag valami olyasféle laza együttműködéssé alakítaná át az EU-t, amit leginkább talán a Szovjetunió romjain létrehozott Független Államok Közösségéhez lehetne hasonlítani.

A szövegből hamar kiderül, hogy túl előkelő nekünk a Klub, amelynek 2004-ben meggondolatlanul tagjai lettünk. Nem szeretjük mi ezt, kérem! Nem a magyar léleknek való, amely a józan ész alapján működik, és tudja, hogy a Föld lapos. Hiszen látni, nem?

Ez az egész „EU reform” ügylet persze a miniszterelnök úr érdekében indult, aki nem nagyon értette már azt sem, hogy a klub szabályai szerint nem rakhatja föl a sáros csizmáját az asztalra, de főleg az zavarja, hogy az uniós pénzeket átláthatóan kell elkölteni, nem pedig úgy, ahogy ő akarja. Az első figyelmeztetés a Tiborcz-ELIOS ügyben érkezett, mikor a miniszterelnök úr döntése értelmében Magyarország, azaz a magyar adófizetők gyorsan visszafizették azt a 13 milliárdot az EU-nak, amelyet a projektre kaptunk tőle. Így EU pénz híján nem indult EU vizsgálat, és Tiborcz szabadon, büntetlen előéletét megtartva elvonulhatott. Hogy a pénzzel együtt, azt ugyebár mondanom se kell.

Sok ilyen ügyletre adtak alkalmat a magyar jogszabályok, ezért az EU 27 pontban foglalta össze, min változtassunk, hogy megkapjuk a felzárkóztatási pénzt. A miniszterelnök úr először pávatáncolt, hogy farktollainak ragyogásával kápráztassa el a Bizottságot meg a Tanácsot, mikor ez nem jött össze, megpróbálta az okos lány trükköt a „változtattam is meg nem is” taktikával, de ez sem lett igazán sikeres, és most már csak néha csurran cseppen az EU-s  „ingyenpénz”, ami gazdaságilag folyamatosan rohadó országunknak elég nagy katasztrófa. Miniszterelnök úr később egy újfajta megdicsőülés reményében némi vétózgatással tért át a nemzetközi politikába való beleszólásra, de miután kiküldték a folyosóra, végképp begurult, és a nyilatkozatai miatt Brüsszelben most már annyira utálja mindenki a magyar kormányt (nem Magyarországot – az hazugság, és csak a FIDESZ terjeszti), hogy a további pénzvisszatartás szinte biztosra vehető. A szívós munka elnyerte jutalmát, további érdekesség, hogy ez a miniszterelnök urat és családját nem érinti, ahogy a barátai és az az üzletfeleit sem. Annál inkább az ország szegényeit.

Az ember úgy gondolná, hogy egy ilyen félelmetesen negatív 15 év után a nép 90 százaléka az utcára vonul, kirángatja Orbánt a Karmelitából, és addig is, amig előrehozott választásokon le nem váltja a sleppjével együtt, ideiglenesen megbízza Brahovácz Béla bácsit, a kiérdemesült postást a kormányzással, mert nagyobb kárt már ő sem tud okozni annál, mint amekkora van.

De nem. De még mennyire, hogy nem! Az emberek nagy része ugyanis úgy tudta, úgy tudja, és úgy fogja tudni, hogy ha más lesz a miniszterelnök, akkor még rosszabb lesz mindenkinek. Szívesen mondanám, hogy a tudósok már dolgoznak ezen „Orbán-vallás”-nak nevezett rejtély megoldásán, de sajnos nincs olyan tudós, aki ezzel foglalkozna. Annyira érdekli őket, mint a málnabokrok lelki élete… illetve még kevésbé, mert a málnabokrokról született már tanulmány. Nem is egy, ha jól tudom.

Jó, persze, sokan tudják, hogy ez a vallási téboly a média leuralásának és a folyamatos hazudozásnak köszönhető, ezért nem jut el a választók tömegeihez az ismeret, de azért nagy része van benne annak is, hogy a vallásosok nem tudnak a FIDESZ-en kívül más pártra szavazni, és a TISZA megjelenéséig a Gyurcsány utálók tömbje sem erősítette az Orbán elleni csapatot.

Persze ma már mindez kevés, és az Orbán-leváltás veszélye, ahogy a közvélemény kutatásokból látszik, egyre nő. Ezért gondolta úgy a két hatalmas szervezet, mármint a magyar MCC és a lengyel OII, hogy itt az ideje az EU megreformálásának, mert nagyon elkanászodtak már arrafelé a népek, különösen az a von der Leyen, na meg a Manfred, hogy a többiről ne is beszéljünk, viszont a reform után mindjárt más lenne a helyzet, az újból bőven érkező EU pénzek miatt.

A terv természetesen zseniális, az egyetlen gond, hogy ők még ketten együtt is nagyságrendileg más csoportba tartoznak, mint a 400 milliós EU, amelyik éppen most igyekszik összehozni a saját és a demokrácia védelmének érdekében érdekében egy még hatalmasabb szövetséget, amelyben részt vesz majd a nem EU tag Egyesült Királyság, Törökország, Kanada, Norvégia, Izland, sőt olyasmit hallani, hogy Japán meg Ausztrália is. Hogy Magyarország meg Szlovákia nem, az egy ideje már magától értetődik.

A fentiekből látható, hogy az Orbán vágyai szerinti EU átalakítási tervnek annyi esélye van, mint a Napba zuhanó hógolyónak, még úgy is, ha a két agytröszt be próbál vonni egy harmadikat, a Trump hátterét jelentő Heritage Foundation-t. Amelyik amerikai. Tényleg ezek akarják megmondani Európának, hogy mit kell tennie?

Az elefánt hirtelen jelent meg a tisztáson. A nyúl lekapta a válláról a puskát, elfordította a biztosítót és lőtt. Aki látta, elfogta a röhögés.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .