A magyarok jobbat érdemelnek

0
1262
Facebook

A magyarok jobbat érdemelnek, mint amit Orbán Viktortól kapnak, miután a magyar vezető ugyanazt csinálja, mint Rákosi alatt a kommunisták: véget vet mindennek, ami önálló – figyelmeztett vezércikkében a világ egyik vezető lapja.

Az írás rámutat, hogy most éppen a felsőoktatást vette célba, de úgy, hogy azt akkor is kézben tudja tartani, ha esetleg elveszti a választásokat.

A kormányfő persze sosem ment a szomszédba, amikor azt kellett kitalálni, miként honosítsa meg az autokráciát, a demokratikus látszat fenntartása mellett.

Fokozatosan bedarálta a választási rendszert, a médiát, az igazságszolgáltatást és a gazdaság kulcságazatait. Most pedig az egyetemek vannak soron, és így korlátlan uralmat szerez az egész, magába zárkózó társadalom fölött.

Az eddigi illiberális változtatásokhoz hasonlóan ez az ötlet is összetett és egyben becstelen; minden bizonnyal kapva kapnak rajta másutt is az „erős” emberek.

Pedig komolyan tartani lehet attól, hogy ez a lépés is ugyanarra jó, mint az összes többi: hogy elhallgattassák az eltérő véleményeket, illetve hogy a 11 intézmény is a fideszes propagandát szolgálja, a migráció és a liberalizmus veszélyeit hangsúlyozza, a melegek és transzneműek jogainak korlátozását, továbbá az unió és a Soros elleni agyament összeesküvés elméleteket támogassa.

Nem véletlen, hogy Magyarország már a második egymást követő évben a hibrid minősítést kapja a Freedom House-tól, vagyis egyetlen lépés választja csak el a tekintélyelvűségtől.

Még Szerbia is különb nála.

Közben pedig az intézmények megszállásának módszerét más országokban is átveszik a hasonszőrű demagógok, így a lengyeleknél, cseheknél, szlovénoknál, horvátoknál. Le Pen egyenesen csodálja a magyar vezetőt. És ha Magyarország bekebelezheti a tudományt, akkor ez bárhol megtörténhet.

Pedig nem kellene, hogy így legyen, hiszen már megvan a jogállami mechanizmus, csak éppen a Bizottság nem töri magát, hogy meghatározza az alkalmazás elveit. Orbán szövetségesei pedig, így – mindenekelőtt a lengyelek – várhatóan mindent elkövetnek, hogy ne lehessen bevetni ezt az eszközt.

Már jó ideje közbe kellett volna lépni, de az unió úgy tett, mintha a magyar tekintélyuralom törvényszerű volna, ezért rezignáltan behunyta a szemét, mi több, elhalmozta pénzzel

– írta a lap.

(ford.: Ara-Kovács Attila)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .