„Arra a kérdésre, hogy hasonlónak tartja-e magát Vlagyimir Putyinhoz, Orbán Viktor azt válaszolta: Nincs szükségünk arra, hogy bárkihez hasonlítsuk magunkat. Nem érdekel, mit csinál Putyin. Engem a magyar nép érdekel.”
Ezt olvasva az ember nagy lelkierő tartalékokat mozgósít, hogy el ne sírja magát. Ez olyan szép, olyan önfeláldozó meg minden! A magyar nép. Hát igen. A Haza. Amely állandóan veszélyben van. Ha ugyanis nem lenne veszélyben, nem patriótákra lenne szükség, akik azon az alapon tesznek különbséget emberek között, hogy ÉN magyar vagyok, TE más, tehát az érdekeink biztos nem egyeznek, így hát jól pofán verjük a másikat, pusztuljon bár minden, az sem érdekes, hanem csapatjátékosokra, akik a közös haszon érdekében képesek lemondani a pillanatnyi, a közös haszonnál sokkal kisebb egyéni haszonról is.
Orbán Viktor viszont nem csapatjátékos. Sohasem volt az. Sokkal önzőbb annál, így minden mozdulatát az irányítja, az éntudat, ezért nem is hiszem, hogy igazán vallásos, mert nincs semmi és senki, akit magánál nagyobbnak fogadna el. Eddig félelmetes szerencséje volt, így sokkal többet ért el, mint amennyit egy ilyen képességekkel bíró ember elérhet, és még mindig nem elég neki.
Kosztolányi írta anno:
„Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló”,
de Orbán szerint ez hülyeség. Szerinte nem mindenki más, hanem ő más, a többi meg mind egyforma tapló, akkor hát ki hát a Főnök, tessen mondani?
Persze ez nem egészen igaz. A miniszterelnök úr felfogása szerint vannak még a taplótömegtől elkülönülő embercsoportok. Ilyen például a magyar nép, természetesen mesebeli tulajdonságokkal, a „Mi, magyarok”-nak megfelelő, a miniszterelnök úr által mintaként prezentált legmagasabb szinteken, ahogy az magától értetődik. A többi nép ehhez képest rendkívül alacsony szintjét most nem ragoznám, hallunk róla úgyis eleget. Itt vannak például a szomszédaink, és én nagyon nem szeretnék ukrán lenni, olyan borzalmasok. Minden szempontból ráadásul. Mint azt naponta hallom, képesek lennének például felvetetni magukat az EU-be, utána elvennék a 13. havi nyugdíjunkat, elárasztanák Magyarországot ehetetlen, mérgező, de főleg olcsó gabonával, hogy derék gazdáink tönkremenjenek, és megszüntetnék a kedvelt rezsicsökkentést is, amelynek áldásos hatásai sok kárt okoznak szép, kies hazánknak. Nem csoda, hogy utáljuk ukránékat, mint a kukoricagölödint. Jó-jó, én nem, de a többiek! Azaz a magyar nép igaz tagjai. Nekik aztán mindegyik ukrán kukoricagölödin! Megtámadni szegény oroszok keserves munkával gyártott repülőit, hogy ne legyen semmi, amellyel Putyin kényelmesen bombázhatná Kijevet? Hát hová vezethet ez?
Itt van viszont a derék magyar nép! Az más. Egészen más. Ez a nép érdekli a miniszterelnök urat, nem Putyin. Igaz, más volt a kérdés, de ő inkább erre válaszolt. Orbán intézkedéseit elemezve a cui prodest alapján hamar kitalálhatjuk, hogy kik is tartoznak az Orbán féle magyar néphez. Elsőnek például ő maga. Másodiknak a családja. Aztán a barátai. Továbbá a közeli és távoli munkatársai, akik feltétel nélkül elfogadják főnöknek. A következő csoport az illiberálisok, akik kötelezően rühellik a liberálisokat. Utánuk a vallásosak, akiknek nincs más, akire szavazhatnának, mert a miniszerelnök úr kinyírta a Kisgazdákat is, meg az MDF-et is. Végül pedig mindazok, akik Orbánra szavaznak.
Ezen csoportok között sok az átfedés, azaz ahogy egy matematikus mondaná, nagy a halmazok közös része, például az utolsó halmaznak az összes többi halmaz részhalmaza. Persze léteznek emberek, akik nem tartoznak egyik csoportba sem. Napéldául én. Ebből rögtön következne, hogy én (sokadmagammal) semmiféleképpen nem lehetek magyar, hiszen a miniszterelnök úr patrióta mivolta legendás, azaz ha én magyar lennék, az intézkedéseivel rendkívüli módon segítene engem, óna még a fúvó széltül is, sőt tejben-vajban fürösztene, nem pedig sújtana! Országos pénzhiánnyal (is). Én persze váltig azt hiszem, hogy magyar vagyok, de, mint látjuk, Orbán szerint nem az, a patriótasága nem szenved akkor csorbát, ha otthagy engem sokadmagammal az árokpartokon. Hiszen a nemmagyarok nem is érdemelnek jobbat. Az otthagyásnál persze jobb a legurítás, ne rontsuk a látványt annyian.
Ebből lesz világos a „magyar nép” Orbán szerinti definíciója. Eszerint vannak az igaz magyarok, akik tényleg azok, vannak a magukat magyarnak hívő kétes alakok, akik itt élnek, magyar az anyanyelvük, szeretik a magyar kultúrát, de mégsem magyarok, és vannak még olyan magyarok is, akik nem itt élnek, nem tesznek hozzá az ország gyarapodásához semmit, az ország működése nem is érinti őket, de a kormány a Magyarországon élő magyarok és nemmagyarok pénzével és politikailag is segít nekik. Kivéve, ha a miniszterelnök úrnak más az egyéni érdeke, mert akkor nem. Akkor az igaz magyarok is le vannak ejtve, akár itt élnek, akár odaát, mert a legfölsőbb egyéni érdek olyan, mint az aduász. Mindent visz. Lásd például a legutóbbi román elnökválasztást.
A nem itt élő, de mégis magyarok hálából szavazatukkal segítik a miniszterelnök urat. Ez persze természetes, azért kapták tőle a szavazati jogot, hogy ezt tegyék, azaz „külföldről politikailag befolyásolják a magyar választásokat”. A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak persze ez esetben nincsen szerepe, lehet ebédszünetet tartani.
A fentieket összegezve egyértelmű, hogy a miniszterelnök úr szerint a magyar nép akarata az ő akaratával azonos. Amennyiben tehát valaki pontosan azt akarja, amit ő, az a magyar nép tagja, aki viszont nem, az nem. Így a magyar nép taglétszáma és összetétele folytonosan változik, viszont mindig igaz, hogy a miniszterelnök úr a magyar nép érdekeiért küzd teljes erőbedobással. Rossznyelvek mondhatják ugyan, hogy az elsősorban az ő érdeke, nem a magyar népé, de ez egy nagy hülyeség, aminek az az oka, hogy a rossznyelvek nem jól definiálták a „magyar nép” fogalmat. A „magyar nép” ugyanis helyes meghatározás szerint minden időpillanatban azokból áll, akik pont ugyanazt akarják, amit Orbán. Pénzért vagy hasznos idiótaságból, tökmindegy, egy dolog számít, az azonosság, mert ebből látható, hogy Orbán mindig a magyar nép érdekében küzd. Méghozzá önfeláldozóan. Az ő személyes érdeke nem fontos neki, és ha véletlenül ugyanaz, ahogy a rossznyelvek mondják, hát istenem! A lényeg mindig a magyar nép. Ennyi. Értették, emberek?
Az elméleti részt letudva a konkrét választ illetően:
- A miniszterelnök úr pompásan indít, jól használja a királyi többest, ám a második mondatától sajnos erről megfeledkezik. A mondottakat illetően egy ekkora óriásnak tényleg nincs szüksége hasonlítgatásra, hiszen ő együtt menetel Trumppal a történelem főutcáján, sőt ő előbb volt Trump, mint maga az amerikai elnök! És akkor jönnek ezek a hülyék a kis Putyinnal…
- Orbánt nem érdekli, mit csinál Putyin. Azért nem érdekli, mert pontosan tudja, hogy mit csinál. Ő is ezt csinálná, ha merné, de odáig még nem sikerült eljutnia. Ha túl sokan esnének ki nálunk magasházak ablakán, az nem illene Európába. Így aztán Magyarországon marad a gazdasági ellehetetlenítés, kirúgás és a tönkretétel (önkormányzatok, civil szervezetek, nem baráti médiumok, nem baráti vállalkozók és vállalkozások, na meg a többi rosszul viselkedő).
- A magyar nép érdekli Orbánt. Abszolúte érthető, hiszen a magyar nép választja meg, az ad neki kértharmadot, amelynek révén a mostani diktatúra is demokrácia, és hogy a kétharmadot a választók kábé egyharmada adja, ahhoz csak ügyesség szükségeltetik. Propagandában, választásszervezésben, karaktergyilkolásban, és így tovább. Az meg megvan náluk fölöslegben is. Kár, hogy az ország kormányzását tekintve jóval inkább az országvezetési, mint az „országátverési” technika a lényeg, amely előbbiből sajnos Orbánéknak szinte semmi sem jutott. Igy aztán kettőzött a kár: katasztrofálisan kormányoznak, valamint leválthatatlanok.
Hogy mi lesz ebből, azt mindennap látjuk. Sajnos nem sokan.
