Lüktető, sodró, embereket elsodró nagyvárost látunk a Berlin, Alexandreplatz előadásában, a Katona József Színházban. Egy olyan káosszal teli helyet, ahol el lehet veszni, el lehet romlani, össze lehet zavarodni, meg lehet semmisülni. És persze felszínen is lehet maradni, de közel sem biztos, hogy tisztességes módon.
Mészáros Béla olyan kisembert játszik, aki legalább egy picivel szeretne nagyobb lenni. Ahogy a szerző, Alfred Döblin mondja, többre vágyik a vajas kenyérnél. Nemigen kapja meg. Franz Biberkopf szállítómunkás újra és újra nekirugaszkodik az életnek, bukdácsol, el is bukik, de megint és megint talpra tápászkodik, hogy végül rájöjjön, nincs számára esély. Őt mindig kilökik az útszélére, és ott is hagyják. A húszas évek Berlinjében él, hárommilliós városban, ahol körülbelül a lakók egynegyede munkanélküli. De ugyanakkor jólét is van. Meg zavar a fejekben. Tarolnak, pusztítanak különböző ideológiák, mindegyiknek be is dől.
Mészáros igézően játszik egy roppant naiv, abszolút jóindulatú fickót. Aki bűnt követett el a múltban, ittasan, szerelemféltésből, úgy odavágott a párjának, hogy az két hét múlva meghalt. De esze ágában sem volt ölni. Leülte a büntetését. Bűne rendszeresen felidéződik benne, visszakísért a múlt. Többször meg is jelenik Ida víziója, Borbély Alexandra megszemélyesítésében, akár éppen akkor, amikor Franz búfelejtésként kedvét tölti egy nővel.
Kovács D. Dániel rendezésében gyakran zajlanak párhuzamosan jelenetek. Nem ritkán telezsúfolja a színpadot, azt is érzékeltetve, hogy embertelen léptékűvé vált a város, szűkös benne a hely, fullasztó a levegő. De a túlzsúfoltság, annak vágya, hogy a 600 oldalas regényből minél több minden elférjen a színpadon, némiképp a színészektől is elveszi a levegőt. Túl sokaknak van elég kevés dolguk a deszkákon. Persze a Katona társulatának tagjai, pár mondattal is megjegyezhető, karakteres figurákat teremtenek, és igazán nincs gond az összjátékkal sem. Csak annyi minden történik, hogy ezt nehéz átélni, olykor szaggatottá válik tőle az előadás. Kovács D. sokat, és még annál is többet akar közölni. Ezért filmes betéteket is használ, dokumentálva velük az akkori történelmet, még konkrét évszámokat is kiír. De ezek, miközben szemléletesek, mégiscsak illusztrációk, megakasztják a színészi játékot, és ezzel nehezítik az átélést a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Talán jobban kellene bízni a pompázatos színészekben, hogy oda nekik az oroszlánt is, ők majd eljátszanak mindent. Remekül tudnak persze villanásokat is, de szívesen végig vinnék a szerep ívét, ahogy Mészárosnak erre módja is van, és igazán él is vele.
Hiába játszódik csaknem száz éve a történet, ez a boldogulni képtelen Franz, korunk hőse, vagy inkább antihőse, aki tökéletesen megvezethető. Hiába égeti meg magát sorozatban, ismét és ismét naiv gyermeki tekintettel bámul ki a fejéből. Amikor hosszú munkanélküliség után, végre újságot árulhat, és úgy érzi, hogy tisztességes úton keresi a kenyerét, fel sem fogja, hogy náci lapot terjeszt, és mi ezzel a baj. Amikor bűnbanda tagjai kerítik hatalmukba, nem látja azt, ami napnál világosabb. Csúnyán ki lehet tolni vele. Bármikor megvezethető. Az életveszélyes ideológiákat éppúgy beszopja, mint amikor szemtől szembe hazudnak neki.
Valószínűleg nem véletlen, hogy Spiró György új, a Kamrában bemutatott darabjának csúnyán lépremenő tanárnője hasonló típus. Be lehet dumálni neki bármit. Tömegeket lehet totálisan megtéveszteni. Miközben mindig vannak olyanok, mint például Szirtes Ági jólelkű, szuper kíváncsi szállásadónője, vagy Bezerédi Zoltán megértő kocsmárosa, akik érzik, hogy az adott pillanatban mit kell cselekedni. A Katona kiváló csapatának tagjai, Dankó István, Dér Zsolt, Elek Ferenc, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Kovács Lehel, Mészáros Blanka, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Rujder Vivien, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Vizi Dániel, állnak a vártán. Kapkodom a fejemet, hogy ne maradjak le a játékuk apró mozzanatairól sem. Horváth Jenny díszlete világossá teszi, hogy alig van mozgástér. Nagy Fruzsina nem éppen élénk színű jelmezei közel sem az életvidámságról tanúskodnak.
A Katona produkciója segélykiáltás. Sok mindent megértet abból, hogy miért haladunk a katasztrófa felé. Mégsem rúg gyomorszájon, mert nem elég érzéki, és a temérdek felvillanó karakter sorsa nem eléggé átélhető.
