Az 1939-es esztendő első kilenc hónapjának krónikája. („zsidó szempontból”)
1939. január 30-án, hatalomra kerülésének hatodik évfordulóján, Hitler ünnepi beszédében többek között ezeket mondta:
“….Ezen a – talán nem csak nekünk, németeknek – emlékezetes napon egyet szeretnék kimondani. Életem során elég gyakran profetizáltam és legtöbbször kinevettek. Ma is próféta akarok lenni: Ha a nemzetközi pénzzsidóságnak Európában és Európán kívül sikerülne a népeket egy világháborúba taszítani, akkor az nem a Föld bolsevizálását fogja eredményezni, és ezzel a zsidóság győzelmét, hanem a zsidó faj kiirtását Európában…..”
Ettől a “prófétai” kinyilatkoztatástól lehet számítani a Holokauszt-ot, hiszen addig (1933-1938) “zsidóüldözés”-ről beszélhetünk, azaz az ország lakosságának alig egy százalékát kitevő kisebbség távozásának kikényszerítéséről. A náci hatalomátvételkor Németország lakossága, Kelet-Poroszországgal (Königsberg/Kalinyingrád) és Sziléziával együtt 62 millió volt, a zsidók száma 550-600.000 közöttire tehető, kik közül 1939-re kb. százezernek sikerült elhagynia a Harmadik Birodalmat. Ekkoriban Európa legnagyobb lélekszámú zsidósága, 3,5 millió, Lengyelországban élt. Erről is szeretnek megfeledkezni. Ugyanis a cári pogromokról elhíresült területek 1918-tól az francia-brit garanciával (Versailles) újonnan megalakult Lengyelország részei lettek. Addig (18. sz. végétől 20. sz. elejéig – 1918. versailles-i szerződés) a kelet-európai zsidóság a cári Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia (Galicia/Halics) területén élt, amit Lengyelország “örökölt meg”. Többségük lakóhelyükhöz ragaszkodó orthodox volt, kisebb részük viszont az elvándorlást szorgalmazó cionista mozgalom híve, akik az ősi földön, Palesztinában, kívánták életüket és jövőjüket folytatni. Ettől függetlenül, mint általában az Európát elhagyni szándékozók nagy vágya, álma a korlátlan lehetőségek hazája, (a gazdag) Amerika volt.
Az 1939. év eleji fenti “prófécia” után még történt egy és más, a második világégés szeptember elsejei elkezdéséig, azaz békeidőben, Például:
1939. február 04-én a péntek esti istentisztelet után három kézigránátot dobtak a budapesti Dohány utcai zsinagógából távozók közé; egy halálos áldozat is volt.
Február 10-én meghal XI. Pius pápa. Ki nem adott enciklikájában megismételte a zsidók iránti szokásos vatikáni aggodalmakat, az úgynevezett Szent Ágoston doktrina alapján. Eszerint, utalva a testvérgyilkosságra, a zsidók maguk Káin (az idősebb testvér), nem szabad megölni őket, viszont vándorlásukban szenvedniük kell mindörökké, amíg meg nem világosodnak és fel nem veszik a római katolikus vallást.
Március 02-án XII. Pius néven pápává választják Pacelli bíborost.
Március 10-én törvényt fogadott el a magyar parlament a munkaszolgálatról, mely így kezdődik:
1939. évi II. Törvénycikk a honvédelemről
A honvédelem a legszentebb állampolgári kötelesség, amelyet mindenkinek önfeláldozásig terjedő odaadással kell teljesítenie.
A törvényben nem szerepel a “zsidó” vagy „izraelita” szó. A “Közérdekű munkaszolgálat” címet viselő 230. § csak azt írja, hogy “(1) A katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak osztályozott minden magyar állampolgár ifjú, (…) egy ízben három hónapot meg nem haladó időtartamra terjedő, munkatáborokban teljesítendő közérdekű munkaszolgálatra kötelezhető….”
Március 15. A náci hadsereg átlépi a csehszlovák határt és bevonul Prágába, anélkül, hogy egyetlenegy ország is katonai ellenlépést tenne. Ugyanaznap Pozsonyban kikiáltják a független Szlovákiát, amit a pozsonyi rádióban a szlovákiai magyarok nevében gr. Esterházy János üdvözöl.
Március 16-án Hitler bejelenti Csehszlovákia megszűnését, és hogy Szlovákia élvezi a Harmadik Birodalom védelmét.
Március 21. A francia kormány hatályon kívül helyezi a fajgyűlöletre buzdítást tiltó törvényt.
Március 31. A brit miniszterelnök, Neville Chamberlain, bejelenti, hogy hazája és Franciaország garantálja Lengyelország szuverenitását.
Április 07. Olaszország megszállja Albániát.
Május 03. Sztálin, hogy Hitler kedvében járjon az elkövetkező tárgyalásokon, leváltja zsidó származású külügyminiszterét, Maxim Litvinovot, és helyére a britekkel kevésbé szimpatizáló Vicseszláv Molotovot nevezi ki.
Május 05. Magyarországon életbe lép a második zsidótörvény
Május 15 – június 17. A USS St. Louis óceánjáró mintegy ezer német üldözöttel a fedélzetén elindul Kuba felé. A terv: Kubában megvárják, míg papírjaik rendeződnek és folytathatják útjukat az Egyesült Államokba. A német állam szervezte utazásra hatalmas összeget kértek el az utasoktól, akik közül nem egyet azzal a feltétellel engedtek el koncentrációs táborból (pl. Dachau), hogy 14 napon belül hagyja el Németországot, vagy visszakerül a táborba. A hajóutat a náci propaganda is ki akarta használni, hogy bizonyítsa “ezeket a bűnözőket még a nagy Amerika sem fogadja be”. Kubába előre küldött náci ügynökök antiszemita tüntetéseket szerveztek, hogy a hajó ne kössön ki, és elterjesztették, hogy már úton van a következő ezer zsidó. Kuba hatalmas extra összeget követelt a partraszállásért. Ezt az utasok nem tudták előteremteni, így a kikötés elmaradt. Roosevelt amerikai elnök pedig utasította a parti őrséget, hogy a hajó kikötését akadályozzák meg. Így a hajó visszafordult, majd utasait a “csatorna-országok” Franciaország, Hollandia, Belgium, és Nagy-Britannia fogadta be. A háború további alakulása miatt csak a Nagy-Britanniába menedéket kapottak élték túl a náci időket.
Július 30. Látva a németek zsidóellenes akcióit, valamint a britek és a nyugat-európaiak hozzáállását, Neville Chamberlain, brit miniszterelnök megjegyezte: “Semmi kétség, a zsidók nem egy szeretni való népség. Engem nem érdekelnek. De erre nem megfelelő válasz a pogrom.”
Augusztus 02. Az Amerikában élő Einstein három magyar tudós-kutató biztatására levelet ír Roosevelt elnöknek. Mindhárman (Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede) attól tartanak, hogy a náciknak hamarosan sikerül atombombát előállítaniuk. A maghasadást Otto Hahn és Fritz Straßmann fedezte fel, és 1938. december 17-én jelentették be Berlinben. Ezt az uránium neutronnal való bombázásával érték el. A három zsidó származású magyar közül Szilárd volt a legérzékenyebb. Ő tartotta számon, hogy Nobel-díjas egykori professzoruk (Werner Heisenberg) kutató csoportjához tartozik egy fiatal, tehetséges fizikus, Carl Friedrich von Weizsäcker, akinek édesapját (Ernst von Weizsäcker) Hitler nevezte ki a náci külügybe államtitkárnak. (Szilárd ekkor még nem tudta, hogy Ernst von Weizsäcker a Molotov-Ribbentrop Paktum egyik kidolgozója). Szilárd feltételezése szerint azért kellett Csehszlovákiát megszüntetni, hogy Németország korlátlan mennyiségű urániumhoz (és ezáltal atombombához) jusson. Ehhez tudni kell, hogy a világ első uránbányája, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó csehországi Jáchymov (németül Joachimsthal) városban volt, amely 1918 óta tartozik Csehszlovákiához, ill. Csehországhoz. Az innen származó uránércből fedezte fel 1896-ban Marie Curie a rádiumot, amiért Nobel-díjat kapott. 1906-ban Jáchymovban alapították a világ első radioaktív gyógyfürdőjét. Szilárd úgy gondolta, az akkor már nagynevű és hírű Nobel-díjas Einstein neve és személye garancia lesz, hogy az amerikai elnök komolyan vegye figyelmeztetésüket. Az elnök csak októberben, tehát Lengyelország közös náci és szovjet lerohanása után, reagált az Einstein-Szilárd levélre azzal, hogy egy bizottság azonnali felállítása mellett döntött az atombomba kifejlesztése érdekében. A kutatóknak 6.000 dollárt utaltak a kísérletezések megkezdésére. Mint később Teller elmondta, akkoriban ők, mint zsidó származásúak, valójában náci Németország ellen szerették volna az atombombát bevetni.
1939 szeptembere előtt, Lengyelország területén közel 3,5 millió zsidó élt, az akkori Szovjetunió európai részén pedig további 4 millió. Különösen a nyugati országrészen, a jelenlegi Ukrajna és Fehéroroszország területén éltek zsidók. Sok városban a lakosság 30 százalékát is kitették.
Lengyelország 1939. szeptemberi náci-szovjet felosztásával kezdődött el a szisztematikus népirtás. Igaz, előbb a lengyel értelmiség kiirtása volt a cél. A nácik a polgári lakosság körében keresték a likvidálandó értelmiséget, a szovjet pedig a katonaság, a hadifoglyok körében (Katyn). A „klasszikus” Holokauszt ekkor még csak „formálódik”. A náci fennhatóság alá került lengyel területeken a zsidókat vasútvonalak menti városrészekbe, gettóknak álcázott gyűjtőhelyekre terelték, miközben megkezdték a német zsidók „áttelepítését“, azaz otthonuktól távoli megölésüket. Németországban sorra jelentették a „zsidómentes“ városokat, területeket. 1940-re Nyugat-Európa felé fordult a náci hadigépezet. Az elfoglalt holland, belga, francia, stb. területeken gettókat, azaz gyűjtőhelyeket állítottak fel a zsidók részére. 1941. június 22-től Lengyelország (’39 szept. 17. óta szovjet megszállta) keleti fele, valamint a Szovjetunió európai területei fokozatosan német-náci fennhatóság alá kerültek. Ettől kezdve válogatás nélkül a helyszínen mészárolták le a helyi zsidóságot, amiben segítőkészen működött közre a németekben felszabadítót látó, remélő szovjetellenes helyi lakosság. 1942 januárjában úgy nézett ki, hogy Európa kapitulál Hitler és hadserege előtt, és ezzel még remény sem maradt az európai zsidóság elmenekülésére, vagy biztonságba helyezésére. Ekkor a Berlin melletti wannsee-i konferencián a „zsidókérdés végleges megoldásaként”e népcsoport teljes fizikai megsemmisítése mellett döntöttek. Ezután indultak el Európa gettóiból a marhavagonok az akkorra már „beüzemelt“ emberi vágóhíd, Auschwitz, felé.
A Holokauszt
A példátlan népirtásról a világ csak a háború után értesült a felszabadító hadseregek jelentéseiből. Addig a nácik igen jól álcázták szörnyű tetteiket. A tömeges megsemmisítés kiagyalói kiválóan ismerték az emberi lelket, a pszichét, a logikus és ösztönös gondolkodást, a pánik és ellenállás nélküli engedelmességet, a törvénytisztelő emberi magatartást.
Az akciót deportálásnak nevezték el, ami kiutasítást, kitoloncolást, „áttelepítést” jelent valahová, ahol az érintettek új életet fognak kezdeni. A náci (és antiszemita) propagandának sikerült mind az áldozatokkal, mind a közömbös lakossággal elhitetni, hogy a „zsidókat elviszik, és végre dolgozni fognak”. A német zsidókat még lemeszelt ablakú személyvonatokon szállították. Volt olyan, aki azon izgult, hogy le ne maradjon. A gyűjtőhelyeken (iskola, szálloda, majd gettó, téglagyár, stb.) a meghatározott súlyú csomaggal önként jelentkeztek. Vagy házukhoz, lakásukhoz csendőri, rendőri kíséret ment értük. A gyűjtőhelyeken már megjelent a brutalitás, az értéktárgyak, pénzek, valuták elkobzása, ellopása, az élelmiszer és vízadagok korlátozása. Ebből már a lakosság sokat nem érzékelhetett. A bevagonírozás is már csak egy szűk kör előtt zajlott. A több napos kínzó és gyötrő utazás után szinte felüdülés volt a megérkezés, majd a beígért fürdésre való nyugodt, békés várakozás. Gyakorlatilag, míg rá nem csapták a gázkamra vasajtaját a szerencsétlen áldozatok azt hitték: vége a rémálomnak, kezdődik egy új (dolgos) élet. Ez az ördögi kutyakomédia kihasználta az emberi élni akarás minden reményét. A családok együtt maradása az otthonok elhagyásától egészen a gázkamrák bejáratáig mindvégig a túlélés reményét táplálta.
A magyar lakosság nagy többségének fogalma sem volt, mi vár ezekre a szerencsétlenekre az országhatáron túl. Nem is érdekelte, szemük előtt csak az lebeghetett, hogy „ezektől megszabadulunk, és végre dolgozni fognak.“ Sajnos, ez a szemlélet ma sincs távol a hazai közgondolkodástól, ha a cigányságra terelődik a szó. Mégis, a Holokauszt más. Nem lehet a haláltáborokban megölt cigányok, homoszexuálisok vagy más üldözöttek (egyéni) sorsához hasonlítani vagy azonosítani
Elie Wiesel-lel együtt vallom, hogy a Holokauszt egy „specialitás”, és a szó maga (Shoah, Vészkorszak) csakis és kizárólag a zsidóságra vonatkozik, és nem más, mint egy velünk élő, és évszázadok óta asszimilálni (beilleszkedni) próbáló és akaró népcsoport „hetedíziglen” kiirtására tett kísérlet neve. Azért, mert valaki megsemmisítő táborba került (és ott elpusztult) még nem jelenti azt, hogy a Holokauszt áldozata. Csak az tekinthető a Holokauszt áldozatának, akit a „vérszerinti” származása miatt pusztítottak el.
Néhány pont
1. homoszexuálisok, politikai ellenfelek (kommunisták, szocdemek, stb.) vagy a fogyatékosak családtagjait, rokonait békén hagyták. Azoknak nem lett bántódásuk, nem követték szeretteiket a táborba, és a halálba.
2. nem voltak „cigány- vagy romatörvények”.
3. a romáknak vagy más népcsoporthoz tartozóknak a származást nem kellett igazolni. „Félvér”, „negyedvér”, stb. alapján nem tartották nyilván sem a cigányokat, sem a más (hazai) kisebbségekhez tartozókat.
4. A cigány családok tagjait pedig még a táborokban sem választották szét egymástól. Ruhájuktól, szőrzetüktől nem fosztották meg, rabszolgamunkára nem kényszerítették őket.
Még hosszan lehetne sorolni, de talán ennyi is elég. Emberek meggyilkolása, családok kiirtása bűn és nincs rá mentség. A Holokauszt azonban más. Több mint mészárlás, mint például az észak-amerikai indiánoké, ahol egy falu teljes (indián) lakosságát legyilkolták. Viszont egy másik, (nem indián) településen nem öltek meg senkit a származása miatt, és nem kellett igazolnia, hogy nagyszülei közül hány volt indián. A Holokauszt elkövetői állami szintre emelve oly mesterien szervezték meg emberiség elleni bűntettük ördögi és aljas lebonyolítását, hogy azt a társadalom, a lakosság, de maguk az áldozatok, sem sejtették, hogy mi vár rájuk az összegyűjtés végállomásán, az ember-vágóhídon.
Folytatjuk: Horthy korszak VI. (az asszimiláció kudarca)
Az előző részek itt találhatóak:
A Horthy korszak I.
A Horthy korszak II.
A Horthy korszak III.
A Horthy korszak IV.
A Horthy korszak V.
A Horthy korszak VI.
 1939. január 30-án, hatalomra kerülésének hatodik évfordulóján, Hitler ünnepi be){kind=link}