A feladat

0
136
Facebook

Mikor az ember véleménycikkeket kezd írogatni, kétfajta lehetőség áll előtte: megpróbálhat hatni az értelemre, de megpróbálhat az érzelemre is. Az előbbi valamivel nehezebb, ugyanis az agy érzelmi hatásokat feldolgozó része mind térfogatban, mind befogadó képességben elképesztő fölényben van az értelmi résszel szemben.

Az emberek (még a legokosabbak is) sokkal több mindent nem tudnak, mint amennyit igen, ezért kénytelenek a nem tudott részeket hittel kipótolni. A hit az agyba beégetett nemtudás, és bizony mindenki rossznéven veszi, ha valaki az általa bizonyosnak hitt dolgokat meg akarná cáfolni, ebből következően az ilyen eseteknél nem a „jé, tényleg” jellegű rádöbbenés, hanem a begorombulás a jellemző reakció.

További nehezítés: a racionális értékeléshez az összes lényeges információ birtokában kell lennünk, hogy a levezetés és a végkonklúzió csak és kizárólag érvekkel legyen támadható. Sok utána keresés, korábban helytelenül tudott dolgok esetén újrakezdés, még szerencse, hogy a szakmai múlt megfelelő rutint biztosít ahhoz, hogy az ember ezt természetesnek tekintse. A tűz, a gőz, a víz, az áram nincs tekintettel a saját törvényein kívül semmire, viselkedésük bosszantóan logikus, a hitükre való apellálás  a tervezés során a legnagyobb hiba, mivel olyanjuk nincs nekik.

Az embereknél ez teljesen másképp van. Nem olyanok, mint a közegek, őket ugyanis lehet manipulálni. Ennek eredménye, hogy ha egyszer már valamiről hitet tápláltak beléjük, azon írásokat és beszédeket veszik a legszívesebben, amelyek erősítik a hitüket, tökmindegy nekik, hogy az valóságként hamis vagy igaz, és az sem nagyon érdekli őket, ha emeletes hülyeség. A politikában különösen így van, ugyanis ott még a szakemberek (politológusok, elemzők, ilyesmik) is sokkal több dolgot hisznek, mint amennyit tudnak. Messze sokkal többet, lehet mondani. A politikusok esetében legfontosabb hát a céljaiknak megfelelő „valóság” kitalálása és sűrű ismételgetés általi elhitetése a néppel, mert ha nem is igaz, úgyse fogja cáfolni senki, hiszen ahhoz utána kéne járni az adatoknak, és logikus levezetés után levonni a végkonklúziót.

A racionalitás sajnos nem nagyon kifizetődő, mert a jelenlegi regnálóknak sok fegyverük van ellene.

A ravaszabb fideszes hithirdetők esetében az emberi dolgok bonyolultságát kihasználva sok minden igaz, csak a végeredmény hamis. Ilyen például az a mondás (hányszor hallottam már átvert embertársaimtól), hogy „A másik is lop, tehát a másik sem lenne jobb”. A kijelentést részletesebben vizsgálva emlékezhetünk még Zuschlagra, aki 70 milliót lopott (ebből 50 milliót visszatérített, azaz a tényleges kár 20 millió), ám mikor kiderült, azonnal kirúgták az MSZP-ből, szabad utat engedtek az igazságszolgáltatásnak, és a tolvaj hat évet kapott, amelyet elnöki kegyelem nélkül le is kellett neki tölteni. Miniszterelnök Gyurcsány. Emlékezhetünk ugyanakkor a legfőbb vőre is, akinek 13 milliárdját (nem millió!) inkább visszafizette az állam az EU-nak (a mi pénzünkből természetesen), csak vizsgálat ne legyen, így Tiborcz a már zsebre vágott 13 milliárddal plusz büntetlen előélettel szabadon elsétálhatott. Miniszterelnök Orbán. A fentiek alapján „A másik is lop” kijelentés igaz, viszont „A másik sem lenne jobb” következtetésben már felmerülhet némi kétely. Persze nem mindenkinek. Van, aki simán elfogadja, hogy ma a lopás intézményesített, és a NER-nek legfőbb jellemzője. Mivel pedig ők a legnagyobb tömeg, immár 13 éve sorjáznak a kétharmadok.

Itt van aztán Bayer „a stílusom hej, parasztos, de én nem szégyellem” Zsolt, aki mostanában azt nyilatkozza, hogy „Tényleg volt valami konszenzus ezidáig, hogy szülők, nagyszülők csináltak, amit csináltak, de hát erről a gyerek meg az unoka nyilván nem tehet. Most ezt felrúgta ez a gazember”, de ha az ember visszalapoz például 2021-ig, könnyen talál ilyesmiket: Sajnos ez érdektelen, és őt továbbra is taps fogadja, mert a mi kutyánk kölyke nem hibázhat sohasem.

Van persze olyan igehirdető is, aki a legócskább módon az irigységre alapoz, meg arra a szocializmusból itt maradt hitre, hogy hiába végzett valaki külföldi egyetemen és került magas vezető pozícióba éveken keresztül több állami és magántulajdonú nagyvállalatnál, akkor sem lehet sok pénze. Hogy miért? Mert csak! Eklatáns példa rá a Magyar Nemzet cikke: „Újabb floridai luxusingatlant vett a Gyurcsány-fióka”, amely hír végigrohant a teljes NER médián. Az origo-nál elég sok a Mártháról szóló hír, ugyanis egyszer már ezt kellett bírósági határozat alapján közölnie: „Valótlanul híreszteltük, hogy Mártha Imre ellen három ügyben indult korábban büntetőeljárás. A valóság ezzel szemben az, hogy Mártha Imrével szemben egyetlen ügyben sem indult büntetőeljárás. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy a fővárosi közművezér egy részvénytársaság révén elsődlegesen tulajdonolja a balatonalmádi kikötőt és a Vitorlás Kikötő Zrt. aranyrészvényese. A valóság ezzel szemben az, hogy Mártha Imre és egy általa tulajdonolt gazdasági társaság a kikötőt tulajdonló cég részvényeinek 3,45%-át tulajdonolja, aranyrészvénnyel – mivel ilyen a Vitorlás Kikötő Zrt.-ben nincs – Mártha Imre nem rendelkezik.” Érdekesség az üggyel kapcsolatban, hogy a többmilliárdos Hatvanpusztáról a NER sajtó sohasem közölt olyan hírt valamilyen Orbán-apókás címmel, amely az olvasók irigységét célozta volna meg.

Előfordul az is a NER médiában, hogy a derék, szorgalmas újságíró akkora ökörséget ír, amelyet a mérete miatt már maga sem vesz észre (de hogy a szerkesztő sem, az eléggé röhejes). Az egyikről már én is megemlékeztem. A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint Zalatnay panaszkodik, hogy 60.000 Ft/hó a nyugdíja, mire „Gyurcsány emberei” (Nyugati fény) azt a kérdést tették föl: Orbán tud-e róla, hogy az énekesnő azoknak a táborát erősíti, akik havonta a létminimumot meg sem közelítő nyugdíjat kapnak? Ebből a derék Szerzőnek a következő hatalmas betűs címet sikerült kreálnia: „Zalatnay Saroltába törölték a lábukat Gyurcsány emberei”

Másik példa az ostobaságra szintén a Magyar Nemzet cikke, melynek másik óriásbetűs címe szerint „Pressman elvtárs Vorosilov marsall és Jurij Vlagyimirovics Andropov nyomdokaiba lépett”. Mint tudjuk, az amerikai nagykövet elment az ellenzék által összehozott parlamenti ülésre, amelyen a FIDESZ-KDNP nem vett részt (nehogy már véletlen szórakozottság okán megszavazzák a svédek NATO csatlakozását!), és ezt az odamenést Szerző azonosnak tekinti a szovjet csapatok 45 éves itt tartózkodásával és a Szovjetunió ezen időszak alatti viselt dolgaival. Ahogy írja: „Ilyen durván és egyértelműen még a megszálló szovjetek sem gyakorolták a hatalmukat”. Ebből megállapíthatjuk, Szerző még nem élt az 1945 – 1990-es időszakban és nem is hallott erről semmit. Néhány történelemkönyv elolvasása javasolható, hátha lehet az információhiányon segíteni… bár a mérete ezt kétségessé teszi.

Ezeket az eseteket látva az ember erősen elcsodálkozik, hogyan lehetséges, hogy az ilyen médiumszerű akármiket az olvasótáboraik még nem hagyták ott? Szabad ezt tenni szegény olvasóval? Úgy látszik, szabad. Sok még örül is neki.

Ha most arra gondolunk, hogy ezek a „Szerzők” milyen jól élnek az ilyen írásokból… de inkább ne gondoljunk ilyesmire. Van elég bajunk anélkül is. Például a normálisnak megmaradt médiával meg kellene állítani ezt a piszkosszürke áradatot, amelyik mindenfelé hömpölyög, és ki kellene szabadítani alóla a választópolgárokat.

Nehéz, nagyon nehéz… pláne, hogyha nincs jelentkező.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .