Ki veri szét Budapestet ősszel? – 6. Permanens forradalom a Kossuth téren

0
1125

Szeptember utolsó és október első napjaiban megmerevedni látszottak a frontok. Miközben az ország az önkormányzati választásra készült, a Független Hírügynökség Kossuth téri helyzetjelentéseiből kiderül, hogy a téren mindig történt valami.

Leginkább az, hogy egy néhány száz fős – néha ennél valamivel nagyobb – tömeg letáborozott a téren és forradalmi hangulatban a kormány lemondását követelték.

Összeállításunkat az önkormányzati választást megelőző és követő napok történéseivel folytatjuk. A Független Hírügynökség szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel írjuk.

Szeptember 30. Tüntetés, pártzászlók nélkül

Szombaton fél 11-kor 40-50 békés tüntető volt a Kossuth téren. A szervezők a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának elmondták: a hétvégén csak kulturális rendezvények lesznek, istentisztelet, szavalás. Még a gazdák is hazamentek, elmondásuk szerint dolguk van odahaza.

- Hirdetés -

A szervezők elmondták, hogy beszédeket nem tartanak, és odafigyelnek arra is, hogy senki ne hozzon magával politikai plakátokat, zászlókat és molinókat. Az Árpád-sávos zászlókat sem engedik be. Hétvégére hazamentek a gazdák is, ezt azzal indokolták, hogy dolguk van otthon. Több civilszervezet, például az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Sorstársak Egyesület is sátrat állított fel. A tüntetést 100-150 rendőr biztosítja, akik egyelőre buszokban ülnek. Rendőri sorfal nincs a Parlamentnél.

Este hét órára körülbelül ezer ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren. A békés tüntetők egymást közt beszélgettek, illetve a színpadon fellépő együttesek előadását hallgatták, némelyikük nemzeti színű zászlót tart a kezében.

A rendőrség az eddigihez hasonló létszámban várakozik a Parlament mellett parkoló buszokban. Az Országház és a tüntetők közé állított kettős kordon mögött egy pár tucat egyenruhás vigyáz a rendre.

A Kossuth térről este hatkor több mint száz motoros indult el, hogy egy nagyobb körutat tegyen a városban, érintve a Nyugati pályaudvar környékét, az Andrássy utat és a Hősök terét is. Egyikük elmondása szerint a rendőrség végig biztosította nekik az utat, és úgy tervezik, az elkövetkező napokban hasonló körútra indulnak esténként a Kossuth térről.

Október 1. Tarlós elismerte a vereségét

Az önkormányzat választáson már érződött a változások szele. A Fidesz a legtöbb helyen tarolt, s Tarlós István, aki független jelöltként indult éppen csak alul maradt a várost a rendszerváltozás óta vezető Demszky Gáborral szemben.

Tarlós István független főpolgármester-jelölt elismerte vereségét Demszky Gáborral szemben vasárnap éjjel. A szavazatok 98,44 %-os feldolgozottságánál a főpolgármester-jelöltek közül Demszky Gábor (MSZP-SZDSZ) a voksok 46,9%-át, Tarlós István 45,14%-át szerezte meg. Katona Kálmán (MDF) 6,01%-ot szerzett.

Október 3. Tüntetést szervez a Fidesz a Kossuth térre

A Kossuth téri kormányellenes demonstráció szervezői örülnek a Fidesz péntekre bejelentett nagygyűlésének, ugyanakkor nem akarják, hogy civil kezdeményezésük Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor politikai vitájának színterévé váljon – hangzott el a Magyar Nemzeti Bizottság (MNB) 2006 és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány (FNB) keddi tájékoztatóján. A két szervezet közös nyilatkozatban fordult az ellenzéki vezetőhöz.

A demonstrálók egyeztető tárgyalásra hívták Orbán Viktort, de felvették a kapcsolatot a Magyarok Világszövetségével és a szakszervezetekkel is.


A Jobbik Magyarországért Mozgalom is üdvözli Orbán Viktor tegnapi bejelentését – tájékoztatta közleményében a szervezet a Független Hírügynökséget. A Jobbik a Gyurcsány-kormány lemondatása érdekében teljes és országos mozgósításba kezd, és arra kéri a párt helyi szimpatizánsait, hogy folytassák a vidéki tiltakozásokat, és pénteken mindannyian jöjjenek a Kossuth térre.

Kedden délben kevesebb mint 100 demonstráló és néhány rendőr volt a Kossuth téren.

Kedd este kilenc órakor körülbelül 1000 békés tüntető gyűlt össze a Kossuth téren, és jórészt ismeretlen szónokok beszédeit hallgatták. Rendőri sorfal nem volt a Parlament előtt, de továbbra is kettős kordonnal védték az épületet, és mintegy 50-100 rendőr biztosította a környéket.

Kamu MSZP-tüntetésre hívják az embereket

Nem szervez utcai megmozdulást a Magyar Szocialista Párt – közölte a párt, arra reagálva, hogy e-mailen és SMS-ben szolidaritási megmozdulás híre terjed. Az MSZP arra kér mindenkit, hogy ne menjen el a megmozdulásra.

A politikának az Országgyűlésben a helye, nem az utcákon, ezért a párt a parlamentben kíván politizálni – áll a közleményben.

Október 4. Sólyom László is megszólalt

Vasárnap este Sólyom László köztársasági is megszólalt. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője nyílt levélben üdvözölte az államfő szerepvállalását és levelét Sólyomnak arra a mondatára fűzte fel, hogy a politizálás színtere a parlament és nem az utca.

SÓLYOM LÁSZLÓ ÚRNAK,
a Magyar Köztársaság Elnökének

Budapest

Tisztelt Elnök Úr!

Vártuk és üdvözöljük újabb megszólalását.

Egyetértünk azzal, hogy Elnök Úr vasárnap esti beszéde óta történtek nem a kibontakozás irányába mutattak. Másutt, máskor és másoknak nyilván lesz alkalma annak mérlegelésére is, hogy a nyilatkozat maga mennyire szolgálhatta a kibontakozást.

Most az a fontos, hogy a szocialista frakció is magáénak vallja Elnök Úr álláspontját és kész következetesen képviselni azt : „alkotmányos rendszerünkben a néphatalom gyakorlásának és a politika formálásának elsődleges eszköze a népképviseleti Országgyűlés”. Mi is úgy véljük, hogy parlamentáris demokráciában megengedhetetlen, ha egy párt és annak elnöke a parlament helyett, sőt azzal szemben választja az utcai ultimátumok politikáját.

Értjük Köztársasági Elnök Úr nekünk szóló figyelmeztetését is.

Biztosítjuk Elnök Urat arról, hogy a szocialista parlamenti képviselők minden körülményt mérlegelve hozzák meg döntésüket a programról, a kormányról és a kormányfő személyéről. Mérlegeljük (ahogy Köztársasági Elnök Úr is kívánja) a választási kampányban történteket, valamint a jelenlegi politikai alternatívák jelentését és következményeit, az ország előtt álló feladatokat, az állampolgárok iránt érzett felelősséget, de tetteinkért, szavainkért és szándékainkért viselt saját felelősségünket is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szavazást megelőző előterjesztői beszédében maga is számot kíván vetni mindezzel.

Budapest, 2006. október 4.

Tisztelettel üdvözli:

Lendvai Ildikó
az MSZP frakcióvezetője

Keresik az őszödi beszéd kiszivárogtatóját

Vizsgálatot rendelt el a kancelláriaminiszter annak felderítésére, hogyan rögzítették a kormányfő nyilvánosságra került balatonőszödi beszédét – mondta a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő. Az ügyben törvénysértés gyanúja is felmerült.

A beszéd nyilvánosságra kerülése után egy szakértői elemzés készült a felvételről, amely megállapította: azt biztosan nem a Balatonőszödi MSZP-frakcióülésen meghívottként jelenlévők készítették. Ez egyrészt technikailag nem volt megoldható, másrészt ezt bizonyítja az is, hogy a hivatalos változaton és a „kalóz-felvételen” nem egy helyen vannak a kazetta-fordítási szünetek.

Mivel azonban a balatonőszödi kormányüdülő védett kormányzati objektum, ezért Szilvásy György kancelláriaminiszter Petrétei József igazságügyi miniszterrel egyeztetve vizsgálatot indított a rögzítés körülményeinek kiderítésére.

A Független Hírügynökség információi szerint a vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a köztársasági őrezred végzi.

A sorozat további cikkei itt olvashatók.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/kik-verik-szet-budapestet-osszel-5-korholas-szeretet-es-szenvedely-szavai/

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .