Valaki vegye le Ursula von der Leyenről a narancsszemüveget!

0
1077
Forrás: Európai Parlament

Sajátos és sokatmondó interjút adott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke a The Guardian című lapnak. Ugyan a parlamenti beszédében még a jogállamiság harcias védőnek mutatta magát – ezzel is udvarolva a megválasztása kapcsán még bizonytalan képviselőknek -, most azonban már mintha hátrébb lépne ebből a pozícióból. – kezdi a cikkhez fűzött kommentárját Ujhelyi István.

Leyen most már jóval megengedőbben beszélt a jogállamiságot lábbal tipró tagállami kormányokkal kapcsolatban (szerinte „megértőbbnek” kell lenni), ráadásul – mintha csak a narancsos propaganda kiadványokból olvasta volna fel – a menekültválságot és annak kezelését hozta összefüggésbe a jogállami kifogásokkal. Mintha bármi köze is lenne a menekültválságnak ahhoz, hogy a magyar vagy éppen a lengyel kormány milyen módon gyalulja szét a demokratikus intézményrendszert és épít ki hibrid rezsimet saját hazájában. Nekünk nem menekültvitánk van az orbáni rezsimmel!

Ursula von der Leyen vagy nincs képben az Unió ezen szegletében zajló folyamatokkal vagy szépen besétált az orbáni agymosó rendszer csapdájába és hagyja magát megvezetni a fakenews-gyárak szlogenjeitől. Jó lenne, ha valaki levenné Ursula von der Leyenről a narancsszemüveget, nekünk ugyanis nem menekültügyi vitánk van a NER-rel!

Az orbáni rezsim azért összeférhetetlen az Európai Unióval, mert egy autokrata maffiaállam, amely ellopja az emberek pénzét, szociális rabszolgaságba taszítja és megfosztja őket egyenlő jogaiktól! Nem a menekültkvóta körül kialakult vita miatt hagyta el sok százezer fiatal Magyarországot; nem a menekültválság kezelésének megítélése miatt nincs tisztességes orvosi ellátás a magyar kórházakban és végképp nem a menekültek vitatott elosztása miatt kell az uniós támogatások minden egyes eurócentjét Mészáros Lőrincnek vagy az Orbán-család rokoni és baráti körének leosztani!

Akinek volt kétsége amiatt, hogy miért nem volt szabad támogatni Ursula von der Leyen – az állam- és kormányfők hátsó szobákban meghozott, antidemokratikus sunyi alkujának eredményeképp ránk erőszakolt – megválasztását, hát most újabb érveket kaphatott. A csúcsjelölti rendszer felrúgása, a korábbi jelöltek aljas elgáncsolása után egy olyan személy kért és kaphatott bizalmat, akinek előzetesen nem ismertük sem a programját, sem az elképzeléseit.

- Hirdetés -

Egy kétségkívül jó és erős parlamenti beszéd után csak most kristályosodnak ki a részletek és a valós hozzáállás; például az „Európai Egyesült Államok” víziója kapcsán, amelyet korábban még megvalósítandó álomnak mondott, most már a föderalizmus ellen foglalt állást.

Én éppen a jelölt kiválasztásának módja miatt nem támogattam Ursula von der Leyen kinevezését. A mostani nyilatkozata csak abban erősített meg, hogy jól döntöttem.
Von der Leyen néhány hét múlva, szeptemberben újra az Európai Parlament elé áll, hogy bemutassa az általa vezetett Bizottság leendő tagjait és részletesebb programját. Ha így halad, kicsi lesz az a kilenc fős többség, amelyet legutóbb még támogatóként maga mögött tudhatott…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .