Varga Misi és a hozamvadász spekulánsok

0
1537
Varga Misi és a spekulatív LTP
Fotó: Wikimedia Commons

„Az utolsó 48 órában tömeges volt a szerződéskötés. Ebből is látszik, hogy sok esetben nem lakáscélú, hanem spekulatív volt az igénybevétel, hozamvadász szempontok érvényesültek. Amikor sokan, tömegesen próbálnak egy 30 százalékos állami támogatást igénybe venni, akkor azt nem feltétlenül lakásfelújításra akarták felhasználni…”

Ezt nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter, ami egyfelől már csak azért is nehezen értelmezhető, mert a lakástakarék szerződések által biztosított kedvezményeket csak lakással kapcsolatos tevékenységekre lehet felhasználni. Ha egy 82 éves, aktív korában védőnőként dolgozó sertésteleptulajdonos néni gépkocsit akar lízingelni belőle, az illető bank beint neki. Ugyanígy, ha valaki magánrepülőgépen szeretne utazgatni, azt sem engedélyezik. Jó esetben udvariasan elmagyarázzák neki, hogy a lakástakarék nem arra való, hanem arra, hogy lakással kapcsolatos tevékenységet finanszírozzanak belőle. Úgymint vásárlást, felújítást, bővítést.

Talán egyesek számára furcsa és szokatlan, de egykor volt, bűncselekmény miatt elítélt miniszterelnököt sem lehet ezen a lakástakarék szerződések révén kapott kedvezményekből hazánkba menekíteni, zöld határon, útlevél nélkül, női ruhába bújtatva az illetőt – ha valaki ilyennel próbálkozna, figyelmeztetnék, hogy ez törvénytelen, és felszólítják, hogy a továbbiakban tartózkodjék hasonló cselekmények elkövetésétől.

Varga Mihály eddig a mértékadó fideszesek közé volt sorolható,

olyannyira, hogy még a Fidesz politikai ellenfelei közül is sokan Varga Misiként említették. Szakértelmét, józan ítélőkészségét elismerték, és méltányolták azt, hogy nem állt be a kánonba képtelenségeket kiabálni, vagyis, összességében sokak szemében vállalható szakembernek tűnt.

- Hirdetés -

Ez a mostani megszólalása némi zavart okoz ebben a megítélésben, nem tudjuk hova tenni, mert nem is lehet. Aki spekulációt kiált, ott, ahol nincs, arról az emberről azt is feltételezhetjük, hogy más helyzetekben, ahol tényleg spekulálnak – például a forint árfolyamát tudatosan befolyásolva tesznek szert extra nyereségre – ott az illető mélyen hallgat.

Varga Mihály ezzel a mostani megszólalásával kiírta magát a komolyan vehető pénzügyi emberek táborából. Persze, van még lehetősége, hogy visszavonja ezt az állítását, és megkövesse azokat, akiket azért nevezett hozamvadász spekulánsoknak, mert élni szerettek volna az állam által biztosított törvényes és kedvező lehetőséggel.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .