A gyilkossággal meggyanúsított vádlottba beleszorul a szusz meglepetésében, majd hangosan kifakad, amikor a felesége egyértelműen ellene vall a bíróságon. Agatha Christie, az emberi lélek nagy ismerője, a krimi királynője, többszörösen megcsavarja a cselekményt A vád tanúja című novellájában, amiből híres film is készült, és aminek színpadi változatával a Győri Nemzeti Színház vendégszerepelt a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Pesti Magyar Színházban, a felújítás alatt lévő Thália Színház szervezésében.
Dermesztő, ahogy a feleség a saját férjére vall. Azt lehet gondolni, hogy ő szolgáltatja a döntő alibijét a fiatalembernek, aki ellen egy gazdag, idős asszony megölése a vád. De a szeretett nő szikrázó szemekkel áll a tanúk padján, rideg elszántsággal ecseteli, hogy ment véres ujjú kabátban haza a férje már a gyilkosság időpontja után, hogyan vallotta be, hogy ő ölt meg a hatalmas örökségért egy idős nőt. Egyértelműen, haragvó gyűlölettel, a bitófára küldi a férfit, aki hol kifakad, hol köpni, nyelni nem tud. Szerencsétlen flótásnak tűnik ehhez a nagyon is domináns perszónához képest.
Agatha Christie él és virul. Remekműveknek gondolt alkotások tömkelegét borítja már a feledés homálya, de őt újra és újra kiadják, a köteteiből készült filmeket halomszámra ismétlik. Bűnügyi könyveiben sokkal több van, mint egy átlag krimiben, ahogy Rejtő történeteiről is kiderült, hogy jóval többek, mint az egyszer használatos ponyvák. Christie esetében a bűn olyan, mint a lakmuszpapír. Rávilágít a társadalom bajaira is éppúgy, mint emberi galádságokra, de azért még azt hirdeti, hogy a bűnös fellelhető, megnevezhető, megbüntethető, és akkor helyre áll az amúgy alapvetően békebeli világrend.
Hát ma már ez ugye sokkal bonyolultabb, gondoljunk csak a kiugróan népszerű, általában igencsak vaskos skandináv krimikre, melyekben annyira kusza a história, hogy temérdek oldalt igényel a kifejtése. Christie esetében még elképzelhetetlen lett volna, hogy a Scotland Yard rendőrei is lehetnek bűnösök, de mára összemosódott minden, rossz arcú detektívek, disztingváltnak ható, sima modorú gazemberek keverednek. Akár bűnüldözők is nyugodt lélekkel használnak törvénytelen eszközöket, és netán a tömeggyilkosok is törvényes eszközökkel mossák tisztára magukat.
Christie ehhez képest mesevilág. Nála a törvénykezés valóban igazságszolgáltatás, még akkor is, ha ehhez magándetektív szükséges, aki leleményesebben elmésebb, mint a gyakran nehézkesen vízfejű rendőri gépezet. Bár éppen A vád tanújában a krimi királynője mintha megsejtett volna valamit a jövőből, ezért ez sok tekintetben kivételt is képez az életművében. Ebben bizony át lehet verni az egész bíróságot, amelyik teljesen rossz ítéletet hoz, meg Sir Wilfrid Roberts tekintélyes ügyvédet is, aki ezúttal lényegében megfelel a magándetektívnek. Gondoljuk csak el, mennyire képtelenség lenne, ha a pletykás, szemfüles vénkisasszony, Miss Marple vagy a nagy bajuszú, vaslogikájú öregúr, Hercule Poirot hamis végkövetkeztetést vonnának le. Nem és nem, ők mindig kimondják a tutit. A vád tanújában viszont a nagy tapasztalatú ügyvéd teljes meggyőződéssel fölmenteti a gyilkost. Ez bizony már a normális világrend felborulása!
Csankó Zoltán totálisan rátermett, becsületes ügyvédet játszik, aki ugyan már pikírtté, szarkasztikussá vált, de szenvedélye az igazságkeresés. Annyira, hogy nem is tud másra figyelni, ezért heves mozdulatai közben kipotyognak kezéből a tárgyak, vagy mindenhonnan leveri ezeket, ami persze erőteljes humorforrás, miközben Csankó érzékelteti, hogy egyébként nem akárkiről, fajsúlyos emberről van szó. Kolnai Kovács Gergely hiteles ma született báránynak, naiv, jóravaló férjnek, de legvégül kimutatja a foga fehérjét. Szina Kinga a címszereplő, Christine Vole-ként, a feleségként, a méltán híressé vált Billy Wilder filmből Marlene Dietrick legendássá vált figuráját kölcsönzi magának. Megmutat egy agyafúrt, sátánian kétszínű nőt, aki szerelme, boldogulása érdekében bármire képes, de amikor őt is rútul átejtik, képtelen türtőztetni magát. Ungvári István a buzgómócsing, hiú, enyhén dilettáns ügyész. Maszlay István az abszolút igazságot szolgáltatni akaró, már-már bölcs bíró. Nagyothalló, sipítva, hadarva beszélő, minden lében kanál, elfogult házvezetőnőként Mézes Violetta parádézik és méltán nyíltszíni tapsot kap. Nem egészen értem, hogy a meghajlásnál miért nincs ott, ahogy a többi tanú sem, pedig jó karaktereket teremtenek.
Simon Kornél, aki színészként kezdett, fokozatosan bebizonyítja, hogy rendezőként is megállja a helyét. A tavalyi évad végén a Karinthy Színházban színpadra állított Tanár úr kérem is figyelmemre méltó. A Vád tanúja, Papp Janó és Czechmeister László korhű díszletivel, ugyancsak Papp szintén korhű jelmezeivel, élvezetes előadás. Méltán kapott kiadós tapsot a publikumtól.
